Az önrendelkezésért tanácskozás margójára

1935. december 30-án a Slovenský východ című felvidéki lap ezeket írta: „A kassai korzón még ma is csak magyar beszédet lehet hallani. Most már értitek, miért nem lehet Kassa szlovák város. A kassai konzulátust meg kell szüntetni vagy föl kell robbantani, a magyarokat pedig örökre ki kell kergetni Kassáról.” 1935-ben az Univerzul című bukaresti lap ezeket írta: „Itt az ideje, hogy Mátyás király kolozsvári szobra helyébe Avram Janku szobrát tegyük. Bár Mátyás szobra gyönyörű, ki kell cserélni azt, mert a magyar uralom jelképe.”

Ferenc pápa szavai:
"Ne legyetek soha szomorúak: egy keresztény soha nem lehet az! Ne hagyjátok, hogy az elkeseredés kerítsen hatalmába! Kérlek, ne engedjétek elrabolni azt a reményt, amelyet Jézus ad!"- hangsúlyozta a pápává választása utáni első miséjén mondott szavait megismételve.
Hozzátette: "annyi rossz sebzi az emberiséget: háborúk, erőszak, a leggyengébbeket sújtó gazdasági konfliktusok, pénz- és hatalomvágy, korrupció, megosztottság, az emberi élet és a teremtés elleni bűncselekmények. Nem szabad hozzászoknunk a rosszhoz!"

Igen nem szabad a rosszhoz hozzászokni, nem szabad elkeseredni, nem szabad az igazságért való küzdelmet sohasem feladni.

2014.04.26.

Tegnap (2014. április 25-én) úgy harminc bátor ember megjelent egy öregkomáromi találkozón és elmondta a véleményét a felvidéki magyarság bajairól, azok okairól és szó volt az önrendelkezésünk fontosságáról is. Ennek a találkozónak talán az is lehetne a mottója: “Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.” (Jawaharlal Nehru)


Most mint társszervező szeretném én is az ottani történéseket leírni és egy beszámoló formájában ismertetni a CA olvasóival mi is történt ott és milyen céllal került sor erre a találkozóra.

Megpróbálom néhány pontba foglalva leírni az előzményeket, az ott elhangzottakat (persze mindenről nem írhatok), hogy azok is informálva legyenek, akik nem tudtak a találkozóról, de az ott elhangzott témák őket is érdeklik és azok részére is adjak egy korrekt beszámolót, akik esetleg fél- és dezinformációk alapján, a félretájékoztatás okán esetleg megpróbálják ennek a békés találkozónak a céljait, létrejöttének az okait kiforgatni, legjobb esetben is elhallgattatni..
Ebben az összefoglalóban neveket, sem személyi, sem egyesületieket nem fogok leközölni, ezt meghagyom azok számára, akik ezért jól megvannak fizetve, hogy lenyomozzák.

1. Előzmények

Márciusban úgy döntöttem, hogy megpróbálom feléleszteni a zsákutcába került önrendelkezésünket ezért újból elküldtem megvitatás okán az összes szlovákiai és magyarországi parlamenti képviselőnek a 2007-es Commora Alula által létrehozott egyetlen létező fölvidéki autonómia tervezetünket. Abban bíztam, hogy végre valaki, valakik "ráharapnak" és nem pedig a homokba dugott fejek és a széthúzás politikáját fogják folytatni. Egyedül Gaudí-Nagy Tamás a Nemzeti Jogvédő Szolgálat kezdeményezője, pártonkívüli jelezte, hogy egyetért a kezdeményezésemmel és egy személyes találkozóra invitált. Ez meg is történt még 2014. márciusában. Ezen a találkozón hatan vettünk részt, a bemutatkozás után mindenki elmondta véleményét a felvidéki magyarság megmaradási témáiban, majd abban maradtunk, hogy áprilisban folytatjuk. Így került sor erre a találkozóra.
A Commora Aula felvidéki területi autonómia tervezet a székelyek Csapó Endre által elkészített tervezete alapján készült, Csapó úr beleegyezésével. Csapó úr akkoriban (2006) a Székely Nemzeti Tanács elnöke volt. Mikor megkérdeztem tőle, hogy fel-e használhatom a tervezetüket kiinduló anyagként, hogy annak pozitívumait bedolgozhassam a mi fölvidéki tervezetünkbe is, ezt a kérésemet örömmel vette tudomásul és írásos formában engedélyezte. Ezek után teljes energiámmal nekiestem a tervezetünk elkészítéséhez.
Az első felvidéki területi autonómia tervezet 2007 májusára készült el. Ezt a tervezetet a már a Csáky és Duray által vezetett MKP-nak is elküldtem, azt hittem örömmel fogják fogadni, de ami ezek után történt az a legrosszabb rémálmaimat is felül múlták.
Mi is történt 2007 májusában Slota komáromi hívei figyelmeztették a "nagyvezért", hogy Komáromban van egy magánzó, aki az autonómiáról, az önrendelkezésről beszél, saját autonómista honlapja van és még szemtelenül készített egy a Szlovákia szétzilálását (szerintük, szerintem a megbékélést) célzó autonómia tervezetet. Slota sajtókonferenciát tartott és a Commora Aula autonómia tervezetének a térképét egyenes adásban bemutatta az STV-én és a TA3-on is. A TA3 egy a napi témával kapcsolatos műsorába azonnal meghívta az MKP akkori elnökét Csákyt és köntörfalazás nélkül megkérdezték Csákytól mi a véleménye a bószaféle területi autonómia tervezetről. Csáky úgy határolódott el tőlem és az autonómiától is, hogy kerek perec kijelentette ők nem törekszenek az autonómiára és aljas módon engemet, mindenfajta bizonyíték nélkül a Slota emberének, a szönöszö fizetett ügynökének nevezett. Ezzel nekem, és az jól induló autonómia küzdelmünknek is keresztbe tett.

Ennyit bevezető gyanánt, ha szükséges lesz ezekről a múltban elkövetett hibákról majd még írok, amelyeket az un. felvidéki magyar politikusaink követettek el, amelyekkel nemhogy nem segítették az autonómia küzdelmünket, hanem egyenesen és bizonyítható módon keresztbe tettek azoknak, akik önzetlenül, saját anyagiakat és időt nem kímélve elkezdtek küzdeni a jogos és egyetlen megmaradási elérhető célért az autonómiáért, az önrendelkezésünkért.

2. Tanácskozás.

Visszatérve a tegnapi tanácskozáshoz, ahogyan már írtam harminc bátor ember, akik oda el mertek jönni, bátran kimondták és személyes beszámoló formájában informálták egymást ki és milyen téren tevékenykedik, hogyan segítik a megmaradási küzdelmünket. Nagyon sokféle nézetet és véleményt hallhattunk. Egy közös nevezőjük volt, hogy mindannyian kinyilatkozták, hogy elegünk van a megaláztatásunkból, az asszimilációnkból és ezért minden törvényes eszköz bevetésével tenni kell azért, hogy a számunkra nézve a negatív tendenciákat megfordítsuk és elinduljunk közösen egy olyan úton, ami nem a széthúzásról, hanem egy közös út kitaposásáról, a megmaradásunkról szól.


Amikor egy nemzetrész fogyatkozik és sok helyen már teljesen elszórványosodott, pusztul, kérdezem: akkor mi a teendő?

Gyakran a jóért rosszal és szeretetért gyűlölettel fizetnek, akkor is csak egy út létezik, az az út, amikor a nemzet a saját létéért, megmaradásáért hajlandó valami maradandód tenni. Ezt pedig békés és kitartó küzdelemnek hívják .
Egy pocsolyában evezünk, igaz több csónakban evezve és az is igaz néha egymás kárára, de leginkább a felvidéki magyarság rovására csapkodunk jobbra -balra. Sokunk döntéseit nem a szív igazsága, hanem az ész kiszámíthatósága irányítja.

Sokan vagyunk ahhoz, hogy ez másképpen legyen, de túl kevesen ahhoz, hogy továbbra is így maradjon. Sok a teendő, sok jót tehetnénk közösen, de sok felesleges hibát is elkövethetünk, elkövettünk, aminek a kárvallottja mindig a nép, a hallgató többség. Sajnos elfelejtettünk egy nagy igazságot, hogy mind azt, amit a sorstól, más szavakkal éljek az Istentől kaptunk csak egy rövid ideig, óráig kaptuk letétbe. Nem azért, hogy a saját hasznunkat szolgálja, hanem azért, mert az Isten úgy látta alkalmasak vagyunk, az Ő elképzelései szerint cselekedni, jót tenni honfitársainkért.

Az elmúlt években rengeteg síró emberrel találkoztam, lelki betegségek tizedelték meg a népet, a rosszmájúságunk és bizalmatlanságunk szedte áldozatait. Egymásban csakis az ellenfelet láttuk. Ennek rengeteg logikus és világos magyarázata van, miért is ezt az utat választottuk és nem azt, amit az Isten nekünk felkínált bőséges jutalmáért cserébe. Egy barát így vélekedett:

"Az önérdekű, a pénz és hataloméhes politika sajnos még mindig az egységes nemzetért való politika szent helyét gyalázza."

Erős szavak, igen azok, de igazak is.

Tisztelt barátaim, egy tökéletlen figura vagyok a sakktáblán, azt kérdezem Önöktől, vajon gondolkodtak már azon, hogy lehetne-e másképpen is élni, jót cselekedve elvárni a jó cselekedet. Az első lépés megtételéhez, hatalmas erő szükségeltetik, tudják hol lakozik ez az erő? A SZÍVÜKBEN, mindig is ott volt, csupán a gyenge hangjára nem figyeltek oda, nem akarták meghallani, mert az ész mást mondatott Önökkel. Mától ez legyen másképpen, a tetteinket a szív igazsága irányítsa. A szív sohasem adott utasításokat, csak figyelmeztetett a hibáinkra és okítani akart. Arra tanítani, hogy az élet sokkal összetettebb dolog, mint ahogyan azt mi elképzeljük. Sokkal több fogaskerékből álló gépezet, mit mi azt elképzelni tudnánk. Az ész, az eszünk ezt még csak felfogni sem tudja, ezért ad hamis utasításokat, hogy megtévesszem minket. Csakis a szívünk az, ami ismeri, ismerheti a teljes igazságot, az egy tökéletes gépezet, amit csak az Istenünk akarata képes felül múlni.

Megváltozni és az ész kiszámíthatósága helyett a szívünkre hallgatni, erre az útra lépni sohasem lehet későn. Tudom, írtam már az első lépést megtenni nagyon nehéz, de ha a szívünkre hallgatunk, a tavaszi szellő könnyedségével végrehajtható.

Az Isten amennyire irgalmas, de a türelme sohasem végleges, a történelemben rengeteg példával szolgálhat. Ezért legyünk bölcsek és okosak. Több nemzet a történelem során, a figyelmeztető isteni szavakra nem hallgatott, nem akarták meghallani, gőgösek, magabiztosak voltak, majd elvesztek, ma már azt sem tudjuk , hogy léteztek-e egyáltalán. Mi ne kövessük el ezt a hibát, hallgassuk meg, amit a szívünk szeretne mondani , az igaz szó erejével, mert semmi mást nem akar, csak segíteni nekünk. Ne várjuk meg, hogy az Isten türelme tovaszálljon, magunkra hagyjon, mert utána nincs semmi. Kiszáradt szív és üres fejek maradnak, pusztulásunk. Ezt akarjuk? NEM!!! Nem ezt akarjuk!


Nem szeretném megváltoztatni a világot, mert ahhoz egy porszemnyi ember leheletnyi életében erre képtelen, hanem lökni akarok a felvidéki magyarság megmaradási szekerén. Elindítani egy rögös és szikes úton a helyes irányba. Vannak akik helyezkednek, és olyanok is akik hűek elveikhez, hogy holnap is a barátaik,ismerőseik szemébe tudjanak nézni! Én végig igyekeztem megmaradni hűnek az elveimhez. Azt mondják az élet szomorúság, küzdelem, hazugság, meg vigasság. Az én szomorúságom, küzdelmem, vigasságom a saját igazságom. Igazság? Mi az? Az igaz szó szabaddá tesz, hogy az ütésre ne az ütés legyen a válasz, hanem az igazságosság, az alkotmányos azonos jogaink és a méltóságteljes élethez való jog. Változásokat a folytonos harc, az ellentétek ütközése hozza létre. Mindez csakis akkor lehet eredményes, ha a tetteinket a szív igazsága irányítja, az ész kiszámíthatóságával szemben, hogy győzelemre segítse a szabad akaratot és az erkölcsös politizálást.


A 2013-as év a rest, a siket, a gyáva és a kéregető éve volt. A felvidéki magyar politikusok és a kékvérűek síherehada ebben az évben is rest, siket, gyáva és kéregető maradt.

Látszatmunka, sziszifuszi erőfeszítés, sziszifuszi akarat, ez jellemezte az igyekezetüket. Mint a hegycsúcsra felgörgetett szikla sohasem áll meg a helyén, magával sodorva görgetőjét újra és újra alágördül. A hamis igyekezet és a sziszifuszi munka is eredménytelen, hiábavaló maradt.

Pedig nem szabadna így történnie! Ha az igyekezet, melyet a jobbítás szándéka sugall és ösztönöz az már nem sziszifuszi igyekezet, mert a céltudatos munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Ez csak befektetett energia és kitartás kérdése. Erről az MKP-s és Hídas politikusok elfeledkeztek. A politikusaink elfeledkeztek rólunk, hogy nem a nép van értük, hanem nekik kéne küzdeniük értünk, a megmaradásunkért.

A 2014-es év legyen a tenniakarók, a bátrak és az egységes fellépésben hinni akarók éve. Számunkra csak egy út létezik a megmaradásunk útja, minden más a szakadékba vezet.




Autonómiát a felvidéki magyarságnak

Csak az autonómia jogosságát hirdetem


2010. június 4-én megtörtént Pozsony visszavétele .
Néhányan 3 órára visszavettük a Trianon előtti Pozsonyt, Presporkot, Pressburgot, a magyar királyok koronázási városát. Trianon ellenes beszédem, vesszen Trianon címmel, ami nem volt provokatív mégis egyes szlovákok vulgáris nemtetszését váltotta ki ( beszédem szlovákul-magyarul hangzott el). Miközben Gasparivic palotája elé vonultunk, látva a magyar címeres koszút a kezünkben sokan a járókelők közül megszólaltak magyarul, erőt egészséget és főleg kitartást kívánva. Zengett az autonómia is mint a szlovák-magyar megbékélés egyik feltétele, nem megalázkodva, hanem bátran tüntettünk a jogainkért. MAJD a pozsonyi rendőrök biztosítása mellett a beszéd után koszorúztunk a Vásár téren a magyar református templom előtt, mert a plébános nem engedte, hogy a plébánia területére bevigyük a megemlékezés koszorúját a pozsonyi hősök emlékére akik a cseh megszállás elleni tiltakozás sortüzének lettek az áldozatai 1919 februárjában. A koszorúzás után visszamentünk a Béke szökőkúthoz, ahol 16:30 szirénával és harangcsöngés imitálásával tiltakoztunk Trianon ellen, a szirénázásra nagyon sokan odafigyeltek, mert messzire, \"talán Trianonba is elhallatszott\". Az egyik aktivistánk a megemlékezés koszorúját továbbvitte Budapestre és az esti órákban a Hősök terén helyezte el véglegesen.

Nos ez egy egy történet volt a sok közül, hogy hogyan is lehet és kell küzdeni a jogainkért, persze, ha nemcsak 10-en lettünk volna ott, hanem mondjuk több százan, akkor minden másképpen nézhetett volna ki.
Csak reménykedni tudok, hogy ez a mostani kezdeményezés az önrendelkezésünkért sikeresebb lesz , mint az ezt megelőző kezdeményezések és sikerül végre egységesen, egy célért és közösen küzdenünk és lesz folytatása.

Bósza János Öregkomáromból