Meghívó: Gondolkodni, megbocsájtani és megmaradni

2013.01.28.

Tárgy: Meghívó baráti beszélgetésre

Tisztelt Duray és Csáky urak!

Mint civil, a civilt a volt politikust szólítom meg Önöket.

Meghívom Önöket egy baráti beszélgetésre, mondjuk a komáromi Európa udvarban lévő Carpatia caféba (alagsor), Mondjuk március 2-án (szombat) 14:00-kor, esetleg egy további szombati napon. Ha elfogadják kérem jelezzék, vagy ha nem felel meg a hely és az időpont várom az ellenjavaslatukat.

Nekem Önök nem ellenségeim, csak ellenfeleim, akik más nézeteket vallanak. Egy a feladatom, hogy békés viták eredményeként az én igazságom az Önök igazságával kiegészülve legyen teljes a felvidéki magyarság megmaradási küzdelmének sikeres beteljesülése érdekében. Minden igazi fejlődés a nézetek konfrontációból fakad. Aki képtelen a nézeteit ütköztetni, az valójában nem is akar egyezségre jutni, előbbre lépni.

Márai Sándor mondásával kezdeném, hogy segítsek azokat a félreértéseket orvosolni, a másságunk által emelt falakat elbontani, amelyek a bajkeverők és becstelen emberek emeltek közöttünk:

"Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned.
Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled – feltűnés és hiú szerep nélkül – segíteni az embereknek. Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el az egyszerű igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, mikor mindenki kiabál: „Igen, igen!” Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag hangosan és mellveregetve tiltakozni ellene." /Márai Sándor/

Nem szeretném az egyszerű igazságot elhallgatni, ezért hívom meg Önöket egy kis csevegésre a megoldatlan közös dolgainkról. A hogyanokról és a módokról.

"Időnként meghal bennünk valami, és valami más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki." (Müller Péter)

Hogy miért?

Mert csak a tehetetlen és a gyáva képtelen maradandót alkotni, a tenniakaróval és bátorral ellentétben.

Tehát legyen magyar egység, ez a találkozó legyen egy új kezdet. A múlt hibáin való elmélkedést, ki mennyire volt eddig magyar, ki miben tévedett és ki mennyire bántotta meg a másikat akarva-akaratlanul, az efeletti elmélkedést pedig legyen a történészek feladata, hogy nekik is legyen egy kis munkájuk.

Az igazi küzdelem nem abból áll, hogy mondok valamit és nem merem megtenni, hanem abból áll, hogy nem mondom, mégis megteszem. Ez legyen ennek a találkozónak a jelmondata.

Meghívom Önöket egy kis baráti eszmecserére, a hogyanokról és módokról. Az okokat, mit miért nem lehet és kinek hol és miért nyílnak ki a bicskáik, ezzel már nem szabad törődnünk, ma az építkezés, a megértés és az igazi őszinte tettek ideje jött el. Erről beszélgessünk, erről vitázzunk és mutassunk utat a pusztuló nemzetrészünknek, hogy még nem halt meg a magyar virtus, még van remény az asszimilációs folyamatok visszafordítására. Csak egy a fontos, hogy egységben küzdjünk és a megmaradási szekerünket egy irányba tologatva, előre haladva maradjunk meg. Az utókor ezért hálás lesz. Fogalmazzuk meg a megmaradási alaptéziseinket, majd azokat vitára bocsájtva vonjunk be minél több tenniakaró kezet, hogy a végső elképzeléseink minél megvalósíthatóbbak legyenek.

Ha elfogadják a meghívásomat a büszkeségükön nem fog csorba esni, csupán a gonosznak adnak egy pofont és levetik azt az álarcot, amit a félelmünk kényszerített ránk. Én már levetettem. Jót és hasznosat tenni a saját nemzetrészünkért sohasem lehet késő elkezdeni.

Olyan időket élünk, amikor a hitben és lélekben szegényebbek lettünk, ezen változtatni csak azok képesek, akik ezt felismerve, mindent megtesznek a sikerért és sikerül a szükségből erényt kovácsolniuk.

Ma arra van szüksége a felvidéki magyarságnak, hogy egységbe kovácsolódva küzdjön a megmaradásáért.

"Azt hiszem, a legjelentősebb döntés, amit napról napra hozni tudok, az az általam megválasztott hozzáállás. Ez sokkal fontosabb, mint a múltam, a taníttatásom, a gazdagságom, sikereim vagy kudarcaim, a hírnév vagy a fájdalom, hogy mások mit gondolnak, vagy mondanak rólam, a körülményeimről, a pozíciómról. A hozzáállás visz előre, vagy bénítja meg a fejlődésemet. Egyedül ez szítja a szenvedélyem, vagy ostromolja a reményem." (Charles Rozell Swindoll)

Ehhez kívánok Önöknek és minden tenniakaró kéznek kitartást , jó egészséget és megbocsájtást.

Bósza János örökös autonómista