Jogállamiság – Jogegyenlőség – Jogbiztonság

2009.2.13.

Kondorosi Ferenc
Jogállamiság – Jogegyenlőség – Jogbiztonság
1
I. Bevezetés
A közjó, a biztonság, a jogegyenlőség és a jogbiztonság a jogállamiságtól elválaszthatatlan fogalmak. Elválaszthatatlanok, hiszen a jog uralma a közjó eléréséhez önmagában kevés: az embereknek olyan jogszabályok szerint kell élniük, amelyek a közösség által elismert értékek hordozói s egyben megvalósítói. Ennek elérését szolgálják az olyan, a jogalkotással szemben is támasztott, értéket közvetítő morális és jogi elvek, mint például az élet és az emberi méltóság tisztelete, a jogképesség általános elismerése vagy éppen a törvény előtti egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetés tilalma. Az államnak a társadalmi fejlődésből fakadóan szüntelen feladta a közjó megvalósításán, az emberi jogok érvényesülése és a lakosság biztonsága garantálásán, valamint az előbbi kettő közötti, sokszor kényes egyensúly fenntartásán munkálkodnia. XIII. Leó pápa 1891-es Rerum Novarum enciklikája máig érvényes gondolataival a következők szerint jelöli meg a társadalmi jólét és a közjó szolgálatának alapjait. „A társadalom jólétét pedig elsősorban a következők teremtik meg: a helyes erkölcsi értékrend, a családi élet megfelelő rendezettsége, a vallás és a jogrend védelme, a közterhek mérsékelt kirovása és igazságos elosztása, az ipar és a kereskedelem felvirágoztatása, a földművelés fejlesztése, s általában mindazok az intézmények, amelyek működésének javulásával az állampolgárok jólétének és boldogságának emelkedése párhuzamosan jár együtt”.
XIII. Leó tehát azt tanítja, hogy az állam nem pusztán csak a törvényesség és a jogrend őre, hanem minden erőfeszítésével arra kell törekednie, hogy a „törvények és intézmények teljes rendszerének [...] eredményeképpen már magából az állam rendszeréből és irányításából mintegy automatikusan adódjék a közösség és az egyének jóléte”.
2
Rátérve előadásom konkrét kérdésére, vagyis a jogállamiság és annak egyes tartalmi elemeit képző elvek tárgyalására, első ízben a „jogállam” fogalom jelentéstartalmát tartom célszerűnek körülírni, amellyel azonban koránt sincs egyszerű dolgunk. Fakad ez egyrészt abból, hogy a „jogállamiságot”, a „jog uralmát”, a „jog elsődlegességét” vagy akár az „alkotmányosságot” gyakran szinonimaként, egymást (legalább részben) átfedő tartalommal használják mind a köznyelvben, mind a jogirodalomban. Másrészt, hogy a német jogi kultúra „Rechtsstaat” kifejezése nyomán a magyar szóhasználatban elterjedt „jogállamiság”-ot az angolszász joggyakorlatban és jogelméletben kiforrott s hasonló fogalmi elemeket tartalmazó „rule of law” kategóriájával szemléltetve ragadhatjuk meg.

(Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iustitia et Pax Bizottsága, valamint a Konrad Adenauer Stiftung „Közjó és biztonság” című szakértői konferenciáján – 2007. november 24-én – elhangzott előadás szövege.
2 Lásd erről bővebben: XI. Pius pápa Quadragesimo Anno kezdetű enciklikája 25. pont.



A társadalomfilozófia és a társadalomelméleti gondolkodás kiemelkedő alakjai már korán felismerték azon hatalmi rend előnyeit, amelyben az emberek felett nem személyes uralom, hanem a jog uralma áll. Platón a Törvények című művében kifejti, hogy az állam elpusztul, ha a törvény erőtlen, azonban virágzik, ha a törvény az uralkodó felett áll. Arisztotelész is a törvények uralmának fontosságát hangsúlyozza, s emellett leszögezi: ahol nem a jog uralkodik, ott nincs alkotmány. A középkorban a jog elsődlegességének igénye a „lex facit regem” gondolatában jelentkezik. Természetesen a jog szupremációjának követelménye az ókori és a középkori gondolkodásban még csak az uralkodói önkény visszaszorításának igényét veti fel, megvalósulásának jogi garanciái azonban ekkor még hiányoztak.
3
A jogállamiság történeti gyökerei után kutatva érdekességként célszerű megemlékeznünk arról, hogy a „rule of law” kifejezést első ízben Philemon Holland alkalmazta 1600-ban, Livius: Rerum Romanarum ab Urbe condita libri című alkotásának angol nyelvű fordításában. A „rule of law” kifejezés jelentéstartalma többször módosult az idők folyamán, s a maihoz hasonló jelentését Albert Venn Dicey munkássága nyomán nyerte el. A „Rechtsstaat” kifejezés első ízben történő használata 1813-ból Karl Weckler nevéhez fűződik, aki a jogállamot a demokrácia és a diktatúra melletti sajátos államformának tekintette. A jogállam fogalom a kontinensen Robert von Mohl munkássága révén vált ismertté, s a későbbiekben pedig Kant követői terjesztették el szélesebb körben.
A modern, mai értelemben felfogott jogállamiság és alkotmányosság eszméjének létrejöttét a XVIII. század végének időszakára tehetjük, ugyanakkor a jogállamiság elvi megalapozása, egyes elemeinek kimunkálása a jogfejlődés korábbi időszakaiba nyúlik vissza. A XVIII-XIX. század fordulójától kezdődően – a felvilágosodás eszméinek növekvő térhódítása, továbbá a liberalizmusnak az egyéni szabadságra és a társadalmi berendezkedésre vonatkozó koncepciója következtében – általános tendenciaként vált megfigyelhetővé az államhatalom, illetve az állami cselekvés joghoz kötése, amely az államhatalom kiszámíthatóságát és ésszerű korlátozását volt hivatott szolgálni. A jogállamiság és a jogállami értékrend kialakulása és fejlődése ugyanakkor nem köthető egyetlen államhoz, vagy történelmi időponthoz, hiszen az angol rule of law eszméje középkori eredetű, a francia konstitucionalizmus a forradalom időszakára, vagyis 1789-re tehető, míg a jogállam német felfogása a XIX. század elejére forrott ki. Mindezek mellett a jogállamiság, a jog és az állam viszonyáról való gondolkodás történetében a XX. század második felének pluralista demokráciája kétségtelenül új fejezetet nyitott.
II. Ademokratikus jogállam értékkategóriái
Mint arra előadásom bevezető részében már utaltam, a jogállam csak akkor képes úgy a közjót, mint az egyén és a család boldogulását szolgálni, ha megalapozásául a társadalom széles rétegei által elfogadott morális értékek és alkotmányos elvek szolgálnak.

Page 3
Moór Gyula szerint a jog helyessége erkölcsi értékmérő alapján minősíthető. A jogtudomány a jog értékeléséhez a nyugati kultúra erkölcsi felfogását, vagyis a keresztény erkölcsi világfölfogást hívja segítségül.
4
A legalapvetőbb erkölcsi követelmények
körében a felebaráti szeretet, a nemzet tisztelete és az igazságosság követelménye em-
líthető. Mindezek tükrében beszélhetünk a jogállam érték-kötöttségéről is, amely a jog-
államiság fejlődési pályáján történelmi koronként eltérést mutat.
A jogállamnak alapvetően három meghatározó, értékkötött típusát különíthetjük el.
A jogállam egyik első megjelenési formájaként beszélhetünk a liberális jogállamról,
amelynek legfőbb rendeltetése a szabadság és a tulajdon biztosítása az individuum sze-
mélyiségének szabad kibontakoztatása érdekében. E jogállam-típust társadalmi szerep-
vállalása mértékére tekintettel közkeletű nevén „éjjeliőr” államnak tituláljuk. A német
alkotmányfejlődés sajátos államfelfogásaként született meg a szociális jogállam kon-
cepciója, amelynek lényegét az állam szociális funkciójának hangsúlyozása és ennek
érdekében a gazdasági viszonyokba történő indirekt beavatkozás jellemzi. Mai, modern
jogállam-felfogásunk pedig az alkotmányos vagy demokratikus jogállam koncepcióját
tekinti a társadalmi-gazdasági haladást optimálisan szolgáló államtípusnak. A demokra-
tikus jogállam alkotóelemeinek köre természetesen nem tekinthető lezártnak, hiszen
számolnunk kell azok folyamatos bővülésével, a meglévő elemek tartalmi konkretizá-
lódásával, amely köszönhető egyrészt az államon belüli és a nemzetközi jogfejlődés-
nek, valamint a jogállam önépítő, önfejlesztő funkciójának.
A jogállam léte tehát nem merül ki abban, hogy létrehoz és fenntart valamilyen jog-
rendet, hanem jogrendjébe beépít bizonyos alapvető értékeket, fundamentumokat, alap-
elveket is. A modern, demokratikus jogállamiság gerincét a liberális jogállam koncep-
ciója által kidolgozott elvek adják, azonban a nagyobb társadalmi igazságosság elérése
érdekében a szociális jogállam számos elemét is magába foglalja. A demokratikus jog-
állam megvalósulásáról tehát csak akkor beszélhetünk, ha annak egyes alkotóelemeit az
állam jogrendszere alaptörvényi, alkotmányos szinten tartalmazza, s valamennyi jog-
szabálya alapjaként tételezi.
Ezt követően tekintsük át, melyek azok az alapvető, nélkülözhetetlen alapelvei,
vagy elemei egy jogállamnak, amelyek hiányában demokratikus értékkötöttségéről nem
beszélhetünk.
a) Az állam és polgárainak viszonya, az alapjogok
A jogállami filozófia fejlődésének során szorosan összeforrott a szabadságjogok el-
ismerésének és garanciáik megteremtésének igényével. Felmerült az állam és a civil tár-
sadalom közötti választóvonal meghúzásának szükségessége, amely a szabadságnak az
állami beavatkozással szembeni védelmében, az alapjogok garantálásában testesül meg,
majd az államnak kötelességévé is válik az alapjogok teljesülését biztosító feltételekről
való gondoskodás. Ebben a megközelítésben – a szabadságjogok történeti kialakulását
3
TANULMÁNY
4 Samu Mihály–Szilágyi Péter i. m. p. 265.
Page 4
is figyelembe véve – a klasszikussá vált felosztás szerint a jogok három generációját kü-
löníthetjük el: az első generációs jogokhoz tartoznak az úgynevezett klasszikus alapjo-
gok, amelyeket az államhatalom korlátozását biztosító jogok, a politikai jogok és más
jogosultságok testesítenek meg, úgymint például a gondolat- és véleménynyilvánítási
szabadság, a személyes szabadság és sérthetetlenség, az egyesülési jog vagy a gyüleke-
zési jog. A második generációs jogok közé a gazdasági, szociális és kulturális jogok tar-
toznak, míg a harmadik generációs jogok közé többek között a fejlődéshez, az egész-
séghez, a környezethez való jogot, illetve a bioetikai és biomedicinális jogokat, vala-
mint az ún. kisebbségi, illetve kollektív jogokat soroljuk. A polgárok státusát az állam-
ban tehát legjellemzőbben alapvető jogaik és kötelezettségeik halmaza jellemzi. De-
mokratikus jogállamban a magánszféra és a közszféra elválik egymástól annak érdeké-
ben, hogy a polgárok autonóm mozgástere lehetőséget biztosítson személyük szabad ki-
bontakoztatásához, s egyéni boldogulásuk eléréséhez.
Itt kell említést tenni az emberi jogok köréből is kiemelkedő, napjainkban különös
fontossággal bíró emberi méltóság koncepciójáról. Hangsúlyozni kell, hogy a méltóság
és az emberiesség fogalma közötti kapcsolatot a keresztény teológia alapozta meg. A
kereszténység megerősítette, hogy a Teremtő minden egyes, a saját képére alkotott em-
bert egyenlő szeretetben részesít, akiket örökös testvériességre és közösségre szánt. A
kereszténység a judaizmust követve, az emberi méltóság koncepcióját egyetemes érvé-
nyűnek tekintette.
Az emberi méltóság tartalma pozitív módon nehezen meghatározható, tekintettel
kell lenni arra is, hogy le kell választani az adott egyén milyenségéről, hiszen elismeré-
se nem az adott ember minőségének, érdemeinek vagy érdemességének a kérdése.
Ugyanakkor az egész kategória – mint emberi jogi „mérce” és jobbára negatív alapjog
– egy idealizált, univerzalizált emberképtől függ, amely figyelmen kívül hagyja példá-
ul a devianciát, az erkölcsi gyengeséget, vagy a genetikai hibákat. Éppen ebből eredő-
en nehéz a társadalom széles körével elfogadtatni, hogy az erkölcsileg (egyes esetekben
súlyosan) kifogásolható embereknek a méltósága ugyanúgy tiszteletben tartandó.
A magyar Alkotmánybíróság felfogásában az emberi méltósághoz való jognak ket-
tős funkciója van. Egyrészt van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy
olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany
marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá.
5
Az Alkotmánybíróság az emberi méltóság
jogához, mint „általános személyiségi joghoz” szubszidiárius alapjogként közelít,
amelyre mind maga, mind más bíróságok minden esetben hivatkozhatnak az egyén au-
tonómiájának védelmében, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyi-
ke sem alkalmazható.
6
A halálbüntetés alkotmányellenességének kimondása mellett az
emberi méltóság eddig olyan nehéz esetek eldöntésében segítette az Alkotmánybírósá-
got, mint például az abortusz, a kábítószer-használat, a szociális ellátásokkal kapcsola-
tos egyes kérdések, vagy az eutanázia.
4
TANULMÁNY
5 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991. 64.
6 8/1990. (IV. 23.) AB határozat ABH 1990. 44. és 24/1996. (VI.25.) AB határozat ABH 1996. 107.
Page 5
Az autonómia garantálásán felül másrészt az emberi méltósághoz való jog fontos
funkciója az emberek egyenlő méltóságának biztosítása. Az Alkotmánybíróság az
egyenlőség követelményét fogalmi elemként kezeli. Sólyom László megfogalmazásá-
ban „az egyenlő méltósághoz való jognak az élethez való joggal egységben kell azt biz-
tosítania, hogy ne lehessen különbözően „értékes” puszta életeket jogilag másként ke-
zelni. Nincs az életre méltóbb és méltatlanabb. Az egyenlő méltóság miatt egyaránt
érinthetetlen a nyomorék és az erkölcsi szörnyeteg bűnöző élete és méltósága is. Az em-
beri méltóságban mindenki osztozik, aki ember, függetlenül attól, hogy mennyit való-
sított meg az emberi lehetőségeiből és miért annyit. Az élethez és méltósághoz való jog
egysége következtében nemcsak a halálban egyenlő mindenki: az életek egyenlőségét a
méltóság garantálja”.
7
b) Ahatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok rendszere
A hatalommegosztás elmélete Montesquieu nevével kapcsolódik össze, s a hatalom-
megosztás koncepciójának két alapvető fontosságú szegmense a hatalom jognak való
alávetése, illetve az állami funkciók és az állami szervek törvényhozás, végrehajtás, to-
vábbá igazságszolgáltatás szerinti felosztása, megkülönböztetése és elhatárolása.
A hatalommegosztás tehát a demokratikus jogállam egyik legkiemelkedőbb eleme,
államszervezési alapelve, amely az állami hatalom egységének megbontásán keresztül
az államhatalom legjelentősebb funkcióinak elhatárolásával egymást ellenőrző, ki-
egyenlítő és ellensúlyozó hatalmi viszonyokat teremt. A hatalommegosztás fő funkció-
ja az állami hatalommal való visszaélés, a hatalomkoncentráció és az önkény megaka-
dályozása, s így a hatalommegosztás az emberi jogok érvényesülésének is az egyik biz-
tosítékává válik.
c) Pluralizmus
Aliberális demokráciákat jellemző politikai pluralizmus lényege, hogy a politikai ha-
talom széles körben megosztott annak megakadályozása érdekében, hogy valamely ér-
dekcsoport, párt vagy osztály kizárólagos túlsúlyba kerüljön. A pluralizmus alapelemei
közé tartoznak a szabad választások, az érdekek sokszínűsége és kapcsolódása, valamint
ezek közvélemény elé tárása, továbbá a kormányra gyakorolható civiltársadalmi nyomás
intézményes léte. A pluralizmus az állam oldaláról liberális felfogást és a társadalmi igé-
nyekre való különös fogékonyságot igényel. A pluralizmus így lehetővé teszi, hogy a
kellő társadalmi támogatottsággal rendelkező különféle érdekcsoportok szabad választá-
sok útján, képviselők révén érvényesítsék szándékaikat, politikai elképzeléseiket.
d) Joguralom
A hatalommegosztás eszméjéhez szorosan kapcsolódik a joguralom, vagy a törvé-
nyek uralmának elve, amely a demokratikus államrendszerben a törvényhozás ki-
emelkedő szerepét kívánja meg. A jogállam jogrendjének alapvető pilléreit maga az
5
TANULMÁNY
7 Részlet Sólyom Lászlónak a 23/1990. (X.31.) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményéből.
Page 6
alkotmány fekteti le, majd ezt követően a végrehajtására szolgáló és a felhatalmazá-
sa alapján születő törvények, amelyek a képviseleti demokrácián alapuló hatalomgya-
korlás elsődleges akaratnyilatkozatai. A törvények uralmát hivatott biztosítani a tör-
vényhozási kompetencia alkotmányi meghatározása, a jogszabályi hierarchia egyér-
telmű rögzítése, valamint az úgynevezett kizárólagos törvényhozási tárgykörök sza-
bályozása is.
e) Atörvényes jogalkalmazás és a közigazgatási bíráskodás
A jogállami keretek között végbemenő jogalkalmazásnak alkotmányos felhatalma-
záson kell alapulnia, és az alkotmánynak megfelelő törvényes rendben kell működnie.
A közigazgatási hatalomgyakorlás joghoz, illetve törvényhez kötése azt juttatja tehát ki-
fejezésre, hogy a közigazgatás csak a jogszabályok által meghatározott jogkörében jár-
hat el, vagyis a közigazgatási mérlegelési jogkört jogszabályok korlátozzák, vagy ép-
pen kizárják, ezáltal egyértelműsítve a közigazgatási aktusok feltételeit és végrehajtá-
suk módját.
A demokratikus jogállam közigazgatásához kapcsolódó másik különös jelentőségű
kérdés a közigazgatási határozatok bírói felülvizsgálata: vagyis a közigazgatási bírás-
kodás. A közigazgatási bíráskodás fő feladata az egyedi jogalkalmazó határozatok tör-
vényességének bírói felülvizsgálata. Az angol és részben francia előzményeket követő-
en a német jogállamfelfogás is különös jelentőséget tulajdonított e kérdésnek.
A közigazgatás törvényes működéséhez kapcsolódik végül azon elv is, amely sze-
rint az állami szervek felelősséggel tartoznak tevékenységükért, s ha jogellenes tevé-
kenységükkel kárt okoznak a polgároknak, érvényesül vagyoni felelősségük.
f) Aközigazgatás legitimitása
Jogállamban a kormányzattal és a közigazgatással szemben is alapvető követel-
ményként fogalmazódik meg a joguralom elve. Valamennyi közigazgatási aktusnak
végső soron a törvényhozáson kell(ene) alapulnia, amely demokratikus legitimációval
bír. A közigazgatás legitimitásának elve megköveteli tehát, hogy a végrehajtó hatalom
csak azon területeken tevékenykedjen, amelyekben az alkotmányozó vagy a parlamen-
ti többség erre lehetőséget biztosít.
g) Az igazságszolgáltatási rendszer függetlensége
és az igazságszolgáltatás monopóliuma
A közhatalmi jogosultsággal eljáró állami szervek hatalmi pozíciója ellenpontjaként
a jogállam a bíróságoz fordulás jogát biztosítja. Jogállami keretek között tehát a polgá-
rok a közhatalom sérelmesnek tartott intézkedését bíróság előtt megtámadni jogosultak.
A bíróságra pedig az elé kerülő vitás ügyekben történő elfogulatlan, pártatlan, törvényes
döntés meghozatalának feladata hárul. E feladat teljesítése követelményként hozza ma-
gával a bíróságnak a többi állami szervtől való intézményi és gazdasági függetlenségét,
valamint a bírói döntéshozatal folyamatának befolyásmentességét. A bírák objektív füg-
getlensége garantálja, hogy a bíró működése során nincs alávetve semmiféle utasítás-
6
TANULMÁNY
Page 7
nak. A demokratikus rendszerben ítélkező bírák kizárólag a jogot szolgálják, ennek so-
rán a jogszabályokat az általuk helyesnek tartott módon értelmezik.
h) Alkotmányosság, alkotmánybíráskodás
A demokratikus alkotmányok általában az alábbi összetevőket tartalmazzák:
• rögzítik az állami szuverenitásra, a közhatalomra és a politikai rendszerre vonat-
kozó alapvető kérdéseket,
• előírják a társadalom gazdasági és politikai berendezkedésének alapvető jogi ke-
reteit,
• megállapítják az állampolgárok alapvető jogait, azok korlátait és jogi garanciáit,
• rendelkeznek az alapvető állampolgári kötelezettségekről,
• meghatározzák a kormányzás szervezeti kereteit, a kormányzati szervek feladat-
és jogkörét, továbbá felelősségük szabályait,
• szabályozzák az alapvető közigazgatási feladatokat, az ezzel kapcsolatos szerve-
zeti kérdéseket,
• rögzítik az autonómiák működésére vonatkozó alapvető szabályokat, alapjogaikat
és azok garanciáit,
• szabályozzák a bírói hatalmi ág szervezetét, rendelkeznek a bírói függetlenség ga-
ranciáiról.
A jogalkotásban, és különösen a törvényalkotásban a demokratikus jogállamiság
újabb garanciájaként jelentkezik a független alkotmánybíráskodás, amely biztosítja,
hogy a politikai döntéshozatali folyamatok és akaratnyilvánítások az alkotmány által
meghatározott keretek között mozogjanak. Az alkotmánybíróság a jogalkotás alkotmá-
nyosságát ellenőrző szervként az alkotmány normatív rendelkezéseit érvényesíti a jog-
alkotókkal szemben, s az alkotmány (szükségszerű) értelmezésével folyamatosan szol-
gálja a jogfejlesztést; konkretizálja és stabilizálja a demokratikus értékrendet.
i) Jogbiztonság – dióhéjban
A jogbiztonság a jogállam meghatározó eleme, minden állam jogrendjének eléren-
dő célja. A jogbiztonság önmaga is több elemből, alapkövetelményből tevődik össze,
amelyek közül a legfontosabbak: a jog hozzáférhetősége, megismerhetősége, a jog egy-
értelműsége és érthetősége, a jog bizonyossága, és feltétlen megvalósulása. A jogbiz-
tonság érvényesüléséhez szükséges a jogalkotás alkotmányos rendjének megtartása, a
jogalkotás során a jogforrási hierarchia követelményeinek figyelembe vétele, a végre-
hajtó és a bírói hatalom működésének törvényhez kötése, illetve fontos elemként jelent-
kezik még a visszaható hatályú jogalkotás tilalma, amely a kötelezettségek és egyes ma-
gatartások jogellenessé nyilvánításának korlátját jelenti.
A jogbiztonság tehát megköveteli, hogy a polgárok jogait és kötelezettségeit a tör-
vényben meghatározott módon kihirdetett és mindenki számára hozzáférhető jogsza-
bályok tartalmazzák, amelynek révén az emberek lehetőséget nyernek arra, hogy maga-
tartásukat a jog előírásaihoz igazíthassák. Egyrészt tehát a jogállamban senkit sem le-
het felelősségre vonni megfelelően ki nem hirdetett, vagy a visszaható hatály tilalmába
7
TANULMÁNY
Page 8
ütköző jogszabály alapján; ezzel szemben a jogállam megköveteli az alkotmányos jog-
alkotási rendnek megfelelően kihirdetett jogszabályok ismeretét, hiszen a jogszabály
önhibából eredő ismeretének hiányára senki sem hivatkozhat jogellenes magatartása
következményeinek elhárítása céljából.
j) Ajogállam gazdasági vonatkozásai
A jogállam és a gazdaság összefüggéseinek vizsgálatakor az állami szerepvállalás-
tól – jobban mondva annak mértékétől függően – elsősorban azt kell figyelembe ven-
nünk, hogy liberális, vagy szociális piacgazdasággal, esetlegesen a kettő ötvözetével
van-e dolgunk. Már elöljáróban célszerű leszögezni, hogy a demokratikus állam a piac-
gazdaság viszonyai között sem mondhat le a gazdasági élet valamilyen mértékű szabá-
lyozásáról. A demokratikus államra hárul ugyanis a gazdasági egyensúly megteremté-
sének és a különböző gazdasági érdekek összehangolásának, egyeztetésének feladata.
(A diktatórikus keretek között megvalósuló formális jogállam központi gazdaságirányí-
tással kapcsolatos kérdései elemzésétől eltekintünk.) Az állam gazdasági szerepvállalá-
sának típusára az alkotmányosan elismert és jogokká transzformált gazdasági érdekek-
ből következtethetünk, illetve a különböző gazdasági jogok megvalósulásának garanci-
áiból. Célszerű továbbá tekintettel lenni az alkotmányos tulajdonvédelem és a gazdasá-
gi verseny, valamint a vállalkozási szabadság alkotmányos szabályozására is, amelyek
hűen tükrözik az állam gazdasági életben betöltött szerepfelfogását. Liberális piacgaz-
daságról tehát akkor beszélhetünk, amikor az állami beavatkozás mértéke kisebb és a
gazdasági események java része a magánszféra keretei között zajlik úgy, hogy az álla-
mi újraelosztás ehhez képest másodlagos szerepet játszik. Mindez természetesen magá-
val vonja a gazdasági természetű jogosultságok alkotmányos elismerését és intézményi
garanciáik megteremtését is. A demokratikus jogállam azonban a laissez faire elvén to-
vábblépve már figyelembe veszi a társadalmi egyenlőtlenségeket és a nagyobb fokú tár-
sadalmi igazságosság elérése érdekében különböző eszközöket alkalmaz szociálpoliti-
kai megfontolásokból. A piacgazdaság rendszerének szociális elemekkel történő tarkí-
tását a humánus szempontokon túl számos alapjog érvényesülése – így például az em-
beri méltósághoz való jog – is megköveteli. A modern, demokratikus jogállam piacgaz-
dasága alkotmányos rendjének alapjait olyan alkotmányos elvek, és értékek teremtik
meg, mint a tulajdonhoz való jog, a gazdasági verseny és a vállalkozás szabadsága, a
diszkrimináció tilalma, valamint a szociális biztonsághoz való jog.
III. Ajogállamiság értelmezése hazánkban
Az Alkotmánybíróság már működésének kezdetén foglalkozott a jogállamiság
alapvető kérdéseivel, s mára a jogállam-klauzula az emberi méltósághoz való joggal
(más meghatározásban az általános személyiségi joggal), és talán még az antidisz-
krimináció kérdésköreivel együtt az Alkotmány leggyakrabban értelmezett rendelke-
zései közé tartozik.
A 9/1992. (I. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság a következők szerint ösz-
szegezte az Alkotmány 2.§ (1) bekezdésében foglalt jogállam-meghatározás funkcióját:
8
TANULMÁNY
Page 9
„Az Alkotmány 2.§ (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság független, de-
mokratikus jogállam. Az Alkotmánynak ez az általános rendelkezése a köztársaság
alapértékeit nyilvánítja ki: a függetlenséget, a demokráciát és a jogállamiságot. A jog-
államiság elvét az alaptörvény további rendelkezései részletezik, e szabályok ugyanak-
kor nem töltik ki teljes egészében ezen alapérték tartalmát, ezért a jogállam fogalom ér-
telmezése az Alkotmánybíróság egyik fontos feladata. A jogállamiság alapértékét kitöl-
tő elveket az Alkotmánybíróság egy-egy konkrét ügy kapcsán, fokozatosan fejti ki. No-
ha az Alkotmánybíróság a jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálata során a vizs-
gált rendelkezésnek elsősorban az Alkotmány valamely konkrét rendelkezésével való
összhangját vizsgálja, ez nem jelenti azt, hogy az általános rendelkezéseket formális
deklarációnak tekinti, s az alapelveknek pusztán kisegítő, másodlagos szerepet szánna.
Az Alkotmányban tételesen szereplő jogállam alapértékének sérelme önmagában is
megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét.” Következésképpen, az Al-
kotmány „jogállam-klauzulája” önállóan is normatív erővel bír, különösen abban az
esetben, ha az adott kérdés megválaszolására más alkotmányos norma közvetlenül nem
hívható fel.
Mérföldkőnek tekinthetjük az Alkotmánybíróság híres, 11/1992. (III. 5.) AB határo-
zatában kifejtett, jogállamra vonatkozó elvi tételeit is. Eszerint: „Magyarország jogál-
lammá minősítése ténymegállapítás és program egyszerre. A jogállam azáltal valósul
meg, hogy az Alkotmány valóban és feltétlenül hatályosul... Nemcsak a jogszabályok-
nak és az állami szervek működésének kell szigorúan összhangban lenniük az Alkot-
mánnyal, hanem az Alkotmány fogalmi kultúrájának és értékrendjének át kell hatnia az
egész társadalmat. Ez a jog uralma, ezzel lesz az Alkotmány valósággá.” Ezen idézet
hűen tükrözte a magyar Alkotmánybíróság jogállam-felfogásának lényegi elemeit,
amelyben az alkotmánykonform jogalkotás és az állami szervek alkotmányos működé-
se mellett a civil társadalom demokratikus gondolkodásmódjának fejlesztésére formált
igény, s mindezzel együtt a jog meghatározó pozíciójának biztosítása is fontos szerepet
játszott.
Az alkotmánybírósági jogértelmezés az Alkotmány jogállam-klauzuláján keresztül
olyan jelentős társadalompolitikai, gazdasági vonatkozású kérdések megválaszolásához
nyújtott segítséget, mint például az úgynevezett „elévülési ügyek”, a kárpótlás terjedel-
me, a szakszervezeti vagyonfelosztás és a jogalkotásban történő szakszervezeti részvé-
tel megítélése, vagy a jogállamiság egyik meghatározó elve, a jogbiztonság rendszer-
változás során betöltött alkotmányos szerepének értelmezése.
Az Alkotmánybíróság jogállamról vallott felfogásának részletesebb áttekintését
megelőzően célszerű röviden újból feleleveníteni a formális és materiális jogállam leg-
fontosabb elhatároló ismérveit. A formális értelemben felfogott jogállam elsősorban az
eljárásjogilag alkotmányos jogalkotásra, és a törvények szinte betű szerinti végrehajtá-
sára helyezi a hangsúlyt, azonban ezzel nem nyújt kellő garanciát az egyes normák de-
mokratikus értékekre figyelemmel történő megalkotására. Mindezt nélkülözve pedig
nem nyújt védelmet az ellen sem, hogy a törvények ne süllyedhessenek a totális hata-
lom akaratának puszta eszközévé. Ezzel szemben a materiális jogállam a jogállam ér-
9
TANULMÁNY
Page 10
téktartalmú kötöttségét biztosítja, s a közhatalom gyakorlása elé elsődleges korlátként
az alapvető emberi jogokat állítja.
Alkotmánybíróságunk kezdeti álláspontja szerint a jogállam formális joguralomnak
tekintendő, hiszen a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban a következőket olvashatjuk: „a
mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális ismérvekre támasz-
kodó jogbiztonság előbbre való”. A későbbiek során azonban az Alkotmánybíróság ki-
dolgozta a jogállamiság tartalmát, s meghatározta védelmi funkcióját. Fontos megje-
gyezni, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány értékrendje helyett – az állam ideoló-
giai semlegességének követelménye okán – az egyes alapjogok összefüggő rendszerét
és értelmezését alakította ki, hiszen különösen maga, az Alkotmányban fellelhető alap-
jogi katalógus mutatja jogállamunk materiális lényegét, s az alkotmányozó formalitá-
son túlmutató akaratát. A 36/1992. (VI. 10.) AB határozat szerint ugyanis: „az állam-
szervezet akkor működik demokratikusan, ha a demokratikus jogállamiság és az ahhoz
szorosan kapcsolódó alkotmányos rend fenntartása és működtetése alapvető követel-
ményként magában foglalja a szabadságjogok tiszteletben tartását és védelmét. Egy
szabadságjog megsértése ugyanolyan súlyú indok lehet az államszervezet demokratikus
működése zavarának megállapítására, mint az intézmények tevékenységének fennaka-
dása.” E megállapításból is láthatjuk, hogy napjainkra a jogállamiság és az alapjogok
elválaszthatatlanul összeforrtak.
A jogállamiság tehát – mind tartalmi, mind formai követelményeivel – nagyon fon-
tos szerephez jut az alkotmányvédelem körében. Egyrészt „szubszidiárius jogelv” funk-
ciójából következően konkrét jogok válnak belőle levezethetővé [amennyiben az Alkot-
mányból a vonatkozó nevesített jog nem hívható fel, mint például a „tisztességes eljá-
ráshoz való jog” 75/1995. (XII.21.) AB határozat], vagy alapvető jogelvek forrása le-
het, másrészt jogcsoportok védelmének oltalmára is szolgálhat (például az „alkotmá-
nyos” vagy „jogállami büntetőjog” szempontjából releváns jogok estében).
Jogbiztonság
Korábban utaltunk már arra, hogy a jogbiztonság a jogállam lényegi eleme, olyan
elérendő cél, amelynek megvalósulásához több szempont érvényesülése is szükséges,
így például a jog megismerhetősége, egyértelműsége, érthetősége, bizonyossága és fel-
tétlen megvalósulása.
A jogelv fontosságára az Alkotmánybíróság már 1992-ben rámutatott, a következő-
képpen: „a jogállam alapvető eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság – többek között –
megköveteli a megszerzett jogok védelmét, a teljesedésbe ment, vagy egyébként végle-
gesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, tartós
jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását”
[10/1992. (II.25.) AB határozat]. Az alábbiakban ezen irányvonalat követve tekintjük át
jószerével az elmúlt 14 év egyes jogalkotási aktusait és alkotmányossági kontrolljukat,
valamint az ennek során kifejtett jogelveket.
A demokratikus jogállam a tartalmi követelmények érvényesülésének igénye mel-
lett számos, úgynevezett alaki, eljárási garancia meglétét is szükségessé teszi.
10
TANULMÁNY
Page 11
Elsőként azt célszerű leszögeznünk, hogy maga az Alaptörvény is számos, eljárási
szempontból garanciális jelentőségű elemet tartalmaz. Ezen eljárási garanciák nagyob-
bik része az Alkotmány XII. – alapjogi – fejezetében nyert elhelyezést, ugyanakkor pél-
dául a tulajdonjog védelméről szóló rendelkezéssel együtt a 13. §-ban találjuk a kisajá-
tításra vonatkozó speciális szabályokat. Az alapjogi fejezetben olyan releváns szabályo-
kat találunk, mint például az 57. §-ban a bírósághoz fordulás joga, vagy a jogorvoslat-
hoz való jog, az 55. §-ban és az 57. §-ban pedig a büntetőeljárási jog szempontjából nél-
külözhetetlen rendelkezések kerültek megfogalmazásra.
A garanciális eljárási szabályok jogállami megalkotásának követelményére épülő al-
kotmánybírósági esetjog számos alapvető alkotmányjogi kérdés vizsgálatát végezte el.
A jogorvoslati jogot érintően került például a Testület elé a törvényességi óvás jog-
intézményének alkotmányosságát vitató beadvány. A büntetőeljárásról szóló 1973. évi
I. törvény 284.§-a alapján a bíróság jogerős határozata vagy határozatának meghatáro-
zott része ellen a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy a legfőbb ügyész törvényességi
óvást emelhetett, ha megítélése szerint az törvénysértő vagy megalapozatlan volt. (Ha-
sonló rendelkezést tartalmazott a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény
is.) A probléma alapját az jelentette, hogy a törvényességi óvás gyakorlati alkalmazá-
sa során (az elvileg csak rendkívüli esetben alkalmazható jogintézmény) szinte har-
madfokká vált az elvileg egyfokú perorvoslati rendszer – az Alkotmánybíróság meg-
fogalmazásában „biztonsági szelepeként” –, vagy egy másodszori fellebbvitel be nem
vallott pótlékaként. Az eredetileg csupán kiegészítő, és nem is rendszeresen érvénye-
sülő egyéni jogvédelem a gyakorlatban elsődlegessé vált. Ezt támasztotta alá az Alkot-
mánybíróság érvelése szerint a törvényességi óvások iránti kérelmek száma, a meg-
emelt óvások abszolút száma, és a jogerősen befejezett ügyekhez viszonyított aránya
is, továbbá az a tény, hogy a jogegység biztosítása érdekében a megtámadott határozat
jogerőre emelkedésétől számított egy éven túl emelt törvényességi óvások száma ele-
nyésző, csak ezrelékben fejezhető ki, s az ún. „elvi irányú”, az érdemi döntést nem
érintő egy éven belüli óvás csupán az elméletben létezik. A törvényességi óvás tényle-
ges megvalósulásánál fogva tehát jogorvoslati természetű volt. Mindez pedig a testü-
let 9/1992. (I. 30.) AB határozata szerint ellentétes a jogállamiság elvének tartalmát al-
kotó jogbiztonság követelményével, a jogerő intézményével, s polgári ügyekben a fe-
lek rendelkezési jogával is.
A határozatban a testület a jogbiztonság és az eljárási garanciák viszonyának elvi
alapozásaként a következőket szögezte le: „Ajogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiz-
tonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak
biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világo-
sak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a
norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyér-
telműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát
is. Ezért alapvetőek a jogbiztonság szempontjából az eljárási garanciák. Csak formali-
zált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási
normák betartásával működnek alkotmányosan a jogintézmények.”
11
TANULMÁNY
Page 12
A jogbiztonság további tartalmi kibontását adva, az előbbiekben ismertetett állás-
ponthoz szorosan kapcsolódva, elvi követelményként a következőket is leszögezte a
testület 11/1992. (III. 5.) AB határozatában: „A jogállamiság és jogbiztonság elvéből fa-
kadnak az eljárási garanciák. Ezek alapvető jelentőségűek az egyes jogintézmények
működésének kiszámíthatósága szempontjából. Csak a formalizált eljárás szabályainak
követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási normák betartásával mű-
ködik alkotmányosan a jogszolgáltatás.”
A jogbiztonság jogrendszerben betöltött funkcióját több vetületben, egyes jogágak-
ra gyakorolt hatásának vizsgálatával folytatjuk, különös tekintettel az eljárási garanci-
ák által támasztott alkotmányos követelményekre.
Az Alkotmánybíróság által – szabályozási tárgyköréből is eredően – jelentős számú
esetben vizsgált jogág a büntetőjog. Az Alkotmánybíróság büntetőjogi vonatkozásokkal
bíró döntései azért is érdemelnek különös figyelmet, mivel e jogág normarendszere
szükségszerűen alkalmas az emberi jogok széles körű és jelentős mélységű korlátozá-
sára. A 11/1992. (III.5.) AB határozatnak köszönhetően, az „alkotmányos büntetőjog”
kategóriájának felállításával az Alkotmánybíróság a jogalkotással szemben követel-
ménnyé tette a büntetőjogi szabályok alkotmányos normákra tekintettel történő kialakí-
tását. Megjegyezzük, hogy e követelmény a magyar jogrendszer valamennyi jogágával,
illetve valamennyi jogszabályával szemben alapvető elvárásként jelentkezik. A jogsza-
bályok alkotmányos normatartalmának kialakítása a jogalkotásra felhatalmazott alapve-
tő kötelessége, amelynek megszegésével valójában hatáskörét lépi túl. Ezért különösen
fontosnak tartjuk hangsúlyozni: már magába a jogalkotási folyamatba is olyan intézmé-
nyes garanciák beépítése szükséges, amelyek képesek hatékonyan megakadályozni az
alkotmánnyal összhangban nem álló normák megszületését.
Az Alkotmánybíróság az „alkotmányos büntetőjog” meghatározása kapcsán kifej-
tette, az Alkotmánybírósági gyakorlatban következetesen érvényesített alapelv, hogy a
Magyar Köztársaság alkotmányos jogállam, a jogrendszerre vonatkozó alkotmányos
normák érvényesítése – a jogrendszer önmagára vonatkoztatott szabályainak megtartá-
sa – pedig a jogállam alapvető kritériuma. A jogrendszer alkotmányosságából követke-
zően az állami büntetőhatalom gyakorlásának is alapvető követelménye, hogy megfe-
leljen az alkotmányos elveknek: így a büntetőhatalom gyakorlásának alapja jogállam-
ban kizárólag az alkotmányos büntetőjog lehet. Természetesen a jogállamisággal védett
eljárási garanciák körébe tartozik (alkotmányos jelentősége alapján) a büntető anyagi,
eljárási és a végrehajtási szabályrendszer garanciális rendelkezéseinek egésze.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányos büntetőjog fogalmának kibontása során a
jogági szabályozással szemben mind formai, mind tartalmi követelményeket meghatá-
rozott.
A büntető jogszabályok alkotmányosságát nem csupán az Alkotmányban kifejezet-
ten szereplő büntetőjogi garanciákkal kell mérni, hiszen a büntetőjogra számos más
alapelv és alapjog is irányadó. Így például az objektív büntetőjogi felelősségre nincs kü-
lön tiltó szabály (nullum crimen sine culpa) az Alkotmányban, az emberi méltósághoz
való jogból mégis az következik, hogy alkotmányosan csak a bűnös elkövetőt lehet
12
TANULMÁNY
Page 13
megbüntetni. A büntetőjogi jogalkotással szemben felállított követelményrendszer to-
vábbi fontos eleme és korlátja a „nullum crimen sine lege” és a „nulla poena sine lege”
(vagyis: nincs bűncselekmény törvény nélkül, és nincs büntetés törvény nélkül) alkot-
mányos alapelve. Mindezek mellett a jogállam tartalmát adó alkotmányos elv az is,
hogy az állam büntető hatalmának törvényben meghatározott határai és feltételei nem
változtathatók meg annak terhére, akinek a cselekményét büntetőjogilag megítélik. Sem
a büntetőpolitika változása, sem az eljáró hatóságok mulasztása vagy hibája nem eshet
az elkövető terhére.
Rendszerváltozások során szinte minden esetben felmerül az elmúlt rendszer hibái-
ért, bűneiért történő felelősségre vonás kérdése és annak mikéntje. Nem volt ez más-
képpen Magyarországon sem. Az Országgyűlés 1991. november 4-én fogadta el „az
1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett és politikai okból nem üldö-
zött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről” szóló törvényt. A jogszabály értelmé-
ben 1990. május 2-án ismét elkezdődött volna az 1944. december 21-e és 1990. május
2-a között elkövetett és az elkövetéskor hatályos törvényekben meghatározott azon
bűncselekmények büntethetőségének az elévülése, amelyeket az 1978. évi IV. tv. (va-
gyis a Büntető Törvénykönyv) 144.§ (2) bekezdése hazaárulásként, a 166.§ (1) és (2)
bekezdése szándékos emberölésként, a 170.§ (5) bekezdése halált okozó testi sértésként
határozott meg, ha az állam politikai okból nem érvényesítette büntető igényét.
A törvény végül előzetes normakontroll keretében az Alkotmánybíróság testülete
elé került.
Az elévülés jogi szabályaival összefüggésben a következőket hangsúlyozta az Al-
kotmánybíróság: „A büntetőjog elévülési szabályai a törvényes büntetőjogi felelősség-
re vonást biztosítják, azáltal, hogy időbeli korlátok közé szorítják az állami büntetőha-
talom gyakorlását. A büntetőhatalom gyakorlására rendelt hatóságok mulasztása vagy a
kézrekerítés eredménytelensége – mint kockázat – az államot terheli. Ha az elévülés be-
következett, a büntethetőség kizárása alanyi jogként illeti meg az elkövetőt. Alkotmá-
nyos jogállamban az államnak nincs, és nem lehet korlátlan büntető hatalma. Mégpedig
azért nem, mert maga a közhatalom sem korlátlan. Az alkotmányos alapjogok és alkot-
mányos védelmet élvező szabadságok miatt a közhatalom csak alkotmányos felhatal-
mazással és alkotmányos indokkal avatkozhat be az egyén jogaiba és szabadságába. [...]
Ha tehát az elévülés beállt, az elkövetőnek alanyi joga keletkezik arra, hogy ne lehes-
sen megbüntetni. Ez az alanyi jog annak következtében nyílik meg, hogy a másik olda-
lon az állam büntető igénye megszűnt, ha eredménytelenül telt le az az idő, amelyet a
törvényben a büntető hatalmának gyakorlására, az elkövető üldözésére és megbünteté-
sére magának szabott. A jogban való bizalom elve feltétlenül megköveteli azt, hogy ha
egyszer valamely büntethetőséget megszüntető ok megvalósult, akkor a bűncselek-
ményt ne lehessen újabb törvénnyel ismét büntethetővé tenni. Ahogy az ártatlanság vé-
lelme nemcsak az ártatlant védi, úgy az elévülés is attól függetlenül megszünteti a bün-
tethetőséget, hogy miért nem üldözték a bűnöst; az állam mulasztása nem eshet az ő ter-
hére. (A garancia – mint mindig – attól függetlenül érvényesül, hogy az egyes esetre az
elévülés intézményének indokai találóak-e vagy sem. Hiába nyilvánvaló valaki bűnös-
13
TANULMÁNY
Page 14
sége, ha nem tudják jogszerűen bizonyítani, ártatlan marad; hiába áll rendelkezésre
minden bizonyíték, van társadalmi igény a büntetésre, stb., ha nem üldözik, telik a bűn-
cselekmény elévülése.) A már elévült bűncselekmény újból büntethetővé tételét elren-
delő törvény tehát ellentétes az Alkotmány 2.§ (1) bekezdésével, mert sérti a jogbizton-
ságot, illetve mert áttöri az állam büntető hatalma korlátozottságának elvét, s végül el-
lentétes az 57.§ (4) bekezdésével is, mivel visszaható hatállyal tesz büntethetővé cse-
lekményeket” [11/1992. (III. 5.) AB határozat].
Az alkotmányos büntetőjognak szerves része az Alkotmánynak az alapjogi korláto-
zásra irányadó 8.§-a is. A 42/1993. (VI. 30.) AB határozat értelmében: A demokratikus
jogállamok alkotmányai igen eltérőek a tekintetben, hogy a büntetőjogi szabályrend-
szernek az egyént az állam túlhatalmával szemben védő tételeiből mit és milyen rész-
letességgel tartalmaznak. A magyar büntetőjog is több olyan alapvető, garanciális ren-
delkezést tartalmaz, amelyek közös célja az állami önkény kizárása az állam büntető ha-
talmának érvényesítési folyamatából. Az Alkotmánybíróság már az elévülési határozat-
ban is világosan kifejtette álláspontját arról, hogy a büntető jogszabályok alkotmányos-
ságát nem csupán az Alkotmányban kifejezetten szereplő büntetőjogi garanciákkal kell
mérni. A büntetőjogra számos más alapelv és alapjog is irányadó. Ezeknek a jogalkotó
részéről akár törvényben való kizárása, korlátozása, felfüggesztése „alapvető jog lénye-
ges tartalmának” korlátozását jelenti, azaz sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében
foglalt tilalmat.”
Az alkotmányos büntetőjog fogalmához kapcsolódó jogállami kritériumokat a Tes-
tület a 49/1998. (XI. 27.) AB határozatában összegezte. Kifejtette, hogy a demokratikus
jogállamok alkotmányai igen eltérőek a tekintetben, hogy a büntetőjogi szabályrend-
szernek az egyént az állam túlhatalmával szemben védő tételeiből mit és milyen rész-
letességgel tartalmaznak. A magyar büntetőjog több olyan alapvető, egyben garanciális
jellegű rendelkezést tartalmaz, amelyek közös célja az állami önkény kizárása az állam
büntető hatalmának érvényesítési folyamatából. A büntetőjogra irányadó alapelveknek
és alapjogoknak a jogalkotó részéről akár törvényben való kizárása, korlátozása, felfüg-
gesztése „alapvető jog lényeges tartalmának” korlátozását jelenti, azaz alkalmas az Al-
kotmány 8.§ (2) bekezdésében foglalt tilalom megsértésére.
A későbbiek során fontos elvi következtetést fejtett ki a Testület az 5/1999. (III. 31.)
AB határozatában is: „...a jogbiztonság elvének és a törvénynek megfelelő megbünte-
tés alkotmányos követelményének konkurálása esetén az előbbi élvez prioritást. A jog-
biztonság érdekében el kell viselni azokat a bírói hibákat vagy tévedéseket, amelyek-
nek köszönhetően egyes elkövetők a megérdemeltnél enyhébb büntetésben részesülnek.
A terheltre kedvező tévedés esetében az állami büntetőhatalmat megvalósító két szer-
vezet, a bíróság és az ügyészség kellő körültekintés nélkül járt el. Az ennek következ-
tében hibásan kiszabott büntetés megváltoztatása, helyesbítése nem történhet a rendkí-
vüli jogorvoslat mellőzésével, mert a jogerő feloldására csak az tekinthető elfogadható
eszköznek.”
A fentiek tükrében láthatjuk tehát, hogy az alkotmányos büntetőjog tartalmi köve-
telményei olyan alapvető jogelveket foglalnak magukban, mint a nullum crimen sine le-
14
TANULMÁNY
Page 15
ge, nulla poena sine lege elve, vagy a visszaható hatályú büntető-jogalkotás általános ti-
lalma. Az Alkotmánybíróság mindezen megállapításai az alkotmányos büntetőjog tar-
talmi megközelítésből eredő követelményeit részletezik, amelyek tekintetében megálla-
pítható, hogy az állam büntetőhatalma kiterjedésének alapvető határait az alkotmányos
büntetőjogi garanciák és az emberi jogok szabályrendszere adja meg.
Az alkotmányos büntetőjog tartalmi követelményei mellett azonban az Alkotmány-
bíróság formai kritériumokat is felállított, így például a 30/1992. (I. 26.) AB határozat
értelmében az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a büntetőjogi szankció ki-
látásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körül-
határoltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Alkotmányossági követelmény
továbbá a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói aka-
rat világos kifejezésre juttatása. Ennek érdekében egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia
a tekintetben, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést.
Ugyanakkor korlátoznia kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók
részéről. Vigyázni kell tehát a jogalkotás során arra, hogy a tényállás a büntetendő ma-
gatartások körét ne túl szélesen jelölje ki, és legyen kellően elég határozott. Fontosnak
tartjuk megjegyezni, hogy a büntetőjogi jogalkotással szemben támasztott azon köve-
telmények, mint a jogi normák közérthető, világos, határozott megfogalmazása, a tör-
vényhozói akarat egyértelmű kifejezése a jogrendszer valamennyi jogágával összefüg-
gő jogalkotó tevékenységgel szemben követelményként állítható.
A 2004. decemberében kihirdetett, a kábítószerekkel kapcsolatos Btk-beli tényállá-
sokat felülvizsgáló és részben megsemmisítő 244/B/1999. AB határozatban újból meg-
erősítette az Alkotmánybíróság korábbi álláspontját a jogbiztonság és a büntetőjog vi-
szonyát illetően. Hangsúlyozta: a jogbiztonság alkotmányi követelményének minimu-
ma, hogy a jogrend világosan tükrözze az intézményes büntetőjogi beavatkozás kivál-
tó okait és feltételeit. Álláspontja szerint nem teremthető olyan helyzet, hogy a szükség-
képpen a szabadságjogokba történő erőteljes beavatkozás lehetőségét megteremtő bün-
tető anyagi jog szabályainak eltérő és esetleges értelmezése, fogalmi zavarai és tartal-
mi kiszámíthatatlansága folytán a jogalanyoknak ne azonos mértékben legyen módja a
célszerű és tudatos cselekvésre. A Testület szerint ez közvetlenül is a jogállami garan-
ciák sérelmét idézi elő.
Jogegyenlőség
Az egyenjogúság–egyenlőség igénye az emberiség egész történelmét végigkíséri. A
Biblia szerint az emberek a születésben, a halálban és a bűnben egyenlők. Az egyenjo-
gúság nem csak erkölcsi szempont, e követelményt a jog is magáévá tette. Az egyenlő-
ség elve elsődlegesen a jog előtti (formális) egyenlőséget jelenteti, vagyis azt, hogy a
jog mindenkire érvényes, akár jogot, akár kötelezettséget tételez. Tartalmi szempontból
pedig az egyenlőség az igazságosság követelményével állítható párhuzamba. Érdemes
itt utalni az európai közösségi jog által a hátrányos megkülönböztetés tilalmazásának
téren elért jelentős eredményekre. Az elv az elsődleges közösségi jogban számos helyen
tételes szabályként is megjelenik. Ilyen például az állampolgárságon alapuló megkülön-
15
TANULMÁNY
Page 16
böztetés általános tilalma, a személyek szabad mozgásának gátlása vonatkozásában ér-
vényesülő tilalom, a férfiak és a nők egyenlő elbánásban részesítésének követelménye,
a mezőgazdaság területén a fogyasztók és termelők közötti diszkrimináció tilalma, vagy
az import megkülönböztetett adóztatásának tilalma. A konkrét megfogalmazásokon túl-
menően a diszkrimináció tilalma a közösségi jog általános elvének tekinthető.
Az EK-szerződésnek az Amszterdami Szerződéssel megállapított 13. cikke kiszéle-
síti a Közösség hatáskörét a különböző alapú (nemi, faji, etnikai, vallási, meggyőződé-
si, életkori, szexuális beállítódási) megkülönböztetések elleni fellépésre. Ugyanakkor a
közösségi jog is elismeri a megkülönböztetés jogosságát bizonyos esetekben, illetve a
pozitív diszkriminációt, amennyiben az érintettek helyzetének különbözősége erre ala-
pot ad.
Az Európai Bíróság az egyenlőség elvének elismerésekor annak tartalmát kifejten-
dő a diszkrimináció tilalmához fordul: a hasonló helyzeteket tilos különböző módon ke-
zelni, kivéve, ha a megkülönböztetés objektíve igazolható.
Az Európai Alkotmányos Szerződés tervezete a II-80. cikkében az egyenlőség elvé-
vel összefüggésben a törvény előtti egyenlőség követelményét támasztja alá. A megkü-
lönböztetés tilalmáról rendelkező II-81. cikke értelmében pedig tilos minden megkü-
lönböztetés, így különösen a nem, szín, faj, etnikai, vagy társadalmi származás, geneti-
kai tulajdonság, nyelv, vallás, vagy más meggyőződés, politikai vagy más vélemény,
nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor, vagy sze-
xuális irányultság alapján történő megkülönböztetés. Az Európai Alkotmányos Szerző-
dés mindezek mellett – az egyenlőség kérdéskörén belül – kiemelt területként kezeli az
állampolgárságot, a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget, a férfik és nők közötti
egyenlőséget, a gyermekek és az idősek jogait, valamint a fogyatékossággal élő szemé-
lyek beilleszkedését.
Hazánk Alkotmánya az európai normákkal összhangban állítja követelményként a
jogegyenlőséget és tilalmazza a hátrányos megkülönböztetést, miszerint: „A Magyar
Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illet-
ve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem,
nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyo-
ni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. Az embereknek az előb-
biekben meghatározottak szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését az Alkot-
mány értelmében a törvény szigorúan bünteti.”
8
Az Alkotmánybíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. §
(1) bekezdése az 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való joggal ösz-
szefüggésben az egész jogrendszer tekintetében az állam kötelezettségévé teszi minden
személy egyenlő méltóságának tiszteletben tartását és védelmét. Ahogyan azt az Alkot-
mánybíróság először a 61/1992. (XI.20.) AB határozatban megfogalmazta, „az állam
mint közhatalom s mint jogalkotó köteles egyenlő elbánást biztosítani a területén tar-
tózkodó minden személy számára. Ebben az összefüggésben nem tehet különbséget kö-
16
TANULMÁNY
8 AMagyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/A. §.
Page 17
zöttük faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadal-
mi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerint. Az Alkotmány 70/A. § (1)
bekezdésében foglalt tilalom nem csak az emberi, illetve az alapvető állampolgári jo-
gokra irányadó, hanem e tilalom – amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltó-
sághoz való jogot – kiterjed az egész jogrendszerre” [ABH 1992. 280, 281]. Az Alkot-
mánybíróság szerint az a megkülönböztetés sérti az emberi méltóságot, amely önké-
nyes, vagyis „nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka” [35/1994. (VI.24.)
AB határozat, ABH 1994. 197, 200.].
Az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerint az alapjogok tiszteletben tartása és védel-
me az állam elsőrendű kötelessége. Az Alkotmánybíróság szerint az alapjogok védel-
mének parancsa azt a kötelezettséget rója az államra, hogy „gondoskodnia kell az érvé-
nyesülésükhöz szükséges feltételekről” [64/1991. (XII.17.) AB határozat, ABH 1991.
258, 262]. Ennek megfelelően az egyenlő emberi méltóságában sérelmet szenvedett
személy számára az államnak megfelelő jogvédelmet kell biztosítania. Az Alkotmány
70/A. § (3) bekezdése az esélyegyenlőség előmozdításának alkotmányjogi alapjait te-
remti meg, amikor kimondja, hogy „[a] Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvaló-
sulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti”. Ezt az
alkotmányi rendelkezést az Alkotmánybíróság az esélyegyenlőség előmozdítását szol-
gáló állami cselekvés alapjának tekinti. Ennek megfelelően mondta ki a testület, hogy
„[az] Alkotmány a pozitív diszkriminációt mint az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölé-
sét célzó intézkedéseket, a 70/A. § (3) bekezdésében állami feladatként határozza meg.
Ebből egyértelműen következik, hogy a pozitív diszkrimináció valamely meghatározott
formájára alanyi jogként hivatkozni nem lehet, arra alkotmányosan követelés vagy
igény nem alapítható” [650/B/1991. AB határozat, ABH 1992. 660, 661]
A fentiekben megfogalmazott alkotmányos követelmények érvényesülése érdeké-
ben született meg – többek között – az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség elő-
mozdításáról 2003. évi CXXV. törvény.
Az egyenlő bánásmód követelménye a kötelezettektől azt kívánja meg, hogy tartóz-
kodjanak minden olyan magatartástól, amely bizonyos tulajdonságaik alapján egyes
személyek vagy személyek egyes csoportjaival szemben közvetlen vagy közvetett hát-
rányos megkülönböztetést, megtorlást, zaklatást vagy jogellenes elkülönítést eredmé-
nyez. Alapvetően tehát az egyenlő bánásmód követelménye az egyik oldalon negatív
kötelezettséget jelent: a kötelezettek nem sérthetik meg mások egyenlő emberi méltó-
ságát. Jogosulti oldalon ugyanakkor ez azt eredményezi, hogy mindenkinek jogosult-
ságként kikényszeríthető igénye van arra, hogy őt egyenlő méltóságú személyként ke-
zeljék. Ennek megfelelően az államnak az egyenlő bánásmód követelménye tekinteté-
ben a jogsérelmet elszenvedők számára elsősorban a jogsérelmekkel szembeni fellépés
eszközrendszerét kell biztosítania.
Az eleve hátrányos helyzetben levő személyek formálisan egyenlőként való kezelé-
se ugyanakkor a hátrányos helyzet konzerválásával járna. Ahhoz, hogy a hátrányos
helyzetben levő személyek ezt a hátrányukat ledolgozhassák, nem elegendő annak biz-
tosítása, hogy őket a többiekkel azonos jogok illessék meg, hanem olyan pozitív intéz-
17
TANULMÁNY
Page 18
kedésekre van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy a helyzetükből fakadó hátránya-
ikat csökkenteni, illetve megszüntetni lehessen. E pozitív intézkedések megtételére az
Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése alapján elsősorban az állam köteles, a tulajdon szo-
ciális kötöttsége [64/1993. (XII.22.) AB határozat] azonban emellett – a tulajdonjog
közjogi védelmének keretein belül – igazolhatja, hogy az esélyegyenlőség előmozdítá-
sa érdekében bizonyos kötelezettségeket az állam magánfelek számára is előírjon. Az
egyenlő bánásmód követelményével szemben azonban – az Alkotmánybíróság idézett
határozata szerint – az esélyegyenlőség előmozdítását szolgáló intézkedésekre jogosult-
ságként kikényszeríthető igénye senkinek nincsen.
IV. Befejezés
A közjó, a biztonság, a jogegyenlőség, a jogbiztonság és az emberi méltóság tiszte-
letének követelménye szorosan összeforrt a demokratikus jogállamisággal. A jogállami-
ság megvalósulása azonban nem csak elérendő cél, kivívott eredményei is védelemre
szorulnak. Korunkban a jogállami értékeket mind nemzeti, mind nemzetközi szinten
számos olyan kihívás éri, amely akár stabilitásukat is veszélyeztetheti. Ránk váró fel-
adat, hogy a társadalmi rend erkölcsi alapjainak oltalmazásával, példamutató magatar-
tásunkkal a mindennapokban is kiálljuk a jogállamiság értékeiért. A közjó megvalósítá-
sa – habár annak állami feladata sem csekély – elsősorban rajtunk múlik, s ebben ránk
– mint közéleti szereplőkre – különös felelősség hárul. A jobb, békésebb és igazságo-
sabb nemzeti és nemzetközi közélet megteremtésén fáradozni mindannyiunk kötelessé-
ge. Csak így hirdethetjük a Megváltó örökségét, amelynek egyik legfontosabb üzenete
az emberiség minden tagja egymás iránti kölcsönös szeretete és tisztelete.
Végezetül gondolataimat a Hittani Kongregáció Libertatis Conscientia kezdetű do-
kumentuma mindannyiunknak címzett útmutatásával zárom: A keresztény arra van hi-
vatva, hogy az igazságnak megfelelően cselekedjék, s hogy a „szeretet civilizációjának”
megteremtéséért munkálkodjék.
18
http://www.bvop.hu/download/kondorosi_0702.pdf/kondorosi_0702.pdf