Strasbourgi beadvány - Szlovákiát a bíróság itélje el.
2008.12.4
Nemzetközi jogász segítségét kérem ehhez a beadványomhoz.
Ez egy szövegtervezet, amit le kell még jogi nyelvre fordítani.
Közös érdek közös cselekvésre szólít, tehát csináljuk együtt.
10 napon belül elküldöm email formában, majd január 31-ig hivatalosan levélben is Strasbourgba kerül a Szlovákiát elitélő beadványjavaslat. Elég volt a mellébeszélésből és a hallgatásból, nyílt és békés konfrontációra van szükségünk, kezelhető keretek közé szorítva. Jog igazságának, az alkotmány valós értelmezésének és a jogegyenlőség emberi méltóságának a tiszteletben tartásával.
Előre is köszönöm.
Bósza János Észak-Komárom
Előzetes információs anyagként elküdve email formájában az Európa Tanács megfelelő bizottságához
----- Original Message -----
From: Bósza János
To: infopoint@coe.int
Cc: humanrights. info@coe. int
Sent: Saturday, December 06, 2008 3:49 PM
Subject: Strasbourgi beadvány - a bíróság itélje el Szlovákiát
Emberjogi Bíróság
European Court of Human Rights The Registry Council of Europe
F-67075 Strasbourg Cedex
France
infopoint@coe.int
Tisztelt Emberjogi Bíróság!
Ennek a beadványnak egy főcélja van, a Felébredés Doktrínája, önmagunk felébresztése, felszabadítása, az igazság és az igazmondás. Ne a társadalmi konvencióknak való megfelelni akarásból fakadóan tegyük a dolgunkat, hanem keressük meg azt a pontot, ami közös, amely egyformán szabad életteret biztosít minden embernek, minden népnek.
Alulírott Bósza János az alábbi bizonyítékokkal alátámasztva állítom,
hogy a Szlovák Köztársaság nem jogállam. mert a saját alkotmányában hirdetett jogegyenlőséget és emberi méltóságot nem tartja be. Diszkriminálja és másodrendű emberekké degradálta a magyar és a roma nemzetiségű állampolgárait. Dél-Szlovákia diszkriminációja a térség tudatos és jól megfontolt elsorvasztását jelenti. Célja a nem szlovák nemzetiségűek beolvasztása a szlovák nemzetbe, a nemzetállam további fenntartása és egy tiszta államnemzet létrehozása. Sajnos egyes szlovák politikusok szövetségre léptek a sovinizmussal és rasszizmussal, ezen poltikusok xenofób idegengyűlölete rossz irányba vitték el a két nép a magyar és a szlovák nemzet együttélését, ami a felvidéki magyar nép iránt érzett gyűlölettel párosul. Az effajta álpatriotizmus az Európai Únióban, ahol minden polgár egyforma, tartozzon bármelyik nemzethez, etnikai csoporthoz, nem megengedett. A felvidéki magyar nép nem nyomaveszett magyar nemzetrész akar lenni, hanem egy társnemzet.
Ezért kérem a tisztelt Emberjogi Bíróságot, hogy az Emberjogi Egyezmény 4., 6., 11., 13., 14. és 34. cikkeje alapján, valamint tizenkettedik kiegészítő jegyzőkönyv az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezményhez Róma, 2000. november 4., 1. cikkeje - a megkülönböztetés általános tilalma alapján az eljárást folytassa le. Egyúttal kérem az Emberjogi Bizottságot, hogy tekintsen el a 35. cikkeje - Az elfogadhatóság feltételeitől, mivelhogy Szlovákiában a megfelelő jogorvoslattal nem lehet élni, mert Szlovákiában ezek a témák az ország területi integritását és szuverenitását sértik, az alapvető emberi jogok a bűncselekmény kategóriájába kerültek. Az indoklásban előadott bizonyítékok alapján hozza meg a következő határozatot:
1. Kötelezze a Szlovák Köztársaság kormányát és a Törvényhozó Parlamentjét, hogy a képviselői esküjüknek megfelelően indítsanak vitát és fogadjanak el végrehajtási törvényeket és előírásokat a Szlovák Alkotmány 12. fejezete 1. és 2. bekezdésének értelmezésése tekintetében, hogy jobb és hatékonyabb törvények és rendeletek születhessenek, mivel jelenleg a SzK nem mindegyik állampolgára élvez egyenlő jogokat és méltóságot.
2. Itélje el a Szlovák Belügyminisztériumot, hogy alkotmánysértő módon és etnikai alapon diszkriminálta és korlátozta a polgár gyülekezési jogát. A belügyminisztérium háromszor hazugságokra és mondvacsinált okokra való hivatkozásul, alkotmánysértő módon nem jegyezte be a DFÖT, DFAT polgári társulásokat. Ezzel megsértette saját alkotmányának a 29..fejezetében garantált jogot a gyülekezésre, valamint a 12. (2) fejezetben garantált alapvető emberi jogot, hogy senkit sem szabad etnikai és nemzeti hovatartozása alapján diszkriminálni. Valamint a 12.fejezet (4) bekezdésében garantált jogot, hogy senkivel szemben nem szabad jogsértést elkövetni, ha alapvető emberi és szabadságjogával élni akar.
Egyezmény az emberi jogok és alapvető
szabadságok védelméről
Róma, 1950. november 4.
Az aláíró Kormányok, az Európa Tanács Tagjai,
11. Cikk: Gyülekezés és egyesülés szabadsága
a. Mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához és a
másokkal való egyesülés szabadságához, beleértve érdekei
védelmében a szakszervezetek alapítását és az azokhoz való
csatlakozásnak a jogát.
b. E jogok gyakorlását csak a törvényben meghatározott, olyan
korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus
társadalomban a nemzetbiztonság vagy közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megakadályozása, a közegészség, az erkölcsök, illetőleg mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek. Ez a Cikk nem tiltja, hogy e jogoknak a fegyveres erők, a rendőrség vagy az államigazgatás tagjai által történő gyakorlását a törvény korlátozza.
3. Itélje el a Szlovák Köztársaságot, miközben polgári elvű társadalmat hirdet, az alkotmánya csak egy nemzetet a szlovákok dominanciáját és jogegyenlőségét ismeri el. A minden népnek kijáró önrendelkezési jogot, hogy a saját ügyeit maga szeretné intézni (SÜMSZI) nem ismeri el, azzal a kitétellel, hogy az csak a szlovák népet illeti meg, a felvidéki magyar népnek nincsen joga a jogegyenlőségre, sem a méltóságteljes önrendelkezésre. Mindezt annak ellenére állítják, hogy az emberek (sok ember azonos akarata népi jogokat jelent) jogait, legyen bármilyen nemzetiségű az alkotmány 12.fejezete szerint elismeri. Tehát nem egy ember jogait, hanem az emberek, embercsoport, kollektívan ismeri el a jogegyenlőséget. Gyakorlatban az önrendelkezési jog, amit az Egyesült Nemzetek Alapokmánya megfelelően garantál minden nép számára, furcsa módon Szlovákiában az ország területi integritásának a szétzilálását jelenti. Ez a szlovák hozzáállás sérti az emberi közösség valamennyi tagjának veleszületett méltóságát, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen szabadságjogait, ami az igazságosság és a világbéke alapja.
Egyesült Nemzetek Alapokmánya:
1. cikk
a. Minden népnek (nép = emberek etnikai alapú megkülömböztetése) joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.
4. Kérem az emberjogi bizottságot foglaljon álláspontot célirányos vizsgálat keretén belül, hogy az EÚ-s állampolgárok Szlovákiában jogegyenlőségben és méltóságban egyformák-e, vagy sem. Valamint arra is kérek választ, hogy az emberek polgári és politikai szabadságjogai, alapvető emberi jogai tekinthetőek-e kollektív jognak, ha több tízezren ugyanazt kérik. Vagyis kollektív jognak tekinthető-e az önrendelkezési jog, az alkotmányos jogegyenlőségből kiindulva, ha sokan kollektívan, csoportosan ugyanazt kérik. A jog szerint egy ember nem kollektív, de három már csoportnak, kollektívnak tekinthető. Ezt a jogi formulációt a büntetőjog is ismeri. Ha egy csoport tagjainak egy és ugyanazon jogait sértették meg, vagyis a jogsértés ténye megállapítottá vált, megtörtént, akkor arra kérem az emberjogi bizottságot mondja ki, hogy a csoport és a kollektív jogai sérültek. Vagyis, hogy az egyéni polgári jogsérelem, a jogegyenlőség elvének a megsértése azonos okoból kifolyólag, az egy csoporthoz , etnikumhoz, néphez, kisebbséghez tartozó több polgár esetében a kollektív jogok sérelmét jelenti. Ha létezik kollektív jogsérelem, akkor léteznie kell kollektív jognak is.
5. Itélje el a Szlovák Köztársaságot a 2007.szeptemberi parlamenti döntés elfogadásának az okán, mert megerősítették a Benes-dekrétumok jogfolytonosságát, érvényességét. Mindezt teszik olyan helyzetben, amikor jogi értelemben bizonyítható tény, hogy a Benes dekrétumokat egy olyan egykamarás parlament fogadta el, ami alkotmányellenesen jött létre 1945-ben (akkori alkotmány szerint Csehszlovákia kétkamarás rendszer szerint működhetett volna). Ennek az illegális döntéseknek az alapján deportáltak egy olyan területről magyar nemzetiségű akkor még magyar állampolgárokat, ami a bécsi döntés alapján még Magyarországhoz tartozott. A határokat Magyarország és Csehszlovákia között az 1947-es februári párizsi békeszerződés rendezte csak. A kitelepítések fő oka egy „tiszta szláv nemzetállamhoz” vezető út, a csehszlovák nemzet létrehozása. Az 1946-os csehországi deportálások kíméletlensége és embertelensége mély nyomokat hagyott a szlovákiai magyarság tudatában. Különösen a rendőrség és katonaság által körbekerített magyar falvak, a jéghideg vagonok, a csehországi vasútállomások rabszolga-vásárra, török hódoltságra emlékeztető jelenetei-képei maradtak meg a kortársak emlékezetében. Népet csak földdel együtt lehet egy ország területéről eltávolítani, nem pedig földönfutóvá tenni, deportálni, rabszolga-vásárra hajtani.
Indoklás
A szlovák alkotmány az emberek jogegyenlőségét garantálja (Ľudia sú slobodní a rovní v dôstojnosti i v právach.), vagyis kimondja, hogy az emberek jogban és méltóságban szabadok és egyformák. Az alkotmány nem különbözteti meg ki szlovák, ki magyar, vagy más embercsoport tagja, ezáltal garantálja minden bármelyik néphez tartozó szlovákiai állampolgár azonos jogait, sőt az etnikai alapon történő hátrányos megkülönböztetést pedig tiltja, vagyis bármelyik nép fölérendeltségét, uralmát egy másik nép felett, így a szlovákét is a felvidéki magyar nép felett.
A felvidéki magyar nemzetrészt is megilletik ezek a jogok, ugyanis mi nem vagyunk "nemzetiségi kisebbség", vagy egyszerűen csak "nemzetiség", ahogyan a szlovákok minket hívnak, hanem a Felvidéki Magyar Nép vagyunk, a magyar nemzetrész szerves része. Szlovákiában élnek szlovák nemzetiségű, magyar nemzetiségű és roma nemzetiségű állampolgárok, az embereknek az SK alkotmánya garantálja a jogegyenlőséget. Tehát a nemzetiséget mindig konkretizálni kell, tartozzon az a kisebbségi, vagy a többségi nemzethez, néphez. A nemzetiség fogalmát csak egy néppel, vagy nemzettel lehet párosítani. Ha a szlovák nemzetiségű szlovák állampolgárnak joga van az önrendelkezésre, akkor ez az alkotmányos jog megilleti a magyar és roma nemzetiségűeket is. A szlovák alkotmány nem konkretizálja a nemzetiség fogalmát, hogy kire is kell vonatkoztatni, tehát azt lehet akár mindenkire, vagy senkire sem. Nemzetiségi kisebbségről beszél, azok jogait szabályozza, diszkriminatív módon jár el, de abszolúte nem említi, hogy ki a nemzetiségi kisebbség és ki a nemzetiségi többség, mert ha van nemzetiségi kisebbség akkor kell lennie nemzetiségi többségnek is. Az ő logikájuk szerint a nemzetiségi kisebbség a magyar, a roma és a többi nem szlovák nemzetiségű szlovákiai állampolgár. Így igyekeznek legalizálni a nemzetiség fogalmát, mindenfajta pontosítás nélkül. Erre a bizonyíték ott található a DFÖT-ös polgári társulások elutasításának az indoklásában. Az egyik indok az volt, hogy az önrendelkezés csak a nemzeteket illeti a nemzetiségeket nem. (Právo na sebaurčenie patrí len národom a nie národnostiam - MV SR, číslo: VVS/1-900/90-30 555 Bratislava: 07.08.2007) Ez egy olyan állítás, mintha azt mondanám egy híján húsz több, mintha húszból egyet elveszek. Ez egy ellentétes és tudatos dezinformáció, hazug állítás, mert a szlovák nemzet, a szlovákiai nemzetiségi többséggel azonos. Minden nemzetiség egy etnikumhoz, vagy nemzethez tartozik.
Tehát az a szlovák rögeszme, hogy a nemzetiségi kisebbség fogalma, azonos a nemzetiséggel és csak a magyar nemzetrészre (népre) és a többi etnikumra lehet vonatkoztatni, a szlovákság esetében pedig csak a szlovák nemzetről van szó, mintha a szlovákság nem lenne egyúttal a többségi szlovák nemzetiség szerves része, teljessen elfogadhatatlan, kirekesztő és megalázó cselekedet. Azt sugalja, mintha a szlovákság mint nemzet többet jelent, a többi népcsoportot, pedig egyszerűen alacsonyabb kategóriába sorolja, mintha ezek a népek nem is léteznének, a magyarság esetében mintha a felvidéki magyar nemzetrész nem is létezne. Efajta értelmezése az alkotmánynak korunkbeli árja fajelméletnek lehetne nevezni. Az a célja, hogy tagadja azt az ENSZ alapokmányába is foglalt jogot, hogy minden népnek joga van az önrendelkezésre. Ezzel az árja és apartheid elmélettel, magyarázattal, ezt a jogot csak önmagának a szlovákságnak ismeri el. A többi néptől ezt a jogot diszkriminatív és alkotmánysértő módom tiltja. Ezt egy szlovák írta a saját kormányáról, Ami a kisebbségek számára a legkevésbé kedvező
Jogi és alkotmányossági szempontból nézve nem törvényes magatartás, aki ez szerint cselekszik az manipulatívan felhasználja a törvényeket és alkotmánysértést követ el, ami rasszizmus jelent és diszkriminálja saját állampolgárait. A szlovák alkotmány különböző emberfajok, népek, nemzetek értékbeli különbözöségét, fölé- és alárendeltségét hirdető reakciós törvény, áltudományos elmélet. Ez az alkotmányos fajelmélet Szlovákiában ma elfogadott állami ideológiává vált. Ez egy szlovák apartheidet jelent, nem a bőr színe alapján, hanem anyanyelvi alapon történő megkülönböztetést jelent. Ez Közép-Európában, az EÚ-ban elfogadhatlan, hogy egy népcsoportot anyanyelvi alapon megkülönböztessenek, így jogsértés érje és diszkriminálva legyen.
A régi személyigazolványok is tartalmaztak egy olyan sort ahol a polgár nemzetiségét firtatták. Így nézett ki, nemzetiség: szlovák, vagy magyar, vagy cseh, vagy roma, vagy valami más. Tehát a nemzetiség fogalma akkor nem tartalmazott diszkriminatív elemeket, másodrendűséget, ahogyan az manapság történik. Ha kisebbségi jogokról van szó a szlovák nemzetet leszámítva a szlovák államnemzet mindenkit automatikusan diszkrimitatívan másodrendű polgárává (emberré) degradáltatja a többi szlovákiai nem szlovák eredetű népeket, s közben hamisan az alkotmányra és a törvényekre hivatkozva teszik mindezt. Szlovákia lakosságának 15% diszkriminálják alkotmány és törvénysértő módon. Ezt egy szlovákiai szlovák írta a felvidéki magyarokról : Nincs jó szándék
A gyülekezési jog megsértése Szlovákiában.
Manapság Szlovákiában egy polgári társulást (civil szervezetet), amely a hatályos törvények kereretein belül jött létre belügyminisztériumi bejegyzéssel, néhány nap után a Szlovák Nemzeti Párt (SNS-Slota nacionalista pártja) személyesen Slota elnök és Belousovová alelnök utasítására (nyomást gyakoroltak a belügyminisztérium alkalmazottjaira törvényt sértő módon) pár nappal a bejegyzés után megszüntették, meg lehet szüntetni. A kezdeményező bizottság elnökére (Bósza János) pedig ügyészségi feljelentést tettek, azzal a váddal, hogy az ország szétzilálására és etnikai alapon történő feszültséggerjesztésre törekszik. Természetesen ezek a vádak, mind-mind megalapozatlanok és hazug állítások, amelyek egy céljuk van az etnikai alapú diszkrimináció és a felvidéki magyarság további elnyomása (diszkriminálása), megfélemlítése és asszimilációja.
1sz. levél: Vitaindító: VITAINDÍTÓ
Szlovákiában az új koalíció idején azonban olyan gondolkodás került előtérbe, amely a civilizált világnak idegen: amit a törvény egyértelműen nem engedélyez, az tilos. A nacionalista soviniszta kormánynak nem célja a kisebbségi jogok védelme és kiszélesítése, ahogyan azt bármelyik nyugati demokrácia tenné, hanem éppen a kisebbségi jogok korlátozása.
Megpróbálom időrendi sorrendben leírni az elmúlt félév történéseit:
A Nomos Regionalizmus Polgári Társulásunkat csak negyedik nekifutásnak sikerült bejegyeztetnünk. Ezt megelőzőleg, szintén alkotmányt és törvényt (83/90 Zb.) sértő módon, háromszor beadványunkat a polgári társulásunk létrehozására - a szlovák Belügyminisztérium mondvacsinált okokra hivatkozásul - elutasította.
Múlt évben július 13-14 Komárno (Észak-Komárom) mellett lévő Dunamocson (Moča) faluban létrehoztuk a polgári társulásunk kezdeményező bizottságát. A szlovák médiák elég nagy teret biztosítottak ennek a kezdeményezésnek, mert fő célja a területi autonómia békés kikövetelése volt, az azonos jogok megadásának a mesgyéjén, a durva asszimiláció megállítása, a kétnyelvűség bevezetése és a gazdaságilag elnyomott déli régiók felvirágtoztatása érdekében. Itt meg szeretném jegyezni, hogy kezdeményezésünk nem etnikai alapú autonómiáról szólt, hanem polgári elvű, vagyis minden itt élő állampolgárnak a közös és azonos jogairól szólt.
Itt mellékelem az 2.sz. levelünket, Bósza-közlemény - 2007.7.17.
3.sz. levelünk: Nyílt levél - 2007.7.21.
A Belügyminisztérium az első beadványunkat augusztus első felében elutasította.
4.sz. levél: A szlovák belügy elutasította a társulás bejegyzését - 2007.8.9
5.sz. levél: A belügyminisztérium megrendelésre cselekedett - 2007.8.11
6.sz. levél: Brüsszelig is elmennek a szlovákiai autonómia ügyében - 2007.8.11
A fő ok az elutasításra, az volt, hogy Szlovákiában csak egy nemzet van a szlovák, ők önrendelkezhetnek, de a magyarok már nem, mert szerintük a kisebbségi népeknek nincsen joguk az önrendelkezésre, tehát hivatalosan is ledegradáltak minket másodrangú állampolgárrá. Az adót kötelesek vagyunk befizetni, de az azonos jogok minket már nem illetnek meg. Már Trianonban is kötelezték Csehszlovákiát, hogy a kisebbségben lévő népeknek meg kell adni azokat a jogaikat, hogy identitásukat és kultúrájukat megtarhatssák. Ezzel ellentétben az elmúlt 88 év alatt a felvidéki magyarság asszimilációs folyamatnak volt és vankitéve. Arányaiban 30%-ból, 9% alá csökkent az összlakosságot tekintve. Manapság az asszimilációs folyamatok legdurvább változatával találkozhatunk, amit gazdasági asszimilációnak nevezhetnénk. A nacionalista kormány ezzel tisztában van ezért védekezik foggal-körömmel az autonómia megvitatásának és bevezetésének a lehetőségétől, mert az megállítaná az asszimilációt, kivándorlást és azonos jogokat biztosítana minden szlovákiai állampolgárnak. Dél-Tirolban is mint egy jó probléma megelőző, elvándorlást megfékező és az osztrákok asszimilációját megállítandó megoldásként hozták létre. Mi is pontosan így képzeljül el, békésen, demokratikusan és a törvények, valamint az alkotmány tiszteletben tartása mellett szeretnénk bevezetni. Tárgyalás helyett a nacionalista kormány börtönnel és koncepciós perekkel fenyegette meg azokat akik az EÚ-ban jól bevált probléma megelőző megoldásokat szeretnék alkalmazni, magát az autonómiát és az azonos jogakat hirdetik.
7.sz levél 1.sz elutasítás fotomásolatai fotomásolatok az eredeti szlovák szöveggel - 2007.8.10
MV číslo: VVS/1-900/90-30 555
Augusztus közepén elküldtük a második beadványunkat is a Polgári Társulás
bejegyzésére
8.sz anyag magyar-szlovák szöveggel, alapszabályzattal:
DFÖT új beadvány
A beadványunkat megint elutasították az okok itt olvashatóak:
9.sz anyag magyar-szlovák szöveggel:
A kérvényünket megint elutasították - 2007.8.27
10.sz anyag: A szlovák belügy megerőszakolta a DFÖT beadványát
A szlovák belügyminisztérium szerint, aki autonómiát szorgalmaz az alkotmányellenes tevékenységet folytat. Aki tehát Szlovákia minden polgárának az azonos jogokat követeli az törvénysértés követ el.
Egy nacionalista nemzetállamban ahol az alkotmány csak a szlovák nemzetet ismeri el államalkotó tényezőként, ahol nem polgárok, hanem egy nemzet (szlovák) és másodrangú más anyanyelvű emberek élnek, nagyon nehéz jogállamról beszélni. Belügyminisztérium szerint a DFÖT beadványa (polgári társulási) alkotmányellenes, mert a szlovák alkotmány csak csak egy nemzet (szlovák) létét ismeri el, így az azonos jogok kikövetelése a szlovákiai magyar nemzetrész részére jogtalan, alkotmányellenes, vagyis bűnös aki az azonos jogokat követeli.
A szlovák alkotmányt is megerőszakolták 1992-ben, amikor a “Mi a Szlovák Köztársaság polgárai” helyett, “Mi, a szlovák nemzet” megfogalmazás kerül be az alkotmányba. Tudatosan kihagyták, ledegradálták a magyar nemzetrészt, hogy jogait, törvényes követeléseit ha egyszer azt majd kérni fogja, alkotmányellenesnek és jogtalannak tarthassák. A DFÖT a békés autonómiaharcot tűzte zászlajára, a belügy szerint ez alkotmánellenes tevékenységet jelent.
11.sz levél: Bósza alkotmánymódosítást javasol
12.sz. levél: My občania Slovenskej republiky...
13.sz. levél: Bósza žiada v ústave zmeniť preambulu
14.sz. levél: Existuje aj maďarský národ
Vajon az 550 ezer magyar nemzetiségű állampolgára Szlovákiának, jogi értelemben egyáltalán létezik? Vagy csupán másodrendű polgára ennek az un. jogállamnak, amit Szlovákiának hívnak.
15.sz. levél:Bósza alkotmánymódosítást javasol
“A jogállam kifejezést (németül) először Robert von Mohl jogászprofesszor, az 1848-as német nemzetgyűlés tagja használta az állami szervek, elsősorban a rendőrség (megj. CA: a DFÖT törvényes beadványát a rendőrség hazugságokra hivatkozva elutasította) önkényének ellenálló jogrendre. Mohl az amerikai alkotmányosság vívmányait kívánta a német államjogba átültetni. A jogállamiság fogalma a II. világháborút követően kapott különös hangsúlyt, a weimari demokrácia csődjével kapcsolatban. Adolf Hitler választásokon elnyert hatalma ugyanis bebizonyította, hogy a demokrácia önmagában nem jelent garanciát a jog érvényesülésére, mert elképzelhető, hogy a mindenkori többség korlátozza a kisebbségek jogait (megj. CA: a magyar nemzeti kisebbségnek - Felvidéki Magyar Népnek - nincsen joga az önrendelkezésre, ez a szöveg áll a DFÖT elutasító levélben) , vagy olyan embereket (megj. CA: Slota, Čaplovič) emel hatalomba, akik a jog fölé lépnek.”
16.sz. anyag: A DFÖT elutasítási anyaga magyarul
Slota kijelentései is szélsőségesek: xenofób és rasszista hangulatot keltenek. Ezért az illetkékes szerveknek meg kéne vizsgálni, hogy egy ilyen párt egyáltalán létezhet-e Szlovákában.
Visszadobták a harmadik beadványunkat is lásd:
17.sz. anyag: Szlovákia többé nem jogállam
Deccember 10-én kipostáztuk a negyedik beadványunkat is. Ezt egy új a OZ Nomos Regionalizmus PT névvel. December 29-én figyelmeztettük a Belügyminisztériumot, hogy a 83/90 Zb. Kifolyólag a 10 napon belüli válaszadást elmulasztották és ezáltal törvényt sértettek, kértük a PT azonnali bejegyzését. Ezt a döntésüket egy január 4-én elküldött levelükben december 21-i visszadátumozással meg is tették, mert elutasítani már nem volt módjukban. A 83/90 Zb §9 (1) törvény előírja, hogy a bejegyzési dátumnak azonosnak kell lennie a postázási dátummal. Ha január 4-én küldték el akkor csak a január 4-i dátumot tüntetthették volna fel, mint bejegyzési dátumot. Ez helyett törvénysértő módon a december 21-t jelölték meg, mint a polgári társulásunk létrejöttének a dátumát, mert ebben az esetben, ha ez nem így lett volna a §7 (3) és a §9 (1) nem sértették volna meg. Tehát egyértelmű, hogy már a bejegyzési folyat alatt is a belügyminisztérium törvényt sértett. Miután a SNS tudtára jutott a PT mégiscsak bejegyezték, Slota és Belousovová azonnal támadásba lendültek és minket (Nomos Regionalizmust) kézdtek támadni, hogy törvényt sértettünk azzal, amit nem is csinálhattunk mivehogy nem is léteztünk. A mai napig sem adószámunk (DIC), sem statisztikai számunk (ICO) nincs. Az alakuló közgyűlésünket sem tudtuk megtartani, mert a Belügyminisztérium január 18-án állítólagos törvénysértésekre való hivatkozásul, amiket el se követhettünk, mert nem fejtettünk ki semmiféle tevékenységet, a PT-t betiltották. Abszurd vádakkal illettek minket, hogy etnikai feszültséget keltünk, az ország szétzilálására törekszünk. Aki itt törvényt sértett az az állam mert a polgár alapvető alkotmányos jogait sértő és durva módon megsértette. Sőt január 15-én személyemre (Bósza János) büntetőjogi eljárást kezdeményeztek, megfélemlítés gyanánt. A Szlovák Alkotmány szerint §2 (fejezet)szerint a polgároktól származik az államhatalom, akik ezt választott képviselőiken keresztül, vagy egyenesen is gyakorolhatják. A 34 fejezet szerint mindenkinek garantálva van a szabad gondolkodás elve, írásban szóban és ezt nem szabad cenzúrázni. A 29 fejezet szerint mindenki szabadon gyülekezhet polgári társulásokban.
A 30 fejezet szerint minden polgárnak joga van részt venni az őt érintő problémák megoldásában. A 34 fejezet szerint a kisebbségi népcsoportokhoz tartozó szlovákiai állampolgároknak jogukban van az őket érintő dolgok megoldásában részt venniük.
18.sz. anyag: Bejegyezték Bósza szervezetét
19.sz. anyag: Nomos kontra SNS, polgári elv kontra nemzeti nacionalizmus
20.sz.anyag: Felszámolták Bósza társulását
21.sz anyag: Belügyminisztérium megszüntette...20008.1.28
22.sz.anyag: Újabb szlovákiai "államcsíny": az SNS kezdeményezésére beszüntették a Nomos Regionalizmust
23.sz.anyag: Slota javaslatára megszüntették Bósza szervezetét
24.sz.anyag: Bósza betiltva, a pospolitosť virul
Az autonómia-tervezetünk, amit elküldtem az összes szlovákiai parlamenti képviselőnek javaslat formájában, amit a szlovák alkotmány nem tilt, ez okozott újabb vitát, mert ez a javaslat állítólag az ország szétzilálását segíti elő és alkotmányellenes cselekedet volt. Ezek után kihívtam Slota urat egy TV-s vitára, amit el is fogadott, de végül is a helyettesét p. Belousovovát küldte el. Ebben a vitában az Ön nevét és tevékenységét is megemlítette, nem éppen pozitív értelemben.
Itt a link a TV műsorra Ta3 2008.1.14-én, 19.55-kor.
25.sz. anyag: Bósza - Belousovová TV-s vita
Ebben a polgár kontra nacionalista kormány vitában, a polgár jogai nagymértékben károsodtak, az államhatalom részéről a törvények nem betartása végett. Sajnos itt tudatos és szándékos törvénysértésekről van szó. Ma etnikai alapon velünk szemben követték el, holnap a szlovák nemzetiségűekkel is ezt megtehetik. Ehhez kérem az Ön segítségét, mivelhogy idehaza a sorozatos törvénysértések után saját magamat is és családom biztonságát is veszélyeztetve érzem. Mi nem sértettünk törvényt, mégis az államhatalom szervei és egyes politikusok támadásainak vagyunk kitéve. Meggyőződésen, hogy mindez ellentétes az EÚ jogrendszerével és annak emberjogi normáival.
Az elfogadott dokumentum tehát:
Határozat a szlovákiai viszonyok II. világháború utáni rendezéséről szóló háború utáni dokumentumok érinthetetlenségről.
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa a következő nyilatkozatot hozza:
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa
- nem felejtve a II. világháború áldozatainak szenvedéseit, elítélve a kollektív bűnösség elvét,
- elutasítva a szlovák és csehszlovák szervek törvényeinek, dekrétumainak, szerződéseinek és egyéb háború utáni döntéseinek megkérdőjelezésére és revíziójára irányuló kísérleteket, amelyek a háborút követő vagyoni és jogi rendezés módosítását jelentenék,
- tiszteletben tartva a győztes hatalmak és a vesztes államok közti békemegállapodás figyelembe véve az 1946. február 27-én kelt, a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcseréről szóló egyezményt, az 1947. február 10-i, Magyarországgal kötött békeszerződést és az 1949. július 25-i Csorba-tói Egyezményt,
- a jó szomszédi kapcsolatok fejlődését kívánva a Magyar Köztársasaggal,
- a múlt integrációs felvállalásában jövőbe tekintve és a II. világháború befejezésével, valamint annak kimenetelével összefüggő kérdések felvetésének lezárására irányuló szilárd elhatározással .
kijelenti, hogy
1. a háborút követő rendezés keretébe tartozó alkotmányos, törvényi és politikai döntések elfogadása más európai államokhoz hasonlóan a II. világháború és a nácizmus veresége következményeként történt valamint a potsdami konferencia eredményeibe foglalt nemzetközi jogi elvek alapján,
2. a Csehszlovák Köztársaság reprezentatív szervei és a Szlovák Nemzeti Tanács háború utáni döntései nem okoznak diszkriminációt, és jelenleg nem képezhetik új jogi viszonyok létrejöttének alapját,
3. az azokból eredő jogi és tulajdonviszonyok kétségbe nem vonhatók, érintetlenek és változatlanok. (vége)
A jogsértést Csehszlovákia esetében az is bizonyítja, hogy Benes önjelölt elnök, aki 1945-ben az új csehszlovák kormánytagokat Moszkvából Kassára a vonatban menetközben nevezte ki. Azért jogi értelemben Benes önjelölt mivelhogy 1938 őszén hivatalos formában lemondott az elnöki tisztségéről és elhagyta Csehszlovákia területét. Ezt követően az új Csehszlovák kormány (1938) jóváhagyta és elismerte a szlovákok autonómiáját. Ennek miniszterelnöke a Hlinka Szlovák Néppártja vezetője, Jozef Tiso lett egészen a következő év március 9-éig. A helyzetet kihasználva Magyarország érvényre juttathatta revizionista politikáját: Német- és Olaszországot rábírta az első bécsi döntés meghozására (1938. november 2.), aminek eredményeképpen visszacsatolhatta a mintegy 85%-ban magyar lakosságú déli területeket, Szlovákia kb. egyharmadát. Ezt látva az összes szlovákiai párt (a kommunistákon kívül) önként egyesítette erőit, és létrehozta a Hlinka Szlovák Néppártja – Szlovák Nemzeti Egységpárt nevű szervezetet, ami magában hordozta a későbbi önkényuralmi rendszer kialakulásának lehetőségét (két héttel később ugyanez történt Csehországban is). 1939 januárjában hivatalosan betiltottak minden pártot a HSzNP – SzNEP-n, a Deutsche Partei-on és az Egyesült Magyar Párton kívül.
Március 9-én cseh csapatok szállták meg Szlovákiát, Tisót pedig lemondatták. A türelmét vesztett Hitler március 13-án magához hívatta a politikust, és megparancsolta, hogy azonnal kiáltsa ki Szlovákia függetlenségét német védnökség alatt, és azzal fenyegetőzött, hogy ellenkező esetben az országot felosztatja a magyarok és a lengyelek között. Tiso telefonon megegyezett Emil Hácha cseh elnökkel és Karl Sidor szlovák miniszterelnökkel a parlament összehívásáról, hogy döntsön ebben a kérdésben. Március 14-én a szlovák parlament egyhangúlag kikiáltotta a függetlenséget, a német csapatok pedig másnap bevonultak Cseh- és Morvaországba. Ez a „függetlenség” messze nem volt reális, csak a Prágával fennálló viszony változott. Szlovákia német szatelit állam lett. Az új szlovák állam német nyomásra antiszemita törvényeket vezetett be. 1942 márciusában megkezdődött a szlovák zsidóság deportálása. Összesen kb. 70000 zsidót és cigányt deportáltak munka- és haláltáborba a világháború során Szlovákiából. Amikor a Vörös Hadsereg elérte Szlovákia határát, és felkelés tört ki. A németek Tiso hívására megszállták a bábállamot, leverték a lázadást, és – immár megállíthatatlanul – újrakezdődtek a deportálások. 1945. április 4-én a szovjetek elfoglalták Pozsonyt, ekkor megszünt a „klerofasisztának” kikiáltott
Szlovák állam. Ez a fasiszta állam az utolsó pillanatig kitartott a fasiszták oldalán. Tehát Szlovákis, a szlovákok ugyanolyan vesztesei lettek a Második Világháborúnak, mint Magyarország.
Itt szeretném megjegyezni, hogy a tisoi fasiszta állám elsőként csatlakozott Németországhoz, amikor az 1939-ben megtámadta Legyelországot, Magyarország utolsóként. Magyarország Budapest elfoglalása után, 1945 januárjában, hadat üzent Németországnak és a győztesek oldalán folytatta a háborút. Szlovák fasiszta állam csak az utolsó városa elfoglalása után 1945 április 4- után szünt meg. Tehát ilyen értelemben Szlovákia, a szlovákok ugyanolyan vesztesei voltak a második világháborúnak, mint a magyarok. Ezért is érthetetlen, hogy a Benes-dekrétumok miért csak a csehszlovákiai magyarokat vádolta kollektív módon háborúsbűnösséggel. (BJ)
A magyargyűlölő Eduard Beneš; 1935. december 14-én választották köztársasági elnökké, majd 1938. október 5-én önként lemondott elnöki tisztségéről. Az elnöki tisztségről ugyan lemondott, de amit a magyar és a német nemzet ellen ezután produkált, az Európa történelmének legszégyenletesebb eseményei közé sorolható. A felvidéki magyarság törvényesített boszorkányüldözése tehát elkezdődött egy olyan köztársasági elnök dekrétumai alapján, aki nem volt köztársasági elnök, egy olyan Csehszlovákiában, amelynek nem volt törvényhozó testülete, hiszen az „Ideiglenes Nemzetgyűlés“ alkotmányellenesen csak 1945. október 28-án alakult meg, s csak 1946. március 28-án hagyta jóvá azt az alkotmánytörvényt, amellyel törvénnyé nyilvánította mindazokat a köztársasági elnöki alkotmánydekrétumokat és dekrétumokat, amelyeket az 1940. október 15-i 2. számú köztársasági alkotmánydekrétum 2. §-a alapján adtak ki, mégpedig visszamenőleges hatállyal. Egy alkotmányellenesen működő testület a világ szeme láttára legalizálta azokat a magyar- és németellenes dekrétumokat, amelyeket még a hatályba lépésük előtt brutálisan végrehajtottak.(vasárnap.com)
A 88/1945 sz. elnöki dekrétumra való hivatkozással a második világháború utáni csehszlovák kormányzat egyik legkegyetlenebb megtorló akcióját hajtották végre, amely valójában a magyarok deportálását jelentette. 1946 szeptemberének végétől magyarok tízezreit, egyes adatok szerint mintegy 60-70.000 főt szállítottak erőszakkal kényszermunkára Csehországba, döntően a korábban németek által lakott vidékekre. A kitelepítést a visszatérés lehetősége nélkül, közmunka kötelezettségre hivatkozva rendelték el, a kitelepítettek otthonaiba azonnal szlovák telepeseket költöztettek. Épületeiket, bútoraikat, gazdasági felszereléseiket és állatállományukat az állam elkobozta, bankszámláikat befagyasztották. A katonai tervek alapján előkészített kényszer-kitelepítés “1946. november 19-én kezdődött a hajnali órákban. A hadműveletek pontos terv szerint zajlottak le. Egy vagy két falut katonai egységek zártak körül, majd az előre elkészített névjegyzékek alapján felszólították az elszállítandó családokat a csomagolásra. A száműzendőkkel közölték, hogy eddigi lakóhelyüket el kell hagyniuk, ingatlanukat, állatállományukat és mezőgazdasági felszerelésüket elkobozzák. A döntés ellen nem volt jogorvoslat. A kijelölt családokat katonai tehergépkocsik szállították a legközelebbi vasútállomásra, ahonnan szigorú őrizet mellett elindultak Csehországba. Az akció 99 napig tartott, 1947. február 25-én ért véget”.
A munkaképes férfiakat és nőket a szó szoros értelmében emberpiacra vitték, túlnyomó többségükben cseh gazdaságokban mezőgazdasági cselédmunkát végeztettek velük, sokszor minden fizetség nélkül. Az ellátatlan betegek, valamint az öregek és a gyermekek közül többen meghaltak útközben, vagy a célállomásra érkezés után.
Azok, akik túlélték a deportálásokat és évek múlva vissza tudtak térni szülőföldjükre, a mai napig semmilyen erkölcsi vagy anyagi kárpótlásban nem részesültek.(KM)
A szlovák kulturális tárca vezetője ,,a legtekintélyesebb szlovák történészek"-re hivatkozva sajtóközleményben erősítette meg a TA3 szlovák hírtelevíziónak adott szombati (2007.10.8) nyilatkozatát, melyben azt állította, hogy a II. világháború után a felvidéki magyarokat nem azért telepítették Magyarországra, mert magyar anyanyelvűek voltak.
Marek Madaric értelmezésében a magyarok akkor azért kényszerültek (mintegy százezren) szülőföldjük elhagyására, mert "árulók és kollaboránsok voltak." A miniszter, válaszul az állítását kifogásoló sajtóbírálatokra, a TASR szlovák hírügynökség sajtószolgálatánál megjelent nyilatkozatában adott nyomatékot korábbi szavainak, mondván: a Magyarországra telepített magyaroknak azért kellett menniük mert "magyar állampolgárságuk miatt" az akkori Csehszlovákiában idegen állampolgároknak számítottak.
A magyar-szlovák kapcsolatokra és a Benes-dekrétumokra szakosodott szlovák történészekre, Ladislav Deákra és Jozef Benóra hivatkozó miniszter "szükségesnek tartja leszögezni, hogy Benes elnöknek a Csehszlovák Köztársaság területén tartózkodó magyarokat, illetve idegen állampolgárokat érintő dekrétumai az államilag megbízhatatlan, valamint az idegen állampolgárságú személyekre vonatkoztak." Ennek megfelelően a lakosságcseréről rendelkező magyar-csehszlovák kormányközi szerződés a háború utáni Csehszlovák Köztársaság területén tartózkodó magyarokra nem mint csehszlovák állampolgárokra, hanem mint a magyar állam polgáraira vonatkoztak - fejtegette a miniszter.
Marek Madaric szerint egyesek "ugyanis vagy elfelejtik, vagy tudatosan elkendőzik azt a körülményt, hogy amikor az 1938-as bécsi döntés nyomán Magyarország megszállta Dél-Szlovákiát, akkor az e területen élő, csehszlovák állampolgársággal bíró magyar nemzetiségűek önkéntesen, és az akkori tanúságok szerint örömmel döntöttek a megszálló hatalom idegen állampolgárságának felvétele mellett. Ez az állampolgárságuk 1945 után is megmaradt. Az említett lakosságcsere keretében...vagy maguktól menekültek el a nyilaskeresztes jelvények viselői, az árulók és kollaboránsok, és azok a magyarok, akik részt vettek a megszálló hatalom közigazgatásában, vagy kitelepítették őket. Ebben az időszakban tehát vagy a - bírósági döntés nyomán - kollaboránsnak és árulónak minősített magyarokként, vagy a lakosságcseréről szóló államközi szerződés alapján idegen, egy időben a Csehszlovák Köztársasággal szemben ellenségesnek minősülő, háborúzó állam polgáraiként lettek kitelepítve" - fogalmaz a szlovák miniszter, aki tagadja a cseh történész, Karel Kaplan megállapításait, miszerint a magyarokat "vad erőszakkal toloncolták ki" az országból.
Madaric úgy tudja, hogy Kaplan ismereteit tekintélyes történészek soha nem támasztották alá, ellenben mindez a csehországi németek kitelepítését illetően igaz.(MTI)
Szarka LászlÓ: A csehszlovák kitelepítési tervek legfőbb érveként Vladimír Clementis a külügyi államtitkár a „csehszlovák nép meggyőződésére” hivatkozik, amely szerint „a németek és magyarok transzfer útján való eltávolítása nélkül nem lehet biztosítani államunk rendes és nyugodt fejlődését, sem a közép-európai tartós békét és stabilitást”. Clementis feljegyzése szerint Vorosilov kijelentette: „csupán a Szovjetunió támogatására számíthatunk a kitelepítés ügyében, de ha 3 millió szudétanémetet úgyis átdobtunk a határon, a helyükre 300 ezer magyart könnyen áttelepíthetünk”. A szlovákiai magyaroknak a köztársasági elnök (Benes) 81. számú dekrétumai és az illetékes szlovák és cseh hivatalok által kidolgozott telepítési tervek alapján 1945. október 25. és december 4. között végrehajtott első deportálás 9 274 magyar nemzetiségű személyt, az 1946. november 19-étől 1947. február 22-éig tartó második deportálás pedig 6 510 magyar családot, azaz 41 666 személyt érintett.
A potsdami konferencia jegyzőkönyvének XII. pontjában rögzített döntés végül csupán a lengyelországi, csehszlovákiai és magyarországi németek Németországba való „rendezett és humánus kitelepítését” engedélyezte, leállítva ugyanakkor a németek „további elüldözését” szülőföldjükről. A prágai s vele együtt a szlovákiai kormány (ez utóbbi hivatalos neve: megbízotti testület volt) a potsdami konferencia után kénytelen volt tudomásul venni, hogy a csehszlovákiai német kisebbségétől eltérően a magyar kisebbség egyoldalú kitelepítésére nem kapta meg a győztes nagyhatalmak beleegyezését.
A deportálások elsősorban a komáromi, dunaszerdahelyi, ógyallai, somorjai és galántai járások magyar falvait érintették (összesen 220 faluból vittek el magyarokat), s az elhurcoltak Csehországba, főleg a kolíni, žateci, Mladá Boleslav-i, pilseni és kladnói járásokba kerültek. A deportáltak összesen 6 602 házat és 3 884 hektár termőföldet hagytak maguk után. Az üresen hagyott házakba 2 667, a termőföldekre pedig 1 703 szlovák, illetve cseh nemzeti gondnokot jelöltek ki. A deportáltak vagyonát végérvényesen azonban csak 1948. március 19-én kelt kormányrendelet alapján 1948. május-június hónapokban foglalták le. A csehszlovák kormány a magyar kormány tiltakozó jegyzékeire válaszolva egyértelművé tette, csak abban az esetben állítja le a csehországi kényszermunka-akciókat, ha Magyarország hozzájárul a lakosságcsere-egyezmény haladéktalan megvalósításához.
A magyar kérdés egyoldalú transzferrel, elűzéssel való megoldásának elmaradt potsdami engedélyezése miatt Csehszlovákia vezető politikusai 1945 őszétől kezdve a kitelepítés legfontosabb eszközeként a csehszlovák-magyar lakosságcserét tekintették. A kikényszerített lakosságcsere mint a kitelepítés eszköze. A csehszlovák kormány által változatos diplomáciai, külpolitikai és diszkriminatív kisebbségpolitkai eszközökkel kikényszerített lakosságcsere-egyezményt, amelyet 1946. február 27-én Budapesten Gyöngyösi János külügyminiszter és Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkár írt alá, a két fél kezdettől fogva eltérően értelmezte. Míg Prága és Pozsony számára az egyezmény „a magyar kérdés megoldásának legésszerűbb formáját”, a magyar kisebbségnek „nemzetközi határozat alapján megvalósuló megbüntetését”, a kérdés „átgondolt rendezését” jelentette, a magyar fél számára a csehországi deportálásokkal Magyarországra kényszerített egyenlőtlen megállapodás maradt. Ezzel együtt az egyezmény aláírásával Magyarországnak sikerült lefékeznie a magyar kisebbség vagyonának elkobzását, a csehszlovákiai magyarok jogfosztását, a belső széttelepítés alternatívájának megvalósulását. A lakosságcserére kijelölt szlovákiai magyarok számára biztosította ingóvagyonuk megőrzését, illetve a rendezett körülmények közötti magyarországi áttelepülés lehetőségét.
1945 szeptemberében-októberében a csehszlovák és szlovák hivatalok nyíltan azzal a céllal kezdték el a dél-szlovákiai magyar munkaképes lakosság Cseh- és Morvaországba deportálását, hogy "az illetékes magyar szerveknél szorgalmazzák a magyaroknak saját hazájukba való elszállításról kötendő államközi egyezményt". Gyöngyösi János magyar külügyminiszter, aki a magyarországi németek ügyében – éppen a csehszlovákiai magyarok helyezte miatt – ellenezte a kollektív bűnösség elvének bármilyen elfogadását, 1945 decemberében a prágai csehszlovák–magyar tárgyalásokon jelezte, hogy a magyar kormány csak a területtel együtt képes és hajlandó befogadni a Csehszlovákia számára nem kívánatos szlovákiai magyarokat.
A lakosságcsere-egyezmény aláírása és az első transzportok elindítása közötti 14 hónapban a csehszlovák hatóságok a csehországi kényszermunkára való tömeges és karhatalmi erővel lebonyolított elhurcolásokat, az úgynevezett csehországi deportálásokat, illetve az ország egész területén történő széttelepítést tekintették a magyar kérdés belső megoldására leginkább alkalmas eszköznek. Minthogy azonban ez a megoldás a magyar kormány és közvélemény mellett a nemzetközi közvélemény részéről is jelentős tiltakozást váltott ki, a csehszlovák és szlovák hatóságok az erőszakos asszimiláció eszközéhez nyúltak.
A reszlovakizáció mint a kényszerasszimiláció eszköze
A Szlovák Belügyi Megbízotti Hivatal által 1946. június 17-én meghirdetett úgynevezett reszlovakizációt, valamint az otthonaikból elűzött és földjeiktől megfosztott magyarok helyére való szlovák betelepítést tekintették a magyarkérdés végleges felszámolásához vezető belpolitikai eszköznek. A szlovákiai magyarok legnagyobb tömegeit érintő akció során több mint négyszázezer ember nevében adtak be reszlovakizációs kérvényt. [(SZ.L.)
Amennyiben a békekonferencián a lakosságcserével, illetve az egyoldalú transzfer igényével foglalkozó amerikai, angol megnyilatkozásokat figyelmesebben elemezzük, valamelyest pontosítani tudjuk az amerikai-angol állásponttal kapcsolatos korábbi értékeléseket. Mind Byrnes amerikai, mind pedig Bevin angol külügyminiszter, de a csehszlovák módosító javaslattal foglalkozó albizottság más - amerikai, ausztrál, új-zélandi és angol - delegátusai is annak hangoztatásával javasolták a kérdés kétoldalú csehszlovák-magyar tárgyalások révén való megoldását, hogy a magyar delegáció által szorgalmazott „népet földdel" elvet támogatták, és jelezték: a kitelepítést, illetve a határkérdést egymástól el nem választható problémának tekintik.
Jan Masaryk csehszlovák külügyminiszter 1946 folyamán több ízben is tudatta nyugati politikusokkal, diplomatákkal, újságírókkal, hogy a szlovákiai magyarkérdés végleges megoldása érdekében hajlandó lenne területi engedményeket is tenni, bizonyos kompenzációk fejében. Hogy ezekhez az elképzelésekhez még a békekonferencia csehszlovák-magyar vitájának napjaiban is tartotta magát, azt a csehszlovák békedelegáció 1946. szeptember 19-i zárt üléséről készült jegyzőkönyv bizonyítja. E szerint Masaryk Horáková képviselőnő kérdésére - nevezetesen, hogy mit kell tenni, ha az amerikaiak megvétózzák a 200 000 szlovákiai magyar egyoldalú kitelepítését -, a külügyminiszter a Csallóköz Magyarországnak való átengedését vetette fel, mint lehetőséget. A csehszlovák külpolitika azonban ekkor már egyre erőteljesebben szovjet befolyás és ellenőrzés alatt állott, és ezt az orientációt Vladimír Clementis külügyi államtitkár Masarykkal szemben is folyamatosan sikerre vitte. A békekonferencia plenáris ülésein azonban maga Masaryk is igen harcias felszólalásokban követelte Csehszlovákia számára a transzfer jogát.
Az 1946. július 29-én, a párizsi Luxemburg-palotában megnyitott békekonferencián, a csehszlovák transzferindítványról a békekonferencia magyar politikai-területi bizottságában 1946. szeptember 16-tól október 3-ig tartott a vita. Clementis külügyi államtitkár nyitóbeszédében abból indult ki, hogy az adott helyzetben „nincs remény a csehszlovák-magyar barátságra vagy a Duna menti békére, ha a szlovákiai magyarok áttelepítésének kérdését meg nem oldják". „Higgyenek nekünk -folytatta a csehszlovák külügyminiszter -, amikor azt mondjuk, hogy nemcsak Csehszlovákia, hanem a magyar kisebbség és maga Magyarország, de ugyanígy Közép-Európa békéje érdekét szolgálja (megj. egy nép deportálása, erőszakos kitelepítése miféle európai érdekeket jelenthet, semmi mást mint kollektív alapon történő emberi jogi bűncselekmény, az ilyen bűncselekmény sohasem évülhet el), hogy e kisebbség problémáját egyszer s mindenkorra az általunk javasolt módon megoldjuk."(sulinet.hu)
Ennek a beadványnak egy főcélja van, a Felébredés Doktrínája, önmagunk felébresztése, felszabadítása, az igazság és az igazmondás. Ne a társadalmi konvencióknak való megfelelni akarásból fakadóan tegyük a dolgunkat, hanem keressük meg azt a pontot, ami közös, amely egyformán szabad életteret biztosít minden embernek, minden népnek.
26.sz anyag: Keď Maďarov posielali za Moravu i Dunaj
27.sz. anyag:Maďarič spochybnil povojnové deportácie Maďarov
28.sz. anyag: NEM VAGYUNK KOLLEKTÍV BŰNÖSÖK
29. sz. anyag: CSÁ: A MAGÁNYOS BICE-BÓSZA
30.sz. anyag: Európa tiltakozik
31. sz.anyag Ami a kisebbségek számára a legkevésbé kedvező
32. sz. anyag A csehszlovák–magyar lakosságcsere helye a magyar kisebbség tervezett felszámolásában 1945-1948 között
33. sz. anyag A KASSAI KORMÁNYPROGRAM ÉS A MAGYAR „kollektív bűnössége”
34. sz. anyag A PÁRIZSI BÉKESZERZŐDÉSTŐL AZ ALAPSZERZŐDÉSEKIG
Őszinte tisztelettel
Bósza János
Észak-Komárom (Komárno), Szlovákia (Slovensko)
www.commora.hu
amalezu@mail.t-com.sk
|
