Az asszimilációs folyamatok és az autonómia összefüggései.

Ez az összeállításom még 2006. decemberében fogalmazódott meg, de ma is teljes terjedelmében aktuális téma és egy darabig az is lesz, ameddig meg nem kapjuk az autonómiánkat, valamint az alkotmányban rögzített jogegyenlőséget.

Írásomat elküldtem leközlés céljából az MKP közeli duraysta felvidek.ma internetes hírportálnak is, mert az internetes levélben elküldöttek részéről nagy és pozitív visszhangra talált. Rengeteg írásos visszajelzés kaptam.

A felvidek.mának írt levelem:
Tisztelt N. Gyurkovits Róza, főszerkesztőasszony

Egy kéréssel fordulok Önhöz, ha van rá lehetőség leközölhetnék a felvidek.ma honlapján a lenti írást, akiknek elküldtem, magam lepődtem meg rajta milyen komoly visszhangja lett. Bocsánat ezt nem öndicséretnek szántam, mert csak annyit tettem, hogy az interneten elérhető információkat kiegészítve a saját nézeteimmel egybefontam. Szerintem ilyen és hasonló tartalmú írásoknak minél többnek kéne megjelennie a felvidéki magyar médiákban. Az esetleges gramatikai hibákat nyugodtam ki lehet javítani, amit előre is megköszönök.
Baráti üdvözlettel
bósza jános, Öregkomárom
----- Original Message -----
From: Bósza János
To: ngyr@felvidek.ma
Cc: karaffa@felvidek.ma ; balassa@felvidek.ma
Sent: Wednesday, January 20, 2010 12:56 PM
Subject: Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével

Az írás leközlése mostanáig nem történt meg, hogy miért nem, erre válaszlevelet nem kaptam. (frissítve 2010.01.21. 7:40)


Egyébként az összes felvidéki magyar média megkapta, egyedül a bumm.sk hozta le, de főoldalon ők sem merték, de ezért is köszönet illeti őket. Sajnos Felvidéken kialakult egy állapot, amit Bósza ír azt nem szabad leközölni. Igen nem közlik, le mert igyekszem leírni a nyers igazságot, csakis az igazat, hogy mi is zajlik Felvidéken. Egyes magyar politikusoknak ez nem tetszik ezért is kerültem szinte teljes hírzárlat alá. A bummos leközlés talán az első fecske lehet egy értelmes és egy egységes magyar út felé, mert ahogyan az írásból is kiérezhető, ha nem lesz megmaradási témában egységes fellépés, akkor 20-30 év múlva már nem lesz kinek az autonómiát kikövetelni. Vajon a felvidéki magyar politikusok kinek az oldalán állnak, a felvidéki magyar népnek, vagy a megélhetési polizálásuk az, amire egyedük képesek gondolni? Ja hogy jönnek a választások megint ne beszéljünk autonómiáról, mert esetleg kevesebb karrierista politikus jut be a parlamentbe. Akkor mikor beszéljünk róla, a választások előtt nem szabad, a választások után még nem jó, mert esetleg a kormányba kerülésüket nehezítheti, a két választások között pedig megintcsak nem jó, mert a korrupt magaviselet jobban kifizetődő. Hol vannak ebben a zsebremenősdi játékban a felvidéki magyarság érdekei, miért mindig az utolsó helyen van a megmaradási ügyünk felvállalása? Erre válaszoljon nekem Duray úr, ne Fico kormányába igyekezzen, mert úgysem veszik be az MKP és a Hídnak sincsenek szebb kilátásai a sikeres kormánybameneteléshez. Akkor most mire is várunk? Ja a menetrendszerinti szlotaféle pofonokra. Önök csak várjanak, hazudozzanak tovább, diszkriminálják tovább a sajátjaikat, akik kimondják, hogy Önöket csakis a húsosfazék körüli üldögélés érdekli, de akkor is lesz autonómia Felvidékén, de remélem, ezek után a kármentő mögüli kulcscsörgetés és a kabát kiforgatása helyett a politika süllyesztőjébe kerülnek, mert odavalóak lesznek. (BJ)

2010.01.21.
Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével

Mi is az asszimiláció?

A szociológiában az asszimiláció beolvadást jelent. Ha a nép, a nemzetiség, az etnikum egészében, csoportosan, vagy az egyén szintjén feladja saját népi hagyományait és az ezzel kapcsolatosan öröklött értékeit - szándékosan, vagy önhibájából képtelen azt megtartani -, átveszi más nép nyelvét és szokásait, értékeit, alkalmazkodik annak a kultúrájához: ezt nevezzük asszimilációnak.

Kétfajta asszimiláció lehetséges:

1. Önkéntes alapon történő, természetes folyamat útján

2. Kényszer hatása alatt történő folyamat következményeképpen

A szándékos asszimilációs folyamatoknak van egy nyílt és egy rejtett formája.

Az önkéntes asszimiláció.

Csak akkor beszélhetünk önkéntes asszimilációról, amikor a beolvadás a természet szabályai szerint politikamentesen, vagy annak nemtörődömsége mellett zajlik.

A szándékos asszimiláció a beolvadásnak az a formája, ami a politika és a nemzetállami érdekek szintjén zajlik. A nemzetállamokban az egynemzethez való tartozás eszmetana integráló erőként hat, ehhez az integrációhoz a kisebbségekre nincs szüksége. Alapideológiája az egynemzeti identitástudat, minden más ennek az azonossának az akadálya. Ezeken az akadályokon az asszimiláció nyílt és rejtett formáinak a segítségével igyekszik felülkerekedni. Esetünkben ezt az akadályt a Felvidéki Magyar Népnek hívják.

Tallózzunk egy kicsit talán a történelem könyvtárában.

Igyekezzünk példákkal bizonyítani az asszimilációs folyamatok békés és szándékos, kettős eshetőségét a Felvidéken. Magyar szociológusok a 19. század első felében megfigyelték, hogy Nagy-Magyarország területén a magyarság arányaiban kisebbségbe került, és ezek a folyamatok megállíthatatlanul tovább zajlottak. Ezt a folyamatot szűkítsük le Észak-Magyarországra és következetesebben értékeljük ki. Mi is történik a Felvidéken, az akkori szlovákság által lakott területeken? A szlovákok által benépesített területeken a 18. században és a 19 sz. első felében nagyarányú asszimilációs folyamatok zajlottak le, mégpedig úgy, hogy a szlovákok asszimilálták a magyar és a német lakosságot.

Hogyan mentek végbe és kik irányítottak ezeket a beolvadási tényezőkön alapuló demográfiai változásokat? Nagyon egyszerű logika mesgyéjén történtek az asszimilációs folyamatok. Kevert házasságokban általában szlovák gyerekek születtek, és mivelhogy a népszaporulat ezekben a családokban általában nagyobb volt, tehát azokon a vegyes etnikumú területeken, ahol a szlovákság többségben volt, fokozatosan beolvasztotta a más nemzetiségűeket, saját nemzetiségi állagát növelve így ezzel. A magyarság és a német ajkú lakosság vagy teljesen eltűnt, vagy csupán szórványnéppé vált a mai Közép- és Észak-Szlovákiában. Egyedül a dél-szlovákiai területek maradtak meg tiszta, vagy nagy többségében magyarlakta területnek. Egy érdekes dolgot figyelhetünk meg, történetesen azt, hogy ezeket a beolvadási történéseket nem a politika, mégcsak nem is másfajta hátsó gondolatok vezényelték, hanem békésen, a politikusok nemtörődömsége mellett alakultak át a népességi arányok a szlovákok javára és a magyarság kárára. Ezt az asszimilációt hívjuk békésen zajlódó beolvadási folyamatnak. A magyar politika ezt a békésen zajlódó asszimilációs folyamatot a 19. sz. második felében szerette volna megfordítani kényszer hatása alatt, de már nem maradt ideje a francia példa véghezvitelére. A szlovákság jó diákként ezt az időszakot jól megjegyezte, majd 1918-tól kezdve a békés asszimilációt durva és nyílt, a nemzetállami célokat szolgáló szándékos asszimilációs folyamatokká alakította át.

Térjünk még vissza egy pillanatra a 19. sz második felére, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia időszakába.

Mint tudjuk, 1861-ben a szlovákság képviselői Bécsben az uralkodóhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy a Felvidéken (a szlovákok által lakott területeken) létrehozhassák a “Felvidéki Szlovák Környéket”, aminek székhelye Besztercebánya lett volna. A terület behatárolásánál, a száz év alatt asszimilálódott területeket is figyelembevéve, az akkori népi arányokból indultak ki. Ezt a határvonalat nagyjából Pozsony felett, Nagyszombat, Nyitra, Zólyom, Kassa vonalában húzták meg, és területi autonómiajoggal szerették volna felruházni. Az ez alatt lévő területeken - a Pozsony, Galánta, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa vonalon - tiszta és nagy többségében magyarlakta falvak és városok voltak. Ezen területek egyelőre még nem estek áldozatául az akkori békés asszimilációs folyamatoknak, és megmaradtak ezeréves magyarlakta territóriumnak. Az Ausztriával történő kiegyezés időszakában a szlovákok kérése süket fülekre talált. Nem az ő kérésük volt jogellenes, vagy helytelen, hanem az 1848 és 1914 közötti viszonyok zűrzavarossága miatt nem rendezték a nemzetiségek helyzetét. Ha akkor a szlovákság megkapja az általa kérelmezett területeket, ebben az esetben a trianoni döntéskor csupán ezeket a területeket igényelhette volna, ennek a hiányában azonban a csehek bármit kikövetelhettek történelmi kitalálmányok okán. Trianonnal a békés szlovák asszimilációs folyamatok véget is értek, és a csehszlovák nemzet és nemzetállamának létrehozása elindította a nyílt és szándékos reszlovakizációt. A magyarság ősi, ezeréves területeinek felhigítását szlovák telepesek által létrehozott falvak segítségével, valamint a tiszta magyarlakta városokban történő durva területfoglalásokkal (vasutasok, hivatalnokok, katonatisztek, vámosok stb).

A magyar többségű városokat vették először célba, Pozsony, Galánta, Vágsellye, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Tornalja, stb. Ezeket a városokat 86 év alatt sikeresen asszimilálták, és asszimilálják továbbra is.

A Csehszlovák Köztársaságot, a reszlovakizációt, a kitelepítéseket és az internacionalizmus időszakát is túlélte a Felvidéki Magyar Nép, igaz területileg és létszámbelileg is megfogyatkozva, de kiállta az idők próbáját.

Manapság új kihívások, újfajta és még alamtomosabb asszimilációs folyamatokkal kell szembenéznie. A komáromi és a dunaszerdahelyi járásokat leszámítva, a 19. századbeli elképzelt szlovák autonómiaterület alatt lévő, nagytöbbségű vagy tiszta magyalakta területek részben, vagy teljesen eltűntek, asszimilálódtak. A magyar népesség beolvadt a szlovákságba a reszlovakizáció terhe alatt, és egy-két generációs időszak elteltével a volt magyarokból újszlovákokkal gyarapodott a szlovákság összlétszáma, a jóléti és az állampolgári jogainak a megmaradása fejében.

A 250 éves és békésen induló asszimilációs folyamatok utolsó szakaszába léptünk, amikor is már az a tét, hogy “lenni, vagy nem lenni”. Ugyanakkor ez már nem egy kérdés, ami mellett el lehet siklani, ez már egy demográfiai helyzet. A Felvidéki Magyar Nép szemszögéből nézve sajnos ez egy nagyon szomorú tényhelyzet-ok-következmény. Csöndben vagyunk, mert azt hisszük, majd nélkülünk is jobbra fordulnak a dolgok, vagy netán "csak úgy"-alapon a szlovákságtól ajándékba megkapjuk a területi és a perszonális autonómiákat. Igen, az autonómiák segítségével és egy sor demokratikus törvény segítségével békés úton is meg lehetne állítani a szándékos beolvasztási törekvéseket. Az asszimilációs folyamat, amelynek központisága a városokból a vidékre helyeződött át, már erőteljesen a megmaradt utolsó magyartöbbségű falvakat is elkezdte nemzetiségileg fellazítani, ami majd végső soron a beolvasztásukat fogja eredményezni. Az asszimilációnak ez az utolsó szíven döfése már nagyon is érezhető, csak valahogyan a felvidéki magyar értelmiségiek vagy nem érzik, vagy nem is akarják ezt megérezni.

A felvidéki magyar értelmiségi a közöny és az ármány nemtörődömségével figyeli, hogy a felvidéki magyarság utolsó bástyái is megszűnőfélben vannak, falvaink városaink után egyre jobban elszlovákosodnak.

Végül is feltehetnénk a kérdést: Mit is akarunk és hogyan tovább?

A trianoni döntés a rossz, “három a magyar igazság"-ának lett az eredménye: rossz időben rossz döntésnek, a rossz és gőgös magyar lobbizásnak. A szomszédnépek csak magukhoz vették azt, amit mi nagy kegyesen eltaszítottunk önmagunktól. Ennek egyenes következményei a két nagy háború közötti durva reszlovakizáció, az asszimilációs folyamatok, az emigráció.

A Beneš-dekrétumok, a háború utáni kitelepítések, a kollektív bűnösség elve - ez mind-mind a 19.század végi rossz magyar politikai mércének az eredménye. Csak az a baj, hogy manapság is ezzel a mércével mérünk, és képtelenek vagyunk a múlt rossz beidegződéseitől, döntéseitől önmagunkat távol tartani. A világ közben megváltozott, csak mi és a Felvidéki Magyar Nép megmaradásának a 150 éves filozófiája maradt, ami előbb-utóbb sírba viszi a szlovákiai magyarságot, az asszimilációs folyamatok és az önmegsemmisüléshez vezető politizálásunk segítségével. Magyar iskoláink fajtiszta, időtmúlt berendezkedése a kevert családok gyermekeit felkínálja a szlovák iskoláknak, ezáltal is gyarapítva a szlovákság összlétszámát, hisz statisztikailag bizonyított tény, hogy a kevert házaságokból 70%-ban szlovák gyerekek jönnek ki, ami szintén a felvidéki magyarság létszáma rohamos csökkenésének az egyik fő okozója.

Ne statisztikát gyártsunk arról hogyan csökkenünk, hanem módszertani tanulmányokat készítsünk, készítsenek szociológusaink, történészeink, nyelvészeink és politológusaink felméréseket arról, hogy hogyan maradhatunk meg ezeréves területeinken. Tehát hagyjuk már abba a bűnbakkeresést, mert a bűnösök mi magunk vagyunk! Ha elkezdünk beszélni a hogyanról, ahhoz már illik hozzáadni a módokat is.

Az asszimiláció és a reszlovakizációs folyamatok útvesztőjében előbb-utóbb odaveszünk.

Mást se hallok a magyarnyelvű médiában, hogy milyen jó nekünk, hisz az elmúlt nyolc év alatt kaptunk egy Selye János Egyetemet, meghát itt vannak a magyar közép- és alapiskoláink is. Kérdezem én, kik fognak azokba az iskolákba járni, majd úgy 10-20 év múlva, ha közben mindannyian asszimilálódunk, vagy a migráció áldozatává válunk? A Selye Egyetemből, majd Slota Egyetem lesz, mert ha sikerül a reszlovakizációs folyamatokat végigcsinálniuk, meg is érdemli ezt az elnevezést, természetesen szlovák szemszögből nézve.

A felvidéki magyar értelmiségiek - nem tudom, hogy mi okból - nem hajlandóak az autonómiajuss- témában vitát indítani a többségi nemzettel, a szlováksággal. Valójában sejtem az okokat, de számomra a zsebekben kinyíló bicskás magyarázatok valahogyan nagyon megalkuvónak és ribilliósnak tűnnek. Hogy ez ne így legyen, elsősorban a felvidéki magyar értelmiséginek kéne kezdeményeznie.

A megalkuvó és a félrebeszélés politizálását egy hatásosabbal kéne felváltani, mégpedig úgy, hogy magunkévá kell tennünk azt a lehetőséget, hogy jogunk van az autonómiákra és az autonómiatörekvéseink felvállalására. Elsődlegesen is magát az autonómia fogalmát kell rehabilitálni olymódon, hogy az egy végállomás az önrendelkezés útvonalán, nem pedig a revizionizmus (vagy irredentizmus) első megállóhelye. Tehát folyamatosan hangoztatni, hogy jogunk van rá, és beszélni kell róla nyíltan és nagy bátorsággal.

Másodsorban azt, amit elrontottunk, amit hirdettünk, tehát, hogy nincs szükségünk az autonómiára, nincs értelme elkezdeni, mert a többségi nemzet azt úgysem adja meg, nos, ezt a kimagyarázkodós hozzáállást meg kell változtatni. Ki kell menni az emberek közé, és el kell nekik magyarázni, hogy az autonómia igenis kell nekünk, anyanyelvünk, megmaradásunk végett. A többségi nemzetnek pedig el kell mondani, hogy az autonómia megadása egy problémamegelőző megoldás, a kisebbség és a többségi nép közötti konfliktus megelőzésére. Ez lehet a vitaalap és elsődlegesen erről kell beszélni.

Kung-fu-ce bölcsessége jut az eszembe: Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le, már az út elején.

Anélkül, hogy próbálkoznánk, inkább lefeküdtünk, vagyis az okokat keressük, mit miért nem lehet megtenni. A múltat hagyjuk meg a történelemnek, mi pedig inkább egy értelmes döntéssel bátran vállaljuk fel a felvidéki magyar nép autonómiatörekvéseit, aminek a megvalósíthatósága csupán a területen élők többségének az akaratán fog múlni. Tegyük mindezt katalán módon, egy célért, egységben, s ami a legfontosabb, a békés autonómiaharc egy kézzelfogható asszimilációellenes tevékenység.

Gašparovič Elnök Úr szerint nem létezik ok az autonómiák megadására. Tessék, itt a bizonyíték és az ok, hogy miért kell nekünk az autonómia. A Felvidéki Magyar Nép az ezeréves életterének a felét veszítette el alig 100 év alatt, ahol a szlovákság sohasem volt őshonos nép. Ez szerintem egy nyomós érv és ok a békés autonómiatörekvések elindítására, a területi és a perszonális autonómiák megadására, ami az EÚ-ban egy jól bevált problémamegelőző jogi megoldás a kisebbségek részére.

Megragadom a lehetőséget és innen is szeretném felszólítani a felvidéki magyar értelmiségieket, hogy felesleges magyarázkodás és kibúvók helyett bátran vállalják fel a felvidéki magyar nép megmaradásának érdekében az autonómiatörekvéseket. Vegyünk példát azokról akik már írnak az autonómiáról. Ők ugyan sokan vannak, de az egységes fellépés hiányában hanguk elvész a tömegben. Létre kell hozni a Felvidéki Népek Autonómiatanácsát, ahonnan koordinálni lehetne a Felvidék békés autonómiatörekvéseit. Szerintünk az autonómia megadása nélkül a felvidéki magyarság 20-30 év múlva márcsak szórványnépként marad jelen ebben a térségben, s akkor az autonómiát kikövetelni és azt megadni már nem lesz kinek. Az autonómia megadása nem szimpátia kérdése, hanem arra egyszerűen jogunk van.

Kulturális örökségként a megalakuló autonómiaterületeken a magyar nyelvnek is hivatalos nyelvvé kell válnia!

A plurális gondolkodásmód, hogy itt van még egy nép, a Felvidéki Magyar Nép, nem ellentétes és nem is veszélyes a szlovákságra nézve, hisz az alkotmány is ezzel a bekezdéssel kezdődik “Mi a szlovák nép ...”.

Hogy a Felvidéki Magyar Nép jelenleg asszimilálódik, ez tény. A kérdés most már csak az, sikerül-e még időben megállítani ezt a folyamatot az autonómiatörekvések segítségével? Ha nem próbálkozunk, az eredménnyel sohasem leszünk tisztában.

Mi indíthatja el az autonómiatörekvések megállíthatatlan folyamát? A nép respektuma a tudás erejével és az őslakosi gondolkodásmód cselekedeteinkhez.

Tudásunk az eszközünk, a szív pedig legyen cselekedeteink motorja!

bósza jános

"Sokan kérdezik ki vagyok és mit is akarok?
Patrióta, aki jogot véd, a jogegyenlőségnek, az állampolgárok egyenjogúságának, a népek önrendelkezési jogának és a polgári elvű erkölcsös
érdekpolitizálásnak a híve.
A jogot a jogegyenlőséget, a közeget az autonómiát és az ehhez szükséges életteret akarom.
Szolga vagyok, csak szolgálni akarok."
BJ

Ez is idetartozik

Ezt az írást elküldtem az SMK-nak (MKP) is. Olvasatlanul törölték.
----- Original Message -----
From: "SMK - Press"
To:
Sent: Wednesday, January 20, 2010 11:47 AM
Subject: Neprečítané: Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével

Levél a felvidek.ma főszerkesztőjének

----- Original Message -----
From: Bósza János
To: ngyr@felvidek.ma
Cc: karaffa@felvidek.ma ; balassa@felvidek.ma
Sent: Thursday, January 21, 2010 12:43 PM
Subject: Re: Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével


Kedves Róza

Tegnap ugyan ebben az időpontban egy kéréssel fordultam Önhöz egy írás leközlése végett. A mostanáig sem választ, hogy miért nem lehet, de a leközlése sem történt meg. Természetesen tudom a felvidek.ma az MKP hírportálja és Pogány igazgató már egy éve meg is írta nekem emailban, hogy engemet és nézeteimet reklámozni nem fogják a felvidek.mán. Másszóval mondva hírzárlat alá vették a felvidéki autonómiatörekvéseket. Önök sem engedik adásba a másságot a más féleményét, mint ahogyan az STV, a szlovák televízió teszi. Ja hogy van erre logikus magyarázatuk, az STV is megindokolta. Márcsak az a kérdés ki a hunyó, ki beszél mellé.

Már abszolute nem tudom ez a történet, a magyarok 90 éves felvidéki kálváriája, valójában miről is szól, csakis a pénzről a hatalomról, vagy csak egyszerűen a jogos kritika az ennyire fáj Önöknek, vagy csak egyszerűen arról van szó, hogy a homokba dugott fej megnyugvást jelent, mert nem lát, nem hall és ezért nincs miért küzdeni. Én nem Önök ellen vagyok, csak nem vagyok a nemakarás pártján. Ez lényeges különbség, ha az MKP megváltoztatja azt a politikai hadviselést, amit sajátjai ellen és nem pedig értük folytat, akkor első ember leszek aki belép az MKP-ba és foggal körömmel fogok küzdeni a felvidéki magyar nép jogos jussáért, megmaradásért azerszáz éves hazájában, mint ahogyan eddig tettem, teszem és tenni is fogom.

Ma kapott leveleimből, az egyikből idéznék:

A nyers szövegét egy az egyben bemásolom:
"A közelmúltban újra alkalmam volt egy \"Duray féle\" előadást meghallgatni Budapesten.

A lényege, ha jól emlékszem egy kérdésre való felelet volt.

Szerinte (Duray) az MKP-nak van átfogó programja, ebben benne foglaltatik nem csak az autonómia, de a társnemzeti viszony rendezése is. Az MKP azért nem rukkol elő ezzel a programmal, mert a pártot elsősorban a hatalomgyakorlás érdekli (hölgyeim és uraim így! 2009 végén). A kérdés gyakorolt-e valaha valamiféle hatalmat az MKP Szlovákiában vagy annak déli részén? Ha igen mire használta fel?
Mi a konkrét eredmény?
Ez arra volt csak jó az EU-nak, hogy bizonyitottnak vegye, hogy a felvidéki magyar közösségnek nincs problémája, Szlovákia teljesíti az uniós elvárásokat.

HID -MKP párosnak pénz és valószínűleg és hatalomgyakorlás a vezetőségnek és közvetlen holdudvarának nagyobb jövedelmet és egyéb juttatást
jelent (például a szolgálati gépkocsi) Ennek esetleges elvesztése félelmet keltett annak idején e Csákyban,
(hir amit barátai szivárogtattak ki), Nem is volt hive a koalicióból való kilépésnek. Természetesen később mint munkáját végzett mórt köszönet nélkül elküldték.

Azt nem veszi tudomásul, a legitim \"magyar\" érdekképviselet vezetősége, hogy az idő nem csak pénz hanem élet is. A pénz vagy élet közül ők a pénzt választották, az, hogy a morbid állapotban lévő magyar közösséget gyógyítani kellene őket nem érdekelte.
A gyógyulás pedig autonómia nélkül lehetetlen. Tehát inkább a pénz mint a közösség tartós fejlődése.

Szlovákiai problémáknak elismert szakértője Skultety Csaba kérte Durayt, hogy vesse fel az autonómia kérdését az MKP-ban. Próbáljanak egy a finn példát követő autonómia modelt kidolgozni, amelyet a \"Nemzeti Tanács\" elé kellene terjeszteni.

Persze Duray nem mondott igen, de sajnos nemet sem (opportunista magatartás), hallgatott mint az bizonyos tárgy a fűben ..."

Sajnálom, hogy a kénytelen voltam ilyen levél bemásolására, de csak annyit tudok mondani, mint amit Csáky úrnak is mondtam, amikor egy rendezvényem hozzámjött és azt mondta Bósza úr én nem haragszok Önre. Én erre azt válaszoltam, Csáky úr azt hiszem erre nem is adtam okot, Ön nevezett engemet mindenfajta bizonyítékok nélkül szünöszös ügynöknek és teleharsogta vele a médiákat kiegészítve azzal, hogy utánna kéne nézni ki is finanszírozza a tevékenységemet. Csáky úr a labda az Önök térfelén van, ma még maguk dönthetik el merre rúgják, de holnap már a döntésjog nem biztos, hogy az Önök kezében lesz, ha nemakarásukkal sokáig fognak teketóriázni.

Önök se teketóriázzanak, hanem a szabad akart segítségével tegyék a dolgukat, nem a nép van Önökért, hanem Önöknek kell lenniük a népért, tehát cenzúramentesen informáljanak.

Tudom ezt az írásomat és levelemet sem merik leközölni, bár kellemes meglepetés lenne a számomra, ha mégis megtörténne. Reménykedek, tehát vagyok.

Baráti üdvözlettel és egy szebb jövőért, ami biztosan eljön.
kisbetűs bósza jános Öregkomáromból

Elküldés után másfél órával a főszerkesztő elolvasta:
Original Message -----
From: "N. Gyurkovits Róza"
To:
Sent: Thursday, January 21, 2010 1:14 PM
Subject: Elolvasva: Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével




----- Original Message -----
From: Bósza János
To: ngyr@felvidek.ma
Cc: karaffa@felvidek.ma ; balassa@felvidek.ma
Sent: Wednesday, January 20, 2010 12:56 PM
Subject: Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével


Tisztelt N. Gyurkovits Róza, főszerkesztőasszony

Egy kéréssel fordulok Önhöz, ha van rá lehetőség leközölhetnék a felvidek.ma honlapján a lenti írást, akiknek elküldtem, magam lepődtem meg rajta milyen komoly visszhangja lett. Bocsánat ezt nem öndicséretnek szántam, mert csak annyit tettem, hogy az interneten elérhető információkat kiegészítve a saját nézeteimmel egybefontam. Szerintem ilyen és hasonló tartalmú írásoknak minél többnek kéne megjelennie a felvidéki magyar médiákban. Az esetleges gramatikai hibákat nyugodtam ki lehet javítani, amit előre is megköszönök.
Baráti üdvözlettel
bósza jános, Öregkomárom



Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével

Mi is az asszimiláció?

A szociológiában az asszimiláció beolvadást jelent. Ha a nép, a nemzetiség, az etnikum egészében, csoportosan, vagy az egyén szintjén feladja saját népi hagyományait és az ezzel kapcsolatosan öröklött értékeit - szándékosan, vagy önhibájából képtelen azt megtartani -, átveszi más nép nyelvét és szokásait, értékeit, alkalmazkodik annak a kultúrájához: ezt nevezzük asszimilációnak.

Kétfajta asszimiláció lehetséges:

1. Önkéntes alapon történő, természetes folyamat útján

2. Kényszer hatása alatt történő folyamat következményeképpen

A szándékos asszimilációs folyamatoknak van egy nyílt és egy rejtett formája.

Az önkéntes asszimiláció.

Csak akkor beszélhetünk önkéntes asszimilációról, amikor a beolvadás a természet szabályai szerint politikamentesen, vagy annak nemtörődömsége mellett zajlik.

A szándékos asszimiláció a beolvadásnak az a formája, ami a politika és a nemzetállami érdekek szintjén zajlik. A nemzetállamokban az egynemzethez való tartozás eszmetana integráló erőként hat, ehhez az integrációhoz a kisebbségekre nincs szüksége. Alapideológiája az egynemzeti identitástudat, minden más ennek az azonossának az akadálya. Ezeken az akadályokon az asszimiláció nyílt és rejtett formáinak a segítségével igyekszik felülkerekedni. Esetünkben ezt az akadályt a Felvidéki Magyar Népnek hívják.

Tallózzunk egy kicsit talán a történelem könyvtárában.

Igyekezzünk példákkal bizonyítani az asszimilációs folyamatok békés és szándékos, kettős eshetőségét a Felvidéken. Magyar szociológusok a 19. század első felében megfigyelték, hogy Nagy-Magyarország területén a magyarság arányaiban kisebbségbe került, és ezek a folyamatok megállíthatatlanul tovább zajlottak. Ezt a folyamatot szűkítsük le Észak-Magyarországra és következetesebben értékeljük ki. Mi is történik a Felvidéken, az akkori szlovákság által lakott területeken? A szlovákok által benépesített területeken a 18. században és a 19 sz. első felében nagyarányú asszimilációs folyamatok zajlottak le, mégpedig úgy, hogy a szlovákok asszimilálták a magyar és a német lakosságot.

Hogyan mentek végbe és kik irányítottak ezeket a beolvadási tényezőkön alapuló demográfiai változásokat? Nagyon egyszerű logika mesgyéjén történtek az asszimilációs folyamatok. Kevert házasságokban általában szlovák gyerekek születtek, és mivelhogy a népszaporulat ezekben a családokban általában nagyobb volt, tehát azokon a vegyes etnikumú területeken, ahol a szlovákság többségben volt, fokozatosan beolvasztotta a más nemzetiségűeket, saját nemzetiségi állagát növelve így ezzel. A magyarság és a német ajkú lakosság vagy teljesen eltűnt, vagy csupán szórványnéppé vált a mai Közép- és Észak-Szlovákiában. Egyedül a dél-szlovákiai területek maradtak meg tiszta, vagy nagy többségében magyarlakta területnek. Egy érdekes dolgot figyelhetünk meg, történetesen azt, hogy ezeket a beolvadási történéseket nem a politika, mégcsak nem is másfajta hátsó gondolatok vezényelték, hanem békésen, a politikusok nemtörődömsége mellett alakultak át a népességi arányok a szlovákok javára és a magyarság kárára. Ezt az asszimilációt hívjuk békésen zajlódó beolvadási folyamatnak. A magyar politika ezt a békésen zajlódó asszimilációs folyamatot a 19. sz. második felében szerette volna megfordítani kényszer hatása alatt, de már nem maradt ideje a francia példa véghezvitelére. A szlovákság jó diákként ezt az időszakot jól megjegyezte, majd 1918-tól kezdve a békés asszimilációt durva és nyílt, a nemzetállami célokat szolgáló szándékos asszimilációs folyamatokká alakította át.

Térjünk még vissza egy pillanatra a 19. sz második felére, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia időszakába.

Mint tudjuk, 1861-ben a szlovákság képviselői Bécsben az uralkodóhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy a Felvidéken (a szlovákok által lakott területeken) létrehozhassák a “Felvidéki Szlovák Környéket”, aminek székhelye Besztercebánya lett volna. A terület behatárolásánál, a száz év alatt asszimilálódott területeket is figyelembevéve, az akkori népi arányokból indultak ki. Ezt a határvonalat nagyjából Pozsony felett, Nagyszombat, Nyitra, Zólyom, Kassa vonalában húzták meg, és területi autonómiajoggal szerették volna felruházni. Az ez alatt lévő területeken - a Pozsony, Galánta, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa vonalon - tiszta és nagy többségében magyarlakta falvak és városok voltak. Ezen területek egyelőre még nem estek áldozatául az akkori békés asszimilációs folyamatoknak, és megmaradtak ezeréves magyarlakta territóriumnak. Az Ausztriával történő kiegyezés időszakában a szlovákok kérése süket fülekre talált. Nem az ő kérésük volt jogellenes, vagy helytelen, hanem az 1848 és 1914 közötti viszonyok zűrzavarossága miatt nem rendezték a nemzetiségek helyzetét. Ha akkor a szlovákság megkapja az általa kérelmezett területeket, ebben az esetben a trianoni döntéskor csupán ezeket a területeket igényelhette volna, ennek a hiányában azonban a csehek bármit kikövetelhettek történelmi kitalálmányok okán. Trianonnal a békés szlovák asszimilációs folyamatok véget is értek, és a csehszlovák nemzet és nemzetállamának létrehozása elindította a nyílt és szándékos reszlovakizációt. A magyarság ősi, ezeréves területeinek felhigítását szlovák telepesek által létrehozott falvak segítségével, valamint a tiszta magyarlakta városokban történő durva területfoglalásokkal (vasutasok, hivatalnokok, katonatisztek, vámosok stb).

A magyar többségű városokat vették először célba, Pozsony, Galánta, Vágsellye, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Tornalja, stb. Ezeket a városokat 86 év alatt sikeresen asszimilálták, és asszimilálják továbbra is.

A Csehszlovák Köztársaságot, a reszlovakizációt, a kitelepítéseket és az internacionalizmus időszakát is túlélte a Felvidéki Magyar Nép, igaz területileg és létszámbelileg is megfogyatkozva, de kiállta az idők próbáját.

Manapság új kihívások, újfajta és még alamtomosabb asszimilációs folyamatokkal kell szembenéznie. A komáromi és a dunaszerdahelyi járásokat leszámítva, a 19. századbeli elképzelt szlovák autonómiaterület alatt lévő, nagytöbbségű vagy tiszta magyalakta területek részben, vagy teljesen eltűntek, asszimilálódtak. A magyar népesség beolvadt a szlovákságba a reszlovakizáció terhe alatt, és egy-két generációs időszak elteltével a volt magyarokból újszlovákokkal gyarapodott a szlovákság összlétszáma, a jóléti és az állampolgári jogainak a megmaradása fejében.

A 250 éves és békésen induló asszimilációs folyamatok utolsó szakaszába léptünk, amikor is már az a tét, hogy “lenni, vagy nem lenni”. Ugyanakkor ez már nem egy kérdés, ami mellett el lehet siklani, ez már egy demográfiai helyzet. A Felvidéki Magyar Nép szemszögéből nézve sajnos ez egy nagyon szomorú tényhelyzet-ok-következmény. Csöndben vagyunk, mert azt hisszük, majd nélkülünk is jobbra fordulnak a dolgok, vagy netán "csak úgy"-alapon a szlovákságtól ajándékba megkapjuk a területi és a perszonális autonómiákat. Igen, az autonómiák segítségével és egy sor demokratikus törvény segítségével békés úton is meg lehetne állítani a szándékos beolvasztási törekvéseket. Az asszimilációs folyamat, amelynek központisága a városokból a vidékre helyeződött át, már erőteljesen a megmaradt utolsó magyartöbbségű falvakat is elkezdte nemzetiségileg fellazítani, ami majd végső soron a beolvasztásukat fogja eredményezni. Az asszimilációnak ez az utolsó szíven döfése már nagyon is érezhető, csak valahogyan a felvidéki magyar értelmiségiek vagy nem érzik, vagy nem is akarják ezt megérezni.

A felvidéki magyar értelmiségi a közöny és az ármány nemtörődömségével figyeli, hogy a felvidéki magyarság utolsó bástyái is megszűnőfélben vannak, falvaink városaink után egyre jobban elszlovákosodnak.

Végül is feltehetnénk a kérdést: Mit is akarunk és hogyan tovább?

A trianoni döntés a rossz, “három a magyar igazság"-ának lett az eredménye: rossz időben rossz döntésnek, a rossz és gőgös magyar lobbizásnak. A szomszédnépek csak magukhoz vették azt, amit mi nagy kegyesen eltaszítottunk önmagunktól. Ennek egyenes következményei a két nagy háború közötti durva reszlovakizáció, az asszimilációs folyamatok, az emigráció.

A Beneš-dekrétumok, a háború utáni kitelepítések, a kollektív bűnösség elve - ez mind-mind a 19.század végi rossz magyar politikai mércének az eredménye. Csak az a baj, hogy manapság is ezzel a mércével mérünk, és képtelenek vagyunk a múlt rossz beidegződéseitől, döntéseitől önmagunkat távol tartani. A világ közben megváltozott, csak mi és a Felvidéki Magyar Nép megmaradásának a 150 éves filozófiája maradt, ami előbb-utóbb sírba viszi a szlovákiai magyarságot, az asszimilációs folyamatok és az önmegsemmisüléshez vezető politizálásunk segítségével. Magyar iskoláink fajtiszta, időtmúlt berendezkedése a kevert családok gyermekeit felkínálja a szlovák iskoláknak, ezáltal is gyarapítva a szlovákság összlétszámát, hisz statisztikailag bizonyított tény, hogy a kevert házaságokból 70%-ban szlovák gyerekek jönnek ki, ami szintén a felvidéki magyarság létszáma rohamos csökkenésének az egyik fő okozója.

Ne statisztikát gyártsunk arról hogyan csökkenünk, hanem módszertani tanulmányokat készítsünk, készítsenek szociológusaink, történészeink, nyelvészeink és politológusaink felméréseket arról, hogy hogyan maradhatunk meg ezeréves területeinken. Tehát hagyjuk már abba a bűnbakkeresést, mert a bűnösök mi magunk vagyunk! Ha elkezdünk beszélni a hogyanról, ahhoz már illik hozzáadni a módokat is.

Az asszimiláció és a reszlovakizációs folyamatok útvesztőjében előbb-utóbb odaveszünk.

Mást se hallok a magyarnyelvű médiában, hogy milyen jó nekünk, hisz az elmúlt nyolc év alatt kaptunk egy Selye János Egyetemet, meghát itt vannak a magyar közép- és alapiskoláink is. Kérdezem én, kik fognak azokba az iskolákba járni, majd úgy 10-20 év múlva, ha közben mindannyian asszimilálódunk, vagy a migráció áldozatává válunk? A Selye Egyetemből, majd Slota Egyetem lesz, mert ha sikerül a reszlovakizációs folyamatokat végigcsinálniuk, meg is érdemli ezt az elnevezést, természetesen szlovák szemszögből nézve.

A felvidéki magyar értelmiségiek - nem tudom, hogy mi okból - nem hajlandóak az autonómiajuss- témában vitát indítani a többségi nemzettel, a szlováksággal. Valójában sejtem az okokat, de számomra a zsebekben kinyíló bicskás magyarázatok valahogyan nagyon megalkuvónak és ribilliósnak tűnnek. Hogy ez ne így legyen, elsősorban a felvidéki magyar értelmiséginek kéne kezdeményeznie.

A megalkuvó és a félrebeszélés politizálását egy hatásosabbal kéne felváltani, mégpedig úgy, hogy magunkévá kell tennünk azt a lehetőséget, hogy jogunk van az autonómiákra és az autonómiatörekvéseink felvállalására. Elsődlegesen is magát az autonómia fogalmát kell rehabilitálni olymódon, hogy az egy végállomás az önrendelkezés útvonalán, nem pedig a revizionizmus (vagy irredentizmus) első megállóhelye. Tehát folyamatosan hangoztatni, hogy jogunk van rá, és beszélni kell róla nyíltan és nagy bátorsággal.

Másodsorban azt, amit elrontottunk, amit hirdettünk, tehát, hogy nincs szükségünk az autonómiára, nincs értelme elkezdeni, mert a többségi nemzet azt úgysem adja meg, nos, ezt a kimagyarázkodós hozzáállást meg kell változtatni. Ki kell menni az emberek közé, és el kell nekik magyarázni, hogy az autonómia igenis kell nekünk, anyanyelvünk, megmaradásunk végett. A többségi nemzetnek pedig el kell mondani, hogy az autonómia megadása egy problémamegelőző megoldás, a kisebbség és a többségi nép közötti konfliktus megelőzésére. Ez lehet a vitaalap és elsődlegesen erről kell beszélni.

Kung-fu-ce bölcsessége jut az eszembe: Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le, már az út elején.

Anélkül, hogy próbálkoznánk, inkább lefeküdtünk, vagyis az okokat keressük, mit miért nem lehet megtenni. A múltat hagyjuk meg a történelemnek, mi pedig inkább egy értelmes döntéssel bátran vállaljuk fel a felvidéki magyar nép autonómiatörekvéseit, aminek a megvalósíthatósága csupán a területen élők többségének az akaratán fog múlni. Tegyük mindezt katalán módon, egy célért, egységben, s ami a legfontosabb, a békés autonómiaharc egy kézzelfogható asszimilációellenes tevékenység.

Gašparovič Elnök Úr szerint nem létezik ok az autonómiák megadására. Tessék, itt a bizonyíték és az ok, hogy miért kell nekünk az autonómia. A Felvidéki Magyar Nép az ezeréves életterének a felét veszítette el alig 100 év alatt, ahol a szlovákság sohasem volt őshonos nép. Ez szerintem egy nyomós érv és ok a békés autonómiatörekvések elindítására, a területi és a perszonális autonómiák megadására, ami az EÚ-ban egy jól bevált problémamegelőző jogi megoldás a kisebbségek részére.

Megragadom a lehetőséget és innen is szeretném felszólítani a felvidéki magyar értelmiségieket, hogy felesleges magyarázkodás és kibúvók helyett bátran vállalják fel a felvidéki magyar nép megmaradásának érdekében az autonómiatörekvéseket. Vegyünk példát azokról akik már írnak az autonómiáról. Ők ugyan sokan vannak, de az egységes fellépés hiányában hanguk elvész a tömegben. Létre kell hozni a Felvidéki Népek Autonómiatanácsát, ahonnan koordinálni lehetne a Felvidék békés autonómiatörekvéseit. Szerintünk az autonómia megadása nélkül a felvidéki magyarság 20-30 év múlva márcsak szórványnépként marad jelen ebben a térségben, s akkor az autonómiát kikövetelni és azt megadni már nem lesz kinek. Az autonómia megadása nem szimpátia kérdése, hanem arra egyszerűen jogunk van.

Kulturális örökségként a megalakuló autonómiaterületeken a magyar nyelvnek is hivatalos nyelvvé kell válnia!

A plurális gondolkodásmód, hogy itt van még egy nép, a Felvidéki Magyar Nép, nem ellentétes és nem is veszélyes a szlovákságra nézve, hisz az alkotmány is ezzel a bekezdéssel kezdődik “Mi a szlovák nép ...”.

Hogy a Felvidéki Magyar Nép jelenleg asszimilálódik, ez tény. A kérdés most már csak az, sikerül-e még időben megállítani ezt a folyamatot az autonómiatörekvések segítségével? Ha nem próbálkozunk, az eredménnyel sohasem leszünk tisztában.

Mi indíthatja el az autonómiatörekvések megállíthatatlan folyamát? A nép respektuma a tudás erejével és az őslakosi gondolkodásmód cselekedeteinkhez.

Tudásunk az eszközünk, a szív pedig legyen cselekedeteink motorja!

bósza jános

"Sokan kérdezik ki vagyok és mit is akarok?
Patrióta, aki jogot véd, a jogegyenlőségnek, az állampolgárok egyenjogúságának, a népek önrendelkezési jogának és a polgári elvű erkölcsös
érdekpolitizálásnak a híve.
A jogot a jogegyenlőséget, a közeget az autonómiát és az ehhez szükséges életteret akarom.
Szolga vagyok, csak szolgálni akarok."
BJ