Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

Keresés a honlapon

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Hírlevél6: JMPP - Haza csak ott van, hol jog is van

2009. június 16.
Egy vendég ezt írta e-mailban: Ha valaki aláírásra elé teszi a bejegyzéshez szükséget ívet, akkor ő azt aláírja, de csatlakozni csak akkor fog a párthoz, ha már sokan leszünk és be lesz jegyezve.

Válaszom:
Kedves honfitársam

Az 5sz. hírlevélben felkéréssel fordultam minden jóakaró emberhez, hogy segítsenek az aláírások összeszedésében.
Ez a létrejöttünknek a legnehezebb időszaka, mert miután felvesznek minket hivatalosan is a pártok listájára, ezekután biztosan a csatlakozók száma megnövekszik. Durva számításaim szerint most a felvidéki magyarság között a támogatottságunk úgy a 20-30% között lehet, de ők is kivárnak, arra várnak, hogy ez az új párt be legyen jegyezve. A bejegyzéshez szükséges 10 ezer aláírást az Önök segítsége nélkül csak nagyon lassan fogjuk tudni összeszedni. Tudom, az emberek már nagyon csalódottak és minden újtól már nagyon félnek. Nem szabad félni! Ahogyan azt már Kossuth is megmondta a félelem rossz tanácsadó, a félelmet csak kitartó és bátor munkával lehet áthidalni, akár egy olyannal is, aminek a sikeres véghezvitelében nem bízunk. Kérdezem én, a történelem során, azok akik mertek és tették a dolgukat mindig a győztesek és az erősebbek oldalán voltak, ők csak hittek egy jogos ügy sikerében és odaálltak a rajtvonalra. Győztesek csak azok lehetnek, akik be is neveznek egy küzdelembe. A rimámkodókra, a gyáván meghunyászkodókra és a bátortalanokra mindig a vereség vár. Ezért inkább legyünk a győztesek oldalán. Tetteinket ne az elanyagiasodott világ irányítsa, hanem mi magunk a nép, a tömeg legyünk nindennek a mozgatóeleme. Ne mások mondják meg nekünk mi jó a felvidéki magyarnak, vagy sem. Majd mi eldöntsük mi jó nekünk.

A végső győzelemhez minden csatát meg kell nyerni! Így az aláírásokat is össze kell szedni, hogy egy békés megmaradási, asszimilációellenes küzdelembe mehessünk. Be kell nevezni, ez nélkül nem lehetünk ott a rajtvonalon.

A végső győzelem a jogegyenlőségünk és a az önrendelkezésünk békés az alkotmányos keretek közötti kikövetelése. Ismerik a közmondást, néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Ezért kell hangosan, de békésen követelni a jussunkat, a kármentőt félretolva, bátran kérjük azt, amire jogunk van. Nevezzünk be a versenybe!



Haza csak ott van, hol jog is van,
S a népnek nincs joga.



A jogtalansággal szembeni ellenállást, az igazságosság utáni vágy hordozza önmagában.

Petőfi egyik versével kezdeném:

A NÉP
Egyik kezében ekeszarva,
Másik kezében kard,
Igy látni a szegény jó népet,
Igy ont majd vért, majd verítéket,
Amíg csak élte tart.

Miért hullatja verítékét?
Amennyit ő kiván
Az eledelbül és ruhábul:
Hisz azt az anyaföld magátul
Megtermené talán.

S ha jő az ellen, vért miért ont?
Kardot miért foga?
Hogy védje a hazát?... valóban!...
Haza csak ott van, hol jog is van,
S a népnek nincs joga.

(Pest, 1846. június, augusztus.)

Gandhi által meghirdetett és alkalmazott az erőszak-nélküliség elvét, az elnyomóhatalom ellen folytatott erőszakmentes küzdelme, tisztábbá tette a hindu és a muzulmán népek küzdelmét, szabadságvágyát az elnyomó angolokkal szemben. Eközben megmutatta a világnak és elkölcsi tőkét kovácsolt az emberiség számára, hogy egy nép igazságáért és a szabadságáért békésen, de határozott módon is lehet küzdeni.
Gandhi élete meg nem szűnő erőfeszítései, meg nem alkuvása, az igazsághoz való ragaszkodás, a nem ártás és minden élet szeretete számunkra is példaértékűvé kell válnia.

"Gondolatai más eszmeáramlatoknál is termékeny talajra találtak. Ezek közül jelentőségében kiemelkedik az amerikai négerek erőszakmentes polgárjogi mozgalma. Ennek vezetője, Martin Luther King, "az erő-nem-alkalmazás prófétája" még sorsában is osztozott Gandhival. Gandhi halála után 14 évvel , 1962-ben Albanyban (Georgia), amikor a tüntető négerek megrohanták a rendőröket, King ezeket mondta: "Ebben a harcban nem győzhetünk palackokkal és téglákkal". "Oly erős fegyverünk van" - mondotta más ízben, az erőszakmentességről beszélve - "amellyel nem tudnak mit kezdeni. Még ha meg is ölnek minket, erőnk van!...érezzük, hogy mi vagyunk Amerika lelkiismerete"." (idézet: bocs.hu/beke)

Nekünk, felvidéki magyaroknak is, "oly erős fegyverünk van", amit jogegyenlőségnek, önrendelkezésnek és jogosságnak hívnak. Ezzel a szlovák soviniszta nacionalisták hazugságai nem tudnak mit kezdeni. Közösségünk szénája manapság rosszul áll és ebben a nemzetállami politikai légkörben, csak rajtunk mulik, hogy ezen változtatni akarunk, tudunk, vagy sem. Ha igen, akkor létre kell hoznunk a saját tömegbázisunkat, Ghandi és King életművéből kiindulva, a békés erőszakmentes polgári mozgalmunkat, saját pártunkat. Ne felejtsük a hatalom az mi vagyunk, mi minden megtehetünk, amit az alkotmány és a hatályos törvények nem tiltanak, de az állami szervek csak azt tehetik, amit a törvények nekik megengednek. Egyes politikusok gyakran azt hiszik ők mindent megtehetnek, hisz az állami végrehajtó szervek csakis az ő parancsaikat fogadják el és akár törvénysértések árán is a körömszakadtáig ragaszkodnak a kiváltságaikhoz, mi pedig azt gondoljuk náluk a hatalom és ezért azt csinálhatnak velünk, ami nekik jólesik. Ez nem így van. Mi a polgár vagyunk a hatalom, ők csak ideiglenesen élnek a reájuk ruházott hatalommal, amit tőlünk kaptak. Ha sokan leszünk a jogos jussunkat visszavehetjük.

Az elnyomó hatalom tudtára kell adni, hogy a tőlünk kapott meglévő kiváltságaikkal csak ideiglenesen élhetnek és az igazi hatalom birtokosai a polgárok, nem pedig csak a világ globalizációját szolgáló állami alkalmazottak. Tehát a szlováksággal kell megegyeznünk, a szlovák polgártársainkkal, nem pedig a pillanatnyi hatalom birtokosaival. A mi igazi partnerünk a jogegyenlőség vitájában a szlovák nép, a szlovákiai polgárok. Ők a hatalom igazi birtokosai, velük kell leülni tárgyalni. A mostani államhatalom hazudozó birtokosai és a velük kollaboráns felvidéki un. magyar értelmiségiek, elveszítették azt a jogukat, hogy ebben a békés vitában ők lehessenek a mérleg nyelve, hogy ők képviselhessenek minket. Sajnos ebben a békés küzdelemben, csak igazságszeretetünkre, akaratunkra és kitartásunkra számíthatunk. Nem számíthatunk a gyáva és megalkuvó felvidéki értelmiségiekre, az MKP-ra, az exmkp-sokból létrejövő HÍD-ra sem, mi azon nem lehetünk, csakis a kiváltságosoknak építik. A felvidéki magyar politikai elitet, az elmúlt húsz éves megélhetési politizálásuk alkalmatlanná tette, hogy eredményesen képviselhessék a felvidéki magyarságot a jogegyenlőségért vívandó igazságos küzdelmünkben. Igazából őket ez nem is érdekli, csak a saját megélhetési politizálukkal foglalkoznak. A népet közben pedig asszimilálják, eredmény mínusz 50 ezer felvidéki magyar 10 év alatt.

Belső, békés forradalom

Isten is már csak egy lejárt eszme,
De akkor ki fogja véghez vinni a csodát?

Ha csak nem mi!
Ez isteni!

De a csodához eszme is kell,
Mert eszme nélkül
Csak bámul az ember,
Mint borjú az új kapura.

Én azt mondom:
Magunkon,
És ne másokon
Próbáljunk változtatni!
Ez is felérne egy kisebb csodával.
(idézet:litera.hu I2U2)

Ha nem akarjuk a világegyetemünkben, hogy csak egy lélektelen tömegként tekintsenek ránk, akiket pusztulásra kárhoztattak, akkor a jogegyenlőség igazságosságának a mesgyéjén, eszmei igazságunk érvényesítése érdekében küzdjünk meg a rosszal, mint ahogyan az egyetemes humanista küzd az erőszak minden formája ellen, vagy mint az igazi hazafi, aki a szív igazságának és az elme szabadságának a segítségével küzd.

Eszmént egyetemes tétele, legyen a jogegyenlőség alkotmányos jogossága, az önrendelkezéshez való jog, egy alapvető emberi joghoz való kötődésünk, s a kulcsunk mindehhez legyen a szív igazsága és az elménk szabadságszeretete.


Végezetül Gáspár Kornéltól idéznék:

Szebb látvány nincs a fergetegnél
S a mennydörgésnél szebb zene.
Mit ér a lélek lenn a porban,
Akármi légy, csak törpe ne!

Ha pusztán álom is az élet,
Amelyben célt ne is keress,
Legyen hatalmas, lázas álom,
Mit átálmodni érdemes!

(idézet vége)

Ne éljünk korlátozott és enervált lényként, hanem a széttöredezett társadalmi kapcsolatainkat újból kössük össze. Legyünk gondolkodó, akarattal teli lények, akik képesek kezükbe venni a saját sorsuk irányítását .


Bósza János - JMPP kezdeményező bizottságának a tagja





Hozzátartozó írások:
Második autonómia fórum Komáromban
Belső, békés forradalom
Utópia vagy valóság?
Az eszme felé
Csölösztőn a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala




Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:





HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona