Valentin Zsifkovits:
Erkölcsöt a politikába!

2009.2.4.
Napjainkban erősödik az a vélemény, hogy a politikát és az erkölcsöt el kell választani egymástól. Ennek indoklására felhozzák, hogy a politikában szokásossá vált a képmutató moralizálás, amely mások hibáit nagyítva fedi fel, sajátjai felett pedig szemet huny; visszataszító és szégyenletes tettekre fátyolt borít, nagyszerű értékekre hivatkozik, anélkül, hogy figyelembe venné az értékek változását, és az erkölcs nevében veszélyes egyszerűsítéseket visz véghez. Az emberek jóléte azonban azt kívánja, hogy az erkölcs áthassa a politikát is.

A politika és az erkölcs közötti feszültség tíz pontban foglalható össze, ennek megfelelően lehet megfogalmazni a politikai erkölcs tízparancsolatát.

1. A politikát elsősorban egyéni, csoport, ill. pártérdekek határozzák meg, a politikai erkölcs viszont a közjót hangsúlyozza.

Tényként kell tudomásul venni, hogy az embert mindenek előtt a saját érdeke mozgatja, nem a közérdek. Politikai feladat és művészet az egyén érdekét közös nevezőre hozni másoknak és a közösségnek érdekeivel. A múlt és a jelen politikai gyakorlata azt mutatja, hogy az egyéni és pártérdekek háttérbe szorítják a közérdeket. Ennek azonban nem kell így lennie, hiszen a parlamenti képviselők nem érdekképviselők, hanem a nép képviselői. Emberhez méltó társadalmat nem lehet egoizmusra építeni, ez az emberi együttélés alapját zavarja meg, és így az egyéni érdekek megvalósulását is akadályozza. Az egyén jól felfogott érdeke is azt kívánja, hogy a közjó érdekét részesítsék előnyben.

Az első parancs: Az egyéni érdeket kapcsold össze a közjóval, a közösség érdekével!

2. A politikát a hatalom különböző formái határozzák meg, az erkölcsben ezzel szemben a szabadság, az igazságosság, az erőszakmentesség, a szeretet és a béke az uralkodó eszme.

A hatalmat a politikában komolyan kell venni, hatalom nélkül nincs politika. A hatalom nemes formái az értelem, az érvek, a jó példa hatalma, brutális formája az erőszak. A hatalom tény, nem lehet elutasítani, a hatalomra az egyén érdekei szempontjából is szükség van. Sok ember azonban nem tud a hatalom varázsának ellenállni. Aki egyszer hatalmon volt, a figyelem és az érdeklődés középpontjában állt, annak nehéz visszavonulni, befolyásos politikusból befolyás nélküli nyugdíjassá válni. A hatalom megszerzésének és megtartásának sok mindent alárendelnek, gyakran az erkölcsöt is.

Ez ellen a veszély ellen a hatalom és a felelősség megosztásával, intézményes ellenőrzésével lehet védekezni. Az erőszakot az érvek, a jó példa, a megegyezési szándék hatalmával kell helyettesíteni. A hatalmat joghoz kell kötni, a hatalom birtokosait állandóan, kritikusan figyelni kell.

A második parancs: Törekedj a hatalomra, de ezt az igazság és a szeretet szolgálatába állítsd!

3. A politikában a siker számít, az erkölcsben ezzel szemben a lelkiismerethez való hűség.

A politikában a sikerretörekvés nyilvánvaló és természetes. Problémát az okoz, hogy a siker gyakran bizonyos egyéneknek vagy csoportoknak egoista hasznára irányul, és kárt okoz más egyéneknek vagy csoportoknak, esetleg a jövő generációnak, így lényegében a közjó ellen fordul. A sikert vétkes, hitszegő, etikailag elutasítandó eszközökkel kívánják elérni (a hazugságok legkülönbözőbb fajtáival, korrupcióval, gyilkossággal). Ilyen eredmény hosszú időre nem kifizetődő.

Ezen a téren a lelkiismeret jelentősége döntő. (A politikai gonosztevők nem sokat adtak a lelkiismeretre. Hermann Göring például azt mondta: Nekem nincs lelkiismeretem. Az én lelkiismeretemet Hitler Adolfnak hívják.) A lelkiismeretet több téren kell mozgósítani: egyrészt a nevelésben általában, másrészt külön szociáletikai nevelésben. A lelkiismeretet bátorítani kell: ne hallgasson el ott, ahol különösen szükség van szavára. Biztosítani kell a képviselők lelkiismereti szabadságát is, ami sok tekintetben meg van kötve. A parlament és a képviselői gyűlések rangja a képviselők lelkiismeretén alapul. Ez a lelkiismeretesség a fáradozásban, a tettek tanúságában, a szavak és tettek egységében nyilvánul meg. A politikai erkölcsnek a tömegtájékoztatási eszközök és egyes kiemelkedő személyek mint erkölcsi tekintélyek tudnak érvényt szerezni.

A harmadik parancs: Keresd a sikert, de közben ne áruld el lelkiismeretedet!

4. A politikában gyakran az ellenségkép uralkodik, az erkölcs, különösen a keresztény erkölcs ezzel szemben az egyetemes szeretetre, a testvériségre és a békére való kötelezettséget hangsúlyozza politikai parancsként.

A politikát legtöbbször az „ellenségkép” eszméje irányítja, erről tanúskodnak a történelemben a háborúk, állandó igyekezet az ellenség legyőzésére és megsemmisítésére. A politikában jelentkezik az embertelenség, az emberi méltóság lerombolása, ami lényegében az ember megsemmisítéséhez vezet.

A helyes etikai magatartás az ellenség fogalmát az ellenfél fogalmával helyettesíti. Az ellenség az ember létét a maga teljességében fenyegeti, az ellenfél csak részlegesen. Az ellenséget le kell győzni, meg kell semmisíteni, az ellenféllel lehet kompromisszumot kötni. Az ellenféllel szemben könnyebb tisztességesnek maradni. Helyesen az politizál, aki elismeri ellenfelében a jót, de ugyanakkor elismeri a saját hibáit is. Ilyen magatartásra az egyes emberek között, a társadalomban, a gazdasági és politikai életben egyaránt szükség van, és törekedni kell ennek a magatartásnak a kialakítására.

A negyedik parancs: Próbálj az ellenfélben és az ellenségben testvért és barátot látni!

5. A politikában gyakran az ellenfél szabja meg a viselkedésmódot, és ez néha egy alsó erkölcsi határhoz, az erkölcs gyengüléséhez vezet, az etika ezzel szemben magas erkölcsi célt ír elő, és ennek fokozatos, a realitásokat figyelembe vevő megvalósítását kívánja.

Az alsó „határerkölcsre” irányulás mindenütt az erkölcs felbomlását eredményezi, a gazdasági életben a csökkenő erkölcsöt jutalmazzák, ott előbb-utóbb a gyengébb erkölcs fog érvényesülni.

Minél több emberben kellene tudatosítani, hogy a „határerkölcs” veszélyes a közjóra és az egyénre egyaránt. Az emberhez méltó együttélés aranyszabálya a kölcsönösség elve. Hangsúlyozni kell, hogy a „határerkölcs” ez ellen van, és aláássa az emberek megbízhatóságát, szavahihetőségét. Az egoista alsó erkölcsi határ egyensúlyozására a politikában fölső határerkölcsöt kell kívánni, erre kell bátorítani, ezt kell népszerűsíteni. Mindenekelőtt a politikai választások alkalmával kell jutalmazni a pozitív határerkölcsre törekvő és azt építő úttörő politikusokat, az egoista, romboló „határerkölcs” útkészítőit pedig politikailag büntetni kell.

Az ötödik parancs: Szállj szembe az alsó határerkölccsel, és ne feledkezz meg arról, hogy van lehetőség fölső határerkölcsre törekedni!

6. A politika az előítéleteknek, elkendőzéseknek, valamint a féligazságok és hazugságok különböző formáinak különleges küzdőtere, az erkölcs azonban igazságból, őszinteségből és becsületességből él.

A politikában hatalmi érdekből gyakran feláldozzák a becsületességet, az igazságot és a hűséget. A mindennapi élet is tele van hazugsággal, így nem várható, hogy a politikában más legyen a helyzet.

Az igazság és a politika kapcsolatával óvatosnak kell lenni. A történelemben például volt sok „szent háború”, amelyet valószínűleg utólag kitalált igazság nevében viseltek. Ezért olyan politikát kell folytatni, amely bizonyos értelemben távol tartja magát az igazságtól, ugyanakkor azonban elkötelezi magát az igazságnak. Az ilyen politika tiszteletben tartja és szolgálja a más (nem politikai) területről összehozott igazságokat. Az igazságtól magát távol tartó, de mégis az igazság felé forduló és így emberhez méltó politika nem kísérli meg, hogy a földi zarándokútját járó embert a végső üdvösségben részesítse, és mintegy valláspótlóvá váljék.

Az emberekkel. A politika „üzletfeleivel” szemben becsületesen kell viselkedni, a pártprogramokban, a pártszónoklatokban a politika ne csak a szavakkal játsszék, és a politikus ne mondjon olyat, amit a valóságban becsülettel nem gondol, csupán pártérdekből ad elő. Az igazsághoz és az emberhez méltó politika a politikai szónoklat kultúráján is fáradozik. Nem használ veszélyes egyszerűsítéseket, amire a politikusok általában hajlamosak.

A hatodik parancs: Szónoklatokban és ígéretekben maradj hű az igazsághoz!

7. A politikát manapság jelentékeny mértékben a tömegtájékoztatási eszközök (média) közvetítik, ezek pedig nem járulnak hozzá a társadalmi rendnek a helyes erkölcs irányába való, emberhez méltó formálásához. A média tájékoztatásában a szenzáció gyakran szembekerül a valóban jelentős, fontos eseményekkel.

A média útján közvetített politika túlzottan keresi azt, ami rendkívüli, szenzációs, de gyakran jelentéktelen, erről tudósít, ezt hangsúlyozza. Emellett azonban elhanyagolja a lényegest, a nem látványos, kis munkát, azt, ami valóban jelentős, de első tekintetre nem szembetűnő. Emiatt a politikusok kelleténél többet törődnek a rendkívüli, a szenzációs, de végeredményben jelentéktelen dolgokkal arra számítva, hogy a média erre hívja fel a figyelmet. Az átlagos polgár is hamis képet kap a média útján arról, ami az emberhez méltó politikában valóban számít, ami jelentős és fontos.

A probléma megoldása céljából arra van szükség, hogy a politikai tudósítók a lényegest mutassák be érdekesen, a politikusok a politikai feladatok megoldásában kis lépésekben előre haladó türelmes munkát tekintsék lényegesnek, és ezt próbálják megértetni az emberekkel, az olvasókban, hallgatókban, nézőkben pedig legyen meg az a képesség, hogy a lényeges és a távolba mutató problémák iránt érdeklődjenek, és ezekkel foglalkozzanak.

A média a politikai tájékoztatásban egyszerűsítésre törekszik, és ezzel a nagyon komplex és differenciált szemléletet kívánó politikai igazságot eltorzítja. Az ellen a kritikus „fogyasztó” tud védekezni úgy, hogy a valóságot „megerőszakoló”, agresszív és veszélyes általánosításokat időben felfedezi és leleplezi, követőiket megtagadja, és azokat támogatja, bátorítja és jutalmazza, akik lelkiismeretesen, gondosan és komolyan keresik és analizálják a lényegest és fontosat.

A médiának ellenőriznie kell a politikai hatalmat, munkájában rá vannak utalva az olvasó, hallgató, ill. néző bizalmára, de maga is hatalmi tényező. Nem élhet vissza hatalmával, sem a beléje vetett bizalommal. Ezt azzal lehet megakadályozni, hogy hatalmát megosztják, azaz ezen a téren is követelik a pluralizmust, működését joghoz és törvényhez kötik, és hatásos önellenőrzésre szorítják. Növelni kell az újságírók, ill. tudósítók etikai kultúráját, és fel kell ébreszteni a fogyasztókban a kritikai szellemet.

A hetedik parancs: Mint politikus légy a média barátja, de ne hallgatója; mint újságíró érezz felelősséget a média iránt, mint fogyasztó légy kritikus vele szemben!

8. A politikát nagymértékben a rendszer határozza meg, az erkölcs szempontjából viszont az emberi személy és az emberi méltóság számít.

A politika meg akar teremteni egy rendszert, és ez az egyesekre és csoportokra is rányomja a bélyegét. Ideális esetben nincs eltérés a rendszer céljai és az emberi személy érdekei között. A valóságban azonban lehet eltérés, különösen akkor, ha a rendszer „magasabb célja” nem az egyének és csoportok érdekét, hanem az uralkodó érdekszövetség (klikk) ideológiai érdekeit szolgálja. Nagy a kísértés, hogy a rendszercélt – az egyének és csoportok, elsősorban a kisebbség kárára – öncéllá tegyék.

A rendszerteóriát meg kell tisztítani a veszélyes ideológiai elemektől. Értelmes és alkotó szellemű embereknek élettel kell megtölteniük a rendszer intézményeit, és a politikai, szociális és gazdasági rendszert állandóan javítani, reformálni kell.

A nyolcadik parancs: Légy hű az alapelvekhez, de ne légy merev az alapelvek tekintetében!

9. A politika túlságosan az anyagi javak körül forog, az etikában viszont lényegében eszmei tartalomról, nem materiális értékekről, és ezek transzcendentális vonatkozásáról van szó.

A politikában nagy szerepet játszik az anyagi javak és az életlehetőségek elosztása. Baj akkor van, ha gazdasági szempontok miatt az erkölcsi, kulturális és vallási értékek nemcsak háttérbe szorulnak, de áruba is bocsátják őket.

Nem materiális értékek kezelése kényes ügy a politikában. A politika nem tudja tartósan kielégíteni a dolgok értelmét kereső embert. A nem materiális értékek terén nehezebb az egyetértés, a kompromisszum, világnézeti konfliktusok a politikában fokozatosan a végső igazságért folyó kemény harccá válhatnak.

A probléma megoldható, ha a határterületen haladunk előre óvatosan. Pluralista demokráciában ez azt jelenti, hogy állandóan szorgalmazni kell a társadalmi és emberi alapértékek kultúráját. Az alapértékek kultúrája egyébként központi gondolata és tartalma az egyre jobban követelt politikai kultúrának is.

A kilencedik parancs: Úgy törekedj anyagi javakra, hogy közben ne sértsd meg, hanem támogasd a nem materiális értékeket!

10. A politika területén az élet kemény valósága nyilvánul meg; az etikai normák és alapelvek nem tudnak ennek könnyen megfelelni, mivel bizonyos mértékben elválnak az élet valóságától, absztrakt természetűek. Fennáll az a veszély, hogy az erkölcsi normák korlátozzák az egyéni szabadságot, és a politikában kényszerzubbonyt jelenthetnek ott, ahol az alkotó szabadság különösen időszerű. Esetleg fékezői lehetnek a haladásnak, sőt a hatalom kezében az elnyomás eszközévé is válhatnak.

Ha azonban ezek miatt a veszélyek és árnyoldalak miatt az erkölcsi normákat elvetnénk, az olyan lenne, mintha a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntenénk a kádból. Az emberi méltóság érdekében, és hogy az önkényt elkerüljük, a politikát sem lehet felmenteni a kötelező normák felelőssége alól. Fontos, hogy a politikai etika normáit, alapelveit helyesen formulázzuk és konkretizáljuk. A felelősség helyesen értelmezett etikája tompíthatja a vázolt feszültségből adódó probléma élét.

A tizedik parancs: A politikai élet valóságában is kövesd azokat az alapelveket, amelyek politikai tevékenységednek értelmet és célt adnak!

Utak a politikai kultúra megújítása felé

1. A politikai kultúra megújítása tulajdonképpen a politikai kultúra lényegének megvalósítását jelenti. A politikának hozzá kell járulnia ahhoz, hogy egy nép élete a maga egészében ki tudjon bontakozni, és közben tagjainak személyisége is kibontakozzék azáltal, hogy az élet egyes területein részt vesznek az egész kibontakoztatásban. A politikai kultúra tehát nem a társadalom fölötti uralom eszköze, hanem lényegében feladat az emberi szellem kibontakoztatására és az emberi értékek megvalósítására. A megújuló politikai kultúrának tudatosítania kell az emberekben, hogy a materializmust és az ökonomizmust zászlajára tűző politika veszélyezteti a humánumot; emellett természetesen követnie kell az anyagiakat és a gazdaságosságot is. A politikai kultúra megújításának össze kell kapcsolódnia a szellemi, erkölcsi és vallási értékek átfogó erősítésével.

2. Újra fel kell fedezni és rehabilitálni kell a lelkiismeretet és a felelősséget. A politikai életben a bátorság a lelkiismereti meggyőződés alapján való cselekvést jelenti, még ha ebből hátrány származik is: inkább feladni a parlamenti széket, mintsem elárulni a lelkiismeretet. Meggyőződésből cselekedni, nemcsak a választók szava, de a lelkiismeret szava szerint is. A politikai felelősség politikai választ jelent az emberek szükségleteire, segélykiáltásra, elsősorban a szegények, gyengék és egyéb hátrányos helyzetűek érdekében.

A szokásosnál nagyobb teret kell adni a lelkiismeretnek a polgárok és a választók hétköznapjaiban, gyakorolni kell a lelkiismeretességet. Tiszta lelkiismeretű politikus nem lehet túl gyors és túl hangos a politikai botrányok nyilvánosságra hozásában. A lelkiismeret túl gyors állásfoglalása fokozottan eltompult lelkiismeretre mutat.

3. A politika számára egyre több fiatalt kell mozgósítani. A politika ne piszkos üzlet legyen, hanem munka. Az idealista fiataloknak tudniuk kell, hogy a politikában erős jellemre, kitartó és türelmes munkára van szükség.

4. Fel kell lépni a jövő érdekében, különösen akkor, ha azt a pillanatnyi egoizmus fenyegeti. A csak a jelenlegi generáció szükségleteit szem előtt tartó állásfoglalással szemben figyelni kell a jövő generáció érdekeit is.

5. A hatalom nemes formáit kell fejleszteni a brutális formákkal szemben. Mások agyonbeszélése helyett az érvek hatalmát kell érvényesíteni, a tartalmatlan propagandával szemben személyes jó példával kell fellépni, a gyűlölet és erőszak hatalmával az igazság és szeretet hatalmát kell szembeállítani, a zabolátlanság hatalma helyett a jónak elkötelezett, megértő szabadságot kell érvényesíteni. Meg kell változni a vitastílusnak, amelyre sokszor a vitapartnerek többé vagy kevésbé elegáns agyonbeszélése jellemző, és nem az a szándék, hogy a másikkal közösen keresse a jobb megoldást.

6. Meg kell fontolni a vallásnak motiváló és a tájékozódást segítő erejét. Nem politikai célok érdekében hangoztatott házaló katolicizmusról van szó, hanem mindenkinek befelé fordulásáról. Ilyen eszmei horizont felé tekintve a politika a felebaráti szeretet különleges formája lehet, nem csupán foglalkozás, de hivatás is.

7. A politikai kultúra megteremtése csak részben a politikai pártoknak és a politikusoknak a feladata. Demokráciában a politikai kultúra megújítása nem kis mértékben az egyénnek: az állampolgárnak, a választónak is kötelessége.

8. A politikai kultúra hatásos megújulása szempontjából az is fontos, hogy az ésszerű és újra meg újra követelt és hirdetett „vízióknak” megfelelő időben megvalósítói akadjanak.

9. Ma is aktuális Aquinói Szent Tamás kijelentése: Nem elég az üdvösséghez, hogy az ember csak hatalmában hasonlítson Istenhez, jóságban is hasonlítania kell hozzá.

(A kivonatot készítette: Kerényi Dénes)

Valentin Zsifkovits a Gráci Egyetem professzora. A fenti tanulmányt (Politik mit Moral!) 1990-ben jelentette meg: ma igazán időszerű. A politikai erkölcs tízparancsolatát azonban csak hívő ember tudja értékelni és megtartani, legalábbis törekedni megvalósítására. Materialista gondolkodásmóddal ez nem lehetséges.

Forrás: JEL, 2002. december (XIV. évfolyam 10. szám)
Erkölcsöt a politikába