Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

Keresés a honlapon

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Mik vogymuk? Háborúsbűnösök vogymuk.

Benes dekrétumai fasiszta dekrétumok

Kassán az új kormány (1945.IV.5.), meghirdetve egy olyan programot, melynek egyes pontjai kimondottan fasiszta jellegűek voltak, és a magyar és német nemzetiségű polgárok ellen irányultak (jogfosztás, vagyonelkobzás, kollektív bűnösség!). Beneš lett az elnök mindenféle parlamenti jóváhagyás nélkül, holott 1939-ben önként lemondott és üdvözölte az új elnököt (Háchát), és egyébként is lejárt a mandátuma 1945-ig. Ennek ellenére törvényerejű rendeleteket adott ki, s mivel ezek közt több olyan is akadt, amely csupán származásuk miatt avagy anyanyelvük alapján bűnössé nyilvánította a magyarokat és németeket, ezeket a dekrétumokat nyugodtan fasiszta törvényeknek nevezhetjük. (Mihályi Molnár László)

A választások után minden volt és újból beszavazott parlamenti képviselőre, akik megerősítették 2007-ben a Benes dekrétumok érvényességét, büntetőjogi feljelentést teszek. Az ok:

A Benes-dekrétumok érinthetetlenné nyilvánítása etnikai alapú és kollektív intézkedéseket szentesít -márpedig az ilyen intézkedések teljesen idegenek az Európai Uniótól. Másfelől etnikai alapokra helyezi a szlovák állampolgárság elveit, óhatatlanul alsóbbrendűvé téve mintegy félmillió szlovákiai magyar állampolgárságát. Ez súlyos diszkrimináció, és potenciálisan aláássa a szlovákiai magyarok állampolgári jogainak gyakorlását. A szlovák alkotmány tiltja a diszkrimináció minden fajtáját, az etnikait is beleértve. Az alkotmányba foglaltakat semmilyen törvénnyel, rendelettel nem lehet felülbírálni, másképpen értelmezni. A parlament képviselő alkotmánysértő módon cselekedtek, így törvénysértés követtek el. Határozatban szentesítették a felvidéki magyarok és a németek II. világháború utáni meghurcoltatását törvényesítő Benes-dekrétumok érinthetetlenségét. A kollektív bűnösség elvének megerősítése egy EÚ-s állam részéről nem egyeztethető össze az európai normákkal sem.

Fico leköpte a magyar nemzetiségű polgártársait! Szerinte Sólyom László úgy viselkedik, mintha Öregkomárom legalábbis Magyarország területén lenne, ezeket mondta: “Mi illemtudóan, diplomatikus módszerekkel jártunk el, nem használtunk semmiféle erőszakot, kényszerítő eszközt. Világosan megmondtuk neki azt is, hogy ne jöjjön ide, mert azt provokációnak fogjuk tartani” - jelentette ki.

Ilyen előzmények után, mikor fogja Fico bejelenteni, hogy a Benes dekrétumok még érvényben vannak, így nyugodtan a fél millónyi magyarságot bevagonírozhatják , majd átküldhetik Magyaroszágra, mint nem kívánatos magyar nemzetrészt, mert provokációnak tartják, hogy ezerszáz éve őshonos népként itt élnek az "ősszlovákok hazájában".

Megtörténhet?

Sajnos nagyonis reális, hogy a soviniszta államaparátus élükön Ficoval és Slotával azon mesterkednek, hogy balkanizálják Dél-Fölvidéket, Honföldünket, majd minden felelősséget áthárítva a felvidéki magyar nemzetrészre előkészítsék a Fico dekrétumjainak a végrehajtását.
Végső megoldás!!!

Kényszermunka (közmunka)

A 88/1945 sz. dekrétumra való hivatkozással valósította meg a csehszlovák kormányzat azt a civilizációt és európaiságot megszégyenítő akcióját, amely valójában a magyarok deportálását jelentettet. 1946 szeptemberének végétől magyarok tízezreit, egyes adatok szerint mintegy 73.000 főt /2/ szállítottak erőszakkal Csehországba, döntően a korábban németek által lakott vidékekre. Otthonaikba azonnal szlovák lakosokat telepítettek. Épületeiket, bútoraikat, gazdasági felszereléseiket és állatállományukat az állam elkobozta, bankszámláikat befagyasztotta. A munkaképes férfiakat és nőket a szó szoros értelmében emberpiacra vitték, míg az ellátatlan betegek, valamint az öregek és a gyermekek közül többen meghaltak útközben, vagy a célállomásra érkezés után.

Azok akik Benes dekrétumainak a jogosságát és érvényességét megerősítették maguk is fasiszta nézeteket valló személyekké váltak. A zsidó holokausztot követte a németek és a magyarok holokausztja a benesi dekrétumok segítségével.
Az 1946 őszén kezdődött deportálások során, 1947 februárjáig 42 ezer felvidéki magyart, köztük gyerekeket és öreg, beteg embereket kényszerítettek otthonaik elhagyására, marhavagonokban szállították őket Csehországba, kényszermunkára.

Kedves Bósza Úr!
Fogadjanak már egy igen jó ügyvédet, és bizonyítassák be vele, hogy a Benes- dekrétum és az abból fakadó törvények etnikai diszkrimináción alapulnak. Ezek alapján tárgyaltassák újra a kárpótlási törvényeket, szerezzék vissza az egykori felvidéki tulajdonosoknak a tulajdonukat, tegyék kérdésessé Starssbourgban Szlovákia létének jogi alapjait, érjék el, hogy az ország lakosságágának tíz százalékával szemben kirekesztő, illojális szlovák Alkotmány ne nemzetállamról beszéljen!
Akkor majd nem kell a nehezen kivihető területi autonómiáért küzdeni! (gertan)

Teljesen nyilvánvaló, hogy magyaroknak kuss! Politikusaink csak riogatnak minket, hogy "most nincs meg a politikai akarat és az időzítés is rossz, meghát a szlovákok zsebeiben kinyílhatnak a bicskák", nyilatkozatot adunk ki", "beterjesztjük-kiterjesztjük", csákysan felkavarjuk a vizet, majd kussolunk. Nem mellébeszélés, elbeszélés a dolgok lényegéről, hanem kőkemény, diplomáciai fellépés, átláthatóság és tiszta kép mit akarunk elérni, mi az érdekünk és azt erősen, több fronton képviselni. Ezt kell csinálni.

A benesi dekrétumok érvényességének a megerősítésével minden szlovák parlamenti képviselő, aki igennel szavazott az alkotmánnyal ellentétesen kimondta, az elsődleges cél a magyarellenesség . Az alkotmány kimondja, minden polgár jogban és méltóságban egyforma.



2010.03.02.
A háború végének közeledtével Beneš fokozza soviniszta kijelentéseit a londoni rádióban elhangzott beszédeiben, és folytatja azokat, mihelyt száműzetéséből való visszatérése után a felszabaduló Csehszlovákia földjére lépett. A homonnai vasútállomáson 1945. április 3-án ezt mondta: „A többi szlávval együtt mindenekelőtt megtisztítjuk hazánkat azoktól az elemektől, amelyek nem tartoznak hozzánk, és már sosem fognak tartozni.” Poprádon 1945. április 28-án Beneš már egyenesen arról beszél, hogy „az első feladat lesz megtisztítani az államot a fasizmustól és a nácizmustól, a németektől és a magyaroktól.” Értsd – tehát nem igazságosan megbüntetni a vétkeseket, hanem megsemmisíteni bizonyos etnikai csoportot mint olyat. És Beneš nyomban hozzá is teszi, hogyan kell mindezt véghezvinni: „Ezt kell tenni minden könyörület nélkül, és a belőle származó minden következménnyel együtt. Ne feledjék, ha ezt nem tesszük meg azonnal, később ilyen alkalom nem lesz. Ezért hangsúlyozom, a köztársaságot meg kell szabadítanunk a németektől és a magyaroktól.”
(PETR PLACÁK, történész és író)


Tűrhetetlennek tartom, hogy egy magát demokratikusnak mondó EU-tagállam mind a mai napig magáénak vallja a Benes-dekrétumokat, melyek kollektív bűnösnek kiáltanak ki egy népet, csak azért, mert élni akar!

„Állami szempontból megbízhatatlanoknak kell tekinteni: a) a német vagy magyar nemzetiségű személyeket” – írta a „köztársasági elnök 1945. május 19-én kelt 5. számú dekrétuma”.

Nos, a dekrétumok simán átcsúsztak az uniós szűrőn, bele a III. évezredbe.

Holott a benesi dekrétumok nem „csak” rasszista indíttatásúak voltak. Azok rabló, harácsoló jellege az 1945. június 21-én kelt 12. számú förmedvényből domborodik ki: „Azonnali hatállyal és térítés nélkül a földreform céljaira elkobozzuk azt a mezőgazdasági vagyont, amely német és magyar nemzetiségű személyek tulajdonában van, állampolgárságukra való tekintet nélkül.”

Az utóbbi félmondat a „tisztán” rasszista indíttatású kirekesztést még jobban megvilágítja.

Az uniós csatlakozási tárgyalások idején már – számos hasonló nemzetközi előírással egyetemben – réges-rég hatályban volt az ENSZ-alapokmány, és széltében-hosszában hivatkoztak is rá. Így a 17. cikkely 2. bekezdésére is: „Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.”

A régi Csehország, több mint egyharmada német volt. Ma ott nyomuk sincsen. Ez a sok ezer mintegy három millió. 3 000 000.

Tényleg, hol vannak a meok? Nem a minőség-ellenőrök – bár ők is igencsak eltűntek, különösen ami a szellemi minőséget illeti – hanem a vietnami törzs. Ez a nép, menekülni akarván a megsemmisüléstől, a háború idején az amerikaiakat támogatta. A vereség után sorsa: jogfosztás, deportálás, kitelepítés, átnevelő tábor … írmagja maradt-e? A szudéta-németeknek, akik a határ mentén éltek, körül a cseh-medence partján, anyaföldjükön semmi. A felvidéki magyarok még megvannak, de csökkenő számban élnek a szlovák-magyar határ északi oldalán leginkább. Amíg el nem üldözik, vagy be nem olvasztják őket.


Eduard Benes csehszlovák köztársasági elnök a londoni emigrációban azt az álláspontot képviselte, hogy az egész csehszlovákiai magyar kisebbséget egyoldalúan ki kell telepíteni Magyarországra; ki is jelölték a Dunán azokat az átkelőhelyeket, ahol pontonhidakon naponta 10 ezer családot küldtek volna át Magyarországra.


1945 áprilisában a csehszlovák kormány elfogadta a szlovák nemzetiségű pénzügyminiszter előterjesztését, miszerint minden magyarlakta faluból a magyarok 60 százalékát a saját szekereiken ki kell zavarni a magyar határra.


Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke levélben szólította fel a szlovák miniszterelnököt: határolódjon el a Benes-dekrétumoktól és biztosítsa a magyar kisebbség jogait. Lantos azt kérte, hogy Robert Fico "nyilvánosan határolódjon el a Benes-dekrétumoktól és törekedjen annak biztosítására, hogy a magyar kisebbség tagjait Szlovákia egyenrangú állampolgáraiként kezeljék". (2007. október 23.)


Négy osztrák parlamenti párt képviselői közös nyilatkozatban juttatták kifejezésre kedden azt a véleményüket, hogy a Benes-dekrétumok ellentétesek az Európai Unió erkölcsi és jogi alapelveivel. A kormánykoalíciót alkotó szociáldemokrata (SPÖ) és néppárt (ÖVP) kitelepítési ügyekben illetékes szóvivői mellett az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) képviselői csatlakoztak a nyilatkozathoz. Úgy ítélték meg, hogy a német és a magyar lakosság kitelepítése, illetve tulajdonának kisajátítása etnikai, általánosító alapon történt, és mint ilyen jogellenes volt. Ezen túlmenően azonban már eltértek az álláspontok azt illetően, hogyan kellene kezelni a témát. Az SPÖ képviselője a nyilatkozat közzététele alkalmából rendezett sajtóértekezleten a múlt tárgyilagos feltárását, egyúttal a népek közötti kölcsönös megértést tartotta fontosnak, a valóságtól elrugaszkodottnak nevezve a dekrétumok esetleges megsemmisítésére vonatkozó javaslatot. (2007. október 16)


Madaric, aki a Robert Fico nevével jegyzett vezető kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) alelnöke is, a szlovák közszolgálati rádióban az MKP elnökével, Csáky Pállal vitatkozva a Benes-dekrétumok alapján meghurcolt és a szülőföldjükről, házából, hazájából kiűzött magyarokat okolta saját pokoljárásukért, amikor azt fejtegette, hogy a felvidéki magyarok közül csak az árulókat és kollaboránsokat költöztették át Magyarországra.

A miniszter véleményéből az következik, hogy az árulók és kollaboránsok lélekszáma a százezres nagyságrendhez közeli lehetett. A II. világháború után ugyanis ténylegesen ennyi felvidéki magyar volt kénytelen elhagyni a szülőföldjét.
(2007. október 7)


Rendkívül megalázó és súlyos aktusnak nevezte Sólyom László Révkomáromban azt, hogy a szlovák parlament a közelmúltban megerősítette a szlovákiai magyarok II. világháború utáni jogfosztását törvényesítő Benes-dekrétumokat. A keddi napját felesége kíséretében egy civil szervezet meghívására a szlovákiai Révkomáromban töltő magyar államfő délután a szlovákiai magyarok önálló felsőoktatási intézményében, a Selye János Egyetemen járt, ahol több mint félezer hallgatóval folytatott beszélgetése során - egy kérdésre válaszolva - szólt röviden a Benes-dekrétumokat megerősítő szlovák határozatról. "Nem fogok mellette szó nélkül elmenni" - mondta a magyar államfő. (2007. október 2.)

A magyar nemzetiségű zsidókat és az 1938-1945 közötti időszakban a Magyarországhoz csatolt területen élő zsidókat a magyarokkal azonos bánásmódban részesítették, akkor is ha haláltáborból jöttek vissza. Idézet egy 1946. május 10-én kelt levélből „Mindeddig már sok híres antifasiszta zsidó volt kénytelen elhagyni hazáját. A szlovákok örülnek, ha egy-egy zsidót fogságba ejthetnek. … Úgy kezelnek minket, mint a magyarokat, azaz mint harmadik rangosztályba tartozókat.” (Az idézet a dél-szlovákiai zsidók nevében Dr. Singer és több más zsidó ember által aláírt levélből származik). Ennek nem csak az volt az oka, hogy a családon belüli érintkezés nyelve szerint sorolták be a hatóságok valamely nemzetiséghez az embereket és sok zsidó családban kizárólag magyarul beszéltek, hanem a hagyományos antiszemitizmus is erre ösztökélt. Erre építette sikeres védelmét a népbíróság előtt a Tiso-féle szlovák állam propaganda minisztere is. A nevéhez köthető zsidó-ellenes törvények meghozatalát azzal indokolta, hogy a zsidók tulajdonképpen a magyarosítás támogatói voltak – nem is ítélték őt halálra.


Edvard Beneš köztársasági elnök úton Kassa felé 1945. április 4-én a vonaton nevezte ki az új csehszlovák kormányt, amelynek élén a demokrata Zdenek Fierlinger állt. A kormány első lépései között az egyik az ún. „kassai kormányprogram“ kihirdetése volt. A kormányprogram V. fejezetének végén leszögezték az alkotmány által biztosított szabadságjogokat: „Teljes egészében biztosítva lesznek az alkotmányos szabadságjogok, főként a személyi, a gyülekezeti, az egyesülési szabadság, a véleménynyilvánítás élőszó, sajtó és levél útján történő szabadsága, a magán- és levéltitok, a tanszabadság, a lelkiismereti és vallásszabadság. Tilos lesz a köztársaság polgárainak faji alapon történő megkülönböztetése.“

Ezzel teljes ellentétben a kassai kormányprogram VIII. pontja azonban a tiszta szláv nemzetállam megteremtésének tervét vázolta fel: „A cseheknek és szlovákoknak a német és magyar kisebbséggel kapcsolatos szörnyűséges tapasztalatai — hiszen a kisebbségek nagyobbrészt a köztársaság ellen irányuló hódító politika engedékeny eszközének bizonyultak, s közülük elsősorban a csehszlovákiai németek kínálkoztak fel a cseh és szlovák nemzet elleni megsemmisítő hadjáratra — a megújított Csehszlovákiát mély és végleges beavatkozásra kényszerítik.“ (Farkas Andrea)


A magyar kitelepítést bemutató brüsszeli kiállítás ellen a kisebbségi ügyekért felelős szlovák
miniszterelnök-helyettes, Dusan Caplovic bukott ki hivatalosan, történelem-hamisításnak nevezve
az egészet. Azt mondta, hogy nem kollektív bűnösség alapján telepítették ki a magyarokat.
Lényegében ezt ismételte meg idén a szlovák kulturális miniszter, Marek Madaric is. Szerinte
"csak az árulókat és kollaboránsokat költöztették át Magyarországra". A kiállítás határozottan
cáfolja ezt a nézetet. A tablón bekarikázva olvasható például egy 9 éves kislány neve egy
korabeli csehszlovák dokumentumban, a kitelepítettek listáján. Nyilvánvaló, hogy az alsó
tagozatos Körösi Ágnes nem volt háborús bűnös. A kiállítás első plakátja az ENSZ kollektív
bűnösséget elutasító határozatát idézi.

Ilyen volt egy kitelepítési határozat
"Értesítem, hogy a csehszlovák hatóságok döntése szerint Önt és családját a magyarcsehszlovák
lakosságcsere keretében Magyarországra telepítik át. Az áttelepülés pontos napját a
szállítási terv kidolgozása után közölni fogom." Az illető végül 103-10-9 transzportszámot kapott.
Ezeket vihették a kitelepítettek
10 kg liszt
3 kg hüvelyes
¼ kg mák
20 kg krumpli
5 kg zöldség vagy lekvár
1 kg zsír
2 kg füstölthús
korlátozás nélkül baromfi
Tilos volt elvinni lovat, marhát, disznót. Bútorokat és ruhákat lehetett vinni, de szerszámot,
tűzhelyet és kályhát nem.



Heinz Fischer osztrák államfő súlyos sérelemnek nevezte a Beneš-dekrétumokat, amelyeket szerinte egyetlen európai országnak sem szabadna legalizálnia.

Ivan Gašparovič viszont úgy véli, nem szerencsés a politikai csatákban olyan témákat megnyitni, amelyekbe "Európa és a világ is beletörődött".

"Olyan időszakban élünk, amikor együttműködésre és szolidaritásra van szükség az akut gazdasági és szociális problémák megoldása érdekében, amelyek jelenleg polgáraink legfőbb gondjait okozzák" - közölte az államfő szóvivője, Marek Trubač. Az állásfoglalása szerint az egyesített Európa pozitív jövőjére kellene összpontosítani, nem pedig múltbéli kérdéseket megnyitni, amelyeket illetően sosem születik egyezség.

SITA/para
http://www.parameter.sk/rovat/belfold/2010/03/05/gasparovic-osztrak-kollegajanak-beszolt-benes-dekretumok-miatt



Emlékesztető 2005-ből:

A benesi dekrétumok és Szlovákia

2005.09.18. 19:28


A témához csak annyit, hogy Duray Miklós szerint a benesi dekrétumok kérdése egy piti ügy, alig néhány száz embert érdekel ez a téma.

N:I:


Benes-dekrétumok: bírálat Szlovákiának
forrás: Duna Tv
2005., HUNSOR medencefigyelő


Szlovákia európai parlamenti küldöttségének két olyan képviselője van, akik - miként a szlovákiai magyarok közösségének tagjai is - a Benes-dekrétumok máig hatályos rendelkezéseinek értelmében még mindig háborús bűnösnek számítanak - jelentette ki pénteken Pozsonyban Erdélyi Géza, a szlovákiai református egyház püspöke.

A püspök a parlamenten kívüli Magyar Föderalista Párt és a Brüsszelben tevékenykedo Közép-európai Emberi Jogi Bizottság (CHRCE) közös sajtótájékoztatóján hozta szóba a két szlovákiai magyar EP-képviselő, Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád esetét, a képtelen jogi helyzetet illusztrálandó. Hangsúlyozta: természetesen nem ő tulajdonít háborús bűnöket a nevezetteknek és a felvidéki magyar közösséget alkotó embereknek, akik a szlovákiai magyarság második világháború utáni meghurcoltatását törvényesíto Benes-dekrétumok értelmében minősülnek ma is háborús bűnösöknek. - Amíg a dekrétumok hatályát nem minősítik semmisnek, addig mi, szlovákiai magyarok tartósan másodosztályú állampolgárai maradunk Szlovákiának - fogalmazott a püspök.

Csehszlovákia 1993-tól különvált utódállamai, Szlovákia és Csehország következetesen elzárkóznak a dekrétumok hatálytalanításától, jóllehet a kárvallott magyarok - miként a csehországi Szudéta-vidékéről és a Szlovákiából kitelepített németek is - igényt tartanak a kitelepítések,
vagyonelkobzások, a lakosságcsere, a magyar iskolák bezárása, az állampolgárság és az állampolgári jogok megvonása nyomán elszenvedett sérelmek orvoslására.

Szlovákia azonban még a bocsánatkérés gesztusát sem hajlandó megtenni (azóta 2007-ben inkább megerősítették a Benes-dekrétumok érvényességét) a magyaroknak, jóllehet ezt az országból elhurcolt zsidók és a németek esetében már régen megtette. A bocsánatkérés és a "jelképes jóvátétel" igényéről legutóbb Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, a szlovák parlament alelnöke beszélt április elején Révkomáromban, heves politikai ellenkezést váltva ki szlovák részről.

Pénteken a pozsonyi sajtótájékoztatón a CHRCE küldöttségét vezeto Pierre Gillet, a bizottság elnöke - a SITA hírügynökség szerint - közölte: az általa vezetett bizottság az utóbbi években 12 ezer panaszt kapott a Benes-dekrétumok nyomán sérelmet szenvedett emberektől. Ezeket a bizottság rövidesen az Európai Parlament elé terjeszti. Megjegyezte: brüsszeli kisebbségjogi szakértők szerint a dekrétumok szöges ellentétben állnak az európai jogrenddel. Gillet szerint az unió országaiban fennálló nemzetiségi problémákat országonként, de az EU szintjén kellene rendezni.

Tajnay Nagy Mária, a brüsszeli bizottság főtitkára bírálta a szlovák kormányhoz tartozó MKP-t, amiért a párt kormányzati pozíciójának három esztendeje alatt "egyetlen betűnyi panasszal sem fordult az európai intézményekhez, amelyek ugyan számos panaszt kapnak, de azokban egyedül a szlovákiai romákat érintő problémákról esik szó, a szlovákiai magyar közösség problémáiról azonban említés sem esik". "Az unió e tekintetben ennek ellenére is jól tájékozott" - jegyezte meg Tajnay Nagy Mária. A sajtótájékoztatón a kisebbséget érő megkülönböztetésről, a dekrétumok tarthatatlanságáról hasonlóképpen bíráló véleményt mondott az EP katalán képviselője, Bernat Joan Mari is, aki szerint "nem igaz, hogy az EU-ban mindenkinek egyenlő jogai vannak".

HUNSOR medencefigyelő
http://felvidekforum.com/forum/viewthread.php?forum_id=59&thread_id=687



Benes szovjet ügynök volt?!

Benes szovjet ügynök volt?!

Az a söpredék 10 ezer dollárért adta el a lelkét.

Bol Edvard Beneš sovietskym agentom?
jc, Pravda | 11. februára 2008 7:25
Československý prezident Edvard Beneš už pred vojnou spolupracoval so sovietskou výzvednou službou. Po vojne bol preto vydierateľný a vo februári 1948 umožnil Klementovi Gottwaldovi a komunistom prevziať všetku moc v štáte. Vyplýva to z informácií, ktoré zverejnila ruská
rozviedka. Historici však o ich dôveryhodnosti pochybujú. Beneš už pred vojnou úzko spolupracoval so sovietskym rezidentom Piotrom Zubovom, uvádza sa na internetovej stránke
Služby vonkajšej rozviedky Ruskej federácie.

V januári 1948 sa Zubov z poverenia Stalina a Molotova vybral do Prahy, kde rokoval s chorým prezidentom. Mal ho presvedčiť, aby neprekážal Gottwaldovi pri preberaní moci v Československu. "Zubov túto úlohu úspešne splnil," tvrdí na webe Vladimir Karpov, odborník na dejiny sovietskej tajnej služby. Zubov dostal za svoje služby Leninov rad a o štyri roky zomrel.

Michal Štefanský z Vojenského historického ústavu v Bratislave pripomína, že s touto senzáciou vyšiel ako prvý Pavel Sudoplatov, bývalý zástupca šéfa sovietskej výzvednej služby. Jeho pamäti vydali v roku 1994 v USA a o dva roky aj v Rusku. "Informácia o Benešovi vydieranom sovietskymi agentmi už vtedy vyvolala značný rozruch, dosiaľ ju však nepotvrdil nijaký iný zdroj," dodáva Štefanský.

Zubov mal Benešovi pri ich poslednom stretnutí na Hradčanoch pripomenúť dôverné styky s Kremľom a Ľubjankou (sídlo NKVD - KGB) v minulosti. Dokonca ho mal vydierať s použitím potvrdenky o 10-tisíc dolároch, ktoré prevzal jeho sekretár, keď v roku 1938 odchádzal do exilu. Prezidenta tiež upozornil na jeho účasť pri príprave
vojenského puču v predvojnovej Juhoslávii. Do tajnej operácie mal byť zasvätený aj Stalin. Moskva sa zastrájala, že tieto a ďalšie pre Beneša nepríjemné fakty zverejní, ak jej nepôjde poruke počas nadchádzajúcej vládnej krízy v Prahe, spomínal Sudoplatov.

V sieti tajných agento

Ani historička Jelena Serapionovová z Ruskej akadémie vied, ktorá sa zaoberá povojnovými dejinami Československa a jeho vzťahmi so ZSSR, nevie zatiaľ jednoznačne posúdiť, či ide "o šokujúce odhalenie, výmysel alebo vedomú dezinformáciu". Zároveň však považuje za "celkom hodnoverné", že Beneš poskytoval vedeniu
Sovietskeho zväzu pred vojnou aj počas nej určité informácie. Je všeobecne známe, že už v roku 1937 odovzdal Stalinovi tajnú informáciu o maršalovi Tuchačevskom ako nemeckom agentovi. Išlo o podvrh, ktorý vyfabrikovala nemecká tajná služba. Talentovaný vojvodca doplatil na ňu životom a stalinské represálie vtedy zasiahli značnú časť sovietskej generality.

Sudoplatov a Zubov cestovali do Prahy v čase, keď tu už pôsobila početná agentúrna sieť sovietskej výzvednej služby. Podľa zistení českého historika Karla Kaplana celú sieť riadili dvaja spravodajskí dôstojníci, ktorí vystupovali pod menami Chozjanov a Tichonov. Prvý z nich bol počas vojny v Londýne sovietskym rezidentom Čičajevom. V tom čase spolupracoval so šéfom Benešovej exilovej spravodajskej centrály Františkom Moravcom. Teraz mali sovietski agenti svojich ľudí medzi špičkami ŠtB, ktorú riadila KSČ. Český historik František Hanzlík považuje v tejto súvislosti za fatálnu chybu prijatie zákona
o Zbore národnej bezpečnosti v lete 1947. "V schválenej podobe zákon znemožňoval demokratickú kontrolu tajných služieb," vysvetľuje Hanzlík.

Gottwald vystriedal Beneš

Pred 60 rokmi v tomto čase už bolo zrejmé, že Československo smeruje k vyvrcholeniu vnútropolitickej krízy. Okolo 10. februára vyzdvihlo vedenie KSČ ďalšie požiadavky na znárodňovanie priemyslu, pozemkovú reformu, zvyšovanie miezd, s ktorými demokrati nemohli súhlasiť. Ministerstvo vnútra, ktoré ovládali komunisti, nachystalo premiestňovanie nepohodlných policajných šéfov z pražských obvodných riaditeľstiev. Protesty predstaviteľov nekomunistických strán boli len hádzaním hrachu na stenu. "Gottwald ešte zvažoval, či má požiadať Stalina, aby sa v Rakúsku pohli sovietske vojská na zastrašenie Beneša, ale v tejto situácii by išlo o zbytočný krok," upozorňuje Štefanský. Opozícia podľa neho nesprávne odhadla taktiku a stratégiu komunistov, podcenila ich.

Beneš mlčal, minister zahraničných vecí Jan Masaryk sa tváril, že nič strašné sa nedeje. Mohlo teda nasledovať rozuzlenie v podobe politického prevratu, nazývaného potom Víťazným februárom. Ministri za demokratické strany podali demisiu, Beneš ju prijal a Gottwald doplnil vládu komunistami. Aby si o pár mesiacov neskôr sadol do kresla prezidenta.
http://spravy.pravda.sk/bol-edvard-benes-sovietskym-agentom-dby-/sk_zaujima.asp?c=A080211_072553_sk_zaujima_p12



Újszós vita a benes dekrétumokról


Katarína Szászová | 2010. március 1. hétfő 06:38
babolcsai néni | 2010. március 2. kedd 12:34

Bósza úrnak igaza van: Ön most valóban figyelmet elterelő volt, hiszen megválaszolatlanul hagyta
babolcsai néni | 2010. február 27. szombat 04:54 hozzászólását.
De ha offolni akar, akkor offolhatunk is: többszörösen megbűnhödte Magyarország és a felvidéki magyarság meg különösen a világháborúban való részvételt:
1. visszaálltak a trianoni határok, sőt még három falut is vesztett Pozsony előterében
2. elszenvedte az ártatlan lakosság a frontot, a német majd a szovjet katonák rablásait, erőszakoskodásait, azt, hogy a szovjetek deportálták a német ajkú magyar lakosságot és az elfogott (fegyvertelen) férfiakat hadifogoly táborba hurcolták évekre (az utolsónak mondott magyar hadifogoly 1990 után tért haza).
3. A Szovjetunióval kötött szerződés összegszerűen kétszázmillió dollárban jelölte meg Magyarország számára a háborús jóvátétel összegét; ezt áruban kellett kifizetni, hat év alatt, ami egy romba dőlt ország számára nagy nehézségeket okozott. Komplett gyárakat, üzemeket szereltek le. Magyar hadifoglyok 1948-ban magyar szarvasmarhákat hajtottak ki a vagonokból a kosztromai vágóhídra. (Ez az életüket mentette meg, az alultápláltság következtében, ugyanis a vágóhídi friss marhavérrel kaptak azután kissé erőre). Ezt tetézték az utólagos reklamációk, azaz leszállítottunk egy terméket, az orosz fél átvette, és utána, fél év múlva, jelentkezett, hogy elnézést, de amit kapott árut, az nem jó és akkor Magyarországnak ismételten ezeket a cikkeket le kellett szállítania. Ezen felül a potsdami konferencián elhatározták azt is, hogy a Magyarországon lévő összes német tulajdon automatikusan átmegy szovjet tulajdonba. Több mint négyszáz ilyen gyár és vállalat volt, és ezeket a magyar kormánynak vissza kellett vásárolnia, ami egészen 1955-ig tartott. Ennek a pontos összegét százhatvan és száznyolcvanmillió akkori dollár közötti összegre teszik. A fegyverszüneti szerződés azt is előírta, hogy a német tulajdont meg kellett őrizni olyan állapotban, ami a fegyverszünet aláírásának a pillanatában volt, vagyis 1945. január 20-án. Igen ám, de ezután dúltak leginkább Magyarországon a harcok, tehát ha lebombáztak egy ilyen gyárat, akkor ezért is kárpótlást kellett Magyarországnak fizetni! Ezt tetézte a csehszlovák–magyar jóvátételi egyezményt is, ahol tételesen fel van sorolva, hogy hány darab biciklit, 424-es mozdonyt, gördülőcsapágyat, hajót, kukoricát, búzát, almát voltunk kénytelenek leszállítani, mintegy 30 millió akkori dollár értékben, olyan körülmények között, amikor akkoriban a magyarságot a legnagyobb mértékben üldözték: deportálták Csehországba, átköltöztették Magyarországra, reszlovakizálták, M betűt varrattak a a ruhájukra, nem kaptak fizetést, nem járt nekik orvosi ellátás, megfosztották őket állampolgárságuktól. Tehát Szlovákia felé is többszörösen törlesztett a magyarság!
Jugoszláviának is tartoztunk jóvátétellel, hetvenmillió dollár értékben kellett különböző árucikkeket szállítani, de ők szerencsére Magyarország szellemi termékeit is elfogadták. Például Eszéken egy textilgyárat építettünk, vagy mérnököket kellett kiképeznünk. Bizonyíthatóan 26 millió dollárt fizettünk Jugoszláviának 1947-ig. Azt, hogy a nyugati államoknak mennyit fizettünk ki, még a történelemtudománynak kell feltárnia.
Csehszlovákiának egészen 1949. július 25-ig, a csorbatói egyezmény megkötéséig szállítottunk különböző termékeket. Akadozott volt a szállítás Csehszlovákiának, alig több, mint négymillió dollárt teljesítettünk két-három év alatt. És akkor az egyezmény hármas cikkelyében a magyar kormány lemondott arról az aktív egyenlegről, amely 1949. évi június 23-i napján a Magyar Nemzeti Bank javára a Csehszlovák Nemzeti Banknál vezetett lakosságcsere elnevezésű számlán fennálló és az áttelepült személyeknek az erre vonatkozó megállapodások alapján eszközölt befizetéseiből keletkezett! Magyarán a Csehszlovákiában kötelezően kijelölt, áttelepített magyarok, akik ráfizették erre az ominózus bankszámlára a javaikat, fizették ki, mint magánszemélyek a magánvagyonukból a magyar állam tartozását. Ezek az emberek élhetnének kártérítési igénnyel. De hát ez a mi problémánk.
A magyarországi németek kitelepítése tömeges, de nem teljes körű volt(!!!) szemben Csehszlovákiával. A 380 ezernyi magyarországi németség létszáma ezzel 185 ezer fővel csökkent pont olyan mértékben amilyen mértékben Csehszlovákia és Szlovákia is lecsökkentette a felvidéki magyarság létszámát! Megkérném kedves Kataríná, hogy ezeket a tényeket szem előtt szíveskedjék tartani, mielőtt más szemében a szálkát keresné, mert van az önök szemében gerenda attól függetlenül is jócskán!

* válasz



Katarína Szászová | 2010. március 1. hétfő 06:38
babolcsai néni | 2010. március 2. kedd 10:36

Kicsit kezdek mérges lenni Kataríná! Egyszer már tisztáztuk, hogy a müncheni szerződés annak idején legális volt: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%BCncheni_egyezm%C3%A9ny_%281938%29
Hasonlóan legális volt, a nagyhatalmak elfogadták az első bécsi döntés ítéletét is, amelynek eredményeképpen a csehszlovák hadsereg önként és dalolva(!!!) kiürítette a Felvidéket, a magyar hadsereg pedig oda békésen bevonult. http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9csi_d%C3%B6nt%C3%A9sek Történészek mindmáig az egyik legigazságosabb döntésnek minősítik a az első bécsi döntést. Persze más kérdés, hogy ezek az egyezmények és döntések nem hozták mega várt eredményt a világbékére vonatkozólag és ezért utólag(!) semmissé nyilvánították őket, szemben a teljesen embertelen, igazságtalan és méltánytalan, csupán a magát győztesnek vélő kis szlovák senkik brutális bosszúját tükröző Benes dekrétumokkal! A földhöz verheti a fenekét Szlovákia, és úgy hisztizhet, de a Benes dekrétum gyalázatát, a magyarok akkori genocídiumát már soha nem törölheti el, nem hallgattathatja el, nem teheti semmissé, és a szlovákok mindaddig a pofájukba kapják majd az ezért járó jól megérdemelt szemrehányást, amíg létre nem jön a két fél, a szlovákság és a magyarság közötti megbékélés, amelynek a feltétele a magyarság nyelvi és kulturális egyenrangúsága a szlovákéval, és a fejlesztési forrásokból való arányos részesedésük mértéke, végső soron a felvidéki magyarság (nem az asszimilálásának, mert az magától értetődően evidens!) hanem az önkéntes asszimilálódásának is nemcsak a megállása, de a korábbi arányokra való gyarapodása is!. Értjük egymást?

* válasz

Valakinek árulás, valakinek békeszerződés
Bósza János | 2010. március 2. kedd 08:59

Tudja Szászová maga szerint a müncheni árulás, ahogyan maga nevezi árulás volt, pedig az angolok és a németek békeszerződést írtak alá, a bécsi szerződéseket a szlovák fél is ratifikálta, tehát legális szerződések voltak, nem pedig diktátumok, mint a benes-dekrétumai, ezzel csak benes és a csatlósa a szlovákok értettek egyet. Igen a bécsi szerződés döntés volt, magyarok többet akaratak, a szlovák Tiso kevesebbet akart adni, végül döntöttek az akkori nagyhatalmak, angol és francia csendes beleegyezzésévél, valójában a trianoni diktátum részleges kiigazításáról volt szó, a béke nevében.
A háború végének közeledtével Beneš fokozza soviniszta kijelentéseit a londoni rádióban elhangzott beszédeiben, és folytatja azokat, mihelyt száműzetéséből való visszatérése után a felszabaduló Csehszlovákia földjére lépett. A homonnai vasútállomáson 1945. április 3-án ezt mondta: „A többi szlávval együtt mindenekelőtt megtisztítjuk hazánkat azoktól az elemektől, amelyek nem tartoznak hozzánk, és már sosem fognak tartozni.” Poprádon 1945. április 28-án Beneš már egyenesen arról beszél, hogy „az első feladat lesz megtisztítani az államot a fasizmustól és a nácizmustól, a németektől és a magyaroktól.” Értsd – tehát nem igazságosan megbüntetni a vétkeseket, hanem megsemmisíteni bizonyos etnikai csoportot mint olyat. És Beneš nyomban hozzá is teszi, hogyan kell mindezt véghezvinni: „Ezt kell tenni minden könyörület nélkül, és a belőle származó minden következménnyel együtt. Ne feledjék, ha ezt nem tesszük meg azonnal, később ilyen alkalom nem lesz. Ezért hangsúlyozom, a köztársaságot meg kell szabadítanunk a németektől és a magyaroktól.”
PETR PLACÁK, történész és író

Ilyet Apponyi sohasem mondott, nem is csinált, akkor most maga szerint hogyan is van, ki hazudozik? A szlovákokat senkisem akarta kitelepíteni sohasem, sehonnan.

Ki támadta meg elsőként Lengyelországot a németek oldalán nem a magyarok, hanem a szlovák állam, ami Benes legális lemondása után fél évvel később jött létre. Tehát a folytonosság adott, senki nem kényszrítette Benest, hogy lemondjon, önként távozott, majd önjelöltként visszatért. Maga szerint a jogban ez elfogadható? Nem, tehát, amit Benes csinált és ahogyan csinálta az anem más mint jogtiporlás és 2007-ben a szlovák parlament egy eleve jogellenes, népellenes dokumentumot fogadott el, ezért elejétől fogva érvénytelen, ha tetszik önmagának, ha nem. Magyarországon egészen 1944 a zsidók úgy amennyire szabadon élhettek, de Szlovákia pénzért eladta a zsidó állampolgárait a németeknek már 1941-től. Mégis győztesen került ki a háborúból, na látja ez az igazi aljasság, meg az, hogy az 1947-ig érvényben lévő bécsi határokon belül rendelkezett, más ország területén, olyanaok akik szintén a fasiszták oldalán harcoltak tömegesen telepítették ki a magyarokat.
A don-kanyari tragédia, az igen az volt, de úgy látom nem ismeri a történelmet, mi és miért is történt, a németek a csatlős államok segítségével egyenesítették ki a frontvonalukat, a doni sávban voltak olaszok és még több román is.

* válasz

szászová, neked teljesen
Névtelen | 2010. március 2. kedd 08:34

szászová, neked teljesen mindegy, de akkor is így van: az egyik disznóság nem mentesíti a másikat, és te a sotét kozépkorban maradtál, vagy ha mégsem, akkor ballagsz a lenini úton. Egy lépést elore, két lépést hátra! bár... rád leginkább a nagyapám szavai illenek, amit folyton elfelejtesz... el kell ismerni, az idomárjaid viszont jó munkát végeztek, mert a korbe-korbe szajkózáson, sértegetésen kívul másra nem vagy alkalmas és képes

* válasz

Szaszova, On nem szeretne
Tünde | 2010. március 1. hétfő 11:00

Szaszova, On nem szeretne tudni az igazsagot? Vagy inkabb a hazugsagokra, igazsagtalansagra epult tarsadalomban erzi jobban magat?

* válasz

megijedt
Bósza János | 2010. március 1. hétfő 07:50

Kedves Szászová, megijedt. Hát csak féljen. Hova lett a határozottsága és főleg miért beszél mellé, ez egy sziszes taktika, elterelni a figyelmet más irányba.
Igenis a benes-dekrétumok illegális és jogtipró dokumentumok, amelyek egy ügyes jogászcsoport képes lesz a falra felkenni, az összes aljasságával, hazugságaival együtt.

Fél, hogy egyszer kiderül az igazság, hogy a nagy riogatás mögött nincsen semmisem.

* válasz

Bósza úr, ne becsulje túl
Katarína Szászová | 2010. március 1. hétfő 06:38

Bósza úr, ne becsulje túl magát. Miért is akarnának lecsukni egy jelentéktelen bácsit, akit senki sem ismer, aki néha-néha vakkant egyet, hogy megmutatja - itt vagyok én is, figyeljetek rám.
Ami pedig a Beneš-dekrétumok legálisságát illeti, hát legális volt-e a muncheni árulás, bécsi dontés, a magyar katonák biztos halálba kergetése a Don-kanyarnál Horty hadvezér által, legális volt-e a magyarországi németek kitelepítése? Ezen miért nem nyavalyog?

* válasz

Meg lehet támadni
Bósza János | 2010. március 1. hétfő 09:24

csak ehhez, komoly jogi támogatottság és anyagiak szükségesek. Én ezzel a témával sokat foglalkoztam és megpróbáltam egy kicsit más megközelítésből kiértékelni. Szembetünő volt, már mindjárt az a tény, hogy a Benes dekrétumot egy olyan Csehszlovák parlament fogadta el, ami nem volt legális, mert az akkori törvények szerint kétkamrás rendszer működött az alkotmány szerint és ráadásul egy olyan önjelölt elnök javasolta, aki 1938-ban legálisan lemondott és önként távozott külfödre. Már mindjárt ez két tény jogilag támadható. Benes KGB-s kapcsolatai is támadható, jó érvelési feleület lehetne. Aztán van egy lényeges dolog, hivatalosan az 1938-as határokat a párizsi békeszerződés csak 1947-ben állította vissza, gyakorlatilag a Benes-dekrétumomokat egy másik ország területén alkalmazták. Ilyen és hasonló megkérdőjelezhető döntések, dokumentomok rengeteg van, amelyeket, ha egy kalap alatt összegyűjtenénk és ok-okozati összefüggéseiben vizsgálnánk, nagyon érdekes következtetésekre eredményre lehetne jutni, mert szerintem bizonyítani lehetne, hogy a Benes-dekrétumok sohasem voltak érvényben, mert illegálisan jöttek létre. Már taálkoztam olyan nézetekkel is, amelyek ezt a tény elismerik, de a háború utána zavaros helyzettel magyarázzák. Tehát a Benes-dekrétumok nem legális jogi dokumentum, hanem politikai dokumentum, ami mindig megtámadható jogi értelemben. Ha össze akarnám hasonlítani, akkor azt mondanám, ez olyan helyzet, mintha valaki azzal védekezne azért gyilkolt, mert nem tudta, hogy nem szabad. A jog ilyesmit, effajta elfogadható érvelést nem ismer.
Tehát a Benes-dekrétumok nagyonis megtámadhatóak és annulálhatóak, csak akarni kell, sajnos az én lehetőségeim ehhez finoman mondva nagyon kevések. Az MKP segítségét már több hasonló témában kértem, de ők minden esetben hallgattak és ha mégis elhangzottak valamiféle vélemények, akkor az lejáratás, mellébeszélés és a nézeteim ignorálása, fő ok az volt, hogy önjelölt vagyok, barakosan hülye és műveletlen ember, aki feltünési viszketegségben szenved. Így nagyon nehér valamit elérni, amikor nem a szlovák sovinizmus a fő ellenfél, hanem sajátjaink nemakarása, félelmük és a megélhetési politizálásuk, ami béklyóba zár minden jogos ezdeményezést, logikus döntést.

* válasz

Kedves Janos, remelem
Tünde | 2010. február 28. vasárnap 09:24

Kedves Janos, remelem mozgalma nagyobb erore kap! Miert nem lehet a Benes dekretumokat jogilag megtamadni?

* válasz

Igen a radikálisabb
Bósza János | 2010. február 28. vasárnap 12:32

vonalat képviselem, de a törvények tiszteletben tartása mellett küzdök, ezért nem csuktak még be, próbálkozás volt, most is zajlik egy eljárás ellenem. Nem tudnak fogást találni rajtam, mert mindent a hatályos törvények betartásával teszek. Sok magyar, felvidéki és MO-s is ezt úgy magyarázza, hogy azért nem csuktak még be, mert biztosan a szlovák titkosszolgálat embere vagyok. Az helyett, hogy élnének az alkotmányadta jogaikkal inkább a sajátjukba harapnak bele félelmükben. Persze a mai napig semmiféle bizonyíték nem került elő, hogy bárkinek is az ügynöke lennék, Csáky szerint fizetett szönöszös ügynök vagyok, Slota szerint pedig MKP-s és a magyar titkosszolgálat fizet engemet, sőt egy liberális szlovák újságíró Peter Schutz már a KGB-s kapcsolataimról is írogatott, persze egyesek már a CIA-t is emlegették. Az egyszerű magyar embernek pedig mi marad, persze a Csáky hazugságai, a szlováknak pedig Fico, Gasparovic, Slota és Caplovics riogatásai, hogy az ország szétzilálására törekszem, ezért kell tőlem elhatárolódni, a magyarnak azért, mert sziszes ügynök vagyok, a szlováknak pedig azért, mert magyar ügynök vagyok és az ország határainak a megváltoztatása az igazi célom.

* válasz

Kedves gertan
Bósza János | 2010. február 28. vasárnap 12:17

Ez bizonyított tény csak az az erő, nyomaték hiányzik, ami az igazságot békésen kiharcolja. Tudja pl. mikor mi megalapítottuk 2007-ben júliusban a DFÖT-öt (Dél-Fölvidéki Önrendelkezésért Tanácsot) mindenki nekünk esett, pedig nem sértettünk törvényeket, két dolgot akartunk az autonómia szó rehabilitációját, majd két év múlva népszavazást kiírni önrendelkezés témában, kértük a Benes fekrétumok eltörlését is. MKP az helyett, hogy segített volna, hogy az elképzeléseinket megvalósítsuk Csáky nekünk esett, az MKP vezetősége teljesen elhatárolódott tőlünk, megijedtek attól a lehetőségtől, amit mi nekik felkínáltunk. Féltek esetleg népszerűbbek leszünk, mint ők, féltették a megélhetési politizálásukat, mert ha az emberek rájönnek, hogy az MKP-s vezetők csak beszélnek dédelgetik az autonómia, a Benes-dekrétumok témáját, de csinálni már nem mertek semmit sem, akkor a húsosfazék messzebbre kerülhetett volna. Az helyett, hogy mellénk álltak volna, Duray augusztusban gyorsan bejelentette, hogy létrehozza saját szorványtanácsát (persze azóta sem tettek semmit sem), hogy az önrendelkezés témáját tovább ellehetlenítsék és bátor kiállások helyett jegelték látszattevékenységek segítségével, hogy az agenda ki ne csússzon a kezükből. Csáky pedig augusztus hónap végén (olyan gyorsan cselekedett félelmében, hogy ész nélkül, a vezetőség megkérdezése nélkül) elkezte feszegetni a Benes-dekrétumok ügyét félelmében, szintén azért, hogy a látszatakarat az ő oldalunkon maradhasson ebben a témában is. Duray a semmittevő szorványtanácsával, Csáky pedig a benes-dekrétumok kihuzagotásával (annyit ért el, hogy a parlament megerősítette) próbálta menteni a helyzetet, így akarták bizonyítani, hogy ők is tenni tudnak valami és a DFÖT-re nincs szüksége a felvidéki magyarságnak, a civil kezdeményezést így akarták háttérbe kényszeríteni. Miután a parlament megerősítette a Benes-dekrétumok érvényességét (ami egy abszurd jogellenes helyzetet teremtett), gyorsan megijedtek és behúzták a farkukat. Énbelőlem személyesen Csáky csinált szönöszös lefizetett ügynököt, tévében egyenes adásban ezt hazudta, persze bizonyítani már nem tudta, annyira féltette a pozícióját.
Az eltelt évek alatt a Benes és az önrendelkezés témákban az MKP semmit nem tett le az asztalra. Segítség helyett az MKP részéről lejáratást és hátbadöfést kaptunk, pedig sikeresn indult minden 2007-ben, a szlovák politikusok nagyom megijedtek, erre rengeteg bizonyíték van.
Igen gyáva nemzetnek nincsen hazája, ennyit ért el az MKP. Sajnos.

* válasz

Szlovákia nem kapott
babolcsai néni | 2010. február 27. szombat 04:54

Szlovákia nem kapott felmentést egy uniós jogszabály alól sem: következésképpen azokat a törvényeket, amelyek ezzel ellentétesek meg kell változtatnia, EL KELL TÖRÖLNIE, és ha nem teszi, akkor EL KELL TÖRÖLTETNI vele, így a Benes dekrétumokat is.
http://www.kisebbsegiombudsman.hu/hir-92-kisebbsegekre-vonatkozo-nemzetk...
A link végén ott vannak azok az uniós jogszabályok, amelyeket Szlovákia semmibe vesz.

* válasz

Bósza úrnak igaza
Névtelen | 2010. február 27. szombat 02:58

Bósza úrnak igaza van!

Eltökélt, okos, radikális magyar politikai elit kell! Nem kell úriembernek lenni, ez egy mocskos háború! Tudni kell a célt, tudni kell, mit akar szíve mélyén a szlovákiai magyarság és alkalmazni kell Stúr, Hlinka, Benes, Masaryk módszereit.

Ugyanazt kell, ugyanazokkal a szavakkal követelni!

* válasz

Kedves Bósza
gertan | 2010. február 27. szombat 02:52

Kedves Bósza Úr!
Fogadjanak már egy igen jó ügyvédet, és bizonyítassák be vele, hogy a Benes- dekrétum és az abból fakadó törvények etnikai diszkrimináción alapulnak. Ezek alapján tárgyaltassák újra a kárpótlási törvényeket, szerezzék vissza az egykori felvidéki tulajdonosoknak a tulajdonukat, tegyék kérdésessé Starssbourgban Szlovákia létének jogi alapjait, érjék el, hogy az ország lakosságágának tíz százalékával szemben kirekesztő, illojális szlovák Alkotmány ne nemzetállamról beszéljen!
Akkor majd nem kell a nehezen kivihető területi autonómiáért küzdeni!
http://ujszo.com/node/331298/talk#comment-35288



Kényszer lakosságcsere

Gyöngyösi magyar külügyminiszter azonban már a párizsi békeszerződés idején is erős szovjet nyomás alatt állt és a lakosságcsere egyezményt csak azért írta alá, mert a feldühödött szovjet katonai kormányzó, Vorosilov, amikor azt Gyöngyösi vonakodott aláírni, kihúzta a pisztolyát, kitette az asztalra és közölte Gyönygyösivel, hogy nem tűri az időhúzást és amennyiben azt nem írja alá, úgy lelöveti őt ......

forrás: G.Gy.

A hatoldalas beszkenelt levél innen:
Geönczeöl levele Simonnak



Politická deklarácia

Politická deklarácia

MY, VLÁDY ČLENSKÝCH ŠTÁTOV RADY EURÓPY, PRI PRÍLEŽITOSTI EURÓPSKEJ KONFERENCIE „VŠETCI SÚ RÔZNI, VŠETCI SÚ ROVNAKÍ: OD TEÓRIE K PRAXI“, KTORÁ JE EURÓPSKYM PRÍSPEVKOM K SVETOVEJ KONFERENCII PROTI RASIZMU, RASOVEJ DISKRIMINÁCII, XENOFÓBII A OBDOBNEJ INTOLERANCII,

ŠTRASBURG, 11. – 13. OKTÓBRA 2000

Znovu potvrdzujeme, že:

Európa je spoločenstvom spoločných hodnôt, multikultúrnym svojou minulosťou, vo svojej prítomnosti i budúcnosti; tolerancia zaručuje zachovanie Európy ako pluralitnej a otvorenej spoločnosti, v rámci ktorej je podporovaná kultúrna rozmanitosť;

Všetky ľudské bytosti sa rodia slobodné a sú si rovné vo vážnosti a právach a sú schopné konštruktívne sa podieľať na rozvoji a blahobyte našich spoločností;

Všetci ľudia sú si rovní pred zákonom a majú právo na rovnakú zákonnú ochranu;

Úplná a účinná realizácia ľudských práv ako celku, bez akejkoľvek diskriminácie alebo rozlišovania, tak ako stanovujú európske právne listiny a iné medzinárodné listiny v tejto oblasti, musí byť zabezpečená;

Rasizmus a rasová diskriminácia predstavujú vážne porušenia ľudských práv v súčasnom svete a musí sa proti nim bojovať všetkými zákonnými prostriedkami;

Rasizmus, rasová diskriminácia, xenofóbia a netolerancia s tým spojená, sú hrozbou pre demokratické spoločnosti a ich základné hodnoty;

Stabilita a mier v Európe a vo svete sa môžu budovať iba na tolerancii a rešpektovaní rozmanitosti;

Rovnaká vážnosť všetkých ľudských bytostí a právny štát musia byť rešpektované a musí byť podporovaná rovnosť šancí;

Boj proti marginalizácii a sociálnemu vylúčeniu musí naďalej pokračovať;

Všetky iniciatívy smerujúce k väčšej politickej, sociálnej a kultúrnej účasti hlavne osôb prináležiacich k slabším skupinám, skupinám, musia byť podporované;

Všetky štáty sa musia poučiť z prejavov rasizmu v Európe a v ďalších regiónoch sveta;

Je potrebné pripomínať si utrpenia, ktoré boli spôsobené otroctvom alebo boli výsledkom kolonializmu;

Všetky štáty musia odmietnuť etnické a náboženské čistky a genocídu v Európe a v ďalších regiónoch sveta a musia spoločne pracovať na tom, aby sa už znovu nezopakovali;

Nikdy neslobodno zabudnúť na holokaust.

Uvedomujeme si a sme pobúrení:

Trvalosťou a násilnosťou prejavov rasizmu, rasovej diskriminácie, xenofóbie, antisemitizmu a netolerancie s tým spojenej, vrátane súčasných foriem otroctva v Európe a ďalších regiónoch sveta, napriek úsiliu medzinárodného spoločenstva a národných vlád;

Skutočnosťou, že takéto prejavy smerujú, hlavne z dôvodov jazyka, náboženstva alebo národného či etnického pôvodu, proti osobám ako migranti, žiadatelia o azyl, utečenci, premiestnené osoby, cudzinci, pôvodné obyvateľstvo; alebo z dôvodov príslušnosti k menšinám, osoby ako sú Rómovia/Cigáni a ľudia kočujúci;

Ponižujúcim zaobchádzaním a diskriminačnými praktikami s tým spojenými;

Existenciou mnohonásobnej diskriminácie;

Trvalosťou a rozšírením agresívneho nacionalizmu a etnocentrizmu, ktoré môžu viesť vo veľkej miere k vážnemu porušovaniu ľudských práv;

Nedávnymi príkladmi etnických a náboženských čistiek v Európe a ďalších regiónoch sveta;

Neustálymi prejavmi netolerancie z dôvodu náboženstva a viery v mnohorakých podobách;

Rizikom ľahostajnosti voči prejavom rasizmu;

Nepriateľom, ktoré prejavujú niektoré médiá a politickí predstavitelia voči slabším skupinám;

Podporou, ktorej sa dostáva niektorým organizáciám a politickým stranám, ktoré šíria xenofóbnu ideológiu v Európe a ďalších regiónoch sveta;

Používaním nových masovo-komunikačných technológií na šírenie rasistických správ.

S uspokojením zaznamenávame:

Príspevok Spojených národov, predovšetkým prostredníctvom Medzinárodného dohovoru o vylúčení všetkých foriem rasovej diskriminácie a činnosťou Vysokého komisára pre ľudské práva, k boju proti rasizmu, rasovej diskriminácii, xenofóbii a netolerancii s tým spojenej;

Kľúčovú úlohu Rady Európy v boji proti rasizmu, xenofóbii, antisemitizmu a netolerancii s tým spojenej, tak ako bola deklarovaná na najvyššej politickej úrovni a ilustrovaná prostredníctvom:

*

Európskeho dohovoru o ľudských právach a jeho Dodatkových protokolov, ako aj prostredníctvom Európskeho súdu pre ľudské práva a jeho judikatúry;
*

toho, že Výbor ministrov prijal Protokol č. 12 k Dohovoru, ktorý zavádza všeobecný zákaz diskriminácie;
*

ďalších dokumentov na ochranu ľudských práv a právnych dokumentov tejto organizácie, zaručujúcich rovnosť a nediskrimináciu, vrátane Rámcového dohovoru na ochranu národnostných menšín;
*

činnosti Európskej komisie proti rasizmu a netolerancii (ECRI);
*

prínosu Komisára pre ľudské práva;

Záväzok Európskej únie celou svojou politikou potláčať rasizmus, rasovú diskrimináciu, xenofóbiu a netoleranciu s tým spojenú, predovšetkým zriadením Európskeho observatória rasistických a xenofóbnych javov, ustanoveniami proti diskriminácii v Zmluve zakladajúcej Európske spoločenstvo a ďalšími relevantnými komunitárnymi predpismi, osobitne Smernicou Rady 2000/43 o realizácii princípu rovnosti zaobchádzania s ľuďmi, bez rozdielu rasy alebo etnického pôvodu, ako aj jej všeobecnou aktivitou v tejto oblasti;

Výsledky Európskej kampane mládeže proti rasizmu „Všetci sme odlišní, všetci sme si rovní“ a Európskeho roka proti rasizmu;

Prínos Organizácie pre bezpečnosť a spoluprácu v Európe (OBSE), hlavne činnosť jej Vysokého komisára pre národnostné menšiny, jej Úrad demokratických inštitúcií a ľudských práv a jeho zástupcu, k slobode médií;

Príspevok mimovládnych organizácií a ďalších činiteľov občianskej spoločnosti k boju proti rasizmu, rasovej diskriminácii, xenofóbii a netolerancii s tým spojenej v celej Európe;

Úsilie vyvíjané na národnej i miestnej úrovni, s cieľom prijímať preventívne opatrenia na boj proti rasizmu, rasovej diskriminácii, xenofóbii a netolerancii s tým spojenej, smerujúce predovšetkým k podpore výchovy k ľudským právam, vrátane interkultúrnej výchovy.

Zaväzujeme sa takto:

Prijímať ďalšie opatrenia nestrácajúc zo zreteľa najmä Všeobecné závery Európskej konferencie na predchádzanie a odstránenie rasizmu, rasovej diskriminácie, antisemitizmu a netolerancie s tým spojenej, a pravidelne zabezpečovať sledovanie a hodnotenie týchto aktivít.

Tie zahŕňajú:

Právne opatrenia

*

na národnej úrovni plne a účinne uplatňovať relevantné univerzálne a európske dokumenty týkajúce sa ľudských práv, a ak sa tak ešte nestalo, zvažovať ich podpísanie a ratifikáciu v čo najkratšom čase, v čo najvyššej možnej miere a bez výhrad;
*

tam, kde sa to javí potrebné, prijímať a uplatňovať národnú legislatívu a administratívne opatrenia, ktoré sa výslovne a špecificky stavajú na odpor proti rasizmu a zakazujú rasovú diskrimináciu vo všetkých oblastiach verejného života;
*

zaručiť rovnosť všetkých bez rozdielu pôvodu a zabezpečovať rovnosť šancí;
*

zabezpečiť všetkým obetiam rasizmu, rasovej diskriminácie, xenofóbie a netolerancie s tým spojenej, informovanie, podporu a primerané zákonné, administratívne a súdne prostriedky na národnej úrovni;
*

postavenie pred súd tých, ktorí sú zodpovední za rasistické činy a násilie, ktoré tým spôsobujú, zabezpečením zákazu rasovej diskriminácie pri výkone práva na slobodu prejavu;
*

bojovať proti akejkoľvek forme prejavu vyzývajúceho k rasovej nenávisti, ako aj prijímať opatrenia proti šíreniu rasistických materiálov v médiách vo všeobecnosti a na internete zvlášť;

Politické opatrenia

*

vypracovať národné politiky a akčné plány na boj proti rasizmu, rasovej diskriminácii, xenofóbii, antisemitizmu a netolerancii s tým spojenej, vrátane zriadenia nezávislých špecializovaných národných inštitúcií s kompetenciou v tejto oblasti, alebo posilnením akýchto inštitúcií;
*

venovať osobitnú pozornosť zaobchádzaniu s osobami patriacimi do slabších skupín a s osobami vystavenými mnohorakej diskriminácii;
*

začleniť perspektívu rovnosti pohlaví do politiky a činnosti boja proti rasizmu smerujúcej k tomu, aby ženy patriace do slabších skupín dostali oprávnenie vynútiť si rešpektovanie svojich práv vo všetkých oblastiach verejného a skromného života;
*

vytvárať podmienky potrebné na podporu a ochranu etnickej, kultúrnej, jazykovej a náboženskej identity ľudí patriacich k národnostným menšinám tam, kde menšiny existujú;
*

bojovať proti vylúčeniu zo spoločnosti a proti marginalizácii predovšetkým poskytnutím rovnakého prístupu k vzdelaniu, pracovným miestam a bývaniu;
*

zabezpečiť rozvoj špecifických opatrení, ktoré aktívne implikujú prijímaciu spoločnosť a povzbudzujú rešpektovanie kultúrnej rozmanitosti, a podporovať tak
*

spravodlivé zaobchádzanie s cudzincami a uľahčiť ich začlenenie do spoločenského, kultúrneho, politického a ekonomického života;
*

venovať zvýšenú pozornosť nediskriminačnému zaobchádzaniu s cudzincami, ktorí sú zadržiavaní verejnými orgánmi;
*

uvažovať o efektívnom prístupe všetkých člnov spoločenstva, hlavne členov slabších skupín, k rozhodovaciemu procesu v spoločnosti, predovšetkým na miestnej úrovni;
*

rozvíjať politiku a mechanizmy efektívnej realizácie a podeliť sa o dobrú prax smerujúcu k plnej realizácii rovnosti Rómov/Cigánov a kočujúcich ľudí;

Opatrenia v oblasti výchovy a vzdelávania

*

venovať osobitnú pozornosť výchove a opatreniam na osvetu vo všetkých sektoroch spoločnosti a podporovať tak ovzdušie tolerancie, dodržiavania ľudských práv a kultúrnej rozmanitosti, vrátane zavedenia a posilnenia takýchto opatrení pre mladých ľudí;
*

ubezpečovať sa, že primerané vzdelávacie a osvetové programy sa realizujú pre verejných činiteľov, ako policajní úradníci a ďalší reprezentanti zákona, sudcovia, prokurátori, väzenský personál, príslušníci ozbrojených síl, colníci, činitelia poverení otázkami imigrácie, ako aj učitelia a personál zdravotníckych zariadení a sociálnych služieb;

Bojovať proti etnickým a náboženským čistkám v Európe a ďalších regiónoch sveta;

Podporovať mimovládne organizácie posilňovaním dialógu s týmito organizáciami, so sociálnymi partnermi a ďalšími činiteľmi občianskej spoločnosti a zaangažovať ich viac do vypracovania a realizácie politiky a programov určených na potláčanie rasizmu a xenofóbie;

Skúmať spôsob ako čo najlepšie posilniť európske inštancie, ktoré sú aktívne v boli proti rasizmu, diskriminácii a netolerancii s tým spojenej, predovšetkým Európsku komisiu proti rasizmu a netolerancii;

Zvyšovať spoluprácu zainteresovaných európskych a medzinárodných inštitúcií a vzájomne posilňovať ich činnosť v boji proti rasizmu.
http://www.ruvzdk.sk/cpz/xenofobi.html



Dilemmák az EU Alapvető Jogok Chartajával kapcsolatban

Dilemmák az EU Alapvető Jogok Chartajával kapcsolatban

(ford.: Gyulavári Tamás)

- kézirat -

Az Európai Uniónak az emberi jogokkal, különösen a szociális jogokkal kapcsolatos politikáját rendkívül sok kritika érte. Az alapvető jogokat tartalmazó “katalógus” elfogadásáról - a 80-as évek vége óta - vita folyt, és a Közösségi Charta tekinthető az első, végül kudarcba fulladt kísérletnek. A 90-es évek elejétől újabb ilyen kezdeményezések történtek, az emberi jogok kérdése az intézmények napirendjének összeállításakor folyamatosan előtérben volt.

1999-ben, a Kölni Európai Tanács előtt érezhető volt, hogy az Uniónak legitimitása fenntartása érdekében a polgárok felé valamit mutatni kell. A tagállamok egy részének ellenállása miatt azonban az elnökség ekkor olyan megoldást keresett, amely nem terjeszti ki az Unió kompetenciáját az emberi jogokra, és nem hoz olyan jelentős változást, amely a kialakult politikai, jogi és alkotmányos kereteket megbolygathatja (De Burca 2001, 126).

A dokumentum kidolgozását tehát az Európai Unió alapvető jogokat érintő szerepvállalásáról szóló évtizedes vita előzte meg. A vita elsősorban az EU és a tagállamok közötti hatáskör-megosztásről szólt: szükséges-e, illetve milyen mértékben ideális az alapvető jogokat uniós hatáskörbe utalni. Mindez azonban valószínűleg még nem vezetett volna egy egységes alapjogi katalógus kidolgozásához, ha a 90-es évek elejétől nem kap egyre nagyobb teret az Európai Unió “bővítést és mélyítést” hirdető politikája. A tagállamok száma a XXI. század első évtizedében a duplájára nőhet, mindeközben az integráció mélyülésének lehetünk tanúi. A tagállamok egyre több területen ruháztak döntési jogkört az Unióra, illetve annak intézményeire. A bővítés perspektívája és a mélyítés politikája pedig önkéntelenül felveti Európa jövőjének kérdését. Az EU Alapvető Jogok Chartája e két folyamat kölcsönhatásának gyümölcse, válasz azokra a kritikákra, amelyek a polgár-központú Unió alapvető jogokat érintő tevékenységét érték (Orgován 2001, 12).

A Kölni Csúcs elnökségi következtetései deklarálták, hogy az alapvető jogokat egyetlen egyezményben, a Chartában kell rögzíteni, annak érdekében, hogy az alapvető jogok érthetőbbé és megfoghatóbbá váljanak az Uniós polgárok számára. Kölnben döntés született a Charta tartalmi elemeiről, kidolgozásának és elfogadásának menetrendjéről és feltételeiről is. Eszerint a Chartát az Európa Tanácsnak az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Egyezményében garantált és a tagállamok közös alkotmányos tradícióiból eredő alapvető jogokra és szabadságokra kell alapozni. Ugyanakkor tartalmazni kell a csak az Európai Unió állampolgárait megillető alapvető jogokat, valamint az Európai Szociális Kartában és a Munkavállalók Alapvető Szociális Jogairól szóló Közösségi Chartában deklarált gazdasági és szociális jogokat is (Presidency 1999).

A Charta célja tehát nem valami merőben új szöveg létrehozása, hanem az EU különféle dokumentumaiban és jogszabályaiban már korábban is deklarált jogok összegyűjtése és e jogok hangsúlyosabbá tétele volt. Mivel a Charta a polgárokat kívánta megérinteni, a dokumentum kidolgozásának folyamata legalább annyira fontosnak bizonyult, mint maga a szöveg. A hangsúly tehát inkább a látszatra, mintsem a tartalomra került(De Burca 2001, 131). A kölni döntés alapján a testület alapvető feladata a Charta szöveg-tervezetének kidolgozása, egyeztetése és menetrend szerinti előterjesztése volt. A Charta szövegének elfogadását az elnökségi következtetések a 2000. decemberi nizzai csúcsra irányozták elő.

A következő lépést az Európai Tanács 1999. október 15-16-án tartott tamperei ülése jelentette, ahol a kölni határozatnak megfelelően döntés született a Chartát kidolgozó testület pontos összetételéről. Ennek alapján a Chartát a 15 tagállam állam- és kormányfői egy-egy, az Európai Bizottság egy, az Európai Parlament 16 - politikai paritást tükröző - és a nemzeti parlamentek 30 képviselőjéből álló (összesen 62 tagú) testület dolgozta ki. 1999. december 17-én hivatalosan is megalakult a magát Konventnek1 nevező testület, amelynek elnöke a Németországi Szövetségi Köztársaság volt elnöke, Roman Herzog lett.

Az Európai Tanács 2000. December 7-9-i nizzai ülésén üdvözölte, hogy az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács ünnepélyesen kihirdette az EU Alapvető Jogok Chartáját. Kifejezte reményét, hogy a dokumentum az Unió minden polgárához eljut és megállapította, hogy a Charta jogi státuszáról később döntenek majd. Az állam- és kormányfők a Nizzai Szerződéshez fűzött nyilatkozatban egyértelművé tették, hogy a dokumentum a következő, 2004-es kormányközi konferencián kerül újra napirendre, de a párbeszéd a sorsáról addig is folyik. Szkeptikus megfigyelők szerint az ünnepélyes kihirdetésből csak az “ünnepélyesség” hiányzott. A Chartára mindössze 5 percet szántak a kormány- és államfők Nizzában, és sem az Európai Bizottság, sem pedig az Európai Parlament elnöke nem kapott lehetőséget arra, hogy elmondja rövid, de az alkalomhoz illő beszédét (Editorial Comment 2001, .2

Az EU Alapvető Jogok Chartája3 jelenlegi formájában politikai deklaráció, amely sem a Chartát kihirdető intézményeket, sem pedig a tagállamokat jogi értelemben nem köti. A Chartában foglalt jogok védelme így nem kikényszeríthető, az Európai Bírósághoz ilyen kéréssel nem lehet fordulni.

A Charta hét fejezetből, összesen 53 cikkből áll. A fejezetek tagolása szakít az eddig megszokott felosztással: méltóság, szabadságjogok, állampolgári jogok, igazságosság címek alatt merőben új rendszerbe állítva osztályozza az alapvető jogokat. A hagyományos felosztást tekintve a Chartában helyet kaptak a polgári és politikai jogok, a gazdasági és szociális és kulturális jogok, valamit az ún. negyedik generációs jogok.

A Charta célja az alapvető jogok fokozottabb védelmének erősítése, e jogok láthatóbbá, megfoghatóbbá, nyilvánvalóbbá tételén keresztül. Az alapvető jogok védelmének megerősítése két célt szolgál. Egyrészt elősegíti az Európai Unió alapvető közös értékeinek - mint a demokrácia, jogállamiság, szabadság, egyenlőség, egyénközpontúság - valamint a tagállamok kultúrájának és identitásának egyidejű megőrzését. Másrészt hozzájárul a négy alapszabadság (személyek, áruk, tőke és szolgáltatások) zavartalan működéséhez és az Európai Unión belüli kiegyensúlyozott fejlődés biztosításához. A Preambulum szerint a Charta megerősíti azokat a dokumentumokat, amelyeken a Charta alapul: az alapszerződéseket, az Európa Tanács Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Egyezményét, az Európa Tanács és a Közösségek Szociális Chartáját, és az Európai Közösségek Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogát.

Az első fejezet az abszolút jogokat tartalmazza, vagyis azokat, amelyeket az állam - és az intézmények - semmilyen körülmények között nem korlátozhatnak. Ezek az emberi méltósághoz, az élethez, a személyi sérthetetlenséghez való jog, a kínzás, az embertelen és megalázó bánásmód és büntetés, valamint a rabszolgaság és a kényszermunka tilalma. Ez a fejezet jelentette az első vitatott kérdést a Charta tartalmát illetően. A Konventnek ugyanis el kellett döntenie, hogy csak azok a jogok kerüljenek-e a Chartába, amelyek az Európai Unió intézményeihez köthetőek, vagyis amelyek megsértése a közösségi intézményekkel kapcsolatban felmerülhet, vagy pedig teljes skálát adva foglalja össze az alapvető jogokat. Az előbbi megoldás kizárta volna egy sor abszolút jog Chartába foglalását - valószínűsíthető, hogy egyik intézmény sem ítélne halálra senkit, és nem juttatna rabszolgaságba egyetlen polgárt sem. A Konvent mégis úgy döntött, hogy tekintet nélkül a jogsértés előfordulási lehetőségének abszurditására, az emberi jogok teljes katalógusát készíti el.

A második fejezet az úgynevezett polgári és politikai jogokat kísérli meg összegyűjteni. A személyes szabadsághoz és biztonsághoz, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához, a személyes adatok védelméhez, a családalapításhoz és házasságkötéshez, a gondolati, lelkiismereti és vallásszabadsághoz, az információs és szólásszabadsághoz, a gyülekezési és egyesülési szabadsághoz, a művészi és tudományos szabadsághoz, az oktatáshoz, a foglalkozás megválasztásának szabadságához és a munkavállaláshoz, a vállalkozás szabadságához, a tulajdonhoz való jogot, valamint a menedékjogot és a kitelepítéssel, a kiutasítással és kiadatással szembeni védelmet foglalja magába.

A harmadik fejezet egyrészt a diszkrimináció általános tilalmát mondja ki. Érdekessége, hogy a diszkrimináció tilalma mellett külön kiemeli a férfiak és nők közötti megkülönböztetés tilalmát, és pozitív oldalról közelíti meg azt. A nemek között tilos a diszkrimináció, de emellett az egyenlőség fenntartása érdekében a hátrányos helyzetű fél számára előnyök biztosítása is megengedett. Emellett a fejezet kiterjed az idősek és gyermekek jogainak, valamint a kulturális, vallási és nyelvi sokféleség, a fogyatékosok társadalmi beilleszkedéshez való jogának elismerésére, valamint a törvény előtt egyenlőség tiszteletére.

A negyedik fejezetet szentelték a gazdasági és szociális jogoknak. A munkavállalók tájékoztatáshoz és konzultációhoz való joga a vállalatoknál, a kollektív tárgyaláshoz és cselekvéshez való jog, a munkaközvetítés igénybevételéhez való jog, az indokolatlan elbocsátásokkal szembeni védelem, a tisztességes és igazságos munkafeltételek, a gyermekmunka tilalma és a fiatalok munkavédelme, a család védelme és a munkával való összeegyeztethetősége, a társadalombiztosítás és a szociális segítség, az egészségügyi ellátás, a gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférés, környezetvédelem, és a fogyasztóvédelem került a szövegbe.

Minden fejezethez rengeteg módosító javaslat érkezett, a legnagyobb nézeteltérés mégis a gazdasági és szociális jogokhoz kapcsolható. Az álláspontok - a skandináv országok és Nagy-Britannia ellenállása miatt - csak kis mértékben közeledtek egymáshoz. Ezek a tagállamok azt is megkérdőjelezték, hogy szükséges-e egyáltalán e jogok Chartába foglalása. Különösen Nagy-Britannia állt ellen, a britek ugyanis nem ismerik el a szociális jogokat, mint alapvető jogokat. A kompromisszumként végül is azt sikerült elfogadtatni, hogy a szociális jogok a Charta 1. cikkében megfogalmazott emberi méltósághoz kapcsolhatóak, így megfelelő jogalap van arra, hogy a Chartában helyet kapjanak.4 Ennek ellenére miután azt nem sikerült megakadályozni, hogy a szociális jogok megjelenjenek a dokumentumban, ezek az országok, de leginkább az Egyesült Királyság mindent bevetettek, hogy minél sekélyesebb legyen a szöveg5.

A Charta és a Magyarország által is ratifikált Európai Szociális Karta rövid összevetése után a két dokumentum között az eltérés valóban jelentősnek tűnik. Az Európai Szociális Charta kötelezőnek minősített 7 cikke közül 36 teljesen kimaradt, a többi 4 pedig leegyszerűsített formában és meglehetősen szűkített értelemben épült be a szövegbe7. Nem szabad figyelmen kívül hagyni ugyanakkor azt a tényt, hogy a Charta és a Szociális Karta célja és stílusa eltérő. Ez utóbbinak szinte minden cikke pozitív akciót vár el a részes államoktól, míg a Charta általában inkább deklarálja a jogok tiszteletben tartását és csak néhány esetben buzdít konkrét lépésekre az egyes rendelkezésekben.8

Az ötödik fejezetben az állampolgári jogok között főként azok a politikai jogok szerepelnek, amelyek az EU állampolgárait, és csakis őket illetik meg. Ilyen az Európai Parlamenti, valamint a helyhatósági választáson való szavazáshoz és jelöltként induláshoz való jog, a diplomáciai és konzuli védelemhez, valamint a szabad mozgáshoz, és letelepedéshez való jog. Ezek a jogok nem jelentenek pluszt az EU polgároknak, csak megismétlik a Római Szerződés 17-22 cikkeit.

A jogok egy másik csoportja már nem csak az EU állampolgárait, hanem az EU valamely tagállamában letelepedett, illetve ott irodával rendelkező természetes vagy jogi személyeket is megilleti. Ilyen az iratokhoz való hozzáférés, az Ombudsmanhoz fordulás és a petícióhoz való jog. Egyedül a jó ügyintézéshez való jogra hivatkozhat minden személy, állampolgárságától és lakóhelyétől függetlenül. A NGO-k egyrészt sikerként könyvelték el, hogy a Chartában csak az állampolgárokra vonatkozó jogok között szerepelnek olyanok, amelyek a természetes személyek egy meghatározott csoportját illetik meg: az uniós polgárokat. A Charta végső szövege e tekintetben valóban nagyot változott a kezdeti szöveghez képest - az elfogadott 50 cikkből mindössze 7 zárja ki azokat a személyeket, akiket semmi nem köt az Európai Unióhoz. A siker mellett az emberi jogi szervezetek ugyanakkor sajnálják, hogy az Unióban letelepedett személyeket a fejezet megkülönbözteti az uniós polgároktól.9

Az igazságszolgáltatás címet viselő hatodik fejezet négy cikke elismeri hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jogot, az ártatlanság védelemének elvét és a védelemhez való jogot, deklarálja a bűncselekmények és büntetések jogszerűségének és arányosságának elvét, és kimondja, hogy senkit sem lehet olyan bűncselekményért elítélni, illetve ellene olyan bűncselekmény miatt eljárást folytatni, amely miatt már hatályosan elítélték vagy lefolytatták az eljárást.

Az utolsó fejezet a Charta hatályára, a Chartában foglalt jogok korlátozásának lehetőségére, az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságokról szóló Egyezménnyel való viszonyára vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. Az 51. cikk (1) bekezdése szerint a Charta rendelkezései csak az EU intézményeire és testületeire vonatkoznak, a tagállamokra csak akkor, ha az Uniós jogot átültetik. Ez azt jelenti, hogy a Charta a tagállamok belső viszonyait nem érinti. Amennyiben egy tagállami intézmény saját belső jogalkalmazása során sért alapvető jogot, a jogsértés orvoslására továbbra is csak az Emberi Jogi Bíróság illetékes. E bekezdés második mondata fontos üzenetet hordoz az Unió emberi jogi kérdésekre vonatkozó hozzáállásáról. Nem csak a Chartába foglalt jogok tiszteletét várja el, hanem arra biztatja a címzetteket, hogy e jogok alkalmazását saját hatáskörűkben mozdítsák elő. Ez a megfogalmazás pedig azt jelenti, hogy az Unió nem csak arra kész, hogy a jogsértéseket ne tűrje el - negatív megközelítés -, hanem arra is, hogy pozitív lépéseket tegyen e jogok érvényesülése felé. A cikk második bekezdése deklarálja, hogy a Charta nem hoz létre új hatásköröket, és nem módosítja az alapszerződésbe foglalt feladatokat sem. Választ adva a kételyekre, ez a bekezdés garantálja a tagállamoknak, hogy nem kell lemondaniuk szuverenitásuk egy részéről és további hatásköröket átengedni az Uniónak10.

Az 52. cikk a Charta, az Egyezmény és az alapszerződések viszonyát kívánja rendezni - vitatható eredménnyel. Az (1) bekezdés kimondja, hogy a Chartában foglalt jogokat csak jogszabályban lehet korlátozni, kizárólag abban az esetben, amennyiben a korlátozások más jogok és szabadságok védelmét szolgálják, és megfelelnek az arányosság követelményének. A cikk (2) bekezdése a Charta alkalmazását szorosan az alapszerződésekhez köti. A Charta azon cikkei, amelyek az alapszerződéseken alapulnak, például a gazdasági- és szociális jogok egy része, az állampolgári jogok, vagy a diszkrimináció tilalma, csak az e szerződésekben meghatározott feltételeknek megfelelően gyakorolhatóak, vagyis azoktól tágabban vagy eltérően értelmezni nem lehet. A cikk egyértelművé teszi, hogy a szerződések gátat szabnak a Charta értelmezésének.

A (3) bekezdés azt a jogi problémát próbálja orvosolni, hogy a Charta szövege nem követi szorosan az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságokról szóló Egyezmény cikkeit, hiszen a Konvent az Egyezménynél érthetőbb szöveget szándékozott kidolgozni11. Az Egyezmény sok esetben bővebben, részletesebben, bár kissé nehézkesebben fogalmaz. Ezért a (3) bekezdés kimondja: amennyiben a Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az Egyezményben is megtalálható jogoknak, ezek jelentése és terjedelme megegyezik az Egyezményben foglalt “párjukéval”. Ez azonban nem zárja ki, hogy a Charta nagyobb, magasabb szintű védelmet biztosítson. Amennyiben a Bíróság szerint Strasbourg alacsonyabb szinten biztosítja bizonyos jogok védelmét, akkor a Bíróság hozhat az Emberi Jogi Bíróság joggyakorlatától eltérő ítéletet. Vagyis Strasbourg adja a “minimum” mércét, amelytől Luxembourg csak pozitívan térhet el. A magasabb vagy alacsonyabb szint viszont értelmezés kérdése, amely a két bíróság esetében eltérő lehet.

Az 53. cikk (2) és (3) bekezdése ugyanakkor némi ellentmondást is magában rejt. A (2 bekezdés a Chartában foglalt cikkeket az alapszerződések által meghatározott korlátok közé szorítja, míg a (3) bekezdés minden olyan esetben, amikor egy Chartába foglalt jog tartalomra megegyezik egy az Egyezményben foglalttal, az Egyezményt rendeli alkalmazni. Ha egy, a Chartában foglalt alapvető jog a Római vagy a Maastrichti Szerződésen is alapul, ugyanakkor az Egyezmény is tartalmazza, az Európai Bíróság nehéz helyzetben lenne, hogy a (2) bekezdés szerint az alapszerződéseknek megfelelően és a (3) bekezdés szerint az Egyezmény értelmezése és terjedelme alapján hozzon döntést.

A tagállamok, az EU intézmények, a civil szervezetek és az akadémiai élet szereplőinek véleménye a Charta szükségességéről és értékéről a kezdetektől fogva megoszlott és a mai napig megoszlik. Három álláspont bontakozott ki. Azok, akik elégedettek az Európai Unióban jelenleg nyújtott jogvédelem szintjével, feleslegesnek tartják a Chartát. Osztották ezt az álláspontot azok is, akik ugyan változtatni szerettek volna a helyzeten, de a Chartát nem találták megfelelő megoldásnak. E csoport egy része szerint az EU-nak csatlakozni kellene az Egyezményhez, a másik része pedig egyéb alternatív elképzeléseket látott volna szívesen. A második csoport támogatta vagy elfogadta a Chartát, de csak abban az esetben, amennyiben politikai deklaráció marad. Végül jelentős számban vannak azok, akik kötelező erejű dokumentum elfogadását sürgették, és várhatóan teszik ezt a jövőben is.

A Charta jelenlegi formájában nem kötelező erejű dokumentum, a benne foglaltak végrehajtását kikényszeríteni nem lehet. Ahogyan a Bizottság 2000. október 11-én közzétett közleményében fogalmazott, a Charta értéke és jelentősége független annak jogi státuszától. Annak ellenére, hogy a Charta nem épült a szerződésekbe, mégis jelentős előrelépést jelent: az Európai Unió történelmében az első olyan dokumentum, amely az alapvető jogok teljes katalógusát magában foglalja12. A szöveg a kritikák ellenére is tagadhatatlanul gazdag: az abszolút jogok mellett kiterjed a polgári és politikai, valamint a gazdasági és szociális jogokra is. Ugyanakkor láthatóan igyekszik együtt haladni a korral, ezért figyelembe veszi a technika és a tudomány fejlődését.

A Charta minden bizonnyal iránymutatóul szolgál az Európai Bíróság munkájához13, így minden bizonnyal ösztönözni fogja a bírákat az alapvető jogok értelmezésekor, úgy, ahogy az Egyezmény is tette ezt a Maastricti Szerződés előtt14. A dokumentum a szerződések mellett hivatkozási alap - még ha gyenge is - a különböző akciók és programok elindítására is15. A Charta cikkeinek egy jó része ugyanis nemcsak deklarálja egy-egy jog tiszteletben tartását, hanem előirányozza ezek pozitív védelmét. Különösen igaz ez a szociális jogok terén16. Ez a megfogalmazás pedig kétségkívül erősíti az Európai Unió szociális integrációját és az individuális jogok védelmét.

A dokumentum további nagy érdeme, hogy jól érthető, egyszerűen megfogalmazott szöveg. Az alapvető jogokat láthatóvá, megfoghatóvá teszi, elősegítve ezzel a polgár-közeli Európai Unió képének kikristályosodását. A Charta jövője egyértelműen a tagállamok kezében van. A nizzai csúcs a Charta jogi státuszának felülvizsgálatát a következő, 2004-ben kezdődő újabb intézményi kormányközi konferencia témái közé javasolta felvenni17. A Szerződés mellékletei között található Nyilatkozat felhívja a svéd és a belga elnökségeket, hogy az Európai Parlament közreműködésével szervezzenek részletes vitát az Unió jövőjéről18.

A 2004-es kormányközi konferencia többféle eredménnyel zárulhat: a Charta beépülhet a szerződésekbe akár a mostani formájában, akár pedig egy jövőbeli Európai Alkotmány részeként. Az integráció tendenciái alapján egyik megoldás sem kizárt, bár látva a radikális ellenzőket, csak reménykedni lehet abban, hogy a Charta valaha kötelező erejű dokumentum lesz. Akármelyik megoldás valósul meg, a tagállamok részéről mindenféleképpen nagyobb kompromisszum-készségre lesz szükség, mint amit a Charta kidolgozása közben, illetve a nizzai csúcson mutattak.

Mivel azonban a Charta jelenlegi státuszában nem több, mint politikai deklaráció, kötelező ereje nincsen, és kikényszeríteni sem lehet, a vita tovább folytatódik, az emberi jogok uniós megjelenésének kérdése továbbra is nyitott maradt. Az alapvető jogok védelme az Európai Unióban a Charta jövőjétől függ. Amennyiben a Charta politikai deklaráció marad, az uniós polgárok emberi jogainak védelme gyakorlatilag nem változik. Ha azonban a dokumentum bármilyen formában, akár a szerződések részeként, akár önállóan kötelező erejűvé válik, az Európai Unió intézményeit és/vagy a tagállamokat kötő, akár az Európai Bíróság, akár más intézmény vagy szervezet által kikényszeríthető dokumentummá lép elő, a vita eldől.





Etnikai bomba ketyeg az unió szívében

Etnikai bomba ketyeg az unió szívében
www.commora.hu

Fico szerint “Szent István zászlaja alatt a legkeményebb magyarosítást folyt”. Bárcsak ezt tette volna, de nem tette. Már fia Szent Imre meggyilkolása idején tudnia kellett volna, hogy a bosszúálló és hamis latin kultúrkörök, a cselekvő nyugat a kipusztulásra itéltette az Árpád házat. Tehát nem magyarosítás, hanem magyartalanítás zajlott.

Ma ősrégi magyar nevek elferdített szláv változataiból, amit javarész 1945-ben gyilkos partizánok eszeltek ki és kényszerítettek a magyar falvakra, engedélyeznek szláv fordításból magyar neveket a felvidéki magyar tankönyvekben, holott ezen az ősi hun területen ősszlávok nem léteztek, tehát helyneveik sem léteztek.


Fico leköpte a magyar nemzetiségű polgártársait! Szerinte Sólyom László úgy viselkedik, mintha Öregkomárom legalábbis Magyarország területén lenne, ezeket mondta: “Mi illemtudóan, diplomatikus módszerekkel jártunk el, nem használtunk semmiféle erőszakot, kényszerítő eszközt. Világosan megmondtuk neki azt is, hogy ne jöjjön ide, mert azt provokációnak fogjuk tartani” - jelentette ki.

Ilyen előzmények után, mikor fogja Fico bejelenteni, hogy a Benes dekrétumok még érvényben vannak, így nyugodtan a fél millónyi magyarságot bevagonírozhatják , majd átküldhetik Magyaroszágra, mint nem kívánatos magyar nemzetrészt, mert provokációnak tartják, hogy ezerszáz éve őshonos népként itt élnek az "ősszlovákok hazájában".

Megtörténhet?

Sajnos nagyonis reális, hogy a soviniszta államaparátus élükön Ficoval és Slotával azon mesterkednek, hogy balkanizálják Dél-Fölvidéket, Honföldünket, majd minden felelősséget áthárítva a felvidéki magyar nemzetrészre előkészítsék a Fico dekrétumjainak a végrehajtását.
Végső megoldás!!!
Teljes asszimilációnk, megfélemlítésünk, majd az EU jóváhagyásával a magyarság megmaradt részének áttelepítése Kismagyarországra. Ezen munkálkodnak, ezt akarják.
Felszólítjuk a felvidéki magyarságot, hogy gyávaságunkat, nemakarásunkat és egymás közötti ellentéteiket félretéve közösen tiltakozzunk. Így bizonyítsuk be, hogy a felvidéki magyar nemzetrész nem fogad el semmiféle Fico dekrétumokat és sohasem fogja megengedni, hogy bárki az ezerszáz éves hazájából kitoloncólja, kitelepítse, megfélemlítse, asszimilálja.
Egységesen követeljük az alkotmányos jogaink betartását, a jogegyenlőséget és az ehhez szükséges területi autónómiát, minden a Hodzsa-Bartha etnikai határ alatt élő népnek, szlováknak, magyarnak, kevert családbelieknek, romáknak és a ruténnak, az azonos alkotmányos jogok elvén. Akinek ez nem tetszik visszamehet oda ahonnan nagyapáik és nagyanyáik jöttek, a stúri területekre, a Hodzsa-Bartha etnikai határ fölötti területekre.
Honföld a mi hazánk!!! Nem engedjük meg, a Benes-dekrétumok újbóli alkalmazását, nem engedjük meg Ficonak a saját dekrétumainak a végrehajtását.
Ezerszáz éve itt élünk és unokáink újabb ezerszáz évig itt fognak élni magyarként, magyar földön, s ha a betolakódnak nem tetszik visszamehetnek a stúri területeikre, az a szlovákság igazi hazája.
Dél-Fölvidéket, Honföldünket nem adjuk!!!



Érvényben lévő Beneš-dekrétumok

Érvényben lévő Beneš-dekrétumok

2/1945. (1945. február 1.) A felszabadult területen a gazdasági élet normalizálására vonatkozó rendkívüli intézkedésekről.

5/1945. (1945. május 19.) A megszállás évei alatt (1938-1945) kötött vagyonjogi szerződések érvényetlenné minősítéséről és nemzeti biztosok kinevezéséről a németek, magyarok, árulók és kollaboránsok, valamint bizonyos szervezetek és egyesületek vagyonára.

6/1945. (1945. február 1.) A fasiszta bűnözők, az árulók és segítőik megbüntetéséről, valamint a rendkívüli népbíróságok létesítéséről.

11/1945. (1945. március 5.) Az ENSZ azonnali segélyéről és az újjáépítésről (United Nations Relief and Rehabilitation Administration).

12/1945. (1945. június 21.) A németek, a magyarok, valamint a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és haladéktalan elosztásáról.

16/1945. (1945. június 19.) A fasiszta bűnözők, az árulók és segítőik megbüntetéséről, valamint a rendkívüli népbíróságok létesítéséről (ez utóbbit hatályon kívül helyezte a köztársasági elnök 33/1948. sz. alkotmánydekrétuma, amely Szlovákiára vonatkozóan ugyanezt egyben hatályba helyezte).

22/1945. (1945. június 23.) Alkotmány-dekrétum a Csehszlovákia területén kívül kiadott jogszabályokról.

28/1945. (1945. május 20.) Cseh, szlovák és más szláv földművesek telepítéséről a németektől, magyaroktól és az állam ellenségeitől elkobzott tulajdonra.

101/1945. (1945. október 24.) Egyes élelmiszeripari vállalatok államosításáról.

108/1945. (1945. október 25.) Az ellenséges vagyon elkobzásáról és annak a nemzeti újjáépítési alaphoz való csatolásáról (személyes holmijuk kivételével minden magyar vagyonát elkobozták).



A cseh követ sírt, Benes könnyezett

A cseh követ sírt, Benes könnyezett


„Önök látni akarják azt az embert, akinek hazáját feldarabolták anélkül, hogy megkérdezték volna?” - fordult az újságírókhoz a külügyminiszter szobájából távozó párizsi csehszlovák nagykövet. Ez a nemzetközi sajtóban megjelent mondat egy olyan magyar írónak szúrt szemet, akinek hazáját feldarabolták, őt szülővárosától megfosztották, s akinek a véleményére – több százezer honfitársával együtt – a kutya sem volt kíváncsi.

Az egykori kassai polgárnak, a francia és az angol sajtó rendszeres olvasójának, Márai Sándornak a sorai ezek. Az említett sajtó arról is tudósította a világ közvéleményét, hogy Benes elnök valósággal belesírt a rádióba, amikor beszámolt a később Müncheni Egyezmény néven elhíresült döntés körülményeiről. Arról, hogy sem az angolok, sem pedig a franciák nem álltak ki Hitlerrel szemben Csehszlovákia mellett, s így ő kénytelen elfogadni a német ultimátumot.

Márai elismeri, hogy a csehek nemzeti létük egyik legtragikusabb fejezetét élik át ekkor. Ám az említett síró cseh nagykövetről és a könnyező Benesről eszébe jut, hogy ő már találkozott e két úrral – mégpedig a trianoni döntést követő nyolcadik évben a régi Népszövetségi Palota üvegfolyosóján.

Éppen a tárgyalóteremből távoztak sugárzóan derűs, diadalittas arccal. Márai jól megnézte magának ekkor Osusky nagykövetet és Benes Eduárdot. Azt, aki - írja - „ a béketárgyaláson egyszerűen elrajzolta a térképen Pozsonyt, Komáromot és Kassát”.

A kassai polgárősök ivadékaként Márai megemlíti, hogy boldogult gyermekkorában Kassán csupán egyetlen cseh volt – Novák úr, a szabó. Ma – írja 1938. szeptemberében – tízezer, vagy még annál is több odatelepített cseh hivatalnok zaklatja, gyötri és adóztatja barátait, rokonait, családtagjait, kényszeríti idegen hadseregbe fiaikat, és nem hajlandó helyet biztosítani nekik az állami élet hivatalos posztjain.

Aztán – mintha a legmaibb máról szólna – így fejezi be: „... a gyermekektől elveszik a magyar nyelvet, a felnőttektől elveszik a magyar könyvet, börtönbe visznek embereket, akik a rádiónál a magyar himnuszt hallgatják”.

Nota bene tegnapi, tehát 21. századi hír, hogy a Benes-dekrétumokat valló Szlovákiában a Nyelvtörvény végrehajtási utasítása ugyan e szellemben készül. Az egyik pontja szerint egy közhivatalban a magyarul beszélők kötelesek szlovákra váltani, ha megjelenik köztük egy szlovák nemzetiségű állampolgár.

Márai Sándornak nem voltak illúziói. A kárörvendés is távol állt tőle. Egykori írása, amely a Pesti Hírlap 1938. szeptember 25-i számában jelenet meg, üzenet. Üzenet – no nem Beneséknek, hanem sokkal szélesebb körnek, a „tájékozottabb külföldieknek”, hogy ne érzékenyüljenek túlságosan el e cseh könnyek láttán. Vessenek számot azzal a húsz évvel is, amely alatt egy egész magyar nemzedék élt a felvidéken, többnyire munka- és magyar életlehetőségek nélkül, és ebben a húsz évben sem Osusky, sem pedig Benes nem érzelegtek.

A nemzetközi közvélemény ne legyen szentimentális. Benes sem volt az, amikor a Népszövetségi tárgyalás során azt mondta Eckhardt Tibornak, a magyar küldöttség sajtófőnökének: „Én önöket, magyarokat, a pokolra fogom küldeni.”

Mindez szűk foglalata az említett Márai írásnak, amely teljes terjedelmében – több mint kétszáz újságcikkel egyetemben - abban a frissen megjelent Magyar sajtótörténeti antológia 1780-1956 alcímű kötetben olvasható, amely Buzinkay Géza sajtótörténész szerkesztésében jelent meg a Corvina kiadónál. A Hírharang, vezércikk, szenzációs riport című antológiához újságoldalak tízezreit kellett átlapozni-olvasni, hogy a magyar sajtó születésétől – az 1780-ban megjelent Magyar Hírmondótól – kezdve képet kaphassunk e sajtó, s benne a különböző újságíró műfajok születéséről, fejlődéséről. Mi több, a cikkek túlnyomó többsége szó szerint másodközlés: az eddig ötven, száz-kétszáz év alatt csak egyetlen egyszer publikálták. Meglepetéssel teli a könyv, s e felfedezésszámba menő meglepetések forrásai Kossuth Lajos, Falk Miksa, Rákosi Jenő, valamint Mikszáth, Ady, Márai. Ám mellettük több névtelen írás is olvasható :a korabeli bulvár, a mindig eladható bűnügyi tudósítások, stb.

A kötetet bemutatója tegnap volt a Várban, a Bakó Anna Mária vezette Litea Könyvesbolt és kávézóban. Pomogáts Béla „Magyarország intim életrajzaként” méltatta a Buzinkay Géza szerkesztette antológiát. Hangsúlyozta, hogy ez esetben nem absztrakciókkal – s tegyük hozzá, sokszor prekoncepciókkal – szembesülhet az, aki e történelmi munkát kézbe veszi, de a való világgal, ahogy azt elődeink a mindennapjaik során megélték.

E cikket írva önkéntelenül is eszünkbe jut, hogy írás közben éppen ilyen mindennapi pillanat örökítünk meg. Igaz, ez már az elektronikus sajtó kora, s ki tudja, az egygesztusú Delete/Törlés korában egyáltalán marad e tartós lenyomata mindennapjainknak? Mert verba volant, scripta manent! Mert csak az un. „kulturális emlékezet” képes megőrizni a múlt néhány nagy fordulópontját szimbolikus alakzatok formájában: honfoglalás, 48 március 15-éje, 1956. októbere.

Mindennapjaink élményeit a „kommunikatív emlékezet” tárolja. Ez a mi közös emlékezetünk, amelyekben az ember a kortársaival osztozik. Ilyen például a nemzedéki emlékezet. A rómaiak ennek a kommunikatív emlékezetnek a tartamára a saeculum fogalmát használták. Értették ezen azt a határt, amikorra egy-egy nemzedék legutolsó tagja, az utolsó kortárs tanú is kihal. - írja Jan Assmann „A Kulturális emlékezet” c. könyvében. A Bibliában ez a nyolcvan évnyi határérték három-négy nemzedéknek felel meg. Míg a kulturális emlékezet alakzataiban van valami szent, a kommunikatív emlékezet inkább profán. Azaz nem beavatott, világi, hétköznapi, tehát csak jól mondta Pomogáts Béla, hogy intim.
A magyar történelem elmúlt kétszázharminc évéből több mint 175 év mindennapi intimitásaihoz invitál az e könyv – egyáltalán nem Intim Pistaként.
http://gondola.hu/cikkek/cikkek/68773



Győri Enikő: Benes Dekrétumok és a Lisszaboni Szerződés

Győri Enikő: Benes Dekrétumok és a Lisszaboni Szerződés


Európai abszurd, politikai szempontból - így nevezte Győri Enikő, európai parlamenti képviselő (EPP/Fidesz) Brüsszelben, a mini-plenáris ülésen azt a helyzetet, hogy a cseh elnök a Lisszaboni Szerződés aláírását a Benes Dekrétumok fenntartásához kötötte.
A Lisszaboni Szerződés révén Európa december 1-jétől kétségkívül biztosabb alapokon, ésszerűbben, a polgárok mindennapi életét érintő problémákra koncentrálva működhet majd. Most tehát örülnünk kellene, mert egy régóta húzódó történetnek értünk a végére.

Azt is meg kell nézni ugyanakkor, hogy ezt milyen áron értük el. Az ár értékeink arcul csapása volt; a pragmatizmus diadalmaskodott az értékek felett, s ezt nem hagyhatjuk szó nélkül.

A cseh elnök előállt egy abszurd kéréssel. Mit volt az? Hogy az Európa szégyene Benes-dekrétumokra hivatkozással, amelyek alapján németeket és magyarokat kollektíven bűnösnek nyilvánítottak, jogfosztottá tettek és kitelepítettek a II. vh után és a mai napig hatályosak, utólag opt-outot kapjon Csehország az Alapjogi Charta alól. Ahelyett, hogy az Unió vezetői egységesen elutasították volna az abszurd kérést, kreáltak egy európai abszurdot.

Először is: jogi szempontból. Csehország dec. 1-jétől átmeneti ideig teljes egészében részese a Lisszaboni Szerződésnek, majd az Unió a jelenlegi elhatározás alapján a cseh alkotmányos rend felülbírálásával megfosztja a cseh polgárokat az Alapjogi Charta által biztosított védelemtől. Még bízom a cseh polgárokban és jogorvoslati rendben, hogy ezt nem hagyják szó nélkül. Emlékeztetőül: az Európai Parlament annak idején a jogi szempontból rendben levő lengyel és brit opt-outot is nehezményezte.

Európai abszurd, politikai szempontból: az Unió elsődleges jogának módosítására a következő alkalom egy új állam csatlakozása. Volt már ilyen, az EP létszámát a román és bolgár belépés ratifikációjával módosítottuk. Ugye nem képzeli senki, hogy egy országot lehet azzal büntetni, hogy miután tisztességgel végigtárgyalt néhány nehéz éven át, a csatlakozása attól függ, hogy egy piszkos alkut is elfogad-e másik 27 ország? A Fidesz vezette kormány biztosan nem megy bele egy ilyen árukapcsolásba, ilyen szerződést nem fogunk megerősíteni.

Európai abszurd, erkölcsi szempontból. Az Unió számomra univerzális értékekre épülő közösség. Emberi jogi opt-outot adni a ratifikációs folyamat végén, pláne a jogfosztó Benes-dekrétumokra hivatkozással, teljes csőd.

Meggyőződésem, ha egységesek vagyunk, lehetett volna más megoldást találni. Ki lehetett volna adni egy nyilatkozatot, melyben leszögezzük, hogy Lisszabonnak nincs visszamenőleges hatálya. Ennek elégnek kellett volna lennie, s nem kellett volna aláásnunk az Unió jog- és értékközösség voltát - zárta felszólalását Győri Enikő, európai parlamenti képviselő (EPP/Fidesz) a Benes-dekrétumok kapcsán Brüsszelben, a mini-plenáris ülésen.
http://gondola.hu/cikkek/cikkek/68181



Törvényesített rasszizmus az unióban

Törvényesített rasszizmus az unióban


„Állami szempontból megbízhatatlanoknak kell tekinteni: a) a német vagy magyar nemzetiségű személyeket” – írta a „köztársasági elnök 1945. május 19-én kelt 5. számú dekrétuma”, azon belül a 4. paragrafus.

A szöveg nem Afrikában fogalmazódott, hanem Európa kellős közepén.

Az a térség, amelyben e konkrét faji kirekesztés törvényerőre emelkedett, akkor az USA, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és más államok felügyelete alatt állt. Katonailag éppen a szovjet hadsereg állomásozott ott ideiglenesen, de a nyugat-európai győztesek is jelen voltak.

Ám behunyták a szemüket, befogták a fülüket.

Éppen háború után volt a földrész – mondhatnánk mentségképpen.

Ám a Nyugat hosszú békeévtizedek után, 55 évvel később is behunyta szemét, befogta fülét.

„A Benes-dekrétum nem harmonizál az európai uniós jogelvekkel, így nagyon nehéz elgondolnom, hogy egy ország úgy legyen tagja az Európai Uniónak, hogy az unió jogelveivel élesen szembenálló dekrétumot, jogszabályt fönntart a saját maga jogrendszerében” – mondta az ezredfordulón egy közép-európai miniszterelnök. Hozzátette: „az európai uniós csatlakozástól azt várjuk, hogy ezek törölni fogják automatikusan mind Szlovákia, mind Csehország jogrendjéből a Benesi-dekrétumokat. Ez egy olyan maradványa a XX. századi történelemnek, amit nem szabadna átvinnünk a XXI. századba semmiképpen.”

Nos, a dekrétumok simán átcsúsztak az uniós szűrőn, bele a III. évezredbe.

Holott a benesi dekrétumok nem „csak” rasszista indíttatásúak voltak. Azok rabló, harácsoló jellege az 1945. június 21-én kelt 12. számú förmedvényből domborodik ki: „Azonnali hatállyal és térítés nélkül a földreform céljaira elkobozzuk azt a mezőgazdasági vagyont, amely német és magyar nemzetiségű személyek tulajdonában van, állampolgárságukra való tekintet nélkül.”

Az utóbbi félmondat a „tisztán” rasszista indíttatású kirekesztést még jobban megvilágítja.

És mit szólt ehhez a nagyvilág?

Az ENSZ emberi jogi nyilatkozata csak 3 évvel a benesi dekrétumok után kristályosodott ki. „Visszamenőleg” nem siettek alkalmazni a csehszlovák elvtársak (el is titkolták az emberek elől a nyilatkozatot az egész térségben.)

Ám az uniós csatlakozási tárgyalások idején már – számos hasonló nemzetközi előírással egyetemben – réges-rég hatályban volt az ENSZ-alapokmány, és széltében-hosszában hivatkoztak is rá. Így a 17. cikkely 2. bekezdésére is: „Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.”

Mindez azonban nem zavarta az uniós atyákat.

A benesi szörnyűségekhez a csatlakozáskor a brüsszeli központnak egy szava sem volt.

Mint ahogy most is süketnek tetteti magát az egykori maoista által elnökölt uniós vezetőség a ficói dekrétumok: a nyelvterrort bevezető – rasszista indíttatású – paragrafusok ügyében.

Kísértet járja be Európát: Benes kísértete… De nem szövetkezett szent hajszára e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma…

Prága legyint, Pozsony vigyorog, Brüsszel szunyókál…

És Budapest? Kényszeredetten ágál. Ám mindenben tartja magát az „uniós jogelvekhez”, az „európai értékekhez”, a „közösség érdekeihez”…

A Medgyessy-Kuncze féle Időkerék rég megállt. Elvtársuk, Marx ebben is tévedett.

Lehet visszafelé forgatni.
http://gondola.hu/cikkek/cikkek/66458



Szlovák ellenzéki pártvezető szerint megkérdőjelezhetőek a Benes-dekré

Szlovák ellenzéki pártvezető szerint megkérdőjelezhetőek a Benes-dekrétumok


A lisszaboni szerződés "szélesebb értelmezése" alapján meg lehet kérdőjelezni a II. világháború után kiadott Benes-dekrétumokat - állítja Pavol Hrusovsky, a szlovák ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke. "A lisszaboni szerződés szélesebb értelmezése lehetővé teszi, hogy annak alapján megkérdőjelezzék a Benes-dekrétumokat. Ezért úgy vélem, hogy a szlovák parlamentben a lisszaboni szerződés elfogadása előtt sokkal átfogóbb vitára lett volna szükség" - mondta Hrusovsky hétfőn a szlovák TASR hírügynökségnek. Az ellenzéki párt vezetője Václav Klaus cseh államfő korábbi nyilatkozataira reagált, ugyanis Klaus vetette fel ezt a témát, s követelte annak megvizsgálását. Prágában hétfőn jelentették be, hogy a cseh képviselőház az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt kezdeményezésére december 9-én rendkívüli ülést tart, amelynek napirendjén az Európai Unió lisszaboni szerződése megvitatása szerepel majd.
http://gondola.hu/cikkek/hirek/84936



Még nincs szöveg...



Rakouský prezident odsoudil Benešovy dekrety jako těžké bezpráví

Rakouský prezident odsoudil Benešovy dekrety jako těžké bezpráví

4. března 2010 13:34
Rakouský prezident Heinz Fischer označil československé poválečné dekrety bývalého prezidenta Edvarda Beneše jako "těžké bezpráví". Dekrety, na jejichž základě byli ze Sudet po válce vyhnáni německy mluvící obyvatelé, podle něj ostatní členské státy EU nesmějí legalizovat.

"Skutečnost, že český prezident Václav Klaus si při podpisu Lisabonské smlouvy dal jako podmínku, že evropská charta lidských práv se na dekrety nevztahuje, nemá ve skutečnosti žádný vliv," cituje agentura APA z Fischerova pozdravného poselství Sudetoněmeckému krajanskému sdružení v Rakousku.

Sociální demokrat Fischer se ve volbách hlavy státu příští měsíc znovu uchází o funkci prezidenta. Jeho vyhlídky na znovuzvolení jsou velmi nadějné.

"Jako rakouský prezident budu i nadále usilovat o to, aby byly zpracovány temné stránky našich dějin, a zasazovat se o to, aby lidská práva byla respektována a dodržována jak v naší zemi, tak za jejími hranicemi," uvádí Fischer.

Dekrety československého prezidenta republiky, označované též jako Benešovy dekrety, po druhé světové válce upravovaly v Československu mimo jiné vyvlastnění majetku části německého obyvatelstva.
http://zpravy.idnes.cz/rakousky-prezident-odsoudil-benesovy-dekrety-jako-tezke-bezpravi-1dn-/zahranicni.asp?c=A100304_133457_domaci_jw




Szudétanémetek emlékeznek

Szudétanémetek emlékeznek az 1919. március 4-ei tragikus sortűzre
2010.03.04.
Ausztria elnöke a súlyos jogfosztás megnyilvánulásának tartja a Beneš-dekrétumokat, amelyek alapján a második világháborút követően Csehszlovákiában elkobozták a szudétanémetek vagyonát, és kitoloncolták őket az országból. Fischer arra figyelmezetet: ezeket a rendeleteket soha, semmilyen más európai állam nem legalizálta.

„Az a tény, hogy Václav Klaus cseh elnök a Lisszaboni Szerződés ratifikálásának feltételéül szabta meg, hogy Csehország mentesüljön az Európai Emberjogi Karta hatálya alól, ténylegesen nem befolyásolja a Beneš-dekrétumok megítélését – áll az osztrák elnöknek az ausztriai szudétanémet szövetséghez intézett üzenetében. – Mint osztrák szövetségi elnök, továbbra is törekedni fogok történelmünk sötét oldalainak felderítésére, és az emberei jogok határainkon belüli, de azokon túli tiszteletben tartására is. Az Európai Unióban erre jobb esélyek vannak, mint a XX. század Európájában voltak“ – idézi Fischert az APA hírügynökség a Szudétanémet Sajtószolgálatra hivatkozva.
A szudétanémetek ma emlékeznek az 1919. március 4-ei tragikus sortűzre, amikor az Ausztriától való elcsatolás ellen és az önrendelkezésért békésen tüntető tömegbe lőtt a cseh katonaság Kadanban, Sternbergben,Karlovy Varyban, Chebben, Hostinnében és Stříbrében, 54 ember halálát okozva. Az osztrák államfő biztosítja a címzetteket, hogy mindenki emlékezetében őrzi e nap tragikus eseményeit, ahogyan a nemzeti szocializmus önkényuralmát, és Csehszlovákia 1938-45 közötti feldarabolását, ami gyűlöletet, üldöztetést, kiűzetést és deportálásokat hozott. A fájó sebek ellenére mégis az újrakezdésre, a bizalomépítésre, a békés együttélésre, a múlt lezárásra kell törekedni, főleg a politikusoknak, hogy ezek a hibák soha többé ne ismétlődhessenek meg. A konfliktusokat és a vitákat szépíteni nem kell – mondja az üzenet –, de a múlt ellentéteinek leküzdése és a kölcsönös közeledés folyamatos feladatunk.

TASR, Felvidék Ma
http://www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=20675&Itemid=1



Beneš és a a végső megoldás

Beneš és a a végső megoldás

2007-09-09
Nemzet és emlékezet 2007-34, augusztus 22.
Szellemi és fizikai népirtás – avagy: hogyan kell elpusztítani egy népet?
Szerző: Mihályi Molnár László
„A szlovák parasztnak és munkásnak, akiket kiszorítottak a gazdag déli területekről és századokon keresztül a hegyek között elnyomtak, meg kell ismét kapnia ezeket a régi szlovák területeket.” (G. Husák fogalmazása 1945 februárjában a kommunista párt konferenciáján)

„Elő kell készítenünk a németjeink és magyarjaink ügyének végérvényes megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz.” (E. Beneš, 1945.II.16.)

„A Csehszlovákiában maradó magyarok kisebbségi védelemre egyáltalán nem számíthatnak. Az egy tömbben élő nemzetiségi lakosságot szét fogjuk telepíteni!” (Clementis, 1946.II.27.)

A XX. század bővelkedik a különböző népirtásokban a törökországi örmények és kurdok elleni mészárlásoktól a kambodzsai Pol Pot rezsim több milliós ártatlan áldozatán át a közelmúltban a jugoszláviai horvátok, bosnyákok és albánok tömeges kivégzéséig, hogy csak néhányat említsünk. A médiákban azonban leginkább csak a zsidó nép ellen elkövetett bűnök kapnak egyértelmű elítélést, míg az ennél sokkal tragikusabb és tömegesebb kommunista vérengzésekről gyakran szemérmesen hallgatnak vagy még a körülményekre hivatkozva felmentően védelmükbe is veszik azokat. Vajon az egyik kérdésben oly vehemensen ágáló körök miért nem tartják legalább ilyen veszedelmesnek a szocialista és kommunista eszmék kitalálóit, terjesztőit és végrehajtóit, hiszen tevékenységük (főleg Lenin és Sztálin idejében) sokszorta több megkínzott, halálba hajszolt és elpusztított ártatlan áldozatot követelt. A lelkekben, közösségi életben és emberi értékrendben végzett pusztítás nagyságáról pedig a mai napig nem lehet számot adni, mert az napjainkra is tragikusan kihat, főleg az évtizedekig leigázott Kelet-európai térségben... Akik mindezt megkérdőjelezik, azok az auschwitzi rémségeket is letagadhatják! És mindezek után akár az 1945-ben kezdődő magyarok és németek elleni csehszlovákiai megtorlásokat is igazságosnak mondhatják csak azért, mert Németországot és Magyarországot a vesztes országok közé sorolták. (A háború másik kirobbantóját, a Hitlernél is nagyobb gazember Sztálint pedig az egekig magasztalták!)

Jaj a legyőzötteknek! Olyanok is hirdetik ezt a „háborút követő történelmi igazságtételt”, akik tudathasadásos módon védelmükbe veszik a Tiso elnök vezette Szlovákiát, mely az elsők között küldte haláltáborokba zsidó polgárait, s még fizettek is az elszállításért a németeknek. Tudvalévő, hogy a szláv szimpátia jegyében Sztálin hajlandó volt belegyezni Csehszlovákia határainak visszaállításába, s az ezt követő etnikai tisztogatásokba, és jótékonyan megfeledkezni az álszent plébános országlásáról, de három „szívességet” kért érte cserébe:

1. A Szovjetuniónak adják át Kárpátalját, amit aztán egy mondvacsinált népakartra hivatkozva bekebeleztek a kommunista rémuralom birodalmába. Onnan ugyanis a Kárpátokon belülről tarthatott szemmel három gyarmattá tett országot.

2. Csapjanak egy kis ribilliót a német hadsereg hátában, hogy legyen mire hivatkozni Szlovákia háború utáni megítélésekor. (Érdekes módon, mivel azt nem a szovjetek szervezték, a hasonló, de jelentősebb lengyel felkelést nem így értékelték, s még arról is hallgatni kellett, hogy azt a magyar hadsereg támogatta!)

3. Tegyék lehetővé a kommunista párt hatalmi befolyását az új vezetésben, és ennek garanciája az lesz, hogy Beneš elnökként szerepelhet az ország élén.

Ilyen előzmények után alakult meg Kassán az új kormány (1945.IV.5.), meghirdetve egy olyan programot, melynek egyes pontjai kimondottan fasiszta jellegűek voltak, és a magyar és német nemzetiségű polgárok ellen irányultak (jogfosztás, vagyonelkobzás, kollektív bűnösség!). Beneš lett az elnök mindenféle parlamenti jóváhagyás nélkül, holott 1939-ben önként lemondott és üdvözölte az új elnököt (Háchát), és egyébként is lejárt a mandátuma 1945-ig. Ennek ellenére törvényerejű rendeleteket adott ki, s mivel ezek közt több olyan is akadt, amely csupán származásuk miatt avagy anyanyelvük alapján bűnössé nyilvánította a magyarokat és németeket, ezeket a dekrétumokat nyugodtan fasiszta törvényeknek nevezhetjük. Néhol még annyi fáradságot sem vettek, hogy önálló törvényeket fogalmazzanak, hanem csak a zsidókra vonatkozó korábbi jogfosztó intézkedések szövegében írták át a zsidót magyarra vagy németre.

Márpedig aki ma ezeket a törvényeket (dekrétumokat) védelmébe veszi, az maga is fasiszta.
Ez a kifejezés ugyanis nem néphez, hanem magatartáshoz és cselekedethez köthető., méghozzá úgy, hogy fegyverrel, pénzzel vagy csalással megszerzett hatalmával viszszaélve egy népet, népcsoportot vagy népréteget megfoszt jogaitól, és fizikai vagy szellemi megsemmisítésükre törekszik. Ezért nevezhetők fasisztának az arisztokráciát válogatás nélkül lemészárló francia „forradalmárok”, a cári családot kiirtó leninisták, a kulákokat, papokat, értelmiségieket halomra gyilkoló vagy haláltáborba kényszerítő kommunisták, a zsidókat megsemmisítésre ítélő hitleristák vagy akár a palesztinokat kisemmiző és gyilkoló izraeli agreszszorok is.

A XX. század azonban abban is „tökéletesedett”, hogy a fizikai elnyomás helyett a szellemi megsemmisítést, a hit s a nemzeti érzés felszámolását, az emberi alapértékek önkéntes feladására való késztetést kifinomultan alkalmazza. Láthatjuk, hogy a sokszínűség, a tolerancia, a másság tisztelete, az esélyegyenlőség, a haladás, modernizáció és demokrácia varázsszavainak leple alatt azon munkálkodnak, hogy egyes szűk gazdasági érdekcsoportok igájába hajtsák a világ jámborrá és beletörődővé tett népeit. Olyanokat emlegetnek, hogy a család fogalma elavult, a nemzeti hagyományok ápolása gettósodáshoz és kirekesztéshez vezet, és csak az a modern, ami tagad mindent, ami eddig volt. Sőt a legjobb a múltat végképp elfeledni, mert az gátol bennünket az előrelépésben.

Olyanok akarnak minket az ellenünk elkövetett bűnök elfeledésére késztetni, akik közben a más népeken esett bűnök feletti sajnálkozást akarják tananyaggát tenni az iskolákban. Már megint ez a szovjet–orosz kommunista trükk! Ők az internacionalizmus jelszavával akartak orosszá és istentagadóvá tenni, hogy a saját hagyományainkat, hitünket és érzéseinket pedig feledjük el. Most pedig a szintén istentagadó világpolgárok akarják nekünk megmondani, hogy nekünk mi a jó (persze az, ami nekik anyagi hasznot hajt).

Ki hasznot húz belőle, annak térkép e táj – írhatná most Radnóti.

Nem is az a legdöbbenetesebb, hogy Slota, Fico és a hasonló magyargyűlölők akarnak továbbra is a ránk fröcskölt mocsokban tartani, hanem az, hogy „még nincs itt az ideje”, „előbb egyeztetni kell”, „nagyobb tapintattal kell viszonyulni a partnereinkhez”, „európai módon” stb. halogató kifejezésekkel fertőzik a közéletet még egyes magyar nyelven megjelenő lapok is.

ÍGY LESZ AZTÁN MINDIG AZ ÁLDOZATBÓL VÁDLOTT! Mint szegény Malina Hedvig is… A végén még mi fogunk bocsánatot kérni azért, hogy egyáltalán megszülettünk?!

Miért fáj vajon az nekik, ha nekünk ez nem tetszik?! Mint a tolvajnak, ha rámutatnak a lopott holmira! Így vagyunk ezzel Trianon kapcsán is, és nem más a helyzet az 1945 utáni időkben elkövetett gazemberségek ügyében sem.

Csak a tolvajnak van oka rettegnie, hogy egyszer leleplezik.
De miért viselje a bűnösség bélyegét az ártatlan ember?

forrás: Szabad Újság



A (cseh-)szlovákiai magyarok 1944-1949 közötti jogfosztottsága

2007-10-05
A (cseh-)szlovákiai magyarok 1944-1949 közötti állampolgári, jogi, vagyoni, nyelvi és kulturális kollektív jogfosztottsága
I. Előzmények, nemzetközi összefüggések
1. A trianoni békeszerződés nemzetközi felülbírálása. – Az 1938. szeptember 30-i, a németek lakta csehországi területek Németországnak való átadásáról szóló müncheni négyhatalmi szerződés záradékának megfelelően 1938. november 2-án Németország és Olaszország döntőbíróságával Bécsben módosították Magyarország és Cseh-Szlovákia 1920-ban kialakított közös határát.

A (cseh-)szlovákiai magyarok 1944-1949 közötti állampolgári, jogi, vagyoni, nyelvi és kulturális kollektív jogfosztottsága
I. Előzmények, nemzetközi összefüggések
1. A trianoni békeszerződés nemzetközi felülbírálása. – Az 1938. szeptember 30-i, a németek lakta csehországi területek Németországnak való átadásáról szóló müncheni négyhatalmi szerződés záradékának megfelelően 1938. november 2-án Németország és Olaszország döntőbíróságával Bécsben módosították Magyarország és Cseh-Szlovákia 1920-ban kialakított közös határát. Azoknak a településeknek döntő többsége, amelyek 1910-ben magyar többségűek voltak és 1920-ban Csehszlovákiához lettek csatolva, ismét Magyarország fennhatósága alá kerültek. Az 1920 után erre a területre, az állam által elkobzott magyar birtokokra költözött cseh és szlovák kolonisták nagyobbik része Szlovákia és Magyarország erről szóló megállapodásának megfelelően elhagyta a szóban forgó területet. A nyugati nagyhatalmak a bécsi döntést 1942-43-ban visszamenőleges hatállyal semmisnek nyilvánították. Ennek megfelelően a területek Csehszlovákiának való visszaadását rögzítette az 1945 januárjában, Moszkvában megkötött fegyverszüneti egyezmény.

2. A magyarok jogfosztására tett első kísérletek. – Beneš köztársasági elnök és a londoni csehszlovák kormány 1942-1944 között kialakította a Csehszlovákiához a háború után visszakerülő német és magyar többségű területeken érvényesítendő etnikai tisztogatás alapelveit. A német és a magyar nemzetiségűek állampolgárságának megfosztásától a lakosságcserén át az erőszakos elüldözésig terjedtek a londoni csehszlovák tervek. Ezekhez 1943-tól a nagyhatalmak hozzájárulását kérte Beneš. A német- és magyarellenes csehszlovák tervek támogatására a háború alatt nyíltan csak Sztálin és a szovjet-vezetés volt hajlandó, amiről 1943 decemberében Moszkvában meg is állapodtak. Az ún. Karácsonyi Egyezmény megkötését megelőző tárgyalásokon azonban Beneš, a szlovákokkal szemben is – akiket fasiszta csőcseléknek tartott – érvényesíteni akarta a kollektív büntetés elvét. Ezt Sztálin a szláv egybetartozásra hivatkozva elutasította, de talán a nemzetközi kapcsolatok okán is így kellett tennie, hiszen a Szovjetunió 1939. szeptember 16-án a Szlovák Köztársaságot elismerte a nemzetközi jog alanyaként, sőt formálisan megszakította kapcsolatait Benešsel. Ilyen háttérrel kötötték meg a csehszlovák-szovjet barátsági, kölcsönös segítségnyújtási és a háború utáni együttműködési szerződést, amely a térségben elsőként kötelezett el egy (akkor éppen nem létező) országot a Szovjetunió mellett. Ekkortól kezdve Sztálin nyíltan támogatta Benešt a „csehszlovákiai magyarok” felszámolására irányuló törekvésében. Sztálin hírhedt kijelentése is ekkor hangzott el „a magyar kérdés, vagon-kérdés”.

3. A magyarokkal szemben követelt bánásmód. – 1944. november 23-án a londoni csehszlovák kormány memorandumban fordult a szövetséges nagyhatalmakhoz, támogatásukat kérve a csehszlovákiai németek és magyarok egészének háború utáni kitelepítéséhez, s ily módon a tiszta szláv nemzetállam eszméjének megvalósításához. A csehszlovák kormány londoni külügyi megbízottja 1945. február 2-án azt közölte az angol kormány kirendeltjével, hogy amennyiben a magyarokkal szemben nem kap támogatást „őfelsége kormányától”, egyedül cselekszik, Moszkva segítségével. Ezt a kérést a prágai kormány 1945. július 23-i, a potsdami értekezlet résztvevőinek címzett jegyzékében megismételte, emlékeztetve a három nagyhatalom képviselőit korábbi kérésére, hangsúlyozva a lakosságcsere lehetőségét.

4. Katonai föllépés a felvidéki magyarokkal szemben. – A Szovjetunió területén létrehozott és Ludvík Svoboda parancsnoklása alá tartozó csehszlovák hadtest azzal a feladattal lett megbízva, hogy a Kárpát-medencébe észak felől – a Dukla- hágón át – a Vörös Hadsereg behatoló egységeinek nyomában haladva kiűzze, illetve felkoncolja a rekonstruált Csehszlovákia területén élő magyarokat. Erre azonban nem került sor, mert a duklai áttörést a német csapatok meghiúsították.

5. Edvard Beneš rövid jellemzése 1938-tól 1948-ban bekövetkezett haláláig. – Beneš 1938. október 6-án, Szlovákia autonóm státusa kihirdetésének napján Csehszlovákia Alkotmánya értelmében lemondott köztársasági elnöki posztjáról, megszűnt államelnöki tisztsége, majd ismeretlen körülmények között emigrált. Ezt megelőzően a Szovjetunió titkosszolgálatának, az NKVD-nek ügynökévé vált 10 ezer dollár ellenérték fejében. Tartótisztje Pjotr Zubov lett. A köztársasági elnöki posztról való lemondása után az NKVD szervezte meg emigrációba vonulását, ahol 1938 és 1940 között szovjet titkosszolgálati feladatot teljesített. Neki kellett volna megszerveznie a szerb király meggyilkolását, ami azonban nem sikerült. Szovjet ügynökként – saját magyarellenes céljainak támogattatása érdekében – készítette elő „Kárpátalja” Szovjetunióhoz való csatolását, illetve a restaurálandó Csehszlovákiának a szovjet érdekövezetbe való integrálását. Ennek vetületében Jan Masaryk öngyilkossága egyre kevésbé látszik öngyilkosságnak. Beneš kapcsolatát a szovjet vezetéssel, és erőteljes hivatkozásait a szovjetek részéről kapott támogatásra ennek vetületében kell értelmezni. A lényeg az, hogy célt ért a németekkel szemben, részben a magyarokkal szemben, de közben – a művelt szatócs – eladta saját nemzetét. 1948 februárjában meglátogatta őt prágai elnöki rezidenciájában tartótisztje és orra alá tartotta az 1938-ban általa aláírt tízezer dolláros elismervényt. Beneš összeroskadt, mert győztesként nem számolt a számonkéréssel. Egy-két óra elteltével lemondott köztársasági elnöki tisztségéről és átadta a hatalmat a kommunistáknak. Ez volt 1948. február 25-e. Ugyenezen év szeptemberének legelején elpusztult. Érdemes felidézni egyik moszkvai szlovák kommunista emigránsnak, a magyarbarátnak kikiáltott Ladislav Novomeský gyászbeszédének lényegét: művedet megőrizzük és továbbfejlesztjük.

6. Nemzetközi egyetértés Csehszlovákia vonatkozásában. – A nyugati szövetségesek még 1941-ben Csahszlovákiát illetően arra az álláspontra jutottak, hogy mindaz, ami 1938. szeptember 30-a, a müncheni egyezmény után történt, a nemzetközi jog szempontjából érvénytelen. Ezért minden jogi aktus, ami ehhez a naphoz vagy az utána következő időhöz köthető, érvényét veszti.

II. Esterházy János likvidálása

1. Gróf Esterházy János az Országos Keresztényszocialista Párt (1931-1936) az Egyesült Magyar Párt (1936-1938) és a Szlovákiai Magyar Párt (1939-1944) elnöke. Csehszlovákiai parlamenti képviselő, akinek Beneš 1936-ban felajánlotta a tárca nélküli miniszteri posztot. 1939-től a Tiso-féle szlovák állam parlamentjének egyetlen magyar tagja. 1942. május 15-én Ő volt az egyetlen képviselő, aki ellene szavazott a zsidók deportálását utólagosan jóváhagyó törvény-javaslatnak. Bátor magatartása miatt ez a nap a felvidéki magyarok emléknapja.

2. Esterházyt következetes keresztényi magatartása miatt 1944 őszén mind a Gestapo mind a Szállasy-féle nyilas uralom pribékjei üldözték, akik elől bujdosnia kellett. Ennek ellenére 1945. április 20-án – miután önként jelentkezett közszolgálatra Gustáv Husák belügyi megbízottnál Pozsonyban – letartóztatták, majd átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Moszkvában egy évig fogva tartották, majd 10 évi kényszermunkára ítélték. Távollétében 1947. szeptember 16-án, háborús bűnösként a Szlovák Nemzeti Bíróság kötél általi halálra ítélte. A család, több magánszemély és zsidó szervezet közbenjárására Beneš koztársasági elnök életfogytig tartó büntetésre enyhítette az ítéletet. Elhunyt 1957. március 8-án az olomouci (Olmütz, Alamóc) rabkórházban.

III. A szlovákiai magyarok csoportos jogfosztásának kezdete

1. 1944. szeptember 6-án a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT) betiltotta az 1938. október 6-odika – Szlovákia autonómiája kihirdetésének napja – után létrehozott magyar és német nyelvű iskolákat, valamint az akkortól bevezetett magyar és német nyelvű szentmiséket és istentiszteleteket – noha a felvidéki magyar politika az 1920-s évek elejétől támogatta a szlovák autonómista törekvéseket. Magyarország pedig anyagilag is támogatta Andrej Hlinkát a szlovák autonómia zászlóvivőjét. 1945. májusa-júniusa folyamán a csehszlovák hatóságok bezártak minden magyar iskolát és betiltották a magyar nyelv nyilvános használatát. A nyilvánosan elhangzott magyar szót azonnal, helyileg büntették fizikai fenyítéssel, megszégyenítéssel, kopaszra vágással, ha kellett agyonlövéssel.

2. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége 1945. február 27-én adta ki első, vagyoni jogfosztó rendeletét, amely minden német mezőgazdasági tulajdonát és minden magyar 50 hektár fölötti mezőgazdasági tulajdonát elkobozta. A németek és magyarok vagyonának elkobzására, nemzeti gondokság alá helyezésére, állami vagyonalapba való átsorolására 1945 folyamán még további elnöki dekrétumok és SZNT-rendeletek születtek. Ezek közül az SZNT 1945. augusztus 23-i 104. számú „a németek, magyarok, árulók és a szlovák nemzet ellenségeinek vagyonelkobzásáról, mezőgazdasági vagyonuk gyorsított szétosztásáról” szóló rendelete intézkedett.

IV. A kassai kormányprogram – a törvényes erőszak alapja.

1. A kormányprogram I. fejezetének első bekezdése felülírta Csehszlovákia Alkotmányát. Az alkotmány értelmében 1938. október 6-án lemondott köztársasági elnököt ismét köztársasági elnökké nyilvánította, és elrendelte az összehívandó Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, hogy tegye meg ugyanezt. A kormányprogram ezzel további alkotmányos jogot sértett, mert prejudikálta egy szuverén testület döntését.

2. Csehszlovákia újjászületését megalapozó népfrontos program nem az ujjá születés, hanem a bosszú programját fogalmazta meg. Nem értelmezhetők másképp a kormányprogram VIII. fejezetének azon mondatai, amelyek „a németekkel és a magyarokkal szemben szerzett szörnyű” tapasztalatok miatt a végleges beavatkozásokat helyezték kilátásba. A program IX. fejezete háborús bűnösöknek elsősorban a németeket és a magyarokat tartja. Bizonyos esetekben kimondja a szovjet szerveknek való átadásukat, ezzel utólag legalizálva a „málenkij robot”-ra történt elhurcolásokat. Akiket ugyanis elhurcoltak, a szovjet hatóságok háborús bűnösként vettek nyilvántartásba.

3. A kormányprogram VI. fejezete kimondta, hogy a föld urai Szlovákiában a szlovákok. A XI. fejezete hozta létre a ma is létező Nemzeti Földalapot, amelynek vagyoni alapját a német és magyar tulajdonosoktól elkobzott ingatlanok képezték.

4. A kormányprogram XV. fejezete a kultúráról és az oktatásügyről szól. Rendelkezik a magyar és a német kultúrához való viszony felülvizsgálásáról is. Egyértelműen kimondja az ország tiszta szláv orientációját.

V. A csoportos jogfosztás kivitelezése.

1. Az etnikai diszkrimináció és a kollektív bűnösség elvét általánosan a köztársasági elnök 27. (1945. július 17.) és 28. (július 20.) számú dekrétumai a belső telepítést szabályozva kimondják, hogy a telepítésnek Csehszlovákiában a német és a magyar földtulajdon elkobzását, illetve a „cseh és a szlovák, valamint más szláv nemzet tagjainak” betelepítését, kell szolgálnia.

2. A kollektív bűn elvének alkalmazása a magyarokkal és a németekkel szemben a csehszlovák jogszabályokban 1945. február 27-től nyilvánvaló. Az elnöki dekrétumok, és az SZNT rendeletei a német és magyar nemzetiség meghatározását a népszámlálási bevalláshoz, illetve a szlovákiai rendeletek kiegészítő kritériumaként a családon belüli magyar nyelvhasználathoz és a magyar szervezetekben való tagsághoz kötötték.

3. A népbíróságok létrehozását elrendelő 16. számú elnöki dekrétum és az SZNT 1945. évi 33. számú rendelete alapján működő Szlovák Nemzeti Bíróság és a 77 járási népbíróság tevékenysége nagyrészt a magyarok ellen irányult. Szlovákia területén perbe fogottak közt a magyarok aránya 55,2 százalék volt. A Nemzeti Bíróság és a szlovákiai járási népbíróságok által 1947. december 31-éig elítélt 8 055 személy közül 59,7 százalék volt magyar, 28,5 % szlovák, 10,5 százalék német.

4. A II. világháború utolsó hónapjaiban és később is gyakorlatilag szabadon lehetett elkövetni erőszakot – akár gyilkosságot is – németek és magyarok ellen. Magyarok ellen elkövetett erőszakról a szlovákiai levéltárakban fennmaradt korabeli hivatalos dokumentumok csupán Nádszegről (Trstice), valamint a csehországi deportálás elől való menekülés idejéből kerültek elő. Ugyancsak előkerült a přerovi vasútállomáson agyonlőtt dobšinai németek (és magyarok) névjegyzéke. A halottak azonosítása nélkül feltártak egy tömegsírt Pozsony-Ligetfalun, melyben kilencven magyar fiatalember – feltehetően a háború szakaszában elhurcolt, de éppen szökésben lévő és hazafelé tartó magyar leventék – holttestét találták meg. A csehszlovákiai németellenes erőszaknak tényszerűen közel 19 ezer áldozata bizonyítható, de a gyilkosságok számát a német források többszörésére, – több mint 300 ezerre – teszik. A gyilkosokat a Csehszlovák Köztársaság Nemzetgyűlése 1946. május 8-án kelt 115. sz. törvényével közkegyelemben részesítette.

5. A potsdami háromhatalmi értekezlet a csehszlovák kormány hangsúlyos kérése és a szovjet küldöttség támogatása ellenére sem adta hozzájárulását a csehszlovákiai magyarok kitelepítéséhez. Csehszlovákiában minden magyarellenes lépés, jogfosztó intézkedés nemzetközi felhatalmazás nélkül történt, a 31 ezer magyarországinak minősített magyar kitoloncolásának és a lakosságcsere keretében történt kitelepítés kivételével. A Beneš elnök által kiadott diszkriminatív és a kollektív bűnösség elvét érvényesítő dekrétumok, az SZNT és a Megbízotti Testület, s az egyes megbízottak hasonló rendeletei nem függtek össze és ellentétesek voltak a háború utáni rendezést szabályozó békeszerződésekkel. A malenkij robot, az internálás, a csehországi deportálás, a reszlovakizáció, valamint, az etnikai diszkrimináció mindennapos gyakorlata a foglalkoztatásban, a szociális politikában, az oktatásban, a nyelvhasználatban és sok más területen, valamint a kollektív bűnösség elvét érvényesítő népbírósági gyakorlat, a magyarellenes intézkedések jog- és vagyonvesztéssel járó következményei a korabeli Európában sem volt elfogadott. Ezeknek a háború utáni jogszabályoknak, dekrétumoknak, törvényeknek, rendeleteknek a megkérdőjelezése nem a háborút lezáró békeszerződéseket, rendezési elveket vonja kétségbe, hanem a magyar közösség létezésének felszámolására törekvő politikát.

6. Mivel a csehszlovák kormány magyarellenes törekvéseit Potsdamban nem tudta átültetni, a háromhatalmi értekezlet befejezésének napján, 1945. augusztus 2-án, a köztársasági elnök 33. számú rendelete a németekkel együtt megfosztotta a magyarokat állampolgárságuktól.

7. A magyar nemzetiségű zsidókat és az 1938-1945 közötti időszakban a Magyarországhoz csatolt területen élő zsidókat a magyarokkal azonos bánásmódban részesítették, akkor is ha haláltáborból jöttek vissza. Idézet egy 1946. május 10-én kelt levélből „Mindeddig már sok híres antifasiszta zsidó volt kénytelen elhagyni hazáját. A szlovákok örülnek, ha egy-egy zsidót fogságba ejthetnek. … Úgy kezelnek minket, mint a magyarokat, azaz mint harmadik rangosztályba tartozókat.” (Az idézet a dél-szlovákiai zsidók nevében Dr. Singer és több más zsidó ember által aláírt levélből származik). Ennek nem csak az volt az oka, hogy a családon belüli érintkezés nyelve szerint sorolták be a hatóságok valamely nemzetiséghez az embereket és sok zsidó családban kizárólag magyarul beszéltek, hanem a hagyományos antiszemitizmus is erre ösztökélt. Erre építette sikeres védelmét a népbíróság előtt a Tiso-féle szlovák állam propaganda minisztere is. A nevéhez köthető zsidó-ellenes törvények meghozatalát azzal indokolta, hogy a zsidók tulajdonképpen a magyarosítás támogatói voltak – nem is ítélték őt halálra.

VI. A kollektív bűnösség elve alkalmazásának vagyonjogi és szociális következményei

1. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. május 25-én kelt 51. sz. rendeletével feloszlatta az összes magyar szervezetet, nem csak a visszacsatolt területen, hanem az ország többi részén működőket is. Vagyonuk átszállt az államra. Ez érintette a Szlovákiai Magyar Református Egyház vagyonát, de pl. a Masaryk elnök által adományozott úgynevezett Masaryk Akadémia pozsonyi épületét is.

2. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. május 25-én kelt 44. sz. rendeletével azonnali hatállyal megszüntette minden magyar és német nemzetiségű állami- és közalkalmazott munkaviszonyát, megszüntette nyugdíjjogosultságukat és megvonta az addig jogosultak szociális járulékát. A nemzetiség meghatározásához elegendő volt pl. – egy besúgói jelentés alapján – a családban használt érintkezési nyelv.

3. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. június 5-én kelt 50. sz. rendeletével lehetővé tette az államilag megbízhatatlan személyek teljes ingatlan vagyonának, az 1945. évi 104. számú rendeltével pedig a németek és magyarok mezőgazdasági vagyonának a lefoglalását és gyorsított szétosztását. Államilag megbízhatatlannak számított gyakorlatilag minden magyar és német nemzetiségű fizikai személy, illetve magyar és német tulajdonban lévő intézmény, vállalat. A köztársasági elnök 108. sz. rendeletével 1945. október 25-én elrendelte a magyarok és a németek teljes vagyonelkobzását.

4. A magyarok és németek magánalkalmazotti munkaviszonyának megszüntetése – A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. július 3-án kelt 69. sz. rendeletével lehetőséget adott arra, hogy államilag megbízhatatlan – azaz magyar vagy német nemzetiségű – személy munkaviszonyát egyéb törvényi rendelkezésre vagy szerződésre való tekintet nélkül a munkaadó megszüntethesse. Vonatkozott ez bárminemű munkaviszonyra, szolgálati vagy tanulmányi jogviszonyra.

VII. Elüldözés, kitelepítés, lakosságcsere

1. A szovjet katonai közigazgatás megszűntével rövidesen sor került a magyarok és németek internálására, munkatáborokba való elhurcolására. Az első internáló táborokat és munkatáborokat 1945 májusában állították fel. Pozsony német és magyar lakosságának nagy részét internálták, lakásaikat kifosztották és lefoglalták. Pozsonyon kívül, Kassán, Homonnán, Szereden. Novákyban, Losoncon állítottak fel internáló táborokat. De több magyar városban hetekre, hónapokra kényszermunka táborokba zárták a magyar férfiak egy részét.. A munkatáborokat törvényileg a SZNT csak 1945 augusztusában rendezte. Ezt követően a köztársasági elnök 71. dekrétumával a munkatáborokat kötelezővé kívánta tenni mindazok számára, akik a 33. dekrétuma értelmében elvesztették állampolgárságukat.

2. Az internáló táborokba és kényszermunka táborokba való elhurcolással egy időben, jogilag nem szabályozott módon, a magyar lakosság egy részét a londoni emigráns kormány egyik alternatív forgatókönyvének megfelelően Šrobár miniszter és a csehszlovák hadvezetés által készített tervezet szerint elűzték szülőföldjéről. Egyenruhába öltözött fegyveresek megszálltak egy-egy házat, pár percet hagyva a kézipoggyász elkészítésére, majd teherautón elszállították a családokat Magyarország határára. Becslések szerint több ezer szlovákiai magyart toloncoltak ki ily módon Csehszlovákiából.

3. Az állampolgárságukat vesztett magyarok és németek a köztársasági elnök 1945. szeptember 19-én kelt 71. sz. rendeletével „kényszermunka” kötelezetté váltak. A kitelepítésre ítélt németeket internálták. A magyarokat pedig a Szudéta-vidékről elhurcolt németek helyébe szállították rabszolgamunkára – a tervezett 150 ezer helyett mintegy 42 ezer magyart. A rendkívüli hideg időjárásban a fűtetlen tehervagonokban többen meghaltak, megfagytak. A kényszermunka gyakorlata ellen nyíilatkozatban tiltakozott a Jantausch püspök vezette szlovákiai püspöki kar. A magyaroknak a kényszermunkára való elhurcolását csak 1947 februárjában állították le nemzetközi tiltakozás hatására.

4. Magyarország és Csehszlovákia között 1946. február 27-én kötötték meg a deportálásokkal, jogfosztásokkal Budapestre rákényszerített lakosságcsere egyezményt. A csehszlovák fél eredetileg 300–400 ezer magyarországi szlovák jelentkezésében reménykedett, és a magyarok kitelepítésének legnagyobb lehetőségeként kezelte a lakosságcsere ügyét. Az 1946 augusztusában a magyar kormánynak átadott kitelepítési jegyzékben közel 180 ezer magyart soroltak be a csehszlovák hatóságok. A szlovák félnek az egyezmény által biztosított magyarországi toborzással 95 ezer magyarországi szlovákot sikerült meggyőznie az áttelepülésről. Közülük végül 73 ezer fő települt át Csehszlovákiába. Szlovákiából körülbelül 90 ezer magyart telepítettek ki ingó vagyonukkal együtt, Magyarországra.

VIII. A nemzetváltás állami terrorja

1. A magyarok erőszakos asszimilációjának egyik legsajátosabb gyakorlata a reszlovakizáció elrendelése volt. A kisebbségekhez tartozók jogfosztásának, üldözésének, meghurcolásának, megalázásának ezt a módját a Szlovák Megbízotti Testület belügyi megbízotti hivatala 1946. június 17-én közzétett reszlovakizálási hirdetményével vezette be. Eszerint minden „szlovák, cseh vagy más szláv származású személy” kérhette a szlovák nemzetiségűvé nyilvánítását. Miután a magyarok elvesztették munkahelyüket, állampolgári jogaikat, nyugdíjukat, szociális jogosultságaikat, iskoláikat, anyanyelvük nyilvános használatának lehetőségét, megszüntették érdekvédelmi szervezeteiket, tízezreket kényszermunkára vittek vagy elüldözték szülőföldjéről, kitelepítették, elhurcolták a Szovjetunióba, s fenyegette őket a további egyoldalú kitelepítés, százezrek választották a reszlovakizációt – kisebbik rosszként – , hogy házaikban, szülőföldjükön, családjukban maradhassanak. A 410 ezer kérelemből 326 ezer személy esetében járult hozzá a hivatal a szlovák nemzetiség elismeréséhez.

2. A belügyi megbízotti hivatal 1948. évi A-311-es közleménye szerint több tucat magyar település nevét változtatták meg mesterséges módon és tiltották meg az eredeti magyar névalak alkalmazását. Új hivatalos szlovák nevet kapott például Bős, Szap, Gútor, Nagymagyar, Dénes, Úszor, Nagymegyer, Pozsonyeperjes, Magyarbél, Cseklész, Nagy- és Pusztafödémes, Diószeg, Tallós, Pered, Gúta, Ógyalla, Párkány, Tornalja.

IX. Összegezés

1. A jogfosztó elnöki dekrétumok és a Szlovák Nemzeti Tanácsnak valamint a Megbízottak Testületének jogfosztó rendeletei és jogszabályai nem csak egy sajátos kornak a dokumentumai, hanem a fasiszta és náci típusú gondolkozásnak a bizonyítékai is. A náci Németország vereségével azonban nem ért véget sem a fasizmus, sem a nácizmus kora. Ma ugyan sokan igyekeznek olyan megvilágításba helyezni az akkori csehszlovák törvényhozást, hogy az a 2. világháború utáni béketeremtéssel és a társadalom denacifikálásával függött össze és a nemzetközileg elfogadott elvekkel volt összhangban, de mint láthattuk, ez nem igaz. Beneš elnök nevéhez kötődő német és magyarellenesség és ennek öt éven át működtetett, államilag szervezett „üzeme” ugyanarról a tőről fakadt mint a nácizmus, mint a zsidók üldözése. Ezért ugyanúgy nem szabad róla megfeledkezni mint a holocaustról.

2. A különböző jogfosztások, kényszertelepítések, a kényszerasszimiláció gyakorlatilag az egész szlovákiai magyar nemzeti közösséget érintette. A szülőföldjéről elhurcolt, elüldözött, széttelepített, kitelepített szlovákiai magyar lélekszáma megközelíti a 200 ezret. Közülük csak kevesen térhettek vissza szülőföldjükre. Az 1961-es népszámlálás szerint mégis 516 ezer magyar élt Csehszlovákiában.

3. A ma Szlovákiában élő magyarok elsősorban azt igénylik, hogy a Szlovák Köztársaság parlamentje ne a közösség felszámolását célzó, diszkriminatív, világháború utáni jogszabályokat erősítse meg, hanem a magyar közösség pozitív nyelvi, oktatási, kulturális és politikai jogait kodifikáló törvényeket fogadjon el.


- www.duray.sk




Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:





HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona