Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

Keresés a honlapon

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Az asszimilációs folyamatok és az autonómia összefüggései.

Ez az összeállításom még 2006. decemberében fogalmazódott meg, de ma is teljes terjedelmében aktuális téma és egy darabig az is lesz, ameddig meg nem kapjuk az autonómiánkat, valamint az alkotmányban rögzített jogegyenlőséget.

Írásomat elküldtem leközlés céljából az MKP közeli duraysta felvidek.ma internetes hírportálnak is, mert az internetes levélben elküldöttek részéről nagy és pozitív visszhangra talált. Rengeteg írásos visszajelzés kaptam.

A felvidek.mának írt levelem:
Tisztelt N. Gyurkovits Róza, főszerkesztőasszony

Egy kéréssel fordulok Önhöz, ha van rá lehetőség leközölhetnék a felvidek.ma honlapján a lenti írást, akiknek elküldtem, magam lepődtem meg rajta milyen komoly visszhangja lett. Bocsánat ezt nem öndicséretnek szántam, mert csak annyit tettem, hogy az interneten elérhető információkat kiegészítve a saját nézeteimmel egybefontam. Szerintem ilyen és hasonló tartalmú írásoknak minél többnek kéne megjelennie a felvidéki magyar médiákban. Az esetleges gramatikai hibákat nyugodtam ki lehet javítani, amit előre is megköszönök.
Baráti üdvözlettel
bósza jános, Öregkomárom
----- Original Message -----
From: Bósza János
To: ngyr@felvidek.ma
Cc: karaffa@felvidek.ma ; balassa@felvidek.ma
Sent: Wednesday, January 20, 2010 12:56 PM
Subject: Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével

Az írás leközlése mostanáig nem történt meg, hogy miért nem, erre válaszlevelet nem kaptam. (frissítve 2010.01.21. 7:40)


Egyébként az összes felvidéki magyar média megkapta, egyedül a bumm.sk hozta le, de főoldalon ők sem merték, de ezért is köszönet illeti őket. Sajnos Felvidéken kialakult egy állapot, amit Bósza ír azt nem szabad leközölni. Igen nem közlik, le mert igyekszem leírni a nyers igazságot, csakis az igazat, hogy mi is zajlik Felvidéken. Egyes magyar politikusoknak ez nem tetszik ezért is kerültem szinte teljes hírzárlat alá. A bummos leközlés talán az első fecske lehet egy értelmes és egy egységes magyar út felé, mert ahogyan az írásból is kiérezhető, ha nem lesz megmaradási témában egységes fellépés, akkor 20-30 év múlva már nem lesz kinek az autonómiát kikövetelni. Vajon a felvidéki magyar politikusok kinek az oldalán állnak, a felvidéki magyar népnek, vagy a megélhetési polizálásuk az, amire egyedük képesek gondolni? Ja hogy jönnek a választások megint ne beszéljünk autonómiáról, mert esetleg kevesebb karrierista politikus jut be a parlamentbe. Akkor mikor beszéljünk róla, a választások előtt nem szabad, a választások után még nem jó, mert esetleg a kormányba kerülésüket nehezítheti, a két választások között pedig megintcsak nem jó, mert a korrupt magaviselet jobban kifizetődő. Hol vannak ebben a zsebremenősdi játékban a felvidéki magyarság érdekei, miért mindig az utolsó helyen van a megmaradási ügyünk felvállalása? Erre válaszoljon nekem Duray úr, ne Fico kormányába igyekezzen, mert úgysem veszik be az MKP és a Hídnak sincsenek szebb kilátásai a sikeres kormánybameneteléshez. Akkor most mire is várunk? Ja a menetrendszerinti szlotaféle pofonokra. Önök csak várjanak, hazudozzanak tovább, diszkriminálják tovább a sajátjaikat, akik kimondják, hogy Önöket csakis a húsosfazék körüli üldögélés érdekli, de akkor is lesz autonómia Felvidékén, de remélem, ezek után a kármentő mögüli kulcscsörgetés és a kabát kiforgatása helyett a politika süllyesztőjébe kerülnek, mert odavalóak lesznek. (BJ)

2010.01.21.
Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével

Mi is az asszimiláció?

A szociológiában az asszimiláció beolvadást jelent. Ha a nép, a nemzetiség, az etnikum egészében, csoportosan, vagy az egyén szintjén feladja saját népi hagyományait és az ezzel kapcsolatosan öröklött értékeit - szándékosan, vagy önhibájából képtelen azt megtartani -, átveszi más nép nyelvét és szokásait, értékeit, alkalmazkodik annak a kultúrájához: ezt nevezzük asszimilációnak.

Kétfajta asszimiláció lehetséges:

1. Önkéntes alapon történő, természetes folyamat útján

2. Kényszer hatása alatt történő folyamat következményeképpen

A szándékos asszimilációs folyamatoknak van egy nyílt és egy rejtett formája.

Az önkéntes asszimiláció.

Csak akkor beszélhetünk önkéntes asszimilációról, amikor a beolvadás a természet szabályai szerint politikamentesen, vagy annak nemtörődömsége mellett zajlik.

A szándékos asszimiláció a beolvadásnak az a formája, ami a politika és a nemzetállami érdekek szintjén zajlik. A nemzetállamokban az egynemzethez való tartozás eszmetana integráló erőként hat, ehhez az integrációhoz a kisebbségekre nincs szüksége. Alapideológiája az egynemzeti identitástudat, minden más ennek az azonossának az akadálya. Ezeken az akadályokon az asszimiláció nyílt és rejtett formáinak a segítségével igyekszik felülkerekedni. Esetünkben ezt az akadályt a Felvidéki Magyar Népnek hívják.

Tallózzunk egy kicsit talán a történelem könyvtárában.

Igyekezzünk példákkal bizonyítani az asszimilációs folyamatok békés és szándékos, kettős eshetőségét a Felvidéken. Magyar szociológusok a 19. század első felében megfigyelték, hogy Nagy-Magyarország területén a magyarság arányaiban kisebbségbe került, és ezek a folyamatok megállíthatatlanul tovább zajlottak. Ezt a folyamatot szűkítsük le Észak-Magyarországra és következetesebben értékeljük ki. Mi is történik a Felvidéken, az akkori szlovákság által lakott területeken? A szlovákok által benépesített területeken a 18. században és a 19 sz. első felében nagyarányú asszimilációs folyamatok zajlottak le, mégpedig úgy, hogy a szlovákok asszimilálták a magyar és a német lakosságot.

Hogyan mentek végbe és kik irányítottak ezeket a beolvadási tényezőkön alapuló demográfiai változásokat? Nagyon egyszerű logika mesgyéjén történtek az asszimilációs folyamatok. Kevert házasságokban általában szlovák gyerekek születtek, és mivelhogy a népszaporulat ezekben a családokban általában nagyobb volt, tehát azokon a vegyes etnikumú területeken, ahol a szlovákság többségben volt, fokozatosan beolvasztotta a más nemzetiségűeket, saját nemzetiségi állagát növelve így ezzel. A magyarság és a német ajkú lakosság vagy teljesen eltűnt, vagy csupán szórványnéppé vált a mai Közép- és Észak-Szlovákiában. Egyedül a dél-szlovákiai területek maradtak meg tiszta, vagy nagy többségében magyarlakta területnek. Egy érdekes dolgot figyelhetünk meg, történetesen azt, hogy ezeket a beolvadási történéseket nem a politika, mégcsak nem is másfajta hátsó gondolatok vezényelték, hanem békésen, a politikusok nemtörődömsége mellett alakultak át a népességi arányok a szlovákok javára és a magyarság kárára. Ezt az asszimilációt hívjuk békésen zajlódó beolvadási folyamatnak. A magyar politika ezt a békésen zajlódó asszimilációs folyamatot a 19. sz. második felében szerette volna megfordítani kényszer hatása alatt, de már nem maradt ideje a francia példa véghezvitelére. A szlovákság jó diákként ezt az időszakot jól megjegyezte, majd 1918-tól kezdve a békés asszimilációt durva és nyílt, a nemzetállami célokat szolgáló szándékos asszimilációs folyamatokká alakította át.

Térjünk még vissza egy pillanatra a 19. sz második felére, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia időszakába.

Mint tudjuk, 1861-ben a szlovákság képviselői Bécsben az uralkodóhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy a Felvidéken (a szlovákok által lakott területeken) létrehozhassák a “Felvidéki Szlovák Környéket”, aminek székhelye Besztercebánya lett volna. A terület behatárolásánál, a száz év alatt asszimilálódott területeket is figyelembevéve, az akkori népi arányokból indultak ki. Ezt a határvonalat nagyjából Pozsony felett, Nagyszombat, Nyitra, Zólyom, Kassa vonalában húzták meg, és területi autonómiajoggal szerették volna felruházni. Az ez alatt lévő területeken - a Pozsony, Galánta, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa vonalon - tiszta és nagy többségében magyarlakta falvak és városok voltak. Ezen területek egyelőre még nem estek áldozatául az akkori békés asszimilációs folyamatoknak, és megmaradtak ezeréves magyarlakta territóriumnak. Az Ausztriával történő kiegyezés időszakában a szlovákok kérése süket fülekre talált. Nem az ő kérésük volt jogellenes, vagy helytelen, hanem az 1848 és 1914 közötti viszonyok zűrzavarossága miatt nem rendezték a nemzetiségek helyzetét. Ha akkor a szlovákság megkapja az általa kérelmezett területeket, ebben az esetben a trianoni döntéskor csupán ezeket a területeket igényelhette volna, ennek a hiányában azonban a csehek bármit kikövetelhettek történelmi kitalálmányok okán. Trianonnal a békés szlovák asszimilációs folyamatok véget is értek, és a csehszlovák nemzet és nemzetállamának létrehozása elindította a nyílt és szándékos reszlovakizációt. A magyarság ősi, ezeréves területeinek felhigítását szlovák telepesek által létrehozott falvak segítségével, valamint a tiszta magyarlakta városokban történő durva területfoglalásokkal (vasutasok, hivatalnokok, katonatisztek, vámosok stb).

A magyar többségű városokat vették először célba, Pozsony, Galánta, Vágsellye, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Tornalja, stb. Ezeket a városokat 86 év alatt sikeresen asszimilálták, és asszimilálják továbbra is.

A Csehszlovák Köztársaságot, a reszlovakizációt, a kitelepítéseket és az internacionalizmus időszakát is túlélte a Felvidéki Magyar Nép, igaz területileg és létszámbelileg is megfogyatkozva, de kiállta az idők próbáját.

Manapság új kihívások, újfajta és még alamtomosabb asszimilációs folyamatokkal kell szembenéznie. A komáromi és a dunaszerdahelyi járásokat leszámítva, a 19. századbeli elképzelt szlovák autonómiaterület alatt lévő, nagytöbbségű vagy tiszta magyalakta területek részben, vagy teljesen eltűntek, asszimilálódtak. A magyar népesség beolvadt a szlovákságba a reszlovakizáció terhe alatt, és egy-két generációs időszak elteltével a volt magyarokból újszlovákokkal gyarapodott a szlovákság összlétszáma, a jóléti és az állampolgári jogainak a megmaradása fejében.

A 250 éves és békésen induló asszimilációs folyamatok utolsó szakaszába léptünk, amikor is már az a tét, hogy “lenni, vagy nem lenni”. Ugyanakkor ez már nem egy kérdés, ami mellett el lehet siklani, ez már egy demográfiai helyzet. A Felvidéki Magyar Nép szemszögéből nézve sajnos ez egy nagyon szomorú tényhelyzet-ok-következmény. Csöndben vagyunk, mert azt hisszük, majd nélkülünk is jobbra fordulnak a dolgok, vagy netán "csak úgy"-alapon a szlovákságtól ajándékba megkapjuk a területi és a perszonális autonómiákat. Igen, az autonómiák segítségével és egy sor demokratikus törvény segítségével békés úton is meg lehetne állítani a szándékos beolvasztási törekvéseket. Az asszimilációs folyamat, amelynek központisága a városokból a vidékre helyeződött át, már erőteljesen a megmaradt utolsó magyartöbbségű falvakat is elkezdte nemzetiségileg fellazítani, ami majd végső soron a beolvasztásukat fogja eredményezni. Az asszimilációnak ez az utolsó szíven döfése már nagyon is érezhető, csak valahogyan a felvidéki magyar értelmiségiek vagy nem érzik, vagy nem is akarják ezt megérezni.

A felvidéki magyar értelmiségi a közöny és az ármány nemtörődömségével figyeli, hogy a felvidéki magyarság utolsó bástyái is megszűnőfélben vannak, falvaink városaink után egyre jobban elszlovákosodnak.

Végül is feltehetnénk a kérdést: Mit is akarunk és hogyan tovább?

A trianoni döntés a rossz, “három a magyar igazság"-ának lett az eredménye: rossz időben rossz döntésnek, a rossz és gőgös magyar lobbizásnak. A szomszédnépek csak magukhoz vették azt, amit mi nagy kegyesen eltaszítottunk önmagunktól. Ennek egyenes következményei a két nagy háború közötti durva reszlovakizáció, az asszimilációs folyamatok, az emigráció.

A Beneš-dekrétumok, a háború utáni kitelepítések, a kollektív bűnösség elve - ez mind-mind a 19.század végi rossz magyar politikai mércének az eredménye. Csak az a baj, hogy manapság is ezzel a mércével mérünk, és képtelenek vagyunk a múlt rossz beidegződéseitől, döntéseitől önmagunkat távol tartani. A világ közben megváltozott, csak mi és a Felvidéki Magyar Nép megmaradásának a 150 éves filozófiája maradt, ami előbb-utóbb sírba viszi a szlovákiai magyarságot, az asszimilációs folyamatok és az önmegsemmisüléshez vezető politizálásunk segítségével. Magyar iskoláink fajtiszta, időtmúlt berendezkedése a kevert családok gyermekeit felkínálja a szlovák iskoláknak, ezáltal is gyarapítva a szlovákság összlétszámát, hisz statisztikailag bizonyított tény, hogy a kevert házaságokból 70%-ban szlovák gyerekek jönnek ki, ami szintén a felvidéki magyarság létszáma rohamos csökkenésének az egyik fő okozója.

Ne statisztikát gyártsunk arról hogyan csökkenünk, hanem módszertani tanulmányokat készítsünk, készítsenek szociológusaink, történészeink, nyelvészeink és politológusaink felméréseket arról, hogy hogyan maradhatunk meg ezeréves területeinken. Tehát hagyjuk már abba a bűnbakkeresést, mert a bűnösök mi magunk vagyunk! Ha elkezdünk beszélni a hogyanról, ahhoz már illik hozzáadni a módokat is.

Az asszimiláció és a reszlovakizációs folyamatok útvesztőjében előbb-utóbb odaveszünk.

Mást se hallok a magyarnyelvű médiában, hogy milyen jó nekünk, hisz az elmúlt nyolc év alatt kaptunk egy Selye János Egyetemet, meghát itt vannak a magyar közép- és alapiskoláink is. Kérdezem én, kik fognak azokba az iskolákba járni, majd úgy 10-20 év múlva, ha közben mindannyian asszimilálódunk, vagy a migráció áldozatává válunk? A Selye Egyetemből, majd Slota Egyetem lesz, mert ha sikerül a reszlovakizációs folyamatokat végigcsinálniuk, meg is érdemli ezt az elnevezést, természetesen szlovák szemszögből nézve.

A felvidéki magyar értelmiségiek - nem tudom, hogy mi okból - nem hajlandóak az autonómiajuss- témában vitát indítani a többségi nemzettel, a szlováksággal. Valójában sejtem az okokat, de számomra a zsebekben kinyíló bicskás magyarázatok valahogyan nagyon megalkuvónak és ribilliósnak tűnnek. Hogy ez ne így legyen, elsősorban a felvidéki magyar értelmiséginek kéne kezdeményeznie.

A megalkuvó és a félrebeszélés politizálását egy hatásosabbal kéne felváltani, mégpedig úgy, hogy magunkévá kell tennünk azt a lehetőséget, hogy jogunk van az autonómiákra és az autonómiatörekvéseink felvállalására. Elsődlegesen is magát az autonómia fogalmát kell rehabilitálni olymódon, hogy az egy végállomás az önrendelkezés útvonalán, nem pedig a revizionizmus (vagy irredentizmus) első megállóhelye. Tehát folyamatosan hangoztatni, hogy jogunk van rá, és beszélni kell róla nyíltan és nagy bátorsággal.

Másodsorban azt, amit elrontottunk, amit hirdettünk, tehát, hogy nincs szükségünk az autonómiára, nincs értelme elkezdeni, mert a többségi nemzet azt úgysem adja meg, nos, ezt a kimagyarázkodós hozzáállást meg kell változtatni. Ki kell menni az emberek közé, és el kell nekik magyarázni, hogy az autonómia igenis kell nekünk, anyanyelvünk, megmaradásunk végett. A többségi nemzetnek pedig el kell mondani, hogy az autonómia megadása egy problémamegelőző megoldás, a kisebbség és a többségi nép közötti konfliktus megelőzésére. Ez lehet a vitaalap és elsődlegesen erről kell beszélni.

Kung-fu-ce bölcsessége jut az eszembe: Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le, már az út elején.

Anélkül, hogy próbálkoznánk, inkább lefeküdtünk, vagyis az okokat keressük, mit miért nem lehet megtenni. A múltat hagyjuk meg a történelemnek, mi pedig inkább egy értelmes döntéssel bátran vállaljuk fel a felvidéki magyar nép autonómiatörekvéseit, aminek a megvalósíthatósága csupán a területen élők többségének az akaratán fog múlni. Tegyük mindezt katalán módon, egy célért, egységben, s ami a legfontosabb, a békés autonómiaharc egy kézzelfogható asszimilációellenes tevékenység.

Gašparovič Elnök Úr szerint nem létezik ok az autonómiák megadására. Tessék, itt a bizonyíték és az ok, hogy miért kell nekünk az autonómia. A Felvidéki Magyar Nép az ezeréves életterének a felét veszítette el alig 100 év alatt, ahol a szlovákság sohasem volt őshonos nép. Ez szerintem egy nyomós érv és ok a békés autonómiatörekvések elindítására, a területi és a perszonális autonómiák megadására, ami az EÚ-ban egy jól bevált problémamegelőző jogi megoldás a kisebbségek részére.

Megragadom a lehetőséget és innen is szeretném felszólítani a felvidéki magyar értelmiségieket, hogy felesleges magyarázkodás és kibúvók helyett bátran vállalják fel a felvidéki magyar nép megmaradásának érdekében az autonómiatörekvéseket. Vegyünk példát azokról akik már írnak az autonómiáról. Ők ugyan sokan vannak, de az egységes fellépés hiányában hanguk elvész a tömegben. Létre kell hozni a Felvidéki Népek Autonómiatanácsát, ahonnan koordinálni lehetne a Felvidék békés autonómiatörekvéseit. Szerintünk az autonómia megadása nélkül a felvidéki magyarság 20-30 év múlva márcsak szórványnépként marad jelen ebben a térségben, s akkor az autonómiát kikövetelni és azt megadni már nem lesz kinek. Az autonómia megadása nem szimpátia kérdése, hanem arra egyszerűen jogunk van.

Kulturális örökségként a megalakuló autonómiaterületeken a magyar nyelvnek is hivatalos nyelvvé kell válnia!

A plurális gondolkodásmód, hogy itt van még egy nép, a Felvidéki Magyar Nép, nem ellentétes és nem is veszélyes a szlovákságra nézve, hisz az alkotmány is ezzel a bekezdéssel kezdődik “Mi a szlovák nép ...”.

Hogy a Felvidéki Magyar Nép jelenleg asszimilálódik, ez tény. A kérdés most már csak az, sikerül-e még időben megállítani ezt a folyamatot az autonómiatörekvések segítségével? Ha nem próbálkozunk, az eredménnyel sohasem leszünk tisztában.

Mi indíthatja el az autonómiatörekvések megállíthatatlan folyamát? A nép respektuma a tudás erejével és az őslakosi gondolkodásmód cselekedeteinkhez.

Tudásunk az eszközünk, a szív pedig legyen cselekedeteink motorja!

bósza jános

"Sokan kérdezik ki vagyok és mit is akarok?
Patrióta, aki jogot véd, a jogegyenlőségnek, az állampolgárok egyenjogúságának, a népek önrendelkezési jogának és a polgári elvű erkölcsös
érdekpolitizálásnak a híve.
A jogot a jogegyenlőséget, a közeget az autonómiát és az ehhez szükséges életteret akarom.
Szolga vagyok, csak szolgálni akarok."

BJ





Ez is idetartozik

Ezt az írást elküldtem az SMK-nak (MKP) is. Olvasatlanul törölték.
----- Original Message -----
From: "SMK - Press"
To:
Sent: Wednesday, January 20, 2010 11:47 AM
Subject: Neprečítané: Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével



Levél a felvidek.ma főszerkesztőjének

----- Original Message -----
From: Bósza János
To: ngyr@felvidek.ma
Cc: karaffa@felvidek.ma ; balassa@felvidek.ma
Sent: Thursday, January 21, 2010 12:43 PM
Subject: Re: Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével


Kedves Róza

Tegnap ugyan ebben az időpontban egy kéréssel fordultam Önhöz egy írás leközlése végett. A mostanáig sem választ, hogy miért nem lehet, de a leközlése sem történt meg. Természetesen tudom a felvidek.ma az MKP hírportálja és Pogány igazgató már egy éve meg is írta nekem emailban, hogy engemet és nézeteimet reklámozni nem fogják a felvidek.mán. Másszóval mondva hírzárlat alá vették a felvidéki autonómiatörekvéseket. Önök sem engedik adásba a másságot a más féleményét, mint ahogyan az STV, a szlovák televízió teszi. Ja hogy van erre logikus magyarázatuk, az STV is megindokolta. Márcsak az a kérdés ki a hunyó, ki beszél mellé.

Már abszolute nem tudom ez a történet, a magyarok 90 éves felvidéki kálváriája, valójában miről is szól, csakis a pénzről a hatalomról, vagy csak egyszerűen a jogos kritika az ennyire fáj Önöknek, vagy csak egyszerűen arról van szó, hogy a homokba dugott fej megnyugvást jelent, mert nem lát, nem hall és ezért nincs miért küzdeni. Én nem Önök ellen vagyok, csak nem vagyok a nemakarás pártján. Ez lényeges különbség, ha az MKP megváltoztatja azt a politikai hadviselést, amit sajátjai ellen és nem pedig értük folytat, akkor első ember leszek aki belép az MKP-ba és foggal körömmel fogok küzdeni a felvidéki magyar nép jogos jussáért, megmaradásért azerszáz éves hazájában, mint ahogyan eddig tettem, teszem és tenni is fogom.

Ma kapott leveleimből, az egyikből idéznék:

A nyers szövegét egy az egyben bemásolom:
"A közelmúltban újra alkalmam volt egy \"Duray féle\" előadást meghallgatni Budapesten.

A lényege, ha jól emlékszem egy kérdésre való felelet volt.

Szerinte (Duray) az MKP-nak van átfogó programja, ebben benne foglaltatik nem csak az autonómia, de a társnemzeti viszony rendezése is. Az MKP azért nem rukkol elő ezzel a programmal, mert a pártot elsősorban a hatalomgyakorlás érdekli (hölgyeim és uraim így! 2009 végén). A kérdés gyakorolt-e valaha valamiféle hatalmat az MKP Szlovákiában vagy annak déli részén? Ha igen mire használta fel?
Mi a konkrét eredmény?
Ez arra volt csak jó az EU-nak, hogy bizonyitottnak vegye, hogy a felvidéki magyar közösségnek nincs problémája, Szlovákia teljesíti az uniós elvárásokat.

HID -MKP párosnak pénz és valószínűleg és hatalomgyakorlás a vezetőségnek és közvetlen holdudvarának nagyobb jövedelmet és egyéb juttatást
jelent (például a szolgálati gépkocsi) Ennek esetleges elvesztése félelmet keltett annak idején e Csákyban,
(hir amit barátai szivárogtattak ki), Nem is volt hive a koalicióból való kilépésnek. Természetesen később mint munkáját végzett mórt köszönet nélkül elküldték.

Azt nem veszi tudomásul, a legitim \"magyar\" érdekképviselet vezetősége, hogy az idő nem csak pénz hanem élet is. A pénz vagy élet közül ők a pénzt választották, az, hogy a morbid állapotban lévő magyar közösséget gyógyítani kellene őket nem érdekelte.
A gyógyulás pedig autonómia nélkül lehetetlen. Tehát inkább a pénz mint a közösség tartós fejlődése.

Szlovákiai problémáknak elismert szakértője Skultety Csaba kérte Durayt, hogy vesse fel az autonómia kérdését az MKP-ban. Próbáljanak egy a finn példát követő autonómia modelt kidolgozni, amelyet a \"Nemzeti Tanács\" elé kellene terjeszteni.

Persze Duray nem mondott igen, de sajnos nemet sem (opportunista magatartás), hallgatott mint az bizonyos tárgy a fűben ..."

Sajnálom, hogy a kénytelen voltam ilyen levél bemásolására, de csak annyit tudok mondani, mint amit Csáky úrnak is mondtam, amikor egy rendezvényem hozzámjött és azt mondta Bósza úr én nem haragszok Önre. Én erre azt válaszoltam, Csáky úr azt hiszem erre nem is adtam okot, Ön nevezett engemet mindenfajta bizonyítékok nélkül szünöszös ügynöknek és teleharsogta vele a médiákat kiegészítve azzal, hogy utánna kéne nézni ki is finanszírozza a tevékenységemet. Csáky úr a labda az Önök térfelén van, ma még maguk dönthetik el merre rúgják, de holnap már a döntésjog nem biztos, hogy az Önök kezében lesz, ha nemakarásukkal sokáig fognak teketóriázni.

Önök se teketóriázzanak, hanem a szabad akart segítségével tegyék a dolgukat, nem a nép van Önökért, hanem Önöknek kell lenniük a népért, tehát cenzúramentesen informáljanak.

Tudom ezt az írásomat és levelemet sem merik leközölni, bár kellemes meglepetés lenne a számomra, ha mégis megtörténne. Reménykedek, tehát vagyok.

Baráti üdvözlettel és egy szebb jövőért, ami biztosan eljön.
kisbetűs bósza jános Öregkomáromból

Elküldés után másfél órával a főszerkesztő elolvasta:
Original Message -----
From: "N. Gyurkovits Róza"
To:
Sent: Thursday, January 21, 2010 1:14 PM
Subject: Elolvasva: Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével




----- Original Message -----
From: Bósza János
To: ngyr@felvidek.ma
Cc: karaffa@felvidek.ma ; balassa@felvidek.ma
Sent: Wednesday, January 20, 2010 12:56 PM
Subject: Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével


Tisztelt N. Gyurkovits Róza, főszerkesztőasszony

Egy kéréssel fordulok Önhöz, ha van rá lehetőség leközölhetnék a felvidek.ma honlapján a lenti írást, akiknek elküldtem, magam lepődtem meg rajta milyen komoly visszhangja lett. Bocsánat ezt nem öndicséretnek szántam, mert csak annyit tettem, hogy az interneten elérhető információkat kiegészítve a saját nézeteimmel egybefontam. Szerintem ilyen és hasonló tartalmú írásoknak minél többnek kéne megjelennie a felvidéki magyar médiákban. Az esetleges gramatikai hibákat nyugodtam ki lehet javítani, amit előre is megköszönök.
Baráti üdvözlettel
bósza jános, Öregkomárom



Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével

Mi is az asszimiláció?

A szociológiában az asszimiláció beolvadást jelent. Ha a nép, a nemzetiség, az etnikum egészében, csoportosan, vagy az egyén szintjén feladja saját népi hagyományait és az ezzel kapcsolatosan öröklött értékeit - szándékosan, vagy önhibájából képtelen azt megtartani -, átveszi más nép nyelvét és szokásait, értékeit, alkalmazkodik annak a kultúrájához: ezt nevezzük asszimilációnak.

Kétfajta asszimiláció lehetséges:

1. Önkéntes alapon történő, természetes folyamat útján

2. Kényszer hatása alatt történő folyamat következményeképpen

A szándékos asszimilációs folyamatoknak van egy nyílt és egy rejtett formája.

Az önkéntes asszimiláció.

Csak akkor beszélhetünk önkéntes asszimilációról, amikor a beolvadás a természet szabályai szerint politikamentesen, vagy annak nemtörődömsége mellett zajlik.

A szándékos asszimiláció a beolvadásnak az a formája, ami a politika és a nemzetállami érdekek szintjén zajlik. A nemzetállamokban az egynemzethez való tartozás eszmetana integráló erőként hat, ehhez az integrációhoz a kisebbségekre nincs szüksége. Alapideológiája az egynemzeti identitástudat, minden más ennek az azonossának az akadálya. Ezeken az akadályokon az asszimiláció nyílt és rejtett formáinak a segítségével igyekszik felülkerekedni. Esetünkben ezt az akadályt a Felvidéki Magyar Népnek hívják.

Tallózzunk egy kicsit talán a történelem könyvtárában.

Igyekezzünk példákkal bizonyítani az asszimilációs folyamatok békés és szándékos, kettős eshetőségét a Felvidéken. Magyar szociológusok a 19. század első felében megfigyelték, hogy Nagy-Magyarország területén a magyarság arányaiban kisebbségbe került, és ezek a folyamatok megállíthatatlanul tovább zajlottak. Ezt a folyamatot szűkítsük le Észak-Magyarországra és következetesebben értékeljük ki. Mi is történik a Felvidéken, az akkori szlovákság által lakott területeken? A szlovákok által benépesített területeken a 18. században és a 19 sz. első felében nagyarányú asszimilációs folyamatok zajlottak le, mégpedig úgy, hogy a szlovákok asszimilálták a magyar és a német lakosságot.

Hogyan mentek végbe és kik irányítottak ezeket a beolvadási tényezőkön alapuló demográfiai változásokat? Nagyon egyszerű logika mesgyéjén történtek az asszimilációs folyamatok. Kevert házasságokban általában szlovák gyerekek születtek, és mivelhogy a népszaporulat ezekben a családokban általában nagyobb volt, tehát azokon a vegyes etnikumú területeken, ahol a szlovákság többségben volt, fokozatosan beolvasztotta a más nemzetiségűeket, saját nemzetiségi állagát növelve így ezzel. A magyarság és a német ajkú lakosság vagy teljesen eltűnt, vagy csupán szórványnéppé vált a mai Közép- és Észak-Szlovákiában. Egyedül a dél-szlovákiai területek maradtak meg tiszta, vagy nagy többségében magyarlakta területnek. Egy érdekes dolgot figyelhetünk meg, történetesen azt, hogy ezeket a beolvadási történéseket nem a politika, mégcsak nem is másfajta hátsó gondolatok vezényelték, hanem békésen, a politikusok nemtörődömsége mellett alakultak át a népességi arányok a szlovákok javára és a magyarság kárára. Ezt az asszimilációt hívjuk békésen zajlódó beolvadási folyamatnak. A magyar politika ezt a békésen zajlódó asszimilációs folyamatot a 19. sz. második felében szerette volna megfordítani kényszer hatása alatt, de már nem maradt ideje a francia példa véghezvitelére. A szlovákság jó diákként ezt az időszakot jól megjegyezte, majd 1918-tól kezdve a békés asszimilációt durva és nyílt, a nemzetállami célokat szolgáló szándékos asszimilációs folyamatokká alakította át.

Térjünk még vissza egy pillanatra a 19. sz második felére, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia időszakába.

Mint tudjuk, 1861-ben a szlovákság képviselői Bécsben az uralkodóhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy a Felvidéken (a szlovákok által lakott területeken) létrehozhassák a “Felvidéki Szlovák Környéket”, aminek székhelye Besztercebánya lett volna. A terület behatárolásánál, a száz év alatt asszimilálódott területeket is figyelembevéve, az akkori népi arányokból indultak ki. Ezt a határvonalat nagyjából Pozsony felett, Nagyszombat, Nyitra, Zólyom, Kassa vonalában húzták meg, és területi autonómiajoggal szerették volna felruházni. Az ez alatt lévő területeken - a Pozsony, Galánta, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa vonalon - tiszta és nagy többségében magyarlakta falvak és városok voltak. Ezen területek egyelőre még nem estek áldozatául az akkori békés asszimilációs folyamatoknak, és megmaradtak ezeréves magyarlakta territóriumnak. Az Ausztriával történő kiegyezés időszakában a szlovákok kérése süket fülekre talált. Nem az ő kérésük volt jogellenes, vagy helytelen, hanem az 1848 és 1914 közötti viszonyok zűrzavarossága miatt nem rendezték a nemzetiségek helyzetét. Ha akkor a szlovákság megkapja az általa kérelmezett területeket, ebben az esetben a trianoni döntéskor csupán ezeket a területeket igényelhette volna, ennek a hiányában azonban a csehek bármit kikövetelhettek történelmi kitalálmányok okán. Trianonnal a békés szlovák asszimilációs folyamatok véget is értek, és a csehszlovák nemzet és nemzetállamának létrehozása elindította a nyílt és szándékos reszlovakizációt. A magyarság ősi, ezeréves területeinek felhigítását szlovák telepesek által létrehozott falvak segítségével, valamint a tiszta magyarlakta városokban történő durva területfoglalásokkal (vasutasok, hivatalnokok, katonatisztek, vámosok stb).

A magyar többségű városokat vették először célba, Pozsony, Galánta, Vágsellye, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Tornalja, stb. Ezeket a városokat 86 év alatt sikeresen asszimilálták, és asszimilálják továbbra is.

A Csehszlovák Köztársaságot, a reszlovakizációt, a kitelepítéseket és az internacionalizmus időszakát is túlélte a Felvidéki Magyar Nép, igaz területileg és létszámbelileg is megfogyatkozva, de kiállta az idők próbáját.

Manapság új kihívások, újfajta és még alamtomosabb asszimilációs folyamatokkal kell szembenéznie. A komáromi és a dunaszerdahelyi járásokat leszámítva, a 19. századbeli elképzelt szlovák autonómiaterület alatt lévő, nagytöbbségű vagy tiszta magyalakta területek részben, vagy teljesen eltűntek, asszimilálódtak. A magyar népesség beolvadt a szlovákságba a reszlovakizáció terhe alatt, és egy-két generációs időszak elteltével a volt magyarokból újszlovákokkal gyarapodott a szlovákság összlétszáma, a jóléti és az állampolgári jogainak a megmaradása fejében.

A 250 éves és békésen induló asszimilációs folyamatok utolsó szakaszába léptünk, amikor is már az a tét, hogy “lenni, vagy nem lenni”. Ugyanakkor ez már nem egy kérdés, ami mellett el lehet siklani, ez már egy demográfiai helyzet. A Felvidéki Magyar Nép szemszögéből nézve sajnos ez egy nagyon szomorú tényhelyzet-ok-következmény. Csöndben vagyunk, mert azt hisszük, majd nélkülünk is jobbra fordulnak a dolgok, vagy netán "csak úgy"-alapon a szlovákságtól ajándékba megkapjuk a területi és a perszonális autonómiákat. Igen, az autonómiák segítségével és egy sor demokratikus törvény segítségével békés úton is meg lehetne állítani a szándékos beolvasztási törekvéseket. Az asszimilációs folyamat, amelynek központisága a városokból a vidékre helyeződött át, már erőteljesen a megmaradt utolsó magyartöbbségű falvakat is elkezdte nemzetiségileg fellazítani, ami majd végső soron a beolvasztásukat fogja eredményezni. Az asszimilációnak ez az utolsó szíven döfése már nagyon is érezhető, csak valahogyan a felvidéki magyar értelmiségiek vagy nem érzik, vagy nem is akarják ezt megérezni.

A felvidéki magyar értelmiségi a közöny és az ármány nemtörődömségével figyeli, hogy a felvidéki magyarság utolsó bástyái is megszűnőfélben vannak, falvaink városaink után egyre jobban elszlovákosodnak.

Végül is feltehetnénk a kérdést: Mit is akarunk és hogyan tovább?

A trianoni döntés a rossz, “három a magyar igazság"-ának lett az eredménye: rossz időben rossz döntésnek, a rossz és gőgös magyar lobbizásnak. A szomszédnépek csak magukhoz vették azt, amit mi nagy kegyesen eltaszítottunk önmagunktól. Ennek egyenes következményei a két nagy háború közötti durva reszlovakizáció, az asszimilációs folyamatok, az emigráció.

A Beneš-dekrétumok, a háború utáni kitelepítések, a kollektív bűnösség elve - ez mind-mind a 19.század végi rossz magyar politikai mércének az eredménye. Csak az a baj, hogy manapság is ezzel a mércével mérünk, és képtelenek vagyunk a múlt rossz beidegződéseitől, döntéseitől önmagunkat távol tartani. A világ közben megváltozott, csak mi és a Felvidéki Magyar Nép megmaradásának a 150 éves filozófiája maradt, ami előbb-utóbb sírba viszi a szlovákiai magyarságot, az asszimilációs folyamatok és az önmegsemmisüléshez vezető politizálásunk segítségével. Magyar iskoláink fajtiszta, időtmúlt berendezkedése a kevert családok gyermekeit felkínálja a szlovák iskoláknak, ezáltal is gyarapítva a szlovákság összlétszámát, hisz statisztikailag bizonyított tény, hogy a kevert házaságokból 70%-ban szlovák gyerekek jönnek ki, ami szintén a felvidéki magyarság létszáma rohamos csökkenésének az egyik fő okozója.

Ne statisztikát gyártsunk arról hogyan csökkenünk, hanem módszertani tanulmányokat készítsünk, készítsenek szociológusaink, történészeink, nyelvészeink és politológusaink felméréseket arról, hogy hogyan maradhatunk meg ezeréves területeinken. Tehát hagyjuk már abba a bűnbakkeresést, mert a bűnösök mi magunk vagyunk! Ha elkezdünk beszélni a hogyanról, ahhoz már illik hozzáadni a módokat is.

Az asszimiláció és a reszlovakizációs folyamatok útvesztőjében előbb-utóbb odaveszünk.

Mást se hallok a magyarnyelvű médiában, hogy milyen jó nekünk, hisz az elmúlt nyolc év alatt kaptunk egy Selye János Egyetemet, meghát itt vannak a magyar közép- és alapiskoláink is. Kérdezem én, kik fognak azokba az iskolákba járni, majd úgy 10-20 év múlva, ha közben mindannyian asszimilálódunk, vagy a migráció áldozatává válunk? A Selye Egyetemből, majd Slota Egyetem lesz, mert ha sikerül a reszlovakizációs folyamatokat végigcsinálniuk, meg is érdemli ezt az elnevezést, természetesen szlovák szemszögből nézve.

A felvidéki magyar értelmiségiek - nem tudom, hogy mi okból - nem hajlandóak az autonómiajuss- témában vitát indítani a többségi nemzettel, a szlováksággal. Valójában sejtem az okokat, de számomra a zsebekben kinyíló bicskás magyarázatok valahogyan nagyon megalkuvónak és ribilliósnak tűnnek. Hogy ez ne így legyen, elsősorban a felvidéki magyar értelmiséginek kéne kezdeményeznie.

A megalkuvó és a félrebeszélés politizálását egy hatásosabbal kéne felváltani, mégpedig úgy, hogy magunkévá kell tennünk azt a lehetőséget, hogy jogunk van az autonómiákra és az autonómiatörekvéseink felvállalására. Elsődlegesen is magát az autonómia fogalmát kell rehabilitálni olymódon, hogy az egy végállomás az önrendelkezés útvonalán, nem pedig a revizionizmus (vagy irredentizmus) első megállóhelye. Tehát folyamatosan hangoztatni, hogy jogunk van rá, és beszélni kell róla nyíltan és nagy bátorsággal.

Másodsorban azt, amit elrontottunk, amit hirdettünk, tehát, hogy nincs szükségünk az autonómiára, nincs értelme elkezdeni, mert a többségi nemzet azt úgysem adja meg, nos, ezt a kimagyarázkodós hozzáállást meg kell változtatni. Ki kell menni az emberek közé, és el kell nekik magyarázni, hogy az autonómia igenis kell nekünk, anyanyelvünk, megmaradásunk végett. A többségi nemzetnek pedig el kell mondani, hogy az autonómia megadása egy problémamegelőző megoldás, a kisebbség és a többségi nép közötti konfliktus megelőzésére. Ez lehet a vitaalap és elsődlegesen erről kell beszélni.

Kung-fu-ce bölcsessége jut az eszembe: Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le, már az út elején.

Anélkül, hogy próbálkoznánk, inkább lefeküdtünk, vagyis az okokat keressük, mit miért nem lehet megtenni. A múltat hagyjuk meg a történelemnek, mi pedig inkább egy értelmes döntéssel bátran vállaljuk fel a felvidéki magyar nép autonómiatörekvéseit, aminek a megvalósíthatósága csupán a területen élők többségének az akaratán fog múlni. Tegyük mindezt katalán módon, egy célért, egységben, s ami a legfontosabb, a békés autonómiaharc egy kézzelfogható asszimilációellenes tevékenység.

Gašparovič Elnök Úr szerint nem létezik ok az autonómiák megadására. Tessék, itt a bizonyíték és az ok, hogy miért kell nekünk az autonómia. A Felvidéki Magyar Nép az ezeréves életterének a felét veszítette el alig 100 év alatt, ahol a szlovákság sohasem volt őshonos nép. Ez szerintem egy nyomós érv és ok a békés autonómiatörekvések elindítására, a területi és a perszonális autonómiák megadására, ami az EÚ-ban egy jól bevált problémamegelőző jogi megoldás a kisebbségek részére.

Megragadom a lehetőséget és innen is szeretném felszólítani a felvidéki magyar értelmiségieket, hogy felesleges magyarázkodás és kibúvók helyett bátran vállalják fel a felvidéki magyar nép megmaradásának érdekében az autonómiatörekvéseket. Vegyünk példát azokról akik már írnak az autonómiáról. Ők ugyan sokan vannak, de az egységes fellépés hiányában hanguk elvész a tömegben. Létre kell hozni a Felvidéki Népek Autonómiatanácsát, ahonnan koordinálni lehetne a Felvidék békés autonómiatörekvéseit. Szerintünk az autonómia megadása nélkül a felvidéki magyarság 20-30 év múlva márcsak szórványnépként marad jelen ebben a térségben, s akkor az autonómiát kikövetelni és azt megadni már nem lesz kinek. Az autonómia megadása nem szimpátia kérdése, hanem arra egyszerűen jogunk van.

Kulturális örökségként a megalakuló autonómiaterületeken a magyar nyelvnek is hivatalos nyelvvé kell válnia!

A plurális gondolkodásmód, hogy itt van még egy nép, a Felvidéki Magyar Nép, nem ellentétes és nem is veszélyes a szlovákságra nézve, hisz az alkotmány is ezzel a bekezdéssel kezdődik “Mi a szlovák nép ...”.

Hogy a Felvidéki Magyar Nép jelenleg asszimilálódik, ez tény. A kérdés most már csak az, sikerül-e még időben megállítani ezt a folyamatot az autonómiatörekvések segítségével? Ha nem próbálkozunk, az eredménnyel sohasem leszünk tisztában.

Mi indíthatja el az autonómiatörekvések megállíthatatlan folyamát? A nép respektuma a tudás erejével és az őslakosi gondolkodásmód cselekedeteinkhez.

Tudásunk az eszközünk, a szív pedig legyen cselekedeteink motorja!

bósza jános

"Sokan kérdezik ki vagyok és mit is akarok?
Patrióta, aki jogot véd, a jogegyenlőségnek, az állampolgárok egyenjogúságának, a népek önrendelkezési jogának és a polgári elvű erkölcsös
érdekpolitizálásnak a híve.
A jogot a jogegyenlőséget, a közeget az autonómiát és az ehhez szükséges életteret akarom.
Szolga vagyok, csak szolgálni akarok."
BJ






----- Original Message -----
From: Bósza János
To: Neszmeri
Sent: Wednesday, January 27, 2010 9:31 AM
Subject: Re: Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével

----- Original Message -----
From: Neszmeri
To: Bósza János
Sent: Wednesday, January 27, 2010 12:32 PM
Subject: Elolvasva: Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével


Kedves Róza

Javaslatait megfogadva és mivelhogy mások is erre kértek, írásomat az Ön javaslatai alapján átírtam. Abban igaza van csak a szerző változtathat az általa írt íráson.

Ha esetleg az előbbi postáimmal megsértettem volna akkor ezért szíves elnézését kérem. Csupán a szabad akaratom, egy erkölcsösebb politizálás irányába, ez ami irányítja a tetteimet és a sorsomat. Sokan kiforgatják a szavaimat, néha talán magam is túl komplikáltan fogalmazok, tudja nem vagyok az a tipikus felvidéki értelmiségi aki képes körmönfont módon fogalmazni és az utóbbi időben már annyi "pofont" kaptam, annyi lenézésben volt részem, hogy talán a jószándokot is visszaütő erőként kezelem. Ezért az átírt szöveget újból elküldöm, ha úgy gondolja és talál benne gramatikai hibákat nyugodtan kijavíthatja. Előre is köszönöm

Őszinte tisztelettel
bósza jános Öregkomáromból



Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével

Mi is az asszimiláció?

A szociológiában az asszimiláció beolvadást jelent. Ha a nép, a nemzetiség, az etnikum egészében, csoportosan, vagy az egyén szintjén feladja saját népi hagyományait és az ezzel kapcsolatosan öröklött értékeit - szándékosan, vagy önhibájából képtelen azt megtartani -, átveszi más nép nyelvét és szokásait, értékeit, alkalmazkodik annak a kultúrájához: ezt nevezzük asszimilációnak.

Kétfajta asszimiláció lehetséges:

1. Önkéntes alapon történő, természetes folyamat útján

2. Kényszer hatása alatt történő folyamat következményeképpen

A szándékos asszimilációs folyamatoknak van egy nyílt és egy rejtett formája.

Az önkéntes asszimiláció.

Csak akkor beszélhetünk önkéntes asszimilációról, amikor a beolvadás a természet szabályai szerint politikamentesen, vagy annak nemtörődömsége mellett zajlik.

A szándékos asszimiláció a beolvadásnak az a formája, ami a politika és a nemzetállami érdekek szintjén zajlik. A nemzetállamokban az egynemzethez való tartozás eszmetana integráló erőként hat, ehhez az integrációhoz a kisebbségekre nincs szüksége. Alapideológiája az egynemzeti identitástudat, minden más ennek az azonossának az akadálya. Ezeken az akadályokon az asszimiláció nyílt és rejtett formáinak a segítségével igyekszik felülkerekedni. Esetünkben ezt az akadályt a Felvidéki Magyar Népnek hívják.

Tallózzunk egy kicsit talán a történelem könyvtárában.

Igyekezzünk példákkal bizonyítani az asszimilációs folyamatok békés és szándékos, kettős eshetőségét a Felvidéken. Magyar szociológusok a 19. század első felében megfigyelték, hogy Nagy-Magyarország területén a magyarság arányaiban kisebbségbe került, és ezek a folyamatok megállíthatatlanul tovább zajlottak. Ezt a folyamatot szűkítsük le Észak-Magyarországra és következetesebben értékeljük ki. Mi is történik a Felvidéken, az akkori szlovákság által lakott területeken? A szlovákok által benépesített területeken a 18. században és a 19 sz. első felében nagyarányú asszimilációs folyamatok zajlottak le, mégpedig úgy, hogy a szlovákok asszimilálták a magyar és a német lakosságot.

Hogyan mentek végbe és kik irányítottak ezeket a beolvadási tényezőkön alapuló demográfiai változásokat? Nagyon egyszerű logika mesgyéjén történtek az asszimilációs folyamatok. Kevert házasságokban általában szlovák gyerekek születtek, és mivelhogy a népszaporulat ezekben a családokban általában nagyobb volt, tehát azokon a vegyes etnikumú területeken, ahol a szlovákság többségben volt, fokozatosan beolvasztotta a más nemzetiségűeket, saját nemzetiségi állagát növelve így ezzel. A magyarság és a német ajkú lakosság vagy teljesen eltűnt, vagy csupán szórványnéppé vált a mai Közép- és Észak-Szlovákiában. Egyedül a dél-szlovákiai területek maradtak meg tiszta, vagy nagy többségében magyarlakta területnek. Egy érdekes dolgot figyelhetünk meg, történetesen azt, hogy ezeket a beolvadási történéseket nem a politika, mégcsak nem is másfajta hátsó gondolatok vezényelték, hanem békésen, a politikusok nemtörődömsége mellett alakultak át a népességi arányok a szlovákok javára és a magyarság kárára. Ezt az asszimilációt hívjuk békésen zajlódó beolvadási folyamatnak. A magyar politika ezt a békésen zajlódó asszimilációs folyamatot a 19. sz. második felében szerette volna megfordítani kényszer hatása alatt, de már nem maradt ideje a francia példa véghezvitelére. A szlovákság jó diákként ezt az időszakot jól megjegyezte, majd 1918-tól kezdve a békés asszimilációt durva és nyílt, a nemzetállami célokat szolgáló szándékos asszimilációs folyamatokká alakította át.

Térjünk még vissza egy pillanatra a 19. sz második felére, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia időszakába.

Mint tudjuk, 1861-ben a szlovákság képviselői Bécsben az uralkodóhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy a Felvidéken (a szlovákok által lakott területeken) létrehozhassák a “Felvidéki Szlovák Környéket”, aminek székhelye Besztercebánya lett volna. A terület behatárolásánál, a száz év alatt asszimilálódott területeket is figyelembevéve, az akkori népi arányokból indultak ki. Ezt a határvonalat nagyjából Pozsony felett, Nagyszombat, Nyitra, Zólyom, Kassa vonalában húzták meg, és területi autonómiajoggal szerették volna felruházni. Az ez alatt lévő területeken - a Pozsony, Galánta, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa vonalon - tiszta és nagy többségében magyarlakta falvak és városok voltak. Ezen területek egyelőre még nem estek áldozatául az akkori békés asszimilációs folyamatoknak, és megmaradtak ezeréves magyarlakta territóriumnak. Az Ausztriával történő kiegyezés időszakában a szlovákok kérése süket fülekre talált. Nem az ő kérésük volt jogellenes, vagy helytelen, hanem az 1848 és 1914 közötti viszonyok zűrzavarossága miatt nem rendezték a nemzetiségek helyzetét. Ha akkor a szlovákság megkapja az általa kérelmezett területeket, ebben az esetben a trianoni döntéskor csupán ezeket a területeket igényelhette volna, ennek a hiányában azonban a csehek bármit kikövetelhettek történelmi kitalálmányok okán. Trianonnal a békés szlovák asszimilációs folyamatok véget is értek, és a csehszlovák nemzet és nemzetállamának létrehozása elindította a nyílt és szándékos reszlovakizációt. A magyarság ősi, ezeréves területeinek felhigítását szlovák telepesek által létrehozott falvak segítségével, valamint a tiszta magyarlakta városokban történő durva területfoglalásokkal (vasutasok, hivatalnokok, katonatisztek, vámosok stb).

A magyar többségű városokat vették először célba, Pozsony, Galánta, Vágsellye, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Tornalja, stb. Ezeket a városokat 86 év alatt sikeresen asszimilálták, és asszimilálják továbbra is.

A Csehszlovák Köztársaságot, a reszlovakizációt, a kitelepítéseket és az internacionalizmus időszakát is túlélte a Felvidéki Magyar Nép, igaz területileg és létszámbelileg is megfogyatkozva, de kiállta az idők próbáját.

Manapság új kihívások, újfajta és még alattomosabb asszimilációs folyamatokkal kell szembenéznie. A komáromi és a dunaszerdahelyi járásokat leszámítva, a 19. századbeli elképzelt szlovák autonómiaterület alatt lévő, nagytöbbségű vagy tiszta magyalakta területek részben, vagy teljesen eltűntek, asszimilálódtak. A magyar népesség beolvadt a szlovákságba a reszlovakizáció terhe alatt (reszlovakizáció a szlovákok szemszögéből nézve). Egy-két generációs időszak elteltével a volt magyarokból újszlovákokkal gyarapodott a szlovákság összlétszáma, a jóléti és az állampolgári jogainak a megmaradása fejében. Hisz ismert a szöveg, amikor azt mondják rólunk, hogy magyarul beszélő szlovákok vagyunk, az ő szemszögükből egyenes ágon az jön le, hogy ami itt zajlik az nem asszimiláció, hanem reszlovakizáció. Tehát, amit tesznek az jogos. Valójában Szlovákiában nem reszlovakizáció zajlik, mert aki nem volt szlovák azt nem lehet reszlovakizálni, márpedig a félmilliónyi magyarság sohasem volt a XVIII. századig az addig nem is létező szlovákság része. Vagyis Szlovákiában, pontosabban Felvidéken, ma már csak Dél-Fölvideken, mert a magyarság ezekre a déli területekre szorult vissza. Valójában durva asszimiláció zajlik, nem pedig reszlovakizáció.


A 250 éves és békésen induló asszimilációs folyamatok utolsó szakaszába léptünk, amikor is már az a tét, hogy “lenni, vagy nem lenni”. Ugyanakkor ez már nem egy kérdés, ami mellett el lehet siklani, ez már egy demográfiai helyzet. A Felvidéki Magyar Nép szemszögéből nézve sajnos ez egy nagyon szomorú tényhelyzet-ok-következmény. Csöndben vagyunk, mert azt hisszük, majd nélkülünk is jobbra fordulnak a dolgok, vagy netán "csak úgy"-alapon a szlovákságtól ajándékba megkapjuk a területi és a perszonális autonómiákat. Igen, az autonómiák segítségével és egy sor demokratikus törvény segítségével békés úton is meg lehetne állítani a szándékos beolvasztási törekvéseket. Az asszimilációs folyamat, amelynek központisága a városokból a vidékre helyeződött át, már erőteljesen a megmaradt utolsó magyartöbbségű falvakat is elkezdte nemzetiségileg fellazítani, ami majd végső soron a beolvasztásukat fogja eredményezni. Az asszimilációnak ez az utolsó szíven döfése már nagyon is érezhető, csak valahogyan a felvidéki magyar értelmiségiek vagy nem érzik, vagy nem is akarják ezt megérezni.

A felvidéki magyar értelmiségiek a közöny és az ármány nemtörődömségével figyelik, hogy a felvidéki magyarság utolsó bástyái is megszűnőfélben vannak, falvaink városaink után egyre jobban elszlovákosodnak.

Végül is feltehetnénk a kérdést: Mit is akarunk és hogyan tovább?

A trianoni döntés a rossz, “három a magyar igazság"-ának lett az eredménye: rossz időben rossz döntésnek, a rossz és gőgös magyar lobbizásnak. A szomszédnépek csak magukhoz vették azt, amit mi nagy kegyesen eltaszítottunk önmagunktól. Ennek egyenes következményei a két nagy háború közötti durva reszlovakizáció, az asszimilációs folyamatok, az emigráció.

A Beneš-dekrétumok, a háború utáni kitelepítések, a kollektív bűnösség elve - ez mind-mind a 19.század végi rossz magyar politikai mércének az eredménye. Csak az a baj, hogy manapság is ezzel a mércével mérünk, és képtelenek vagyunk a múlt rossz beidegződéseitől, döntéseitől önmagunkat távol tartani. A világ közben megváltozott, csak mi és a Felvidéki Magyar Nép megmaradásának a 150 éves filozófiája maradt, ami előbb-utóbb sírba viszi a szlovákiai magyarságot, az asszimilációs folyamatok és az önmegsemmisüléshez vezető politizálásunk segítségével.

Magyar iskoláink nemtörődömségükkel, időtmúlt berendezkedésük a kevert családok gyermekeit felkínálják a szlovák iskoláknak, ezáltal is gyarapítva a szlovákság összlétszámát, hisz statisztikailag bizonyított tény, hogy a kevert házaságokból 70%-ban szlovák gyerekek jönnek ki, ami szintén a felvidéki magyarság létszáma rohamos csökkenésének az egyik fő okozója.

Mit lehet csinálni? A husáki érában megismert alternatív oktatás, amit a Slota pártja nagyon szívesen újra bevezetne, nem megoldás a bajainkra, sőt az asszimiláció megerősödéséhez vezetne. Ellenben el kéne azon is gondolkodni, hogyan lehetne mégis a kevert családbeli gyerekek és a szülők számára vonzóvá tenni a magyar iskolákat. Ami a magyar iskolarendszert illeti, erről már sokat írtam, most saját magamból indulok ki, hogy hol a hiba. Szerintem a fő gond ott van, hogy nem jól működik a szülők "megkörnyékezése". Több írásomban feszegettem egyfajta megoldást, talán röviden arról lehetne szó, hogy ha a gyerek anyanyelve szlovák (szlovák anya), apa magyar, de a szülők mégiscsak úgy döntenének, hogy ne ők hanem az esélyegyenlőség szabálya szerint maga a gyerek döntse el később melyik etnikumhoz szeretne tartozni, akkor olyan alternatív módon kéne ezt a kényes témát kezelni (rendezni), hogy pl az első osztályossal kezdetben szlovákul lenne foglalkozva, majd az iskolaév végéig lassan megtörténne az átmenet teljessen magyarra, úgy hogy a gyerek szinte ezt nem is érzékelné, játékosan tökélesítené a magyar nyelvet. Így a beilleszkedése a második osztályig teljesen megtörténhetne, ami a szülőknek is jót tenne, mert nem kellenne attól félniük, hogy a gyerekük dadogni kezdene (sok kevert családban evégett döntenek úgy, hogy szlovákba adják, környezetembe tucatnyi példát ismerek). Ellenben ha beiratkozáskor a szlovák anya meg lenne nyugtatva, hogy a magyar iskola megtanítja mint a két nyelvre tökéletesen a gyerekét és a sokkterápiás megoldás helyett lassú átmenet a magyar oktatási nyelvre szabadakaratú lehetőséget, egyenjogúságot biztosít a gyermeke számára, nagyobb számban adnák a szlovák szülők is magyar iskolába a gyerekeiket, olyanok is talán akik már magyarul sem tudnak, de a nagyszülők még beszélték a magyar nyelvet.

Aschenbach kereken kimondotta, hogy szinte minden nagy dolog, ami van, úgy jött létre, bú, kín, szegénység, elhagyatottság, testi gyengeség, bűn, szenvedés és ezer akadály ellenére: csak azért is.

Ez a mai fiatalságban nincs meg! A karriervágy, a jólét és a kockázatmentes élet, hogyan párosítható a csakazértis virtussal. Aki pedig a bút, a kínt és a szenvedés ezer akadályát választja a közjó érdekében azt pedig kikiáltjuk bolondnak, a becsapott nép kóbor lovagjainak.

Mi magyarok (illet egy részünk) előszeretettel az igazságszeretünktől hajtva szabályok ellen megyünk, csakazértis virtusból. Vajon őket is a meggazdagodás vágya és a mellébeszélés hazugsága hajtja, szerintem nem, csak egyszerűen nem állnak a rosszat akaró és meggazdagodni vágyók mellé, nehogy elferdítsék az igazságot. Ha a felvidéki magyarság fiataljait a csakazértis magyar virtus igazságszeretete, nem a politikai karriervágy és a mindenároni meggazdagodás vágya fogja hajtani, akkor majd a hamis mavilági értérendjüket képesek lesznek igazmondásra becserélni.

Ha már kóbor lovagokról beszélünk, korunk legnagyobb lovagja Don Quijote és ő egy könyvbéli mondása nagyon visszatükrözi a honföldi-felvidéki valóságot:

Nem az a bolond, aki a világot olyannak látja, amilyennek kéne lennie, hanem az a bolond, aki olyannak látja amilyen.

Egy idézettel folytatnám:
Don Quijote kalandjai és hőstettei is az elmezavar szüleményének látszanak mindaddig, amig mélyebb értelmet nem nyernek, bár olyan értelmet, amely csak más dimenzióban értelem, csak ebben nyer teljesülést. Don Quijote Unamuno számára nem a régi lovagkor felbomlását jelenti, hanem egy új hőskor kezdetét, amely ugyan nevetséges az emberek előtt, de épen azzal tetőzi be önmagát, hogy magára veszi a nevetségesség súlyát is, dacol ezzel is és ezzel fogja végül legyőzni az eltompult világ ellenállását. (idézet a korunk.hu)

Aki a hatalomba törekedik, az igazság és a szeretet nevében tegye! Ne bizonyos egyének vagy csoportok egoista hasznára törekedjen, kárt okozva más egyéneknek vagy csoportoknak, esetleg a jövő generációnak.
Ne statisztikát gyártsunk arról hogyan csökkenünk, hanem módszertani tanulmányokat készítsünk, készítsenek szociológusaink, történészeink, nyelvészeink és politológusaink felméréseket arról, hogy hogyan maradhatunk meg ezeréves területeinken. Tehát hagyjuk már abba a bűnbakkeresést, mert a bűnösök mi magunk vagyunk! Ha elkezdünk beszélni a hogyanról, ahhoz már illik hozzáadni a módokat is.

Másképpen az asszimiláció útvesztőjében előbb-utóbb odaveszünk.

Mást se hallok a magyarnyelvű médiában, hogy milyen jó nekünk, hisz az elmúlt nyolc év alatt kaptunk egy Selye János Egyetemet, meghát itt vannak a magyar közép- és alapiskoláink is. Kérdezem én, kik fognak azokba az iskolákba járni, majd úgy 10-20 év múlva, ha közben mindannyian asszimilálódunk, vagy a migráció áldozatává válunk? A Selye Egyetemből, majd Slota Egyetem lesz, mert ha sikerül a reszlovakizációs folyamatokat végigcsinálniuk, meg is érdemli ezt az elnevezést, természetesen szlovák szemszögből nézve.

A felvidéki magyar értelmiségiek - nem tudom, hogy mi okból - nem hajlandóak az autonómiajuss- témában vitát indítani a többségi nemzettel, a szlováksággal. Valójában sejtem az okokat, de számomra a zsebekben kinyíló bicskás magyarázatok valahogyan nagyon megalkuvónak és ribilliósnak tűnnek. Hogy ez ne így legyen, elsősorban a felvidéki magyar értelmiséginek kéne kezdeményeznie.

A megalkuvó és a félrebeszélés politizálását egy hatásosabbal kéne felváltani, mégpedig úgy, hogy magunkévá kell tennünk azt a lehetőséget, hogy jogunk van az autonómiákra és az autonómiatörekvéseink felvállalására. Elsődlegesen is magát az autonómia fogalmát kell rehabilitálni olymódon, hogy az egy végállomás az önrendelkezés útvonalán, nem pedig a revizionizmus (vagy irredentizmus) első megállóhelye. Tehát folyamatosan hangoztatni, hogy jogunk van rá, és beszélni kell róla nyíltan és nagy bátorsággal.

Másodsorban azt, amit elrontottunk, amit hirdettünk, tehát, hogy nincs szükségünk az autonómiára, nincs értelme elkezdeni, mert a többségi nemzet azt úgysem adja meg, nos, ezt a kimagyarázkodós hozzáállást meg kell változtatni. Ki kell menni az emberek közé, és el kell nekik magyarázni, hogy az autonómia igenis kell nekünk, anyanyelvünk, megmaradásunk végett. A többségi nemzetnek pedig el kell mondani, hogy az autonómia megadása egy problémamegelőző megoldás, a kisebbség és a többségi nép közötti konfliktus megelőzésére. Ez lehet a vitaalap és elsődlegesen erről kell beszélni.

Kung-fu-ce bölcsessége jut az eszembe: Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le, már az út elején.

Anélkül, hogy próbálkoznánk, inkább lefeküdtünk, vagyis az okokat keressük, mit miért nem lehet megtenni. A múltat hagyjuk meg a történelemnek, mi pedig inkább egy értelmes döntéssel bátran vállaljuk fel a felvidéki magyar nép autonómiatörekvéseit, aminek a megvalósíthatósága csupán a területen élők többségének az akaratán fog múlni. Tegyük mindezt katalán módon, egy célért, egységben, s ami a legfontosabb, a békés autonómiaharc egy kézzelfogható asszimilációellenes tevékenység.

Gašparovič Elnök Úr szerint nem létezik ok az autonómiák megadására. Tessék, itt a bizonyíték és az ok, hogy miért kell nekünk az autonómia. A Felvidéki Magyar Nép az ezeréves életterének a felét veszítette el alig 100 év alatt, ahol a szlovákság sohasem volt őshonos nép. Ez szerintem egy nyomós érv és ok a békés autonómiatörekvések elindítására, a területi és a perszonális autonómiák megadására, ami az EÚ-ban egy jól bevált problémamegelőző jogi megoldás a kisebbségek részére.

Megragadom a lehetőséget és innen is szeretném felszólítani a felvidéki magyar értelmiségieket, hogy felesleges magyarázkodás és kibúvók helyett bátran vállalják fel a felvidéki magyar nép megmaradásának érdekében az autonómiatörekvéseket. Vegyünk példát azokról akik már írnak az autonómiáról. Ők ugyan sokan vannak, de az egységes fellépés hiányában hanguk elvész a tömegben. Létre kell hozni a Felvidéki Népek Autonómiatanácsát, ahonnan koordinálni lehetne a Felvidék békés autonómiatörekvéseit. Szerintünk az autonómia megadása nélkül a felvidéki magyarság 20-30 év múlva márcsak szórványnépként marad jelen ebben a térségben, s akkor az autonómiát kikövetelni és azt megadni már nem lesz kinek. Az autonómia megadása nem szimpátia kérdése, hanem arra egyszerűen jogunk van.

Kulturális örökségként a megalakuló autonómiaterületeken a magyar nyelvnek is hivatalos nyelvvé kell válnia!

A plurális gondolkodásmód, hogy itt van még egy nép, a Felvidéki Magyar Nép, nem ellentétes és nem is veszélyes a szlovákságra nézve, hisz az alkotmány is ezzel a bekezdéssel kezdődik “Mi a szlovák nép ...”.

Hogy a Felvidéki Magyar Nép jelenleg asszimilálódik, ez tény. A kérdés most már csak az, sikerül-e még időben megállítani ezt a folyamatot az autonómiatörekvések segítségével? Ha nem próbálkozunk, az eredménnyel sohasem leszünk tisztában. Megszokni vagy megszökni. akik az előbbit választják szlovák iskolába íratják gyermekeiket, akik az utóbbit azt is magyar népességfogyás követ. A harmadik út a szembenállás lenne az autonómia békés követelése.

Mi indíthatja el az autonómiatörekvések megállíthatatlan folyamát? A nép respektuma a tudás erejével és az őslakosi gondolkodásmód cselekedeteinkhez.

Tudásunk az eszközünk, a szív pedig legyen cselekedeteink motorja!

bósza jános

"Sokan kérdezik ki vagyok és mit is akarok?
Patrióta, aki jogot véd, a jogegyenlőségnek, az állampolgárok egyenjogúságának, a népek önrendelkezési jogának és a polgári elvű erkölcsös
érdekpolitizálásnak a híve.
A jogot a jogegyenlőséget, a közeget az autonómiát és az ehhez szükséges életteret akarom.
Szolga vagyok, csak szolgálni akarok."





Ezt küldtem el a felvidek.ma hírportálnak

Ezt küldtem el a felvidek.ma hírportálnak leközlés végett:

A főszerkesztőasszony minden kérését teljesítve újból elküldöm leközlés gyanánt, mint olvasói levelet. Ha további megjegyzésüket, hogy esetleg miért nem lehet leközölni, kérem jelezzék, válaszlevél formáján. BJ

Felvidéken az asszimiláció és az elszorványosodás megállítása az autonómiatörekvések segítségével

Tovább csökkenünk, megint várhatóan újabb ötvenezerrel.

Hogyan megállítani az asszimilációt?

Mi is az asszimiláció?

A szociológiában az asszimiláció beolvadást jelent. Ha a nép, a nemzetiség, az etnikum egészében, csoportosan, vagy az egyén szintjén feladja saját népi hagyományait és az ezzel kapcsolatosan öröklött értékeit - szándékosan, vagy önhibájából képtelen azt megtartani -, átveszi más nép nyelvét és szokásait, értékeit, alkalmazkodik annak a kultúrájához: ezt nevezzük asszimilációnak.

Kétfajta asszimiláció lehetséges:

1. Önkéntes alapon történő, természetes folyamat útján

2. Kényszer hatása alatt történő folyamat következményeképpen

A szándékos asszimilációs folyamatoknak van egy nyílt és egy rejtett formája.

Az önkéntes asszimiláció.

Csak akkor beszélhetünk önkéntes asszimilációról, amikor a beolvadás a természet szabályai szerint politikamentesen, vagy annak nemtörődömsége mellett zajlik.

A szándékos asszimiláció a beolvadásnak az a formája, ami a politika és a nemzetállami érdekek szintjén zajlik. A nemzetállamokban az egynemzethez való tartozás eszmetana integráló erőként hat, ehhez az integrációhoz a kisebbségekre nincs szüksége. Alapideológiája az egynemzeti identitástudat, minden más ennek az azonossának az akadálya. Ezeken az akadályokon az asszimiláció nyílt és rejtett formáinak a segítségével igyekszik felülkerekedni. Esetünkben ezt az akadályt a Felvidéki Magyar Népnek hívják.

Tallózzunk egy kicsit talán a történelem könyvtárában.

Igyekezzünk példákkal bizonyítani az asszimilációs folyamatok békés és szándékos, kettős eshetőségét a Felvidéken. Magyar szociológusok a 19. század első felében megfigyelték, hogy Nagy-Magyarország területén a magyarság arányaiban kisebbségbe került, és ezek a folyamatok megállíthatatlanul tovább zajlottak. Ezt a folyamatot szűkítsük le Észak-Magyarországra és következetesebben értékeljük ki. Mi is történik a Felvidéken, az akkori szlovákság által lakott területeken? A szlovákok által benépesített területeken a 18. században és a 19 sz. első felében nagyarányú asszimilációs folyamatok zajlottak le, mégpedig úgy, hogy a szlovákok asszimilálták a magyar és a német lakosságot.

Hogyan mentek végbe és kik irányítottak ezeket a beolvadási tényezőkön alapuló demográfiai változásokat? Nagyon egyszerű logika mesgyéjén történtek az asszimilációs folyamatok. Kevert házasságokban általában szlovák gyerekek születtek, és mivelhogy a népszaporulat ezekben a családokban általában nagyobb volt, tehát azokon a vegyes etnikumú területeken, ahol a szlovákság többségben volt, fokozatosan beolvasztotta a más nemzetiségűeket, saját nemzetiségi állagát növelve így ezzel. A magyarság és a német ajkú lakosság vagy teljesen eltűnt, vagy csupán szórványnéppé vált a mai Közép- és Észak-Szlovákiában. Egyedül a dél-szlovákiai területek maradtak meg tiszta, vagy nagy többségében magyarlakta területnek. Egy érdekes dolgot figyelhetünk meg, történetesen azt, hogy ezeket a beolvadási történéseket nem a politika, mégcsak nem is másfajta hátsó gondolatok vezényelték, hanem békésen, a politikusok nemtörődömsége mellett alakultak át a népességi arányok a szlovákok javára és a magyarság kárára. Ezt az asszimilációt hívjuk békésen zajlódó beolvadási folyamatnak. A magyar politika ezt a békésen zajlódó asszimilációs folyamatot a 19. sz. második felében szerette volna megfordítani kényszer hatása alatt, de már nem maradt ideje a francia példa véghezvitelére. A szlovákság jó diákként ezt az időszakot jól megjegyezte, majd 1918-tól kezdve a békés asszimilációt durva és nyílt, a nemzetállami célokat szolgáló szándékos asszimilációs folyamatokká alakította át.

Térjünk még vissza egy pillanatra a 19. sz második felére, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia időszakába.

Mint tudjuk, 1861-ben a szlovákság képviselői Bécsben az uralkodóhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy a Felvidéken (a szlovákok által lakott területeken) létrehozhassák a “Felvidéki Szlovák Környéket”, aminek székhelye Besztercebánya lett volna. A terület behatárolásánál, a száz év alatt asszimilálódott területeket is figyelembevéve, az akkori népi arányokból indultak ki. Ezt a határvonalat nagyjából Pozsony felett, Nagyszombat, Nyitra, Zólyom, Kassa vonalában húzták meg, és területi autonómiajoggal szerették volna felruházni. Az ez alatt lévő területeken - a Pozsony, Galánta, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa vonalon - tiszta és nagy többségében magyarlakta falvak és városok voltak. Ezen területek egyelőre még nem estek áldozatául az akkori békés asszimilációs folyamatoknak, és megmaradtak ezeréves magyarlakta territóriumnak. Az Ausztriával történő kiegyezés időszakában a szlovákok kérése süket fülekre talált. Nem az ő kérésük volt jogellenes, vagy helytelen, hanem az 1848 és 1914 közötti viszonyok zűrzavarossága miatt nem rendezték a nemzetiségek helyzetét. Ha akkor a szlovákság megkapja az általa kérelmezett területeket, ebben az esetben a trianoni döntéskor csupán ezeket a területeket igényelhette volna, ennek a hiányában azonban a csehek bármit kikövetelhettek történelmi kitalálmányok okán. Trianonnal a békés szlovák asszimilációs folyamatok véget is értek, és a csehszlovák nemzet és nemzetállamának létrehozása elindította a nyílt és szándékos reszlovakizációt. A magyarság ősi, ezeréves területeinek felhigítását szlovák telepesek által létrehozott falvak segítségével, valamint a tiszta magyarlakta városokban történő durva területfoglalásokkal (vasutasok, hivatalnokok, katonatisztek, vámosok stb).

A magyar többségű városokat vették először célba, Pozsony, Galánta, Vágsellye, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Tornalja, stb. Ezeket a városokat 86 év alatt sikeresen asszimilálták, és asszimilálják továbbra is.

A Csehszlovák Köztársaságot, a reszlovakizációt, a kitelepítéseket és az internacionalizmus időszakát is túlélte a Felvidéki Magyar Nép, igaz területileg és létszámbelileg is megfogyatkozva, de kiállta az idők próbáját.

Manapság új kihívások, újfajta és még alattomosabb asszimilációs folyamatokkal kell szembenéznie. A komáromi és a dunaszerdahelyi járásokat leszámítva, a 19. századbeli elképzelt szlovák autonómiaterület alatt lévő, nagytöbbségű vagy tiszta magyalakta területek részben, vagy teljesen eltűntek, asszimilálódtak. A magyar népesség beolvadt a szlovákságba a reszlovakizáció terhe alatt (reszlovakizáció a szlovákok szemszögéből nézve). Egy-két generációs időszak elteltével a volt magyarokból újszlovákokkal gyarapodott a szlovákság összlétszáma, a jóléti és az állampolgári jogainak a megmaradása fejében. Hisz ismert a szöveg, amikor azt mondják rólunk, hogy magyarul beszélő szlovákok vagyunk, az ő szemszögükből egyenes ágon az jön le, hogy ami itt zajlik az nem asszimiláció, hanem reszlovakizáció. Tehát, amit tesznek az jogos. Valójában Szlovákiában nem reszlovakizáció zajlik, mert aki nem volt szlovák azt nem lehet reszlovakizálni, márpedig a félmilliónyi magyarság sohasem volt a XVIII. századig az addig nem is létező szlovákság része. Vagyis Szlovákiában, pontosabban Felvidéken, ma már csak Dél-Fölvideken, mert a magyarság ezekre a déli területekre szorult vissza. Valójában durva asszimiláció zajlik, nem pedig reszlovakizáció.


A 250 éves és békésen induló asszimilációs folyamatok utolsó szakaszába léptünk, amikor is már az a tét, hogy “lenni, vagy nem lenni”. Ugyanakkor ez már nem egy kérdés, ami mellett el lehet siklani, ez már egy demográfiai helyzet. A Felvidéki Magyar Nép szemszögéből nézve sajnos ez egy nagyon szomorú tényhelyzet-ok-következmény. Csöndben vagyunk, mert azt hisszük, majd nélkülünk is jobbra fordulnak a dolgok, vagy netán "csak úgy"-alapon a szlovákságtól ajándékba megkapjuk a területi és a perszonális autonómiákat. Igen, az autonómiák segítségével és egy sor demokratikus törvény segítségével békés úton is meg lehetne állítani a szándékos beolvasztási törekvéseket. Az asszimilációs folyamat, amelynek központisága a városokból a vidékre helyeződött át, már erőteljesen a megmaradt utolsó magyartöbbségű falvakat is elkezdte nemzetiségileg fellazítani, ami majd végső soron a beolvasztásukat fogja eredményezni. Az asszimilációnak ez az utolsó szíven döfése már nagyon is érezhető, csak valahogyan a felvidéki magyar értelmiségiek vagy nem érzik, vagy nem is akarják ezt megérezni.

A felvidéki magyar értelmiségiek a közöny és az ármány nemtörődömségével figyelik, hogy a felvidéki magyarság utolsó bástyái is megszűnőfélben vannak, falvaink városaink után egyre jobban elszlovákosodnak.

Végül is feltehetnénk a kérdést: Mit is akarunk és hogyan tovább?

A trianoni döntés a rossz, “három a magyar igazság"-ának lett az eredménye: rossz időben rossz döntésnek, a rossz és gőgös magyar lobbizásnak. A szomszédnépek csak magukhoz vették azt, amit mi nagy kegyesen eltaszítottunk önmagunktól. Ennek egyenes következményei a két nagy háború közötti durva reszlovakizáció, az asszimilációs folyamatok, az emigráció.

A Beneš-dekrétumok, a háború utáni kitelepítések, a kollektív bűnösség elve - ez mind-mind a 19.század végi rossz magyar politikai mércének az eredménye. Csak az a baj, hogy manapság is ezzel a mércével mérünk, és képtelenek vagyunk a múlt rossz beidegződéseitől, döntéseitől önmagunkat távol tartani. A világ közben megváltozott, csak mi és a Felvidéki Magyar Nép megmaradásának a 150 éves filozófiája maradt, ami előbb-utóbb sírba viszi a szlovákiai magyarságot, az asszimilációs folyamatok és az önmegsemmisüléshez vezető politizálásunk segítségével.

Magyar iskoláink nemtörődömségükkel, időtmúlt berendezkedésük a kevert családok gyermekeit felkínálják a szlovák iskoláknak, ezáltal is gyarapítva a szlovákság összlétszámát, hisz statisztikailag bizonyított tény, hogy a kevert házaságokból 70%-ban szlovák gyerekek jönnek ki, ami szintén a felvidéki magyarság létszáma rohamos csökkenésének az egyik fő okozója.

Mit lehet csinálni? A husáki érában megismert alternatív oktatás, amit a Slota pártja nagyon szívesen újra bevezetne, nem megoldás a bajainkra, sőt az asszimiláció megerősödéséhez vezetne. Ellenben el kéne azon is gondolkodni, hogyan lehetne mégis a kevert családbeli gyerekek és a szülők számára vonzóvá tenni a magyar iskolákat. Ami a magyar iskolarendszert illeti, erről már sokat írtam, most saját magamból indulok ki, hogy hol a hiba. Szerintem a fő gond ott van, hogy nem jól működik a szülők "megkörnyékezése". Több írásomban feszegettem egyfajta megoldást, talán röviden arról lehetne szó, hogy ha a gyerek anyanyelve szlovák (szlovák anya), apa magyar, de a szülők mégiscsak úgy döntenének, hogy ne ők hanem az esélyegyenlőség szabálya szerint maga a gyerek döntse el később melyik etnikumhoz szeretne tartozni, akkor olyan alternatív módon kéne ezt a kényes témát kezelni (rendezni), hogy pl az első osztályossal kezdetben szlovákul lenne foglalkozva, majd az iskolaév végéig lassan megtörténne az átmenet teljessen magyarra, úgy hogy a gyerek szinte ezt nem is érzékelné, játékosan tökélesítené a magyar nyelvet. Így a beilleszkedése a második osztályig teljesen megtörténhetne, ami a szülőknek is jót tenne, mert nem kellenne attól félniük, hogy a gyerekük dadogni kezdene (sok kevert családban evégett döntenek úgy, hogy szlovákba adják, környezetembe tucatnyi példát ismerek). Ellenben ha beiratkozáskor a szlovák anya meg lenne nyugtatva, hogy a magyar iskola megtanítja mint a két nyelvre tökéletesen a gyerekét és a sokkterápiás megoldás helyett lassú átmenet a magyar oktatási nyelvre szabadakaratú lehetőséget, egyenjogúságot biztosít a gyermeke számára, nagyobb számban adnák a szlovák szülők is magyar iskolába a gyerekeiket, olyanok is talán akik már magyarul sem tudnak, de a nagyszülők még beszélték a magyar nyelvet.

Aschenbach kereken kimondotta, hogy szinte minden nagy dolog, ami van, úgy jött létre, bú, kín, szegénység, elhagyatottság, testi gyengeség, bűn, szenvedés és ezer akadály ellenére: csak azért is.

Ez a mai fiatalságban nincs meg! A karriervágy, a jólét és a kockázatmentes élet, hogyan párosítható a csakazértis virtussal. Aki pedig a bút, a kínt és a szenvedés ezer akadályát választja a közjó érdekében azt pedig kikiáltjuk bolondnak, a becsapott nép kóbor lovagjainak.

Mi magyarok (illet egy részünk) előszeretettel az igazságszeretünktől hajtva szabályok ellen megyünk, csakazértis virtusból. Vajon őket is a meggazdagodás vágya és a mellébeszélés hazugsága hajtja, szerintem nem, csak egyszerűen nem állnak a rosszat akaró és meggazdagodni vágyók mellé, nehogy elferdítsék az igazságot. Ha a felvidéki magyarság fiataljait a csakazértis magyar virtus igazságszeretete, nem a politikai karriervágy és a mindenároni meggazdagodás vágya fogja hajtani, akkor majd a hamis mavilági értérendjüket képesek lesznek igazmondásra becserélni.

Ha már kóbor lovagokról beszélünk, korunk legnagyobb lovagja Don Quijote és ő egy könyvbéli mondása nagyon visszatükrözi a honföldi-felvidéki valóságot:

Nem az a bolond, aki a világot olyannak látja, amilyennek kéne lennie, hanem az a bolond, aki olyannak látja amilyen.

Egy idézettel folytatnám:
Don Quijote kalandjai és hőstettei is az elmezavar szüleményének látszanak mindaddig, amig mélyebb értelmet nem nyernek, bár olyan értelmet, amely csak más dimenzióban értelem, csak ebben nyer teljesülést. Don Quijote Unamuno számára nem a régi lovagkor felbomlását jelenti, hanem egy új hőskor kezdetét, amely ugyan nevetséges az emberek előtt, de épen azzal tetőzi be önmagát, hogy magára veszi a nevetségesség súlyát is, dacol ezzel is és ezzel fogja végül legyőzni az eltompult világ ellenállását. (idézet a korunk.hu)

Aki a hatalomba törekedik, az igazság és a szeretet nevében tegye! Ne bizonyos egyének vagy csoportok egoista hasznára törekedjen, kárt okozva más egyéneknek vagy csoportoknak, esetleg a jövő generációnak.
Ne statisztikát gyártsunk arról hogyan csökkenünk, hanem módszertani tanulmányokat készítsünk, készítsenek szociológusaink, történészeink, nyelvészeink és politológusaink felméréseket arról, hogy hogyan maradhatunk meg ezeréves területeinken. Tehát hagyjuk már abba a bűnbakkeresést, mert a bűnösök mi magunk vagyunk! Ha elkezdünk beszélni a hogyanról, ahhoz már illik hozzáadni a módokat is.

Másképpen az asszimiláció útvesztőjében előbb-utóbb odaveszünk.

Mást se hallok a magyarnyelvű médiában, hogy milyen jó nekünk, hisz az elmúlt nyolc év alatt kaptunk egy Selye János Egyetemet, meghát itt vannak a magyar közép- és alapiskoláink is. Kérdezem én, kik fognak azokba az iskolákba járni, majd úgy 10-20 év múlva, ha közben mindannyian asszimilálódunk, vagy a migráció áldozatává válunk? A Selye Egyetemből, majd Slota Egyetem lesz, mert ha sikerül a reszlovakizációs folyamatokat végigcsinálniuk, meg is érdemli ezt az elnevezést, természetesen szlovák szemszögből nézve.

A felvidéki magyar értelmiségiek - nem tudom, hogy mi okból - nem hajlandóak az autonómiajuss- témában vitát indítani a többségi nemzettel, a szlováksággal. Valójában sejtem az okokat, de számomra a zsebekben kinyíló bicskás magyarázatok valahogyan nagyon megalkuvónak és ribilliósnak tűnnek. Hogy ez ne így legyen, elsősorban a felvidéki magyar értelmiséginek kéne kezdeményeznie.

A megalkuvó és a félrebeszélés politizálását egy hatásosabbal kéne felváltani, mégpedig úgy, hogy magunkévá kell tennünk azt a lehetőséget, hogy jogunk van az autonómiákra és az autonómiatörekvéseink felvállalására. Elsődlegesen is magát az autonómia fogalmát kell rehabilitálni olymódon, hogy az egy végállomás az önrendelkezés útvonalán, nem pedig a revizionizmus (vagy irredentizmus) első megállóhelye. Tehát folyamatosan hangoztatni, hogy jogunk van rá, és beszélni kell róla nyíltan és nagy bátorsággal.

Másodsorban azt, amit elrontottunk, amit hirdettünk, tehát, hogy nincs szükségünk az autonómiára, nincs értelme elkezdeni, mert a többségi nemzet azt úgysem adja meg, nos, ezt a kimagyarázkodós hozzáállást meg kell változtatni. Ki kell menni az emberek közé, és el kell nekik magyarázni, hogy az autonómia igenis kell nekünk, anyanyelvünk, megmaradásunk végett. A többségi nemzetnek pedig el kell mondani, hogy az autonómia megadása egy problémamegelőző megoldás, a kisebbség és a többségi nép közötti konfliktus megelőzésére. Ez lehet a vitaalap és elsődlegesen erről kell beszélni.

Kung-fu-ce bölcsessége jut az eszembe: Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le, már az út elején.

Anélkül, hogy próbálkoznánk, inkább lefeküdtünk, vagyis az okokat keressük, mit miért nem lehet megtenni. A múltat hagyjuk meg a történelemnek, mi pedig inkább egy értelmes döntéssel bátran vállaljuk fel a felvidéki magyar nép autonómiatörekvéseit, aminek a megvalósíthatósága csupán a területen élők többségének az akaratán fog múlni. Tegyük mindezt katalán módon, egy célért, egységben, s ami a legfontosabb, a békés autonómiaharc egy kézzelfogható asszimilációellenes tevékenység.

Gašparovič Elnök Úr szerint nem létezik ok az autonómiák megadására. Tessék, itt a bizonyíték és az ok, hogy miért kell nekünk az autonómia. A Felvidéki Magyar Nép az ezeréves életterének a felét veszítette el alig 100 év alatt, ahol a szlovákság sohasem volt őshonos nép. Ez szerintem egy nyomós érv és ok a békés autonómiatörekvések elindítására, a területi és a perszonális autonómiák megadására, ami az EÚ-ban egy jól bevált problémamegelőző jogi megoldás a kisebbségek részére.

Megragadom a lehetőséget és innen is szeretném felszólítani a felvidéki magyar értelmiségieket, hogy felesleges magyarázkodás és kibúvók helyett bátran vállalják fel a felvidéki magyar nép megmaradásának érdekében az autonómiatörekvéseket. Vegyünk példát azokról akik már írnak az autonómiáról. Ők ugyan sokan vannak, de az egységes fellépés hiányában hanguk elvész a tömegben. Létre kell hozni a Felvidéki Népek Autonómiatanácsát, ahonnan koordinálni lehetne a Felvidék békés autonómiatörekvéseit. Szerintünk az autonómia megadása nélkül a felvidéki magyarság 20-30 év múlva márcsak szórványnépként marad jelen ebben a térségben, s akkor az autonómiát kikövetelni és azt megadni már nem lesz kinek. Az autonómia megadása nem szimpátia kérdése, hanem arra egyszerűen jogunk van.

Kulturális örökségként a megalakuló autonómiaterületeken a magyar nyelvnek is hivatalos nyelvvé kell válnia!

A plurális gondolkodásmód, hogy itt van még egy nép, a Felvidéki Magyar Nép, nem ellentétes és nem is veszélyes a szlovákságra nézve, hisz az alkotmány is ezzel a bekezdéssel kezdődik “Mi a szlovák nép ...”.

Hogy a Felvidéki Magyar Nép jelenleg asszimilálódik, ez tény. A kérdés most már csak az, sikerül-e még időben megállítani ezt a folyamatot az autonómiatörekvések segítségével? Ha nem próbálkozunk, az eredménnyel sohasem leszünk tisztában. Megszokni vagy megszökni. akik az előbbit választják szlovák iskolába íratják gyermekeiket, akik az utóbbit azt is magyar népességfogyás követ. A harmadik út a szembenállás lenne az autonómia békés követelése.

Mi indíthatja el az autonómiatörekvések megállíthatatlan folyamát? A nép respektuma a tudás erejével és az őslakosi gondolkodásmód cselekedeteinkhez.

Tudásunk az eszközünk, a szív pedig legyen cselekedeteink motorja!

bósza jános , Öregkomárom
2010.01.27. 12:40
Köszönjük az emailt
Levélküldés
Felvidek Ma




Szoborgyalázás

2010.01.29.
„…A háború elvesztését követően létrejött új államok első cselekedetei közé tartozott a magyar emlékek megsemmisítése. Sok helyen még meg sem kezdődött a közigazgatási rendszer átalakítása, máris egymást érték a szoborrombolások. 1918-1928 között legalább százhúsz, a magyar történelemnek emléket állító műalkotást romboltak le, vagy alakítottak át egykori önmagukból kiforgatva
… A felvidéki szoborpusztítás már 1918-ban megkezdődött. Elsőként a roskoványi Honvéd-emlékoszlopot semmisítették meg. 1919 márciusában egy éjszaka leforgása alatt megrongálták az iglói, valamint felrobbantották a girálti első világháborús emlékművet. Lőcsén a lakosságnak kétszer is sikerült megakadályoznia az ottani Honvéd-szobor megsemmisítését, ám harmadszorra már nem volt szerencséjük.
…A pozsonyi Szent Mihály templomban az egykori csehszlovák miniszter, Klofac személyesen rongálta meg I. Ferenc József királyunk domborművét még 1919-ben, majd kérésére a határ meghúzását követően a Szent Zita-szoborral, valamint az egyik üvegablakon lévő Szent Korona-ábrázolással együtt eltüntették. A mai napig nem bukkantak nyomukra. A Morva és a Duna összefolyásánál álló ezredéves emlékművet cseh legionáriusok széttörték, a mellette álló 21 méter magas Árpád-szoborral együtt. A pozsonyi leánygimnázium timpanonján lévő Erzsébet királyné-domborművet, az egykori országgyűlés oromzatát díszítő, faragott címerrel együtt feldarabolták. Nyitrán elpusztították a várhídon álló Szűz Mária szobrot, darabokra zúzták a Zobor-hegyen álló ezredéves emlékművet, az azon lévő vörösréz turulmadarat pedig magukkal hurcolták, beolvaszttatták. Nagyvezekénynél többször bemocskolták, majd összezúzták a török ellen harcoló, elesett Esterházyak-emlékét. Lefaragták a Trencsén váránál az első világháborúban elesetteknek emlékül állított, másfél embernyi magas Hunnia-emlékművét, helyére Giskra-korabeli (XV. századi) cseh fegyverest mintáztak. A pöstyéni, Jankovich Gyula által megfaragott, 1902-ben állított Erzsébet királyné mellszobrot meggyalázták, megrongálták. A rimaszombati Széchenyi-szobrot porrá zúzták.

1924 nyarán Krasznahorkán ismeretlen tettesek felprédálták az Andrássy Mauzóleumot, a holttesteket meggyalázták. Bártfáról eltávolították Donáth Gyula, kora egyik legkiemelkedőbb szobrászának Erzsébet királyné-szobrát,…“
Szoborgyalázás



Elsősorban az asszimiláció miatt fogy a magyarság

Elsősorban az asszimiláció miatt fogy a magyarság


2010. január 28. csütörtök, 19:50 | Lajos P. János

Magyarország lakosságának száma folyamatosan csökken, Szlovákiában viszont enyhe növekedés tapasztalható. Szlovákiában jövőre népszámlálást lesz, így pontos számokkal kapunk a szlovákiai magyarok számáról is. A legutóbbi, 2001-es népszámlálás azt mutatta, hogy egy évtized alatt közel 50 ezerrel csökkent a magyarok száma. Gyurgyík László szociológussal arról beszélgettünk, milyen adatok várhatók egy év múlva.
Somogyi Tibor felvétele

A szlovákiai magyarság lélekszáma a szlovákiai vagy a magyarországi minta szerint alakul?

Szlovákiában ugyan volt néhány év, talán három, amikor a halálozások száma magasabb volt, mint a születéseké, ekkor a természetes népességszaporulat negatív volt. 2005-2007-től viszont megváltozott a helyzet. De külön kell választani a természetes szaporodást, ami a születések és az elhalálozások számának különbsége, és az összlakosság számának változását. Az összlakosság száma azokban az években sem csökkent, amikor a természetes szaporodást fogyás váltotta fel, mivel Szlovákiának folyamatosan néhány ezer fős migrációs többlete van, vagyis a bevándorlók kiegyenlítették a fogyást. A korábbi évtizedekhez viszonyítva ugyan ez a növekedés csekély, de Szlovákia még így is listavezető a környékbeli államok között.

Mi következik ebből a szlovákiai magyarság számára?

Két aspektust kell vizsgálni. Egy adott ország területén élő népcsoport demográfiai viselkedését elsősorban az adott ország határozza meg, hiszen itt élünk, ennek az országnak a gazdasági, szociálpolitikai és egyéb szabályozói, kultúrája befolyásolja azt, hogyan alakul a lakosság demográfiai viselkedése. Ha emelkedik a gyes összege vagy más beavatkozás történik a szociálpolitika területén, akkor ez ebben az országban mutatkozik meg. Ha magas a munkanélküliség, akkor ez ennek az országnak a lakosságát érinti. Tehát nem a magyarországi népesedési viszonyokhoz alkalmazkodik a szlovákiai magyarság, hanem az itteniekhez. Azonban míg országos szinten csak a természetes szaporodás és a migráció a mérvadó, nemzetiségi szinten megjelenik egy harmadik tényező: az asszimiláció. Ez az, ami eltérő módon alakítja a szlovákiai magyar lakosság számának alakulását az összlakossághoz viszonyítva.

Tehát a magyarság természetes szaporulata nem biztos, hogy alacsonyabb, de mivel egy része asszimilálódik, csökken a magyarok száma?

Ez ennél árnyaltabb kérdés, az asszimiláció ugyanis eleve áthatja a szaporodást. Mondok egy példát: Szlovákiában a magyar fiatalok 25-30 százaléka köt vegyes házasságot, és az ilyen házasságból született gyerekek mindössze 20 százaléka marad magyar nemzetiségű, 80 százalékuk szlovák nemzetiségű lesz. Ebből adódóan a magyar termékenység sokkal alacsonyabb. Érvényes az, amit Erdélyben kimutatták: ha nemzetiségi bontásban vizsgáljuk a népesedési adatokat, akkor meg kell különböztetni a biológiai termékenységet, ami alatt azt értjük, hogy egy magyar anya hány gyermeknek adott életet, és az etnikai termékenységet, vagyis azt, hogy a magyar anyák által szült gyerekek hány százaléka marad magyar nemzetiségű. Erre nézve Szlovákiában nincsenek adataink, Erdélyben más módon történik az adatgyűjtés, ott ezt közvetlenül ki tudták mutatni. De azt elmondhatjuk, hogy egy picivel a biológiai termékenység is alacsonyabb a magyar lakosság körében, mint az országos átlag. Ha elképzeljük Szlovákia térképét, a legtermékenyebb vidékek az északi országrészek, ahol erősen katolikus a lakosság, ott a termékenységbe való beavatkozás kisebb mértékű. Magas a termékenység azokban a régiókban is, ahol jelentős a roma lakosság aránya. A romák körében kétszer akkora a termékenység, mint a nem romák körében. A magyar termékenység azért is alacsonyabb, mert legalább 3-4 évvel öregebbek vagyunk, mint az összlakosság, és az öregebb népesség esetében alacsonyabb a termékenység is.

Ezek alapján milyen eredményekre számít a 2011-es népszámláláson? 1991 és 2001 között 47 ezerrel csökkent a magyarok száma, miközben az összlakosság száma nőtt.

Szlovákia összlakossága tekintetében 20-30 ezer fős növekedés várható. A magyar lakosság esetében viszont 35-50 ezer fős csökkenésre kell számítani, a valós csökkenés inkább az 50 ezer felé fog közelíteni. 520 ezer helyett tehát 465-485 ezer fős lesz a szlovákiai magyarság.

Az biztos, hogy félmillió alá csökken a számunk?

Ez egyértelmű. A három meghatározó összetevő – a születések-halálozások, a migráció és az asszimiláció – közül, ha csak a születések és halálozások mutatóit nézzük, akkor míg az 1990-es években ez 2 ezer fős csökkenést jelentett összesen, a 2000-es években már évente több mint ezer fővel több magyar hal meg, mint ahány születik. Csak ebből az okból legalább 12 ezer fős a csökkenés. A legutóbbi számításaim szerint még ennél is magasabb, akár 22 ezer fős is lehet a természetes fogyás, mivel szerintem mintegy 20%-kal magasabb a magyarok halálozása, mint amit a központi statisztika képes kimutatni.

Megfordítható ez a folyamat, vagy legjobb esetben is csak lassítható a magyarság fogyása?

Az egyes tényezőket kell megvizsgálni. A születések számának növelése érdekében más országok sem tudnak hatékony lépéseket tenni már az 1970-es évek közepétől. Igaz 2005-től országos szinten enyhe növekedés mutatkozik, de csak azért, mert a korábbi fél-másfél évtizedben a nők egy része egyre idősebb korban szült, egyre később házasodott, és már dönteniük kellett, vagy lesz gyermekük, vagy nem, biológiai okokból nem lehetett tovább halasztani a gyermekvállalást. Ezt tehát nem nagyon lehet befolyásolni. A halálozási mutatót lehet jobb egészségügyi ellátással, jobb életkörülményekkel javítani, például Pozsonyban néhány évvel magasabb a várható élettartam, mint a szegényebb régiókban. Tudjuk azt is, hogy a magyar lakosság nincs a legjobb gazdasági helyzetben, tehát ez befolyásolható lenne. Meghatározó szerepe van a végzettségnek is, a főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkezők jóval tovább élnek, mint a segédmunkások. A migráció nem növeli a magyarok számát, nem jellemző, hogy sok magyar költözne ide. Az asszimiláció az, aminek csökkentésével a legtöbbet el lehetne érni, egyfajta felvilágosító munkával, mindazon problémák tudatosításával, amelyek az asszimilációs folyamat során előállhatnak. Meghatározó azonban a gazdasági helyzet is, hiszen Komáromtól keletre az ország legszegényebb régiói közé tartoznak a magyarok lakta régiók, s inkább elvándorolnak az emberek. Sokkal később teremtenek egzisztenciát maguknak, gyakran külföldön vállalnak munkát, ami szintén nem segíti elő a korábbi házasodást, a gyermekvállalást.

A szlovákiai magyarság gyorsabban fogy, mint a többi, határon túli magyar közösség?

Nem, Kárpátaljával együtt mi állunk a legjobban. A legrosszabb a helyzet a Délvidéken, illetve a szórványokban, Horvátországban, Szlovéniában. Közepesen rossz Erdélyben, és talán Kárpátalján egy hajszállal jobb, mint nálunk.

Mennyire befolyásolja a szlovákiai magyarság helyzetét, ha a magyarországi politikai elit a határon túli magyarok betelepítésével próbálná mérsékelni a magyarországi népességfogyást? Van ilyen szándék Magyarországon?

Hosszú időn át az volt a magyarországi álláspont, hogy „otthon kell tartani” a magyar kisebbségeket, ám amióta az Európai Unió tagjai vagyunk, a határon túli magyarok nagy többsége teljesen más mozgástérrel rendelkezik. Szabadon mozoghatnak, így sokkal kisebb beleszólásuk van az egyes országoknak abba, hogyan viselkedjenek a szomszédos ország polgárai. A mozgást sokkal nagyobb mértékben befolyásolja az, hogy Magyarországnak milyen a gazdasági helyzete. Egy javuló, erősödő gazdaság nagyobb mértékben vonzaná a határon túli magyarokat, mint most. Tehát nem a közvetlen szabályozások hatása a legnagyobb. Demográfus körökben felmerült, hogy a magyarországi népességfogyást határon túli magyarokkal lehetne pótolni. Teljesen abszurd elképzelések is megfogalmazódtak, olyan írással is találkoztam, melyben a szórványban élők áttelepítését javasolták. De látni kell, hogy akik szórványban élnek, már olyan mértékben kettős kötődésűek, hogy sokkal kevésbé lennének aktív részesei egy ilyen stratégiának.

A kettős állampolgárság bevezetése sem befolyásolná ezt?

Szerintem azzal, hogy tagjai lettünk az Európai Uniónak, ennek a kérdésnek a jelentősége nagyot esett. Teljesen más jelentősége van mondjuk egy kárpátaljai vagy délvidéki magyar számára, a mi szempontunkból ennek nincs jelentősége.
http://ujszo.com/online/kozelet/2010/01/28/elsosorban-az-asszimilacio-miatt-fogy-a-magyarsag




Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:



Bósza János [ 2010-01-21 13:07 ]

Kedves István ezt hol mondta Duray, milyen konferencián és mikor?



Nadasdi Istvan [ 2010-01-21 09:46 ]

A közelmúltban újra alkalmam volt egy "Duray féle" előadást meghallgatni Budapesten.

A lényege, ha jól emlékszem egy kérdésre való felelet volt.

Szerinte az MKP-nak van átfogó programmja, ebben benne foglaltatik nem csak az autonómia de társnemzeti viszony rendezése is. Az MKP azért nem rukkol elő ezzel a programmal mert a pártot elsősorban a hatalomgyakorlás érdekli (hölgyeim és uraim így! 2009 végén). A kérdés gyakorolt-e valaha valamiféle hatalmat az MKP Szlovákiában vagy annak déli részén? Ha igen mire használta fel?
Mi a konkrét eredmény?
Ez arra volt csak j az EU-nak, hogy bizonyitottnak vegye, hogy a felvidéki magyar közösségnek nincs problémája, Szlovákia
teljesíti az uniós elvárásokat.

HID -MKP párosnak pénz és valószínűleg és hatalomgyakorlás a vezetőségnek és közvetlen holdudvarának nagyobb jövedelmet és egyéb juttatást
jelent (például a szolgálati gépkocsi) Ennek esetleges elvesztése félelmet keltett annak idején e Csákyben,
(hir amit barátai szivárogtattak ki), Nem is volt hive a koalicióból való kilépésnek. ermészetesen később mint munkáját végzett mórt köszönet nélkül elküldték.

Azt nem veszi tudomásul, a legitim "magyar" érdekképviselet vezetősége, hogy az idő nem csak pénz hanem élet is. A pénz vagy élet közül ők a pénzt választották, az, hogy a morbid állapotban lévő magyar közösséget gyógyítani kellene őket nem érdekelte.
A gyógyulás pedig autonómia nélkül lehetetlen. Tehát inkább a pénz mint a közösség tartós fejlődése.

Szlovákiai problémáknak elismert szakértője Scultety Csaba kérte Durayt, hogy vesse fel az autonómia kérdését az MKP-ban. Próbáljanak egy a finn példát követő autonómia modelt kidolgozni, amelyet a "Nemzeti Tanács" elé kellene terjeszteni.

Persze Duray nem mondott igen, de sajnos nemet sem (opportunista magatertás),
hallgatott mint az bizonyos tárgy a fűben ...







HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona