Az autonómiáról beszélni kell

2009.11.13.

Az autonómiáról beszélni kell
[ 2009. november 12. ]

A történelmi Székelyföld Aranyosszék nélkül
Örömmel olvastam az első visszajelzést A székely autonóm terület térképe, illetve Az autonóm Székelyföld című írásaimra.* Amikor közzétettem ezeket, az volt a célom, hogy történelmileg bemutassam, elemezzem a Székely Nemzeti Tanács által kiadott Székelyföld-térképet, rámutassak arra, hogy bizonyos régiók miért csatlakozhatnak jogosan e területhez, illetve miért változhat meg a belső hagyományos széki felosztás.

Megállapítottam, hogy nagyobb eltérések elsősorban a fiúszékek megszüntetésében fedezhetők fel, mert azok külön-külön kis lélekszámúak, területük is kicsi, ezért alkalmatlanok a funkcionális közigazgatásra. A tervezett autonóm Székelyföld határainak vizsgálata során viszont azt a következtetést vontam le, hogy annak kiterjedése bár némileg kisebb, mint a történelmi Székelyföldé volt, de határai ― kisebb-nagyobb módosításokkal ― követik a hagyományos határokat.

A térképismertetések egyik lényeges gondolata azonban az volt, hogy rámutassak egy lehetőségre, miszerint „a tervezett autonóm Székelyföldhöz bármilyen etnikai összetételű település csatlakozhat. Erre nemzetközi példák is vannak. Így például a ladin települések háromnegyede az osztrák Dél-Tirol autonóm terület létrehozása idején úgy döntött, hogy annak keretében akar élni." E sorokat kiegészíteném azzal, hogy azok a ladin települések, amelyek az autonómia létrehozásából kimaradtak, a későbbiek során hiába kérték a Dél-Tirollal való egyesülést, mert az olasz kormány utólag már nem volt hajlandó teljesíteni e követeléseket. Következtetés: azok a magyar települések, régiók, amelyek most az autonómia létrehozása előtt nem kérik a Székelyföldhöz való csatlakozást, nem biztos, hogy később élhetnek e lehetőséggel.

Ne feledje senki, Európa-szerte megvalósult az önrendelkezés kisebb-nagyobb jogköre, új államok sora jött létre, köztük jó néhány Székelyföldnél alig nagyobb. Az Európai Unió huszonhét tagországából tizenkettő biztosít önkormányzatot a területén élő őshonos lakosságnak. Mivel az unióban százmilliós lélekszámot meghaladó őshonos népesség él, meggyőződésem, ha lassan is, de e kérdés megoldására sor kerül, így előbb-utóbb megvalósul Szé­kelyföld és más régiók területi, kulturális és helyi önkormányzata, autonómiája.

A dr. Szőts Dániel által javasolt Felső-Maros régió nem tartozott a történelmi Székelyföldhöz, de írása gondolatébresztő. Természetesen jó lenne, ha az illető települések csatlakozhatnának, de ez csak akkor lehetséges, ha a lakosság fele önként kéri a közigazgatási egyesítést. A térképet tanulmányozva úgy tűnik, lehetőség lenne még néhány település, tájegység Székelyföldhöz való kapcsolására, de ez csak a fentiek szellemében lehetséges. Többször írtam arról is, hogy bizonyos székelyföldi régiók, települések, ahol jelentős román lakosság él, sajátos státust nyernek. Marosvásárhelynél konkrét példaként említettem az olasz többségű Bolzano városát, mely ma az osztrák népességű Dél-Tirol autonóm terület központjaként sajátos jogállással bír.

Jó lenne, ha az erdélyi magyar politikusok, amikor a tévében beszélnek az önrendelkezés jogáról, a székely autonómia kérdését nem szűkítenék le Hargita és Kovászna megye területére. El kell mondani, hogy a mai Maros megye területén él a székelység több mint egyharmada, és e megye nem azonos a történelmi székely székkel. Kényelmességből, a kellemetlen viták elkerülése végett ezt nem szabad elhallgatni, mert a román lakosság információit elsősorban a tévéből meríti, s jogosan tart igényt a valós tájékoztatásra. Természetesen, nem árt elmondani azt sem, hogy a történelmi Székelyföld a magyar honfoglalástól számítva 997 éven keresztül élt a területi önkormányzat szűkebb-szélesebb jogkörével. El kell mondani, hogy Székelyföldön a román nyelv továbbra is hivatalos marad, biztosítva lesz a románság számarányának megfelelő részvétele a központi és helyi vezetésben. Nem szabad olyan hamis kifejezéseket használni, mint például: „român de etnie maghiară", amely inkább magyar nemzetiségű románt jelent, mint magyar nemzetiségű román állampolgárt.

Ne feledjük, csak a valós ismeretek szolgálhatják az autonómia ügyét, a féligazságok kimondása bizalmatlanságot kelt. Dr. Szőts Dánielt idézve, fontos még emlegetni azt is: „Ha majd megerősödik Székelyföld mint autonóm terület, segíteni fogja az erdélyi magyarokat, bárhol élnek: Aranyosszék, Kalotaszeg, Szilágyság, Szatmár, Bihar magyarjait, a Brassó környéki és más szórványban élőket."

Gondolataimat azzal zárom, hogy az autonómiáról sokat kell még beszélni, de józanul és fellegben járás nélkül.

Lásd a Háromszék napilap 2009. szeptember 26-i számát, a Történelmi Magazin folyóirat 2009. októberi számát és az elektronikus sajtót: erdély.ma stb.

Kádár Gyula, Háromszék
http://erdely.ma/autonomia.php?id=60787

Már a székelyek is rájöttek nem szabad görcsösen ragaszkodni a bevett szokásokhoz, ha eredményre akarnak jutn autonómia témában, akkor olyan helyzetfelismerésből kell kiindulniuk, amely egy olyan tárgyalási alapot hoz létre, aminek köszönhetően minélnagyobb területeket sikeresen megmenthetnek a teljes asszimilációtól. Maximális követelésből kell kiindulniuk, nem pedig abból mi jó a románoknak. A tárgyalások folyamán ígyis-úgyis le kell mondani bizonyos dolgokról, de a kiindulás nem lehet az, aminek a megegyezésnek kell lennie.
Felvidék esetében ilyen kiindulási alap a Hodza-Bartha etnikai demarkációs vonal, a mi részükről a szlovákokkal induló tárgyalások előtt ennek kell képeznie a kiindulási tárgyalási maximum alapot. Mert, ha nem így lesz és csak azt merjük kérni, ami reálisan megmaradhat, akkor az sem fog megmaradni és olyan értékes területeket is elvesztünk, amelyek megtarthatóak lehetnének. BJ