Felemelt fejjel, egyenes derékkal

2008.11.27
Kárpát-medencei igazság, megoldás.

Bedő Zoltán írása:

Honfitársaimmal az autonómiáról beszélgetve, a különböző fórumokon e témáról elhangzottakat hallgatva és a sajtóban megjelent véleményeket olvasva, megdöbbenve szembesültem a szomorú ténnyel, hogy e fogalmat illetően jelenleg is teljes zűrzavar uralkodik a fejekben.

És ez nemcsak a székük megtartásáért harcoló politikusaink, hanem minden, magát magyar értelmiséginek tartó és valló egyén bűnös mulasztásának az eredménye. Hogyan akarjuk kiharcolni az autonómiát, mikor még e szó jelentésével sem vagyunk igazán tisztában? Hogyan akarunk az elérése érdekében folytatott küzdelem során tömegeket mozgósítani, ha nem világosítjuk fel nemzettársainkat e kifejezés valós üzenetéről? Tevődik fel egyik keserű kérdés a másik után. Tudatosítanunk kell magunkban, de másokban is, hogy csak úgy kerülhetünk közelebb a megoldáshoz, ha az idegenül csengő szavakkal megfogalmazott célkitűzéseinket mindenki számára érthető tartalommal tudjuk megtölteni. De ahhoz, hogy ezt megcselekedhessük, először magunknak és magunkban kell tisztáznunk e fogalmakat. Először magunknak és magunkban kell megérteni és értelmezni valamennyit. Az autonómiát is. Csak így tudjuk eloszlatni a valós jelentését eltakaró sűrű ködöt.

Autonómia. Görög eredetű összetett szó, mely az Eautos (ön) és Enomos (törvény) szavakból tevődik össze. Önálló döntést, saját törvénykezést, önállóságot, függetlenséget jelent. A nemzetközi jogban a mai napig nem nyert pontos meghatározást, éppen ezért mi kell magunknak megfogalmaznunk, hogy sajátos helyzetünkből adódóan mit akarunk érteni alatta, és milyen jogokat társítunk hozzá. Úgy is meghatározhatjuk, mint bizonyos döntési és adminisztratív jogkörök egy meghatározott csoportra történő átruházását e csoport fennmaradása, nyelve, kultúrája megőrzése érdekében. Az autonómia intézménye a kisebbségek vonatkozásában egyike azon jogi eszközöknek, melyek a kisebbségi csoportok fennmaradását és boldogulását hivatottak szolgálni. A kisebbségi jogok biztosításának egy állam keretein belül elérhető legmagasabb szintjét jelenti. Meghatározását sokan megpróbálták, közülük legpontosabban talán H. J. Heintze fogalmaz, aki szerint ,,az autonómia egy eltérő identitással rendelkező csoportnak bizonyos fokig terjedő önkormányzás biztosítását jelenti". Egy olyan megállapodás, melynek alapján a kisebbség az állam bizonyos területén a saját ügyeit intézheti az önkormányzatiság elve alapján, új állam létrehozatala nélkül. A felsoroltakból következik, hogy kisebbségi autonómia megvalósulásáról a modern korban akkor beszélhetünk, amikor az állam közhatalmi jogosítványokat ruház át a kisebbségek által demokratikus úton létrehozott és megválasztott szervezetekre. Mivel elsődleges célja az önazonosság megőrzése, a következő jogok érvényesülését kell feltételeznie:

- az anyanyelv használatának joga a magánéletben, oktatásban, igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban

- a saját oktatási rendszer kialakításának joga

- a köztisztségviselethez és közszolgáltatásokhoz való jog

- a hazához való jog

- a természeti kincsekkel való szabad rendelkezés joga

- a helyi politikai képviselethez való jog.

Amint a felsorolásból is kitűnik, az autonómia esetében szó sincs egy adott ország területi épségének a megsértéséről, illetve területe feldarabolásáról, ugyanakkor az is egyértelművé válik, hogy a közigazgatási autonómia nem azonos a kisebbségivel. A helyi önkormányzatot vagy egyszerűen a közigazgatási autonómiát meg kell különböztetnünk a kisebbségekre jellemző autonómiaformáktól. Annál is inkább, mert még Románia államelnöke is tudatosan összemossa a kettő jelentését. S nem véletlenül.

Lássuk tehát, miről van szó. A közigazgatási autonómia a központi hatalom bizonyos elemeinek átruházását jelenti a helyi közigazgatási egységekre olyan feladatok megoldása esetén, melyek helyi jellegűek, és helyileg rendezhetőek a legeredményesebben. Mivel nem biztosítja az önazonosság megőrzését szolgáló alapvető jogokat, nem szabad összetéveszteni a kisebbségi autonómiával. Ugyanis csak szükséges, de nem elégséges feltétele nemzeti létünk megőrzésének. Mindezek tudatában le kell szögeznünk, hogy kisebbségi autonómia esetén az ország területi feldarabolását emlegetni hazugság, kisebbségi autonómia helyett önkormányzati autonómiát ajánlani pedig félrevezetés. Mindkét esetben a központi hatalom megőrzése a cél, melynek érdekében még egy etnikai összeütközés kirobbantásától sem riadnak vissza a bukaresti méregkeverők.

Egy másik gyakran használt, de tartalmilag nem eléggé tisztázott fogalom az önrendelkezés, mely nem azonos az autonómia magyaros változatával. Nemzetközi jogilag jelentése annál többet takar. Az önrendelkezési jog leginkább arra vonatkozik, hogy a népek szabadon dönthetnek politikai státusukról, vagyis magában hordozza a politikai rendszer szabad megválasztásának, illetve egy önálló állam létrehozatalának a jogát is. Tehát, amennyiben a székelység népként határozza meg magát, a nemzetközi jog értelmében élhet az államalakítás jogával is. És miért ne élne? Teszem fel a korántsem költői kérdést. Még mielőtt bárki megmosolyogna, vizsgáljunk meg és nézzünk át közösen néhány száraz adatot, melynek valóságtartalmát bárki ellenőrizheti.

A történelmi Székelyföldből, melynek területe 12 800 négyzetkilométer, ha leszámítjuk az elrománosított Aranyosszéket, még mindig 10 876 négyzetkilométernyi terület marad. Ennek lakossága 888 827 fő, melyből 153 405 (19%) román és 655 422 (81%) magyar nemzetiségű. Ha e tények tudatában tanulmányozni kezdjük a világ jelenlegi területi felosztását, észre kell vennünk, hogy csak Európában szám szerint öt, a Székelyföldnél területileg és számbelileg is kisebb független ország létezik. Íme:

- Andorra - területe 468 négyzetkilométer, lakosságának száma 71 000.

- Liechtenstein - területe 160 négyzetkilométer, lakosságának száma 28 000.

- Luxemburg - területe 2586 négyzetkilométer, lakosságának száma 364 000.

- Málta - területe 325 négyzetkilométer, lakosságának száma 350 000.

- San Marino - területe 61 négyzetkilométer, lakosságának száma 23 000.

És ha őket igen, minket miért nem illet meg az államalakítás joga? Tevődik fel az újabb kérdés. A válasz egyszerű. Minket is megillet. Csak élni kell vele. Kö­vetelni kell, és harcolni kell érte, amennyiben szükséges. Ha végigtekintünk a világtörténelem eseményein, különös hangsúlyt fektetve a huszadik századra, láthatjuk, hogy soha egy nemzetnek sem adtak ajándékba semmit. Mindegyiknek küzdenie kellett a szabadságért, jogai érvényesítéséért, állami létének megtartásáért vagy annak újramegszerzéséért. E küzdelem mindig összetett volt. Több síkon és különböző eszközök bevetésével zajlott. Volt rá eset, hogy békésen, csak politikai eszközökkel, máskor a polgári engedetlenség különböző formáit is igénybe véve, és olykor bizony a fegyverek is megszólaltak. A szabadság érdekében ezt mind vállalni kell. Egyvalami viszont közös volt bennük. Az összefogás. Ha ez megvan, az önrendelkezés kikényszerítése idő kérdése csupán.

Mi hát a teendő?

Elsősorban a magunk számára szükséges és elengedhetetlen következtetések s tanulságok levonása. A történelmi példákon okulva. Má­sodsorban néhány olyan kérdés feltevése, melyek megválaszolásával közelebb kerülünk a megoldáshoz. Ezek közül néhányat megfogalmazok az alábbiakban.

Mi kell az önrendelkezés megvalósításához?

Egységes népakarat.

Mire van szükség az egység megteremtéséhez?

Nemzetileg elkötelezett értelmiségi réteg, mely elveti a szabadságvágy magjait, és gondozza azokat, miután szárba szökkentek az egymás után következő nemzedékek lelkében.

Nemzetileg elkötelezett politikusi réteg, mely elsődleges és legfontosabb feladatának tartja népe szabadságvágyának megfogalmazását és annak képviseletét minden belföldi és külföldi fórumon.

Hogyan valósítható meg az önrendelkezés?

Öntudatos, egységes, bátor fellépés, küzdelem és áldozatvállalás által.

Végezetül fel kell tennünk magunknak és sorstársainknak egyaránt az utolsó, de nagyon fontos kérdést:

Akarunk-e önrendelkezést?

Amennyiben igen, a fogalmak tisztázása, céljaink kitűzése és az elérésükhöz szükséges eszközök számbavétele s kiválasztása után nem marad más hátra, mint gyakorlatba ültetni az együtt megfogalmazottakat. Közös akarattal. Itt és most. Míg nem késő. Ne legyünk kishitűek, gyávák és megalkuvók! Nőjünk fel végre őseinkhez, kik fáradságot és félelmet nem ismerve, magukat nem kímélve küzdöttek a honért. Hol az eke szarvát, hol a kardot szorongatva. Mikor hogy követelte a helyzet. De ne feledjük, hogy helytálltak minden körülmények között. Kövessük mi is a példájukat. Felemelt fejjel, egyenes derékkal, bátran. Megmaradásunk és fennmaradásunk érdekében.
forrás: szulofoldunk.googlepages.com