Duray Miklós: Elszalasztott lehetőségeink

2009.1.10, 15:33

Duray Miklós beszédtervezete (elhangzása előtt 15:00-kor a felvidek.ma leközölte) az 1994. január 8-i komáromi nagygyűlés 15. évfordulója alkalmából ma 17:00-kor megrendezett komáromi megemlékezésen.
Aki a XXI. század első évtizedében magyarként nincs tisztában azzal, hogy az előző évszázadban hogyan baltáztuk el közösen a nemzet jelenét és jövőjét, az vajmi keveset tud saját maga és nemzete sorsának alakulásáról.
Ma, kilenc évtized távlatából például már nehéz megítélni, hogy Párizs környékén mennyiben tehettek volna mást akkori politikusaink a nemzet végzetesnek tűnő sorsának elhárításáért. Ugyanis ekkora időtávlatból lelkiállapotukról nincs pontos látlelet, és azt sem tudhatjuk, hogy milyen körülmények között, milyen érdekek hatására dolgozták fel cselekvési paranccsá az ismereteiket.

Azt viszont tudjuk, hogy a jelenkori politikusaink milyen körülmények között, milyen érdekek mentén hozták/hozzák meg döntéseiket, és jórészt tudjuk azt is, hogy ezt milyen megfontolások szerint tették/teszik. Ugyanúgy, mint elődeik esetében, a mai politikusok közt is vannak gyarlók, alkalmatlanok, megvehetők, szellemileg eltéríthetők, korlátoltak vagy döntéseik meghozatalára rosszul felkészítettek is. A rossz döntések mindig hasonló okok miatt születnek, csak nem azonos korban, ezért nem azonos körülmények között. A döntéshozók és a döntéseik közötti oksági összefüggéseket kellene gyakrabban vizsgálnunk, ahelyett, hogy utólag a döntések végeredményét sorscsapásnak tekintenénk.

A döntésre alkalmatlan emberek mindig rossz döntéseket hoznak. És a rossz döntések sorozatának csak akkor lesz vége, ha kiiktatjuk a döntésre alkalmatlan embereket a döntéshozatalból.

Lehet-e jó, közösségérdekű döntést hozni, ha a döntéshozó leginkább a mások véleményét, ajánlatait latolgatja? Lehet-e jó döntést hozni, ha a döntéshozónak nincs saját véleménye? Lehet-e jó döntést hozni, ha rossz vagy téves értesülések szerint dönt? Lehet-e jó döntést hozni, amikor a tudatos véleményalkotót a mindig inkább kivárók, az ellenérdekeltek vagy az idegenlelkűek veszik körül?

Legyünk realisták.
Most a tizenöt évvel ezelőtti komáromi nagygyűlés évfordulóját üljük. Trianon óta a huszadik században ez volt a felvidéki magyarság első – és mindezidáig utolsó – önmeghatározó, önrendelkezési kísérlete.
A tétje az volt: meg tudjuk-e teremteni a közösségi túlélés és kibontakozás feltételeit?
Az alapeszme az önkormányzatiság volt, azaz a belső önrendelkezés.

Ezt akkor úgy értelmeztük: jöjjön létre Szlovákiában egy olyan jogarányos rendszer, amely minden területi egységnek azonos jogállást ad. Akkor úgy gondoltuk, hogy ebben a rendszerben meg lehet határozni azt a három területi egységet, ahol a magyarok többségben, vagy nagy arányban élnek, és így lehet megteremteni a magyarok nyelvi, oktatási, közművelődési jogainak megvalósulási feltételeit, valamint fel lehet számolni a területet sújtó gazdasági árnyékot.

Ezt ugyan megelőzte egy sokkal elvszerűbb elképzelés, a (magyar-szlovák) társnemzeti szerkezet felvetése, de a magyarok politikai képviselete a tervezetet saját belső köreiben elutasította, nem tartotta kivitelezhetőnek, ugyanakkor az ellenzői közül senki sem fogalmazta meg a szerinte megvalósíthatót.

Ezen múlt az 1994. január 8-án megtartott komáromi önkormányzati nagygyűlés végkimenetele is.

A Csallóközi Városok és Falvak Társulása és a két szlovákiai magyar parlamenti párt meghívására eljött mintegy 3500 polgármester, önkormányzati képviselő és szlovákiai magyar parlamenti képviselő. A vezető politikusaink között akadt olyan, aki nemzetárulónak nevezte a nagygyűlés kezdeményezőit. Volt, aki azzal fenyegetőzött, hogy elvezényli az embereit, ha netán valamiféle közigazgatási tervezetről szóló térképeket osztogatnának a résztvevőknek. De olyanok is akadtak közöttük, akik 1993 decemberében az akkori – később megbukott szlovák kormányfővel – folytattak tárgyalásokat a nagygyűlés zátonyra futtatásáról. Ezek ma is a felvidéki magyarság választott képviselői és aktív politikusai.

A nagygyűlés körüli időszakban, két évvel Csehszlovákia megszűnése után kedvezőek voltak a feltételek az önkormányzatisággal összefüggő közösségi jogaink kivívására. A lépéseket végig gondoltuk, megterveztük, de a megtételükben csak az elsőig jutottunk el.

Az első lépés maga a nagygyűlés megszervezése volt olyan elv mentén, hogy erre a pártok fölötti összesereglésre kapjon meghívást az összes magyar polgármester és települési önkormányzati képviselő, valamint parlamenti képviselő, tekintet nélkül arra, hogy melyik párt színében vagy függetlenként lett megválasztva, azaz nyert közlegitimitást. Csupán a magát liberálisnak valló Magyar Polgári Párt utasította el az együttműködést, de végeredményben a képviselőinek nem tiltotta meg a részvételt. A volt kommunista, magyar baloldaliak is csak egyénenként és kis létszámban jöttek el Komáromba.

Második lépés lett volna egy közös nyilatkozat elfogadása, amely tartalmazta volna az elvi megállapításokon kívül a megvalósításra utaló célokat is. Mindennek alapját az Európa Tanácsnak az önkormányzatokkal, a nyelvhasználattal és a kisebbségi közösségek közösségi jogaival foglalkozó dokumentumai jelentették. De mivel csak az általános meghatározásokban sikerült megegyezni, sajnos a nyilatkozat csonkára sikerült, mégis elmondhatjuk, amit akkor közösen megfogalmaztunk, az időálló.

Megegyezés elmaradása miatt a nagygyűlésen a harmadik lépésre már nem kerülhetett sor. Ez egy pártok fölötti száztagú bizottmány kialakítása lett volna, amely felügyelte volna a belső önrendelkezés megvalósításának folyamatát.

Mind a megvalósítási elképzelésekkel, mind a tanács megalakításával kapcsolatos összes kísérlet azonban az előkészítési folyamatban elbukott. Elsősorban amiatt, hogy nem sikerült elfogadni egy közös célt és elfogadtatni a közösségi célnak való alárendelődés elvét.

A további lépések ezért még csak terítékre sem kerültek. Ezek közül a legfontosabb lett volna az összefogás három magyar jellegű megye kialakításra, és ennek érdekében különböző polgári megmozdulások szervezése valamint az európai fórumokon való közös fellépés.

Ehelyett 1994-ben eladtuk az átfogó megoldást jelentő terveinket egy táblatörvényért, valamint egy anyakönyvi törvényért. Az előbbi szerint, ahol a kisebbség aránya eléri legalább a húsz százalékot, ott a település belterületét jelölő közlekedési tábla alatt fel kell tüntetni a kisebbség nyelvén is a település megjelölését. De figyelem: nem a nevét, mert az hivatalosan továbbra is a szlovák elnevezés maradt.

A másik törvényi rendezés pedig ugyan lehetővé teszi, hogy magyarul írjuk a nevünket, de ahhoz, hogy ezzel tömegesen merjenek élni a felvidéki magyarok, a belső önrendelkezést megadó törvény kellett volna, azaz biztonságot nyújtó közeg. Ezután néhány felvidéki magyar, pontosabban magyar nemzetiségű szlovák politikus vette magának azt az arcátlan bátorságot, hogy az örökölt és valós félelmekben élő szlovákiai magyarokat ostorozza: mi kiharcoltuk nektek, ti meg nem éltek vele, nem magyarosítjátok tömegesen a neveteket.

Az 1994. január 8-i komáromi önkormányzati nagygyűlést a felvidéki magyar politikai elit 2000-ben és 2001-ben árulta el ismét és végzetszerűen – kérdés, hogy megváltoztathatatlanul-e.

A Magyar Koalíció Pártja ekkor kormánytényező volt, több mint húsz százalékos súlyaránnyal. Politikai súlyát azonban a kormányzásban résztvevő képviselőinek egyéni érdekei és képességei határozták meg. Ekkor került napirendre a kormányban, majd ezt követően a parlamentben – az Európai Unióhoz való csatlakozásra való felkészülés során – az alkotmány nagymérvű módosítása. Minket, magyarokat az alkotmány bevezető része – a preambulum – sértett leginkább. Emiatt tekintetjük az alkotmányt szlováknak és nem Szlovákia alkotmányának. Feltételül szabtuk: csak akkor támogatjuk az alkotmány módosítását, ha megváltozik a preambuluma. Nem változott meg. Állíthattunk volna egy újabb feltételt: ha nem változik meg a preambulum, akkor legalább az alkotmány határozza meg a kisebbségi önkormányzatok alapításának kereteit. Ezt azonban a párt országos elnöksége utasította el. Így rohantunk bele fedetlen mellel a közigazgatási reformba, és elmondhatjuk, hogy sajnos a komáromi nagygyűlés zárónyilatkozatából egyetlen lényeges követelést sem érvényesítettünk.

Pillanatnyilag eszköztelenek vagyunk. Talán a nyelvi jogok terén tehetnénk előrelépést. Követelhetnénk a nyelvhasználati jog alsó határának csökkentését 10%-ra és a magyar nyelvnek kisebbségi helyi nyelvből regionális nyelvvé való átminősítését. De ekkor is már önmagunkkal kerülnénk szembe, hiszen mi is elfogadtuk a nyelvhasználat 20%-os alsó határát. És nem szorgalmaztuk, hogy a magyar nyelv regionális nyelv legyen, mert beletörődtünk abba, hogy a magyar nyelv Szlovákiában ugyanolyan helyi nyelv, mint a cigány nyelv, vagy a horvát, a lengyel, a német vagy a bolgár.

Látjátok feleim szemetekkel, mik vagyunk? Ilyenek vagyunk.

A komáromi önkormányzati nagygyűlés elszabotálásával kapcsolatos legsúlyosabb tanulság azonban akkor vonható le, ha európai összefüggésben szemléljük az önrendelkezés eredményeit. Legkézenfekvőbb példa maga Szlovákia. Csehszlovákia szétesése után az önállósulni akaró Szlovákia néhány éven belül gazdaságilag szárnyalni kezdett és mind a politikai osztályának mind a szlovák nemzetnek megerősödött az öntudata.

Az autonómiát elnyert Katalónia is Spanyolország legfejlődőképesebb része lett. Dél-Tirol az autonómia elnyerésének idején a gazdasági szétesés állapotában volt, de a belső önrendelkezés szárnyakat adott, és ma Észak-Olaszország leggazdagabb része. A finnországi Aland szigetek autonómiája pedig a sajátos és megrendíthetetlen öntudat jelképe.

Szlovákia magyar lakta területe azonban ma is az ország gazdaságilag legkiszolgáltatottabb része, ahol a külföldi tőke uralkodik az ott élők hátrányára, vagy nincs elérhető működőképes tőke és a kilátástalan a helyzet.

A nagygyűlés tizenötödik évfordulója ezért nem ünnep, hanem inkább emlékezés az elmulasztott lehetőségre.
Ébredjünk! Talán még maradt erőnk, hogy szembenézzünk önmagunkkal.
felvidek.ma
Módosítás ( 2009.01.10. 15:00)

A komáromi nagygyűlésen elfogadott állásfoglalás rövid elemzése

A szlovákiai magyarok választott képviselőinek országos nagygyűlésén 1994. január 8-án, Komáromban több mint háromezer közlegitimitással rendelkező személy (polgármester, önkormányzati és parlamenti képviselő) állásfoglalást fogadott el, amelyben négy fontos területen fogalmazta meg a szlovákiai magyarság jövőjét érintő elképzeléseket. Ez a négy terület — a politikai, az önkormányzati, a közigazgatási és az alkotmányjogi — szerves egységet alkot Ezeket a Dél-Szlovákiában működő magyar politikai erők össztársadalmi konszenzus alapján határozták meg. Csak az a politikai erő számíthat a magyarság zömének a támogatására, amely vállalja ezen állásfoglalás elveinek megvalósítását.

A komáromi nyilatkozat legfontosabb üzenete Európának és Szlovákiának az, hogy a szlovákiai magyarság jogi helyzetét tárgyalásos úton, törvényes keretek között, Szlovákia területi integritásának tiszteletben tartásával kívánja rendezni.

1. Politika

Az állásfoglalás politikai része elsősorban alapvető információt nyújt arról, hogy milyen emberi és politikai erővé! rendelkezik a szlovákiai magyarság, és milyenek a politikai és társadalmi jellemvonásai. Ebből kitűnik, hogy képes az önépítésre, jogalanyiságának és politikai akaratának kifejezésére.

Az üzenet azokról a sajátosságokról is szól, amelyek a szlovákiai magyarság magatartását, politikai kultúráját és szociológiai adottságait jellemzik. Felhívja a figyelmet azokra az értékekre, amelyek a szlovákok és magyarok közvetlen együttélése nyomán alakultak ki, elsősorban az egymás iránti türelem nagyobb fokára.

A nyugati világ számára az állásfoglalás elsősorban azt az üzenetet hordozza, hogy a szlovákiai magyarság az integrált és stabil Európa, valamint a globális európai biztonsági rendszer elkötelezettje. Orientációja fenntartások nélkül nyugati. El akar kerülni bármilyen konfliktust, de tudatosítja, hogy helyzetének megoldása a kormányzat és a szlovákság politikai akaratán múlik. Az esetleges konfliktusveszélyt az idézi elő, hogy a megoldást lehetővé tevő politikai akarat a szlovák politikai életben és a szlovák társadalomban nem számottevő.

Az állásfoglalás alapján egyértelmű, hogy az eddigi megközelítésből nem lehetséges a szlovákiai magyarság helyzetének a megoldása. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos kisebbségi politika csődbe jutott, és más megoldásra van szükség; egyenrangúságra épülő, partneri kapcsolatrendszert kell kiépíteni a szlovákok és a magyarok között, amit csak szemléletváltás és új törvények garantálhatnak.

2. Az önkormányzatok jogai

Az állásfoglalás leszögezi, hogy a jogállam alapja a széles jogkörrel felruházott önkormányzat, ami egyúttal a demokrácia egyik megvalósulási formája is. Ugyanakkor megállapítja, hogy a Szlovák Köztársaságban az önkormányzatok jogai nem kieíégító'ek, működésüket korlátozza a központi hatalom, az alkotmány nem tartalmaz elegendő biztosítékot az önkormányzatok kibontakozására. Két fontos megállapítást tesz az állásfoglalás: növelni kell az önkormányzatok jogait és hatáskörét, ezzel együtt biztosítani kell anyagi függeüenségüket is.

A nagygyűlés résztvevői az állásfoglalásban követelik, hogy a kormány írja alá a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, fogadja el a chartából többek között azokat a pontokat, amelyek biztosítják a szubszidiaritás elvének gyakorlati megvalósulását. Ennek lényege az, hogy a központból át kell utalni az önkormányzatoknak mindazon hatásköröket, amelyek ott is elláthatók. Tehát az ügyeket emberközelben kell intézni, ami egyértelműen a központi kormányzat befolyásának a csökkenéséhez vezet Vonatkozik ez a közigazgatási területi egységek kialakítására és az önkormányzatok társulási jogára is. A községektől nagyobb közigazgatási területeket az önkormányzatok társulásai alakítsák ki, és azt csak az ő belegyezésükkel vagy népszavazással lehessen megváltoztatni. Mindezeket a jogokat az alkotmány rögzítse.

3. A közigazgatási és területi átszervezés

Az állásfoglalás közigazgatással kapcsolatos része két témához kapcsolódik: a jelenleg működő közigazgatás nem jó, hiszen míg az önkormányzati rendszer csak alapszinten és korlátozottan létezik, addig az államigazgatás kétszintes és bonyolult (körzeti, járási, valamint sajátos jogkörű hivatalok léteznek). A kormány által javasolt átszervezési terv pedig még rosszabb, mert korábban kívánja meghatározni az államigazgatási területeket és az államhivatalok jogkörét, mint a regionális önkormányzatokat, amelyeknek csak a maradék jogkörök jutnának. A kormány javaslata a magyarok számára azért is elfogadhatatlan, mert a magyarság lakóterületét öt közigazgatási terület között osztaná fel oly módon, hogy aránya miatt mindenütt leszavazható lenne. Tehát nem teljesülne az a követelmény, hogy saját ügyeiben önmaga dönthessen. A kormány javaslata ebben a tekintetben is egyértelműen a szubszidiaritás elvével ellentétes.

Az állásfoglalás két alternatív megoldást javasol:

1. kialakítani egy nagy, kb. 8 ezer négyzetkilométer nagyságú közigazgatási területet, ahol a szlovákiai magyaroknak mintegy 90%-a él, és a magyarok a helyi lakosságnak több mint 60%-át alkotják;
2. ugyanebben a térségben három közigazgatási területet alakítani ki.

Az első változat egy önálló régiót jelent saját regionális parlamenttel A második változat szerint három regionális önkormányzati területet kellene kialakítani, amelyet vagy egy országos magyar önkormányzati tanács fogna össze, vagy egy kétkamarás parlamenti szerkezetben nyerhetnének képviseletet a régiók.

Hangsúlyozni kell, hogy a két megoldási lehetőség között akkor lehet majd választani, hogyha véglegesülnek a területi egységek számára és nagyságára vonatkozó elképzelések. A mi megoldási javaslatunkat ehhez kell majd igazítani.

4. A magyarok alkotmányos jogállásáról

Az önkormányzati rendszer és a területi átszervezés kapcsán elmondott javaslatokat az állásfoglalás ebben a részben rendszerezi oly módon, hogy ennek alapján megfogalmazhatók legyenek a szlovákiai magyarok alkotmányos jogai.

Az állásfoglalás egyik leglényegesebb része a közösségi státus követelése annak kapcsán, hogy a szlovákiai magyarok magukat ezentúl nem kisebbségként határozzák meg, hanem nemzeti közösségként Evvel kapcsolatban az állásfoglalás kihangsúlyozza, hogy a magyaroknak joguk van mind az önmeghatározásra, mind az adott államkeretek közötti önrendelkezésre, ami ugyancsak a szubszidiarítás elvének megvalósulását jelentené.

Alapkövetelménynek tekinti a magyarok közhivatali érvényesülési lehetőségének a megteremtését és a magyar nyelv használatának tör-vényesítését: a magyar többségű területeken a szlovákkal egyenrangú nyelvként, a kisebbségi területeken második nyelvként.

Az állásfoglalásnak ez a része négy olyan politikai alapfogalmat tartalmaz, amelynek közvetlen jogi tartalma is van:

* a magyarság politikai alanyiságát saját választott képviseleti testületek révén kívánja kifejezni - tehát önkormányzati jogokat követel;
* a magyarok által többségben lakott területeknek különleges jogállást igényel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1201. ajánlásának 11. cikkelye alapján. Ez annyit jelent, hogy az önkormányzatok általános jogkörén túlmenően beleegyezési jogot követel, főleg a közhivatalok, bíróságok, ügyészségek és az állami rendőrség személyi összetételére vonatkozóan.
* megköveteli az államon belüli kölcsönösség (reciprocitás) elvének alkalmazását, ami azt jelenti, hogy a magyarok körében számbeli kisebbségben élő szlovákoknak, valamint a szlovákok
körében számbeli kisebbségben élő magyaroknak azonos jogaik legyenek;
* egyenrangú közösségként kíván élni a szlovák nemzettel, amely a társnemzeti kapcsolat lényege.

Az állásfoglalás mindvégig kerüli az autonómia és a kollektív jogok fogalmat.

Az autonómia jelentése ugyan azonos az önkormányzatéval, azonban az utóbbi kifejezés politikailag elfogadhatóbb, mint az autonómia, amelyet a szlovák közfelfogás az állami önállósulás első lépésének tekint.

A kollektív jogokat nemcsak politikailag utasítják el még nemzetközi fórumokon is, hanem szakmailag is tisztázatlan ez a fogalom. Az ugyan egyértelmű, hogy politikai jogokra vonatkozik, de nem egészen világos, hogyan egyeztethető össze az egyéni jogokkal. Emiatt az állásfoglalás közösségi jogokat említ Egyik ilyen közösségi jog az önkormányzatra való jog, amely az egyéni választói jog alapján jön létre, de csak közösség gyakorolhatja, egyén nem. A nyelvhasználatra való jog is közösségi jog — noha egyének gyakorolják —, mert alkalmazásuk a nyelvet beszélők viszonylagos számától, területi koncentráltságától és őshonosságától függ.

Az állásfoglalásban nem jelenik meg sehol a kulturális vagy oktatási autonómia kifejezés és követelés. Ezt az önkormányzati jogkörök átadásával kívánják biztosítani. Megjelenik azonban fogalomként a kisebbségi önkormányzat, amelyet értelmezni kell. Alkalmazása ott kézenfekvő, ahol a kölcsönösség alapelve is érvényesülhet Kérdéses, hogy a kisebbségi önkormányzatra való jog milyen elv alapján működhet: a Bauer-Renner féle perszonális autonómia elve szerint—ez esetben a szórványokra is vonatkozhat, vagy kisközösségi elv szerint, amely feltételezi a társadalmi szervezettséget

A komáromi állásfoglalásról elmondhatjuk, hogy egy olyan koherens dokumentum, amely egymáshoz logikusan kapcsolódó elemekből áll. Az elfogadott elvek alapján fokozatosan felépíthető a szlovákiai magyarság olyan közigazgatási és önkormányzati autonómiája, amely elvezetne a szlovákok és a magyarok közötti egyenrangú partneri viszony, azaz a társnemzeti rendszer kialakításához. Az állásfoglalásban azonban kódolva van egy figyelmeztetés is: amennyiben a mindenkori szlovák kormányzat ezt a javaslatot nem veszi komolyan, és nem hajlandó a megvalósítása érdekében cselekedni, következménye a feszültség növekedése lehet.

(Duray Miklós elemzése, 1994. január 25.)

Fórum bumm:
bczs 2009-01-19 07:51

Offline Az MKP kormányszinten sokféle dolgot kezdeményezett és felvetett a nemzetiségi jogokkal kapcsolatban akkor amikor lehetett. Hibásakat és jókat is! Ez Gömör tényleg így van. Voltak jó kezdeményezéseik is (bár nem sok és nem gazdasági téren, csakis kisebbségügyben), nem szabad csak a rossz dolgokra hivatkozni! Ettől az MKP azonban jelenleg az ami: NULLA.

Duray-nak sok dologban igaza van ettől népszerű, igazi macsós keménylegény, kb. olyan erkölcsi érzékkel mint G. Bush és valóban hiteltelen. Amiben igaza van azt szerintem mindenki tudja kívülről, ugyanazt szajkózza X éve, ugyanazzal a retorikával, ugyanabban a szemüvegben, ugyanabban a szürke öltönyben. Tököm tele van Durayval és a hozzá hasonlókkal, ahogyan Szájer Józseffel is, aki az EU-ban a felvilágosult demokratát játsza, odahaza a pártja pedig ugyanoda rohasztotta saját magát ahol a poszkommunista MSZP van. Hulladék szintre, röhejes bandaszintre, ahol parancsoknak engedelmeskednek és nem politizálnak! Ezek között az emberek közt EGYETLEN hiteles arc sincs, egyikük sem érdemelne egyetlen szavazatot sem - hazudnak, összemosnak és csúsztatnak. Olyan jól megtanultak a megélhetési politikus szerepében hazudozni, hogy erről majd remélem írnak könyveket 30-40 év múlva a történészek.

Duray igaza már kimerült. Réges-régen. Persze csak tapsoljatok neki, éppen ebből él.