|
1868. évi XLIV. törvénycikk
1868. évi XLIV. törvénycikk
a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában
Minthogy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is
politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes
magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez
tartozzék is, egyenjogú tagja;
minthogy továbbá ezen egyenjogúság egyedül az országban divatozó többféle
nyelvek hivatalos használatára nézve, és csak annyiban eshetik külön
szabályok alá, a mennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és
közigazgatás gyakorlati lehetősége s az igazság pontos kiszolgáltatása
szükségessé teszik;
a honpolgárok teljes egyenjogúsága minden egyéb viszonyokat illetőleg
épségben maradván, a különféle nyelvek hivatalos használatára nézve
következő szabályok fognak zsinórmértékül szolgálni:
1. § A nemzet politikai egységénél fogva Magyarország államnyelve a magyar
levén, a magyar országgyülés tanácskozásai s ügykezelési nyelve ezentúl is
egyedül a magyar; a törvények magyar nyelven alkottatnak, de az országban
lakó minden más nemzetiség nyelvén is hiteles fordításban kiadandók; az
ország kormányának hivatalos nyelve a kormányzat minden ágazatában ezentúl
is a magyar.
2. § A törvényhatóságok jegyzőkönyvei az állam hivatalos nyelvén vitetnek;
de vitethetnek e mellett mindazon nyelven is, a melyet a törvényhatóságot
képviselő testület vagy bizottmány tagjainak legalább egy ötödrésze
jegyzőkönyvi nyelvül óhajt.
A különböző szövegekben mutatkozó eltérések eseteiben a magyar szöveg a
szabályozó.
3. § Törvényhatósági gyülésekben mindaz, a ki ott szólás jogával bir, akár
magyarul szólhat, akár saját anyanyelvén, ha az nem a magyar.
4. § A törvényhatóságok az államkormányhoz intézett irataikban az állam
hivatalos nyelvét használják; de használhatják a mellett hasábosan még
azon nyelvek bármelyikét is, melyek jegyzőkönyveikben használnak.
Egymásközti irataikban pedig akár az állam nyelvét, akár pedig azon
nyelvek egyikét használhatják, a mely azon törvényhatóság által, melyhez
az irat intéztetik, a második szakasz szerint jegyzőkönyvei vitelére
elfogadtatott.
5. § A belső ügyvitel terén a törvényhatósági tisztviselők az állam
hivatalos nyelvét használják; de a mennyiben az egyik vagy másik
törvényhatóságra, vagy tisztviselőre nézve gyakorlati nehézséggel járna:
az illető tisztviselők kivételesen törvényhatóságaik jegyzőkönyvi
nyelveinek bármelyikét is használhatják. Valahányszor azonban az állami
felügyelet és a közigazgatás tekintetei megkivánják: jelentéseik és az
ügyiratok egyszersmind az állam hivatalos nyelvén is felterjesztendők.
6. § A törvényhatósági tisztviselők saját törvényhatóságaik területén a
községekkel, gyülekezetekkel, egyesületekkel, intézetekkel és magánosokkal
való hivatalos érintkezéseikben a lehetőségig ezek nyelvét használják.
7. § Az ország minden lakosa azon esetben, a melyekben ügyvéd közbejötte
nélkül akár felperesi, akár alperesi, akár folyamodó minőségben,
személyesen, vagy megbizott által veszi és veheti igénybe a törvény
ótalmát, és a biró segélyét:
a) saját községi birósága előtt anyanyelvét;
b) más községi birósága előtt saját község ügykezelési, vagy jegyzőkönyvi
nyelvét;
c) saját járási birósága előtt saját községének ügykezelési vagy
jegyzőkönyvi nyelvét;
d) más biróságok előtt, akár legyenek azok saját törvényhatóságának, akár
pedig más törvényhatóságnak biróságai, azon törvényhatóság jegyzőkönyvi
nyelvét használhatja, a melyhez az illető biróság tartozik.
8. § A biró a 7-ik § eseteiben a panaszt vagy kérelmet, a panasz vagy
kérelem nyelvén intézi el; a kihallgatást, tanúhallgatást, szemlét és más
birói cselekményeket úgy a peres, mint a peren kivüli, valamint a bűnvádi
eljárásoknál a perben álló felek, illetőleg a kihallgatott személyek
nyelvén eszközli; a perek tárgyalási jegyzőkönyveit azonban azon a nyelven
vezeti, melyet a perlekedő felek a törvényhatóságok jegyzőkönyvi nyelvei
közől kölcsönös megegyezéssel választanak. Ha e tekintetben megegyezés
létre nem jönne, a biró a tárgyalási jegyzőkönyvet a törvényhatóság
jegyzőkönyvi nyelveinek bármelyikén vezetheti, tartozik azonban annak
tartalmát a feleknek szükség esetén tolmács segélyével is megmagyarázni.
Szintúgy tartozik a biró a felek előtt megmagyarázni s illetőleg
tolmácsoltatni a per fontosabb okmányait is, ha ezek olyan nyelven
volnának szerkesztve, melyet a perben álló felek egyike vagy másika nem
ért.
Az idézési végzés a megidézendő fél érdekében, ha rögtön kitudható, annak
anyanyelvén, különben pedig azon községnek, a melyben a megidézendő fél
lakik, jegyzőkönyvi nyelvén, vagy pedig az állam hivatalos nyelvén
fogalmazandó.
A birói határozat a tárgyalási jegyzőkönyv nyelvén hozandó: de köteles azt
a biró minden egyes félnek azon a nyelven is kihirdetni, illetőleg kiadni,
a melyen kivánja, a mennyiben azon nyelv a törvényhatóságnak, a melyhez a
biró tartozik, jegyzőkönyvi nyelveinek egyikét képezi.
9. § Mindazon polgári s bűnvádi perekben, melyek ügyvéd közbejöttével
folytatandók, az első biróságoknál mind a perlekedésnek, mind a hozandó
itéleteknek nyelvére addig, míg az első biróságok végleges rendezése és a
szóbeli eljárás behozatala fölött a törvényhozás nem határoz, az eddigi
gyakorlat mindenütt fentartandó.
10. § Az egyházi biróságok maguk határozzák meg ügykezelési nyelvöket.
11. § A telekkönyvi hivataloknál a törvényszék felügyelésének tekintetéből
is az illető törvényszék ügykezelési nyelve használható; de ha a felek úgy
kivánják, mind a végzés, mind a kivonat az állam hivatalos nyelvén, vagy
azon törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelveinek egyikén is kiadandó, a melynek
területén a telekkönyvi hivatal van.
12. § A felebbezett perekben, ha azok nem-magyar nyelven folytattattak,
vagy nem-magyar okmányokkal vannak ellátva, a felebbviteli biróság mind a
pert, mind az okmányokat, a mennyiben szükséges, magyarra fordíttatja azon
hiteles fordítók által, a kik a felebbviteli bíróságoknál államköltségen
lesznek alkalmazva, s a pert ezen hiteles fordításban veszi vizsgálat alá.
Végzéseit, határozatait és itéleteit a felebbviteli biróság mindig az
állam hivatalos nyelvén fogja hozni.
Leküldetvén a per az illető első birósághoz, ez köteles lesz a
felebbviteli biróság végzését, határozatát, vagy itéletét minden egyes
félnek azon nyelven is kihirdetni s illetőleg kiadni, a melyen ez azt
kivánja, a mennyiben az a nyelv a biróságnak ügykezelési, vagy a
törvényhatóságnak valamelyik jegyzőkönyvi nyelve volna.
13. § Az államkormány által kinevezett minden biróságok hivatalos nyelve
kizárólag a magyar.
14. § Az egyházközségek, egyházi felsőségeik törvényes jogainak sérelme
nélkül anyakönyveik vezetésének s egyházi ügyeik intézésének, nemkülönben
- az országos iskolai törvény korlátai között - iskoláikban az oktatásnak
nyelvét tetszés szerint határozhatják meg.
15. § A felsőbb egyházi testületek és hatóságok önmaguk állapítják meg a
tanácskozás, a jegyzőkönyv, az ügyvitel és egyházközségeikkel való
érintkezés nyelvét. Ha ez nem az állam hivatalos nyelve volna: az állami
felügyelet szempontjából a jegyzőkönyvek egyszersmind az állam hivatalos
nyelvén is hiteles fordításban felterjesztendők.
Ha különböző egyházak s egyházi felsőbb hatóságok érintkeznek egymással,
vagy az állam hivatalos nyelvét, vagy azon egyháznak nyelvét használják, a
melylyel érintkeznek.
16. § Egyházi felsőbb és legfelsőbb hatóságok az államkormányhoz intézett
beadványaikban ügyviteli, vagy jegyzőkönyvi nyelvöket s hasábosan az állam
hivatalos nyelvét, a törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett
beadványaikban az állam nyelvét; vagy, ha több a jegyzőkönyvi nyelv, azok
bármelyikét: az egyházi községek pedig, mindezen hivatalos
érintkezéseikben az államkormány és saját törvényhatóságaik irányában az
állam hivatalos nyelvét, vagy saját ügykezelési nyelvöket; más
törvényhatóságok irányában pedig az illető törvényhatóságok jegyzőkönyvi
nyelvei egyikét használhatják.
17. § Az állam s illetőleg a kormány által már állított, vagy a szükséghez
képest állítandó tanintézetekben a tanítási nyelvnek meghatározása, a
mennyiben erről törvény nem rendelkezik, a közoktatási minister teendőihez
tartozik. De a közoktatás sikere, a közművelődés és közjólét szempontjából
az államnak is legfőbb czélja levén; köteles ez az állami tanintézetekben
a lehetőségig gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobb
tömegekben együtt élő polgárai az általok lakott vidékek közelében
anyanyelvökön képezhessék magukat egészen addig, hol a magasabb akadémiai
képzés kezdődik.
18. § Azon területeken létező, vagy felállítandó állami közép és felső
tanodákban, a melyeken egynél több nyelv divatozik, azon nyelvek
mindenikének részére nyelv- s irodalmi tanszékek állítandók.
19. § Az országos egyetemben az előadási nyelv a magyar; azonban az
országban divatozó nyelvek és azok irodalmai számára, a mennyiben még nem
állíttattak, tanszékek állíttatnak.
20. § A községi gyülések maguk választják jegyzőkönyvök s ügyvitelök
nyelvét. A jegyzőkönyv egyszersmind azon nyelven is viendő, a melyen
vitelét a szavazatképes tagoknak egy ötöde szükségesnek látja.
21. § A községi tisztviselők a községbeliekkel való érintkezéseikben azok
nyelvét kötelesek használni.
22. § A község saját törvényhatóságához, annak közegeihez és az
államkormányhoz intézett beadványaiban az állam hivatalos, vagy saját
ügykezelési nyelvét; más törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett
beadványaiban az állam hivatalos nyelvét, vagy az illető törvényhatóság
jegyzőkönyvi nyelvei egyikét használhatja.
23. § Az ország minden polgára saját községéhez, egyházi hatóságához és
törvényhatóságához, annak közegeihez s az államkormányhoz intézett
beadványait anyanyelvén nyújthatja be.
Más községekhez, törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett
beadványaiban vagy az állam hivatalos nyelvét, vagy az illető község, vagy
törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelvét vagy nyelvei egyikét használhatja.
A törvénykezés terén a nyelv használatát a 7-13. §-ok szabályozzák.
24. § Községi s egyházi gyülésekben a szólás jogával birók szabadon
használhatják anyanyelvöket.
25. § Ha magánosok, egyházak, magán társulatok, magán tanintézetek és
törvényhatósági joggal nem biró községek a kormányhoz intézett
beadványaiknál nem az állam hivatalos nyelvét használnák: az ily
beadványokra hozott végzés eredeti magyar szövegéhez a beadvány nyelvén
eszközlött hiteles fordítás is mellékelendő.
26. § Valamint eddig is jogában állott bármely nemzetiségű egyes
honpolgárnak épen úgy, mint a községeknek, egyházaknak,
egyház-községeknek: úgy ezentúl is jogában áll saját erejökkel, vagy
társulás útján alsó, közép és felső tanodákat felállítani. E végből, s a
nyelv, művészet, tudomány, gazdaság, ipar- és kereskedelem előmozdítására
szolgáló más intézetek felállítása végett is, az egyes honpolgárok az
állam törvényszabta felügyelete alatt társulatokba, vagy egyletekbe
összeállhatnak, és összeállván szabályokat alkothatnak, az államkormány
által helybenhagyott szabályok értelmében eljárhatnak, pénzalapot
gyüjthetnek, és azt, ugyan az államkormány felügyelete alatt nemzetiségi
törvényes igényeiknek is megfelelően kezelhetik.
Az ilyen módon létrejött művelődési és egyéb intézetek - az iskolák
azonban a közoktatást szabályozó törvény rendeleteinek megtartása mellett,
- az állam hasonló természetű s ugyanazon fokú intézeteivel egyenjogúak.
A magán intézetek és egyletek nyelvét az alapítók határozzák meg.
A társulatok s általok létesített intézetek egymás között saját nyelvökön
is érintkezhetnek; másokkal való érintkezéseikben a nyelv használatára
nézve a 23. § határozatai lesznek szabályozók.
27. § A hivatalok betöltésénél jövőre is egyedül a személyes képesség
szolgálván irányadóul; valakinek nemzetisége ezután sem tekinhető az
országban létező bármely hivatalra, vagy méltóságra való emelkedés
akadályául. Sőt inkább az államkormány gondoskodni fog, hogy az országos
birói és közigazgatási hivatalokra, s különösen a főispánságokra, a
különböző nemzetiségekből a szükséges nyelvekben tökéletesen jártas s
másként is alkalmas személyek a lehetőségig alkalmaztassanak.
28. § A korábbi törvényeknek a fennebbi határozatokkal ellenkező
rendeletei ezennel eltöröltetnek.
29. § Ezen törvény rendeletei a külön területtel biró s politikai
tekintetben is külön nemzetet képező Horvát-, Szlavon- és dalmátországokra
ki nem terjednek, hanem ezekre nézve nyelv tekintetében is azon egyezmény
szolgáland szabályul, mely egyrészről a magyar országgyülés, másrészről a
horvát-szlavon országgyülés között létrejött, s melynél fogva azok
képviselői a közös magyar-hotvát országgyülésen saját anyanyelvükön is
szólhatnak.
Forrás: www.1000ev.hu
|
|
DOKUMENTUM
DOKUMENTUM
Az 1868.évi nemzetiségi törvény
A ma hatályos 1993. évi LXXVII. sz. kisebbségi törvény - a kisebbségeknek adott széleskörű jogok és a kisebbségi önkormányzatok megalakítása miatt - kihirdetése után szinte egybehangzó elismerést aratott belföldön és külföldön egyaránt. Ugyanakkor viszonylag gyorsan kiderült, hogy a törvény elvszerű végrehajtása fontos gyakorlati intézkedéseket és kapcsolódó jogszabályok kidolgozását teszi szükségessé. A rendezésre váró gondok közül a legégetôbbnek a kisebbségi törvény, és ezzel összefüggésben az önkormányzati törvény módosítása, a kisebbségek parlamenti képviseletének biztosítása (ami az egyik jellemzô felfogás szerint a kétkamarás parlament kialakításával nyerhet orvoslást) és a kisebbségek regisztrációjának ügye bizonyul. (Az utóbbi igényt a legutóbbi kisebbségi önkormányzati választások anomáliái hozták elôtérbe; magáról a regisztrációról az egyes kisebbségek véleménye igencsak megoszlik.) Az említett (és a tételesen fel nem sorolt) kérdések rendezésére az országgyűlés illetékes bizottsága munkacsoportot hozott létre, amely igazából már az elôzô parlamenti ciklusban elkezdett munkát folytatja. A téma horderejére tekintettel, s mának szóló üzenete okán közöljük az 1868. évi nemzetiségi törvény szövegét, amely a maga idejében szintén elôremutató szabályozásnak bizonyult, sôt a magyarországi nemzetiségi törvény a maga nemében elsô volt Közép-Európában. A mai olvasó számára is különös figyelmet érdemelnek azok a széleskörű jogok, amelyek a nemzetiségi nyelven történô törvényhatósági és helyi közigazgatási ügyintézésben érvényesülnek. (A szerk.)
1868: XLIV. törvényczikk a nemzetiségi egyenjoguság tárgyában.(5)
The minority law of Hungary in 1868
(text of the law)
The declaration of the minority law of Hungary No. LXXVII in 1993 was a success both in Hungary and abroad. However, it turned out relatively soon that its implementation requires important practical and related legal measures to be taken. Considering the law's far-reaching significance and message for today, the editors have decided to publish the whole text of the minority law No. XLIV in Hungary of 1868. This law was unique in its kind in Central Europe of the time, and the wide range of rights applicable in communication within the municipalities and with the local authorities deserve especial interest even for the reader of today.
Szentesitést nyert 1868.évi deczember 6-án. Kihirdettetett az országgyülés mindkét házában 1868.évi deczember 7-én. Megjelent az Országos Törvénytárban 1868 deczember 9-én.
Minthogy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogu tagja;
(5) V.ö. a magyar nyelvrôl szóló 1836:III.t. cz. kapcsán mondottakat - V.ö. a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869: IV.t.cz. 6. §. d) pontját; 1871: XXXIII.t.cz.15.§. - V.ö. a kir.közjegyzôkrôl szóló 1874: XXXV. t.cz. 2.§-át (1886: VII.t.cz.1.§.). V.ö. 1906.máj. 28. 3881.sz. H.M. rend., a cs. és kir. közös hadsereg hatóságai által a magyarországi polgári hatóságokkal és magánfelekkel folytatandó hivatalos levelezés szabályozására vonatkozó 1904. évi 7273.sz.H.M. körrend. kiegészítésérôl. (R.T. 631. V. ö. 1907 decz. 25-én 152. 635. sz. B.M. rend., a vármegyék járási tisztviselôitôl megkivánandó nyelvismeretrôl. (R.T.2108.)
(1)V.ö. az 1874:XXXIII.t.cz. választási törvény 13. §-át és a fôrendiház szervezetének módosításáról szóló 1885: VII.t. cz. 9. §-át.
(2) A központi választmány belsô ügykezelési nyelvét illetôleg v.ö. 1874: XXXIII.t.cz. 23.§.
minthogy továbbá ezen egyenjoguság egyedül az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve, és csak annyiban eshetik külön szabályok alá, a mennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehetôsége s az igazság pontos kiszolgáltatása szükségessé teszik;
a honpolgárok teljes egyenjogusága minden egyéb viszonyokat illetôleg épségben maradván, a különféle nyelvek hivatalos használatára nézve következô szabályok fognak zsinórmértékül szolgálni:
1.§. A nemzet politikai egységénél fogva Magyarország államnyelve a magyar levén, a magyar országgyülés tanácskozási s ügykezelési nyelve ezentul is egyedül a magyar; a törvények magyar nyelven alkottatnak, de az országban lakó minden más nemzetiség nyelvén is hiteles fordításban kiadandók; az ország kormányának hivatalos nyelve a kormányzat minden ágazatában ezentul is a magyar. (1)
2.§. A törvényhatóságok jegyzôkönyvei az állam hivatalos nyelvén vitetnek; de vitethetnek e mellett mindazon nyelven is, a melyet a törvényhatóságot képviselô testület vagy bizottmány tagjainak legalább egy ötödrésze jegyzôkönyvi nyelvül óhajt.
A különbözô szövegekben mutatkozó eltérések eseteiben a magyar szöveg a szabályozó.
3.§. A Törvényhatósági gyülésekben mindaz, a ki ott szólás jogával bir, akár magyarul szólhat, akár saját anyanyelvén, ha az nem a magyar.
4.§. A törvényhatóságok az államkormányhoz intézett irataikban az állam hivatalos nyelvét használják; de használhatják a mellett hasábosan még azon nyelvek bármelyikét is, melyet jegyzôkönyveikben használnak. Egymásközti irataikban pedig akár az állam nyelvét, akár pedig azon nyelvek egyikét használhatják, a mely azon törvényhatóság által, melyhez az irat intéztetik, a második szakasz szerint jegyzôkönyvei vitelére elfogadtatott.
5.§, A belsô ügyvitel terén a törvényhatósági tisztviselôk az állam hivatalos nyelvét használják; de a mennyiben az egyik vagy másik törvényhatóságra, vagy tisztviselôre nézve gyakorlati nehézséggel járna: az illetô tisztviselôk kivételesen törvényhatóságaik jegyzôkönyvi nyelveinek bármelyikét is használhatják. Valahányszor azonban az állami felügyelet és a közigazgatás tekintetei megkivánják; jelentéseik és az ügyiratok egyszersmind az állam hivatalos nyelvén is felterjesztendôk.(2)
6.§. A törvényhatósági tisztviselôk saját törvényhatóságaik területén a községekkel, gyülekezetekkel, egyesületekkel, intézetekkel és magánosokkal való hivatalos érintkezéseiben a lehetôségig ezek nyelvét használják.
7.§. Az ország minden lakosa azon esetekben, a melyekben ügyvéd közbejötte nélkül akár felperesi, akár alperesi, akár folyamodó minôségben, személyesen, vagy megbizott által veszi és veheti igénybe a törvény ótalmát és a biró segélyét:
1. saját községi birósága elôtt anyanyelvét;
2. más községi biróság elôtt az illetô község ügykezelési vagy jegyzôkönyvi nyelvét;
3. saját járási birósága elôtt saját községének ügykezelési vagy jegyzôkönyvi nyelvét;
4. más biróságok elôtt, akár legyenek azok saját törvényhatóságának, akár pedig más törvényhatóságnak biróságai, azon törvényhatóság jegyzôkönyvi nyelvét használhatja, a melyhez az illetô biróság tartozik.
8.§. A biró a 7-ik §. esetében a panaszt vagy kérelmet, a panasz vagy kérelem nyelvén intézi el; a kihallgatást, tanuhallgatást, szemlét és más birói cselekményeket ugy a peres, mint peren kivüli, valamint a bünvádi eljárásoknál a perben álló felek, illetôleg a kihallgatott személyek nyelvén eszközli; a perek tárgyalási jegyzôkönyveit azonban azon a nyelven vezeti, melyet a perlekedô felek a törvényhatóságok jegyzôkönyvi nyelvei közôl kölcsönös megegyezéssel választanak. Ha e tekintetben megegyezés létre nem jönne, a biró a tárgyalási jegyzôkönyvet a törvényhatóság jegyzôkönyvi nyelveinek bármelyikén vezetheti, tartozik azonban annak tartalmát a feleknek szükség esetén tolmács segélyével is megmagyarázni.
Szintugy tartozik a biró a felek elôtt megmagyarázni s illetôleg tolmácsoltatni a per fontosabb okmányait is, ha ezek olyan nyelven volnának szerkesztve, melyet a perbenálló felek egyike vagy másika nem ért.
Az idézési végzés a megidézendô fél érdekében, ha rögtön kitudható, annak anyanyelvén, különben pedig azon községnek, a melyben a megidézendô fél lakik, jegyzôkönyvi nyelvén, vagy pedig az állam hivatalos nyelvén fogalmazandó.
A birói határozat a tárgyalási jegyzôkönyv nyelvén hozandó; de köteles azt a biró minden egyes félnek azon a nyelven is kihirdetni, illetôleg kiadni, a melyen kivánja, a mennyiben azon nyelv a törvényhatóságnak, a melyhez a biró tartozik, jegyzôkönyvi nyelveinek egyikét képezi.
9.§. Mindazon polgári s bünvádi perekben, melyek ügyvéd közbejöttével folytatandók, az elsô biróságoknál mind a perlekedésnek, mind a hozandó itéleteknek nyelvére nézve addig, míg az elsô biróságok végleges rendezése és a szóbeli eljárás behozatala fölött a törvényhozás nem határoz, az eddigi gyakorlat mindenütt fenntartandó.
10.§. Az egyházi biróságok maguk határozzák meg ügykezelési nyelvöket.
11.§. A telekkönyvi hivataloknál a törvényszék felügyelésének tekintetébôl is az illetô törvényszék ügykezelési nyelve használandó; de ha a felek ugy kivánják, mind a végzés, mind a kivonat az állam hivatalos nyelvén, vagy azon törvényhatóság jegyzôkönyvi nyelveinek egyikén is kiadandó, a melynek területén a telekkönyvi hivatal van.
12.§. A felebbezett perekben, ha azok nem-magyar nyelven folytattattak, vagy nem-magyar okmányokkal vannak ellátva, a felebbviteli biróság mind a pert, mind az okmányokat, a mennyiben szükséges, magyarra fordittatja azon hiteles forditók által, a kik a felebbviteli biróságoknál államköltségen lesznek alkalmazva, s a pert ezen hiteles forditásban veszi vizsgálat alá.
Végzéseit, határozatait és itéleteit a felebbviteli biróság mindig az állam hivatalos nyelvén fogja hozni.
Leküldetvén a per az illetô elsô birósághoz, ez köteles lesz a felebbviteli biróság végzését, határozatát vagy itéletét minden egyes félnek azon nyelven is kihirdetni s illetôleg kiadni, a melyen ez azt kivánja, a mennyiben az a nyelv a biróságnak ügykezelési vagy a törvényhatóságnak valamelyik jegyzôkönyvi nyelve volna.
13.§ Az államkormány által kinevezett minden biróságok hivatalos nyelve kizárólag a magyar.(1)
14.§. Az egyházközségek, egyházi felsôségeik törvényes jogainak sérelme nélkül anyakönyveik vezetésének s egyházi ügyeik intézésének, nemkülönben - az országos iskolai törvény korlátai között - iskoláikban az oktatásnak nyelvét tetszés szerint határozhatják meg.(2)
15.§. A felsôbb egyházi testületek és hatóságok ön maguk állapitják meg a tanácskozás, a jegyzôkönyv, az ügyvitel és egyházközségeikkel való érintkezés nyelvét. Ha ez nem az állam hivatalos nyelve volna: az állami felügyelet szempontjából a jegyzôkönyvek egyszersmind az állam hivatalos nyelvén is hiteles forditásban felterjesztendôk.
Ha különbözô egyházak s egyházi felsôbb hatóságok érintkeznek egymással, vagy az állam hivatalos nyelvét, vagy azon egyháznak nyelvét használják, a melylyel érintkeznek.
16.§. Egyházi felsôbb és legfelsôbb hatóságok az államkormányhoz intézett beadványaikban ügyviteli, vagy jegyzôkönyvi nyelvöket s hasábosan az állam hivatalos nyelvét, a törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett beadványaikban az állam nyelvét; vagy, ha több a jegyzôkönyvi nyelv, azok bármelyikét; az egyházi községek pedig, mindezen hivatalos érintkezéseikben az államkormány és saját törvényhatóságaik irányában az állam hivatalos nyelvét, vagy saját ügykezelési nyelvöket; más törvénvhatóságok irányában pedig az illetô törvényhatóságok jegyzôkönyvi nyelvei egyikét használhatják.
17.§. Az állam s illetôleg a kormány által már állított, vagy a szükséghez képest állítandó tanintézetekben a tanitási nyelvnek meghatározása, a mennyiben errôl törvény nem rendelkezik, a közoktatási minister teendôihez tartozik. De a közoktatás sikere, a közművelôdés és közjólét szempontjából az államnak is legfôbb czélja levén; gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobb tömegekben együtt élô polgárai az általok lakott vidékek közelében anyanyelvökön képezhessék magukat egészen addig, hol a magasabb akadémiai képzés kezdôdik.(3)
18.§. Azon területeken létezô, vagy felállítandó állami közép és felsô tanodákban, a melyeken egynél több
nyelv divatozik, azon nyelvek mindenikének része nyelv- s irodalmi tanszékek állítandók.
19.§. Az országos egyetemben az elôadási nyelv a magyar; azonban az országban divatozó nyelvek és azok irodalmai számára, a mennyiben még nem állittattak, tanszékek állittatnak.
(1)V.ö. a birói hatalom gyakorlásáról szóló 1869: IV.t.cz. 6.§-ának d) pontját.
(2) E.§. értelmezésérôl v.ö. 1907:XXVII.t.cz.18.§.
(3) V.ö. az 1836: III.t.cz. jegyzeteit.
20. §. A községi gyülések maguk választják jegyzôkönyvök s ügyvitelök nyelvét. A jegyzôkönyv egyszersmind azon nyelven is viendô, a melyen vitelét a szavazatképes tagoknak egy ötöde szükségesnek látja.
21.§. A községi tisztviselôk a községbeliekkel való érintkezéseikben azok nyelvét kötelesek használni.(1)
22.§. A község saját törvényhatóságához, annak közegeihez és az államkormányhoz intézett beadványaiban az állam hivatalos, vagy saját ügykezelési nyelvét; más törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett beadványaiban az állam hivatalos nyelvét vagy az illetô törvényhatóság jegyzôkönyvi nyelvei egyikét használhatja.
23.§. Az ország minden polgára saját községéhez, egyházi hatóságához és törvényhatóságához, annak közegeihez s az államkormányhoz intézett beadványait anyanyelvén nyujthatja be.
Más községekhez, törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett beadványaiban vagy az állam hivatalos nyelvét, vagy az illetô község, vagy törvényhatóság jegyzôkönyvi nyelvét vagy nyelvei egyikét használhatja.
A törvénykezés terén a nyelv használatát a 7-13. §-ok szavályozzák.
24.§. Községi s egyházi gyülésekben a szólás jogával birók szabadon használhatják anyanyelvöket.
25.§. Ha magánosok, egyházak, magán társulatok, magán tanintézetek és törvényhatósági joggal nem biró községek a kormányhoz intézett beadványaiknál nem az állam hivatalos nyelvét használják: az ily beadványokra hozott végzés eredeti magyar szövegéhez a beadvány nyelvén eszközlött hiteles forditás is melléklendô.
26.§. Valamint eddig is jogában állott bármely nemzetiségű egyes honpolgárnak épen ugy, mint a községeknek, egyházaknak, egyház-községeknek: ugy ezentul is jogában áll saját erejökkel, vagy társulás utján alsó, közép és felsô tanodákat felállitani. E bégbôl, s a nyelv müvészet, tudomány, gazdaság, ipar- és kereskedelem elômozditására szolgáló más intézetek felállitása végett is, az egyes honpolgárok az állam törvényszabta felügyelete alatt társulatokba, vagy egyletekbe összeállhatnak, és összeállván, szabályokat alkothatnak, az államkormány által helybenhagyott szabályok értelmében eljárhatnak, pénzalapot gyüjthetnek, és azt, ugyan az államkormány felügyelete alatt, nemzetiségi törvényes igényeiknek is megfelelôen kezelhetik.
Az ilyen módon létrejött müvelôdési és egyéb intézetek - az iskolák azonban a közoktatás szabályozó törvény rendeleteinek megtartása mellett, - az állam hasonló természetű s ugyanazon foku intézeteivel egyenjoguak.
A magán intézetek és egyletek nyelvét az alapitók határozzák meg.
A társulatok s általok létesitett intézetek egymás között saját nyelvökön is érintkezhetnek; másokkal való érintkezésben a nyelv használatára nézve a 23.§. határozatai lesznek szabályozók.
(1) V.ö. a községi jegyzôi szigorlat tárgyában: 1871:XVIII.t.cz. 75.§., a városi és községi hivatalok betöltésére nézve: 1886: XXII.t.cz.77.§.
27.§. A hivatalok betöltésénél jövôre is egyedül a személyes képesség szolgálván irányadóul; valakinek nemzetisége ezután sem tekinthetô az országban létezô bármely hivatalra vagy méltóságra való emelkedés akadályául. Sôt inkább az államkormány gondoskodni fog, hogy az országos birói és közigazgatási hivatalokra, s különösen a fôispánságokra, a különbözô nemzetiségekbôl a szükséges nyelvekben tökéletesen jártas s másként is alkalmas személyek a lehetôségig alkalmaztassanak. (1)
28.§: A korábbi törvényeknek a fennebbi határozatokkal ellenkezô rendeletei ezennel eltöröltetnek.
29.§. Ezen törvény rendeletei a külön területtel biró s politikai tekintetben is külön nemzetet képezô
Horvát-, Szlavon- és Dalmátországokra ki nem terjednek, hanem ezekre nézve nyelv tekintetében is azon egyezmény szolgáland szabályul, mely egyrészrôl a magyar országgyűlés, másrészrôl a horvát-szlavon országgyűlés között létrejött, s melynél fogva azok képviselôi a közös magyar-horvát országgyülésen saját anyanyelvükön is szólhatnak.
1. V.ö. a birói hatalom gyakorlásáról szóló 1869:IV.t.cz. 4.§-át - V.ö. a. 21.§ jegyzetét, továbbá a köztörvényhatóságok rendezésérôl szóló 1870:XLII t.cz. 68.§-ának 2.bekezdését (1886:XXI.t. cz. 82. §.2. bekezd.) a tisztujitás tárgyában.
forrás: hhrf.org
|
|
| Az 1868 kisebbségi törvény
|
Az 1868-as kisebbségi törvény születése és tartalma
A magyar állam a kisebbségi kérdés jogi szabályozása terén komoly hagyományokkal rendelkezik. Az 1868-as Eötvös–Deák-féle kisebbségi törvény Európában az egyik első, rendelkezéseiben is egyedülálló ilyen tárgyú jogszabály volt. A korabeli demokrácia- és jogfelfogáshoz, a „korszellemhez” képest messze előremutató törvény betartásával azonban számos gond akadt, az évek folyamán fel is hígult, s így kettős célját, a nemzetiségi igények kielégítését és a kisebbségeknek a magyar politikai nemzetbe történő integrálását nem érhette el.
A trianoni Magyarország első hetven évében nem született külön nemzetiségi törvény. A két világháború között a magyar békeszerződésben is megjelenő népszövetségi kisebbségvédelmi rendszer mindezt úgy-ahogy pótolta. A második világháború után a hatalmat átvevő kommunista rezsim a többi szocialista államhoz hasonlóan nem tartotta lényegesnek a törvényi szabályozást. Az 50-es évekig tartó sokszor kirívó diszkriminációt nemzeti szempontból semleges légkör váltotta fel. A kisebbségeket a továbbiakban szándékolt hátrányos megkülönböztetés nem érte, a folyamatos asszimilálódás a modernizáció és a többség mindenkori szívóhatásának következménye volt, amelyet csak a diszkrimináció tilalmának elvén túlmutató, kiterjedt eszközrendszerrel lehetett volna megakadályozni. A magyar állampolgári jogokon túl például külön szabályozták a nemzetiségi oktatásügyet, a különálló törvény gondolata azonban először csak a 80-es évek végén merült fel komolyabban.
1. Az 1989/90-es tervezetek
A nyolcvanas évek második felének változásai a nemzetiségi törvény kérdését is újra előtérbe állították. A kisebbségek körében mutatkozó igény tükreként a német szövetség 1988-ban elkészítette a maga nemzetiségi törvényjavaslatát, amely a kettős kötődés jogát, a kollektív és egyéni jogok tárházát, és a kisebbségi érdekképviselet helyi, területi és országos szintjeinek kiépítését tartalmazta.
A kisebbségi törvény terve felsőbb állampárti szinten ugyancsak 1988-ban, a párt- és állami vezetés összetételének változása után került napirendre. Megkezdődött a törvény irányelveinek kidolgozása, miközben elismerték a korábbi „automatizmus” politikájának a nemzetiségek beolvadási folyamatában játszott kétes szerepét.
A készítendő törvény vezérfonalaként a következő alapelvek kristályosodtak ki: a nemzetiségek léte, kultúrája pótolhatatlan érték, asszimilációjuk nem érdeke a magyar társadalomnak; a nemzetiséghez tartozás az egyén szuverén döntésén, elhatározásán alapul; az egyéni szabadságjogok biztosítása önmagában nem oldja meg a nemzetiségi állampolgárok gondjait; az államalkotó többséggel szemben a kisebbségek mindig hátrányos helyzetben vannak, ennek kiküszöbölésére nem elég a hátrányos megkülönböztetés tiltása, pozitív megkülönböztetésre, pótlólagos jogokra van szükség; a kisebbségi közösségeket is többletjogok, kollektív jogok illetik meg; a nemzeti és etnikai kisebbségek államalkotó közösségek; az államnak biztosítania kell a nemzetiségek közösségi életének intézményes formáit és működésük anyagi feltételeit; a kisebbségi nyelv, kultúra egyik legfontosabb továbbörökítője az iskola, az oktatás ezért kiemelt terület, a kétnyelvű oktatási formák mellett teljes nemzetiségi nyelven folyó iskolai oktatás kiépítésére van szükség az óvodától a középiskoláig.
1989 elején az igazságügyi minisztériumon belül készült el a nemzetiségi törvény első koncepciója. Eszerint a törvényben kiemelendő, hogy a kisebbségek léte az adott társadalomban megőrzendő értéket jelent, egyéni és kollektív jogaik az emberi jogok szerves részét képezik; a kisebbségek szórvány elhelyezkedése miatt lehetetlen területi autonómiát létrehozni, személyi elvű autonómiában kell gondolkodni.
A kormányzat kisebbségpolitikai fordulatának bizonyítékaként 1989 áprilisában a Minisztertanács létrehozta a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégiumot. A tanácsadó és véleményező testület a hazai kisebbségekkel és a határon túli magyarsággal kapcsolatos valamennyi kérdésben illetékességet kapott, az évtizedekig elhallgatott, egyre égetőbb problémák érdemi kezelésére teremtett fórumot. A Kollégium egyfajta koordináló szerepet látott el, az új magyar kisebbségpolitika megformálásába bevonta az összes, kisebbségügyben tevékeny államigazgatási szervet, minisztériumot, tudományos, oktatási, kulturális műhelyt, a politikai pártokat, egyéni szakértőket, köztiszteletnek örvendő személyiségeket, és magukat a kisebbségi szervezeteket is. A hazai nemzetiségekkel foglalkozó albizottság összetételének 3/4-ét tették ki a kisebbségi tagok.
A Kollégium és titkársága fél évet alig meghaladó fennállása alatt feszített ütemben igyekezett több évtized mulasztásait pótolni, a kisebbségek szempontjából alapvetőnek tekinthető problémákra keresett megoldást. Ekkor fogalmazódtak meg a máig érvényes kisebbségpolitikai alapelvek, tisztázódtak fogalmak, körvonalazódtak célok, eszközök, módszerek. A testület tevékenységének egyik meghatározó eleme önálló kisebbségi törvénytervezetük elkészítése volt, amely sok tekintetben alapját képezte az 1993-ban elfogadott kisebbségi törvénynek.
A Kollégiumban ugyanis kiderült, hogy minden hazai nemzetiség türelmetlenül várja helyzetük méltányos jogi rendezését, s szorgalmazták a nemzetiségi törvény előkészületeinek a felgyorsítását. A testület vállalta, hogy a következő évi parlamenti választásokig maga dolgozza ki a kisebbségi törvény tervezetét, s azt a lehető legtöbb fórum, a pártok, nemzetiségi szervezetek, államigazgatási szervek, nemzetközi szakértők segítségével letesztelik, társadalmi vitára bocsátják. Az így összeállt törvényjavaslatot az új összetételű parlament elé terjesztik majd be.
Először a kisebbségi törvénytervezet alapelvei készültek el:
* Politikai szempontok: a kisebbségek a társadalom fontos és megőrzendő tényezői, hagyományaikkal, létükkel gazdagítják a kultúrát; a kisebbségek a politikai, társadalmi és kulturális pluralizmus aktív alanyai; az európai normáknak messzemenően megfelelő, az aktív kisebbségvédelem elvére helyezkedő törvényt kell alkotni; a kisebbségi nyelvek megőrzésének és ápolásának támogatása állami feladat, a konkrét tennivalókat a kulturális önkormányzatok feladatává kell tenni.
* Általános jogi alapelvek: a kisebbségi jogok nem adományok, nem politikai erőviszony függvényei; a kisebbségi jogok kollektív jogok, a kisebbségeket mint közösségeket illetik meg; valamint a kisebbséghez tartozás alapján különleges egyéni jogok; a kisebbséghez tartozás kizárólag az egyén szabad választásán alapulhat. A törvénynek részletesen fel kell sorolnia a kisebbségi kollektív és egyéni kisebbségi jogokat.
* A kisebbségi törvény indokoltsága: a kisebbségek helyzetének jogi rendezése rendkívüli társadalmi, politikai jelentősége miatt részletes szabályozást igényel, különösen a helyi önkormányzatokban való képviselet lehetősége.
* Kisebbségi önkormányzatok alapelvei: saját kulturális és szociális önkormányzatok létrehozásának joga; annak határozatait csak az alkotmánybíróság helyezheti hatályon kívül, azokat nem kell államilag megerősíteni; a kulturális önkormányzathoz az illető kisebbség tagjai tartoznak, függetlenül lakóhelyüktől; az önkormányzatban való részvétel önkéntes és a névjegyzékbe való felvétel útján történik.
* Az államhatalom szerveiben való részvétel a kisebbségeket megillető kollektív jog. Míg a kulturális önkormányzat a kisebbségek kulturális és szociális közösségi autonómiáját biztosítja, a helyi önkormányzatokban való részvételnek a kisebbségi közösségek lakóhelyhez kötött autonóm politikai érdekképviseletét kell szavatolnia.
Az 1989 végén elkészített kisebbségi „törvénykönyv” és „statútum” megközelítése, szellemisége, különösen a kulturális önkormányzatok esetében a két világháború között működő észt kisebbségi autonómiával mutatott rokon vonásokat. Ezzel egy időben készült el az igazságügyi tárca saját javaslata, a két koncepció sok szempontból megegyezett egymással.
A vitában kulcskérdés volt a kisebbségek önkormányzásának biztosítása, az, hogy ki választhatja ezeket az önkormányzatokat, vagyis felmerültek a kisebbségek nyilvántartásának nehézségei. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek legfőbb sajátossága, hogy az ország területén szétszórtan élnek, a területhez köthető autonómiaformák lehetőségei nagyban behatároltak. Személyi alapú autonómia, önkormányzatok létrehozása viszont a hatáskörükbe tartozó személyek pontos nyilvántartása nélkül lehetetlen. A kisebbségek azonban bármilyen személyi katasztertől egyértelműen elzárkóztak. Ugyanakkor a kisebbségi önkormányzatoknak nem „felülről”, állami aktus folytán kellett létrejönniük, hanem az érintett kisebbségek saját akarata révén. Az ellentmondás szinte feloldhatatlannak tűnt.
A kollégiumi tervezet erősen az önkormányzatokra épített (összhangban az alkotmány 68. paragrafusával: „a nemzeti és etnikai kisebbségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre”). A személyi autonómiát, alulról építkező kisebbségi önkormányzati rendszert megvalósíthatónak vélték. A személyi nyilvántartás problémáját országos szintű, a kisebbségi önkormányzatok megalakítására tett állampolgári ajánlások összegyűjtésével oldották volna fel, külön ügyelve a kataszter titkosságára.
A kisebbségi lét hátrányos helyzetének enyhítésére többletjogokat fogalmaztak meg, ami a társadalom többi tagjához, csoportjához képest nem többletelőnyöket jelent, azok a ténylegesen meglévő hátrányok kiegyenlítésére szolgáltak.
A jogok érvényesítését szolgáló szervezeti garanciák terén a tervezet javasolta a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa intézményének, állandó kisebbségi országgyűlési bizottság és egy pályázati elven működő alapítvány létrehozását.
A törvénytervezet kidolgozásába a nemzeti és etnikai kisebbségek minden releváns szervezetét bevonták. (A négy hagyományos – délszláv, német, román, szlovák – kisebbségi szövetség, az egyes délszláv kisebbségek külön szervezetei, ifjúsági szövetségek, fontosabb cigány és zsidó szervezetek is.) Felkérték az országos listát állító 12 pártot is a csatlakozásra. A mérvadó pártok elképzelései nem álltak távol a tervezet elveitől, nem kellett attól tartani, hogy az elvégzett munkát bármilyen összetételű kormány ignorálná. A tervezet véleményezésébe az összes határon túli magyar közösség képviselőit, szakértőit is bevonták.
A törvénytervezet tavaszi vitáján megállapodtak abban, hogy a választások útján megalakítandó nemzetiségi önkormányzatok állami támogatásra tarthatnak igényt. Az adott település kisebbségi lakóinak akaratából megválasztott kisebbségi önkormányzatok legális és legitim szervek lesznek, amelyek joggal igényelhetik majd a költségvetési támogatást. A kisebbségi törvényjavaslat megvalósításával véget ér a kisebbségi fantomszervezetek, a legitimitáshiányos, a nemzetiségi állampolgárokat voltaképpen nem is reprezentáló szerveződések működése.
A parlamenti választások, kormányalakítás után a törvényelőkészítés eredményeit a Kollégium az utódokra hagyta. Ezek az eredmények nem vesztek el, az 1993-ban elfogadott törvény sok elemet megőrzött a 89/90-es változatból.
2. A kisebbségi törvény megszületésének szakaszai
A főbb szereplők színre lépése (1990. szeptember–1991. június)
A kormányváltás után a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal 1990. őszi megalakulásával folytatódott a kisebbségi törvény előkészítése. A Hivatal a nemzetiségi ügy kormányzati szintű intézményes kezelésére, az érdekkülönbségek koordinálására szolgált. Az új testület igyekezett a kisebbségi kérdésben pártpolitikai befolyástól mentesen működni, legtöbb munkatársa a nemzetiségek soraiból érkezett.
A nemzetiségi törvény megalkotásában való részvétel szándékával 1991. januárjában megalakult a nemzetiségi szövetségek közös szervezete, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kerekasztal, amely saját önálló törvénytervezetet szándékozott készíteni. A kisebbségek attól tartottak, hogy a nemzetiségi ügyet az állam kisajátítja, az IM új, a kollektív jogokat elutasító tervezete volt az utolsó figyelmeztetés, ami miatt a határozott érdekkinyilvánítás igényével a Kerekasztal létrejött.
A Kerekasztal olyan konszenzusos alapon működő civil szerveződés, konzultatív tanács volt, amelynek tevékenységében már tizenhárom magyarországi kisebbség (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, zsidó) szervezetei vettek részt (összesen mintegy 20, ebből 5 cigány), közülük több kis etnikum éppen a testület hatására kezdett komolyabban megszerveződni. Minden szervezetet egy tag képviselt, a néhány kisebbségnél meglévő szervezeti pluralizmus miatt azonban a szavazás nem szervezetenként történt, hanem minden nemzetiség csupán egy szavazattal rendelkezett, az ugyanazon kisebbséget reprezentáló szervezeteket ezáltal közös álláspont kialakítására késztette. Ez a modell egy-két kivételtől eltekintve működőképesnek bizonyult, s az egységes fellépésnek köszönhetően végig jelentős alkupozícióban tudta védeni és érvényesíteni a kisebbségek érdekeit.
A NEKH a korábban kidolgozott kisebbségi alapelvek változatlansága mellett a széles körű egyeztetési szándékot is továbbvitte. 1991 februárjában az érintett tárcákkal, parlamenti bizottsággal és a Kerekasztallal abban állapodott meg, hogy utóbbival az elképzeléseket, tervezeteket a konszenzus elérésig folyamatosan egyezteti, s csak az így megszületett törvényjavaslat terjeszthető a parlament elé. Innentől kezdve az egyes minisztériumok mellett fő tárgyalópartnerként a Kisebbségi Kerekasztallal folytak hosszú időn át a keserves tárgyalások, újabb és újabb változatokat eredményezve. A törvényelőkészítő munka két fő aktora ez a két szervezet lett: kormányzati oldalról a Hivatal, a kisebbségek részéről a Kerekasztal, akik egymást nem tudták kikerülni, a kormány–kisebbség dialógus kizárólag rajtuk keresztül valósulhatott meg.
A kormány májusban a kisebbségi törvény előkészítésére még egy szervet hozott létre. A „minél szélesebb nemzeti konszenzus” igényére hivatkozva, az érdekelt tárcák részvételével felállított kodifikációs bizottság vélhetően az egyes minisztériumok kompetencia-féltékenységéből fakadhatott, akik kiszorítva érezték magukat a törvény-előkészítésből. A bizottság a „jogalkotói munka felgyorsítása” mellett az „érintett nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetekkel való egyeztetés lefolytatását” is feladatul kapta, ami viszont a NEKH mellett megkettőzte a kormányzati oldalt. A gyakorlatban mégsem került sor a két szervezetnél párhuzamos lépésekre, a bizottság mintegy beékelődött a kormány és a Hivatal közé. A NEKH tárgyalt a Kerekasztallal, a megszületett megállapodást a bizottság véleményezte.
A tárgyalások: konszenzus is meg nem is (1991. június–december)
A Hivatal és a Kerekasztal közötti tárgyalásokra 1991 júniusa–szeptembere között került sor, és nagyon hamar kiderült, hogy a két fél elképzelései nem összeegyeztethetetlenek, s az együttműködési szándék a szakmailag és politikailag is komoly feladat megoldását viszonylag rövid idő alatt lehetővé tette. A viták eredményeképpen megszületett egy közösen elkészített törvénytervezet, melyet a kisebbségek képviselői a továbbiakban szentnek és sérthetetlennek tekintettek. A kormányhivatal és az erre az egy feladatra szerveződött civil társadalmi intézmény között európai értékeket felmutató törvénytervezet született a nemzetiségi ügyről, vagyis olyan kérdésben, amely nemcsak régiónkban, de több, nyugati demokráciában is állandó konfliktusforrás. Az ősz folyamán a törvénytervezet értékeit különféle külföldi tanácskozásokon, az Európa Tanács fórumain is elismerően méltatták.
A számos pozitívumot magában foglaló tervezet nem volt még tökéletes. Néhány kérdésben, így a pénzügyi garanciák, a nemzetiségi önkormányzati választások anyagi támogatása, a kisebbségek helyi érdekvédelme ügyében nem sikerült megállapodni. A megegyezés után viszont a kodifikációs bizottságban helyet foglaló tárcák úgy érezték, eljött az ő idejük, s a jogi szerkesztésen túl további változtatásokat próbáltak elérni. Az igazi játékosnak ebben a játszmában azonban az IM bizonyult, aki korábbi tervezete(i)hez ragaszkodva saját elképzeléseit igyekezett beleerőltetni a konszenzusos szövegbe, ami újabb feszültségeket eredményezett. A „kompetencia-vetélkedő”, a „tárca-érdekek” csakis a szakmai érvek és nemzetiségi érdekek rovására nyerhettek teret.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Hivatal és a Kerekasztal közötti megállapodás szövege sokszor jogi nyelvezetre írt politikai megállapodás volt. Szakjogászok kezébe kerülve szükségképpen módosítani kellett a szövegen, amit a Kerekasztal a „konszenzus felrúgásaként” értékelt. Volt olyan abszurd igény is tőlük, hogy a „konszenzusos” tervezetet a parlamenti vita során se módosítsák.
A kodifikációs bizottság munkájában végül is a NEKH és a Kerekasztal is részt vehetett, utóbbi kétfős közvetlen képviselettel. Gyakran előfordult, hogy a Hivatal és a Kerekasztal egymást támogató véleménye került szembe a bizottság többi tagjáéval. Ebben a fordulóban már nem két oldal, nem kormányszervek és kisebbségek álltak egymással szemben, a NEKH védte a nagy munkával létrejött konszenzusos megállapodást és többször élesen szembefordult a minisztériumokkal. Ebben a helyzetben a konszenzusra törekvés hiábavaló erőfeszítésnek bizonyult. A Kerekasztal jottányit sem engedett az eredeti szövegből, az IM pedig a többi kormányzati résztvevőnek is túl sok változtatást sürgetett. Végeredményben 1991 decemberében a Kormány elé egy helyett három dokumentum került: a Bizottság törvényszövege, és két csatolt vélemény, a Kerekasztalé és az IM-é.
A viták valójában nem elvi, alapvető kérdésekről folytak. Az alapelvekkel fő vonalakban minden érdekelt – kormányzati szervek, pártok, kisebbségek – egyetértett. Ezen alapelvek szerint a kisebbségek léte és kultúrája olyan értékek, amelyeket védeni és fejleszteni kell. Ennek érdekében szükség van kisebbségi törvényre, amely több kell legyen, mint egy egyszerű nyelvtörvény; a törvényben számos helyen a pozitív diszkrimináció elvét kell alkalmazni; a kisebbséghez tartozó személyek egyéni jogain túl kollektív jogokat kell megfogalmazni; biztosítani kell, hogy a kisebbségek az identitásukat érintő ügyekben a legnagyobb önállósággal rendelkezzenek és legitim képviselőik részt vehessenek az őket érintő állami és önkormányzati döntésekben; a kisebbségi kérdés kezelését önkormányzati szinten is rendezni kell; a kisebbségi önrendelkezés elve kisebbségi önkormányzatokon keresztül realizálódhat; a jogok kinyilvánításán túl garanciákat is kell csatolni; a jogok garantálásának anyagi finanszírozására is ki kell a szövegben térni.
Komolyabb viták a következő kérdésekkel kapcsolatosan merültek föl:
1. A kisebbségi önkormányzatok szervezetei egyesületi, „privát” alapon, avagy köztestületként, hatósági jogokat és funkciókat kapva működjenek-e. Az igazságügy, továbbra is idegenkedve az államszervezetbe szervesen beépülő kisebbségi önkormányzatoktól, az előbbi álláspont mellett kardoskodott, a Hivatal és a kisebbségek az utóbbi mellett foglaltak állást. Végül a köztestületi verzió vált elfogadottá, olyan feltétellel, hogy csak olyan helyi és országos szervezeteknek lehet ilyen jogokat adni, amelyek ellenőrizhető, legitim, alulról felfelé történő választások alapján jönnek létre.
2. A személyi elvű autonómia kérdése. A kisebbségek nem járultak hozzá kisebbségi választói névjegyzék felállításához, ezért a helyi önkormányzati választásokkal egyidejűleg (vagy külön) lebonyolított helyi kisebbségi önkormányzati választáson minden magyar állampolgár részt vehet, anélkül, hogy nemzetiségi hovatartozását regisztrálná. A Kerekasztal törvénytervezetében így sem tudták kiküszöbölni, hogy a kisebbséghez tartozó állampolgár a szavazáskor ne legyen kénytelen etnikumát nyilvánosan vállalni, az elképzelés szerint ugyanis a szavazási aktuskor külön kívánságra lehet megkapni a kisebbségi önkormányzat szavazólistáját. A további egyeztetések ezt kiküszöbölték, a helyi általános listán kedvezőbb feltételeket élvező nemzetiségi jelöltek (akik így egyszerre lettek helyi és kisebbségi önkormányzati képviselők) ún. közvetett kisebbségi önkormányzat-alakítási lehetősége mellett kérés nélkül minden szavazópolgár megkapja a közvetlen kisebbségi szavazólistákat is, amelyet saját belátása szerint tölt, avagy nem tölt ki.1 Az így létrejövő helyi kisebbségi önkormányzati testületek nem egy konkrét településrészt, nem konkrét személyek összességét, hanem általánosan az adott település kisebbséghez tartozó polgárait, mint közösséget képviselik – a kollektív jogi megközelítés ékes példájaként.
A törvénytervezetek körülötti viták leginkább a kisebbségi önkormányzatok létrehozóinak, jogalanyainak meghatározásakor lángoltak fel. Komoly dilemma volt egy olyan áthidaló megoldás keresése, amely a jogalanyok körének pontos meghatározását, vagyis a regisztrációt, a nemzetiségi hovatartozások nyílt vállalásának kényszerét elkerülve lehetővé tenné az önkormányzat hordozóinak körülhatárolását, azt, hogy kiket képvisel pontosan, rendelkezései, javaslatai kikre vonatkoznak stb.
3. A kisebbségi önkormányzatok hatásköre. Az IM egyesületi alapú elképzelése információszerzési, javaslattételi, tanácskozási, véleményezési (helyi döntésekben, az országos szervezeteknek a jogalkotásban) jogokat, néhány esetben (történelmi és építészeti emlékekre vonatkozóan) egyetértési jogot tartalmazott, a kisebbségi önkormányzatok döntési jogot kizárólag saját szervezeti, intézményi (pl. oktatási) ügyekben kaptak volna. A Kerekasztal és a NEKH közötti megállapodás értelmében viszont a helyi és a kisebbségi önkormányzat (ennek hiányában a szószóló) párhuzamos hatalmi központokat képeznek. A helyi önkormányzatok kötelesek teljesíteni a kisebbségi autonómiák kéréseit a kisebbségi tanulók anyanyelvi oktatásánál, a kisebbségi önkormányzatok különböző kulturális, oktatási stb. szervezeteket tarthatnak fenn, jogsérelem esetén bírósághoz fordulhatnak, szélesebb az egyetértési joguk, s tágabb spektrumban véleményezhetik az államhatalmi döntések tervezeteit. Regisztráció hiányában azonban rendelet-kibocsátási jog megszerzésére nincs lehetőség.
4. A finanszírozás kérdésében két egymástól radikálisan eltérő álláspont fogalmazódott meg. A liberális megközelítés szerint a jogok gyakorlására az állam nem vállalhat olyan kötelezettséget, amely megterhelné a központi költségvetést. Egyes kisebbségi, főként cigány vezetők pedig azt vetették föl, hogy a kisebbségi igényeket az államnak kötelessége teljes körűen finanszírozni. Azonban lehetetlen lett volna bármiféle jövőbeli igényre előre állami kezességet vállalni. Valahol a két álláspont között kellett megtalálni a mindenki által elfogadható kompromisszumot.2
Patthelyzet (1991. december–1992. március)
A konszenzust nélkülöző hármas javaslat egyikét sem fogadta el a kormány. Az eddigi eredményeket félretéve az igazságügyi és a belügyi tárcák készítettek új tervezeteket. Az elkészült anyagok közül a belügyminisztériumi lett a „befutó”, amely azonban a kormány szimpátiájának elnyerése mellett sem szakmai, sem kisebbségi körökben nem szerzett túlzott népszerűséget, sőt, ellenkezőleg.
Az 1992 februárjában bejelentett új tervezetben felmerült egyes etnikainak nevezett kisebbségek, a cigányságon kívül az örmények és újólag a zsidóság megkülönböztetett kezelése. A cigányságnak a nemzeti kisebbségektől eltérő helyzete miatt két ponton volt elképzelhető a külön szabályozás: a nyelvhasználatnál és az önkormányzat-alakításnál. Előbbi a cigányság magyar nyelvűségére, a cigány nyelv szűkös elterjedtségére próbált meg specifikusan reagálni, utóbbi pedig a cigányságnak a legtöbb településen megfigyelhető elkülönülésére tekintettel földrajzilag behatárolható településrészi önkormányzatok bevezetését vetette fel. Az elképzelések azonban több vitát, feszültséget provokáltak (az ilyen típusú önkormányzatok ötletében többen például a további szegregáció veszélyforrását látták), mint amennyi hasznot jelentettek.
A tervezetet minden oldalról rendkívül éles bírálatok érték. A NEKH szakmai, de már csak presztízsokokból is védte a szerkezetében javított szeptemberi konszenzusos változatot. A Kisebbségi Kerekasztal a sérelmesnek ítélt törvényjavaslat ellen a nyilvánossághoz fordult. Nemzetközi sajtóértekezleten ismertették kifogásaikat. Megkeresték az ellenzéki pártokat, akik nélkül – tekintve kétharmados voltát – a parlament nem fogadhatott el nemzetiségi törvényt. A Kerekasztal csak a szeptemberi konszenzus alapján mutatott megegyezési készséget.
Ilyen körülmények között, egyes kormányzati szervek, az ellenzéki pártok és a kisebbségek egyöntetűen elutasító álláspontja ismeretében a BM javaslatait nem lehetett sokáig napirenden tartani. Még március elején széles kormányzati egyeztető fórumot hívtak össze, ahol visszavonva a februári javaslatot, megállapodtak abban, hogy a törvény további előkészítésébe folyamatosan bevonják a Kerekasztalt.
Egyenes út a törvényig (1992. március–1993. július 7.)
A következő hónapok munkája az 1991 szeptemberében a NEKH és a Kerekasztal között létrejött konszenzusos szövegtervezetből indult ki. A szöveg újabb és újabb egyeztetéseken, különböző államigazgatási szűrőkön ment keresztül, apróbb módosítások is születtek, amelyet a Kerekasztal erőteljesen sérelmezett, de végeredményben a változások nem voltak mérvadóak. Különösebb fennakadások nélkül kerülhetett a törvényjavaslat a kormány, a parlament törvényelőkészítő szervei, majd az Országgyűlés plénuma elé, ahol 1993. július 7-én a teljes körű konszenzus jeleként 96%-os többséggel került elfogadásra a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. számú törvény.
A törvény – az anonim népszámlálásról szóló rész törlésétől eltekintve – lényegében 1999-ig szinte módosítás nélkül volt érvényben, bár az eltelt évek, a megalakuló kisebbségi önkormányzatok mindennapos működési zavarainak tapasztalatai kétségtelenül felszínre hoztak egyes hiányosságokat.
A törvény utóélete
Az 1998. októberi választások alkalmával több olyan visszaélést lehetett tapasztalni, ami arra késztette a kisebbségpolitika formálóit, hogy átgondolják a törvény bizonyos elemeit. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal átfogó kisebbségi törvénytervezettel jelentkezett. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a választásokat célzó vizsgálatát követően számos problémára felhívta a figyelmet, és ajánló jelleggel elkészített egy törvénytervezetet a magyarországi nemzetiségek jogairól, ez volt talán a legkiforrottabb elképzelés.
A harmadik kormányzati ciklusban a kormányzat nekilátott, hogy áttekintse a kisebbségi törvény gyakorlati tapasztalatait, és kidolgozza a szükséges módosításokat. Ennek érdekében a parlament Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságán belül ad hoc bizottságot hoztak létre 1999 januárjában, amely szakértők bevonásával igen komoly munkával számos tervezetet, elemzést készített, elsősorban a regisztráció, a választási eljárás módosítása területén, az országos önkormányzatok választási szabályait az Országgyűlés még abban az évben meg is változtatta. Az ad hoc bizottság 2000 júniusában készült el a maga kisebbségi törvényjavaslatával, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szóló törvénytervezettel, azokba bedolgozta a két másik tervezet elemeit is, de időközben az ügy politikai támogatottsága megszűnt, a tervezet elvérzett a közigazgatási-társadalmi egyeztetéseken, a kisebbségi törvény lekerült a napirendről.
A törvény érdemi változtatására végül 2003-ban került sor, az oktatási intézményekkel kapcsolatos intézményátadási és egyetértési jog tekintetében alaposan átgyúrták, kiegészítették a 47. paragrafust. Ezenkívül a finanszírozási kérdésekben lehet indokolt rövid időn belül a változtatás.
Összességében túlzás nélkül állítható, hogy az 1989-ben megkezdett előkészítő munka végterméke Európa egyik legkiemelkedőbb kisebbségi törvénye, amely elfogadása óta a gyakorlatban is komoly jogokat, identitásuk megőrzése érdekében tényleges eszközöket is biztosít a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségeknek.
3. Az 1993-as kisebbségi törvény tartalma
A törvény szerkezete
Preambulum
I. Alapvető rendelkezések (6 §)
II. Egyéni kisebbségi jogok (8 §)
III. A kisebbségek közösségi jogai (6 §)
IV. Kisebbségek önkormányzatai
- Helyi kisebbségi önkormányzatok (4 §), feladataik és hatásköreik (6 §)
- Az országos kisebbségi önkormányzatok (4 §), feladat- és hatásköreik (5§)
V. A kisebbségek helyi szószólója (2 §)
VI. A kisebbségek művelődési és oktatási önigazgatása (9 §)
VII. Nyelvhasználat (4 §)
VIII. A kisebbségek támogatása, önkormányzatok gazdálkodása, vagyona (6 §)
IX. Zárórendelkezések (5 §, de 1994-ben az utolsót, a 65 §-t törölték)
Összesen 64 paragrafus és egy melléklet (a helyi kisebbségi önkormányzati választás kezdeményezésének mintája, 1994-ben két mellékletet töröltek).
A törvény tartalma
Az 1993-as kisebbségi törvény jellegénél fogva kerettörvény, vagyis több ponton más törvényekre utal. A normaszöveg összehangoltan alkalmazandó többek között az önkormányzati képviselők választásáról szóló törvénnyel, az önkormányzati törvénnyel, a választási eljárásról szóló jogszabállyal, és egyéb előírásokkal. Ez a fragmentált szabályozás nehezen áttekinthetővé teszi a kisebbségeket megillető jogok egészét, illetve a jogszabályok adott esetben nehezen értelmezhetők a kisebbségi viszonyokra.
A kisebbségi törvény jól illeszkedik a nemzetközi kisebbségvédelmi szabályrendszerbe. Magyarország 1995-ben az elsők között ratifikálta a kisebbségvédelem területén hozott két legfontosabb európa tanácsi egyezményt, a kisebbségvédelmi keretegyezményt és a kisebbségi nyelvi chartát.
A kisebbségi törvény a kisebbségi jogok duális koncepciója alapján az egyéni jogokon kívül a közösségieket is meghatározza, ami annál is figyelemreméltóbb, mivel a nemzetközi jog jelenleg még nem ismeri el a kollektív jogokat.
A törvény a szabad identitásválasztás elvére épül, vagyis senki sem kötelezhető nemzetisége megvallására. A szabad identitásválasztás elve elsőként került be egy ország törvényébe, ez azonban lehetetlenné teszi a regisztrációt, ami kihatással van a választójogra is.
A törvény tartalmát a továbbiakban témakörök és szerkezet alapján tekintjük át.
1. Preambulum
A törvénynek ez a része az 1989-es tervezetek óta nem sokat módosult, az alapelvek és szándékok tekintetében az egyetértés széles körű. Tartalmi elemei:
* Az Országgyűlés a magyar történelem legnemesebb hagyományaiból, a demokrácia és a humanizmus iránti elkötelezettségből, a népek és nemzetek közötti barátság elősegítésének szándékából indult ki a kisebbség-többség harmonikus együttélését nemzetközi biztonsági kérdésnek is tartva;
* A nemzeti és etnikai önazonossághoz való jog, a kisebbségek sajátos egyéni és közösségi jogai az egyetemes emberi jogok részei, alapvető szabadságjogok, egyben a kisebbségi jogok az önazonosság megőrzését elősegítő politikai jogok;
* E jogok nem a többség adománya és nem a kisebbség kiváltsága, forrásuk nem a kisebbségek számaránya, hanem „az egyén szabadságának és a társadalmi békének tisztelete alapján a másság joga”;
* A kisebbségek nyelve, történeti hagyományai, tárgyi és szellemi kultúrája és más sajátosságaik egyéni és közösségi önazonosságuk „része”.
* A kisebbségek sajátosságai különleges értékek, védelmük, megőrzésük, ápolásuk és hatékony gyarapításuk a kisebbségek alapvető joga és a magyar nemzet érdeke is;
* Az aktív kisebbségvédelem elveivel az Országgyűlést „a kisebbségek iránti megbecsülés, az erkölcsi és a történelmi értékek tisztelete, a kisebbségek és a magyar nemzet közös létérdekeinek következetes képviselete vezérli”;
* Az állam szándéka a kisebbségi létből adódó hátrányok mérséklése és felszámolása;
* A törvény célja a kisebbségi lét megéléséhez szükséges intézményi alapok megteremtése, ideértve a szabad kapcsolattartást az anyaországokkal, -nemzetekkel, a törvényt a határok nélküli Európa megteremtésének szándéka is vezérli;
* A kisebbségi önkormányzatok és az ezáltal megvalósuló kulturális autonómia a sajátos kisebbségi jogok érvényesítésének egyik legfontosabb alapfeltétele;
* A preambulum számos vonatkozó nemzetközi jogi dokumentumra is hivatkozik.
2. A kisebbség fogalma, a hazai kisebbségek megnevezése
A nemzeti és etnikai kisebbségek fogalmának meghatározása máig nem tisztázott kérdése a kisebbségtudománynak, a nemzetközi jognak, számtalan definíció létezik.
A törvény rögtön az első paragrafusban pontosítja, mit ért nemzeti és etnikai kisebbségen. A definíció a világszerte leginkább elfogadott Capotorti-féle meghatározás nyomdokain haladva a következőket tartalmazza:
Nemzeti és etnikai kisebbségnek a Magyarország területén legalább egy évszázada honos, számszerű kisebbségben lévő népcsoportot tekintünk, amelynek tagjai magyar állampolgárok és a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai megkülönböztetik, továbbá mindezek megőrzésére, közösségi érdekei védelmére összetartozástudattal rendelkeznek. A Capotorti-féle „nincs domináns pozícióban” kitétel kimaradt a szövegből, ugyanakkor a törvény az alkotmány szövegének megfelelően kiemeli: a kisebbségek részesei a nép hatalmának, államalkotó tényezők.
A törvény nem elégszik meg a puszta definiálással, a zárórendelkezések között konkrétan felsorolja azt a 13 népcsoportot, amit jogilag nemzeti és etnikai kisebbségnek ismer el: bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán.3 Közülük a definíciónak az egy évszázados együttélésre vonatkozó része értelmében nem mindegyik lenne egyértelműen kisebbségnek tekinthető (pl. görögök). Rajtuk kívül más kisebbségi csoportok is bizonyságot tehetnek arról, hogy megfelelnek a törvényes feltételeknek, amennyiben legalább 1000, magát e kisebbséghez tartozónak valló állampolgár e tárgyban népi kezdeményezést nyújt be.4 A 13 kisebbségnek nem kellett bizonyítani az 1000-es létszámot.
A törvény nem vonatkozik a menekültekre, a bevándorlókra, a letelepedett külföldi állampolgárokra és a hontalanokra.
3. Egyéb alapvető rendelkezések
* A nemzeti vagy etnikai önazonossághoz való jog alapvető emberi jog, amely egyéneket és közösségeket egyaránt megillet;
* A tág értelemben vett szülőföldhöz való jog biztosítása;
* A negatív kisebbségpolitikai eszközök tiltása. Az állam által tiltott politikák közé tartozik a beolvasztás, a kisebbségek által lakott területek etnikai viszonyainak megváltoztatása, a kisebbségi hovatartozás miatti üldözés és végül az erőszakos ki- és áttelepítések. Magyarország nemzetközi porondon is fellép az ilyen politika ellen;
* A pozitív diszkrimináció elve: az állam a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel segíti.
4. A kisebbségekhez tartozó személyek egyéni jogai
* A kisebbséghez tartozás vállalása, kinyilvánítása az egyén elidegeníthetetlen, kizárólagos joga, arra senki sem kényszeríthető, ám a kisebbségi önazonosság vállalása nem zárja ki a kettős vagy többes kötődés elismerését;
* A kisebbséghez tartozás az országos népszámlálás alkalmával kinyilvánítható;
* Jog a kisebbségi léttel összefüggő személyi adatok védelméhez;
* Jog a név anyanyelv szerinti anyakönyvezéséhez, feltüntetéséhez hivatalos iratokban;
* Kapcsolattartási jog anyanemzetekkel, -országokkal, más államban élő kisebbséggel;
* Jog az anyanyelvű oktatásban és művelődésben való részvételre;
* A kisebbséghez tartozóknak a közéletben való részvétele nem korlátozható, egyesületeket, pártokat, társadalmi szervezeteket hozhatnak létre;
* Jog a családi hagyományok tiszteletben tartására, a családi ünnepek, a kapcsolódó egyházi szertartások anyanyelven történő megtartására;
* Jog az anyanyelv, történelem, kultúra, hagyomány megismeréséhez, ápolásához;
5. A kisebbségek közösségi jogai
* A kisebbségi önazonosság megőrzése, ápolása elidegeníthetetlen közösségi jog;
* A kisebbségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre;
* Településeik, kulturális és építészeti emlékeik, hagyományaik, nyelvük, tárgyi és szellemi kultúrájuk megőrzése és ápolása;
* A kisebbségek jelképeiket szabadon használhatják, rendezvényeiket és ünnepeiket zavartanul megtarthatják;
* Oktatás: a kisebbségek joga a saját országos nevelési, oktatási, kulturális és tudományos intézményhálózat kialakítása, joguk van anyanyelvük oktatásához, az anyanyelven való tanuláshoz;
* Az anyanyelvű információhoz való jog: a közszolgálati rádió és televízió rendszeresen készít és sugároz kisebbségi témájú, nyelvű műsorokat, az állam előmozdítja az anyaországokból származó rádió- és televízióadások vételét.
* A kisebbségeknek egy majdani külön törvényben meghatározott módon joguk van az országgyűlési képviseletre (20. § paragrafus (1));
* A kisebbségek jogai védelmére szolgál a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési biztosának az intézménye. A kisebbségi ombudsman a kisebbségi törvény alá tartozó kérdésekben jár el, személyét az Országgyűlés választja;
* A kisebbségek joga a széles körű és közvetlen nemzetközi kapcsolatok kiépítése.
6. Anyanyelvhasználat
A kisebbségvédelem kiemelt területét, a nyelvhasználat jogának különböző aspektusait a törvény külön fejezetben részletezi. Mégpedig azon elv alapján, hogy a kisebbségek mindenkor és mindenhol szabadon használhatják közösségösszetartó erőként elismert anyanyelvüket, a nyelvhasználat feltételeit az állam biztosítani köteles.
* Az Országgyűlésben, a helyi önkormányzatokban a kisebbségekhez tartozó képviselők használhatják anyanyelvüket;
* Az anyanyelvhasználat joga az igazságszolgáltatás és a közigazgatás területein;
* Kisebbségi lakosok esetén a helyi önkormányzatok jegyzőkönyveit a magyar mellett az adott kisebbség nyelvén is vezethetik;
* A települések kötelezettsége a rendeletek, helyi közigazgatási nyomtatványok adott kisebbségi anyanyelvű megjelentése; a helység- és utcanevek, az intézmények tábláinak kisebbségi nyelven (is) történő feltüntetése;
* Kisebbségi lakosok esetében a helyi köztisztviselői, közalkalmazotti állások betöltésénél a szakmai követelmények mellett biztosítani kell a kisebbség anyanyelvét is ismerő személy alkalmazását. A helyi viszonyokra vonatkozó jogokat a törvény nem köti lakossági arányokhoz;
* Az érintett kisebbségi nyelvek: horvát, német, román, szerb, szlovák, szlovén, bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin és ukrán, valamint a cigányon belül romani és beás.
7. Oktatási és művelődési jogok
A törvény külön fejezetben szól a kisebbségek művelődési és oktatási önigazgatásáról, a 2003-as módosításkor a kisebbségi önkormányzatok oktatási szerepét, lehetőségeit illetően ezt a fejezetet jelentősen bővítették, pontosították.
* A kisebbséghez tartozó gyermekek szülői döntés alapján anyanyelvű, nyelvoktató vagy magyar nyelvű oktatásban részesülhetnek.
* Az állam a kisebbséghez tartozók számára anyanyelven történő, illetőleg anyanyelvi átfogó oktatási rendszert épít ki az óvodától a középiskoláig, illetve támogatja az ilyen kezdeményezéseket. A kisebbségi anyanyelvű vagy anyanyelvi oktatás többletköltségét az állam mellett a helyi önkormányzatok viselik;
* A kisebbségi óvodákban, iskolákban, iskolai osztályokban, csoportokban biztosítani kell a kisebbség és anyaországa történelmének, kulturális hagyományainak oktatását;
* Egyazon kisebbséghez tartozó nyolc tanulóval igény esetén kisebbségi osztály indítása kötelező;
* A cigány kisebbség iskolázottságbeli hátrányainak csökkentése érdekében sajátos oktatási feltételek teremthetők;
* A magyar nyelv oktatását a kisebbségi oktatási intézményekben is biztosítani kell;
* Az állam biztosítja az anyanyelvű tanárok képzését, támogatja az anyaországokból érkező oktatók vendégtanári alkalmazását;
* A kisebbséghez tartozó személyek részt vehetnek a kisebbségek nyelvén oktató külföldi intézmények tudományos képzésében. Anyanyelven megszerzett külföldi tanulmányi okleveleiket, diplomáikat a hazaiakéval egyenértékűnek kell tekinteni;
* Művelődési jogok: az állam támogatja a kisebbségi szervezetek közművelődési tevékenységét, könyvtárak, közgyűjtemények, kulturális központok stb. létesítését, fenntartását, a kisebbségek könyvkiadását, sajtótermékek megjelentetését, a kisebbségek anyanyelvén folyó egyházi szertartásokat, a kisebbségi kultúrák tárgyi emlékeinek gyűjtését;
* A kisebbségi oktatás megszervezésében a helyi és a kisebbségi önkormányzatok együttműködnek;
* A kisebbségi önkormányzat létesíthet, fenntarthat és átvehet közoktatási intézményt. Utóbbit csak akkor, ha az oktatás addigi színvonalát biztosítani tudja, az átvétellel az állami támogatás mértéke nem csökkenhet;
* Az országos kisebbségi önkormányzatoknak át kell adni országos vagy regionális feladatokat ellátó iskola, kollégium fenntartási jogát, ha annak minden tanulója részt vesz a kisebbségi oktatásban.
8. Kisebbségi önkormányzatok
A törvény kulcspontja a helyi és országos kisebbségi önkormányzati modell. A preambulumban és a közösségi jogok között is hangsúlyosan szerepel a kisebbségi önkormányzatok létrehozásának, az ezáltal megvalósuló kulturális autonómia joga.
Érdemes felidézni az 1989/90-es törvénytervezet alternatív elképzelését: az úgynevezett Kisebbségi Kódex közjogi alapú kulturális és szociális önkormányzatokban, tagságot, regisztrációt igénylő tiszta személyi elvű kulturális autonómiában gondolkodott, koncepciója más alapokon építette fel a kisebbségi önkormányzati rendszert.
Elsőként országos önkormányzati választásokra került volna sor, mégpedig azon kisebbségek esetében, akikhez tartozó kisebbségi állampolgárok 33-51%-a aláírásával, ajánlásával jelzi erre vonatkozó igényét. Ez feltételezte a kisebbséghez tartozás aktív vállalását, és az egyes kisebbségek számának országos szintű pontos meghatározását. Utóbbi az Európa Tanács felügyelete alatt összeállítandó titkos nyilvántartás alapján történt volna. Ez az eljárás több nehézséget rejtett magában: egyrészt a hangsúlyozottan titkos regisztráció valószínűleg nem oszlatta volna el a kisebbségekhez tartozók történelmileg megalapozott bizalmatlanságát, másrészt túlságosan magas arányúnak tűnő ajánlás összegyűjtését követelte meg.
A helyi önkormányzati választásokkal egy időben, az általános választás szabályai mellett megtartott választások eredményeképpen megalakultak volna a nyilvántartott tagsággal rendelkező országos kisebbségi önkormányzatok, általuk a kisebbségek országos kulturális autonómiája intézményesült volna. Tagjaiból jöttek volna létre a településeken a helyi kisebbségi tanácsok.
Az 1989-es modell logikája éppen fordítottja annak, amit az 1993-as törvény tartalmaz. A törvény az alulról építkezés jegyében először és mindenfajta regisztráció nélkül5, általános szabályként a helyi önkormányzati választásokkal egy időben, helyi választással létrehozza – közvetett vagy közvetlen módon – a helyi kisebbségi önkormányzatokat (ami akár egybe is eshet a települési önkormányzattal), illetve azok hiányában a helyi szószóló intézményét, amelyek utóbb megválasztják az országos kisebbségi önkormányzatokat. Ennek szellemében a törvény egyaránt részletesen szól a helyi és az országos kisebbségi önkormányzatokról, azok feladat- és hatásköréről. A vonatkozó fejezetek azonban nem tartalmazzák a kisebbségi önkormányzati választások módjának leírását, azt a helyi önkormányzatokról szóló törvényben rögzítették.
9. Kisebbségek képviselete a helyi önkormányzatokban
A törvény a kisebbségi önkormányzati modell koncepciójába illesztve rendezi a kérdést. Nem ad intézményi garanciákat a kisebbségek helyi önkormányzatban való képviseletére (kivéve a szószóló intézményét), ismét elkerüli a regisztert igénylő megoldásokat, nem hoz létre kisebbségi választókörzeteket, a kisebbségi jelöltek a többi jelölthöz hasonlóan vesznek részt a helyi választásokon, ám listás választáson kisebbségi listát kedvezőbb feltételekkel lehet indítani.
Az igazi kedvezmény a mandátumok kiosztásakor jelentkezik, az egy mandátumhoz szükséges legkevesebb szavazatszám felével is képviselői helyhez jutnak a kisebbségi jelöltek.
A törvény értelmében a helyi önkormányzat egyben kisebbségi önkormányzat is lehet, ha a képviselők több mint a fele kisebbségi jelöltként jutott be a testületbe, s maga a testület így dönt.
10. Anyagi garanciák, támogatások
A törvény, szerkezete szerint nagy hangsúlyt fektet a kisebbségi önkormányzatok finanszírozási kérdéseire, azt külön fejezetben tárgyalja.
* Az állam kiegészítő normatív támogatást nyújt a kisebbségi óvodai neveléshez, illetőleg az anyanyelvi (anyanyelvű) iskolai oktatáshoz;
* A központi költségvetés biztosítja a kisebbségi önkormányzatok működését, illetőleg támogatja a kisebbségi társadalmi szervezeteket;
* Az országos kisebbségi önkormányzatok között egyszeri vagyonjuttatásként 300 millió forintot osztott fel;
* A helyi és országos kisebbségi önkormányzatok elhelyezéséhez, működési feltételeinek megteremtéséhez az illetékes helyi önkormányzatok biztosítják a szükséges ingatlanokat és egyéb vagyont, az állam a települési önkormányzatokat ért veszteségek kompenzálására 1995–1996-ban 500-500 millió forintot biztosított;
* A kisebbségek, illetőleg az érdekükben kifejtett tevékenység támogatására az állam létrehozta a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Alapot; és maximum 60%-os állami költségvetési részvétellel további alapítványokat létesíthet;
* A kisebbségek anyagi támogatásában hazai és külföldi szervezetek, alapítványok és magánszemélyek is közreműködhetnek.
Összegzés
A kisebbségi törvény elkészítése az első parlamenti ciklus egyik legfőbb teljesítménye. A törvényelőkészítés munkája 1989-ben kezdődött és négy évig tartott. Olyan megfeszített és komoly szellemi munkáról van szó, ahol a kormányzat a törvénytervezet kidolgozásakor végig széles körű konszenzusban gondolkodott, számtalan helyen és időben került sor egyeztetésekre, az érintettek véleményének ütköztetésére. A hosszas vajúdási, vargabetűkkel tűzdelt tárgyalási folyamat végén 1993 tavaszára szemléletében, koncepciójában és konkrét paragrafusaiban olyan változat született meg, amely minden résztvevő fél számára elfogadhatónak és többnyire tartós megoldásnak bizonyult.
Forrás: www.rs1.szif.hu
|
|
| | HÍREK | Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.
Felvidék
Honföldünk
| Nemzeti dal
- 2009.03.14.
LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk
| Utassy József gondolata
- 2009.03.15.
Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!
| A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.
A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.
| Új menü
- 2009.02.27.
| Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.
Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"
| Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.
Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."
| Vígh Károly
- 2009.03.05.
„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”
| Az élet
- 2009.03.02.
Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.
| Cikkajánló:
- 2009.03.01.
Slota sértegethet minket, klikk a képre
| Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.
|
| Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.
Szavazás!
| Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.
|
Véletlen link.
|
| Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.
|
| Rovásírás
- 2007.06.09.
| Újévi mondóka
- 2008.01.01.
Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya
| Lao Ce
- 2008.01.24.
Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.
| Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.
LONG LIVE
| Szózat
- 2009.03.14.
LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének
| Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.
Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.
Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
| Hun imádság
- 2009.03.14.
Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.
HUN IMÁDSÁG
MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.
MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.
TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.
TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.
| Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.
Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?
Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.
Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.
S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.
Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!
Petőfi Sándor
| Soviniszta
- 2009.03.26.
Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.
| Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.
Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.
| József Attila
- 2009.04.03.
«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)
| A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.
Miért ne-ken
| Nyelvlecke
- 2009.05.18.
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke
2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke
Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!
Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:
Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".
N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."
George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."
Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."
Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)
Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)
De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:
Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."
Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"
A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó
|
|
|
