Mikor lesz egyből, ötezer

2010.06.20
A levelem megírását egy fórumozó hozzászólása ösztönözte:

"Ne törődj a támadásokkal! Felvidéken Te soha nem leszel népszerű, mégpedig azért nem, mert itt a magyarok többsége gyáva! Nem mernek kiállni a saját jogaikért, inkább a másik arcukat is odatartják, ha pofon vágják őket, csak nehogy baj legyen belőle.
Még vagy 4-5 ezer magad fajta ember kellene és akkor talán el lehetne érni valamit.
Sok sikert a munkádhoz! De itt nem is a szlovák a legnagyobb ellensége a magyarnak, hanem a saját gyávasága. - Tisztelet a kivételeknek!!!"

Mikor ezt a hozzászólást elolvastam, az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Jól esett, hogy valaki elismerte a munkámat, mert akármennyire is kicsiny a sikerélmény, de ösztönzően hat. A másik szemem sírt, mert hiába mondogatom már lassan 4-5 éve, hogy csak akkor maradunk meg az ezerszáz éves hazánkban magyarnak, ha a gyávaságunkat félretéve végre a sarkunkra állunk, senki nem hallgatott rám.

Még 2006-ban kezdtem az autonómiázást, magyarul a SÜMSZI-zést (Saját Ügyeinket Mi Szeretnénk Intézni), - Sümszi-t akarunk, vagyis autonómiát -, azzal, hogy megszólítottam 2006 októberében az MKP akkori elnökét, hogy miért nem meri az MKP felvállalni az autonómia ügyét, hisz egyetlen egy törvény sem tiltja annak békés követelését.
Idézet a levélből: Az önrendelkezés bizonyos elemei már az 1994-ben Komáromban megtartott magyar polgármesterek nagygyűlésén megfogalmazódtak, de a szlovák koalíciós pártok által megzsarolt MKP 1998-ban lemondott az autonómia bármilyen formájáról, csakhogy a kormányba bekerülhessen, becsapva választóit és felrúgva a megválasztott képviselőik Komáromban kinyilvánított akaratát is.
Erre a felszólításra akkor Solymos Lívia, az MKP sajtószóvivője a médiák előtt ezt nyilatkozta : nem kívánnak reagálni a küldeményre. „Ennek több oka is van: egy MKP-s politikust sem szólítottak meg személyesen, ez egy olyan magánkezdeményezés, amely mögött nem áll releváns csoport” – nyilatkozta.

Tehát a felvidéki magyarság jogos igényeivel, az asszimilációellenes ténykedéssel az MKP csak akkor fog foglalkozni, ha azt egy személynek címezzük és ha azt több ezren tam-tam dobok kiséretében fogják követelni. Nagyon zavaros és alibista kibúvókeresés tartom ezt attól az MKP-tól, amely a felvidéki magyarok képviselőjének és egyetlen szlovákiai magyar pártnak titulálta magát, amely pártnak mindenfajta neki célzott követelés nélkül is a megmaradásunkért és a minket megillető azonos jogainkért kellett volna küzdenie, nem mellébeszéléssel, hanem látványos tettek kiséretében. Sajnos sohasem tette a föntebbieket, mert az 1998-as létrejötte után a kormánybakerülés ára a nemzeti érdekeink elárulása lett, és maradt a mekegés és makogás, hogy mit miért nem lehet megtenni.

A 2007-es duraysta puccs, Bugár eltávolítása után sem változott a helyzet, maradtak a szórványtanácskozások, az MO-s pénzelverések és a semmitmondó igéretek ilyen meg olyan javaslatok formájában. A helyett, hogy az MKP Bugár eltávolítása után nyíltan felvállalta volna a békés autonómia-küzdelmet, inkább a hatalomba való visszakönyörgés lett a párt főstratégiája. Ez is oka volt a mindenfajta autonómia-mozgalmak ellehetlenítésének, a mellébeszéléseknek és elhatárolódásoknak. Mikor mi huszonnégyen létrehoztuk 2007 nyarán a Dél-Fölvidéki Önrendelkezérért Tanácsot, a hatalom részéről, irredenták és bűnözők lettünk, mert szerintük azzal, hogy békésen követeltük az önrendelkezésünket, az ország szétzilálására törekedtünk. Az MKP a helyett, hogy az alakulófélben lévő békés autonómista mozgalom mögé felsorakozott volna (a mellé a reveláns szervezkedés mellé, amit egy éve hiányolt), inkább elhatárolódott tőlünk és elutasított mindenfajta kérést a részünkről, pl. ami a jogi segítséget illeti az állami szervek részéről irányunkban megnyilvánuló támadások, az ellenünk kezdett hajtóvadászat kivédése céljából. Hallgattak, amivel cserbenhagytak minket, pedig akkor már Csáky volt az elnök, Duray jobbkeze. Az eredmény nem maradt el: az autonómistákat az állami szervek hazugságok és törvénysértések árán is szétszedték, munkánkat ellehetelenítették, szervezetünket betiltották. Az MKP pedig továbbra is hallgatott és nem segített, nem nyújtott még jogi segítséget sem. Ellenem a mai napig büntetőjogi eljárás zajlik azért, mert autonómia-tervezetemet elküldtem megvitatás céljából az összes parlamenti képviselőnek, Ficonak és Gasparovicnak is. Ehhez is kértem az MKP-tól jogi segítséget, amit szintén nem kaptam meg.
Miután 2008-ban a Nomos Regionalizmust megszüntették, s fellebezésünket a Legfelsőbb Bíróság elutasította, az autonómista mozgalom egyéves békés küzdelem után megszűnt. Egyedül maradva tovább küzdöttem írásaimmal és nyilvános tüntetések formájában. A legtöbb megaláztatást, lenézést, nem a szlovák sovinisztáktól kaptam, hanem a saját fajtámtól: neveztek senkinek, hülyének, magamutogatónak és legutóbb már őrült fundamentalista voltam, mert azt mertem kérni, hogy a mostani szombati OT-tanácskozáson elmondhassam a 12-pontos javaslatomat a párt megreformálása érdekében. A válasz, amit az OT-tanácskozás előestéjén kaptam, az volt, hogy zártkörű rendezvényről van szó, tehát nincs lehetőség, hogy elmondhassam a véleményemet. Megint rólunk akarnak dönteni - nélkülünk. Nem értem, miért tartja magát továbbra is az MKP a magyarok egyedüli képviselőjének, ha egy magyar honfitársuk még a véleményét, hasznos javaslatait sem mondhatja el. Ez nagyon zavaros gondolkodás, mert ha zártkörű is a tanácskozás, arra a tíz percre behívhattak volna, elmondom a mondókámat, majd mindjárt távoztam volna, ők pedig lelkiismeretük szerint azt hasznosíthattak volna a javaslataimból, ami nekik tetszik. Nem kaptam rá lehetőséget. Én egymagamban egy palotaforradalomhoz kevés vagyok, a többi felvidéki magyar pedig inkább behúzott farokkal megint azoktól várja a megoldásokat a bajainkra, akik eddig tehetetlenül, nemakarom-módon csak a saját megélhetési politizálásukkal törődtek, inkább itthon maradtam és úgy döntöttem leírom mindazt, ami szerintem továbbra sem úgy történik, ahogyan egy autochton néptől és annak képviselőitől elvárható: tehát félelem nélkül a saját lábunkra állva békésen követelve azt, amire jogunk van, azonos jogokat, diszkrimináció-mentes életet és hogy a saját ügyeinket mi magunk intézhessük. Mindehhez nem gyáva megélhetési politikusokra van szükségünk, hanem tenniakaró és bátor érdekképvisetre. Tisztelet a kivételeknek!

Egy szlovák ezt írta saját nemzetéről: "Uraim, ismerem az enyéimet, többet vagyok köztük, mint a magyar barátaim között és nyugodt szívvel elmondhatom, hogy a maroknyi egyszerű szlovákon (ők is csak maroknyian vannak) és néhány inteligensebb szlovákon kívül a nagy többség nem valakik mellett drukkol ebben az országban - hogy fociszlenggel éljek - hanem valakik ellen. Önök ellen, tisztelt szlovákiai magyar állampolgárok. Nem akarják észrevenni? A benesi dekrétumokkal minden szlovák politikus kimondta, az elsődleges cél a magyarellenesség."
Így folytatta a szlovák nemzetiségű polgár: "Tudják, hogy mi az önök baja? Képtelenek határozottan politizálni. Stúr a mi érdekünkben több mint 150 évvel ezelőtt sokkal határozottabban kiállt, mint az Önök politikusai most. Bugár Béla bohóckodással próbálta maga mellé állítani a szlovák közvéleményt. Nem derültek rajta, hanem kinevették, és ez nem ugyanaz, és a bohóckirály ezt nem vette észre. Csáky pedig politikuscserkész, itt is keres, ott is keres, csak nem meri kimondani nyiltan és határozottan, hogy mit akar. Stúrék tudták, hogy a nemzeti tudatot előtérbe helyező európai országokban a kisebbségben éllő nemzetek, nemzetrészek csak úgy maradhatnak meg, ha autonómiájuk lesz. Azt is akartak kezdetben. Nem egy külön Szlovákiát, hanem Észak-Magyarország területén autonómiát a szlovákoknak, és ezt akarta Anton Hlinka atya is. A magyar politika ott hibázott, hogy akkor ezt az autonómia-kérelmet visszautasították, és így még nagyobb reakciós szlovák-nemzeti törekvésre adtak okot."

Nem az autonómia békés követelése az oka a mai feszültségeknek, hanem az, hogy a területi autonómiát nem követeljük még erélyesebben és nem lépünk fel határozottabban az alkotmányos jogainkért és nemzeti érdekeinkért.

Bíró Ágnes erre on-lájnos kérdésre:
"Ön hogyan vélekedik a "Felvidék" és az "Autonómia" szó használatától való ódzkodásról - gyakran még az MKP-s képviselők esetében is?"
ezt válaszolta 2007-ben:
"Az én személyes véleményem, hogy semmilyen "nyelvi aprítást" nem szabad elfogadnunk, a Felvidék kifejezés szerves része gazdag nyelvünknek, az autonómia pedig egy nemzetközileg elfogadott politikai intézmény."

Ha kedves Ágnes asszony ez mind így van, akkor az MKP programjában miért nincs benne az autonómia békés követelése, ha az EÚ-ban is elfogadott politikai intézmény az autonómia és annak követelése a szlovák alkotmánnyal sem ellentétes?

Tudom, ismerem a válaszokat: ellentétes ez a hatalomra való törekvésükkel. De akkor nem értem, hogy a felvidéki magyarságot ki is képviseli tulajdonképpen, ki küzd az érdekeinkért, ki akarja végre nekünk elmagyarázni, hogy csak akkor maradunk meg, ha a sarkunkra állva merjük követelni a jussunkat, a jogegyenlőséget s mindazt, ami szlovákokat is megilleti születésüktől fogva. Se többet, se kevesebbet.

Ki és mikor mondja meg az igazat nekünk?

Bósza János, Öregkomárom

Fölvidéken háromfajta magyar ember van

Szlovákia jogállam, vagy jogálom?