Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

Keresés a honlapon

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Fölvidéki autonómiát, avagy auto-nóóó-mia?

Az alvók felriasztottak, ezért lettem autonómista. Felriasztottak, de egyben lépéskényszerre is kárhoztattak. Az alvó politikusaink és az őket szolgálók tehetetlensége ráébresztett, hogy ha a felvidéki magyarság meg akar maradni az ezer éves hazájában magyarként, akkor a politikusoktól a civil szférának kell átvennie a megmaradási szekerünk gyeplőjét. Ezzel a nemakaró politikusainkat abba az irányba lehetne noszogatni, ami nem a szakadék felé húzza az asszimilációba vágtázó fogatunkat, hanem onnan el, a szlovák-magyar megbékélés és az ehhez szükséges közös területi autonómia irányába, a megmaradásunk felé. Az elveszett emlékeink könyve, talán így lehetne legjobban értelmezni az itt összegyűjtött történéseket, amelyben nem egy ember sem kettő véleményét ütköztetem hanem sokunk véleménye tükröződik vissza, benne az enyém is. Nézetek tömkelege és az ébredezők és a már ébrenlévők célravezető javaslatai lettek egy kötetbe összezsúfolva, sok-sok emberé, sok-sok egyszerű polgár véleménye. A nagypolitika szereplőinek a magamutogatása, sikertelen látszattevékenységeik és a pótcselekvések értelmetlen útvesztőjében próbálok egy kis útmutatást adni, ahogyan azt én látom, láttam. Azzal a céllal készült ez a kötet, hogy minden értelmes embert igazi tettekre kényszerítse, hogy ne magamutogató tehetetlen politikusaink mondják meg mi jó nekünk, hanem mi gyávaságmentes tetteink legyenek az útmutatóink egy élhetőbb világ irányába, a nép, mi magunk legyünk a jövőnk sorskovácsa. Nem tudom mennyire sikerült, mennyire képes az olvasó átélni azokat a helyzeteket, amelyek itt visszatükröződnek írott formában. Sokan magukra ismerhetnek, vagy a másik bőrébe bújva élhetik át azt, ami napi teendőink, a rohamosan zajló események forgatagában feledésbe merültek. Megpróbálom a történéseket főleg az eltel hét év zavaros viszonyait, nem egy politikus, sem egy tipikus értelmiségi szemével újból visszaadni az olvasónak, a már átélt eseményeket a helyükre rakva, ok-okozati összefüggéseiben sokkal valóság hűebben, a politika erkölcstelen és hazugságaitól mentesen leírva, az Önök asztalára helyezve. Azzal a tudatos céllal teszem, hogy az olvasó legyen az, aki kimondja a végítéletét, abban az egyszerű kérdésben, hogy mit tettünk és mit mulasztottunk a megmaradásunk rögös és szikes útvonalán.
2012. 12. 30.

.

A könyv mottója:
“Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.” (Jawaharlal Nehru)

Bevezető a könyvhöz:
A célom az, hogy a lehetőségekhez mérten felhívjam a figyelmet a felvidéki magyar közösség természetes igényeinek jogosságára, a megbékélés szükségességére és az önrendelkezés jelentőségére. A közhangulat egyfajta lakmuszpapírjaként kimutatja, milyen is a közösség hozzáállása önrendelkezésünk ügyéhez. Világossá vált, hogy ezt a küzdelmet egyelőre nem a barikádokon lehet megvívni, előbb a fejekben kell rendet teremteni.
Ezt céloztam meg a könyvemben is, melyben számot vetek az elmúlt hat esztendő történéseivel és az ezekből fakadó tapasztalatokkal, melyeket az autonómiáért vívott (olykor szélmalom-)harcom során szereztem.
Mindazonáltal nem egy öncélú szófolyamról van szó, együttgondolkodásra és vitára invitálom mindazokat, akik úgy érzik, van mondanivalójuk a témával kapcsolatban.
A bűntudat érzésétől meg kell szabadulni, a másik magyarban az ellenség keresésének véget kell vetni és a pótcselekvésekkel fel kell hagyni, mert megfoszt minket az alkotmányos jogainkért való békés küzdelemtől, de főleg az egységes fellépéstől, amely nélkül minden küzdelem csak meddővé válik.

Mi az autonómia és miért kell nekünk?

Az autonómia - már maga a kifejezés is - tabutéma a Felvidéken. Tekintve, hogy milyen is a szlovákok ehhez fűződő történelmi viszonya, részükről ez még talán érthető is lenne. Az már kevésbé, hogy mi, magyarok sem nagyon merünk erről beszélni. Politikai érdekképviseletünk - főleg a kormányzatnál töltött esztendők alatt - folyamatosan a szőnyeg alatt tartotta a témát. Ehhez képest az MKP jelenlegi elnökének legújabb nyilatkozatai százszázalékos fordulatként értékelhetők, még ha - egyelőre - csak a szavak szintjén történtek is bizonyos változások.
Belátva, hogy nincs fontosabb annál, mint hogy a témát magát életben tartsuk - közelítsünk felé bármely nézőpontból, bármilyen alapállásból - úgy gondoltam, összegzem az autonómiaküzdelmek során elért eddigi tapasztalataimat és megosztom az olvasókkal abban bízva, hogy sikerül talán vitára, gondolkodásra ösztönözni már az ébren levőket. Ha a könyvemet és a benne lévő írások ízekre is szedik és ronggyá kritizálják, akkor már elégedett leszek, mert a célt - ahogy a békemenettel is - sikerült megvalósítani... Vitára ösztönözni az alvó népet.

Elsőként megpróbálom az autonómia szót értelmezni, olyan formát választva, ami ténylegesen kifejezi azt, amit takarnia kell, amely egyszerű szavakkal érthetővé teszi mindenki számára, hogy csupán egy természetes és alapvető alkotmányos követelésről van szó, ami minden polgárt megillet, hiszen alapjai a jog - és esélyegyenlőség elvén nyugodnak.

Mi is az autonómia?

Mindig azt szoktam erre válaszolni, hogy az autonómia egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő jogos követelmény, valamint célravezető konfliktusmegoldó módszer is.

Autonómia – görög eredetű szó (auto-nomosz), jelentése önkormányzás. Ön­magukat kormányzó államokat vagy államokon belüli intézményeket, illetve csoportokat szokás e fogalommal jelölni, amelyek jelentős függetlenséget és kezdeményezési szabadságot élveznek. (Magyar virtuális enciklopédia )

Az autonómia nem egy állomáshely az elszakadási törekvések útvonalán, hanem egy végállomás az emberi jogok beteljesülése terén. És mindjárt itt, e fogalom mibenlétének ilyetén módon történő feltárásánál meglátszik, hogy miért is a kérlelhetetlen ellenszenv és elutasítás a szlovákok részéről az autonómia intézménye iránt. Számukra az autonómia bizony csak eszköz volt az államiság kivívásához s az ide vezető cseppet sem dicsőséges utat hatalmas sziklákkal torlaszolták el.

A szakirodalom értelmezése szerint mindenesetre ez a fogalom nem jelenti az állam területe egy részének leválasztását, elszakítását. Az autonómiát azonban a szlovákok időnként sajátságosan értelmezik. Több olyan fogalmat is találunk, amelyeknek megvan a maguk különös, szlovák színezete, de ebből korántsem következik, hogy deformált alakjukban is akceptálnunk kellene őket. Ellenkezőleg: vissza kell adnunk valódi jelentésüket. (Miroslav Kusy)

Gondolom ennyi kezdésnek, magyarázatnak elég is volt. Később még majd megpróbálom alaposabban elemezni, amikor is az egyes autonómia formákról, azok felvidéki megvalósíthatóságairól fogok írni.

Álom vagy valóság?

Egy cél eléréséhez először is meg kell ismernünk a saját környezetünket. Ez pedig kölcsönös megértés, tolerancia és a közös célok megtalálása nélkül nagyon keservesen fog menni. Minden siker titka, a nagy álom beteljesülése, az akarat mezsgyéjén dől el. Minden akaratnak csak akkor van értelme, ha őszintén és komolyan gondoljuk. Az akaratnak sajnos van egy negatív színezetű alakja is, amit talán hamis akaratnak, önmagunk, a másik ember, vagy a tömegek becsapásának nevezhetnénk. Hamis akarattal csupán félelmünket, kétségeinket és a sikerbe vetett rendíthetetlen hit hiányát takargatjuk. Hamis akarattal butított tömegek az igazság hallatán se képesek tudomásul venni, hogy minden ember, a nép saját sorsának kovácsa. Pedig egyszerű a megoldás, hinni, menni, csinálni kell, békésen küzdeni a jogainkért.

Az autonómia a problémák rendezésének teljesen legitim módja, csakis ez képes megállítani a 92 éve tartó asszimilációnkat . Ha egy területen a többségi nemzet mellett más nemzetrész, etnikum is él, a társadalmi feszültségek feloldásának egyik módjaként szóba jöhet az autonómia létrehozása. Nézetem szerint erre akkor kerülhet sor, ha a többség és a kisebbség közötti viszony annyira kiéleződik, hogy az együttélést veszélyezteti. Nos az az érzésem, hogy Felvidéken a többségi nép és a felvidéki magyarság között a viszony nagyon, de nagyon megromlott. Hangsúlyozom: a területi autonómia létrehozása a megoldás a békés együttélésre. Ez az a minimum, amiből nem szabad engednünk.


Türelmes tárgyalásokkal igenis kikövetelhető a területi autonómia.
A trianoni döntés alapján Csehszlovákiának a multietnikum, a tolerancia és az együttélés szabályai szerint kellett volna létrejönnie. E helyett a cseh és szlovák nép közös nemzetállamát hozták létre úgy, hogy 92 éve a többi népet: a magyart, a németet, a ruszint, a romát, valamint a kisebbségeket durva asszimilációs folyamatoknak vetik alá.
A szlovákság mindezt még megtetőzve, attól tartva, hogy egyszer a felvidéki magyarság majd megkérdőjelezheti a trianoni diktátum helyességét, érvényességét, hathatós magyarellenességet sulykolt, nevelt bele óvodáskortól kezdve a felnövő szlovák nemzedékekbe. Mindezt azzal indokolva, hogy a magyarok Szlovákia megsemmisítésére törekednek.
Mekkora abszurd állítás, de ennek ellenére, milyen hatalmas sikerrel hajtották végre. Manapság, ha egy szlovákot az ember megkérdezi, hogy vajon miért utálja annyira a magyart, válaszképpen azt kapja: mert Szlovákiát és a szlovákságot akarják elpusztítani. Arra a kérdésre, hogy vajon ezt miért is tennék? Erre a válasz már vállvonogatás, vagyis nem tudják. Egy másik népet csak azért gyűlölni, mert az apám-anyám is ezt tette, egy kicsit fura megközelítése a nemzetiségi ellentéteknek. Úgyis mondhatnám a szlovák politikai elit 92 éves beteges munkájának a sikeres eredménye.


Ezen kell változtatni, sőt lehet is. Vajon hogyan?

Őszinte és határozott beszéddel mindez megoldható. Természetesen egyik napról a másikra ezt a görcsös ellenszenvet, görcsös állapotot feloldani nem lehet. A felvidéki magyarságnak, a magyar politikusoknak, az állandó magyarázkodó, védekező pozíciójukat, határozott és konkrét célokat tartalmazó viselkedéssel és politizálással kell felváltaniuk. El kell magyarázni a többségi nemzetnek, hogy mi itt nem azért élünk, hogy őket tönkretegyük és elpusztítsuk, hanem azért mert itt születtünk és itt is akarunk élni.
Ennek a közös együttélésnek hathatós eszköze lehet a közös területi autonómia létrehozása, a trianoni rossz beidegződések, ellenszenv, ellenérzések feloldása végett. Egyúttal ezen a közös területen, kölcsönös tolerancia, valamint a népek és kultúrák közötti legitim különbségek elismerésével, egymás nemzeti értékeinek a tiszteletben tartásával be lehetne bizonyítani, hogy a közös ezeréves együttélésnek több volt a pozitívuma, s a negatívumok bizony a hatalom által mesterségesen generált gyűlöletnek a sajnálatos következményei.

Mindezekért kell és muszáj küzdeni, ezért érdemes élni.

Egy dolgot minden felvidéki magyarnak tudomásul kell vennie és el kell fogadnia alapszabályként, hogy Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk, területi autonómia és az alkotmányban lefektetett jogegyenlőség formájában.

Wass Albert: Te és a világ
Tanítások - útravalóul
Elválasztó:
"...Vannak az életben pillanatok, amikor
menthetetlenül egyedül vagy.

Amikor döntened kell, hogy valami jó-e,
vagy rossz. Helyes, vagy helytelen. Szép vagy,
csúnya. Amikor döntened kell, hogy jobbra térsz,
vagy balra fordulsz. Ilyenkor nem segíthet rajtad
senki. Még csak azt sem teheted, hogy valamilyen
félmegoldással elhalasztod a döntést. Kikerülöd.
Vagy úgy teszel, mintha nem vennéd észre, hogy
döntened kell.
Döntened kell. Ezen nem lehet segíteni..."
(Amikor mégis egyedül vagy)

Ebben a könyvben a 2006-2013 közötti eseményeket szeretném összefoglalni, hogy mi is történt autonómia témában kis-hazánkban, Fölvidéken. Mindjárt az elején politikai sarktételként leszögezném, hogy a bugáristák sohasem, a duraysták pedig igazából sohasem akarták az autonómiát. Miért is? A bugáristák azért, mert másak voltak a céljaik, a duraysták pedig azért, mert igazán nem hittek abban, hogy az autonómia kikövetelhető. Bugár ellene volt, Duray meg politikai tőkét kovácsolt a témából. Mindezek után el kell mondani, hogy egészen 2006-ig az autonómia témája jegelve volt a tájainkon. Néha-néha beszéltek róla, de amilyen gyorsan kiemelték a zavarosból, olyan gyorsan vissza is dobták. Ilyen felvillanás volt a komáromi egynapos nagygyűlés 1994 januárjában, mindenfajta folytatás nélkül másnap meg is szünt. Majd jött 1998, az MKP-s politikusok élükön Bugárral, Csákyval és Durayval teljesen lemondtak az autonómiáról, csakhogy a soviniszta Dzurinda kormányba bekerülhessenek, ahol Csáky volt 1998-2006 között a kisebbségi ügyekért felelős kormányfőhelyettes, nyolc év alatt semmit nem tett le az asztalra megmaradásunk érdekében, akárcsak Duray sem a tíz éves parlamenti hallgatásával..
Ennek a könyvnek pontosan az a célja, hogy mindenfajta mellébeszélés nélkül öntsünk tiszta vizet a pohárba az autonómia témájában, hogy ne mumusként, valami rosszként kezeljük, hanem úgy amiért azt kitalálták, amiért a dél-tiroliak, katalánok, baszkok, skótok és sokan mások küzdöttek, a kisebbségi sorsba kényszerített nemzetek, nemzetrészek megmaradásáért nyújtott egyedüli garanciára, ahol jogegyenlőség van és megszűnik az asszimiláció.


"Azt gondolom, hogy az, amit a Most csinál, az a magyar nemzeti közösség asszimilációjához való politikai hozzájárulás" - mondta Kövér László

Ez mind szép, jó és igaz. de mivel jobb, amit a megmaradt MKP csinál, vagy amikor még egységes volt a párt, akkor mit csináltak a mostani MKP-s politikusok az asszimiláció ellen? Ugyebár semmit sem. Igen Bugár autonómia ellenes, de mivel jobbak azok a politikusok, akik pedig csupán tőkét kovácsolnak az autonómia témájából, majd azokat támadják, akik nyíltan küzdenek az autonómiáért. Bugár ellene van, tehát tudjuk melyik oldalon áll, vele nem kell foglalkozni, de a mostani MKP hat éve hiteget minket, Bugár nélkül is tehetetlen megélhetési politikusok maradtak, az autonómia témájában semmit sem tettek le a megmaradásunk asztalára. Szerintem, amit az MKP csinál az politikai értelemben ártalmasabb, mert mást mondanak, mint amit csinálnak és így tehetetlenségükkel és a nemakarásukkal bomlasztják azt a maradék autonómista tábort is, amelyek ha meg tudnának erősödni kikövetelhetnék az alkotmányos jogainkat és az ehhez szükséges területi autonómiát. Ez a felvidéki valóság.


Kung Fu-Ce bölcs mondása jut az eszembe “Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le, már az út elején.” Hát igen a felvidéki magyar értelmiség saját önös érdekeiből kifolyólag inkább még az útra lépés előtt lefeküdtek, a békés autonómiatörekvések felvállalása helyett az okokat keresi mit miért nem lehet alapon. Pedig Cato szerint “Az igazság beszéde az egyszerű”, csak tudni és akarni kell vele élni. Ha az értelmiségi aki csupán a maga önös érdekeit akadályozó piszok eltakarításával foglalatoskodik és a tudást, azt a szellemi erőt, amit isteni adományként és a felvidéki magyar robotolókéznek köszönhetve önmagasztalási és meggazdagodási célokra használja fel úgy, hogy közben a többségi népnek akinek ezeket az adományokat köszönheti semmit se hajlandó tudás és felvállalás formájában visszajuttatni az népe elárulója és kapzsi élősködője. Az ilyen ember ki valós értékeket képtelen létrehozni, csak haszonélvezője annak, a szánalmasság temetőjébe való.

Nem szeretném megváltoztatni a világot, mert ahhoz egy porszemnyi ember leheletnyi életében erre képtelen, hanem lökni akartam a felvidéki magyarság megmaradási szekerén. Elindítani egy rögös és szikes úton a helyes irányba. Ez a könyv erről szól, ehhez nyújt lelki segítséget. Vannak akik helyezkednek, és olyanok is akik hűek elveikhez, hogy holnap is a barátaik,ismerőseik szemébe tudjanak nézni! Én végig igyekeztem megmaradni hűnek az elveimhez. Azt mondják az élet szomorúság, küzdelem, hazugság, meg vigasság. Az én szomorúságom, küzdelmem, vigasságom a saját igazságom. Igazság? Mi az? Az igaz szó szabaddá tesz, hogy az ütésre ne az ütés legyen a válasz, hanem az igazságosság, az alkotmányos azonos jogaink és a méltóságteljes élethez való jog. Változásokat a folytonos harc, az ellentétek ütközése hozza létre. Mindez csakis akkor lehet eredményes, ha a tetteinket a szív igazsága irányítja, az ész kiszámíthatóságával szemben, hogy győzelemre segítse a szabad akaratot és az erkölcsös politizálást.

Bósza János Öregkomáromból

- folytatása majd a könyvben;



Hozzászólások:

Csaba Bardóczy: Kedves János Barátom! Nagyon örülök annak, hogy vannak közöttünk olyan tudással és energiával rendelkező igaz magyarok mint Jómagad.

Válaszom: Kedves Csaba nem hinném másabb lennék, mint egy átlagos magyar, sőt azt hiszem az igazság ott van, hogy tudásban és szervezőkészségben nagyon messze tartok az értelmiségi osztálytól és a politikai vezetőinktől. Talán egy amit szerénységgel elmondhatok, hogy azon kevesek közül való vagyok, akik már felébredtek. Az okosabbak, a szebbek és a hitelesebbek ébresztettek fel. Csak annyit és azt teszem, amit sok más magyar is tesz, szeretnék segíteni a népemnek az igaz szó erejével úgy, hogy közben senki más nép fiának ne ártsak. Se több, se kevesebb. Mennyire leszek sikeres, ez talán nem is annyira lényeges, mert amit 2006-ban célként tűztem ki, az ébredésre való buzdítást, ezt már réges-rég elértem. Ha minden másban még sikeres tudok lenni, segíteni tudok, akkor az már többszörös sikerélményként élem meg, mert amit akartam már elmondtam, márcsak az a kérdés, kik azok akik képesek és meg is akarják érteni, meghallgatják a mondanivalómat. Nem azért, hogy bárkire is rákényszerítsem a véleményemet, hanem azért, hogy őket is véleményalkotásra ösztökéljem, mert ez az első lépés az ébredés útján, ami a tettek mezejére vezet el minket. Persze ahogyan nincs abszolúte igazság sem, így az én igazságom is csak relatív igazság. Minden plusz nap, amit ezen küzdőtéren eltölthetek, az ajándék számomra, mégha rengeteg pofon terhe alatt is kell megtennem, mégis jó érzéssel tölt el. Nem tudom meddig tudom még csinálni? Lehetséges, hogy pár éven át, de az is lehet a mai az utolsó napom.
A Carpe diem életérzésből: Élj a jelenben, emlékezz a múltra, és ne félj a jövőtől, mert nem létezik, és soha nem is fog. Mert mindig csak jelen van.

***********************

Imre Ferenczy: Hogyann juthatok hozza?

Válaszom: Kedves Imre még nincs kész, csupán egy adathalmaz formájában van meg, amint úgy érzem, hogy most már ennyi elég lesz, mert ahogyan mondani szokás jóból a sok is megárthat, tehát a sok információ nehogy kontraproduktív legyen, akkor ott megállok, megpróbálom majd lelektoráltatni és keresek kiadót. Ha sikerül szponzorokat is találni, akkor ki lesz adva, ha nem, akkor megpróbálom egy honlapon bemutatni. Ez a 2013-as célkitűzésem, egy olyan kiadvány, ami csakis az igazságról szól és hogyanokról.



Könyvkiadót és lektort kerestetik:ő címsor

A könyv lelektorálására (nyelvtanilag és mondattanilag) és egy kiadó bebiztosításhoz, ehhez kérem a kedves olvasók, támogatóim segítségét. meggyőződésem, ha sikerül kiadni, akkor végre már Felvidéken is lesz egy olyan kiadvány az autonómia témájában, ami egy tabu témából, közügyet szolgáló témát csinál. Igen az autonómia témája, annak békés kikövetelése közös ügyünk, közügy, mert ha nem lesz szlovák-magyar megbékélés és az ehhez szükséges területi autonómia, akkor a felvidéki magyarság megszűnik létezni. Ez a könyv a tájékozódást, az elmúlt évek történéseit és a hogyanokra, hogyan megmaradni a szülőföldön magyarként erre próbál majd feleleteket adni. Ehhez kérem m inden jóakarót, hogy segítsen minden eszközzel, szellemi, tárgyi és sajnos a megkerülhetetlen anyagiakkal is, hogy a könyv elkészülhessen és minden felvidéki magyarhoz eljuthasson.


"Nem a bíráló számít, nem az, aki fanyalog, mert az erős ember egy pillanatra megbotlott, vagy mert ezt vagy azt szerinte jobban is csinálhatta volna az, aki cselekedni mert. Egyedül azé az érdem,aki kiáll a küzdőtérre, akinek arca porban,verejtékben és vérben fürdik,aki vitézül tör előre,aki újra meg újra téved és hibázik,mert a tévedések és hibák minden erőfeszítés velejárói;aki síkra száll a nemes ügyért, aki szerencsés esetben megízlelheti a diadal gyümölcseit, s ha derekas teljesítménye dacára végül még sem arat sikert, legalább tudja, hogy soha nem kell osztoznia a bátortalanokkal és hidegszívűekkel, akik nem ismernek sem győzelmet,sem vereséget."
Theodore Roosevelt




Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:






Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona