Hírlevél 24: JMPP- Čaplovič több nyelv, több kultúra Szlovákiát is erősíti.

Nekünk nincs a világon testvér nemzetünk, melytől segitséget kérhetnénk, mely segitséget adna; egyedül állunk, mint a magányos fa a pusztában; nem támaszkodhatunk csak az istenre és magunkra, de e kettő elegendő lesz arra, hogy örök időkre megmentsük a magyar nemzet életét és becsületét.
Petőfi Sándor

2009.8.20
Semmiképpen sem értettem egyet a szlovák pártelnök (Slota) megnyilvánulásaival. Nemzetállami eszméivel sem, hiszen Szlovákia többkultúrájú és nyelvű állam. Ezt hangsúlyoztam abban a magyar nyelven írt levelemben is, amelyet augusztus 20-án (2006-ban) küldtem a pozsonyi magyar nagykövetnek. Idézve Szent Istvánt, aki Intelmeiben már egy ezredévvel ezelőtt figyelmeztetett, hogy akkor erős a királyság, ha nem egy nemzet és egyetlen erkölcs jellemzi. Több nyelv, több kultúra Szlovákiát is erősíti.

Ne jussunk Lót sorsára!
Dátum: 2006-09-01

Belpolitika, közélet forrás: NOL, Szilvássy József
Beszélgetés Dušan Čaplovič ministerelnök-helyettessel


- Miniszterelnök-helyettes úr, a Lidové novinynak adott interjújában a francia-német példát idézve, tényleges megbékélést sürgetett a szlovák és a magyar nemzet, Magyarország és Szlovákia között. Mintha merőben más hangnemet ütne meg, mint például kollégája, Ján Kubis külügyminiszter vagy az a pozsonyi jegyzék, amelyet tegnap adtak át hazánk ottani nagykövetének...

- Tudósként nem a napi politika szintjén fogalmaztam meg a tennivalóinkat és a jövőképemet...


- ...amelynek valóra váltását éppen a napi politika gátolhatja, vagy legalábbis elodázhatja!

- Ezért hangoztatom, hogy elég a Dunán átrikkantott üzenetekből, diplomáciai jegyzékekből, üljünk le végre egy közös asztalhoz, és kezdjünk érdemi párbeszédet.


- Csakhogy ezt a párbeszédet hátráltatja az, hogy több szlovák értelmiségi állásfoglalása szerint is Robert Fico kormányfő mindmáig nem határolódott el egyértelműen a magyarellenes megnyilvánulásoktól Szlovákiában. Miért nem teszi ezt?

- Többször is megtette, csak a média ezt elhallgatta. Egyértelműen elítélte a szélsőséges megnyilvánulások minden formáját. És politikai súlyával is támogatja a rendőrség határozott fellépését a törvénysértőkkel szemben. Többször hangoztatta azt is, hogy Szlovákiában senkinek sem eshet bántódása nemzeti hovatartozása, vallási, ideológiai meggyőződése vagy például bőrének színe miatt. S aki megszegi ezt a jogszabályt, azzal szemben szigorúan járunk el. Nemcsak kinyilatkoztatásokban, hanem tettekkel.

- Néhány napja fogadta Bugár Bélát, a Magyar Koalíció Pártjának elnökét. Ön is úgy gondolja, mint Ján Kubis szlovák külügyminiszter, hogy az MKP ösztönzi Budapesten a brüsszeli lejárató kampányt Szlovákia ellen?

- Bugár Bélával őszintén beszélgettünk, sok mindent tisztáztunk, de a politikai kultúrám gátolja, hogy mindezt részletezzem. Mert a szlovák-magyar feszültség feloldásának és a tényleges szlovák-magyar megbékélés híve vagyok. Ezért semmiképpen sem szeretnék olajat önteni a tűzre.


- Elképzelhető-e a megbékélési folyamat felerősödése, amikor a Szlovák Nemzeti Párt tagja a koalíciónak?

- Ne az előítéletek alapján ítélkezzünk, hanem a kormányprogram és a jelenlegi kormánypártok konkrét lépései alapján. Nem kevés szlovák szerint a Magyar Koalíció Pártja az ellenzékben tükörképe az említett koalíciós tényezőnek. Nekik is ennek a válaszomnak az első mondatát idézem.


- Csakhogy Ján Slota és Bugár Béla azért csak nem hasonlít egymásra!

- Abban igen, hogy egyikük sem tagja a jelenlegi kormánynak. De komolyra fordítva a szót: semmiképpen sem értettem egyet a szlovák pártelnök megnyilvánulásaival. Nemzetállami eszméivel sem, hiszen Szlovákia többkultúrájú és nyelvű állam. Ezt hangsúlyoztam abban a magyar nyelven írt levelemben is, amelyet augusztus 20-án küldtem a pozsonyi magyar nagykövetnek. Idézve Szent Istvánt, aki Intelmeiben már egy ezredévvel ezelőtt figyelmeztetett, hogy akkor erős a királyság, ha nem egy nemzet és egyetlen erkölcs jellemzi. Több nyelv, több kultúra Szlovákiát is erősíti.


- Beszélgetésünk elején tudósként szólt a megbékélés szükségességéről. Akad-e azonban jelenleg ehhez a nemes szándékához politikai támogatója?

- Igen, például Robert Fico és valamennyi kormánytag híve és elkötelezettje a jószomszédi kapcsolatoknak Magyarországgal. Ezt az elkötelezettségét fejezte ki azzal a gesztussal, hogy személyesen részt vett a pozsonyi nagykövetség augusztus 18-i fogadásán.


- Ha ez valóban így van, akkor miért nem oldódik a jelenlegi feszültség?

- Mert jelenleg a párbeszéd helyett monológ hangzik el. S mert még mindig élnek bennünk a múlt vélt vagy valós sérelmei, holott végre főleg előre kellene tekinteni. Nehogy úgy járjunk, mint Lót, aki ugyebár visszatekintett és sóbálvánnyá változott. Így járhat mindkét ország, ha sokan szüntelenül a közös múltunkban vájkálnak. Lemaradunk mások mögött. Ezzel nem azt mondom, hogy ne beszéljünk közös történelmünkről, traumáinkról. De ez legyen elsősorban a történészek, történelem szakos pedagógusok és más szakemberek dolga. A politikusok ebbe ne nagyon kontárkodjanak bele, ne nagyítsanak fel részigazságokat, mert erre már sokszor ráfizettünk.


- Párbeszédet sürget. Kivel? Mikor?

- Elsőként az uniós ügyeket és az emberjogi kérdéseket felügyelő magyar partnereimmel szeretnék találkozni, hogy akár csak a két ország külügyminisztere, előkészíthessük a kormányfői találkozót. Személyes és politikai ambícióm pedig az, hogy belátható időn belül a szlovák és a magyar törvényhozás elfogadja a közös megbékélési nyilatkozatot. Jó szándékom jeléül, s egyfajta belpolitikai jelzésként, a jövő héten személyesen látogatok el a révkomáromi szlovák és magyar tannyelvű gimnáziumok tanévnyitójára és egymás szellemi értékeinek megbecsüléséről szeretnék beszélni a diákoknak.


- Egyik korábbi interjújában azt említette, hogy a menye magyar. Milyen a viszonya vele?

- Kiváló. Sajnos, nem tudok vele az anyanyelvén beszélni, pedig az édesapám még tudott magyarul. Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy az unokám mielőbb megtanulja az édesanyja nyelvét. Ezért is nyaralt az érsekújvári nagyszüleinél.
forrás: LINK


Hát igen, könnyen Lót sorsára juthatunk és sóbálvánnyá változhatunk.. Szerintem Čaplovič, Fico, Slota, Paška és Slota már azzá is váltak egy nagyrakás ősszlovák sóbálvánnyá és minden utat, ami a megértés és megbékélés irányába vezet és minden kutat, amelyek közös problémáink szomjúságát oltanák az elmúlt három évben kíméletlenül besózták, járhatatlanná és ihatatlaná téve azokat. Čaplovič így képzeli el a szlovák-magyar megbékélést?!!

A sóbálványokra csak egy a megoldás, a kő és a kalapács problematikája, ki kit és hogyan alapon ....., a radikalizmus, a következetesség politikája. Három éve hazudnak a nemlétezett "ősszlovákok" leszázmazottjai, három éve még nagyobb elánnal asszimilálnak minket. Erre válaszképpen az MKP-s megélhetési politikusok (volt és a mostani) csak hallgatnak és ha mégis megszólalnak, akkor is csak gyáva módon mellébeszélnek, becsapják a felvidéki magyarságot.

Mi a megoldás?

Egy új párt, a JMPP, a Jogegyenlőségért Magyar Polgári Párt, amely mindenfajta mellébeszélés nélkül, az igaz szó segítségével következetesen fog küzdeni a felvidéki magyarság jussáért, jogaiért, a megmaradáséért az ezerszáz éves hazájában magyarként, magyarnak.

Ehhez kérem a támogatásukat, ezt kérik tőlünk örökségül gyermekeink és a még megsem született unokáink, hogy a Miatyánkot, ne tótul, hanem magyarul mondhassák el ezerszáz éves hazánkban, Honföldön.

Sokat akarok, sokat kérek Önöktől? Csatlakozzanak, ne holnap, hanem most és azonnal. Utódaink majd megköszönik

Bósza János, a JMPP KB tagja

Végezetül emlékesztetőnek!!!

AZ EGYENLŐSÉGI TÁRSULAT PROKLAMÁCIÓJA
Az Egyenlőségi Társulat Magyarország lakosaihoz, testvéreihez, rokoninkhoz szives üdvöz­letet!
Bánat és harc szól belőlünk; olyanok a mi szavaink, mint mikor a szél belesüvit a félrevert harang zugásába.
Tűz van, tűz van... nem egy falu, nem egy város, hanem az egész ország ég. Fölharangozzuk az egész nemzetet. Talpra, legények! ha most föl nem keltek, fekünni fogtok a világ végéig.
Magyarok, ezelőtt ezer esztendővel megindult egy népfaj Ázsiából azon szándékkal, hogy fölkeresi a föld legszebb, legtermékenyebb tartományát, s azt elfoglalja maradékai számára; soká, nagyon soká vándorolt e népfaj, mig azon tartományt megtalálta, de végre megtalálta, el is foglalta; és mikép foglalta el? négy vagy öt álló esztendeig szakadatlanul harcolt, öt álló esztendeig hullott az ember, omlott a vér, mint a záporeső.
Magyarok, igy szerezték meg számunkra őseink e szép tartományt, mert azok az Ázsiából jött vitézek a mi őseink.
Hétszáz esztendeig élt szabadon a magyar nemzet itt uj hazájában. Hol jó, hol balszerencse érte, hol örült, hol busúlt, de mindig szabad volt.
Ekkor fölhívta Lotringi herceget, hogy fogadja el a magyar koronát, legyen Magyarország királya, s itt kezdődik a mi nyomorúságunk, mely háromszáz esztendeig tartott, egészen az idei tavaszig.
A magyar nemzet igy szólt a Római császárhoz: „mi eddig tetszésünk szerint választottuk királyainkat, de abba beleuntunk, mert minden uj király választásánál olyan villongások történtek, melyek tetemesen gyöngitették hazánkat. Átadjuk neked, Római császár! neked és maradékaidnak a magyar koronát azon kikötéssel, hogy törvényeinket, jogainkat, szabadsá­gun­kat nemcsak hogy meg nem sérted egy ujjal is, hanem azokat, mint szentségeket, védel­mezni tartozol.”
A Római császár erre azt felelte: „Elfogadom a koronát, és én a magyar nemzetnek, a magyar nemzet törvényeinek, jogainak s szabadságának megtartója és védelmezője leszek.”
Ez fogadta a Római császár, nemcsak fogadta, hanem esküvel is megerősítette, s utánamondta ezt az esküt minden ivadéka, mikor megkoronázták, de ez esküt az őt környező Kamarilla mindég kijátszotta.
Annyi bátorság nem volt a Kamarillában, hogy nyiltan egyszerre azt mondta volna: „magyar nép, vége szabadságodnak, rab vagy, Ausztria rabja!”, hanem csürés-csavarás, alattomos áská­lódás és mindenféle ördögi mesterségek által odavitte a dolgot háromszáz esztendő folytán, hogy minden törvényeinket fölforgatta, s kivetkeztetett bennünket minden ősi jogainkból és szabadságunkból.
Nincs az istennek olyan kezén-lábán megkötözött népe, mint mi voltunk az utóbbi időben. Aki azt akarta, hogy véres halállal vesszen el, nem kellett egyebet tennie, csak ezt a szót ki­mondania: szabadság. Igy vesztek el a vérpadon a legdicsőbb hazafiak: Zrínyi, Frangepán, Nádasdi, Martinovics és mások számtalanan.
Római császárok azt igérték, azt esküdték, hogy barátaink, atyáink lesznek, és ahelyett mik voltak?
Pénzünket a magok zsebére rakták, s ifjainkat elhurcolták osztrák katonáknak. Saját fiaink és testvéreink őrizték kivont karddal tömlöcünket, s e tömlöctartókat a mi pénzünkkel, a mi véres veritékünkkel fizette az ausztriai német kormány. Kinek olyan erős a lelke, hogy e pokoli gazságra meg ne döbbenjen?
De feljött az 1848-ik esztendő, ugy jött fel, mint egy uj haragos csillag, a népek haragának csillaga.
A francia trónuson egy elvetemedett gaz király ült; Franciaország elkiáltotta magát, és e kiál­tásra megrendült, és összeroskadt a trón, s a hitszegő király rémülve szökött el, s most fején korona helyett átok van.
Követte Franciaország példáját Európa minden népe, fölkiáltott és fegyvert ragadott szabad­ságáért. Fölkeltünk mi is, magyarok, fölemeltük a szabadság eltiport zászlaját: Pozsonyban Kossuth, Pesten az ifjúság. Mint a mennydörgés, ugy harsogott be Bécsbe a magyar nép szava: „Mi szabadok akarunk lenni, s akár szépszerével, akár véres küzdéssel, de visszavívjuk el­rabolt ősi szabadságunkat!”
A bécsi német kormány nem mert ellenállni törvényes és igazságos követelésünknek, és azt mondta: „Jól van kedves magyar nemzet, légy szabad, vedd kezeidbe régi jogaidat, melyeket apródonként elloptam tőled: légy boldog.” Mink, szerencsétlen, könnyenhivő, mindenkiben bizó emberek vagyunk, készpénznek vettük a szép szót és lefeküdtünk, mint akinek legjobb rendben van szénája, s csak most ébredezünk, mikor a Kamarilla ismét összeszedte magát, s azt kiáltja ránk: „Amit márciusban engedtem nektek, az csak tréfa volt, most visszaveszem, s ti szolgálni fogtok nekem, mint eddig szolgáltatok: katonákat fogtok nekem adni, pénzeteket ide külditek Bécsbe, s azonfelül, minthogy nekem igen sok adósságom van, fizetni fogjátok adósságomnak egy részét, fizettek kétszáz milliom forintot!”
Magyar nép, ha van még istened és lelked, mit felelsz erre? nem kiáltja-e milliom és milliom ember ezt: „Nincs a világon az a hatalom, mely ismét elrabolja tőlünk a szabadságot! a min­denható isten csak az életünket veheti el, de szabadságunkat nem!”
Vagy kételkedtek szavainkban? nem hiszitek, hogy mindez igaz, amit mondunk? akkor mondjátok meg, mit csinál vad csordájával a magyar földön Jellachich, a horváth bán, kit ezen hivatalról a király egyszer már letett, aztán ismét beletetette a Kamarilla törvénytelenül, törvényeink sárba tapodásával! mondjátok meg ezt, mert már határainkon belül van Jellachich és napról napra beljebb jön az országba, s azt hirdeti, hogy még az idén ő tart országgyülést Pesten korbáccsal és kancsukával.
Magyarok, nem ennek végbevitele, hanem e szónak csak kiejtése is olyan vakmerő szem­telenség, melyet Jellachich torkába saját vérével kell befojtanunk.
De Jellachich és az ő cinkosai azt hirdetik, hogy ő a népnek nem ellensége, sőt barátja. Van-e köztetek olyan együgyü golyhó, ki ezt elhiszi? Jellachich a bécsi osztrák kamarilla cimborája, zsoldosa, a bécsi kamarilla pedig minden népnek ellensége; már most hogyan lehetne az egy népnek barátja, ki a népek ellenségének szövetségében és zsoldjában áll? ez képtelenség!
Ha azt akarjátok, hogy ujra robotoljatok és dézsmát adjatok, hogy ujra teherhordó állatok legyetek, fogadjátok szivesen Jellachichot és a vérengző horvát seregeket; de ha megesküd­tetek, mint szabad nemzethez illik, hogy soha többé magatokat meg nem hajtjátok, hogy soha többé vállaitokra izzasztó és meggyalázó terhet nem vesztek, ugy föl, polgárok, föl küzdeni élet-halálra.
És ha Jellachich csak azt akarná, hogy szabadságunkat veszi el, de ő ennél többet, sokkal többet akar; az ő szándéka az, hogy a magyarokat kiirtsa a föld szinéről, hogy a magyar hazából Horvátországot csináljon.
De a magyarok istenére esküszöm, hogy ebből semmi sem lesz, ha a pokol minden ördöge segiti is! bizunk vitézségedben, magyar nép, hogy könnyebb lenne az égről a legmagasabb csillagot leszakítani, mint téged a földről kiirtani!
Föl hát, magyarok, föl fegyverre! teremjen talpon minden ember, kiben még egy cseppecske van abból a vérből, mely nekünk ezer esztendővel ezelőtt e szép hazát szerezte.
Nekünk nincs a világon testvér nemzetünk, melytől segitséget kérhetnénk, mely segitséget adna; egyedül állunk, mint a magányos fa a pusztában; nem támaszkodhatunk csak az istenre és magunkra, de e kettő elegendő lesz arra, hogy örök időkre megmentsük a magyar nemzet életét és becsületét.
Petőfi Sándor,            
az egyenlőségi társulat
megbizásából.             
Népelem, 1848. szeptember 20.
(Plakátokon, röplapokon is)