Bósza János: Számvetés. 1. Mi az autonómia és miért kell nekünk

2012.06.01.
Ez lett volna az első írás egy sorozatban, amivel népszerűsíteni szerettem volna az autonómiát és elmagyarázni mit is jelent ez a fogalom. De nem lehet a Felvidek.ma nem közli a cikket és többit sem. Tudja kedves olvasó 2007-ben már átéltem hasonlót, amikor is egy volt akkori szerkesztő írt, hogy felsőbb utasításra nem szabad az autonómia témáját feszegetni a Felvidek.mán (már akkor is Pogány volt az igazgató) és ha lehet cenzúrázzanak ki engemet, meg is történt. Tudja, most nem azt mondom, hogy személyesen Duray parancsolta meg, hogy ne jelenjen meg, de 2008-ban személyesen ő üzent, hogy a NoRe-t ne vegyék be a KMAT-ba. Most is nincs abban különbség, ha egy izgága talpnyalója döntött így, hogy nem jelenthet meg az autonómiát megmagyarázó és népszerűsítő szöveg, mert a Felvidek.ma duraysta honlap, MO-s adófizetők pénzéből finanszírozva, hacsak elköhenti Duray magát, annak van hírértéke, az autonómiának nincs. Nekem személyesen Pogány mondta egy éve több tanú jelenlétében, hogy azért nem jelentetnek meg tőlem (2008-tól, pedig több száz írást küldtem) semmit sem, mert azoknak nincsen hírértékük. Tehát számomra mindegy, hogy egy izgága szerkesztő, vagy Homoly, vagy Pogány, vagy Duray döntött így, akár valamelyik MKP-s parancsolta meg, mert a probléma gyökere a beléjük ivódott beteges gondolkodás és ez a baj, ami az említett személyektől ered. Mert, ha nagy rendszerességgel és rengeteg cikk jelenne meg autonómia témájában azt megérteném, más ugyanazt jobban leírta, de 22 éve semmi, most megpróbálok valamit a kibékülés érdekében is elindítani, erre ők megint a régi nótát fújják.
Nem tudom szerkesztői rövidzárlat, vagy folytatódik a cenzúra és a hírzárlat. Szerettem volna egy sorozatot elindítani az autonómia témájában, bemutatni, elmagyarázni mindenkinek miért is kell nekünk az autonómia, miért nem szlovák ellenes és miért első lépcsőfok a szlovák-magyar megbékéléshez is, de főleg a megmaradásunk egyedüli záloga. Már múlt év októberében kértem a főszerkesztőt, hogy tegyék lehetővé, hogy kétnyelvű témát indíthassak a felvidék.mán autonómia témában, önerőből tettem volna, mert itt az ideje, hogy magyarnak, szlováknak elmagyarázzuk mi is az az autonómia. Akkor sem engedélyezték, mert szerintük a felvidék ma eleget foglalkozik az autonómia témájával. Most már egy közönséges írás leközlését is elutasítják, mert a téma az autonómia. Ezek után, hogyan kell értelmezni Berényi úr kijelentéseit az autonómia témájában, hogy ha nem lesz autonómia felvidéki magyarság sem lesz. Csupán szavak-szavak és megint semmi más. Berényi ma írta a blogjában: "Ha átvesszük a szlovák nemzetállam-építő retorikát, miszerint az autonómiát szorgalmazók szélsőséges nacionalisták, kimondjuk az ítéletet a szlovákiai magyarság jövője felett is. Az autonómia nem probléma (lásd a finnországi svédeket, belgiumi németeket stb.), hanem megoldás az emberek mindennapi gondjainak kezelésére, különös tekintettel a gazdasági problémákra. A szlovákiai magyar gazdasági, kulturális önkormányzatiság elérése (mert ez az autonómia) létkérdés. Az MKP meggyőződése, hogy 1989 óta most van a harmadik történelmi lehetőség arra, hogy Szlovákiában indokoltan napirendre tűzzük az autonómia kérdését." Nos ezek után már egyáltalán nem értem miért cenzúrázza a felvidek.ma az autonómia témáját.
(BJ)


2012.06.01.
Hétfőn ért véget a Bósza János komáromi polgárjogi aktivista, autonómista által kezdeményezett békemenet, melyet a szervező a résztvevők csekély száma ellenére is sikeresnek ítélt, hiszen célját elérte. E cél ugyanis az volt, hogy a lehetőségekhez mérten felhívja a figyelmet a felvidéki magyar közösség természetes igényeinek jogosságára, a megbékélés szükségességére és az önrendelkezés jelentőségére. A békemenet sikeres volt tehát abban az értelemben, hogy a közhangulat egyfajta lakmuszpapírjaként kimutatta, milyen is a közösség hozzáállása önrendelkezésünk ügyéhez. Világossá vált, hogy ezt a küzdelmet egyelőre nem a barikádokon lehet megvívni, előbb a fejekben kell rendet teremteni.
Ezt célozza a békemenet szervezőjének sorozata is, melyben számot vet az elmúlt hat esztendő történéseivel és az ezekből fakadó tapasztalatokkal, melyeket az autonómiáért vívott (olykor szélmalom-)harca során szerzett.
Mindazonáltal nem egy öncélú szófolyamról van szó: a szerző együttgondolkodásra és vitára invitálja mindazokat, akik úgy érzik, van mondanivalójuk a témával kapcsolatban.

Mi az autonómia és miért kell nekünk?

Az autonómia - már maga a kifejezés is - tabutéma a Felvidéken. Tekintve, hogy milyen is a szlovákok ehhez fűződő történelmi viszonya, részükről ez még talán érthető is lenne. Az már kevésbé, hogy mi, magyarok sem nagyon merünk erről beszélni. Politikai érdekképviseletünk - főleg a kormányzatnál töltött esztendők alatt - folyamatosan a szőnyeg alatt tartotta a témát. Ehhez képest az MKP jelenlegi elnökének legújabb nyilatkozatai százszázalékos fordulatként értékelhetők, még ha - egyelőre - csak a szavak szintjén történtek is bizonyos változások.
Belátva, hogy nincs fontosabb annál, mint hogy a témát magát életben tartsuk - közelítsünk felé bármely nézőpontból, bármilyen alapállásból - úgy gondoltam, összegzem az autonómiaküzdelmek során elért eddigi tapasztalataimat és a Felvidék Ma hírportál hasábjain megosztom ezeket az olvasókkal abban bízva, hogy sikerül talán vitára, gondolkodásra ösztönözni az érdeklődőket. Ha írásaim mindegyikét ízekre szedik és ronggyá kritizálják, akkor már elégedett leszek, mert a célt - ahogy a békemenettel is - sikerült megvalósítani...

Első írásomban megpróbálom az autonómia szót értelmezni, olyan formát választva, ami ténylegesen kifejezi azt, amit takarnia kell, amely egyszerű szavakkal érthetővé teszi mindenki számára, hogy csupán egy természetes és alapvető alkotmányos követelésről van szó, ami minden polgárt megillet, hiszen alapjai a jog - és esélyegyenlőség elvén nyugodnak.

Mi is az autonómia?

Mindig azt szoktam erre válaszolni, hogy az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

Autonómia – görög eredetű szó (auto-nomosz), jelentése önkormányzás. Ön­magukat kormányzó államokat vagy államokon belüli intézményeket, illetve csoportokat szokás e fogalommal jelölni, amelyek jelentős függetlenséget és kezdeményezési szabadságot élveznek. (Magyar virtuális enciklopédia )

Az autonómia nem egy állomáshely az elszakadási törekvések útvonalán, hanem egy végállomás az emberi jogok beteljesülése terén. És mindjárt itt, e fogalom mibenlétének ilyetén módon történő feltárásánál meglátszik, hogy miért is a kérlelhetetlen ellenszenv és elutasítás a szlovákok részéről az autonómia intézménye iránt. Számukra az autonómia bizony csak eszköz volt az államiság kivívásához s az ide vezető cseppet sem dicsőséges utat hatalmas sziklákkal torlaszolták el.

A szakirodalom értelmezése szerint mindenesetre ez a fogalom nem jelenti az állam területe egy részének leválasztását, elszakítását. Az autonómiát azonban a szlovákok időnként sajátságosan értelmezik. Több olyan fogalmat is találunk, amelyeknek megvan a maguk különös, szlovák színezete, de ebből korántsem következik, hogy deformált alakjukban is akceptálnunk kellene őket. Ellenkezőleg: vissza kell adnunk valódi jelentésüket. (Miroslav Kusy)

Gondolom ennyi kezdésnek, magyarázatnak elég is volt. Később még majd megpróbálom alaposabban elemezni, amikor is az egyes autonómia formákról, azok felvidéki megvalósíthatóságairól fogok írni.

Álom vagy valóság?

Egy cél eléréséhez először is meg kell ismernünk a saját környezetünket. Ez pedig kölcsönös megértés, tolerancia és a közös célok megtalálása nélkül nagyon keservesen fog menni. Minden siker titka, a nagy álom beteljesülése, az akarat mezsgyéjén dől el. Minden akaratnak csak akkor van értelme, ha őszintén és komolyan gondoljuk. Az akaratnak sajnos van egy negatív színezetű alakja is, amit talán hamis akaratnak, önmagunk, a másik ember, vagy a tömegek becsapásának nevezhetnénk. Hamis akarattal csupán félelmünket, kétségeinket és a sikerbe vetett rendíthetetlen hit hiányát takargatjuk. Hamis akarattal butított tömegek az igazság hallatán se képesek tudomásul venni, hogy minden ember, a nép saját sorsának kovácsa. Pedig egyszerű a megoldás, hinni, menni, csinálni kell, békésen küzdeni a jogainkért.

Az autonómia a problémák rendezésének teljesen legitim módja, csakis ez képes megállítani a 92 éve tartó asszimilációnkat . Ha egy területen a többségi nemzet mellett más nemzetrész, etnikum is él, a társadalmi feszültségek feloldásának egyik módjaként szóba jöhet az autonómia létrehozása. Nézetem szerint erre akkor kerülhet sor, ha a többség és a kisebbség közötti viszony annyira kiéleződik, hogy az együttélést veszélyezteti. Nos az az érzésem, hogy Felvidéken a többségi nép és a felvidéki magyarság között a viszony nagyon, de nagyon megromlott. Hangsúlyozom: a területi autonómia létrehozása a megoldás a békés együttélésre. Ez az a minimum, amiből nem szabad engednünk.


Türelmes tárgyalásokkal igenis kikövetelhető a területi autonómia.
A trianoni döntés alapján Csehszlovákiának a multietnikum, a tolerancia és az együttélés szabályai szerint kellett volna létrejönnie. E helyett a cseh és szlovák nép közös nemzetállamát hozták létre úgy, hogy 92 éve a többi népet: a magyart, a németet, a ruszint, a romát, valamint a kisebbségeket durva asszimilációs folyamatoknak vetik alá.
A szlovákság mindezt még megtetőzve, attól tartva, hogy egyszer a felvidéki magyarság majd megkérdőjelezheti a trianoni diktátum helyességét, érvényességét, hathatós magyarellenességet sulykolt, nevelt bele óvodáskortól kezdve a felnövő szlovák nemzedékekbe. Mindezt azzal indokolva, hogy a magyarok Szlovákia megsemmisítésére törekednek.
Mekkora abszurd állítás, de ennek ellenére, milyen hatalmas sikerrel hajtották végre. Manapság, ha egy szlovákot az ember megkérdezi, hogy vajon miért utálja annyira a magyart, válaszképpen azt kapja: mert Szlovákiát és a szlovákságot akarják elpusztítani. Arra a kérdésre, hogy vajon ezt miért is tennék? Erre a válasz már vállvonogatás, vagyis nem tudják. Egy másik népet csak azért gyűlölni, mert az apám-anyám is ezt tette, egy kicsit fura megközelítése a nemzetiségi ellentéteknek. Úgyis mondhatnám a szlovák politikai elit 92 éves beteges munkájának a sikeres eredménye.


Ezen kell változtatni, sőt lehet is. Vajon hogyan?

Őszinte és határozott beszéddel mindez megoldható. Természetesen egyik napról a másikra ezt a görcsös ellenszenvet, görcsös állapotot feloldani nem lehet. A felvidéki magyarságnak, a magyar politikusoknak, az állandó magyarázkodó, védekező pozíciójukat, határozott és konkrét célokat tartalmazó viselkedéssel és politizálással kell felváltaniuk. El kell magyarázni a többségi nemzetnek, hogy mi itt nem azért élünk, hogy őket tönkretegyük és elpusztítsuk, hanem azért mert itt születtünk és itt is akarunk élni.
Ennek a közös együttélésnek hathatós eszköze lehet a közös területi autonómia létrehozása, a trianoni rossz beidegződések, ellenszenv, ellenérzések feloldása végett. Egyúttal ezen a közös területen, kölcsönös tolerancia, valamint a népek és kultúrák közötti legitim különbségek elismerésével, egymás nemzeti értékeinek a tiszteletben tartásával be lehetne bizonyítani, hogy a közös ezeréves együttélésnek több volt a pozitívuma, s a negatívumok bizony a hatalom által mesterségesen generált gyűlöletnek a sajnálatos következményei.

Mindezekért kell tehát küzdeni, ezért érdemes élni.
(folyt. köv.)

Bósza János, Felvidék.ma (nem jelent meg le lett tiltva a tartalma és a szerző miatt)

Magyar összefogás kell!

Magyar összefogás kell!

2012. június 01.
Berényi József

2009-ben az egységes magyar politizálást szétverték. Pedig mindenki tisztában volt azzal, hogy az egységes magyar politizálásra óriási az igény az emberek részéről.

Mindenki arra vágyott, hogy legalább alapvető dolgokban megegyezzünk, és próbáljuk meg egy irányba húzni a szekeret. Ehhez azonban vissza kellet volna venni az „egóból”, a sérelmekből, a sértődöttségekből, a személyes komplexusokat félre kellett volna tenni, mert egy nagyobb, közös cél ezt megkövetelte volna. A közös cél pedig az volt, hogy együtt, közösen fellépve, és nem egymás ellen dolgozva, hatékonyan képviseljük választóinkat, akik ugyanazokkal a gondokkal küzdenek. Hiúságból, hatalomvesztés miatt, sértettségből, személyes komplexusok miatt (nem lehet kizárni, szlovák nemzetállami érdekből) mégis létrejött a Most-Híd vegyespárt. A szlovákiai magyarság megosztottá vált.
Szlovákiában nemzetállam-építés zajlik, a magyarság a rendszerváltás utáni időszak vesztese. Számunk ma 120 ezerrel kevesebb, mint 1991-ben. Napról napra kevesebben vagyunk. Helyi, megyei és európai szinten az MKP, a parlamentin a Most-Híd az erősebb. Ebből logikusan következik, keresnünk kell a közös fellépés lehetőségeit. Az MKP-nak ezek a kiindulópontjai a Most-Híddal való tárgyalásokra. Mi semmilyen feltételeket nem szabtunk a tárgyalások előtt, de felvetettük a közösségünk számára fontos témákat.
Bár a két párt hároméves versenyfutásának köszönhetően ma a szlovákiai magyarság politikai érdekérvényesítő ereje gyengült, viszont (éppen ennek a jelenségnek köszönhetően) a szlovákiai magyar civil szféra megerősödött. Ha jelenleg bárki magyar összefogásról beszél, nem hagyhatja figyelmen kívül a harmadik szektor nélkülözhetetlenségét. Az MKP elengedhetetlennek tartja az egység megteremtéséhez, hogy a civil szféra része legyen a mindennapi életünket befolyásoló döntések megvitatásainak. Ezt a véleményt képviseltük a Most-Híddal folytatott megbeszélés során is. Ha a Fico-kormány oktatáspolitikájáról, kulturális politikájáról van szó, és arról, hogy mit képviseljen a Most-Híd a kormánnyal való egyezkedés során, ott hangot kell kapjon például a Pegadógusszövetség, a Csemadok vagy a Kerekasztal szakértője. Kár, hogy a Most-Híd, az MKP és a civilek összetételű közös konzultációt Bugárék mereven elutasítják.
A magyarság fogyása az elmúlt húsz évben drámai és tragikus. Csak a struccpolitikát folytatók nem akarják látni és kimondani: a jelenlegi jogi, pénzügyi és intézményi keretek közt a szlovákiai magyarság 60-70 éven belül megszűnik. Az MKP nem vonja kétségbe, hogy a Fico-kormánnyal szemben kármentésre is szükség van (kisebbségi kormányhivatal létrehozása), de ez a problémáinkat nem oldja meg. Sőt, az asszimilációt segíti mindenki, aki a kármentés mögé bújva alibistaként elhárítja a tényleges jogbővítés, az intézményi háttér megerősítésének szükségességét. A Most-Híd képviselői részéről folyamatosan azt halljuk, jogbővítésre „nincs meg az akarat”. Mi azt valljuk, politikai akarat arra van, amire mi azt közösen kialakítjuk. Az európai gyakorlat azt mutatja, nemzeti kisebbségek ott tudtak megmaradni, ahol az autonómia valamilyen formáját kivívták maguknak. Ez Szlovákiában sincs másképp. Ha átvesszük a szlovák nemzetállam-építő retorikát, miszerint az autonómiát szorgalmazók szélsőséges nacionalisták, kimondjuk az ítéletet a szlovákiai magyarság jövője felett is. Az autonómia nem probléma (lásd a finnországi svédeket, belgiumi németeket stb.), hanem megoldás az emberek mindennapi gondjainak kezelésére, különös tekintettel a gazdasági problémákra. A szlovákiai magyar gazdasági, kulturális önkormányzatiság elérése (mert ez az autonómia) létkérdés. Az MKP meggyőződése, hogy 1989 óta most van a harmadik történelmi lehetőség arra, hogy Szlovákiában indokoltan napirendre tűzzük az autonómia kérdését. Az első Csehszlovákia szétválásakor volt, a második az ország EU-s csatlakozásakor. Mindkettőt elmulasztottuk. A harmadik most, 2012-ben teremtődött meg, a 120 ezres csökkenés miatt. Ezen szám után senki sem vádolhat meg bennünket hitelesen azzal, hogy az autonómia európai modelljeinek hazai szorgalmazása szélsőséges és alaptalan. Ezt próbáltam elmagyarázni, felvázolni, és közös cselekvésre buzdítani a Most-Híd vezetőit, egyelőre sikertelenül.
Az MKP vezetése nem zárkózik el a megyei választások előtti MKP—Most-Híd együttműködés elől, de erről nálunk nem egy ember (az elnök), hanem a regionális szervezetek demokratikus módon döntenek. De garanciákat akarunk, hogy a Most-Híd egykori MKP-s politikusai a mi választóinkkal megerősödve megyei szinteken, később ne tudjanak újra hátat fordítani nekünk, mint az 2009-ben történt, és a későbbi választásokon már valamilyen szlovák párttal való koalícióban, vagy annak részeként kérje a magyarok bizalmát. Épp az MKP-val szemben, programjának és személyiségeinek lejáratásával, ahogy az elmúlt három évben történt.
A rendszerváltás óta még egyetlen szlovák párt sem kapott annyi magyar szavazatot, mint a legutóbbi parlamenti választások során a Smer kapott. Ez is tény és egy folyamat, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Nemrég egy barátom úgy fogalmazott, a Most-Híd a szlovákiai magyar választók hídja az MKP-ból a Most-Hídon keresztül egy szlovák pártba. Ezt a jelenséget meg kell akadályozni, mert egyetlen szlovák pártnak sincs programja a magyar identitás megőrzésére. Bízunk benne, hogy a Most-Híd vezetői is úgy akarják az együttes fellépést elérni, hogy ezzel a magyar képviselet és érdekérvényesítés erősödik, és nem más.
A józan ész azt kívánta 2009-ben is, hogy őrizzük meg a magyar egységet. Néhányan mégis másképp döntöttek. A Most-Híd legutóbb nem fogadta el az MKP által szorgalmazott parlamenti választási koalíciót sem (épp a helyi és regionális szintű ellentétekre hivatkozva). A magyarság ma emiatt megosztott, érdekképviselete gyenge. Vörös Péter, a Most-Híd egyik alapító tagja, volt parlamenti képviselője nemrég a következőt nyilatkozta: „Számomra a magyarság ügye, a kisebbségi jogaink melletti határozott és egyértelmű kiállás kulcsfontosságú. (…) Mára be kellett látnom, hogy erre a fajta gondolkodásra a párt vezetésében nincsen igény.” Ezek után senki ne csodálkozzon, ha az MKP tényleges garanciákat akar kapni ezen tárgyalások során, hogy nem egyéni és átmeneti érdekből kerül sor a megbeszélésekre, hanem közösségünk érdekében tényleges összefogásra van végre szándék.

Berényi Józsefnek, az MKP elnökének blogbejegyzése

http://www.felvidek.ma/nezopont/jegyzet-kommentar/34197-magyar-osszefogas-kell