A 2008-as év a halandzsabeszéd éve volt
2008.12.21
A 2008-as év Felvidéken a politikai zsiborgás és a halandzsabeszéd éve volt.
A 2008-as év az érthetetlen halandzsabeszéd, a felvidéki magyarság újabb haldoklós éve volt, haldoklik 88 éve, élni még nem tanult meg. Ahogyan mondani szokás cseberből vederbe kerültünk, egy nagyobb lyukú vödörbe. A felálláshoz összefogásra lenne szükségünk, ez 2008-ban sem sikerült. Kvázi annyi történt, hogy a szlovák xenofób sovinizmus nyílt asszimilációs és magyarellenes megnyilvánulásaira a felvidéki magyar értelmiségiek egyre cifrább mellébeszélösdivel válaszoltak. Egy különös végzetes év, a tizenkét menetes haláltusánk, tizegyedik menetébe léptünk. Úgy teszünk, mintha nem látnánk, akiknek értünk kellene küzdeniük, nemzetárulást követtek el velünk szemben.
Rejtő Jenő sorai jutnak az eszembe: “Ott ülnek a halálraitéltek képviselői talpig frakkban! Kissé részegek is, ezenfelül fehér virágot hordanak a gomblyukaikban, és vastag havanna szivart füstölgetnek, miközben bóbiskoló szemmel fütyörésznek. Ez egy furcsa társaság, a halálraitéltek jogi képviselői!.” A felvidéki halálra itélt magyar nép önjelölt jogképviselete, az un. inteligencia gőzfürdőbe jár, kávéházban uzsonnázik, mulatókban szórakozik, majd a horvát tengerparton piheni ki a fáradalmait. Külföldi iskolákban tanítatják a csemetékiket, közben idehaza hazudoznak, okoskodnak és lopnak. Néha-néha elolvassák a lapokat. Maguk is röffentenek egy-két okoskodós beszédet, hogy ezzel bizonyítsák mennyi minden tesznek és tenni akarnak értünk, a felvidéki magyarságért, majd belevetik magukat az éjszakai örömökbe ünnepelnek, szomjukat vörösborral édesítik.
Közben értünk aggódva üres borosüveges postákkal üzengetik nekünk, hogy szeretnek minket, értünk dolgoznak, értünk küzdenek, majd a törökkel szövetkezve, mentik az aznapi termést, a kulturára szánt állami pénzeket, a magyarországi támogatásokat, minden menthetők a svájci bankszámláikra. Másnap ott folytatják ahol abbahagyták, az örök akarat tanát hirdetik ész és megfelelő hajtóerő nélkül. Hiszen ez közönséges lidércnyomás, zsibbadság, tétlenség és bénultság.
Mi kell a felvidéki magyarság, az un. inteligencia ébredéséhez? Az izzadsághoz, a heves szívdobogáshoz, .... a test edzése, a harc és néhány éves elszánt küzdelem szükségeltetik. Rátermetebb, tenniakaró emberekre van szükségünk. Az olyan politikusok, aki a pénz mámoros függőségét választják felekezetül, azok eladták a lelküket és a becsületüket. Az ilyenek csak alkoholgőzös halandzsabeszédre képesek.
2008-ban nagyon sok halandzsabeszédet hallottunk, avagy látszatharc a “halál” ellen.
A halandzsabeszédnek is megvan az ellenpólusa, amit igazbeszédnek, a szív és az ész összhangjának, az igazi tenniakarásnak hívnak. Ez a tenniakarás, sajnos a garasos hollandusi és maradi elveket valló un. felvidéki inteligenciával szemben egyenlőre képtelen tartós eredményeket felmutatni és előrevinni a felvidéki magyarság megmaradásának az ügyét. Egyenlőre az MKP-tól, a megélhetési és halandzsabeszédű politikusaitól a labdát képtelenség elvenni. A saját térfelüket körbebetonozták, a felvidéki magyarság ügyét pedig számukra jól tejelő aktív családi válalkozássá fejlesztették. A térfelük minden sarkában elhelyezett hangszórókból, fariezusi módon, az MKP-t a felvidéki magyarság egyedüli mentsváraként mutatják be, öndicsőitenek a saját értékrendjükből fakadó féligazságokkal manipulálnak, s a szív igazságával szemben immunissá váltak.
Szivarba és whiskybe temetkezve számolgatják a bőrünk alól összelopott garasokat. A saját túlélésükre rendezkedtek be más őket nem érdekli. Minden pénzforrást maguknak megtartva, minden médiát a kezükben tartva, kft-be és részvénytársaságokba kimentve készülődnek a katasztrófák túlélésére, a többség pedig dögöljön meg. Az MKP asztaltársasága egy önsegélyezéső egyesületté vált, a szónak abbak a szoros értelmében, hogy csak önmagukon segítenek, tekintet nélkül a célra vezető eszközökre, legyen az egy feszítővas, vagy egy jól eleresztett hazugság.
A megoldás ez ellen, szerintem az lehetne, ha az akasztófa helyett a kerekasztalt választanánk. Egységre és az igazmondásra törekednénk.
CA - Bósza János
Befejezésül ismét Rejtő Jenőt hívom segítségül:
“A helyzet tehát ez volt: a Hóhérok asztaltársasága a kocsma bejárat felöli részén állt, Slota nevű pénztárosuk, s egyben bandavezér körül, más nevén Krokodil, aki egy ember nyakát tartotta kezeiben, azzal a szándékkal, hogy az említett nyak tulajdonosát, huzamosabb szorítás révén, fulladás következtében beállott halállal ölje meg.
Szemben velük látszólag közömbösen, de bizonyos fokig várakozó állásponton foglalták el pozíciójukat a Gyóntatók, élükön Csaploviccsal más nevén Rozsdással, aki dohányzott. A másik Gyóntatót Meciarnak hívták, igaziból "Főorvos Úrnak" hívták, mert egy barátját, aki osztozkodás közben hülyének tettette magát, olyan türelemmel verte órákon át, míg az illető háromhetes kórházi ápolás után ép elmével tért vissza a kültelki társaságba, és hogy a gyógymód megismétlését elkerülje, eleget tett a Főorvos Úr jogos igényeinek, ráiratta a villáját. A harmadik Gyóntató, Kalinák volt, tisztességes nevén Bunkó, kissé jobbra a Főorvostól, megvakarta vállát, de csak azért, hogy kitapintsa a kabátja alatt négyszeresen összecsavart drótkötelet, amelynek végén jókora vasdarab volt. Erről a különleges verekedési szerszámjáról nevezték el Bunkónak ezzel verte Dunaszerdahelyen a magyar szurkolókat.
- Hé, Krokodil! Mit akartok Csákytól, attól a kölyöktől? Úgy láttam, hogy a mi asztalunkhoz szándékozott ülni - kérdezte álmos hangon Rozsdás. A Krokodil kissé kiengedte a pártelnök nyakát, mert nem szeretett társalgás közben gyilkolni.
- Régen keresünk már egy spiclit, aki mindent beköp és Budapestre jár árulkodni. És azt hiszem, ez az itt, akit éppen megfojtok.
- Nézd, Krokodil, elismerem, hogy mindenkinek tisztéletre méltó magánügye, hogy kit fojt meg, és kit nem. De ez a fiú a mi asztalunkhoz akart ülni, mikor nyakoncsípted. Először mondja meg, amit esetleg nekünk üzentek általa, és azután, ha igazán azt hiszed, hogy magyar ügynök, öld meg békességben.
- Tudod mit? Előbb megölöm, aztán beszélj vele.
- Helytelen álláspont - vetette közbe a Bunkó. - Nem hiszem, hogy a magunkévá tesszük.
- Én sem - mondta a Főorvos, és elővett egy körülbelül negyven centiméter hosszúságú kést.
- Civakodni akartok? - kérdezte megbántva az egyik Hóhér.
- A kölyköt engedjétek el - felelte valamivel határozottabban, de békésen Rozsdás és közeledett egy lépést. A fiatalember, nyakával a nagy marokban, ijedten pislogott jobbra-balra, de szólni nem mert, vagy nem tudott. Arca zöld volt a rémülettől. A Krokodil, hogy véget vessen az egésznek, nagyot rántott az áldozatán, és elkezdte rázni. Közben eltávolodott cimboráitól az ivó közepe felé.
Rozsdás kezében, az ördög tudja, honnan, egy bikacsök jelent meg, és ugyanez a bikacsök a következő másodpercben a Krokodil tarkóján csattant, hogy ez, mint valami letaglózott barom zuhant fejjel a söntéspolcnak, valószínűleg törött nyakcsigolyával. Két üveg valódi skót whiskyt a kocsmáros nyomban a hóna alá vett, és elsietett a belső szobába. Ez az ital nagyon drága volt. A Főorvos Úr egy rántással hátralódította a megszabadult fiút.
Néhány másodpercnyi súlyos szünet következett. Az afférnál csupa nyugodt ember volt jelen.
A Gyóntatók útját elvágták. A bejárat felé álltak a Hóhérok. Ezek öten voltak, közöttük Rafay a Szigonyos, aki könnyedén meghajlította a félcolos vasrudat. A söntéspolc mellett mozdulatlanul feküdt a Krokodil, nem lehetett tudni, él-e még, de az az alkoholbűz szintjől itélve, meg a motyogása alapján,valamiféle tankokat és Budapestet emlegetett, volt esélye a megmaradásra. A polc mögött ismét feltűnt a kocsmáros, akinek eszébe jutott, hogy a brandyért is nagy kár, mert mostanában nehéz hozzájutni tehát ezt is bevitte magával a szobába, és bezárta az ajtót.
A Bunkó kezében megjelent a rövid sodronykötél, amelynek a végén a vasnehezék volt. Rozsdás jól tudta, hogy túlerővel állnak szemben, tehát, ha lehet, menekülni kell. Az öttagú csoport fenyegetően lassan megindult feléjük. Gyorsan odasúgta a Főorvosnak: "Te, a lámpát..." És nem várt választ, mert jól tudta, hogy megértették, felkapott egy asztalt és belevágta a közeledő csoportba, akik zsolnai lépcsőkig repültek. Ezek egy pillanatra szétrebbentek, és a Főorvos egy székkel máris leverte a lámpát.
A sötétség jóformán még be sem állt, mikor Rozsdás bal kezével felragadott egy széket és jobbjával a rémült fiatalembert. Előbb a széket vágta bele az utcai kirakatba, az ablak csörömpölve tört szét, nyomban utánadobta a fiút, aki a széthulló üvegcserepek között sértetlenül bukott ki az utcára, és ugyanezen az úton ugrott ki ő is. A fiú keskeny árnya szolgálatkészen lapult melléje. És így került be az MKP a Fico száz karátos autójába kormánysegédként.
Nem is tudom, hogy miért vitatkoztunk olyan hevesen ezért a nyeszlett fiúért.
- Kérem, én őszintén köszönöm... - hebegte hálásan, még mindig remegő hangon a fiatalember, hogy felvettek a kocsijukba, de Rozsdás jóindulatúan legyintett:
- Ugyan, hagyd! Nem vagyunk tánciskolában, elég ha szótfogadsz, vagy téged is leütlek.
- Most mondd meg, Csáky Kölyök - kérdezte a Bunkó Kalinak -, hogy miért kerestél minket!
- Mert azt mondták... hogy a Rozsdás... a Csaplovics úr... a kormányzáshoz keres embereket, a százkarátos autóhoz.
- Úgy? - jegyezte meg a Rozsdás. - Lehet valami a dologban. De miért pirongatott úgy meg a Krokodil?
- Mert... mert azt kérdeztem tőle miből vette a Bentleyt, a Rab szigeti villáját és a jachtot hozzá... ja még a két fél Zsolnát...
- Ez, fiam, érthetően idegesíti itt az embereket - bólogatott a Rozsdás. - Ugyanis itt alig van valaki, akinek ne lenne a számláján néhány miliárdocska. Ilyesmi megesik Szlovákiában. Valaki eltűnik, valaki meggazdagodik.Illetlen dolog firtatni, ki kitől lop. Mi a foglalkozásod?
- Lakatos és pártelnök vagyok egy személyben...
- Ne hazudozz, fiam - szólt rá Rozsdás szemrehányóan. Szeme elé tartotta a Kölyöknek kis piszkos kezét. - Azt akarod mondani erre a kézre, hogy valaha is fizikai munkát végzett?
A fiú hallgatott.
- Hát nézd, öcsém - mondta Rozsdás -, miután hazudozol itt nekünk, levesszük rólad a kezünket. Csak azt sajnálom, hogy a Krokodilét is levettük. Isten áldjon...
- Köszönöm... - mondta a csákyfiú, azután felkelt és eloldalgott, visszament a pártházba magyarázkodni. Néhány másodpercig csendesen ült a három elvbarát.
- Hm... - mondta Bunkó -, szerencsétlen egy figura. De van benne valami, hogy meg kell sajnálni.
- Szerintem - meditált Rozsdás - a csákykölyöknek valami magyar kisebbségét erre mifelénk elintézték az őseink. Most járkál itt, hogy hátha megtalálja. Valami úriember lehet. Én is az voltam valamikor. Mit röhögsz?! Azt hiszed, minden ember nyitott bicskával jön a világra?
Rozsdás fizetett és mindenki visszament a saját minisztériumába, vagy az adományozók pénzén vett villáikba, meditálni tovább, hogyan lehetne teljesen eltüntetni a kölyök rokonságát, a felvidéki magyarságot. A Hohérok főnökét közben megműtötték, de ettől nem lett normálisabb, azóta is abban reménykedik, hogy egyszer az összes felvidéki magyar a kezeügyébe kerül, a fojtás beteljesülésének vágya gyanánt.”
Commora Aula
|
