Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

Keresés a honlapon

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Niet slovenského národa, je to len výmysel maďarskej propagandy

Masaryk: Niet slovenského národa, je to len výmysel maďarskej propagandy
Masaryk: Nincsen szlovák nemzet, ez csak a magyar propaganda kitalálmánya

2010.02.07.

Andrej Hlinka o základných požiadavkách pre slovenský národa - autonómiát követelt, ezért a csehek börtönbe vetették.

...na základe Masarykovho klamstva, že mocnosti Dohody nechcú súhlasiť s povojnovým vytváraním viacnárodných štátov, ... T. G. Masaryk: vo francúzskych novinách „Le Petit Parisien“ 14. 9. 1921 vyhlásil, že „Niet slovenského národa, je to len výmysel maďarskej propagandy“!




Najväčší líder slovenského národa Andrej Hlinka, VPSN

Milan Krajniak / Koláž Slávka Stankovičová (12.7.2002)


hlinka.jpg (9319 bytes)V škole sme sa učili, že v Uhorsku Slovákov za obhajobu slovenského národa zatvárali. Medzi politických väzňov v Uhorsku patril aj Andrej Hlinka. Málokto však vie, že táto Veľká Postava Slovenského Národa (VPSN) sedela nielen v uhorskej, ale aj v česko-slovenskej base. Andrej Hlinka bol totiž veľmi tvrdohlavý a nekompromisný politik. Aj vďaka týmto vlastnostiam bol najpopulárnejším slovenským politikom prvých štyridsiatich rokov 20. storočia.

Andrej Hlinka podobne ako Milan Hodža pochopil, že slovenská politika musí mať podporu širokých ľudových vrstiev. Vtedajšie Uhorsko bolo konfesionálne veľmi rôznorodé – s veľmi silným zastúpením luteránov či kalvínov. Liberálne prostredie vtedajšieho Uhorska nekorešpondovalo s konzervatívnou orientáciou obyvateľov Slovenska. Hlinka sa preto rozhodol vytvoriť svoju masovú voličskú základňu z konzervatívnych slovenských katolíkov. Najskôr podporoval celouhorskú ľudovú stranu grófa Zichyho. Po nesplnení sľubov voči Slovákom založil v roku 1905 Slovenskú ľudovú stranu. V roku 1913 sa Hlinka stal jej predsedom a zostal ním až do svojej smrti. V hospodárskej oblasti sa Hlinka sústredil rovnako ako Hodža na zakladanie svojpomocných družstiev. Jeho politické hnutie tak získalo potrebný sociálny rozmer nevyhnutný pri oslovovaní slovenského voliča.

Za údajné poburovanie pri predvolebnej kampani bol v roku 1906 Andrej Hlinka odsúdený na dva roky väzenia. Maďarská vláda sa nevedela zmieriť s tým, že vo voľbách získali Slováci „až“ sedem poslancov, z toho šiesti sa hlásili práve k Slovenskej ľudovej strane. Počas Hlinkovho pobytu vo väzení nariadil biskup Párvy vysviacku kostola v Černovej pri Ružomberku, kde Hlinka pôsobil ako kňaz. Veriaci však nechceli dopustiť vysvätenie kostola bez Andreja Hlinku. Vysviacka sa konala 27.10. 1907 a veriaci nechceli do Černovej pustiť delegácie na kočoch ani žandárov. Ružomberský slúžny dal príkaz strieľať. Žandári zastrelili 15 veriacich, 10 zranili ťažko a 60 ľahko. Proti tomuto masakru verejne vystúpili známe európske osobnosti ako nositeľ Nobelovej ceny B. Bjornson, L. N. Tolstoj, či anglický novinár Seton-Watson. Slovenská otázka sa prvýkrát stala otázkou medzinárodnou.

V roku 1918 vyriekol Hlinka pamätnú vetu, ktorou sa slovenská elita definitívne priklonila k česko-slovenskej orientácii: „Tisícročné manželstvo s Maďarmi sa nevydarilo, musíme sa spojiť s Čechmi.“ Jeho argumentom bola aj Pittsburská dohoda, ktorú podpísal T. G. Masaryk s predstaviteľmi amerických Slovákov a Čechov 31. mája 1918. Táto dohoda zaručovala Slovákom autonómne postavenie v Československu. Slováci sa od Čechov mali dočkať naplnenia svojho štátoprávneho programu predloženého cisárovi Františkovi Jozefovi v roku 1861. Pittsburská dohoda garantovala Slovákom v Československu vlastný snem, súdy a slovenčinu ako úradný jazyk.

Po skončení vojny v novembri 1918 však Masaryk s Benešom „zmenili pravidlá hry“. Pri vyjednávaní vo Versailles nebolo o autonómii pre Slovensko ani reči. Masaryk s Benešom presadzovali čechoslovakizmus a centralizmus. Hlinka mal oprávnený pocit, že Slováci boli podvedení. V auguste 1919 sa preto tajne vybral do Versailles, aby dohodové mocnosti informoval o nelichotivom postavení Slovenska v novovzniknutom Československu. Benešova a Masarykova pozícia však bola vtedy natoľko silná, že Hlinkove názory nikto nebral na vedomie. Po návrate na Slovensko československá vláda Hlinku zatkla a v Česku ho internovala. Z väzenia sa dostal iba vďaka poslaneckej imunite, keďže bol vo voľbách v roku 1920 zvolený za poslanca česko-slovenského parlamentu.

V roku 1925 sa Slovenská ľudová strana premenovala na Hlinkovu slovenskú ľudovú stranu. Pod týmto názvom vyhrala s 34 percentami na Slovensku parlamentné voľby a získala dvojnásobný počet hlasov oproti Hodžovým agrárnikom. Základným programovým smerovaním HSĽS bola požiadavka autonómie a obhajoba konzervatívnych hodnôt. S týmto programom získavala HSĽS od roku 1925 až do konca prvej ČSR viac ako 50% hlasov Slovákov.

V roku 1933 začali ľudáci organizovať Pribinove slávnosti v Nitre ako pripomenutie si 1100. výročia posvätenia prvého kresťanského kostola na Slovensku. Vláda si uvedomila, že Pribinove slávnosti by sa mohli stať demonštráciou podpory Slovákov Hlinkovej politike, preto prevzala organizáciu slávností do vlastných rúk. Oficiálnym rečníkom mal byť predseda vlády Malypetr. Stotisícový dav mu však nedal prehovoriť a na pleciach vyniesol na tribúnu Hlinku s Rázusom. Až po Hlinkovom príhovore a jeho výzve si ľudia vypočuli aj prejav predsedu vlády. Pribinove slávnosti tak vyzneli presne opačne, ako vláda dúfala. Bol to Hlinkov triumf. Ak si uvedomíme, že v Novembri 1989 prichádzalo na Námestie SNP v Bratislave cez 50 tisíc ľudí a vezmeme do úvahy, že v roku 1933 boli možnosti dopravy oveľa obmedzenejšie ako dnes, stotisícová účasť na Pribinových slávnostiach bola dôkazom neodškriepiteľnej Hlinkovej charizmy a autority. Podobu vtedajšej demokracie v Československu možno ilustrovať na tom, že desiatky účastníkov Pribinových slávností boli len za účasť na tomto podujatí vyhodené z práce. Viacero z nich skončilo vo väzení. Správy v novinách o priebehu Pribinových slávností boli cenzurované vládou.

V roku 1938 sa zdalo, že Hlinkovi sa predsa len podarí presadiť autonómiu pre Slovensko. V júni toho roku sa totiž premiér Hodža pridal k požiadavke česko-slovenského vyrovnania. Hlinka však 7. augusta 1938 zomiera. Jeho pohreb sa stal dňom zmierenia slovenských politikov. Hlavným rečníkom na jeho pohrebe bol práve jeho dlhoročný politický súper Milan Hodža. Jeho prejav vysielali naživo v rozhlase.

Po smrti bolo Hlinkovo meno zneužité gardistami. Sám Hlinka je dnes prirovnávaný k Mečiarovi, vraj to bol rovnaký populista. Opak je pravdou. Celých štyridsať rokov presadzoval Hlinka v slovenskej politike tie isté konzervatívne hodnoty a autonómiu pre Slovensko. Nikdy sa neodchýlil od svojho politického kurzu. Bol typom politika, ktorý nelavíroval, išiel za svojím cieľom a pre svoje presvedčenie bol ochotný nechať sa aj zavrieť. Slovenský národ to cítil, a preto ho dlhé desaťročia až do jeho smrti nasledoval. Odvtedy čakáme na politika so schopnosťou získať masovú podporu pre program, ktorý stojí za to presadzovať.

http://www.inzine.sk/article.asp?art=7425




Ako došlo k 14. marcu 1939

Ako došlo k 14. marcu 1939
Július Handžárik
V týchto dňoch si pripomíname už 70. výročie okolností vzniku prvej Slovenskej republiky v dramatickom roku 1939. V poldruhatisícročných slovenských dejinách je pritom máločo tak húževnato a s prepáčením, tak hlúpo zahmlievané a deformované, ako práve táto historická udalosť, hoci 20. storočie je storočím dostatku relevantného faktografického materiálu.
Rozpad Rakúsko-Uhorska v roku 1918 znamenal nacionálnu záchranu slovenského i českého národa. Situácia Slovákov v pomaďarčujúcom uhorskom žalári národov je dostatočne známa, ale treba pripomenúť, že ani Česi na tom neboli s procesom ponemčovania lepšie. Skôr naopak, veď podľa sčítania ľudu v roku 1921 činil percentuálny podiel občanov nemeckej národnosti v Čechách 32,6%, na Morave 20,6% a v Sliezsku dokonca 42,1%, kým na Slovensku podiel občanov hlásiacich sa k maďarskej národnosti (väčšinou násilne pomaďarčených Slovákov a pobalamútených maďarónov) činil spolu 21,3%.
Vznik Česko-Slovenska zastavil túto genocídnu asimiláciu a poskytol slovenskému i českému národu šancu na ich ďalší rozvoj v podmienkach národnej slobody a štátnej suverenity. Šancu, ktorá bola slovenskému národu zo strany českej politiky znemožnená už pred vznikom spoločného štátu a bola sústavne marená až do jeho zániku. Neuškodí, ak si pripomenieme aspoň hlavné udalosti, ktoré pozitívne alebo negatívne zásadným spôsobom ovplyvnili vznik, stabilitu i zánik česko-slovenského štátu.
Ak nechceme zabiehať až do predhistórie, musíme začať Clevelandskou dohodou Slovenskej ligy a Českého národného združenia z 22. 10. 1915 „o spojení českého a slovenského národa vo federatívnom zväzku štátov … s vlastným slovenským snemom, vlastnou štátnou správou a s vlastnou finančnou a politickou správou Slovenska“. Z nej principiálne vychádzal česko-slovenský zahraničný odboj počas celej prvej svetovej vojny, ona podmieňovala jeho podporu zo strany zahraničných krajanov i mocností Dohody a až do konca vojny ona predstavovala pre mocnosti Dohody model budúceho štátoprávneho usporiadania strednej Európy.
Ku koncu vojny sa však tento štátoprávny model budúceho Česko-Slovenska stal pre koloniálne zámery českej politiky už nevyhovujúci a tak na podnet T. G. Masaryka podpísali predstavitelia slovenských a českých spolkov 30. 5. 1918 Pittsburskú dohodu. V nej už predstavitelia Slovákov ustúpili od rovnoprávneho a plnoprávneho federatívneho usporiadania a prijali asymetrický model centralizovaného českého štátu s vágne formulovanou autonómiou Slovenska, o ktorej mali definitívne rozhodnúť až ľudom zvolení poslanci vo vlasti! Stalo sa to na základe Masarykovho klamstva, že mocnosti Dohody nechcú súhlasiť s povojnovým vytváraním viacnárodných štátov, hoci už vtedy súhlasili s vytvorením Kráľovstva Srbov, Chorvátov a Slovincov – neskoršej Juhoslávie. Pohoršený M. R. Štefánik dohodu nepodpísal. Podpísal ju však T. G. Masaryk, ktorý neskôr, keď bolo treba splniť v dohode zakotvenú autonómiu Slovenska, svoj vlastnoručný podpis niekoľkokrát celkom bezočivo zaprel! Ba nehanbil sa ani najhorších podlostí, keď napríklad vo francúzskych novinách „Le Petit Parisien“ 14. 9. 1921 vyhlásil, že „Niet slovenského národa, je to len výmysel maďarskej propagandy“! A o definitívnom usporiadaní Česko-Slovenska tiež nerozhodli vo vlasti slobodne zvolení zástupcovia ľudu. Naopak, rozhodli o tom „hezky-česky“ nikým nezvolení a len pražskou hradnou klikou vymenovaní „poslanci“ pražského „Dočasného národného zhromaždenia“. A rozhodli o tom 29. 2. 1920 (teda necelých sedem týždňov pred prvými parlamentnými voľbami!) prijatím definitívnej (!) ústavy štátu. V tejto ústave zbavili slovenský národ možnosti uplatniť svoje právo na sebaurčenie, vyhlásili českú fikciu „československého národa“ a „československého jazyka“ a spoločný štát Česko-Slovensko (tak je kodifikovaný vo všetkých medzinárodných zmluvách po skončení prvej svetovej vojny!) svojvoľne premenili na český unitárny štát „Československá republika“ – bez federácie, bez spojovníka i bez autonómie Slovenska i Podkarpatskej Rusi (tá bola dokonca k Česko-Slovensku pripojená s výslovnou podmienkou poskytnutia plnej autonómie!).
Bez akejkoľvek zaujatosti a na základe objektívnych faktov a udalostí musíme teda konštatovať, že česká politika svojím nacionalistickým egoizmom zmenila nádejné spolužitie Slovákov a Čechov v spoločnom štáte na dvadsaťročný zápas Slovákov o svoje základné národné práva proti českému vnútroštátnemu kolonializmu. Budúci rozklad a nevyhnutný rozpad Česko-Slovenska sa preto začal už pred jeho vznikom českými kolonialistickými podvodmi v Pittsburskej dohode 30. 5. 1918 a zavŕšil sa českým kolonialistickým deformovaním novovzniknutého štátu v Ústave ČSR 29. 2. 1920. Všetko ostatné bolo už len zápasom proti českému vnútroštátnemu kolonializmu a cestou k nevyhnutnému rozpadu tohto českého unitárneho štátu.
Pre objektívneho pozorovateľa je teda celkom jasné, že cesta k 14. marcu 1939 sa začala už od 30. 5. 1918 a najneskôr 29. 2. 1920 – všetky ďalšie rozhodujúce vnútroštátne udalosti, ktoré potom nasledovali, boli už len následkom a dôsledkom uvedených dvoch dátumov! Ešte predtým si však objasnime jeden veľmi pozoruhodný jav – nepriatelia slovenského národa a nášho najzákladnejšieho práva – práva na sebaurčenie ešte aj dnes pripomínajú, že slovenskí politici v rokoch 1918-1939 neusilovali o štátnu samostatnosť Slovenska, ale „len“ o autonómiu a že teda štátna samostatnosť prvej Slovenskej republiky je iba akýmsi „produktom slovenského separatizmu či dokonca fašizmu“. Argumentácia hlupákov pre hlupákov! Slovenskí politici po roku 1918 a hlavne po 29. 2. 1920 naozaj nemohli usilovať o štátnu samostatnosť Slovenska, lebo to bol v zmysle ústavy a zákonov českej ČSR protištátny trestný čin (Česi ich prenasledovali a zatvárali už aj za ich zápas o autonómiu Slovenska, zakotvenú v Pittsburskej dohode). To však nezbavuje nijaký národ práva na sebaurčenie – a práve to sa naplno prejavilo v kritických rokoch 1938 a 1939! Pripomeňme si teda aspoň niektoré hlavné udalosti z týchto kapitol moderných dejín slovenského národa: 28. 8. 1919 odcestovala delegácia Slovenskej ľudovej strany (A. Hlinka, F. Jehlička, J. Rudinský, Š. Mnoheľ a J. Kubala) tajne do Paríža na mierovú konferenciu, aby sa pokúsila o vyriešenie rovnoprávneho postavenia Slovenska vo vznikajúcom Česko-Slovensku. Na zákrok E. Beneša boli z Francúzska vyhostení a 9. 10. 1919 bol A. Hlinka protizákonne uväznený v Mírove – z väzenia ho vyslobodilo až jeho zvolenie za poslanca v prvých parlamentných voľbách.
28. 7. 1921 Konferencia veľvyslancov na podnet E. Beneša prisúdila Poľsku 25 slovenských obcí Oravy a Spiša ako náhradu za Čechmi neoprávnene obsadené poľské Tešínsko.
11. 1. 1922 predseda Slovenskej národnej strany Emil Stodola predložil E. Benešovi Memorandum o autonómii Slovenska s požiadavkou garantovať ju v Ústave.
3. 8. 1922 zjazd SNS vydal Žilinské memorandum, adresované prezidentovi ČSR, Spoločnosti národov a Konferencii veľvyslancov v Paríži s požiadavkou na autonómiu slovenského národa v zmysle samourčovacieho práva.
20. 9. 1922 české (!) organizácie v USA vydali v Clevelande vyhlásenie s požiadavkou včleniť autonómiu Slovenska do Ústavy ČSR.
1. 5. 1923 Slovenská liga v Amerike osobitným memorandom vyzvala prezidenta ČSR a pražské Národné zhromaždenie, aby bola Pittsburská dohoda včlenená do Ústavy ČSR.
Slovenská ľudová strana (neskoršie HSĽS) predložila v pražskom parlamente tri oficiálne návrhy na autonómiu Slovenska – 25. 1. 1922, 8. 5. 1930 a 19. 8. 1938. Všetky návrhy boli odmietnuté bez prerokovania v NZ! Pritom HSĽS vo voľbách 30. 9. 1923 získala 34,7% hlasov a bola až do roku 1945 najsilnejšou stranou na Slovensku.
Pod tlakom tohto českého centralizmu a vnútroštátneho kolonializmu 16. 10. 1932 vo Zvolene Andrej Hlinka a Martin Rázus vytvorili autonomistický blok HSĽS-SNS s cieľom zabezpečiť plnoprávne postavenie slovenského národa v „spoločnom štáte“ ČSR.
Česká politika reagovala na tieto oprávnené požiadavky Slovákov ich šikanovaním a väznením a arogantným odmietaním ich návrhov, hoci v nich nebolo nič „separatistické“, naopak, ich uplatnením by sa bola významne upevnila jednota a súdržnosť štátu. ČSR bola totiž od svojho vzniku terčom iredentistických a revizionistických snáh maďarských fašistov a po roku 1933 aj nemeckých nacistov a roky 1934-1937 boli doslova rokmi maďarsko-nemeckých iredentistických orgií! V dôsledku toho sa roky 1938-1939 stali rokmi rozkladu a rozpadu ČSR – a to aj s priamou pomocou „spojencov“ ČSR – Francúzska a Veľkej Británie, ktorých politika už od roku 1934 usilovne usmerňovala a podporovala Hitlera a Horthyho v ich expanzii proti slovanským štátom pod pláštikom „boja proti komunizmu“. V marci 1938 nepohli ani prstom, keď Hitler násilne pripojil demokratické Rakúsko k nacistickému Nemecku, naopak, Mníchovským diktátom v septembri 1938 a Viedenským diktátom v novembri 1938, v priamej spolupráci s nemeckými nacistami a maďarskými fašistami, územne tak oklieštili Česko-Slovensko, že sa stalo proti nemecko-maďarskej agresii bezbranným. Ani na tieto akty priameho ohrozenia však česká politika nereagovala opatreniami, ktoré by boli upevnili jednotu a súdržnosť štátu. Naopak, 1. 10. 1938 vláda (!) ČSR odstúpila Poľsku ďalšie územia Slovenska s vyše 10 000 občanmi slovenskej národnosti a po tomto jednoznačnom prejave lásky k slovenskému národu aj prezident Beneš zdupkal zo štátnej lode, ktorú po dvadsať rokov účinne poškodzoval svojím českým ultranacionalizmom a antislovakizmom. Dňa 5. 10. 1938 sa vzdal funkcie prezidenta ČSR a 22.októbra odletel do Veľkej Británie (Mám svůj plán – aeroplán!), kde potom veselo aj naďalej „československy“ prezidentoval až do konca vojny. V Česku na tento vývoj reagovali hlavne české fašistické organizácie zaktivizovaním svojej činnosti a ztintenzívnením svojich stykov s nacistickým Nemeckom.
Na uvedený dvadsaťročný nepriaznivý vývoj a na tieto posledné udalosti však museli reagovať aj slovenskí politici, ak nechceli pripustiť zničenie slovenského národa v tomto vriacom nemecko-maďarsko-českom fašistickom kotly. A reagovali na ne celkom správne a legálne:
6. 10. 1938 schválil Výkonný výbor HSĽS spolu so zástupcami ostatných politických strán na Slovensku Žilinskú dohodu a vydali spoločný Žilinský manifest o autonómii Slovenska a 8.11.1938 sa všetky politické strany na Slovensku (s výnimkou KSČ) zlúčili do HSĽS – Strany národnej jednoty.
Zaujímavá a symptomatická bola česká reakcia na uvedené sebazáchovné kroky slovenskej politiky: 21. 11. 1938 sa zjednotili aj všetky české strany do Strany národního sjednocení a po dlhom naliehaní zo strany HSĽS napokon 22.11.1938 schválilo pražské NZ ústavný zákon (!) č.299/1938 o autonómii Slovenskej krajiny, ktorým sa česká unitárna ČSR premenila na druhú Republiku Česko-Slovensko podľa znenia Pittsburskej dohody a všetkých medzinárodných mierových zmlúv z rokov 1919-1920 (teda nie na federatívne súštátie dvoch rovnoprávnych národných štátov podľa znenia Clevelandskej dohody!).
Pravda, túto slovenskú drzosť a „separatizmus“ bolo treba ihneď niečím vyvážiť a eliminovať. A tak už 12. 12. 1938 sekčný šéf č.s. Ministerstva zahraničných vecí Hubert Masařík sondoval u diplomatického zástupcu hitlerovského Nemecka Dr. A. Henckeho postoj Nemecka k slovenskej autonómii (!) – bol to prvý krok k chystanému českému vojensko-policajnému útoku proti autonómnemu Slovensku.
Výsledok sondovania sa asi zdal českým politikom priaznivý, a tak 15. 12. 1938 pražské NZ schválilo český fašistický Zmocňovací zákon, ktorý na dva roky umožnil pražskej vláde meniť vládnymi nariadeniami (!) všetky zákony, ba aj Ústavu Česko-Slovenska. Týmto prostým zákonom bola na dva roky vlastne zrušená aj platnosť Ústavného (!) zákona č.299/1938 o autonómii Slovenskej krajiny a boli zlikvidované aj posledné zvyšky demokracie v Česko-Slovensku. Českí nacionalisti a fašisti si tak proti Slovensku celkom uvoľnili ruky a ihneď to aj zneužili:
12. 2. 1939 sa na chate gen. Aloisa Eliáša v Nouzove pri Unhošti zišli na porade všetci českí členovia pražskej vlády, prezidentov poradca Feierabend a zástupca č.s. ministra zahraničia Hubert Masařík a dohodli sa na českom vojensko-policajnom útoku proti Slovensku! Tí istí spiklenci potom 15. 2. 1939 definitívne rozhodli o vojenskom útoku proti Slovensku, o čom Hubert Masařík bezodkladne informoval prezidenta RČ-S Dr. Emila Háchu, ale hlavne predstaviteľov Nemecka.
Udalosti potom už nadobudli rýchly česko-nacistický spád: V noci z 9. na 10. 3. 1939 vpadli české vojenské a četnícke jednotky na územie autonómneho Slovenska a vystrájali tu ako na cudzom okupovanom území, 10. 3. 1939 odcestovali so súhlasom (č.-s.!) prezidenta Dr. Emila Háchu do Berlína funkcionári českej fašistickej organizácie ANO (Akce národní obrody) a predložili nacistickému ministrovi W. Funckemu a jeho poradcom (A. Diehm, G. Altenburg a Ernst von Wieizsäcker) Memorandum o nemeckom riešení situácie RČ-S s dvoma českými alternatívami: Vytvoriť novú pražskú čs. vládu, ktorá „zlikvidije Židov, marxizmus a zvyšky benešizmu“ a bude spoľahlivým spojencom osi Berlín-Rím, alebo Rozdeliť Česko-Slovensko na dva štáty, pričom Slovensko má byť okupované Nemeckom (!) a „české země“ sa prispôsobia novému kurzu s tým, že „prevrátia český ľud na nemeckú vieru“.
Taká bola česká predstava o „usporiadaní“ českého a slovenského životného priestoru na začiatku roka 1939 – loď českého „spoločného štátu“ už bola de facto ponorená pod hladinou a tam sa českým pričinením snaživo prerábala na nemeckú ponorku! Český vojenský útok proti autonómnemu Slovensku a české fašistické memorandum z 10. 3. 1939 boli poslednými zámienkami pre Adolfa Hitlera, aby sa so zvyškom Česko-Slovenska (Resttschechei) porátal krátkym procesom. Oprávňovalo ho na to znenie Mníchovskej dohody (české narušenie vnútroštátneho mieru!) a mohol to celkom hravo urobiť vojenským zákrokom. On si však vybral riešenie mierové a aspoň formálne aj medzinárodnoprávne legálne: Slovákom ponúkol alternatívu nemecko-maďarskej okupácie alebo štátnej samostatnosti a Česi sa sami priplazili (tiež medzinárodnoprávne celkom legálne!) prosiť o ochranu Veľkonemeckej ríše proti Veľkonemeckej ríši, lebo okrem hraníc s touto ríšou malo Česko už len krátku hranicu s nevyzbrojeným Slovenskom!
Dr. Jozef Tiso, po opakovaných pozvaniach Hitlera, túto osudovú dilemu vyriešil celkom legálnou cestou a pre slovenský národ s najvýhodnejším výsledkom – cez č.-s. prezidenta Dr. Emila Háchu a cez právoplatné rozhodnutie Slovenského snemu. Výsledkom bolo legálne a ústavné vyhlásenie Slovenského štátu 14. 3. 1939, ktorý sa ústavným zákonom č.185 z 21. 7. 1939 zmenil na Prvú Slovenskú republiku. Bol to štát závislý od Veľkonemeckej ríše, mal autoritatívny politický režim a uplatnil aj protižidovské zákonodarstvo, ale bol vo všetkých týchto svojich atribútoch zo všetkých vtedajších európskych štátov najmiernejší a voči svojim občanom najtolerantnejší. V danej dobe a za daného stavu Európy bol pre Slovensko najvýhodnejší a dokázateľne výrazne pozdvihol štátnopolitické vedomie a kultúrnu i ekonomickú úroveň slovenského obyvateľstva.
Oproti tomu Dr. Emil Hácha, najvyšší predstaviteľ Republiky Česko-Slovenskej, spáchal z tohto najvyššieho politického postu priamu velezradu č.-s. štátu a po svojich opakovaných prosbách ponúkol na prijatí u Adolfa Hitlera Čechy a Moravu nacistickej Veľkonemeckej ríši ako vazalský kolaborantský štát – Protektorát Čechy a Morava - a Hitler naozaj dovolil Čechom tento štát vytvoriť. Mal svojho prezidenta, svoju vládu, svoje četníctvo, svoju armádu (tú českí fašisti po roku 1941 opakovane ponúkali Hitlerovi na východný front proti Rusom!), svoje súdnictvo i celú štátnu správu a mal dokonca aj svojho veľvyslanca v Berlíne – Františka Chvalkovského, posledného č.-s. (!) ministra zahraničných vecí v roku 1939, ktorý tento svoj post dostal ako odmenu za jeho aktívnu spoluprácu s hitlerovcami od roku 1937. Protektorát nemal štatút vojensky okupovaného územia, naopak, bol prvým európskym štátom, ktorý aktívne a bezvýhradne kolaboroval s hitlerovským Nemeckom. Čs. prezident Dr. Emil Hácha, pokračujúci vo svojej funkcii až do roku 1945 ako prezident Protektorátu Čechy a Morava, v kolaborantstve dokonca o vyše dva roky predbehol aj svetoznámeho nórskeho fašistického kolaboranta Vildkuna Quislinga, takže by sa najhorší prejav kolaborantstva s nacistami vlastne nemal nespravodlivo nazývať quislingovstvom, ale celkom jednoznačne háchovstvom! Nuž ale, nevďačnosť vládne svetom!
Pravda, svetom vládne aj hlúposť a neinformovanosť. Len tak sa totiž môže stať, že sebazáchovná akcia slovenských politikov v kritickom roku 1939 je českými a domorodými Čechoslovákmi - historikmi až dodnes vtĺkaná do hláv našich občanov ako „slovenský separatizmus“ či „zrada spoločného štátu“ a český egoizmus, vnútroštátny kolonializmus a aktívna česká fašistická spolupráca s hitlerovským Nemeckom je prezentovaná ako „německá nacistická okupace“.
Na tomto poli čaká slovenských historikov ešte veľa práce. Pravda, nebude to práca ťažká, veď 20. storočie je storočím dostatku až prebytku relevantných dokumentov a informácií – stačí po nich siahnuť a nebáť sa ich použiť. Problém je len v tom, či slovenskí historici naozaj dokážu byť súčasne slovenskými i naozajstnými historikmi.




Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:





HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona