Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

Keresés a honlapon

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Mikor lesz egyből, ötezer

2010.06.20
A levelem megírását egy fórumozó hozzászólása ösztönözte:

"Ne törődj a támadásokkal! Felvidéken Te soha nem leszel népszerű, mégpedig azért nem, mert itt a magyarok többsége gyáva! Nem mernek kiállni a saját jogaikért, inkább a másik arcukat is odatartják, ha pofon vágják őket, csak nehogy baj legyen belőle.
Még vagy 4-5 ezer magad fajta ember kellene és akkor talán el lehetne érni valamit.
Sok sikert a munkádhoz! De itt nem is a szlovák a legnagyobb ellensége a magyarnak, hanem a saját gyávasága. - Tisztelet a kivételeknek!!!"

Mikor ezt a hozzászólást elolvastam, az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Jól esett, hogy valaki elismerte a munkámat, mert akármennyire is kicsiny a sikerélmény, de ösztönzően hat. A másik szemem sírt, mert hiába mondogatom már lassan 4-5 éve, hogy csak akkor maradunk meg az ezerszáz éves hazánkban magyarnak, ha a gyávaságunkat félretéve végre a sarkunkra állunk, senki nem hallgatott rám.

Még 2006-ban kezdtem az autonómiázást, magyarul a SÜMSZI-zést (Saját Ügyeinket Mi Szeretnénk Intézni), - Sümszi-t akarunk, vagyis autonómiát -, azzal, hogy megszólítottam 2006 októberében az MKP akkori elnökét, hogy miért nem meri az MKP felvállalni az autonómia ügyét, hisz egyetlen egy törvény sem tiltja annak békés követelését.
Idézet a levélből: Az önrendelkezés bizonyos elemei már az 1994-ben Komáromban megtartott magyar polgármesterek nagygyűlésén megfogalmazódtak, de a szlovák koalíciós pártok által megzsarolt MKP 1998-ban lemondott az autonómia bármilyen formájáról, csakhogy a kormányba bekerülhessen, becsapva választóit és felrúgva a megválasztott képviselőik Komáromban kinyilvánított akaratát is.
Erre a felszólításra akkor Solymos Lívia, az MKP sajtószóvivője a médiák előtt ezt nyilatkozta : nem kívánnak reagálni a küldeményre. „Ennek több oka is van: egy MKP-s politikust sem szólítottak meg személyesen, ez egy olyan magánkezdeményezés, amely mögött nem áll releváns csoport” – nyilatkozta.

Tehát a felvidéki magyarság jogos igényeivel, az asszimilációellenes ténykedéssel az MKP csak akkor fog foglalkozni, ha azt egy személynek címezzük és ha azt több ezren tam-tam dobok kiséretében fogják követelni. Nagyon zavaros és alibista kibúvókeresés tartom ezt attól az MKP-tól, amely a felvidéki magyarok képviselőjének és egyetlen szlovákiai magyar pártnak titulálta magát, amely pártnak mindenfajta neki célzott követelés nélkül is a megmaradásunkért és a minket megillető azonos jogainkért kellett volna küzdenie, nem mellébeszéléssel, hanem látványos tettek kiséretében. Sajnos sohasem tette a föntebbieket, mert az 1998-as létrejötte után a kormánybakerülés ára a nemzeti érdekeink elárulása lett, és maradt a mekegés és makogás, hogy mit miért nem lehet megtenni.

A 2007-es duraysta puccs, Bugár eltávolítása után sem változott a helyzet, maradtak a szórványtanácskozások, az MO-s pénzelverések és a semmitmondó igéretek ilyen meg olyan javaslatok formájában. A helyett, hogy az MKP Bugár eltávolítása után nyíltan felvállalta volna a békés autonómia-küzdelmet, inkább a hatalomba való visszakönyörgés lett a párt főstratégiája. Ez is oka volt a mindenfajta autonómia-mozgalmak ellehetlenítésének, a mellébeszéléseknek és elhatárolódásoknak. Mikor mi huszonnégyen létrehoztuk 2007 nyarán a Dél-Fölvidéki Önrendelkezérért Tanácsot, a hatalom részéről, irredenták és bűnözők lettünk, mert szerintük azzal, hogy békésen követeltük az önrendelkezésünket, az ország szétzilálására törekedtünk. Az MKP a helyett, hogy az alakulófélben lévő békés autonómista mozgalom mögé felsorakozott volna (a mellé a reveláns szervezkedés mellé, amit egy éve hiányolt), inkább elhatárolódott tőlünk és elutasított mindenfajta kérést a részünkről, pl. ami a jogi segítséget illeti az állami szervek részéről irányunkban megnyilvánuló támadások, az ellenünk kezdett hajtóvadászat kivédése céljából. Hallgattak, amivel cserbenhagytak minket, pedig akkor már Csáky volt az elnök, Duray jobbkeze. Az eredmény nem maradt el: az autonómistákat az állami szervek hazugságok és törvénysértések árán is szétszedték, munkánkat ellehetelenítették, szervezetünket betiltották. Az MKP pedig továbbra is hallgatott és nem segített, nem nyújtott még jogi segítséget sem. Ellenem a mai napig büntetőjogi eljárás zajlik azért, mert autonómia-tervezetemet elküldtem megvitatás céljából az összes parlamenti képviselőnek, Ficonak és Gasparovicnak is. Ehhez is kértem az MKP-tól jogi segítséget, amit szintén nem kaptam meg.
Miután 2008-ban a Nomos Regionalizmust megszüntették, s fellebezésünket a Legfelsőbb Bíróság elutasította, az autonómista mozgalom egyéves békés küzdelem után megszűnt. Egyedül maradva tovább küzdöttem írásaimmal és nyilvános tüntetések formájában. A legtöbb megaláztatást, lenézést, nem a szlovák sovinisztáktól kaptam, hanem a saját fajtámtól: neveztek senkinek, hülyének, magamutogatónak és legutóbb már őrült fundamentalista voltam, mert azt mertem kérni, hogy a mostani szombati OT-tanácskozáson elmondhassam a 12-pontos javaslatomat a párt megreformálása érdekében. A válasz, amit az OT-tanácskozás előestéjén kaptam, az volt, hogy zártkörű rendezvényről van szó, tehát nincs lehetőség, hogy elmondhassam a véleményemet. Megint rólunk akarnak dönteni - nélkülünk. Nem értem, miért tartja magát továbbra is az MKP a magyarok egyedüli képviselőjének, ha egy magyar honfitársuk még a véleményét, hasznos javaslatait sem mondhatja el. Ez nagyon zavaros gondolkodás, mert ha zártkörű is a tanácskozás, arra a tíz percre behívhattak volna, elmondom a mondókámat, majd mindjárt távoztam volna, ők pedig lelkiismeretük szerint azt hasznosíthattak volna a javaslataimból, ami nekik tetszik. Nem kaptam rá lehetőséget. Én egymagamban egy palotaforradalomhoz kevés vagyok, a többi felvidéki magyar pedig inkább behúzott farokkal megint azoktól várja a megoldásokat a bajainkra, akik eddig tehetetlenül, nemakarom-módon csak a saját megélhetési politizálásukkal törődtek, inkább itthon maradtam és úgy döntöttem leírom mindazt, ami szerintem továbbra sem úgy történik, ahogyan egy autochton néptől és annak képviselőitől elvárható: tehát félelem nélkül a saját lábunkra állva békésen követelve azt, amire jogunk van, azonos jogokat, diszkrimináció-mentes életet és hogy a saját ügyeinket mi magunk intézhessük. Mindehhez nem gyáva megélhetési politikusokra van szükségünk, hanem tenniakaró és bátor érdekképvisetre. Tisztelet a kivételeknek!

Egy szlovák ezt írta saját nemzetéről: "Uraim, ismerem az enyéimet, többet vagyok köztük, mint a magyar barátaim között és nyugodt szívvel elmondhatom, hogy a maroknyi egyszerű szlovákon (ők is csak maroknyian vannak) és néhány inteligensebb szlovákon kívül a nagy többség nem valakik mellett drukkol ebben az országban - hogy fociszlenggel éljek - hanem valakik ellen. Önök ellen, tisztelt szlovákiai magyar állampolgárok. Nem akarják észrevenni? A benesi dekrétumokkal minden szlovák politikus kimondta, az elsődleges cél a magyarellenesség."
Így folytatta a szlovák nemzetiségű polgár: "Tudják, hogy mi az önök baja? Képtelenek határozottan politizálni. Stúr a mi érdekünkben több mint 150 évvel ezelőtt sokkal határozottabban kiállt, mint az Önök politikusai most. Bugár Béla bohóckodással próbálta maga mellé állítani a szlovák közvéleményt. Nem derültek rajta, hanem kinevették, és ez nem ugyanaz, és a bohóckirály ezt nem vette észre. Csáky pedig politikuscserkész, itt is keres, ott is keres, csak nem meri kimondani nyiltan és határozottan, hogy mit akar. Stúrék tudták, hogy a nemzeti tudatot előtérbe helyező európai országokban a kisebbségben éllő nemzetek, nemzetrészek csak úgy maradhatnak meg, ha autonómiájuk lesz. Azt is akartak kezdetben. Nem egy külön Szlovákiát, hanem Észak-Magyarország területén autonómiát a szlovákoknak, és ezt akarta Anton Hlinka atya is. A magyar politika ott hibázott, hogy akkor ezt az autonómia-kérelmet visszautasították, és így még nagyobb reakciós szlovák-nemzeti törekvésre adtak okot."

Nem az autonómia békés követelése az oka a mai feszültségeknek, hanem az, hogy a területi autonómiát nem követeljük még erélyesebben és nem lépünk fel határozottabban az alkotmányos jogainkért és nemzeti érdekeinkért.

Bíró Ágnes erre on-lájnos kérdésre:
"Ön hogyan vélekedik a "Felvidék" és az "Autonómia" szó használatától való ódzkodásról - gyakran még az MKP-s képviselők esetében is?"
ezt válaszolta 2007-ben:
"Az én személyes véleményem, hogy semmilyen "nyelvi aprítást" nem szabad elfogadnunk, a Felvidék kifejezés szerves része gazdag nyelvünknek, az autonómia pedig egy nemzetközileg elfogadott politikai intézmény."

Ha kedves Ágnes asszony ez mind így van, akkor az MKP programjában miért nincs benne az autonómia békés követelése, ha az EÚ-ban is elfogadott politikai intézmény az autonómia és annak követelése a szlovák alkotmánnyal sem ellentétes?

Tudom, ismerem a válaszokat: ellentétes ez a hatalomra való törekvésükkel. De akkor nem értem, hogy a felvidéki magyarságot ki is képviseli tulajdonképpen, ki küzd az érdekeinkért, ki akarja végre nekünk elmagyarázni, hogy csak akkor maradunk meg, ha a sarkunkra állva merjük követelni a jussunkat, a jogegyenlőséget s mindazt, ami szlovákokat is megilleti születésüktől fogva. Se többet, se kevesebbet.

Ki és mikor mondja meg az igazat nekünk?


Bósza János, Öregkomárom

Fölvidéken háromfajta magyar ember van

Szlovákia jogállam, vagy jogálom?





Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:





HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona