A Fidesz-kormány az autonómiát támogatja - Kövér László válaszolt.

Kövér: a külhoni magyar politikai elit apró pénzre váltja a nemzeti érdeket, az autonómiáért cserébe

2010.06.09.

"Határozott véleményem, hogy már jóval előrébb tartanánk ebben az ügyben, ha a felvidéki, erdélyi, délvidéki politikai szervezetek – és azok egyre inkább a saját választói bázisuktól elszakadó vezetői – nem mondanak le az autonómiáról mint célról egy ehhez képest olcsó váltságdíjért cserében. Ha a jövőben a határokon kívül rekedt nemzeti közösségek politikai vezetőit továbbra is az vezérli, hogy szerepet vállaljanak a bármilyen színű következő kormányokban, mert úgymond így tudják „megvédeni” a magyar érdekeket, akkor ennek a taktikának köszönhetően megint csak el fog veszni a stratégiai cél: az, hogy a magyar közösségek kivívják az önrendelkezés jogát. A jogot, amit Trinanonban részben meg is ígértek nekik, illetve amelyhez hasonlót Európa nyugati, szerencsésebb felében a gyakorlatban is alkalmaznak, anélkül, hogy a nemzetállamok szuverenitása, bármely nemzet méltósága csorbulna. Azt gondolom, hogy a magyar kormánynak aktívan, kezdeményezőként kell fellépnie a nemzetközi porondon az autonómia kérdésében. És Bukarestben, Belgrádban, Pozsonyban a kisebbségi magyar politikusoknak kötelességük felzárkózni mellénk − de néha az sem ártana, ha egy lépéssel előttünk járnának." Ha a felvidéki magyarok otthon nem állnak ki a saját jogaikért, akkor alul fognak maradni. Nem azért, mert létezik egy olyan erő, hatalom, állami intézményrendszer, amely őket ténylegesen fenyegeti és megbünteti, hanem azért, mert már lélekben, a fejekben vereséget szenvednek. Az elmúlt két évtizedet Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken és Délvidéken is lélekben és fejben veszítettük el. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy ebből levonjuk a tanulságokat, és megpróbáljuk újrakezdeni a nemzetpolitikát."

Kövér Lászlót kérdezték az autonómiáról

Erdély Ma, 2010.06.08.

A Trianon előidézte politikai, társadalmi, gazdasági problémák megoldásának egyedüli garanciáját az Európai Unió tagállamainak gyakorlatában elfogadott autonómiaformák meghonosítása jelentheti. A Magyar Köztársaság kormányának ezt a stratégiát kell követnie – fogalmazott dr. Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke Farkaslakán. A politikust a kettős állampolgárságról, az autonómia-törekvés támogatottságáról és a romániai magyar képviseleti szervekről alkotott nézeteiről kérdeztük.
Mi a második Orbán-kormány álláspontja az erdélyi magyarság önrendelkezéséről? Konkrétan vagy csak hallgatólagosan támogatják az autonómia ügyét?

− Ez egy nagyon jó kérdés. Először is: a nemzeti összetartozásról szóló törvényben, amely június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, vannak olyan elvi alapvetések, amelyek egy jövőbeni nemzetpolitika kiindulópontját képezhetik. Ebben a törvényben az autonómia-törekvések támogatása konkrétan nevesítve van.

Eddig vitatott volt, hogy az Alkotmány azon szakasza, amely kimondja, hogy a mindenkori magyar kormánynak kötelessége szem előtt tartani a határokon túli magyarok érdekeit, vonatkoztatható-e az autonómia-törekvések támogatására, vagy sem. Nos, ez a vita névleg lezárult, amint az Országgyűlés megalkotta a nemzeti összetartozásról szóló törvényt.Az autonómiakérdés azonban továbbra is megosztja a magyar belpolitikát, és érezteti hatását az elszakított nemzetrészek politikai elitje, illetve a budapesti kormányzat közötti párbeszédben is.

Határozott véleményem, hogy már jóval előrébb tartanánk ebben az ügyben, ha a felvidéki, erdélyi, délvidéki politikai szervezetek – és azok egyre inkább a saját választói bázisuktól elszakadó vezetői – nem mondanak le az autonómiáról mint célról egy ehhez képest olcsó váltságdíjért cserében. Ha a jövőben a határokon kívül rekedt nemzeti közösségek politikai vezetőit továbbra is az vezérli, hogy szerepet vállaljanak a bármilyen színű következő kormányokban, mert úgymond így tudják „megvédeni” a magyar érdekeket, akkor ennek a taktikának köszönhetően megint csak el fog veszni a stratégiai cél: az, hogy a magyar közösségek kivívják az önrendelkezés jogát. A jogot, amit Trinanonban részben meg is ígértek nekik, illetve amelyhez hasonlót Európa nyugati, szerencsésebb felében a gyakorlatban is alkalmaznak, anélkül, hogy a nemzetállamok szuverenitása, bármely nemzet méltósága csorbulna. Azt gondolom, hogy a magyar kormánynak aktívan, kezdeményezőként kell fellépnie a nemzetközi porondon az autonómia kérdésében. És Bukarestben, Belgrádban, Pozsonyban a kisebbségi magyar politikusoknak kötelességük felzárkózni mellénk − de néha az sem ártana, ha egy lépéssel előttünk járnának.

− Ennek fényében miként tudják felkarolni a felvidéki magyarság ügyét, hiszen a szlovák kormány elutasította a kettős állampolgárság lehetőségét?
− Minden nemzetközi fórumon el fogjuk mondani, hogy az Unióban nincs helye ilyenfajta politikának, sem olyan politikusoknak, akik saját országuk polgárainak egytizedét de facto ellenségként bélyegzik meg. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség önmagában is Közép-Európa egyik legerősebb képviseletét adja az Európai Parlamentben, ha ehhez még hozzávesszük a felvidéki és az erdélyi magyar politikusokat is, akkor egészen komoly a magyar kontingens súlya, és ebben a vitában előbb-utóbb győzni fogunk. De hozzáteszem: az erdélyi, a felvidéki, az anyaországi magyarokat senki sem védi meg saját magukon kívül. Ha a felvidéki magyarok otthon nem állnak ki a saját jogaikért, akkor alul fognak maradni. Nem azért, mert létezik egy olyan erő, hatalom, állami intézményrendszer, amely őket ténylegesen fenyegeti és megbünteti, hanem azért, mert már lélekben, a fejekben vereséget szenvednek. Az elmúlt két évtizedet Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken és Délvidéken is lélekben és fejben veszítettük el. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy ebből levonjuk a tanulságokat, és megpróbáljuk újrakezdeni a nemzetpolitikát.

− A magyar–magyar kapcsolatokban milyen intézményi változások várhatók?
− Ez még nyitott kérdés. Létezett a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), amit még az első MSZP–SZDSZ-kormányzás idején, ellenzéki kezdeményezésre hoztunk létre, hogy a határon túli magyar politikai szervezeteket bekapcsolja egy nemzeti konzultációba. Ezt Gyurcsány Ferenc jobbnak látta megszünteti, hogy ne emlékeztessen a Fidesz nemzetpolitikájára. Helyette létrehozta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF), amely „kiváltotta” a MÁÉRT-et. Tulajdonképpen ez volt az egyetlen értelmes produktuma az elmúlt nyolc év nemzetpolitikájának – bár ennek is inkább a Parlamenthez volt köze. Most e kettő közt kell rendet csinálni, kitalálni a funkciók megosztását. A másik elvégzendő feladatunk, hogy a tönkretett, szétzüllesztett Magyarok Világszövetsége helyére egy, a magyar állam által is elismert, általa átruházott funkciókkal ellátott intézményt kell létrehozni, ami képviselheti a világ magyarságát.

− Nem titok, hogy az RMDSZ-ről nincs jó véleménye. Mi ennek az oka?
− Nekem a Fidesz hivatalos álláspontjához képest sokkal lesújtóbb a véleményem az RMDSZ vezetőinek politikájáról. Aprópénzre váltották a nagy nemzeti célokat, és eközben − elég a kegyetlen, mellébeszélést kizáró számokat alapul venni − az elmúlt húsz év idézőjeles eredménye az lett, hogy az erdélyi magyarság nemcsak lélekszámban fogyatkozott meg, hanem lélekben is. Vagyis akik még itthon maradtak, és nem vándoroltak el a világba, legszerencsésebb esetben az anyaországba, azok is egyre inkább elfordultak a közélettől, egyre reménytelenebbnek és értelmetlenebbnek látják a választásokon való részvételt. És ez egy olyan ítélet az elmúlt húsz év erdélyi magyar politikája fölött, amit egy demokratikus meggyőződésű politikusnak illik számba vennie. Nem azt mondom, hogy bujdokoljanak el, és ne hivatkozzanak az eddig elért eredményekre – de ezek relatívak, jószerint csak annyiban nyilvánultak meg, hogy Erdélyben az eltelt két évtizedben a magyarokat nem bántották annyira, mint a Ceauşescu-éra alatt.

− Azt mondta: „vegyük alapul a kegyetlen számokat”.
− Hadd mondjak egy friss példát arra, mennyit is ér a RMDSZ vezetése: a Nemzeti Vidékfejlesztési Program pályázatán egyetlen Hargita megyei projekt sem nyert. Ráadásul az RMDSZ mezőgazdasági államtitkára Hargita megyei. Megkérdem: akkor miért is vannak a kormányon az urak? Azonkívül, hogy presztízs és anyagiak szempontjából is jólesik ott lenni azoknak, akik ezeket a tisztségeket a magyar emberek szavazatainak és bizalmának köszönhetően nyerték el? Még a nemzeti érdekeknek az aprópénzre váltásából is csak a maradék vagy a semmi jut az erdélyi, székelyföldi magyaroknak, holott éppenséggel nem a legrosszabb indulatú román kormánnyal állnak szemben. Itt valami nagyon nincs rendben. Nem szeretnék ítélkezni senki felett, mert nekünk is van sepernivalónk a magunk portája előtt, de azt gondolom, elvárható, hogy mindenki nézzen szembe önmagával, vonja le a tanulságokat, és próbáljon meg úrrá lenni azokon a mulasztásokon, hibákon, amelyeket elkövetett. Ne felejtsük el, hogy az RMDSZ a Kárpát-medence, a volt közép-európai tábor leghosszabb ideig kormányon levő pártja. Ha a Fidesz ennyi ideig lett volna kormányon, akkor sem az ország, sem a nemzetpolitika nem ott állna, ahol most.

− Egy RMDSZ-en belüli elnökváltás, vagy a teljes elit cseréje jó irányba terelné a szövetség helyzetét?
− Amit most mondok, az magánvélemény, de bármilyen fórumon hajlandó vagyok ezt vállalni és megvédeni. Úgy látom, az RMDSZ fiatal generációja úgy viszonyul az elődökhöz, mint ahogy az MSZP fiatal generációja viszonyult a régi bolsevikok örökségéhez. Kovács László, Lendvai Ildikó nemcsak az elmúlt húsz év, hanem az azt megelőző kommunista éra unott arcai is. Akik utánuk jöttek, a Gyurcsányok, Zucshlagok, Bajnaik, Mesterházyk egy vonással sem nem jobbak − sőt. Őszintén szólva nekem nincs bizalmam az RMDSZ új generációjában, amelyet a régi nemzedék sorozott be, miközben mindenkit eltakarított az útból, aki nem a hivatalos vonal slágerét fújta. Legyen szó Tőkés Lászlóról, Kincses Elődről, kis- és nagyemberekről, akik az RMDSZ indulásakor esetleg másként képzelték el, hogy mi lesz majd húsz év múlva. A személyzeti megújulást nem tartom garanciának arra, hogy egy másfajta politika indul el. Ezért mondtam, hogy söpörjön mindenki a maga háza táján, vizsgáljon át mindent a pincétől a padlásig, és mérje fel: mi az, ami még hasznosítható, és mi az, amit ki kell szórni. A számvetés után pedig új korszakot kell nyitni. A lehetőség adott, hiszen Magyarországon egy kétharmados többséget szerzett, nemzeti elkötelezettségű politikai erő van ma kormányon. Vegyük komolyan a nemzeti összetartozást a szónak abban az értelmében is, hogy nincsenek olyan magánügyeink, amelyekbe a másik kívülről akarna beleszólni. Mindenhez közünk van, ami a Kárpát-medencében élő magyarokkal történik, a felvidékieknek éppúgy van közük ahhoz, hogy mi történik Szabadkán, mint ahogy a kolozsváriaknak ahhoz, ami Sopronban folyik.

− Az EMNT, az MPP vagy az RMDSZ-t és EMNT-t tömörítő Magyar Összefogás a „Fidesz-kedvenc”?
− Engedje meg, hogy a kérdéssel vitatkozzam egy kicsit, mert szerintem inkább arról van szó, hogy a Fidesz nemzetpolitikával foglalkozó politikusainak volt egy korai kapcsolatrendszere, személyes ismeretségi köre. Toró Tibort például én még 1990 januárjában ismertem meg személyesen, amikor még fiatalemberként vette át a Gyermekmentő Szolgálat segélycsomagjait. Mivel irántuk nagyobb bizalommal voltunk, nyilván rájuk hallgattunk. Ezek a személyes barátságok már tíz évvel ezelőtt is szúrták az RMDSZ vezetőinek szemét, mivel ők úgy gondolták, nekünk, akkor még „kisfiúknak” nincs jogunk ahhoz, hogy valakinek a javára tegyünk. Ezzel ennyi év távlatából bizonyos értelemben egyetértek, és úgy gondolom, tiszta vizet kell önteni a pohárba. Világossá kell tenni a Fidesz elképzeléseit, és minden olyan személlyel együtt kell működni, aki a határon túli nemzetrész legitim, felhatalmazott képviselője. Partnerként azokkal leszünk szövetségesi és stratégiai viszonyban, akik a célok tekintetében közösséget vállalnak velünk. Azokkal, akik az autonómia kérdésében nem hezitálnak, nem felejtik el azt minden négyéves kampány után, és főként nem tesznek ellene.

− Tőkés László, Szász Jenő, Markó Béla. Melyikük szavára figyel oda a Fidesz?
− Mindenkire figyel, akinek megfontolandó véleménye és erkölcsi tekintélye van. Nekem Szász Jenő személyes barátom, a nemzeti jobboldal egyik fontos politikusának tartom. Tőkés püspök úrnak a húsz évvel ezelőtti nemzeti demokráciáért való kiállását pedig semmi és senki nem tudja semmissé tenni. És bizonyára az RMDSZ politikusainak is lesznek olyan támogatandó kezdeményezései, amelyek iránt nem szimpátiát kell érezni, hanem amelyek mellé oda is kell állni.

Lázár Emese
www.honline.ro

Forrás: Erdély Ma, 2010.06.08. Aprópénzre váltott nemzeti érdek


ND szerk.megjegyzés a cikkhez: Kövér Lászlónak és a Fidesznek miért csak most esett le a tantusz az autonómia ügyének támogatása terén. Két évtizeddel később!Már az első Orbán kormányt kérték az erdélyiek és a délvidékiek is,hogy támogassák az autonómia-törekvéseiket. Ez akkor nem történt meg. Reméljük,hogy most komolyan gondolják.

ND szerkesztői megjegyzés a képhez: A fenti kép Dunaszerdahelyen készült az MKP nyelvtörvény-ellenes tüntetésén. A stadion lelátóján hiába tartják az emberek az "Autonómiát" feliratú táblát, az MKP errre fittyet hány, elszakadt választói akaratátótl. Az MKP ezt a témát úgy kerüli ,mint a forró kását, nehogy megbántsák szegény tótok önérzetét azzal,ami egyéblként jogos és járna a félmilliós magyarságnak, és ha a tótok elhatárolódást kérnek tőlük, akkor el fognak határolódni az autonómiától százszor is, Csákyék ugyanúgy,mint Bugárék ( ez utóbbi árulók gyülekezetén nincs is mit csodálkozni, hisz az asszimilációt tűzték zászlajukra a finánctőkéért cserébe) . Az MKP nemhogy nem beszél az autonómiáról, hanem kerüli a témát ,mint a forró kását és ha mégis beszél róla , akkor a helyi önkormányzatok szerepét ködösíti a valódi, a nemzeti közösség autonómiájával. Egyébként Bósza Jánost azon az ominózus rendezvényen nem engedték megszólalni, pedig csak három percet szeretett volna beszélni az autonómiáról. Éppen ezért. Nem kell nekünk ( értsd az MKP-nak és a bugárhibrideknek) az autonómia, mert azt nem szeretik a szlovákok. Mindig csak az, hogy mit szertenek ők, mi jó nekik stb. Nekünk mi jó emberek!!! Ezt kell kévpviselni, a saját érdekeibnket!

Ezúttal Kövér meglátása helyes ( csak az a kár, hogy kb. két évtizeddel később a kelleténél): "az erdélyi, a felvidéki, az anyaországi magyarokat senki sem védi meg saját magukon kívül. Ha a felvidéki magyarok otthon nem állnak ki a saját jogaikért, akkor alul fognak maradni. Nem azért, mert létezik egy olyan erő, hatalom, állami intézményrendszer, amely őket ténylegesen fenyegeti és megbünteti, hanem azért, mert már lélekben, a fejekben vereséget szenvednek. Az elmúlt két évtizedet Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken és Délvidéken is lélekben és fejben veszítettük el. ". Ha a jövőben a határokon kívül rekedt nemzeti közösségek politikai vezetőit továbbra is az vezérli, hogy szerepet vállaljanak a bármilyen színű következő kormányokban, mert úgymond így tudják „megvédeni” a magyar érdekeket, akkor ennek a taktikának köszönhetően megint csak el fog veszni a stratégiai cél: az, hogy a magyar közösségek kivívják az önrendelkezés jogát. A jogot, amit Trinanonban részben meg is ígértek nekik, illetve amelyhez hasonlót Európa nyugati, szerencsésebb felében a gyakorlatban is alkalmaznak..."
http://nemzetidal.gportal.hu/gindex.php?pg=3730952&nid=5591899

Aprópénzre váltott nemzeti érdek

Aprópénzre váltott nemzeti érdek
2010. június 08.,

A Trianon előidézte politikai, társadalmi, gazdasági problémák megoldásának egyedüli garanciáját az Európai Unió tagállamainak gyakorlatában elfogadott autonómiaformák meghonosítása jelentheti. A Magyar Köztársaság kormányának ezt a stratégiát kell követnie – fogalmazott dr. Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke Farkaslakán. A politikust a kettős állampolgárságról, az autonómia-törekvés támogatottságáról és a romániai magyar képviseleti szervekről alkotott nézeteiről kérdeztük.

− Tárgyalt-e már az új magyar kormány a román féllel a kettős állampolgárságról? Ismerik a román kormány hivatalos álláspontját?
− Nem. Az állampolgárság kiterjesztéséről, az állampolgársági törvény módosításáról szóló indítványt nem a kormány terjesztette be az Országgyűlés elé, hanem azt már korábban, képviselői indítványként negyedmagammal terjesztettük elő. Értelemszerűen a régi kormánytól, amely egyébként sem a nemzeti újraegyesítésben jeleskedett, nem várhattuk el, hogy a mi nevünkben egyeztessen a környező országok kormányaival. Martonyi János, akkor még csak reménybeli külügyminiszter utazta végig a Kárpát-medencét, az EU-tagállamok fővárosait, hogy tájékoztassa a kormányokat: ezt a lépést, amely egyébként összhangban van a nemzetközi joggal és a Kárpát-medencei államok gyakorlatával is, meg fogjuk tenni. Románia esetében nem emeltek semmilyen kifogást. Nem is emelhettek, hiszen Románia hamarabb lépett erre az útra − több százezer moldáviainak van román útlevele, esetleg állampolgársága, és ezzel a gesztussal gyakorlatilag beemelték őket az Unióba.

− A szlovák–magyar kérdésben mi a román kormány álláspontja?
− Nem ismerem a hivatalos román álláspontot, de ahogy említettem, megértően és visszafogottan viszonyultak ehhez az ügyhöz. Ebben nyilván az is segített, hogy Romániának most éppen olyan kormánya van, amelyik a Fidesszel egy politikai pártcsaládba tartozik az Európai Unión belül − az Európai Néppárt tagjai mind a romániai demokraták, mind az RMDSZ, illetve a Fidesz. Úgy látom, mintha a romániai politikai elitben kisebbek lennének azok a komplexusok, amelyek Trianon óta jellemzőek a térségre.

− Vannak-e konkrétumok a kettős állampolgárság kiterjesztésének technikájáról?
− Egyelőre még folynak az előkészítő munkálatok. A jogszabály augusztus 20-án lép hatályba, és 2011. január elsejétől válik alkalmazhatóvá. A hátralévő csaknem fél év alatt kell elkészülniük azoknak a végrehajtási jogszabályoknak, amelyek leírják, hogyan és miként igényelhetik – tulajdonképpen vissza – az állampolgárságukat azok a magyarok, akiknek a felmenőik valamikor magyar állampolgárok voltak, és nem ők lépték át a határokat, hanem őket lépte át a határ.

– Véleménye szerint kell-e folytatni a kettős kormányülések hagyományát?
– Ezeket az üléseket nem tartom többnek, mint gesztusnak, amelyeknek természetesen van értelme. Az országos és a nemzetközi politikában is van értelmük a szimbólumoknak, gesztusoknak, ha azok nem hazugságra épülnek. Ha az együttműködésről, a trianoni trauma oldásáról van szó, érdemes közelednünk egymáshoz. Ugyanakkor ha csak a meglévő véleménykülönbségek, konfliktusok elfedésére szolgál az ilyen típusú találkozás, és a mosolydiplomácia eszközévé válik, akkor értelmét veszíti. A budapesti, meg a most hatalmon lévő és a következő bukaresti kormányon múlik, hogy olyan közös célokat tudjon kitűzni, amelyeket ezzel az eszközzel el lehet érni.

– Mi a második Orbán-kormány álláspontja az erdélyi magyarság önrendelkezéséről? Konkrétan vagy csak hallgatólagosan támogatják az autonómia ügyét?
− Ez egy nagyon jó kérdés. Először is: a nemzeti összetartozásról szóló törvényben, amely június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, vannak olyan elvi alapvetések, amelyek egy jövőbeni nemzetpolitika kiindulópontját képezhetik. Ebben a törvényben az autonómia-törekvések támogatása konkrétan nevesítve van. Eddig vitatott volt, hogy az Alkotmány azon szakasza, amely kimondja, hogy a mindenkori magyar kormánynak kötelessége szem előtt tartani a határokon túli magyarok érdekeit, vonatkoztatható-e az autonómia-törekvések támogatására, vagy sem. Nos, ez a vita névleg lezárult, amint az Országgyűlés megalkotta a nemzeti összetartozásról szóló törvényt. Az autonómiakérdés azonban továbbra is megosztja a magyar belpolitikát, és érezteti hatását az elszakított nemzetrészek politikai elitje, illetve a budapesti kormányzat közötti párbeszédben is. Határozott véleményem, hogy már jóval előrébb tartanánk ebben az ügyben, ha a felvidéki, erdélyi, délvidéki politikai szervezetek – és azok egyre inkább a saját választói bázisuktól elszakadó vezetői – nem mondanak le az autonómiáról mint célról egy ehhez képest olcsó váltságdíjért cserében. Ha a jövőben a határokon kívül rekedt nemzeti közösségek politikai vezetőit továbbra is az vezérli, hogy szerepet vállaljanak a bármilyen színű következő kormányokban, mert úgymond így tudják „megvédeni” a magyar érdekeket, akkor ennek a taktikának köszönhetően megint csak el fog veszni a stratégiai cél: az, hogy a magyar közösségek kivívják az önrendelkezés jogát. A jogot, amit Trinanonban részben meg is ígértek nekik, illetve amelyhez hasonlót Európa nyugati, szerencsésebb felében a gyakorlatban is alkalmaznak, anélkül, hogy a nemzetállamok szuverenitása, bármely nemzet méltósága csorbulna. Azt gondolom, hogy a magyar kormánynak aktívan, kezdeményezőként kell fellépnie a nemzetközi porondon az autonómia kérdésében. És Bukarestben, Belgrádban, Pozsonyban a kisebbségi magyar politikusoknak kötelességük felzárkózni mellénk − de néha az sem ártana, ha egy lépéssel előttünk járnának.

− Ennek fényében miként tudják felkarolni a felvidéki magyarság ügyét, hiszen a szlovák kormány elutasította a kettős állampolgárság lehetőségét?
− Minden nemzetközi fórumon el fogjuk mondani, hogy az Unióban nincs helye ilyenfajta politikának, sem olyan politikusoknak, akik saját országuk polgárainak egytizedét de facto ellenségként bélyegzik meg. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség önmagában is Közép-Európa egyik legerősebb képviseletét adja az Európai Parlamentben, ha ehhez még hozzávesszük a felvidéki és az erdélyi magyar politikusokat is, akkor egészen komoly a magyar kontingens súlya, és ebben a vitában előbb-utóbb győzni fogunk. De hozzáteszem: az erdélyi, a felvidéki, az anyaországi magyarokat senki sem védi meg saját magukon kívül. Ha a felvidéki magyarok otthon nem állnak ki a saját jogaikért, akkor alul fognak maradni. Nem azért, mert létezik egy olyan erő, hatalom, állami intézményrendszer, amely őket ténylegesen fenyegeti és megbünteti, hanem azért, mert már lélekben, a fejekben vereséget szenvednek. Az elmúlt két évtizedet Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken és Délvidéken is lélekben és fejben veszítettük el. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy ebből levonjuk a tanulságokat, és megpróbáljuk újrakezdeni a nemzetpolitikát.

− A magyar–magyar kapcsolatokban milyen intézményi változások várhatók?
− Ez még nyitott kérdés. Létezett a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), amit még az első MSZP–SZDSZ-kormányzás idején, ellenzéki kezdeményezésre hoztunk létre, hogy a határon túli magyar politikai szervezeteket bekapcsolja egy nemzeti konzultációba. Ezt Gyurcsány Ferenc jobbnak látta megszünteti, hogy ne emlékeztessen a Fidesz nemzetpolitikájára. Helyette létrehozta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF), amely „kiváltotta” a MÁÉRT-et. Tulajdonképpen ez volt az egyetlen értelmes produktuma az elmúlt nyolc év nemzetpolitikájának – bár ennek is inkább a Parlamenthez volt köze. Most e kettő közt kell rendet csinálni, kitalálni a funkciók megosztását. A másik elvégzendő feladatunk, hogy a tönkretett, szétzüllesztett Magyarok Világszövetsége helyére egy, a magyar állam által is elismert, általa átruházott funkciókkal ellátott intézményt kell létrehozni, ami képviselheti a világ magyarságát.

− Nem titok, hogy az RMDSZ-ről nincs jó véleménye. Mi ennek az oka?
− Nekem a Fidesz hivatalos álláspontjához képest sokkal lesújtóbb a véleményem az RMDSZ vezetőinek politikájáról. Aprópénzre váltották a nagy nemzeti célokat, és eközben − elég a kegyetlen, mellébeszélést kizáró számokat alapul venni − az elmúlt húsz év idézőjeles eredménye az lett, hogy az erdélyi magyarság nemcsak lélekszámban fogyatkozott meg, hanem lélekben is. Vagyis akik még itthon maradtak, és nem vándoroltak el a világba, legszerencsésebb esetben az anyaországba, azok is egyre inkább elfordultak a közélettől, egyre reménytelenebbnek és értelmetlenebbnek látják a választásokon való részvételt. És ez egy olyan ítélet az elmúlt húsz év erdélyi magyar politikája fölött, amit egy demokratikus meggyőződésű politikusnak illik számba vennie. Nem azt mondom, hogy bujdokoljanak el, és ne hivatkozzanak az eddig elért eredményekre – de ezek relatívak, jószerint csak annyiban nyilvánultak meg, hogy Erdélyben az eltelt két évtizedben a magyarokat nem bántották annyira, mint a Ceauşescu-éra alatt.

− Azt mondta: „vegyük alapul a kegyetlen számokat”.
− Hadd mondjak egy friss példát arra, mennyit is ér a RMDSZ vezetése: a Nemzeti Vidékfejlesztési Program pályázatán egyetlen Hargita megyei projekt sem nyert. Ráadásul az RMDSZ mezőgazdasági államtitkára Hargita megyei. Megkérdem: akkor miért is vannak a kormányon az urak? Azonkívül, hogy presztízs és anyagiak szempontjából is jólesik ott lenni azoknak, akik ezeket a tisztségeket a magyar emberek szavazatainak és bizalmának köszönhetően nyerték el? Még a nemzeti érdekeknek az aprópénzre váltásából is csak a maradék vagy a semmi jut az erdélyi, székelyföldi magyaroknak, holott éppenséggel nem a legrosszabb indulatú román kormánnyal állnak szemben. Itt valami nagyon nincs rendben. Nem szeretnék ítélkezni senki felett, mert nekünk is van sepernivalónk a magunk portája előtt, de azt gondolom, elvárható, hogy mindenki nézzen szembe önmagával, vonja le a tanulságokat, és próbáljon meg úrrá lenni azokon a mulasztásokon, hibákon, amelyeket elkövetett. Ne felejtsük el, hogy az RMDSZ a Kárpát-medence, a volt közép-európai tábor leghosszabb ideig kormányon levő pártja. Ha a Fidesz ennyi ideig lett volna kormányon, akkor sem az ország, sem a nemzetpolitika nem ott állna, ahol most.

− Egy RMDSZ-en belüli elnökváltás, vagy a teljes elit cseréje jó irányba terelné a szövetség helyzetét?
− Amit most mondok, az magánvélemény, de bármilyen fórumon hajlandó vagyok ezt vállalni és megvédeni. Úgy látom, az RMDSZ fiatal generációja úgy viszonyul az elődökhöz, mint ahogy az MSZP fiatal generációja viszonyult a régi bolsevikok örökségéhez. Kovács László, Lendvai Ildikó nemcsak az elmúlt húsz év, hanem az azt megelőző kommunista éra unott arcai is. Akik utánuk jöttek, a Gyurcsányok, Zucshlagok, Bajnaik, Mesterházyk egy vonással sem nem jobbak − sőt. Őszintén szólva nekem nincs bizalmam az RMDSZ új generációjában, amelyet a régi nemzedék sorozott be, miközben mindenkit eltakarított az útból, aki nem a hivatalos vonal slágerét fújta. Legyen szó Tőkés Lászlóról, Kincses Elődről, kis- és nagyemberekről, akik az RMDSZ indulásakor esetleg másként képzelték el, hogy mi lesz majd húsz év múlva. A személyzeti megújulást nem tartom garanciának arra, hogy egy másfajta politika indul el. Ezért mondtam, hogy söpörjön mindenki a maga háza táján, vizsgáljon át mindent a pincétől a padlásig, és mérje fel: mi az, ami még hasznosítható, és mi az, amit ki kell szórni. A számvetés után pedig új korszakot kell nyitni. A lehetőség adott, hiszen Magyarországon egy kétharmados többséget szerzett, nemzeti elkötelezettségű politikai erő van ma kormányon. Vegyük komolyan a nemzeti összetartozást a szónak abban az értelmében is, hogy nincsenek olyan magánügyeink, amelyekbe a másik kívülről akarna beleszólni. Mindenhez közünk van, ami a Kárpát-medencében élő magyarokkal történik, a felvidékieknek éppúgy van közük ahhoz, hogy mi történik Szabadkán, mint ahogy a kolozsváriaknak ahhoz, ami Sopronban folyik.

− Az EMNT, az MPP vagy az RMDSZ-t és EMNT-t tömörítő Magyar Összefogás a „Fidesz-kedvenc”?
− Engedje meg, hogy a kérdéssel vitatkozzam egy kicsit, mert szerintem inkább arról van szó, hogy a Fidesz nemzetpolitikával foglalkozó politikusainak volt egy korai kapcsolatrendszere, személyes ismeretségi köre. Toró Tibort például én még 1990 januárjában ismertem meg személyesen, amikor még fiatalemberként vette át a Gyermekmentő Szolgálat segélycsomagjait. Mivel irántuk nagyobb bizalommal voltunk, nyilván rájuk hallgattunk. Ezek a személyes barátságok már tíz évvel ezelőtt is szúrták az RMDSZ vezetőinek szemét, mivel ők úgy gondolták, nekünk, akkor még „kisfiúknak” nincs jogunk ahhoz, hogy valakinek a javára tegyünk. Ezzel ennyi év távlatából bizonyos értelemben egyetértek, és úgy gondolom, tiszta vizet kell önteni a pohárba. Világossá kell tenni a Fidesz elképzeléseit, és minden olyan személlyel együtt kell működni, aki a határon túli nemzetrész legitim, felhatalmazott képviselője. Partnerként azokkal leszünk szövetségesi és stratégiai viszonyban, akik a célok tekintetében közösséget vállalnak velünk. Azokkal, akik az autonómia kérdésében nem hezitálnak, nem felejtik el azt minden négyéves kampány után, és főként nem tesznek ellene.

− Tőkés László, Szász Jenő, Markó Béla. Melyikük szavára figyel oda a Fidesz?
− Mindenkire figyel, akinek megfontolandó véleménye és erkölcsi tekintélye van. Nekem Szász Jenő személyes barátom, a nemzeti jobboldal egyik fontos politikusának tartom. Tőkés püspök úrnak a húsz évvel ezelőtti nemzeti demokráciáért való kiállását pedig semmi és senki nem tudja semmissé tenni. És bizonyára az RMDSZ politikusainak is lesznek olyan támogatandó kezdeményezései, amelyek iránt nem szimpátiát kell érezni, hanem amelyek mellé oda is kell állni.

Lázár Emese
www.honline.ro
http://www.erdely.com/kozeletunk.php?id=69941&cim=apropenzre_valtott_nemzeti_erdek