Bósza levele Bauer Editnek, 2006-ból

2009.5.31.
Ez a levél egy fórumba íródott, mindenfajta változtatás nélkül közöljük. Ezért elnézést kérek a nyelvtani hibákért, a tárgyilagosság kedvéért maradt az eredeti szöveg.

HHRF Kerekasztal
Terítéken a magyar kisebbség sorskérdései

Első vendégünk Bauer Edit, szlovákiai EP-képviselő


2006. november 11.
Bósza János koordinátor

Kérdés:
Tisztelt Képviselő Asszony

A komáromi székhelyű polgári társulástól, a Commora Aula - Autonómia Mintaudvar elnevezéssel írok. Én már küldtem Önnek kapcsolatfelvétel céljából egy email, de olvasatlanul törölték az Ön számítógépjéből.

Társulásunk a Felvidék autonómiaügyét tűzte a zászlajára, tudom hogy az MKP Felvidék autonómiájáról már régen lemondott, csak egy nem világos előttem, hogy miért is. Az MKP koalícióba lépésekor megzsarolva a többi ún. demokratikus pártok részéről kénytelen volt lemondania az autonómiatörekvésekről és a Benes-dekrétumok megvitatásának a lehetőségéről.

Ma már az MKP ellenzéki párt ennek ellenére nem hajlandó felvállalni Felvidék autonómiatörekvéseit, vagy nem nem akarja, fél a konfrontációs, konfliktusos helyzetektől.

Szerintünk az autonómia a mai politikai helyzetben kiharcolható, azt csak úgy alapon senki sem fogja odaadni, azért tenni is kell valamit.

Ha az autonómiatörekvési folyamatok hamarosan nem fognak elindulni, 20-30 év múlva a felvidéki asszimilálódott magyarság szórványnépesség formájában marad meg csupán.

A beszéd és a magyarázkodás helyett a békés autonómiatörekvésekre kéne koncentrálni, cselekedni.

Az asszimilációs folyamatok megállítása az autonómiatörekvések segítségével

Mi is az az asszimiláció?

A szociológiában az asszimiláció beolvadást jelent. Ha a nép, a nemzetiség, az etnikum egészében, csoportosan, vagy az egyén szintjén feladja saját népi hagyományait és az ezzel kapcsolatos megöröklött értékeit, szándékosan, vagy képtelen azt megtartani és átveszi más nép nyelvét és szokásait, értékeit alkalmazkodik annak a kultúrájához, ezt nevezzük asszimilációnak.
Kétfajta asszimiláció lehetséges:
1. Önkéntes alapon történő, természetes folyamat útján
2. Kényszer hatása alatt történő folyamat következményeképpen
A szándékos asszimilációs folyamatoknak van egy nyílt és egy rejtett formája.
Az önkéntes asszimiláció.
Csak akkor beszélhetünk önkéntes asszimilációról, amikor a beolvadás a természet szabályai szerint politikamentesen, vagy annak nemtörődömsége mellett zajlik.
A szándékos asszimiláció, a beolvadásnak az a formája, ami a politika és a nemzetállami érdekek szintjén zajlik. A nemzetállamokban az egy nemzethez való tartozás eszmetana integráló erőként hat, ehhez az integrációhoz a kisebbségekre nincs szüksége. Alapideológiája az egynemzeti identitástudat, minden más ennek az azonosságának az akadálya. Ezeken az akadályokon az asszimiláció nyílt és a rejtett formáinak a segítségével igyekszik felülkerekedni. Esetünkben ezt az akadályt a Felvidéki Magyar Népnek hívják.

Tallózzunk egy kicsit talán a történelem könyvtárában.

Igyekezzünk példákkal bizonyítani az asszimilációs folyamatok békés és szándékos kettős eshetőségét Felvidéken. Magyar szociológusok a 19. század első felében megfigyelték, hogy Nagy-Magyarország területén a magyarság arányiban kisebbségbe került és ezek a folyamatok megállíthatatlanul tovább zajlódtak. Szűkítsük le Észak-Magyarországra és következetesebben értékeljük ki. Mi is történik Felvidéken, az akkori szlovákság által lakott területeken? Szlovákok által benépesített területeken a 18. században és a 19 sz. első felében nagyarányú asszimilációs folyamatok zajlódtak le, mégpedig a szlovákok asszimilálták a magyar és a német lakosságot.
Hogyan is történtek és kik irányítottak ezeket a beolvadási tényezőkön alapuló demográfiai változásokat? Nagyon egyszerű logika mezsgyéjén zajlódtak az asszimilációs folyamatok. Kevert házasságokból általában szlovák gyerek jöttek ki és mivelhogy a népszaporulat ezekben a családokban általában nagyobb volt, tehát azokon a több etnikumú területeken ahol a szlovákság többségben volt, fokozatosan beolvasztotta a más nemzetiségűeket, saját nemzetiségi állagát növelve ezzel. A magyarság és a német ajkú lakosság, vagy teljesen eltűnt, vagy csupán szórványnéppé vált a mai Közép- és Észak-Szlovákiában. Egyedül a dél-szlovákiai területek maradtak meg tiszta, vagy nagy többségében magyarlakta területnek. Egy érdekes dolgot figyelhetünk meg, hogy ezeket a beolvadási történéseket nem a politika, mégcsak nem is másfajta hátsó gondolatok hatására történtek, hanem békésen a politikusok nemtörődömsége mellett alakultak át a népességi arányok a szlovákok javára és a magyarság kárára. Ezt az asszimilációt hívjuk békésen zajlódó beolvadási folyamatoknak. A magyar politika ezt a békésen zajlódó asszimilációs folyamatot a 19. sz. második felében szerette volna megfordítani kényszer hatása alatt, de már nem maradt rá ideje a francia példa véghezvitelére. A szlovákság jó diákként ezt az időszakot jól megjegyezte, majd 1918-tól kezdve a békés asszimilációt durva és nyílt a nemzetállami célokat szolgáló szándékos asszimilációs folyamatokká alakította át.

Térjünk vissza egy pillanatra még 19. sz második felére, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia időszakába.

Mint tudjuk 1861-ben a szlovákság képviselői Bécsben az uralkodóhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy Felvidéken (a szlovákok által lakott területeken) létrehozhassák a "Felvidéki Szlovák Környéket", aminek székhelye Besztercebánya lett volna. A terület behatárolásánál, a száz év alatt asszimilálódott területeket is figyelembe véve, az akkori népi arányokból indultak ki. Durván ez a határvonal, Pozsony felett, Nagyszombat, Nyitra, Zólyom, Kassa vonalában határozták meg és területi autonómiajoggal szerették volna felruházni. Az ez alatt lévő területeken Pozsony, Galánta, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, kassai vonalon tiszta és nagy többségében magyarlakta falvak és városok voltak. Ezek területek egyenlőre még nem estek áldozatául az akkori békés asszimilációs folyamatoknak és megmaradtak ezeréves magyarlakta territóriumnak. Az Ausztriával történő kiegyezés időszakában a szlovákok kérése süket fülekre találtatott. Nem az ő kérésük volt a jogellenes, vagy helytelen, hanem az 1848 és 1914 közötti viszonyok, amik nem rendezték a nemzetiségek helyzetét. Ha akkor a szlovákság megkapja az ő által kérelmezett területeket, ebben az esetben a trianoni döntéskor csupán ezeket a területeket igényelhette volna, ennek a hiányában a csehek bármit követelhettek történelmi kitalálmányok okán. Trianonnal a békés szlovák asszimilációs folyamatok véget is értek és a csehszlovák nemzet és nemzetállamának a létrehozása elindította a nyílt és szándékos reszlovakizációt, a magyarság ősi ezer éves területeinek a népi felhígítását szlovák telepesek által létrehozott falvak segítségével és a tiszta magyarlakta városokban történő durva területfoglalásaikkal (vasutasok, hivatalnokok, katonatisztek, vámosok stb).
A magyar többségű városokat vették először célba, Pozsony, Galánta, Vág-Sellye, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Tornalja, stb. Ezeket a városokat 86 év alatt sikeresen asszimilálták, asszimilálják továbbra is.
Cseheket, a reszlovakizációt, a kitelepítéseket és az internacionalizmus időszakát is túlélte a Felvidéki Magyar Nép, igaz területileg és létszámbelileg is megfogyatkozva, de kiállta az idők próbáját.

Manapság új kihívások, újfajta és még alaptomosabb asszimilációs folyamatokkal kell szembenéznie. A komáromi és a dunaszerdahelyi járásokat leszámítva, a 19. századbeli elképzelt szlovák autonómterület alatt lévő nagy többségű vagy tiszta magyalakta területek részben, vagy teljesen eltűntek, asszimilálódtak. A magyar népesség beolvadt a szlovákságba a reszlovakizáció terhe alatt és egy-két generációs időszak elteltével a volt magyarokból újszlovákokkal gyarapodott a szlovákság összlétszáma a jóléti és az állampolgári jogainak a megmaradása fejében.
A 250 éves és békésen induló asszimilációs folyamatok utolsó szakaszába léptünk, amikor is már az a tét, hogy "lenni, vagy nem lenni", ez már nem egy kérdés, ami mellett ellehet siklani, ez egy demográfiai helyzet. A Felvidéki Magyar Nép szemszögéből nézve ez egy szomorú tényhelyzet-ok-következmény. Csöndbe vagyunk, mert azt hisszük, majd mi nélkülünk is jobbra fordulnak a dolgok, vagy netán-tán csakúgy alapon a szlovákságtól ajándékba megkapjuk a területi és a perszonális autonómiákat. Igen az autonómiák segítségével és egy hallom demokratikus törvény segítségével békés úton is meglehetne állítani a szándékos beolvasztási törekvéseket. Az asszimilációs folyamatok, amelyeknek központisága a városokból a vidékre helyeződött át, már erőteljesen a megmaradt utolsó magyar többségű falvakat is elkezdte nemzetiségileg fellazítani, ami majd a beolvasztását fogja eredményezni. Az asszimilációnak ez az utolsó szíven döfése, már nagyon is érezhető csak valahogyan a felvidéki m
agyar értelmiségiek, vagy nem érzik, vagy nem is akarják azt megérezni.
A felvidéki magyar értelmiségi a közöny és az ármány nemtörődömségével figyeli, hogy a felvidéki magyarság utolsó bástyái is megszűnőfélben vannak, falvaink városaink után egyre jobban elszlovákosodnak.

Végül is feltehetnénk a kérdést: Mit is akarunk és hogyan tovább?

A trianoni döntés a rossz, "Három magyarigazságának" lett az eredménye, rossz időben, rossz döntés, rossz és gőgös magyar lobbizásnak. A szomszédnépek csak magukhoz vették azt, amit mi nagy kegyesen eltaszítottunk önmagunktól. Ennek egyenes következményei a két nagy háború közötti durva reszlovakizáció, az asszimilációs folyamatok, az emigráció.
A Benes-dekrétumok, a háború utáni kitelepítések, a kollektivizmusi bűnösség elve ez mind-mind a 19.századvégi rossz magyar politikai mércének az eredménye. Csak az a baj, hogy manapság is ezzel a mércével mérünk és képtelenek vagyunk a múlt rossz beidegződéseitől, döntéseitől önmagunkat távol tartani. A világ közben megváltozott, csak mi és a Felvidéki Magyar Nép megmaradásának a 150 éves filozófiája maradt, ami előbb-utóbb sírba viszi a szlovákiai magyarságot, az asszimilációs folyamatok és az önmegsemmisüléshez vezető politizálásunk segítségével. Magyar iskoláink fajtiszta időt múlt berendezkedése, a kevert családok gyermekeit felkínálja a szlovák iskoláknak, ezáltal is gyarapítva a szlovákság összlétszámát, hisz statisztikailag bizonyított tény, hogy a kevert házasságokból 70% szlovák gyerekek jönnek ki, ami szintén a felvidéki magyarság létszámának a rohamos csökkenésének az egyik főokozója.
Ne statisztikát gyártsunk, hogyan csökkenünk, hanem módszertani tanulmányokat készítsünk, készítsenek szociológusaink, történészeink, nyelvészeink és politológusaink arról, hogy hogyan maradhatunk meg ezeréves területeinken. Tehát hagyjuk már abba a bűnbakkeresést, mert a bűnösök mi magunk vagyunk.
Ha elkezdünk beszélni a hogyanról, ahhoz már illik hozzáadni a módokat is.
Az asszimiláció és a reszlovakizációs folyamatok útvesztőjében előbb-utóbb odaveszünk.
Mást se hallok a magyar nyelvű médiában, hogy milyen jó nekünk, hisz az elmúlt nyolc év alatt kaptunk egy Selye Egyetemet, itt vannak a magyar közép- és alapiskoláink is. Kérdezem én, kik fognak azokba az iskolákba járni, majd úgy 10-20 év múlva, ha közben mindannyian asszimilálódunk, vagy a migráció áldozatává válunk. A Selye Egyetemből, majd Slota Egyetem lesz, mert ha sikerül a reszlovakizációs folyamatokat végig csinálniuk meg is érdemli ezt az elnevezést, természetesen szlovák szemszögből nézve.

A felvidéki magyar értelmiségiek nem tudom, hogy mi okból, de nem hajlandóak az autonómiajuss témában vitát indítani a többségi nemzettel a szlováksággal. Valójában sejtem az okokat, de számomra a zsebekben kinyíló bicskás magyarázatok, valahogyan nagyon megalkuvónak és ribilliósnak tűnnek.
Hogy ez ne legyen így, elsősorban a felvidéki magyar értelmiséginek kéne kezdeményeznie. A megalkuvó és a félrebeszélés politizálását, egy konstruktívabbal kéne felváltani, mégpedig magunkévá kell tennünk azt a lehetőséget, hogy jogunk van az autonómiákra és az autonómiatörekvéseink felvállalására. Elsődlegesen is magát az autonómia fogalmát kell rehabilitálni, hogy az egy végállomás az önrendelkezés útvonalán, nem pedig a revizionizmus első megállóhelye. Tehát mondani, hogy jogunk van rá, beszélni kell róla nyíltan és nagy bátorsággal.
Másodsorban, azt amit elrontottunk, amit hirdettünk, hogy nincs szükségünk az autonómiára, mert a többségi nemzet azt úgysem adja meg, ezt a kimagyarázkodós hozzáállást meg kell változtatni. Ki kell menni az emberek közé és el kell magyarázni, hogy az autonómia igenis kell nekünk, anyanyelvünk, megmaradásunk végett és a többségi nemzetnek pedig el kell mondani, hogy az autonómia megadása az egy problémamegelőző megoldás, a kisebbség és a többségi nép közötti konfliktus megelőzésére. Ez lehet a vitaalap és elsődlegesen erről kell beszélni.

Kung Fu-Ce bölcsessége jut az eszembe: Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le, már az út elején.

Anélkül, hogy próbálkoznánk inkább lefeküdtünk, vagyis az okokat keressük, mit miért nem lehet megtenni. A múltat hagyjuk meg a történelemnek, mi pedig inkább egy értelmes döntéssel bátran vállaljuk fel a felvidéki magyar nép autonómiatörekvéseit, aminek a megvalósíthatósága csupán a területen élők többségének az akaratán fog múlni, tegyük mindezt úgy katalán módon, egy célért egységben, s ami a legfontosabb, a békés autonómiaharc egy kézzelfogható asszimilációellenes tevékenység.

Gašparovic Elnök Úr szerint nem létezik ok az autonómiák megadására. Tessék itt a bizonyíték és az ok, hogy miért kell nekünk az autonómia. A Felvidéki Magyar Nép az ezeréves életterének a felét veszítette el alig 100 év alatt ahol a szlovákság sohasem volt őshonos nép. Ez szerintem egy nyomós érv és ok a békés autonómiatörekvések elindítására, a területi és a perszonális autonómiák megadására, ami az EÚ-ban egy jól bevált problémamegelőző jogi megoldás a kisebbségek részére.


Megragadom a lehetőséget és innen is szeretném felszólítani a felvidéki magyar értelmiségieket, hogy felesleges magyarázkodás és kibúvók helyett, bátran vállalják fel a felvidéki magyar nép megmaradásának az érdekében az autonómiatörekvéseket. Vegyünk példát azokról akik már írnak az autonómiáról, sokan vannak, de az egységes fellépés hiányában hangjuk elvész a tömegben. Létre kell hozni a Felvidéki Népek Autonómiatanácsát ahonnan koordinálni lehetne Felvidék békés autonómiatörekvéseit. Szerintünk az autonómia megadása nélkül, a felvidéki magyarság 20-30 év múlva már csak szórványnépként marad jelen ebben a térségben, s akkor az autonómiát kikövetelni és azt megadni már nem lesz kinek. Az autonómia megadása az nem szimpátia kérdése, arra egyszerűen jogunk van.
Kulturális örökségként a megalakuló autonómiaterületeken a magyar nyelvnek is hivatalos nyelvvé kell válnia.
A plurális gondolkodásmód, hogy itt van még egy nép, a Felvidéki Magyar Nép, nem ellentétes és nem is veszélyes a szlovákságra nézve, hisz az alkotmány is ezzel a bekezdéssel kezdődik "Mi a szlovák nép ...".

Hogy a Felvidéki Magyar Nép jelenleg asszimilálódik, ez tény. A kérdés most már csak az sikerül-e még időben megállítani ezt a folyamatot az autonómiatörekvések segítségével? Ha nem próbálkozunk az eredménnyel sohasem leszünk tisztában.

Mi indíthatja el az autonómiatörekvések megállíthatatlan folyamát? A nép respektuma a tudás erejével és őslakosi gondolkodásmód cselekedeteinkhez.

Tudásunk az eszközünk, a szív pedig legyen cselekedeteink motorja. B.J.

Bósza János



Tisztelt Bósza János!
Az asszimilációs folyamatok kapcsán megfogalmazott aggodalmait osztom, Gyurgyik László elemzései minden aggodalomra okot adnak.
Az asszimilációt illető eszmefuttatásával nem tudok egyetérteni, nem hiszem, hogy a 18. században szlovák részről asszimilálták volna a magyarságot, különös tekintettel a német és latin nyelv dominanciájára. Ami kérdését, vagy inkább felvetését illeti, az MKP elnöke, Bugár Béla többször nyilatkozta, hogy az önigazgatás gondolatát az MKP nem adja fel. Ez nem azonos azzal, hogy bizonyos körülmények közt nem szorgalmazza.
Én, mint az MKP listáján indult EP képviselő a következő kiegészítéseket javasoltam Gál Kingával együtt A kisebbségek védelmét szolgáló és hátrányos megkülönböztetés-ellenes politikákról a bővítés utáni Európában című jelentésben:

/Az Európai Parlament/
" tekintetbe veszi, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek problémái kezelésének a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvein alapuló döntéshozatalban történő hatékony részvétel az egyik leghatékonyabb módja a hagyományos kisebbségi közösségek problémái megoldásának, az Unión belüli bevált gyakorlatot követve;
ösztönzi azokat a tagállamokat, melyek még nem ratifikálták az FCNM-et, hogy ezt késedelem nélkül tegyék meg;

tekintetbe veszi, hogy ezeknek a hagyományos nemzeti kisebbségi közösségeknek olyan különleges szükségleteik vannak, amelyek eltérnek az egyéb nemzetiségi csoportokéitól, illetve, hogy magának az Uniónak célszerűbb módon kell ezeket a szükségleteket figyelembe vennie, hiszen ezeknek a száma a bővítést követően jelentőssé vált."

"A megkülönböztetésmentesség és az esélyegyenlőség mindenki számára" című keretstratégiáról szóló jelentésben a következő kiegészítést fogadta el javaslatomra az EP:

/Az Európai Parlament/
"véleménye szerint a hagyományosan jelen lévő nemzeti kisebbségeknek sürgősen szükségük van olyan normatív keretekre, amelyek lehetővé teszik tényleges résztvételüket az identitásukat érintő döntések meghozatalában, továbbá védelmet kell kapniuk az önrendelkezés vagy autonómia különböző - egyfelől a koppenhágai kritériumokból, másfelől a tagállamokban fennálló szabályozatlanságból eredő kettős normarendszert meghaladó - formái révén".

Úgy gondolom, ez elég meggyőző.

forrás: http://www.commorakozigaz.shp.hu/hpc/web.php?a=commorakozigaz&o=1165613133