A Dél-tiroli autonómia modell

2008.11.22
A Dél-tiroli autonómia modell
írta Gui Angéla

Az almás strudli és a sült kolbász illata keveredik Bozen fõterén. A város napja van, és a jó üzletérzékkel megáldott németek tipikusan dél-tiroli népviseletbe öltözve kínálják a wurstot. A sört óriási hordóból csapolják, persze a borra is akad jelentkezõ. Õk az olaszok, akik a szõlõlé mellé inkább a sült csirkét választják, a kolbászt meghagyják német ,,testvéreiknek". A zenekar folyamatosan húzza a jódlit, majd hirtelen átvált a Bona serra, signorinára. Ekkor a táncparketten is helycsere következik, a körtáncban kifulladt németek után az olaszok kezdenek el andalogni. Nincs ebben semmi furcsa, a két népnek lassan egy évszázada kell együtt élnie, s mint ahogy mondják, nem szeretik, de elviselik egymást. A békés hétköznapok alapvetõen a dél-tiroli autonómiának köszönhetõek. A modellértékû autonómia ,,sikerreceptje" három lényeges tényezõn nyugszik, a saját identitástudat megõrzésének akaratán, a politikai egységen és az anyaország tetterõs támogatásán. Nem mellékes persze, hogy Dél-Tirol az egyik leggazdagabb régió Európában, autonómiájának köszönhetõen a beszedett adó 90 százaléka helyben marad, ez azt jelenti, évente négymilliárd euróból gazdálkodhat a tartomány. A német szorgalom és spórolás az olasz temperamentummal és életkedvvel keveredve virágzó régiót teremtett. Pedig akár össze is veszhettek volna a németek és az olaszok például azon, hogy e festõi tájhoz miként csalogassák ide a turistákat, akiket a régióban háromnégyszázezer vendégágy vár. Ez nagyobb kapacitás, mint Görögországé volt tíz évvel ezelõtt, így a két nép a konfliktus helyett megegyezett abban, hogy az eltérõ munkaszokások miatt a turizmusiparban is szerencsésebb, ha az azonos nemzetiségûek dolgoznak együtt. A német vendégek jobban szeretik a német személyzetet, míg az olaszok a sajátjaikat. A német turisták korábban vacsoráznak és krumplit esznek, az olaszok késõbb étkeznek, és inkább a tésztaféle mellett kötnek ki. Az autonómia értelmében teljes a kétnyelvûség, legalábbis annak kellene lennie. A hivatalok megnevezését, a boltok feliratait olaszul és németül is feltüntetik, és így van ez szinte minden fogyasztási cikkel. Az utcanevekkel is ez a helyzet, de a kivétel itt is erõsíti a szabályt, ráadásul nekem pechem is van. A térképemen, amelyet német ismerõseimtõl kaptam, csak németül van feltüntetve az utca neve, ahová igyekszem. A Dél-tiroli Népcsoportok Intézete a Lauben utcában van, s elég sokat kóválygok, míg rájövök, hogy ez egy és ugyanaz, mint a Via de Portici, amely megnevezés csak olaszul van kiírva. Amikor Christoph Pant, a Dél-tiroli Népcsoportok Intézetének vezetõjét arról faggatom, hogy a németeknek milyen hátrányuk adódhat nemzetiségükbõl kifolyólag, mégis pár perc német csend következik. Ez a hosszas gondolkodás jó jel, mondom neki, mire a profeszszor megerõsíti, hogy a politikai intézményrendszerben igazából nincsenek problémák, akadnak viszont kisebb gondok a hétköznapi életben, az attitûdökben és a mentalitásban. Kifejti, hogy a németekre és az olaszokra egyaránt szerepspecifikus magatartás jellemzõ, ami alatt a kisebbségi és többségi lét gyakori váltogatása értendõ. A dél-tiroli németek a majdnem kizárólagosan olasz nyelvû Itáliában nemzeti kisebbségnek számítanak, Dél-Tirol regionális szintjén viszont többségben vannak, a tartomány fõvárosában, Bozenben pedig ismét kisebbségi sorban. A professzor elmeséli, hogy a két háború között, a szegényebb dél-itáliai ipar betelepítésével érkezett sok olasz Bozenbe, ekkor váltak helyi kisebbséggé a németek. S bár nekik általában több gyermekük van mint az olaszoknak, ennek ellenére a természetes migráció miatt nem várható lényeges változás az etnikai arányokban, már az is örvendetes, hogy megállt a németek fogyása. ,,Mindez az autonómiának köszönhetõ - fûzi tovább Pan -, nem kétséges, hogy a békésen kialakult dél-tiroli statútum igen jó megoldás a nemzetiség kérdéseire. A dél-tiroli autonómia a területi, a kulturális és a helyi autonómia keveréke. Utóbbi értelmében a helyi kisebbséget képviselõ, megközelítõleg 18 ezres ladin népcsoportnak nemzetiségi önkormányzata van, így õk is képesek identitásukat megõrizni."

A dél-tiroli németség szinte teljes mértékû politikai képviseletét a Dél-tiroli Néppárt (SVP) jelenti, amelynek háttérintézménye a Christoph Pan vezette központ. A párt támogatottsága tartományi szinten már hosszú évtizedek óta 55-60 százalék között alakul, az 1998-as választásokon például a voksok 56,6 százalékát szerezték meg, míg a nála jóval radikálisabb másik német párt, a Dél-tiroli Egységpárt a szavazatok 5,6 százalékát tudhatta magáénak. Ez egyrészt azt jelenti, az SVP tartományi szinten uralja a politikai hatalmat, másrészt azt is tükrözi, hogy a Dél-Tirolban élõ németek 90 százaléka a Néppárttal szimpatizál. A tartományban már évek óta vezetõ helyen lévõ SVP ugyanakkor nemcsak saját németeinek az ügyét képviseli kitartóan, hanem különbözõ európai szervezetekben a kisebbségek kollektív jogai és autonómiája mellett is érvel.

Miután megbeszéltük Pannal, hogy az ausztriai Észak-Tirol tartománnyal közösen milyen jól mûködõ eurorégiót sikerült létrehozni, az intézet melletti korcsmába vonulunk át kávézni. Meglepetésemre nem csak a kávé olasz, de a felszolgálóhölgy sem tud németül. Pan végig olaszul beszél vele, pedig a Kaffe és a caffé között nincs olyan sok különbség, hogy ne lehetne bármelyik nyelven megérteni. Kérdem is tõle, nem zavarja, hogy olaszul kell kávét kérnie, mire értetlenül leszögezi, ha neki kerül kisebb erõfeszítésbe az olasz használata, mint a felszolgálónak a német megértése, akkor miért akadékoskodna?

Kávézás közben Pan Ausztria anyaországi szerepérõl beszél, mint mondja a háromszázezer dél-tiroli németnek azért nincs igénye önálló egyetemre, mert megszorítások nélkül tanulhatnak Ausztriában. Mintegy hétezer dél-tiroli német jár felsõfokú képzésre, 80 százalékuk Ausztriában tanul. ,,Ebben az értelemben szükségünk volt, van és lesz az anyaország támogatására" - hangsúlyozza Pan, aki egyébként oktató az Innsbrucki Egyetemen. Az oly sokszor mintaként emlegetett dél-tiroli autonómia értelmében az etnikai arányoknak megfelelõen szükséges alkalmazni az önkormányzati tisztségviselõket, az igazságszolgáltatásban tevékenykedõket és az önkormányzati rendõrség alkalmazottait. 2002-re kell az arányosságot véglegesen elérni, jelenleg 90-95 százalékban már sikerült az etnikai összetételnek megfelelõ alkalmazottakat találni. Az önkormányzati szférában még jobb az arány, ott már 98 százalékban teljesült a statútumban elõírt etnikai összetétel - számol be elégedetten Christoph Pan. Az olaszok persze ezt kissé másképp látják, és néhányan fel vannak háborodva azon, hogy német nyelvvizsgát kell tenniük, ha a közszférában akarnak dolgozni. Pedig nincs mese, az autonómia statútum végrehajtási intézkedéseiben elõírják, hogy a németeknek olasz, az olaszoknak német nyelvvizsgával kell rendelkezniük, amennyiben közintézményekben kívánnak dolgozni. Az olaszok és a németek megtanulják ugyan egymás nyelvét, de minõségileg rosszul beszélik - ecseteli Davide Zaffi, a kisebbségi nyelvekkel és kultúrákkal foglalkozó trentói kutatóközpont szakértõje.

Szerinte ki kell mondani, hogy az autonómia a németek számára létkérdés, az olaszoknak viszont nincs szükségük rá. Nem tagadja ugyanakkor, hogyha a béke a háború megszüntetése, akkor az olaszok és a németek békésen élnek együtt. Az autonómia elsõ éveiben az olaszok egyértelmûen ellenezték a tartomány önállóságát, magyarázza Zaffi, miközben rámutat arra, hogy mára õk is megtanultak az önrendelkezési modellnek megfelelõen játszani. A kutató, nem kis meglepetésemre, kritikus hangnemre váltva azt is elmondja, hogy egy demokratikus rendszerben csak erõs politikai elképzeléseknek van súlya. A dél-tiroli olaszoknak pedig mintha nem lennének politikai céljai. Az a tény, hogy a tartomány gyûlésében kilenc olasz képviselõ hét pártra oszlik, azt mutatja, az olaszoknak nincs valódi nemzeti érdekük. Francesco Palermo, az Európai Akadémia olasz kutatója azt vallja, a régiónak az sem tesz jót, hogy a Dél-tiroli Néppárt kvázi egypártrendszerben vezeti a régiót. A kutató jobbnak látná, ha véget érne az etnikai jellegû kormányzás, a kvóták és a kötelezõ identitásválasztás. Talán nem csoda, hogy ezzel a németek nem értenek egyet.

Egy felmérésbõl kiderült, míg a helyi olaszok 81 százaléka vélekedik úgy, hogy a társadalmi integráció feleslegessé teszi a kvótarendszert, addig csak a németek 30 százaléka gondolja ugyanezt. A németek túlreprezentáltak az autonómia intézményrendszereiben - fûzi tovább a kérdés szakértõje, majd kis szünet után töredelmesen hozzáteszi, hogy az olaszok pedig az állami szervekben, a rendõrségben és a katonaságban vannak túlnyomó többségben. A dél-tiroli népcsoport hetven évvel egy idegen állam általi annektálása után demográfiai fejlõdését és gazdasági erejét tekintve ismét megerõsödve él. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a Dolomitok csúcsai között, Dél-Tirolban a lakosság mindössze 3 százaléké volt olasz, miután a tartományt Olaszországhoz csatolták és Mussolini megkezdte a betelepítéseket, a németek száma 65 százalékra csökkent. A dél-tiroli autonómiának köszönhetõen azonban a német ,,kisebbség" fogyása megállt.

A tartomány központjában, Bozenben, vagy ahogy az olaszok mondják, Bolzanóban mára az olaszok vannak többen, a város képe mégis egyértelmûen német hatásról árulkodik. Az alpesi stílusban épített házak azonban körül vannak véve azzal a szörnyû, inkább Kelet-Európából ismert lakónegyedekkel, ahová a betelepített olaszokat költöztették. S ha már térségünknél tartunk, a dél-tiroli önrendelkezéshez hasonló jogokat egyébként mind Christoph Pan, mind Davide Zaffi könynyen megvalósíthatónak tartana például Székelyföld esetében. Éppen azon gondolkodom, vajon milyen indulatokat váltana ki a románokból az autonómia kérdésének a felvetése, amikor egy fiatal olasz csapat a Crispisstrasse iránt érdeklõdik. Sajnos nem tudom, merre van, válaszolom németül, mire õk ironikusan utánam kiáltják, hogy ezek a dél-tiroli németek semmit nem árulnak el az olaszoknak. Le lettem tolva, de ennek ellenére látom, nem lehet olyan rossz dolog németként élni ebben a régióban, ahol nemcsak egy mintául szolgálható autonómia valósult meg, hanem a határok sem választják el egymástól a nemzettársakat.

***
AZ ELNYOMÁSTÓL AZ AUTONÓMIÁIG.

Az olasz fegyveres erõk 1918 novemberében akadálytalanul vonultak be a már szétesõ Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Tirol déli felére, majd 1919. szeptember 10-én a Saint Germain-i békeszerzõdés értelmében Tirol Brenneren túli részét a Salurni-szorosig Olaszországhoz csatolták. Mussolini hatalomátvétele után kormányprogrammá emelkedett a terület elolaszosítása, megtiltották a Dél-Tirol név használatát, a tartományt egybeolvasztották egy másik olasz provinciával, olasz községi elöljárókat neveztek ki, elbocsátották a német hivatalnokokat, megakadályozták a német bevándorlást, a német utca- és helységneveket olaszra cserélték, az oktatás és a közigazgatás nyelve az olasz lett, megerõsítették a csendõrséget. 1934-ben az olaszosítás második fázisaként Mussolini felszólította a milánói és piemonti nagyipart, hogy létesítsenek fióküzemeket Bolzanóban. Mindez több ezer olasz család betelepülésével járt, miközben a dél-tiroliakat az új munkahelyeken nem alkalmazták. 1921-tõl 1939-ig a terület olasz lakosainak száma négyszeresére nõtt. A második világháborút követõ párizsi béketárgyaláson Olaszországnak sikerült keresztülhúznia azt a német javaslatot, hogy Dél-Tirol lakossága népszavazáson döntsön, melyik államhoz tartozzék. Az 1946-os Gruber-De Gaspariegyezmény autonómiát adott ugyan Dél-Tirolnak, de az olasz kormány ennek gyakorlati alkalmazását megakadályozta azzal, hogy egyesítette az olasz többségû Trient (Trentino) tartománnyal, és létrehozta a Trentino-Alto Adige igazgatási egységet.

Az olasz elnyomás folytatódott, miközben megkezdõdött a német kivándorlás, akik maradtak, azok robbantásos merényleteket hajtottak végre, összesen 19 halálos áldozatot követelve. Az osztrák kormány ezzel egy idõben az ENSZ elé vitte a dél-tiroli autonómia kérdését, 1960-1961-ben a szervezet olasz-osztrák tárgyalásokat sürgetõ határozatokat hozott. Hosszas huzavona után 1972-ben életbe lépett egy új autonómiastatútum, a tulajdonképpeni önrendelkezés azonban csak 1992-ben kezdõdött el. Ennek értelmében létrejött a Trient és Bozen provinciákat magában foglaló Trentino-Dél-Tirol régió, amelyben minden nyelvcsoport tagjai - így a ladinok is - jogegyenlõséget élveznek. A német minden közintézményben hivatalos nyelvként, az olasz nyelvvel egyenértékű lett. Megvalósult egy etnikai arányossági rendszer, amely a három nyelvcsoport mindegyikének a lakosság arányának megfelelõen lehetõvé teszi a közalkalmazotti pozíciók betöltését. Mind a három nyelvcsoportnak anyanyelvű óvodák és iskolák állnak rendelkezésére.
írta Gui Angéla
Forrás//: Magyar Nemzet