A saját talpunkra állunk végre, ....

Felföld északi részei (Hodza-Bartha határ felett), vagyis Felvidék a szlovákok, tótok, volt soketnikumú szláv törzsek igazi élettere. Erre joga a XVIII.században létrejött szlovák nemzetnek, de semmi másra, ami ez alatt van az ma Honföld és valamikor (90 éve) Nagymagyarország szerves része volt, ezer éven át magyarok lakták. Felvidék a szlovákoké volt a XVI. századatól, maradhat is. Honföld a miénk volt ezer éven át, most a szlovák soviniszták megszállása alatt áll, de újból a miénk lesz, közös tulajdonunk lesz, egy kétnyelvű demokratikus Honföldé. (történelmi tény)

A jogtalansággal szembeni ellenállást, az igazságosság utáni vágy hordozza önmagában.

....... vagy ezt akarjuk.

2009.3.12.
Egy kis olvasmány Elzász Lotharingia és az ott élő németek sorsáról.
Internetes forrásokból kiollózva fordítva.

A terület a 17. században került Francia Királysághoz. Strassburg-ot 1681-ban foglalták el a franciák. Ezután a terület még megtartotta német jellegét.

"1794. június 6-án terjesztette a Konvent elé Grégoire abbé, Blois püspöke egy közel öt évig tartó felmérô munka eredményét az ország nyelvi állapotáról. A terjedelmes munkából ide csak az összegezô számok férnek. E szerint az ország 83 megyéjébôl (departement) csak 15 volt tiszta francia, az ország akkor 15 millióra becsült lakosából pedig 6 millió egyáltalán nem tudott franciául, további 6 millió csak törve beszélte a franciát és csupán 3 millió anyanyelvi szinten.
A jegyzôkönyvekbôl kiderül, hogy a Konvent megdöbbenéssel fogadta mindezt. Tiltakoztak az ellen, hogy "a forradalom nyelve" csak kevesek privilégiuma maradjon, határozott intézkedéseket követeltek annak érdekében, hogy mindenki részesüljön a francia nyelv ismeretébôl. Minden patois-t (tájnyelvet, mint az okszitán, katalán, baszk, korzikai, olasz, breton, flamand, elzászi német stb., a lakosság négyötödének anyanyelvét) a babonaság és elmaradottság nyelveként bélyegezték meg, határozott fellépést sürgetvén ellenük, "hogy a lehetô leghamarabb eltűnjenek"... Majd 200 évvel később, az 1971. évi adatok szerint az ország akkor 51 millió lakosából már csak 12 millió (a lakosság 22%-a) az okszitán, elzászi német, breton, korzikai, katalán és baszk."

"A francia forradalom idején Elzász gyakorlatilag német terület volt. A forradalom után Lacoste, a convent képviselője indítványozta, hogy az elzásziak negyedét fejezzék le. A terv szerint csak a forradalomhoz hű lakosok maradhattak volna, a többit ki kellett volna semmizni, és deportálni.
A 19. században, különösen 1850-után, a francia nyelvet egyre erősebben propagálták, de a német nyelv így is meg tudta őrizni vezető szerepét az egyház, népköltészet, sajtó, köznyelv területén."


"Franciaországban a XVIII. századtól kezdôdôen gyakran még a nemzetiségek puszta létérôl sem volt szabad beszélni. XIX. századi felmérés szerint az országban 8.000.000-en a provanszált és annak dialektusait (okszitán, gaszkon), 1.600.000-en a németet, 1.450.000-en a bretont, 400.000-en a korzikait, 200.000-en a flamandot és a katalánt és 150.000-en a baszkot tekintették anyanyelvüknek. Ez összesen 12.000.000 állampolgár, vagyis az akkori lakosság egyharmada."

1871-ben, a porosz-francia háborút követően Elzász és Lotharingia majdnem 50 évre hivatalosan is német tartomány lett.


"A Porosz Császárság időszakában (1871 – 1918) a nyelvkérdést törvényileg szabályozták. 1872-től a hivatalos nyelv a német lett. Azokban az országrészekben, ahol frankofon lakosság volt többségben, a hirdetményeket francia nyelven is közölték, francia fordítást is mellékeltek a közlönyökhöz. Egy 1873-as törvény a francia többségű közigazgatási egyégeknek engedélyezte a francia, mint üzleti nyelv használatát. Egy másik 1873-as törvény szerint Elzász-Lotaringia német nyelvű területein kizárólag német, a frankofon területeken (elsősorban Lotharingiai területeken) kizárólag francia volt az oktatás nyelve."


"Míg mintegy 100 ezer frankofon elzászi és lotaringiai elhagyta hazáját, sokan vándoroltak be birodalmi németek, főleg hivatalnokok, katonák. Ők 1910-re már 15%-át adták a helyi népességnek. Az új német vezetés, amely a francia nyelv használatát minden szinten eltörölte, erős németesítő politikát folytatott, amely súlyos konfliktusokhoz vezetett. Tilos volt a Marseillaise-t énekelni és tiltott volt a francia szimbólumok használata. A francia trikolor megmaradt, mint az "ellenállás" szimbóluma a francia ének és tornaegyletekben, melyeket emiatt gyakran betiltottak. Kialakult az "ünnepi turizmus" június 14-én a közeli francia városokba (Belfort és Nancy). A tisztán francia területeken kívül német volt a kizárólagos hivatali és oktatási nyelv. A francia nyelvet visszaszorították, de nem teljesen".


"Az 1 VH után a franciák ott folytatták, ahol 1871-ben abbahagyták. Egyetlen tollvonással felszámolták a teljes német nyelvű oktatást, mivel az "az ellenség nyelve". Kampányt folytattak a francia nyelv népszerűsítéséért, hogy "sikk" legyen franciául beszélni. Azt sugallták, hogy a német a parasztok nyelve, és nincs jövője. Az első VH idején a németek aránya Elzászban 90-95%, Lotharingiában 66% volt.
Elzászban kibontakozó német autonómiatörekvések nyomására 1927-ben újra engedélyezték a német nyelvű oktatást. Az autonómiatörekvések vezetőjét Karl Rose-t kémkedés vádjával bebörtönözték, majd kivégezték.


A 2.VH elején Németország megszállta és magához csatolta Elzász-Lotharingiát. A férfiakat - sokszor akaratuk ellenére - besorozták, a neveket németesíteni kellett. Ezek miatt a lakosság nagy része traumaként élte meg az "újraegyesítést".
A háború után a terület visszakerült Franciaországhoz. A hallgatás és a szégyen időszaka következett a német kisebbség életében. Örülhettek, hogy nem kaptak a nyakukba fasiszta dekrétumokat, és nem telepítették ki őket. Német nyelvű oktatásról persze szó sem lehetett. A kisebbségi jogokért és a kétnyelvűségért való küzdelem jó ideig a nácizmus pártolásával volt egyenértékű. A hatvanas években változott a helyzet mind pozitív, mind negatív irányba. A pozitív változás az volt, hogy a német nyelvű kultúrális élet fellendült. A negatív változás pedig az asszimilációs politika beérése volt, ekkor kezdett merdekebben csökkenni a német identitásukat vállalók aránya.

"Érdekes, hogy a német jelenlét Elzászban 1878 és 1962 között nem sokat csökkent (88%-ról 85%-ra, nyilván jelentős közbenső ingadozással).

Csak 1972-ben (!) engedélyezték először a német, mint idegen nyelv oktatását francia iskolákban heti 2,5 órában. A mai napig kisebb arányban beszélnek Fro-ban németül, mint Magyarországon.


Innentől a franciaországi német kisebbség sorsa két szálon fut: Elzászban sikeresebben, Lotharingiában pár éves lemaradással. Közös német érdekképviselet szinte nincs is. Egy ilyen társaság az 1968-ban alakult René Shikele társaság, mely 20-25 éven át szinte egyedül lobbizott a kétnyelvűségért.
1990-es évektől kezdett normalizálódni a helyzet, de szinte a 24.órában járnak, mert a német nyelv és annak elzászi dialektusa erősen visszaszorulóban van.

Mivel Franciaországban a "nincsenek nemzetiségeink" dogma miatt nem kérdeznek rá a nemzetiségi hovatartozásra, így csak felmérések alapján lehet megbecsülni az elzásziul/németül beszélők arányát Elzász tartományban.

1900: 95%,
1946: 91%
1997: 63%
2001: 61%

illetve életkor szerint (1997):
- 86% a 60 éven felülieknek;
- 77% 50-59 év között
- 70% 40-49 év között
- 60% 30-39 év között
- 38% 18-29 év között

Súlyos probléma, az elzászi nyelv nem-továbbadása a következő generációnak. A megkérdezettek csupán 15,5 %-a adja tovább gyermekeinek a német/elzászi nyelvtudását.

forrás:
http://www.friehjohr.olcalsace.org/



Elzász
------
(fő forrás: http://www.vda-sachsen.de/auslandbeitraege/bost%20elsass.htm)

Mitterand az 1980-as választási kampányában ígért már a németeknek autonomiajogokat, és kétnyelvű helységnév táblákat, de ebből akkor
nem lett semmi. Míg 1982-től kiépült a breton és baszk regionális nyelvű oktatási rendszere, Elzászban jó ideig semmi előrelépés nem történt, egészen a 90-es évekig. Ekkor érdekes dolog történt. Breton és baszk mintára a Schikele Társaság erős támogatásával szülői egyesületek alakultak a kétnyelvű oktatás bevezetéséért. Nem csak követeltek, hanem saját maguk meg is szervezték a nyelvórákat, így gyakorolva nyomást az oktatási intézményekre. Sikerrel jártak. Az első ilyen magánosztályok és óvodai csoportok valamikor a 90-es évek elején alakultak 6 óra/hét német nyelvoktatással, míg a többi tárgyak fele részben francia, fele részben németül folytak. Már 1992-ben indultak az első kétnyelvű osztályok állami iskolákban. Ma már 8500 tanuló részesül kétnyelvű oktatásban. Nem rossz, de ez így is még csak 4%-a az iskolakötelesek számának.
Hatalmas mérföldkő volt az elzászi német kisebbség életében, hogy 1993/94-ban
megalakult Elzászban a "Kétnyelvűség Helyi Tanácsa". Ez egy állami/tartományi intézmény, melyet 2001-ben átnevezték "Elzászi Kultúr és Nyelvi Hivatal"-nak. Office pour la Langue et la Culture d’Alsace (OLCA).
A mindössze hat fős szervezet működésének eredményeként a francia kultuszminisztérium és a elzászi helyi vezetés között megállapodás jött létre arról, hogy 2001 és 2006 között az állami iskolákban és óvodákban elérhetővé teszik a német oktatást (3 óra/ hét) 3 éves kortól. Ez képezi az alapját a később választható kétnyelvű oktatásnak is. Kétnyelvű osztályokat a szokásos 25 helyett már 15 fős létszámnál is elindítanak.
Az oktatói bázis kiépítése is cél (évente 50 oktató).

http://de.olcalsace.org/cgi/file_download.php?type=textes_ref&name=Abkommen_Elsass_Zeitraum_2000_2006.pdf

2000-ben 9 egyetemen volt elérhető kétnyelvű kurzus, 2006-ban terv szerint mind a kb 150 felsőoktatási intézményben. Ma 161 iskolában, 17 összevont (?) iskolában (Gesamtschule), és 5 gimnáziumban folyik kétnyelvű oktatás.

1994-ben jelentek meg az első kétnyelvű utcanévtáblák Strassburg belvárosban, majd néhány elzászi városban. De a mai napig viszonylag ritkaságnak számítanak.
Fro. 2000-ben nem ratifikálta az európai kisebbségvédelmi chartát (amit Szlovákia aláírt), bár 1999-ben aláírta. Az pozitív intézkedéseket nem törvényi alapon hozzák, hanem engedményekként születnek a szülői egyletek és néhány lokálpatrióta politikus nyomására.
A választási eredmények (a csak franciául kampányolók választási veresége) arra engednek következtetni, hogy az elzászi lakosság túlnyomó többsége támogatja a kétnyelvűséget, köztük sokan olyanok is, akik egyáltalán nem beszélnek elzásziul. De itt is szembe kell nézni a francia szélsőjobb ellen-lobbijával. Elzászi politikusok között sokan beszélnek "német veszély"-ről és szeparatizmusról, és a német nyelvű oktatás ellen vannak.


kétnyelvűség a gyakorlatban, a államhivatalokban és az egyházakban:
http://de.olcalsace.org/cgi/index.php?wpage=statut.


A központi vezetéssel való kommunikációban nincs kilátásban a német/elzászi nyelv felvétele. Ellenben regionális ügyintézésben igen. A hivatalokban nem felvételi
követelmény az elzászi/mémet nyelv ismerete. A Haut-Rhin körzet hivatalaiban
viszont kifejezetten szorgalmazzák a "regionális nyelv" használatát.

Az elzászi dialektust beszélő népességnek mára már igen meggyengült a német identitástudata. Autonómia törekvéseik "földalatti" szinten léteznek csak.


Az egyház nyelve:
A strassburgi érsek, Elchinger 1966-ban még úgy rendelkezett hogy a misék csak francia nyelven folyhatnak, mivel az az "ifjúság nyelve". Utódja, Brand 1992-ben már úgy fogalmaz, hogy a jövőben német nyelvet szóban és írásban újból be
kell vezetniük a (regionális) egyházi életben. A protestáns egyházakban erősebbek a német nyelv pozíciói. A misék fele német nyelven folyik.

Média:
TV-adások:
Hétfőtől pénteking a France 3 csatornán a "Rund Um" műsor elzászi német nyelven.
Rádióadások:



Lotharingia
-----------
Lotharingiában nehezebb a német kisebbség helyzete. Ma a tartomány négy körzete közül csak a Mosel-ben maradt erős (50%) német nyelvet még beszélő lakosság. Mivel ennek a körzetnek a központja a szinte teljesen frankofon Metz, így a tartománynak nincs jelentős német központja. Ezzel is magyarázható, hogy Elzászhoz képest itt egy pár évvel késéssel történtek a megfelelő lépések, és nem alakult étnyelvűséget szorgalmazó hivatal, mint Elzászban. 1995-ben még nem kis bátorság kellett hozzá, hogy Saargemünd polgármestere az elzászi szülői egyletek példáját követve kétnyelvű osztályt indított.
A német nyelvhasználat bázisát képezi az 50 ezer Luxemburgban és 15 ezer Saar-vidéken dolgozó lotharingiai. A német kétnyelvűségi törekvések itt a "szomszéd" nyelveként propagálják a németet. Jelenleg csak 6 iskolában heti 9 órában tanítanak németet. Saargemündben 13 tanóra németül, 13 franciául folyik.
Felsőoktatás tekintetében a németországi Saarbrücken francia-német egyeteme "segít be" több kevesebb hatékonysággal.
forrás: Denes - kukac.sk
http://www.kukac.sk/portal/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=727

Német kisebbség Lengyelországban.

előszó.
A német-lengyel szomszédi viszonyt nem kevés konfliktus
kísérte az 1000 éves történelme folyamán. Sokszor a lengyelek húzták
a rövidebbet. Lengyelország felosztásai, Poroszország germanizációs
politikája, és legfőképp a 2. Világháború borzalmai, ahol a náci
(és a szovjet) megszállás során 5-6 millió lengyel állampolgár,
köztük kb 3 millió lengyelországi zsidó veszett oda.
A megtorlás, ami ezt követte, kegyetlenségében és nagyságrendjében
nem sokkal marad el a fasizmus rémtetteitől.
Azóta több generáció felnőtt már, akiket már nem terhelhet felelősség a múlt miatt. Vajon normalizálódott a helyzetük azóta?


A mai Lengyelország területén a 2002-es népszámlálás során 152 ezer fős vallotta magát a németnek, a legnagyobb arányban délen Opole térségében, de valós számukat 350 ezerre teszik. Német (kettős) állampolgárságot 288 ezer lengyel állampolgár kért. A második világháború előtt ugyanitt még 9 millió német élt elsősorban Poroszország/Németország itt elhelyezkedő keleti tartományaiban. Az akkor még kisebbségben élő lengyelek erőteljes germanizációs diszkrimináció alatt éltek, a világháborúk közeledtével fokozódó intenzitással. A náci Németország célja a német élettér kiterjesztése volt. A háború elvesztésével ennek épp az ellenkezője következett be. A Jaltai Egyezmény értelmében a németeket az Odera-Neisse vonal mögé telepítették, csak egy töredékük maradt Lengyelországban, mint kisebbség. A 9 millióból 3,6 millióan menekültek el illetve estek áldozatul az üldözésnek. A maradék 5,4 millió német egy részét a Szovjetunióba illetve Lengyelország más körzeteibe hurcolták munkatáborokba, Gulág-ra 1950-ig. Kb 1,6 milliónyian vesztek oda. Viszonylag "rendezett" körülmények között 3,5 millió németet telepítettek ki.
Akik részben lengyel származásukat igazolni tudták, azok megtarthatták lengyel állampolgárságukat szigorú feltételek mellett. A szlovakizációhoz hasonlóan németségüket teljesen fel kellett adni, a szabályszegőkre kényszermunka és kitelepítés várt. Ők 1951-ben kb 170 ezren lehettek. A munkaszolgálatban 350 ezer német élt még, fontos munkaerőforrásnak számítottak. 1955-59 között családegyesítés címén 250 ezer németet telepítettek Nyugat-Berlinbe és 40 ezret az NDK-ba. 1960-ra a német nyelvű lakosság létszáma "látszólag" 50 ezer alá esett. A Varsói Szerződés keretében a 1970-es években újraéledt a családegyesítő
program, ezúttal a polonizált németek számára. Az évtized végéig 500-ezer - 1 millió igénylő jelentkezett. Fő motiváció: csalódás a kisebbségi életben, jobb életlehetőség. 1950 és 1989 között összese 1,2 millió német települt ki. A rendszerváltozás után normalizálodott a helyzet valamelyest. Németországgal kötött kölcsönös kiesebbségvédelmi megállapodás nyomán 1991-ben ruházták fel a lengyelországi németeket kisebbségi jogokkal párhuzamosan a németországban élő mintegy kétmillió lengyel helyzetének rendezésével. 16 évvel e megállapodás után még mindig messze állnak az elvek gyakorlati megvalósítától.

A 20% limit feletti térségekből 28 van Lenygeleországban, ezek egy kivételével Opole közelében találhatók. A 28-ból csak 14 helyen tették kiegészítő hivatalos nyelvvé a németet, a helyi önkormányzatok hozzájárulásának hiánya miatt. Bár 2005-óta engedélyezik kétnyelvű településtáblák használatát (20% felett), gyakorlatilag viszont csak egy helyen (Radlow) valósult ez meg, számos más helyen "privát" kétnyelvű táblákat helyeztek el.
Pár településen a polgármester német. Szczecin, Opole, Wroclaw városokban számos német illetve kétnyelvű oktatási intézmény működik az óvodátol a főiskolai szintig.


A német kisebbségnek 1998 óta működik rádiócsatornája, hétköznaponként 8 órában sugároz a Radio Opole frekvenciáján.
Pénzügyi hátterét biztosítja: "Institut für Auslandsbeziehungen (ifa),
Stuttgart, aus Mitteln des Auswärtigen Amtes der Bundesrepublik
Deutschland für die deutsche Minderheit."



Területek/városok
-----------------
Königsberg nem Lengyelországhoz, hanem a Szovjetunióhoz került a második VH után. Königsberget 750 éve alapították német lovagrendek, történelmében is német/porosz jelleg dominál. A két világháború között Kelet-Poroszországot földrajzilag elvágták a Német birodalomtól az un. lengyel korridorral. A második világháborúig virágzó 370 ezer lakosú kikötőváros volt itt. A háború végén erődként védték a németek. A bevonuló Vörös Hadsereg a várost földig rombolta. A városban és környékén kb 120 ezer német maradt, közülük 100 ezren meghaltak. 44 ezer főt gulag táborokba hurcoltak a túlélő visszatérőket kitelepítették az NDK-ba, vagy az NSZK-ba. A várost 1946-ban az ős-bolsevik Kalinyinról nevezték el, aki soha életében nem járt ott. Königsberg gyakolatilag megszünt épületeivel és német lakóival együtt. Megszületett a helyén Kalinyingrád széles sugárutakkal, kockaházakkal. Orosz telepesekkel népesítették be az Oroszországi föderáció részeként, katonai területként lezárva a külvilág számára. A tartomány ma is orosz sziget az EU-ban. A 750 éves jubileum ünneplésénél komoly fejtörést okozott, hogy lehessen-e használni a Königsberg elnevezést, vagy pedig csak a 750 éves Kalinyingrádot ünnepeljék. A régi városmagból a Katedrálison és pár városkapun kívül szinte semmi nem maradt, a kastély még álló romjait 1968-ban robbantották fel. Pár évvel a katedrális felújítása után most nagyszabású tervekről hallani, miszerint újra felépítenék a régi belvárost, a kastéllyal együtt.

Danzig/Gdansk
Az egykori Hanza-város történetében sokáig német/lengyel, de végül egyre inkább a német vonal dominál. 1793-ban került porosz fennhatóság alá. A két háború között szabad városi státuszt kapott, melyre lengyel és angol csapatok felügyeltek erre. 1923-ban 95% német lakossága volt, egy lengyel kutató szerint viszont 16% lengyel. A város vezetése fokozatosan egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait a fasizálódó Németországgal, végül Lengyelország megtámadásakor csatlakozott hozzá. A zsidókat 1933-ban deportálták a városból. A második VH során a bevonulók nem sokat hagytak a városból, és eredeti lakóiból.
A városban maradt németek nagy részét elüldözték, az eredeti lakosság (kb 300 ezer) alig 5%-a mardt meg, főleg olyanok, akiknek legalább egyik felmenőjük lengyel volt. A Bierut dekrétum értelmében a németeket törvényen kívül helyezték. Vagyonuk, életük szabad préda volt mindenki számára. A város azóta betelepült lengyelekkel, ma félmilliónyian lakják.
A helyi német kisebbség 1990-ben alapíthatta meg első szervezetét mely 5500 taggal büszkélkedhet (2005).
Saját honlapjuk erős identitásmegőrző tevékenységről tanuskodik:
http://www.dfk-danzig.de/


Posen/Poznan
Poznan sokáig tősgyökeres lengyel királyi város volt. 1793-ban aztán bevonultak a poroszok. Rövid megszakításokkal az első világháborúig porosz fennhatóság alatt állt a város, és persze németesedett, fejlődött. Az első VH előtt lakosságának 55% német volt. A háború végéhez közeledve
a lengyelek kihaszálva a helyzetet forradalmat robbantottak ki, és megalakították a Lengyel Köztársaságot. Az ország lakosságának akkor 36%-a volt kisebbség (1931), köztük 800 ezer német. A háború után város 60 ezer német lakójából 50 ezer távozott.


Oppeln/Opole
Opole történelmében is a német jelleg az erősebb. 1816 és 1945 között porosz/német tartományi székhely. 1856-ban a város 93,7 német, 6,3%-a lengyel volt, 1910-ig növekedett a lengyelek aránya, úgy 16-20%-ra. Ennek ellenére az első VH után 1921-ben népszavazás során a lakosság 94%-a a Németországhoz való tartozásra szavazott. A 2. VH után a várost Lengyelországhoz csatolták. Az errefelé használatos szlávos dialektus eredményezte, hogy sok itteni német elkerülte a kitelepítést. Jelenleg a városnak 130 ezer lakója van, 8,3% beszél németül, ezzel Lengyelország legnagyobb német közössége él itt.


Breslau/Wrotzlaw
A kora középkor folyamán szláv/lengyel városba 1200 táján érkeztek az első német telepesek. 1910-ben az 510 ezer lakos 95%-a német, 3% lengyel. A 2. VH végén a Vörös Hadsereg közeledtének hírére a lakosság háromnegyede elmenekült. 150 ezer civil és 40 ezer katona maradt a körbezárt városban.
Az ostrom során a város 65-80% ban semmisült meg, ami viszonylag alacsony arány, pár utcányi házsor viszonylagos épségben megmaradt.
Az elmenekült lakosság egy része röviddel az ostrom után visszatért, amíg le nem zárták a határt. Ekkor (1945 július) 300 ezer német volt a városban. Rájuk kiéheztetés, elkergetés, vagy kitelepítés várt.
1946-ra 30 ezer lengyelt telepítettek le a városba, ekkor még ennél több német volt. 1948-ra 300 ezer lengyelt és ukránt telepítettek ide, nagy részben Lvov-ból és környékéről (pl a teljes Lembergi egyetem), amely a Szovjetunióhoz került. A német lakosok száma ekkor 7000.
2003-ban a városnak 638 ezer lakosa volt. A németekről nincs adat.


Stettin/Szczecin
Német gyökerű hanzaváros. A 17-18. században svéd uralom után porosz kézre került a város. Bár a város nagyobbrészt az Oderától nyugatra fekszik, a második VH után Lengyelországhoz csatolták
a győztes nagyhatalmak, ekkor kapta mai lengyel nevét. A német városi tanácsot feloszlatták, a lakosságot elűzték (230 ezer fő). 6500-an maradtak. Az ostrom után visszatért 60-80 ezer lakos, de
1946 május végén nekik is menniük kellett. Akkor már folyt a lengyel lakosság betelepítése. 1947-ben 4000 német maradt. Ma a városnak 400 ezer lakosa van, németekről nincs adat.


Népszavazások az 1. VH után.

Mazuria (Kelet-Poroszország)
1875-ben még 34%, 1910-ben már 58% volt a német anyanyelvűek aránya a területen. 1920-ban népszavazás útján 96,7%-os fölényben Németországhoz került e terület. A népszavazás előtt a német munkáltatók nyomást gyakoroltak a lengyel munkásokra. 1925-ben 82% a németek aránya.


Felső-Szilézia:
Itt 1921-ben tartottak népszavazást, és 60%-os lengyel többség ellenére 60% Németország mellett szavazott. A népszavazást megelőzően szabadcsapatok próbáltak mindkét oldalról "kész helyzetet" teremteni. A népszavazást lengyel fegyveres felkelések kísérték. Végül a terület kisebb része Lengyelországhoz, nagyobb része Németországhoz került.