4. VÁLOGATOTT KISEBBSÉGPOLITIKAI ÜGYEK

2010.04.16.
4.1. Az autonómia
2007 végén Bósza János javasolta, hogy 16 szlovákiai járás területén, ahol több mint egymillió szlovák él, hozzák létre a Dél-felvidéki Autonómiát. Ezt a javaslatot a szlovák politikai pártok politikai provokációként értékelték (HZDS: Juho-hornozemská…, 2008). A Nomos Regionalizmus társulás visszautasította, hogy a területi autonómiát valamiféle államellenes, alkotmányellenes, népellenes és diszkriminációs kezdeményezésnek tekintsék. Bósza javaslatát a teljes szlovák politika szélsőségesnek, elfogadhatatlannak és valóságidegennek tekintette. A Belügyminisztérium 2008 januárjában feloszlatta a Nomos Regionalizmus polgári társulást (Bósza vyzýva; 2008; Slotu…, 2008; Ministerstvo rozpustilo…, 2008). A társulás honlapja azonban ma is működik, bár nehezen elérhető.

Az MKP 2008 elején egyértelműen visszautasította az országhatárok megváltoztatását, valamint azt is, hogy területi autonómiára törekedne. „A világ változik. Amikor a határok nélküli Európát építjük, miért lenne érdekünk most bármilyen határt megváltoztatni? Másrészt azonban érdekünk, hogy biztosítva legyen kultúránk és oktatásügyünk, ezért ezen a téren szívesen látnánk egy magasabb szintű önkormányzást” — jelentette ki Csáky Pál, az MKP elnöke (Csáky: Slota…, 2008). Az autonómia körüli vitákhoz külföldről is érkeztek vélemények. Göncz Kinga, Magyarország külügyminisztere azzal a kéréssel fordult Knut Vollebaekhoz, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához, hogy a régióban segítse megvalósítani az autonómiáról és a kisebbségek jogairól folytatott nyílt vitát (Ma􀄌arsko: Gönczová…, 2008).
Az autonómiáról folytatott viták új hullámát váltotta ki Csáky Pálnak az ismert romániai magyar politikussal, Tőkés Lászlóval folytatott megbeszélése. Csáky Pál szerint az autonómia ernyője alá a szlovákiai magyarok kulturális és művelődési szervezetei tartoznának. Az egész rendszerről és annak finanszírozásáról a szlovákiai magyarok választott, kis létszámú parlamentje döntene, az országos parlament pedig törvényességi felügyeletet gyakorolna a kisebbségi képviselők felett. Amikor a sajtó erről hírt adott, Csáky Pál kijelentette: 2008. szeptember 27-én Dunaszerdahelyen Tőkés Lászlóval az autonómiáról nem beszéltek. A találkozóval kapcsolatban kiadott nyilatkozata szerint a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Emberjogi és Nemzeti Kisebbségek Szekciójának a 2003—2005 közötti elképzeléseiről beszélt (Kubiš kritizoval…, 2008). „A mai találkozó legfontosabb pontja valóban az volt, hogy egymás között tisztázzuk, mit is értünk az autonómia különféle formái alatt” — mondta a találkozó utáni a sajtóértekezleten annak a hangfelvételnek a tanúsága szerint, amelyet a parameter.sk hírportál hozott nyilvánosságra. Csáky Pál szerint a kulturális és oktatási önkormányzat megvalósítása mindig is az MKP programjában szerepelt. Ám szerinte a hangfelvételt, amelyen arról beszél, hogy az autonómia az MKP programja, roszszul fordították.14 Az egész ügyet tisztességtelennek nevezte. Az MKP elnöke elismerte ugyan, hogy szólt az autonómiáról, ám csak egyetlen magyarázó mondatban, amikor rá akart mutatni arra, hogy a szlovákokat az autonómia szó nagyon érzékenyen érinti (Csáky poprel…, 2008; Fico robí…, 2008).
„Az autonómia szerte a világban a politikai kommunikáció része, de a mi programunkban nem szerepel” — hangsúlyozta Berényi József (Ma􀄌arič: Za zlé…, 2008). Szigeti László, az MKP alelnöke kijelentette, hogy nem híve Dél-Szlovákia se területi, se politikai autonómiájának, és úgy hiszi, hogy a párt tagságának a többsége is így vélekedik. „Ez nem szerepel az MKP céljai között” — szögezte le 2008 októberében a JOJ Televízió De Facto c. műsorában. Hozzátette még, hogy mindenhol előfordulnak szélsőségesek (Szigeti: Väčšina…, 2008). Az MKP egy másik képviselője, Farkas Iván úgy nyilatkozott, hogy pillanatnyilag a területi autonómia nem a megfelelő kiindulási pont, amely megoldást jelentene a szlovákiai magyarok számára. Arra a kérdésre, miért csak pillanatnyilag, mivel ez nyugtalanítja mind a szlovák politikát, mind a közvéleményt, a következőket válaszolta: „A jelenlegi helyzetben a kulturális és oktatási önkormányzat
híve vagyok. Nem tudom azonban, merre fog fejlődni a jövőben nemzeteink együttélésének tekintetében a közhangulat, ezért nem tudom megmondani azt se,
mi lesz tíz vagy ötven év múlva.” Véleményét a szlovák politika kiszámíthatatlanságával indokolta (Iván Farkas…, 2008).
Ezzel szemben a szlovák politikai pártok abból a feltételezésből indultak ki, hogy „az MKP egyértelműen Dél-Szlovákia autonómiáját készíti elő” — ezt M. Dzurinda jelentette ki. A KDH elnöke, Pavol Hrušovský is abban az értelemben nyilatkozott, hogy Szlovákiában a magyar autonómia semmilyen formája nem valósítható meg. „Se önkormányzati, se kulturális, se oktatásügyi”, és visszautasította a Csáky Pállal való mindennemű együttműködést abban az esetben, ha radikalizálni fogja a szlovák politikai színteret. Szavai szerint a KDH számára elfogadhatatlan a szlovákiai magyarok autonóm jogállásáról való bármilyen spekuláció. Az MKP a volt szövetségeseinek álláspontját a szlovák politikai pártok között folyó nacionalista versengés számlájára írta
(Na oboch…, 2008; Csákyho návrhy…, 2008; KDH a SDKÚ sa dohodli…, 2008).
Az „autonómia” az MKP szótárában nagyon gyakori kifejezés, az „önkormányzat”
szinonimája. Ugyanez azonban a szlovák politikai pártok számára elfogadhatatlan. Ők különbséget tesznek ugyan az önkormányzat és az autonómia fogalma között, de e fogalmakról politikai vitába nem hajlandók bocsátkozni. Számukra bármilyen autonómiatörekvés radikális és szélsőséges.

14 Peter Morvay a Čo vytrieska􀃲 z autonómie (Mit kicsikarni az autonómiából) c. cikkében a következőket
írta: „Csáky úgy viselkedik, mint az a pubertás, akit a betört ablak mellett érnek tetten. Ahelyett, hogy
férfiasan szembenézne a helyzettel és bevallaná, hogy valóban azt mondta, amit ma bárki meghallgathat
vagy lefordíttathat a nyilvánosan hozzáférhető hangfelvételről, inkább a sajtót vádolja manipulációval
és provokációval. A médiák pedig csak pontosan tájékoztattak a szavairól. Nem voltak hajlandók
belemenni abba a politikai játékba, hogy a magyar publikum előtt — különösen a radikális kolléga előtt,
akinek meg akarjuk mutatni, hogy nála semmivel sem vagyunk rosszabbak — autonómiáról beszélünk,
ezt viszont szlovák nyelvre önkormányzatnak fordítjuk, miközben saját publikumunkat ismét afelől biztosítjuk,
hogy ez a két dolog egy és ugyanaz (ami nem mindig igaz). Mindemellett Szlovákiának szüksége
van a kisebbségi autonómiáról szervezett komoly vitára. Már csak azért is, hogy fény derüljön arra,
mit is takar ez a fogalom valójában, és arra, az itteni magyarok ezt az autonómiát valóban akarjáke,
illetve mit is akarnak tulajdonképpen.” (Morvay, 2008)
A veszélyeztetettség érzésének kiváltása mindkét oldalon az ellenségkép kialakításának
a része, olyan ellenségé, aki miatt fel kell sorakozni egy-egy olyan politikai
párt mögé (függetlenül annak pillanatnyi nagyságától és politikai súlyától), amely az
etnikai (szlovák vagy magyar) érdekeket védi, illetve a kormánypártok esetében, amely
Szlovákia nemzetállami érdekeit védelmezi.
A médiák aránylag kisebb figyelmet szenteltek Simon Zsolt parlamenti képviselő
tevékenységének, aki bejelentette a dél-szlovákiai régió városai és falvai társulásának
a létrehozását. A társulás ideiglenes neve Dél-Szlovákia Városainak és Falvainak Regionális
Társulása, feladata az lenne, hogy segítsen megoldani a régió sajátos problémáit.
Úgy érvelt, hogy ez a társulás apolitikus, amely nem az autonómia létrehozása
érdekében jönne létre. Törekvése azonban a régió több önkormányzatának ellenállásába
ütközött. Igaz ugyan, hogy Simon Zsoltnak sikerült a terv támogatására megnyerni
a régió mintegy 50, zömében magyar lakta települését, de a többségében szlovákok
lakta települések elutasították a kezdeményezést. A képviselő több estben
még azoknál az önkormányzatoknál se járt sikerrel, amelyeket az MKP tagjai irányítanak.
Ez részben a képviselőnek a pártban kialakult helyzete, a pártvezetéssel szembeni
ellentétei miatt következett be. Szlovákia Városai és Falvai Társulásának (ZMOS)
elnöke, Michal Sýkora viszont annak a reményének adott hangot, hogy a terv egyáltalán
nem fog megvalósulni, mivel ez a helyi önkormányzatok pozíciójának a meggyengüléséhez
vezethet. Új társulás csak abban az esetben jöhet létre, ha azt a régió városainak
és falvainak többsége támogatja. Robert Fico kormánya Simon Zsoltot már
korábban is azzal vádolta, hogy etnikai alapokon akar létrehozni társulást. Simon ezt
természetesen elutasította (Obce na juhu…, 2008; Organizácia pre…, 2008).
Szlovákiában mindeddig nem sikerült a nemzeti kisebbségek fejlődésének olyan feltételeit
és mechanizmusait kialakítani, amelyek elősegítethették volna, hogy a kisebbségek
(adott esetben a kisebbségi helyzetben élő szlovákok is), az általuk lakott területeken
— a kormánnyal és az önkormányzati szervekkel együttműködve — maguk oldhassák
meg a problémáikat. Az autonómia és az önkormányzat fogalmáról olyan vita,
amely tisztázhatta volna, mit is jelentenek ezek valójában, ki mit ért alattuk, el se kezdődött.
A kérdéskör mindmáig tabu, az érdekelt pártok ezzel alaposan vissza is élnek,
és saját politikai céljaik elérésére, az ellenségkép kialakítására használják fel.
http://www.foruminst.sk/publ/neksz/2008/neksz_2008_stefan-sutaj_sapos-aranka.pdf