Autonómiaügyben nyílt levél: Polgári elv, vagy etnikai alapú autonómia a megvalósítható? (6)

Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét! De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt, más kincset el akarnék venni vagy meggyengíteni! (Babits Mihály: Örökkék ég a felhők mögött )

2012.04.18.

Ennek a nyílt levelemnek a megírásához Ágoston András írása (lenti cikk-facebook oldalán jelent meg a mai napon) adott ihletet, mert itt az ideje, hogy az autonómiaügyünket egyről kettőre juttassuk Felvidéken is. mert állandóan elbeszélni a számunkra oly fontos témában, ami megmaradásunkról szól, továbbra már nem szabad. Ezt a levelemet vitaindítónak szánom és remélem az érintettek (akiknek van mondanivalójuk autonómia témában és a az azonos jogaink terén) végre megszólalnak és a mellébeszélés helyet tárgyilagos viták indulnak meg az önrendelkezés témájában.

Úgy érzem ebben a témában az elmúlt hat évben sikerült valamit elérnem és főleg megmozgatni azt az állóvizet, amibe a felvidéki magyarság bele lett kényszerítve.

Szerintem két dologban igaza van: Egyik, hogy a politikusaink más mondanak, mint, amit csinálnak. Beszélnek az autonómiáról, de nem tesznek érte semmit sem. Másodszor, akik gyakran az autonómiáról beszélnek, az pedig már nem is autonómia. Az, hogy az autonómia küzdelmünk sikeres legyen meg kell értenünk, hogy két egyforma autonómia nincs. Tehát egységes Kárpát medencei autonómia sem lehet. A koncepció lehet közös, ami a legjobban kivitelezhető, de a realizációhoz szükséges a helyi többségi népakarat is. Az pedig minden egyes érintett államban más és más megközelítésből értékeli az autonómiák lehetőségét. Egy dolog az ami elősegítheti az autonómiák létrejöttét az adott mindjárt az indulásnál, mert az etnikai alapú autonómiák, ahol a a kisebbségek nagytöbbségben vannak már nagyon nehezen járható út, követelés, egy sikeres autonómia küzdelem céljából. A XXI. században a globalizációnak köszönhetően megváltoztak a módok és eszközök, hogyan követelheti ki egy kisebbségbe került nemzetrész a megmaradásohoz szükséges jogegyenlőséget és az ehhez szükséges autonómiát. Mavilágunkban már nem a nemzetállamok azok, amelyek a történések mozgatórugói, hanem a globalizált polgári államok nemzetekkel, nemzetiségekkel, etnikumokkal és nemzetrészekkel teletűzdelve. Tehát egy autonómia küzdelem, ami eleve úgy indul, hogy etnikai alapon szerveződik, az nem lehet sikeres és mindjárt a kezdetekben vereségre van ítélve. Miért? Mert a többségi nép lesöpri az asztalról azzal, hogy a kisebbségbe szoruló többségi népcsoport tagjai el lesznek nyomva, a polgárok azonos jogai sérülni fognak. Ezzel érvelnek már manapság is. Ezt sok párt, amelyik autonómiáról beszél, azok politikusai képtelenek megérteni, még mindig a XIX. és a XX. században élnek. Ilyen Felvidéken az MKP, amely képtelen megérteni, hogy nem az a lényeg, hogy egy autonóm területem ki van többségben, hogyan hívják az autonómiát, hanem az, hogy a magyar nemzetrésznek olyan jogai legyenek egy adott területen, hogy az ne az asszimiláció irányába mutasson, hanem onnan el. Vagyis megállítsa az asszimilációt és biztosítsa az azonos jogokat. Ez a XXI. században csakis a polgári elvű autonómia koncepciók képesek bebiztosítani. Ahol minden polgár jogai egyformák, nyelvhasználat, iskola, kultúra és minden más téren is. Ezt a többségi nép sem tudja csak úgy alapon lesöpörni az asztalról. Miért? Mert egész EÚ polgári elvre épül a polgárok azonos jogaira, az pedig nem lehet diszkriminatív, csakis a jogegyenlőség alapján működhet és ehhez az autonómiák az adott területeken csak segítenek. Hát itt a lényeg, a hogyanokban rejlik a megoldás is a bajainkra, tehát a követeléseinket és az utat átgondolva már siker az autonomiáért ugyebár sokkal reálisabb talajra épülhet. Ezért nem szabad foggal körömmel valamihez ragaszkodni, ami kivitelezhetetlen (pl. 94-es vázlat), ma előrelátásra és megvalósítható tervezetekre van szükség. megjegyezném 2008-ban mikor a az autonómiás tévés vitában Belousovovával vitatkoztam, egy szó de annyira sem volt képes az autonómia tervezetünk alapkoncepcióját megkérdőjelezni, csak egy apró elgépelésbe kötött bele, de azt képtelen volt támadni, hogy a Commora Aula Felvidéki autonómia tervezete, szlovák, vagy EÚ ellenes lenne, vagy az EÚ normáknak nem felelne meg. Csupán annyit mondott, hogy az ország szétzilálása okán feljelent az autonómia tervezetem a bizonyíték, azóta eltelt 4 év és lám-lám nem lettem még becsukva, sőt az egész ügy a süllyesztőbe került (hallgatnak, de nem zárták le), miután bebizonyítottam, hogy a tervezet EÚ-s konform és nem jelenti Szlovákia szétzilálását. Ma csak annyit kéne tenni , hogy ezt a pert fel kéne éleszteni és bebizonyítani, kikényszeríteni, hogy vonják vissza, ami kézzel fogható bizonyíték lenne arra, hogy a polgári elv jó irány csak közösen tökélesítve tovább kell vinni egészen a sikerig. Nos az autonómia perben az MKP végre partner lesz, vagy marad a régi zene? Nos majd meglátjuk.

A polgári elvű autonómiának az az előnye, ami az etnikai alapúnak a hátránya. Egyik, hogy megvalósítható, mert a többségi nép nagytöbbségének is szimpatikus lehet, mert nem irányul senki ellen és az a félelem, amiért az etnikai alapút ellenzik, az a félelem már rég nem létezne. A soviniszták, akik pedig eddig is azzal riogattak, hogy a magyarok egy többségi autonómiában elnyomnák a kisebbségbe szoruló szlovákokat szintén érvényét veszítené a hamis vádaskodásuk és őket is le lehetne fegyverezni. Az MKP vajon miért még mindig az etnikai alapú un. magyar autonómiában gondolkodik, mert ha ezt az elvüket fel kéne adniuk bebizonyosodna, hogy azt és ahogyan tették 22. éve hibás megközelítés és elvesztegetett idő volt a felvidéki magyarság számára. Eredményt ismerjük mínusz száztíz ezer magyar 20 év alatt. Ha már az kilencvenes években a polgári megközelítést, a szlovákok szimpátiájának az elnyerését, nem a konfrontációt és a logikátlan követelések, tettek, beszédek érvényesültek volna a magyar pártok berkein belül és főleg nem a magánérdek, akkor ma már lenne autonómiánk. Még ma is képtelenek bevallani, hogy rosszul gondolkodnak, inkább tovább feszítik a húrt, mert ezzel is tovább maradhatnak a húsosfazék körül és később fog kiderülni, hogy ők valójában sohasem küzdöttek úgy isten igazából az autonómiáért, az azonos jogainkért, a megmaradásunkért. Tudják, hogy veszíteni fognak, de azért még a magyarságot a lehető legmélyebbre magukkal akarják rántani. Sajnos igaz az az mondás Duraynak szüksége van Slotára (bár Slota már talán elmegy) és Slotának Durayra. Kedves duraysták nem megsértődni és az igaz szót cenzúrázni kell, hanem jó útra térni és beismerni, hogy amit eddig csináltak az nem vezetett eredményre és ne azoktól féljenek, akik kimondják az igazat és segíteni akarnak, hogy ebből a kátyúból közösen másszunk ki, hanem meghallgatva őket rendezzük a sorainkat és ne valakik ellen, hanem egy közös célért küzdjünk, ami a megmaradásunkról fog majd szólni.


Bíró Gáspár szerint: A szabadsághoz és az egyenlő emberi méltósághoz való jog alapján a közösség ügye mindenkinek az ügye, tehát a közösséget alkotó emberek együttese jogosult meghatározni azokat a politikai és társadalmi formákat, azokat a népi és területi kereteket, amelyekben politikai életét élni akarja. Ez pedig nem más, mint az általános demokratikus szabadságeszme s a belőle következő népszuverenitás és önrendelkezés.

Tehát egy közösség számára az a jó, ha saját maga dönt hogyan akar élni és mi az észszerű megoldás számára. Autonómiák európaszerte pontosan ezért jöttek létre, nagyon sok változata bizonyítéka annak, hogy nagyon jó konfliktusmegelőző politikai megoldás a kisebbségek részére, perszonális, területi, kultúrális és még nagyon sok válfaja létezik.

Hogyan kell kikövetelni a felvidéki polgári elvű autonómiát
Az autonómiákat semmilyen többségi nép csakúgy alapon nem adja oda, a másik fontos tényező a kisebbségben élő népcsoport, a mi esetünkben a felvidéki (honi)magyar nemzetrész,
ha élni akar alapvető emberi és alkotmányos jogával, mint ősi autochton nép, őslakosnép jogán a saját területein követelnie kell az alkotmányos azonos polgári jogait, ha lehet békésen, vagy figyelemfelkeltő ellenállással (polgári engedetlenségi mozgalmak).
Az azonos jogokat, a szlovák alkotmány garantálja (cl.12) ezt követelni (bár alkalmazhatóságát törvényekbe kéne foglalni, hisz az alkotmányban benne van) legegyszerűbben, tárgyalások és nyílt viták keretein belül lehetséges, a szlovák parlement és az EÚ által garantált törvények, rendeletek segítségével. (ideális demokratikus megoldás). Ebben az esetben tudtára kell adni határozott módon csak az egy nemzetet elismerő államnemzetnek, szlovákoknak, hogy itt élnek más anyanyelvű polgárok is, nemzetrészek és az azonos jogok alkotmányos elvéből kiindulva ők is követelik az alkotmányos jogaikat.

Az alkotmány (12.fej. 1.bek.) kimondja: “Az emberek méltóságban és jogban egyformák. Az alap- és szabadságjog nem vehető el, átruházhatatlan és eltörölhetetlen.” Egyszerűbben fogalmazva, minden polgára a Szlovák Köztársaságnak egyforma jogokkal bír, vagyis mindenki birtokolhatja az azonos jogokat. Alapjog, őslakosijog a szülőföldre és az anyanyelv használatára.
Az alkotmány (12.fej. 2.bek.) kimondja: “A Szlovák Köztársaság területén garantálja az alap- és a szabadságjogokat mindenkinek egyformán nemi, faji, bőr szine, nyelvi, vallási, politikai, vagy más gondolkodástól, nemzeti vagy szociális eredettől, nemzetiségi, vagy etnikai hovatartozástól, vagyoni, nemi, vagy más helyzettől függetlenül.”(szabad fordítás); Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy az SK alkotmánya garantálja az azonos jogokat, csupán a hatályos jogi rendelkezésekkel és törvényekkel van baj, vagyis nem léteznek. Mit ér egy alkotmányos alapjog, az azonos jog, ha nincsenek törvények az alkalmazhatóságukra.

Még 2007-ben írta egy vendég ezt a levelet:
Tisztelt Magyar Testvéreim!
Ha nem szorgalmazzuk a szlovák néppel a párbeszédet, és nem oldjuk fel a bizalmatlanságot, esetlegesen a gyűlöletet mindkét nép feloldódik és eltünik a Kárpát medencéből, nem ezt érdemeljük. Tegyük félre a viszálykodást, türelmetlenséget politikusainkat kényszerítsűk az öszinte tárgyalásokra. Két keresztény nemzet, a hit közös nevező lehet meg kell békélni egymással.
Mindkét nép érdekében ezt kívánom.
Egy szívből és lélekből magyar ember.

Igen az út az autonómiához, a megértéshez és a kölcsönös tisztelet megadásához csakis az akaratban rejlik, akarnunk kell a megmaradásunkat és ezért mindent meg is kell tenni, de úgy tegyük, hogy az ne történjen más népek kárára.

Publicisztika Forrás: HTMH-Figyelő, Kapu, Magyaródy Szabolcs még 2006-ban így vélekedett :
Megoldás: autonómia

1) Amint tudjuk, a határok megváltoztatása lehetetlen a német-lengyel és a német-orosz határhelyzet miatt, nem említve az ENSZ erre vonatkozó álláspontját.

2) Az Európai Unió nem fogja egyhamar felvenni Szerbiát.

3) Az egyetlen kínálkozó megoldást az autonómia jelenti.

Ismétlem, több sikeres példa is van erre: Dél-Tirol Olaszországban, a baszkok és katalánok Spanyolországban, az Aaland-szigetek Finnországban, sőt még a gagauzok is a Moldvai Köztársaságban.

Nagy-Britannia is széleskörű autonómiát adott Skóciának, valamivel kevesebbet Walesnek, Írország legnagyobb részéről még a 20-as években lemondott. A francia kormány is növekvő nyomás alatt áll a korzikai és más, régen elfelejtett kisebbségek részéről.

Ennyi jó példa után miért nem tudja az Egyesült Nemzetek Szervezete, illetve az Európai Unió kényszeríteni ezeket a körülöttünk lévő kis neoimperialista államokat a példa követésére?

Ha ezt elmulasztják, óriási méretű Kárpát-medencei etnikai tisztogatásért lesznek felelősek, mert – ha alattomos, finoman ravasz módon is – ez fog bekövetkezni.

A tény az, hogy valódi önkormányzatot ritkán adtak a hatalmasok vérontás nélkül. Valóban akarnak egy másik puskaporos hordót Európában?


Petõfi Sándor: A szájhõsök című versében így ír:

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.

Így van TENNI, TENNI KELL, ezt üzem az MKP-nak, a Hídnak, a civil szervezeteknek és minden felvidéki polgárnak.

Ha a békés autonómiatörekvés helyett állandóan a történelmi vélt, vagy valós sérelmekkel foglalkozunk, még csak addig se jutunk, hogy régiónkban nyugodt légkörben elkezdjünk beszélgetni az autonómiáról, pedig az csak viták, kompromisszumok és csakis határozott fellépés árán érhető el. Menni és mondani kell, mindenütt és mindenkinek, hogy autonómia az mindenkinek jó, minden ott élő népet egyforma jogokkal ruházza fel, ha a nacionalizmus önpusztító ideológiáját mellőzzük gazdasági fejlődést és önmegvalósítást biztosít minden polgára részére.
Az EÚ-ban nagyon sok jól működő autonómiaterület létezik pl. Spanyolország 17 autonóm tartományból áll, Franco fasiszta rezsimjének a bukása után, mint demokratikus problémamentesítő módszert vezették be. Korzika, Dél-Tirol, Island, Skócia, Wales, mind-mind EÚ-s autonóm területek. Ezek az autonómiák országaik határain belül békésen és az önigazgatás szabályai szerint, nyelvi és kulturális egyensúly fenntartását biztosítják az ott élő összes nép és kisebbség számára. Nekünk is ezt az utat kell járnunk, mondani, hogy jogunk van rá, mondani, hogy az igazságos és mindenkinek jó, mondani, hogy a sovinizmus ideje lejárt, mondani, hogy eljött a megbékélés ideje.

Bósza János Öregkomáromból

u.i: "Azt hiszem, a legjelentősebb döntés, amit napról napra hozni tudok, az az általam megválasztott hozzáállás. Ez sokkal fontosabb, mint a múltam, a taníttatásom, a gazdagságom, sikereim vagy kudarcaim, a hírnév vagy a fájdalom, hogy mások mit gondolnak, vagy mondanak rólam, a körülményeimről, a pozíciómról. A hozzáállás visz előre, vagy bénítja meg a fejlődésemet. Egyedül ez szítja a szenvedélyem, vagy ostromolja a reményem." (Charles Rozell Swindoll)

Érdekvédelem és autonómia

Ágoston András:

Érdekvédelem és autonómia



A kisebbségi ügyekben az „érdekvédelem” talán a leggyakrabban emlegetett fogalom. Legfeljebb az „autonómia” vetekedhet vele.

Huszonkét-huszonhárom éve tudjuk: a Kárpát-medencében élő magyar nemzeti közösségek érdekvédelme és érdekérvényesítése szempontjából csak egy jó közjogi keret van. Az autonómia. A Kárpát-medencében létezik három-négy hadra fogható, demokratikus, reálisan kivitelezhető autonómiakoncepció, de nincs egybevágó politikai akarat, amelynek eredményeként a magyar nemzet képviselői, első sorban a mindenkori magyar kormány ezeket együtt, vagy bármelyiket külön-külön megjeleníthetné a nemzetközi politikai színtéren.

Maga a nemzet egésze szempontjából jó autonómiamodell könnyen leírható.

A kisebbségi autonómia többpárti alapon létrehozott, választott testülete alkalmas kell legyen arra, hogy feltárja, kifejezze, és legitimen képviselje az adott nemzeti közösség önazonossága megőrzése szempontjából alapvetően fontos, az oktatás, a művelődés és a tájékoztatás területén megmutatkozó érdekeket. Ha az autonómia tanácsa funkcióinak megfelelő illetékességi körrel, s elfogadott működési mechanizmussal együtt beépült, részévé vált az államban működő képviseleti rendszernek, akár el is mondhatnánk: megálljunk, mert itt van már a Kánaán.

Csakhogy, ilyen autonómia nincs. Nem mondhatjuk, hogy itt van már a Kánaán.

Az elmúlt több mint két évtized során az érdekvédelem, az érdekérvényesítés a politikai gyakorlatban elváltak az autonómiától. A tartalom elvált a formától. A nemzeti közösség egészével összefüggő érdekvédelem és érdekérvényesítés a gyakorlatban a parciális pártérdek megvalósítására szorítkozik. Következésképp a „nemzeti előjelű” pártok a kisebbségi parlament helyett az országos politikai arénában igyekeznek „helyt állni”. Akár annak árán is, hogy elfogadják a helyi többségi elit által felállított bizalmi minimumot, s a ”kormányzati felelősségvállalás”, vagy a „stratégiai partnerség” kedvéért lemondanak a tényleges autonómiáért folytatott küzdelemről.

A másik ok a magyar-magyar belső viszonyok ziláltságára utal. Mi lehet az oka annak, hogy magyar-magyar vonatkozásban nem tudunk zöld ágra vergődni az autonómiafajtákkal? Mivel magyarázható, hogy a több mint húsz éves tanácskozásfolyam ellenére nem tudjuk hova tenni sem a területi, sem a személyi elvű (perszonális) autonómiát?

Nézzük a két legfontosabb okot. Az egyik a központi (a legfelelősebb) akarat hiánya. Illetve, a budapesti vélekedés, hogy a kisebbségi közösségek mondják meg maguk, mit akarnak. A másik ok az ellenpontja az elsőnek. A kétpólusúvá vált kisebbségi közösségek nem is lehetnek egységesek. Sajátos (kisebbségi) helyzetükből eredően nem tudnak közös véleményre jutni. A kívülről befolyásolt, s a helyi többségi elit által manipulált kisebbségi többpártrendszer mindeddig alkalmatlannak bizonyult a nemzeti érdekekre épülő egyöntetű többségi akarat megformálására. A kétpólusú kisebbségi elitek egyik szárnya megmarad autonómiakövetelőnek, a másik lemond a tényleges politikai autonómiáról és odasimul a helyi többségi hatalomhoz.

Azt csak remélni lehet, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) a kettős állampolgárság közjogi intézményére támaszkodva keretet adhat a felelős nemzeti gondolkodásnak, s előbb utóbb megalapozza az autonómiával kapcsolatos legfontosabb alapelveket. Amelyekkel kiléphetünk a nemzetközi politikai színtérre.

De vigyázat! Az autonómia ismérveit semmiképpen se tévesszük össze a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által szorgalmazott (az autonómiát mellőző) minimális kisebbségi jogok kódexével. Amelyet az erdélyi szervezet az első európai polgári kezdeményezésként nemzetközi támogatással kíván rövidesen útjára indítani. Ha az RMDSZ nagy nemzetközi támogatásnak örvendő terve sikerrel jár, egy időre elbúcsúzhatunk az autonómiaigény megvalósításától.

Harmadszor, nem állhatunk meg, mert a magyar nemzet egésze számára messze még a Kánaán. Magyarország szabadságharca még tart, s az EU nem könnyű ellenfél. Félő, hogy a végső győzelemig a magyar kormánynak néhány csatát még meg kell vívnia. Hogy a kemény küzdelem során néha engedni is kell, az látjuk a szerbiai választási kampányban is. Ahol olyan Európa felé döcögő, háládatlan partnert kénytelen segíteni, aki ezt a támogatást szinte semmire sem becsüli.

Rosszul áll tehát az autonómia szénája, de soha nem is állt jól. Amit húsz évvel ezelőtt el sem tudtunk gondolni, most bizonyságként áll a szemünk előtt. Egyfelől nincs gyors győzelem, másfelől a tényleges autonómián kívül nincs jó megoldás.

Ha jól megnézzük, a pénzes magyar pártok választási előkészületei mind a Vajdaságban, mind Erdélyben, sok vonatkozásban ennek az igazságnak a felvizezésére, megkerülésére szolgálnak. Lásd a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) „Vajdaság a normális Szerbiában” szlogenjét. Vagy Pásztor István VMSZ-elnök biztatását: szavazzatok rám, hogy alkupozícióba kerüljek. Vajon mire lehet jó az alkupozíció? Ha már a tényleges politikai autonómia megvalósítására nem?