Bayer Zsolt: Hadüzenet

2009.08.25.
" Ficóval, Slotával, Gasparoviccsal és Meciarral lehetetlen a továbbiakban egy levegőt szívni. Nevezettek ugyanis gazemberek lettek. Egy frusztrált, beteg, aljas hatalom magyargyűlölő képviselői és működtetői. Nincs tovább. Legyen ez a mi válaszunk a hadüzenetre. "

"…itt maradok köztetek, és veletek fogom átélni a rossz napokat is… mert ha másokat maradásra biztatok, én sem mehetek el innét." Esterházy János mondta ezt 1925-ben a Felvidéken a felvidéki magyaroknak.

Esterházy gróf a Benes- és Masaryk-féle csehszlovákizmus ellenfele volt. Előbb a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga vezetője lett, majd az Országos Keresztény Szocialista Párt elnökeként 1935-ben mint egyedüli magyar jutott be a kassai csehszlovák parlamentbe. Autonómiát követelt Szlovákiának és Kárpátaljának. Első parlamenti beszédében kijelentette: "Akaratunk ellenére odacsatoltak Csehszlovákiához, követeljük, hogy a csehszlovák kormány teljes körben tisztelje a mi kisebbségi, nyelvi, kulturális és gazdasági jogainkat." (Érdekesség, hogy a szlovák náci párt, a HSLS, melynek 1939 októberében Tiso lett az elnöke, támogatta Esterházy szlovák autonómiára vonatkozó javaslatát.) 1936. június 21-én alakult meg Érsekújváron az Egyesült Magyar Párt, melynek Esterházy lett az elnöke. Követelte a wilsoni elvek betartatását, s kijelentette: "Mi a szlovák népet mindenkor testvérünknek tekintettük és fogjuk tekinteni a jövőben is. Az ezeréves sorsközösség az Úristen műve volt, és ezt a sorsközösséget emberi erő szét nem bonthatja." A bécsi döntés után – amelyet természetesen üdvözölt – azt követelte a magyar kormánytól, hogy maradéktalanul tartsa tiszteletben a szlovák lakosság jogait a visszacsatolt területeken. Ő maga szlovák területen maradt. Megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot, és a továbbra is szlovák államiság alatt élő hetvenezer magyar jogaiért harcolt. Kiadta az Új Hírek című napilapot, ennek betiltása után pedig Magyar Hírlap címmel új lapot alapított. Elvetette a nemzetiszocializmust, így a náci Tiso gyűlöletének első számú céltáblája lett. Ugyanakkor 1939. március 14-én rádiós beszédében üdvözölte a szlovák állam kikiáltását.

"A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt" – mondta Esterházy, aki a szlovák parlament egyetlen képviselőjeként 1942. május 15-én nemet mondott a 68/1942-es törvényre, amely a zsidók kitelepítéséről szólt. Álláspontját így indokolta: "Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja. … Én ellenben, mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom."

Pozsony felszabadítása után a szovjetek internálták, de kis idő után szabadon engedték. Ám Gustáv Husák utasítására ismét letartóztatták. Átadták a szovjet titkosszolgálatnak. A Lubjankában őrizték, majd Szibériába száműzték. Távollétében a szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte. A vád: a fasizmussal való együttműködés(!). A szovjetek 1949-ben kiadták Csehszlovákiának, ahol elnöki "kegyelemből" életfogytiglant kapott. 1957. március 8-án halt meg a morvaországi Mírov börtönében. A börtönparancsnok nem adta ki földi maradványait a családnak.

Ez tehát Esterházy János, egy magyar úr élettörténete. Az ő életével áll most szemben egy alacsony homlokú, beteg tekintetű szlovák miniszterelnök, bizonyos Fico, egy pitiáner bűnöző, bizonyos Slota, egy érthetetlenül viselkedő ostoba elnök, bizonyos Gasparovic és egy egyszerű alkoholista téeszelnök, bizonyos Meciar, aki például a szégyenletes 1968-as bevonulás idején mint csehszlovák kommunista csinovnyik nyilvánvalóan üdvözölte "a szovjet és egyéb testvéri segítségnyújtást".

Ezek tiltják most ki Szlovákiából a Magyar Köztársaság elnökét. Vérlázító. Egy hadüzenet. Egy önbizalomhiányos, frusztrált, beteg és súlyos belpolitikai gondokkal küszködő hatalom aljas húzása.

Nem tudom, mit lép a magyar külügy, a magyar kormány. De nincsenek illúzióim: 2002 óta szinte perverz módon kéjelegnek a magyarság és a Magyar Köztársaság megaláztatásában. (Lásd például Medgyessy pezsgőzését a román miniszterelnökkel Erdély elcsatolásának román ünnepe alkalmából.) Feltehetőleg semmi sem történik majd. Elvégre nekik is jól jön – akár Ficónak –, ha erről beszélünk, nem pedig arról, mi folyik Magyarhonban.

Ezért aztán kénytelenek vagyunk mi tenni valamit.

Először is csatlakozom Szentesi Zöldi kollégám felhívásához. Annak idején, az elmúlt öt-hat évben, magyar vállalkozások ezrei települtek ki Szlovákiába, mert elviselhetetlenek az itthoni adók és úgy általában az itthoni körülmények. Így tettem én is. Most nincs tovább. Azonnal meg kell szüntetnünk kinti cégeinket, és más megoldást kell választanunk, és ugyanez vonatkozik odakint vásárolt autóinkra; mert bár a magyarországi viszonyok középkoriak és jogtalanok, s bár a magyar kormány egyszerűen fittyet hány az EU-ra (is) – e kormány elődje például az EU-ban nem létező vám helyett gyorsan kitalálta nekünk a regisztrációs adót –, mégis: haza kell hoznunk cégeinket s autóinkat is. Hiába tiltakoztunk ily a módon a középkori viszonyok ellen és egy aljas, hazug, becstelen, rabló hatalom intézkedései ellen – Ficóval, Slotával, Gasparoviccsal és Meciarral lehetetlen a továbbiakban egy levegőt szívni. Nevezettek ugyanis gazemberek lettek. Egy frusztrált, beteg, aljas hatalom magyargyűlölő képviselői és működtetői. Nincs tovább. Legyen ez a mi válaszunk a hadüzenetre.

Az pedig jó volna, ha az alacsony homlokú, beteg tekintetű szlovák miniszterelnök, Fico, az egyszeri pitiáner bűnöző, Slota, Gasparovic elnök és az ócska kis komcsi csinovnyik, Meciar alaposan tanulmányozná Esterházy János életét. Ugyan sem jobbak, sem okosabbak, sem tisztességesebbek nem lesznek ettől, de tán még inkább elszégyellik magukat. Mert már most is szégyellik. Ezért ilyen agresszívek és aljasok.

Magyar Hírlap
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=176642

Kun Miklós: Áll még Komárom vára
2009.08.24. 11:18

"Nem gondolhatja komolyan Fico és köre, hogy ezzel a szégyenletes gesztussal feledtethetik a szlovák államiság hiányát. Cáfolhatatlan történelmi tény, hogy az egész Kárpát-medencében, sőt Kelet-Közép-Európában ez az egyetlen ország, amelynek nincs saját, független múltja. Erőszakos betelepítésekkel ezt nem lehet pótolni. Annyit elértek, hogy Kassa, Losonc és Galánta ma már nem magyar többségű város. Pozsony számos kerületében alig hallani magyar szót. De a sokban még színmagyar Csallóköz és Bodrogköz tartja magát: ragaszkodik az ősi magyar kultúrához, nyelvhez, történelemhez. És áll még Komárom büszke vára, az 1848–1849-es magyar szabadságharc hősi szimbóluma. Most pedig már ott díszeleg Révkomárom terén az államalapító Szent István szobra. Hiába gyalázzák meg azt is: erőt ad minden olyan magyarnak, akiket a Dunán átívelő komáromi híd nem elválaszt, hanem összeköt."

A Magyar Köztársaság elnökét ért megaláztatás mindannyiunk számára felért egy arculcsapással. Szerves folytatása volt annak a történelmi bűnnek, amelyért a szlovák vezetés mindmáig nem kért bocsánatot: az Eduard Benes csehszlovák elnök nevével "fémjelzett" dekrétumoknak, amelyek nyomán a Felvidék magyar lakosságát barbár módon, tömegesen kitelepítették – vagyonát elkobozva földönfutóvá tették. Ami pénteken a komáromi hídon történt, szerves folytatása a történetírásunkban máig kevéssé feltárt segítségnek is, amelyet a hivatalos Prága és Pozsony 1956 vészterhes őszén nyújtott a Kádár-rendszernek. És persze nem kerülhetett volna sor e szégyenteljes jelenetre a szlovák vezetés kihívóan magyarellenes politikája és a civilizált világban párját ritkító államnyelvtörvény nélkül.

Különösen szúrja az ember szemét az álszent, hazug érvelés, amellyel a Robert Fico vezette koalíció magyarázni próbálja a NATO- és EU-szövetséges szomszéd állam legfőbb közjogi méltóságával szemben elkövetett törvénytelenséget. Pozsony számára állítólag az volt sérelmes, hogy Sólyom László éppen augusztus 21-én akart Révkomáromba látogatni, hiszen 41 évvel ezelőtt ezen a napon magyar csapatok is részt vettek Csehszlovákia megszállásában.

A rendszerváltást követő Magyarország vezetői már többször kifejezték sajnálkozásukat a bűnös akció miatt. Pozsonyban viszont érdekes módon senki nem beszél arról, hogy az akkori szlovák elit milyen szégyenletes szerepet játszott "a prágai tavaszt" követő véres "prágai ősz" eseményeiben. Moszkva és szövetségeseinek ügynökhálózata már 1968 kora tavaszától gőzerővel folytatta a cseh – és főleg a szlovák – politikai vezetés dogmatikus tagjainak "megdolgozását", igyekezvén őket a maga – és a megszállás – oldalára állítani. Július 20-án hajnaltájt Vasil Bilak szlovák pártvezető Kádár János balatonaligai villájában ünnepélyes ígéretet tett a Leonyid Brezsnyev által odaküldött Pjotr Selesztnek, hogy ha kell, a szlovákok rendet teremtenek Csehszlovákiában. Újabb két hét múlva egy pozsonyi szakszervezeti üdülő mellékhelyiségében Bilak egy KGB-tiszt jelenlétében ismét találkozott Seleszttel, és átadta neki a Moszkva által már rég szorgalmazott behívólevelet, amely a Varsói Szerződés "segítségét" kérte. A többi közismert: megszállás, halottak és sebesültek Prága és néhány – főleg cseh és morva – település utcáin.

Nemrég kezembe került egy album a halottak fényképével, cáfolva a "vértelen invázió" oly sokáig sulykolt legendáját. Amelyért távolról sem csak a bevonulást elrendelő politikusok és az azt végrehajtó katonák a felelősek, hanem a helyi kollaboránsok is. Köztük pedig jócskán akadtak szlovákok: Martin Dzúr, a fegyveres erők minisztere, aki mindent megtett az esetleges katonai ellenállás meghiúsítására. Viliam Salgovic, a politikai rendőrség kulcsembere, aki előkészítette földije és egyik legjobb barátja, Alexander Dubcek letartóztatását. Samuel Kodaj tábornok, aki már 1968 nyarán megígérte a szovjet főtiszteknek: "Ha kell, egy közlekedési rendőr egyenruhájában felvezetem a tankjaitokat Prágába."

Ez vajon nem fáj Ficónak és Slotának? Azt miért nem sérelmezik, hogy a "normalizációnak" nevezett két évtizedes, kegyetlen visszarendeződés vezére és emblematikus figurája Csehszlovákiában az ugyancsak szlovák Gustáv Husák volt, aki mostanában már-már eposzi hősként foglalja el helyét a szlovák politikai panteonban. Az 1968. augusztusi intervencióban részt vevő öt ország vezetőinek politikai felelősségét nem vitatja senki. De azok után, hogy a szovjet birodalom szétesésével párhuzamosan – először éppen Varsóban és Budapesten, majd Kelet-Berlinben, Szófiában, sőt végül Moszkvában is – elhangzott a hivatalos bocsánatkérés, arcátlanság a mai Magyar Köztársaság elnökének felróni a kádári vezetés bűnét.

Nem gondolhatja komolyan Fico és köre, hogy ezzel a szégyenletes gesztussal feledtethetik a szlovák államiság hiányát. Cáfolhatatlan történelmi tény, hogy az egész Kárpát-medencében, sőt Kelet-Közép-Európában ez az egyetlen ország, amelynek nincs saját, független múltja. Erőszakos betelepítésekkel ezt nem lehet pótolni. Annyit elértek, hogy Kassa, Losonc és Galánta ma már nem magyar többségű város. Pozsony számos kerületében alig hallani magyar szót. De a sokban még színmagyar Csallóköz és Bodrogköz tartja magát: ragaszkodik az ősi magyar kultúrához, nyelvhez, történelemhez. És áll még Komárom büszke vára, az 1848–1849-es magyar szabadságharc hősi szimbóluma. Most pedig már ott díszeleg Révkomárom terén az államalapító Szent István szobra. Hiába gyalázzák meg azt is: erőt ad minden olyan magyarnak, akiket a Dunán átívelő komáromi híd nem elválaszt, hanem összeköt.

Magyar Hírlap