Szabó János: Mit tennék, ha…

2009.3.7.
A Via Nova Ics által kiírt "Mit tennék, ha..." pályázatára érkezett legjobb pályamunkákat portálunk is közli, ezúttal a balassagyarmati Szabó János, az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium diákjának dolgozatát olvashatják, aki a középiskolások kategóriájában volt eredményes.



Előszó
Furcsa pályázat ez nekem, az önök számára pedig remélhetőleg még érdekesebb megoldás. Szükségesnek tartom ezt a kis bevezetést, hiszen nem minden magától értetődő. Fontos a kijelentés, hogy a pályázat részleteiben kizárom a politikai előremenetelt. Mint tudjuk, ez több lehetőséggel járna, de eléréséhez bizonyos dolgokat jobban megfontolnék, amiket most mégis leírok. Így csak az adott tisztség betöltésével járó gondolataimat fejtem ki, s épp ezért bontottam a pályázatomat négy részre. Bevallom, szívesebben tárnám fel önöknek a véleményemet az igazi súllyal bíró intézményekről, mint amilyen Pénzügyminisztérium vagy a MNB. Már csak a személyes érdeklődésemből és kezdeti hozzáértésemből fakadóan is, hiszen ezek a képviselői posztok csak igen korlátozott és megosztott hatáskörrel bírnak.

Tartalom:
1. Önkormányzati képviselő
2. Polgármester
3. Parlamenti képviselő
4. Európai parlamenti képviselő
5. Utószó
6. Kapcsolat

Mit tennék, ha önkormányzati képviselő lennék?
Nem lett volna rossz tudni, hogy egy települési (községi, városi, fővárosi, fővárosi kerületi) vagy területi (megyei) önkormányzat képviselőjének a bőrébe kell belebújnom, már csak az eltérő problémák miatt is, de azért így is orvosolható a helyzet.
Települési szinten kezdve le kell szögezni, hogy az önkormányzat működését meghatározó szervek közül (polgármester, képviselő-testület és bizottságai, részönkormányzat testülete, polgármesteri hivatal) most a képviselő-testület a legjelentősebb. Ennek a keretei között a legfontosabb, hogy mivel a képviselő-testület üléseit maga a polgármester vezeti, ezért őt támogatom és együttműködök az egyéb önkormányzati szervekkel a település érdekében. A felmerülő hiányosságok kiegyensúlyozására nyomatékosan javaslom a bizottság elnökének a bizottság feladatkörébe tartozó, a település életét érintő fontos ügyek megtárgyalását, és hozzájárulok a megoldást jelentő döntés előkészítéséhez. Sikeres határozat esetén pedig részt veszek ezek szervezésében és ellenőrzésében.
A testület saját bevételei alapján önállóan gazdálkodhat, így szükséges az önkormányzati pénzügyek kézbentartása. A lehetőségekkel élni kell, pályázni itthoni vagy EU-s pénzekre, persze csak akkor, ha van reális esély a pályázat költségeinek megtérülésére. Végső esetben megállapítjuk a helyi adók fajtáit és mértékét a már meglévő és a leépítés veszélyétől nem fenyegetett áruházak vagy gyárak felé. Egyes célokra jótékonysági esteket, gyűjtéseket szervezünk, a meglévő tőkét pedig érdemlegesen használjuk fel közösségépítő kulturális, sport vagy természeti célokra és nem pedig fényűző hóbortokra. (A városunknak lehet, hogy van rá pénze, de az országunk nem áll olyan jól.) Az adott összeget persze be is lehet fektetni, észszerűen egy helyi vállalkozónál, vagy az infrastruktúra javítására. Kis összeget igénylő tervek megvalósítása már csak szervezés kérdése, így egy nemzeti emlékmű, játszótér létesítése vagy fák ültetése is. Közterület átnevezése méltó névre szintén a vezetés hozzáállásán múlik.

A település értékeinek megóvásához járul hozzá az épített és természeti környezet védelme, mint a temető, közterek, közutak, középületek felújítása, a tisztaság közmunkaprogrammal való biztosítása. A valós fejlődés legfőképpen az ésszerű tervezésben, településrendezésben rejlik. Célszerű helyre kell építeni az új utakat, lakóházakat, épületeket, csatornákat, a szebb jövőbeni városkép érdekében. A helyi tömegközlekedést nem csak fenntartani kell, de hozzá is kell igazítani a polgárok aktuális igényeihez.

Mindemellett a közbiztonság megszervezése különösen fontos, az ország egészét átölelő, elsősorban a rendőrség romlott magatartásából és hasonló hozzáállásából adódó helyzet miatt. Szigorúan felügyelni kell a helyi szerv működését, gyanús ügyeknek utána kell járni, és pártfogolni a tisztességes magyar embert. A többi bűnöző mellett küzdeni kell a cigányság által elkövetett élet- és tulajdonellenes bűncselekmények ellen is.

Részben idetartozik a kisebbségi kérdés. A képviselő-testület bizottságában, ha szükséges és lehetséges, a cigány kisebbség ügyeivel foglalkozó bizottságot hozunk létre, és felvesszük a kapcsolatot a felelős és értelmes cigányvezetőkkel. Mindezt azért, hogy a polgármester döntéseinek hatékonyságát növelve elősegítsük a cigányság szocializálódását, kulturális fejlődését, anyagi helyzetük és életkörülményeik javítását, a jelenlegi problémák megszüntetését. Szükség van némi pozitív diszkriminációra, persze nem bűnügyileg, hanem lakásvásárlás és fenntartás, munkavállalási, oktatásügyi szempontból.

Újra átugorva egy fontos kérdéshez, az oktatás körülményeinek biztosításának és javításának is csak az elvi kötelességét tudom hangsúlyozni. Nem kell semmi egyéb, csak jó iskolavezetést kell létrehozni és ellenőrizni a működését. Kitérve a fiatalabb korosztályra, a gyerekek óvodai nevelésekor kell a gyerekek érdeklődését felkelteni a tanulás, a természet és a magyar kultúra szépségére. Persze olyan dolgokkal, amik megfogják őket, rendszeres játék játszótéren, parkban, az óvónők mellett más személyek beszervezése meseolvasásra, néptánc tanításra, különböző sportok megismerésére és gyakorlására, zenei előadásra. A gyerekek egészséges életmódjához hozzájárulva helyi élelmiszertermelőket szervezünk be, az óvodai, iskolai ételek minőségének javításához. Nyílt menzát biztosítunk a rászoruló fiataloknak (ma Magyarországon 5 gyerekből 2 szegénységben él), mégpedig igen egyszerűen. Csak az ebédet osztó konyhás néninek kell megkérdeznie a gyerekektől, hogy mennyit kér, és a fejadag helyett kívánság szerint többet vagy kevesebbet ad. Így az étel ahelyett, hogy moslékba menne, jó kezekbe jut.

Mint tudjuk nem csak a fiataloknak, mindenkinek szüksége van mozgásra, és a családi élet szemszögéből is fokozott jelentősége van. Állandó sportolási lehetőségek biztosítására azon kívül, hogy a lehető legtöbb és legnagyobb sportcsarnok, bicikliút, uszoda, atléta pálya kell, nagyon fontos minél több sportág jelenléte és támogatása. A foci, kézi- és kosárlabda vagy futás mellett segíteni kell új egyesületek megtelepülését. A fiatalok jelentős része lenne nyitott a kevésbé általános sportágak, mint a röplabda, vívás vagy dobóatlétika gyakorlására (ez utóbbihoz maximum néhány m2 betonra van szükség). A tömegsport támogatása nélkül nehezen érhetőek el professzionális sport eredmények, de ne menjünk ennyire előre. A magyar NB I/II kupák nem fulladnak bele a túljelentkezésbe, és így a csapatokba való bekerülés versenyszelleme hiányzik. Ezért néha bizonyos összeggel támogatnám a jól működő egyesületeket részvételükhöz, illetve helyi sportrendezvények megvalósulását. Itt különösen szoros kapcsolatra van szükség a megyei önkormányzattal. Az aktuális évszaknak megfelelően foglalkozni kell a korcsolya- és szánkópályák, tavak, strandok állapotával is.

Valljuk be, a mai fogyasztói társadalom nem hajlik a tudományos, művészeti tevékenységekre, ezért itt is kampányolni kell. A művelődési otthont igazi kulturális központtá alakítjuk a könyvtárral együtt. Városi televíziót, galériát, kiállításokat, előadásokat, koncerteket szervezünk az igényesebb réteg kielégítésére.
Próbáltam nem túl részletekbe menő lenni, de egy település életében fontosak ezek a témák. Mint látjuk, nem nagy ötletekre, inkább a kötelességek tisztességes elvégzésére és összefogásra van a legnagyobb szükség. Senki se várhatja el a polgármestertől, hogy mindenért ő ugráljon. Az ügyeknek elébe lépni, megszervezni, véghezvinni, ellenőrizni, mint már fent írtam, egy önkormányzati képviselő fő dolga.

A megyei önkormányzat működése területileg kiterjedtebb, de inkább csak kiegészítő feladatot lát el több települést érintő kérdésekben, olyanokban, amik kívül esnek ezek hatókörén, vagy amit nem vállalnak.

Idetartozik a megyei könyvtár működtetése vagy a természeti és társadalmi kulturális javak őrzése. Leginkább mégis a különleges szociális ellátást emelném ki, hiszen az ilyen intézmények nagyobb régiót ölelnek át. Volt szerencsém meglátogatni a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthont és a pszichiátriai intézetet is.

Megtapasztalhattam egy árva gyerek valamint egy fogyatékkal élő ember életkörülményeit. A felszínt mellőzve kiábrándító. Pozitívumként említhető, hogy az állami árvaház jól felszerelt és nagyszerű igazgatója van, de a szeretetet, ami kimarad az szüleik nélkül élő gyerekek életéből nem pótolható. Ezért különösen fontos a velük való foglalkozás. Megyei erőforrásokból és közvetlen személyi segítségemmel is maximálisan támogatnám, példamutatóan. A társadalom legkiszolgáltatottabb fiataljainak a lehető legnagyobb segítségre van szükségük, és az emberek nagy része e felett átsuhan. Éppen ezért megyei befolyásomból kiindulva minden lehetőséget megteremtenék, hogy egyáltalán legyen mit kihasználniuk mind az árva gyerekeknek, mind a segíteni vágyó becsületes embereknek a közös nemes célért. Minél több emberrel meg kell ismertetni a helyzetet, (mint ahogy velem történt egy lelkigyakorlat keretei között) és lehetővé tenni önkéntesek jelentkezését ideiglenes részvételre. A gyerekek számára aktív tanulmányi, sportolási lehetőséget biztosítanék. Ösztöndíjak elnyerését, továbbtanulást, táborok, kirándulások szervezését segíteném.

A pszichiátriai intézet már első látásra is félelmetes. Itt semmi nincs. Nem csak az anyagi, de az emberi támogatás is hiányzik. Sokan úgy gondolják, hogy rajtuk nem lehet segíteni, és valóban igen nehéz. De ha az ember látja, hogy milyen bizalommal, érdeklődéssel és szeretettel fordulnak egy látogató felé, könnyen rájöhet, hogy egy apró kis odaadás is már milyen sokat számít nekik. Óriási erkölcsi felelősség van rajtunk hogy miként bánunk rászoruló embertársainkkal. Ezt leginkább a szocialista, tehát elvileg szolidáris politikusainknak kéne tudniuk. Nagy feladat, hiszen rengeteg ilyen otthon van elhanyagolva, de küzdeni kell értük. Minden tőlem telhetőt latba vetve hangoztatnám a problémát, és támogatókat gyűjtve, összefogva lépnék fel a velünk egyenrangú, de elnyomott és jogfosztott emberekért. Senki nem áll melléjük. Hivatalosan persze benne van a törvényben a megyei önkormányzatok feladatai között, de 200 fogyatékosra, skizofrénre mi az a pár gondozó? Sosem értettem hogyan élhet valaki ellentmondásos kettősségben. Örül annak, hogy megválasztották, de mégsem teljesíti saját ereje szerint a feladatait? A legjobb persze az lenne, ha nem kötelességből, hanem önálló indíttatásból cselekednének a képviselők, akik ugye nem magukat, hanem egy közösséget képviselnek. Mint már említettem, nem lehetetlen feladatokról van szó, hanem a hozzáállás milyenségéről. Én nem a háttérből irányítanám mindezt, hanem éjt nappallá téve az elsősorban dolgoznék, hiszen mindig van miért.
Utoljára kitérnék egy harmadik részre. A hazai egészségügyi viszonyokat nem kell bemutatnom. Tudjuk, hogy az alapellátáson (mint gyógyszerezés, fekvőbeteg-ellátás) kívülre eső problémák (rákos beteg kezelése) is súlyosak. Utóbbit a kötelezett települési önkormányzat hiánytalanul nem vállalhatja. Egyre több embernek van szüksége drága kezelésekre, amik a közelben elérhetetlenek. Ezért a megyében legalább egy korszerűen felszerelt és szakorvossal rendelkező korháznak kell lennie. Ha a többi egészségügyi intézmény kisebb rovására is, de támogatnám. Nem mindegy, hogy mindenhova jut egy régebbi, kisebb hatásfokú berendezés és a végén a beteget Budapestre szállítják fel, vagy, hogy a megyén belül van egy megbízható hely ahova nyugodtan mehetnek. Ezek kiépítése persze költséges, de nem feledkezhetünk meg róla. Idősebb korunkra mi is hasonló helyzetbe fogunk kerülni. Ha másért nem is, de legalább ezért kell tenni. Arról nem is beszélve, hogy azoknak, akik 40-50 évig fizették a társadalombiztosításukat kijár a megfelelő tisztelet és segítség. Nem ritka szolidaritásból, hanem mert joguk van hozzá. Ettől senkit se lehet megfosztani. Ugyan ki mondaná meg nekik, hogy amit fizettek abból nem a gyógyszereiket fizetik, hanem szétszórták?


Mit tennék, ha polgármester lennék?
Az előző fejezetben tárgyaltam több mindent is, ami a polgármestert érinti, és rá is érvényes. Ezek továbbra is élnek. Az önkormányzat hatásköre ugyanaz, csak most egy kézenfekvőbb oldaláról vizsgáljuk. Nem megyek bele túlzottan abba, hogy hogyan irányítanám a hivatalt, határoznám meg a feladatait. Megbízható, becsületes, szorgalmas magyar emberek segítségével megy a munka. Belső problémák esetén pedig hiába van a jó szándék. Előbbi meglétét feltételezem. A jegyzőnek úgyis kötelessége végrehajtani a határozatot, törvényellenességét is csak jelezheti.

Bele is vágnék a lényegbe. Egy polgármester az önkormányzathoz képest nem rendelkezik nagyobb hatáskörrel, irányítja és felügyeli azt. De ugyancsak jelentős a formai szerepe. Ő testesíti meg az önkormányzatot, képviseli a várost. Az emberek őt ismerik. Ő az, akinek a média felé is lehet némely jussa, hogy feltűnjön. A fentebb említett önkormányzati teendőkön kívül én most ezt használom ki. A most következő tettnek korszakformáló gazdasági-társadalmi hatása lehetne, mint kiút a válságból, de a világon uralkodó nemzetközi pénzhatalom miatt próbálkozás marad. Nagy előnnyel járna a társadalom szemszögéből, de a liberális kapitalizmus legfőbb eszközének, a kamatgazdaságnak az élvezői, mint minden spekuláns, bankár vagy tőzsdecápa a visszáját élné meg. Éppen ezért törvényellenes és egy újabb láncszem, a MNB betiltaná. De valóban eredménytelen-e az őrült polgármester játéka? Ha bármilyen kis port kavar is, nem. Hogy a mélyből újra feltörjön a megoldás, Silvio Gesell-nek a XX. század elején megalkotott kamat- és pénzelmélete. Most nem megvalósulnia kell, mert azt úgyis máshol fogjuk elkezdeni. Bőven elég, ha több ember tud róla. Ha nem hiszik vakon azt, hogy a válságokkal teletűzdelt kapitalizmussal nincs baj. Mert van. És igenis lehetne jobb, csak foglalkozni kellene a kérdéssel. Ennek egy miniatürizált modellje a helyi kiegészítő gazdasági rendszer és a helyi csereeszköz, egy szabadpénz bevezetése. Bizonyos pénzügyi ismereteket megkövetel a szabadpénz működésének a megértése, és helytállásának beismerése, de mindenféleképpen megéri. A lényeget leírom, egyébben a csatolt segédanyag segít. A szervezésével és elfogadtatásával járó nehézségeket mellőzöm. Másnak már sikerült, nekem is menne. (Wörgl, WIR Bank stb. Más-más módon, de ugyanazon elvből kiindulva a regionális érdekvédelem úttörői)
Vezetésemmel a városban az önkormányzat kiállításával helyi pénzt hozunk forgalomba. Ezt mindenhol elfogadják, hiszen bármikor beváltható az aktuális fizetőeszközre 1:1 arányban. A fedezetet, a forintot egy helyi bankban egy külön számlán tároljuk. Fontos hogy minél többen használják, így a termelők, kereskedők és vásárlók is a nagyobb hatékonyságért. Mindennek a lényege hogy nem általános felfelé kamatozó pénzről beszélünk, hanem minden más áruhoz hasonlóan vásárlóerőt vesztő szabadpénzről. Ne feledjük, az infláció nem pénzértéktelenedés, hanem áringadozás! A rendszer mozgatórugója, hogy a szabadpénz meghatározott időnként, adott összeggel kevesebbet ér. Ez lehet például hetente 0.1% vásárlóerő-vesztés. Ezer forintot becserélhetünk egy ezres névértékű szabadpénzre, amivel megvásárolhatunk egy ezer forint értékű árut, de ez egy hét múlva a rajta szereplő névérték ellenére csak 999et ér. Újabb egy hét múlva már csak 998at. Vásárláskor a kieső értéket kisebb címlettel kell pótolni az ár kiegyenlítése céljából, a számlán lévő virtuális pénznél a modern technika eszközeivel még egyszerűbb a megoldás. Ez minden embert arra ösztönöz, hogy ne tartogassa feleslegesen a pénzét. Költse el vagy adja kölcsön annak, akinek szüksége van rá. A pénzforgás így a körzeten belül felgyorsul és külön rendszert alkotva nem engedi a pénz kiszivárgását, tehát javul a gazdaság. Aki spórolni szeretne, az a szabadpénzét beteszi a bankba. Itt most nem a hagyományos kereskedelmi bankokra gondolok, hanem egy erre a célra működő helyi intézményre, ami megvalósítja a számlakezelést, a szabadpénz-átutalást és átváltást. A banknak ugyancsak nem érdeke, hogy a kapott pénzt elveszítse, ezért azt alacsony kamatra kiadja helyi termelőknek, vállalkozóknak. A kamat pont annyi, hogy a kifizetett kölcsönből a számlatulajdonos visszakaphassa az eredeti összegét vesztéség nélkül, a banknak pedig jut egy kevés haszon. Tehát a betéti kamat 0, a hitelé pedig minimális. A vállalkozó, aki így jutott pénzhez rögtön nekilát és befekteti, ha szerencsés az esetleges veszteség nem őt éri. Ha mégis akkor sincs nagy baj, hiszen a havi 0.4%os kiesést pótolja a gazdasági tevékenysége során keletkezett haszon. A folyamatosan csökkenő szabadpénz összértékét pótolni kell, ezért kibocsátóként újat nyomunk, amit tetszőleges célra felhasználunk. A kereslet-kínálat kiegyenlítése miatt ez az intézményesült pénzforgalom szabályozás különösen fontos. Előfordulhat, hogy pénzt kell bevonni, de az is hogy többet kell kiadni. Mondhatjuk, hogy heti 0.1%-nak semmi értelme, de ez éves szinten 5.2%ot tesz ki, aminek már kell, hogy legyen hatása. Ha mégsem, akkor nyugodtan lehet változtatni a feltételeken, heti 0.2% vagy havi 1% ez már csak részletkérdés.

Megszervezése a közösségre is jó hatással van, hiszen az emberek összefogtak. A helyi termelők, kereskedők nem csak kapcsolatba kerültek az önkormányzattal, de együtt is működtek vele. A szabadpénz használata pedig leginkább a kis- és középvállalkozóknak nyújt nagy segítséget az esélyegyenlőségtől messze járó globalizált világban. A jelenleg döcögő hitelválságnak pedig alapvető sajátja, hogy a magas jegybanki alapkamat miatt a kereskedelmi bankok nem adnak ki pénzt, és ezen már csak hab, hogy a kormány a nevetséges adóival a végletekig zsugorítja az emberek vásárlóerejét, és a pénzforgás drasztikusan lassul. A válság tipikus pillanata. Mivel csökken a pénzkínálat az árukínálattal szemben, ezért az árak lefelé mennek, és mindenki visszatartja a pénzét. A létszükségleteken kívül ki venne meg olyan árut, ami napok múlva úgyis olcsóbb lesz? Ki adna kölcsön olyan árukra, amiknek csökken az értéke, vagyis a hitel fedezete? A túltermelés egyértelművé válik, és kezdődnek az elbocsátások. És még nem is beszéltem a kamatrendszernek a gazdaságra ható erejével, ami azt kvantitatív (exponenciális-négyzetes) növekedésre készteti. A Földbolygó, mint tudjuk zárt rendszer, ennek egyik alrendszere sem növekedhet végtelenségig. A gazdaság pedig nem más, mint a kapocs az ember és a környezet között. A mai növekedési irányelveknek megfelelően senkinek nincs ideje a természettel is foglalkozni. Még jobb, ha felfedezzük, hogy nem a gazdaság növekedése az elsőszámú kérdés, hanem a jogos osztozkodás. Hogy valóban miért tartunk itt, több különböző, szépen elmosott okra is visszavezethetném, de ennek most nem itt a helye.
Rövidre fogtam, akit ez érdekel, annak egész könyvek szólnak róla. A megértés és hitelesség kedvéért kérem, olvassa el a „Sterntaler” és „WIR-Bank”, csatolt dokumentumokat, melyek röviden és lényegre törően tárgyalják a térségi gazdasági együttműködést. A „Pénzrendszer” a gazdaságunk alapvető működési törvényszerűségeit taglalja. Ugye azt írtam, hogy mindezt a médiába való betörés miatt tenném. Azonban még egyszer kihangsúlyoznám, hogy a jelenlegihez hasonló reményteljes helyzetben óvatosan kell eljárni. Az emberek felvilágosítása (pl. a közpénzrendszerről, vagy szabadgazdaságról) is hatásos lenne, a kérdés, hogy ezzel ártunk-e önmagunknak, hiszen a vadkapitalizmus eddig is készen állt a válasszal, és nehéz eldönteni mikor kell lépni vagy csöndben maradni.


Mit tennék, ha parlamenti képviselő lennék?
Itt is fontosabb talán a hogyan. Hiszen annak, hogy nyomogatnom a gombokat, felszólalok és törvényjavaslatokat nyújtok be, önállóan kevés hasznuk van. Egy szavazat XVI. Bourbon Lajosnál számított, de a magyar parlamentben aligha. Emellett persze nagyon fontos az aktív részvétel, de mivel az országgyűlés létszámát a Kárpát-medencére méretezték, ma egy képviselő önmagában nehezen boldogul. Itt az összefogásra teszem a hangsúlyt. Nem kényszerű együttműködés és engedelmeskedés, mint egy önkormányzatban, hiszen nincsen közöttük alá-felé rendelt viszony, képviselői tevékenységükre nézve nem utasíthatóak, de a közös érdekek képviselete alapvetően erre buzdít. A magam részéről törekednék a minél nagyobb ismeretségre és elismerésre, és minél több képviselővel való jó viszony kialakítására, hiszen ezzel az eszközzel lehet érvényesülni. Természetesen nem a hatalom szeretetéből, hanem fordítva. A képviselőcsoport éppen ezt a célt szolgálná. Mégis minden olyan nehézkesen halad. Valahogy pedig meg kell győzni az ellentábort is. A legcélszerűbb problémák érvényre juttatásához alkalmas a sürgősségi javaslat, melyhez legalább ötven képviselő támogató aláírása szükséges. Bizalmatlansági indítvány benyújtásához a miniszterelnökkel szemben vagy vizsgálóbizottság létrehozására már a képviselők egyötöde kell, országos népszavazás elrendelését pedig a képviselők egyharmada kezdeményezheti. Ezek szükségességét felesleges tovább tárgyalni.
Mivel a felszólalások, kérdések-válaszok kifejtésére csak 1-5 perc áll rendelkezésre, ezért fontosabb ügyekben előre megírom a beszédemet, és a napirendet ismerve már korábban is beszélgetek társaimmal. Képességeim szerint minden érdemleges témában felszólalok védve a magyar nemzet érdekét, tudva hogy az emberek megbíznak bennem.

Egy törvényjavaslat benyújtása előtt célszerűen egyeztetek a frakción belül, ha kell egy szakmai csoport keretei között. Külön kiemelem, hogy ez csak abban az esetben kerül az Országgyűlés tárgysorozatára, ha a kijelölt bizottság támogatja. Érezhetjük milyen fontos az adott bizottság elnökének, tagjainak személye. Minden bizonnyal ügyesnek kell lenni, hogy elérjünk valamit.

Hogy melyik törvény módosítása lényegbevágó, igen egyszerű. Mivel szinte minden törvény mások érdekein épül és működésképtelen, ezért az összes. Az alkotmánnyal kezdeném. Visszaállítanám az 1944-es német megszállással megszűnt jogfolytonosságot, a történelmi magyar alkotmányt a szükséges módosításokkal kiegészítve, hiszen az egész magyar jogrendszernek stabil alapokon kell épülnie. Kezdve a külföldön élő honfitársainknak az állampolgárság megadásával és védelmével, a választási törvény újraalakításával, az oktatási és egészségügyi rendszer ingyenessé és hatékonnyá tételével, és persze az új, természetes gazdasági rend megteremtésével. A magyar emberek jogai nincsenek megfelelő módon képviselve még itthon sem, nemhogy külföldön, az érdekeikről már nem is beszélve. Az APEH és a rendőrség visszaél hatáskörével, és nincs, aki fellépjen ez ellen. A rászorulóknak nem jut megfelelő gyógyászati kezelés, a nyugdíjasok többsége minimális összegből él, holott az alacsony nyugdíjkorhatárt épp átlépett kiváltságosok extrém helyzetben vannak. A családtámogatás jelenleg nem létezik. Hova tovább? Nem hogy ösztönöznék az embereket családalapításra, épp ellenkezőleg. A legfontosabb befektetés az ország számára csakis a felnövekvő generációk lehetnek. Arról nem is beszélek, hogy milyen pozitív hatásai lennének a magyarság Észak-Írországéhoz hasonló népességnövekedésének. Az abortusz finanszírozását teljesen megszüntetném, és fokozatosan betiltanám az elvégzését a többi abortív eszközzel együtt. Az embereket először át kell szoktatni a normális fogamzásgátlási eszközök előnyben részesítésére az abortívumokkal szemben, majd mindezek mellőzésére. Az a pár meglévő gyerek pedig olyan dolgokat tanul, amivel sose viszi semmire. Vissza kell állítani a kétkezi munka becsületét, növelni kell a mezőgazdaságban és egyéni szakmákban, vállalkozásokban elhelyezkedni tudó fiatalok arányát. Az egész tantervet alaposan átalakítanánk egy egységes, nemzeti, minőségi oktatássá. Szigorúan szabályozni és ellenőrizni kell a tankönyvkibocsátást, lehetőleg csak a legjobbakat forgalomba hozni. Hatékony nyelvoktatási elveket kell érvényre juttatni, valamint növelni a reáltantárgyak szerepét és csökkenteni a lexikális tananyag részét. Nem az a fontos hogy minél több mindent tanítsanak a diákoknak, hanem hogy az iskolát elhagyva, önállóan, mindenből jól megalapozott tudással, erkölcsiséggel és logikus gondolkodással vághassanak neki a felnőtt életnek. A felsőoktatást is jelentősen szigorítani kell, a diplomák értékének helyreállításáért. Az érettségi- és egyéb vizsgarendszerek követelményeinek, feladatainak és pontszámításának tisztázása elengedhetetlen. Összességében ezek mindegyike csak egy-egy apró csavar, de a végén össze kell, hogy álljon az ideális gép, ami nem fogyasztókat, élvezethajhászókat, hanem igazhitű, becsületes és kötelességtudó magyar embereket nevel. Igaz, hosszú távú gondolat, de nem én tehetek róla hogy ilyen mélységes helyzetbe kerültünk. Megfontolható lenne még kötelező hit- és erkölcstanoktatás, a sajtószabadság és televíziózási törvények erőteljes szigorítása és a keresztény erkölcsiséghez való igazítása. Én hiszem és vallom, hogy „nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” Tudjuk, hogy a GDP értéke messze nem alkalmas az ország valós állapotának tükrözésére, hogy az emberek rátermettségük szerint részesülnek-e az általuk megtermelt, őket megillető javakból, és hogy mennyire boldogok.
Átfordulva a kialakult helyzethez, növelni kéne a globális társaságok felelősségét működésükkel kapcsolatban a környezet védelme szempontjából, és nagyságrendekkel súlyosbítani a pénzbírságok méretét. Létrehozni egy nemzeti érdekeket védő, működő pénzügyi és gazdasági irányvonalat. Nem párthű „szakértők” hanem hozzáértő, változtatásra képes közgazdászok (Drábik János, Bogár László stb.) bejuttatása minisztériumi, szakállamtitkári pozíciókba, megvalósítva elképzeléseiket (közpénzrendszer). Segíteni a magyar termelők, vállalkozók megerősödését akár a Fehér program, akár kiforrottabb megoldások révén. A közigazgatás egyszerűsítése és olcsóbbá tétele is napirenden kellene, hogy legyen, a többi most meg nem említet problémával együtt.


Mit tennék, ha európai parlamenti képviselő lennék?
Ezt elkezdve látott számomra igazán napvilágot a káosz. A Lisszaboni Szerződés egyik célja volt, hogy leegyszerűsítse az Unió alaptörvényeit, működését. Ez máig sem teljesült és az Európai Parlament jogalkotói, költségvetési és ellenőrzési hatáskörét továbbra is homály borítja. Ez talán érthető az elért „eredményeiből” is. Az Európai Bizottság, Tanács, Bíróság, Konvent vagy Központi Bank nélkül is kellő rendetlenséggel kell foglalkoznom. A parlament részeinek miért vannak különböző székhelyei (Brüsszel, Strasbourg, Luxemburg)? Lehet, hogy szeretnek utazni a szép városokba, de ez már teljesen nevetséges. Az elnöke elég változatos tendenciák szerint egyszer szocialista, liberális, máskor demokrata, néppárti. Külön érdekes, hogy néhány ilyen ellentétesnek tekinthető politikai nézet összeolvad (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport). Aztán a szétszórtságot fokozva, van a soros elnökség. Amíg a magyar parlamentben 2 érdek ütközik (?), itt 27 ország pártjainak a hozzáállása, félévenkénti különböző irányítással, ugye hogy együtt képviselhessük mindazt, amit mindenki szeretne. De az, hogy a képviselők nem nemzeti, hanem politikai hovatartozásuk alapján tömörülnek, kicsit nem ellentmondásos a „nemzetek Európájában”? Még rengeteg ellentét van, és a tagállamok képviselete is aránytalan. Hivatalosan kerülik a „szuperállam” látszatát, tehát politikai helyett csakis gazdasági unióról beszélhetek, de a hatásköre ezen a célon úgy túllő, hogy maguk se boldogulnak vele. Folyamatos ellentét van a megoldások szintjén, és nem hogy közös érdekeket, még közös hozzáállást sem sikerült kialakítani. Jelentőségének csökkentése, növelése alapjában osztja meg a tagállamokat, attól függően ki mennyire szereti a globalizációt, mekkora jutalmat kap.

Egy kézenfekvő téma, hogy az Unió nem alakított ki saját pénzügyi vagy finanszírozási rendszert, hanem tökéletesen alkalmazkodott és eleget tett a nemzetközi kívánalmaknak. Máig nem tudok mondani olyat, amivel a globalizáció helyett Európát kívánták volna erősíteni. Valóban megérte? Végső soron elmondható, hogy a világ minden egyes pontja csak, mint mínuszba termelő gyár, vagy mint piac kell, hogy létezzen és működtesse azt a társadalmi ideált, ami olyan szépen tömi egyesek zsebét, mások és a természet nem kis kárára. Részleges nemzeti képviseletek jelennek meg, de ezekkel nem szabadna beérni. Sajnos egy-egy jó szó mögött elbújva sok mindent megengednek maguknak azok, akik a látszat ellenére szintén csak eszközök. A nemzeti érdeket képviselő kormányok összefognak, hogy képviseljék a globalizációt? Igazán érdekes.

Mindenesetre, ha már beleestünk meg kell ragadni a gyeplőt. Hogy 785 képviselőből 24-el (nemsokára 750/736ból 22-vel) hogyan tudunk eredményeket elérni, az egyik legjobb kérdés. Újra hangsúlyoznám, nem a többi tagállammal közös utópikus vágyálmokra gondolok, hanem a saját elnyomásunkra. Tudatni kell velük, hogy a magyarság régóta igazságtalan körülmények között él. Persze ha a felvidéki, dél-vidéki, erdélyi magyarok még állampolgárságot se kapnak, akkor nem mondhatjuk azt, hogy bántanak minket. Így a mindenkire vonatkozó ENSZ nyilatkozatokra és nemzetközi emberi jogokra alapozva kell védeni magunkat. A sikerességért a képviselők részéről hatalmas jogi tudás, és kicsiszolt nyelvi készségek megléte kötelező. Önmagában a hozzáértés sem biztosíték, de egy jó alap. Nemzetközi síkon lévő célok elérése egyelőre időszerűtlen. A meglévő jogainkat kell érvényre juttatnunk. Ez minden. Értsék meg, hogy a változást itthon kell megvalósítani, és csak utána lehet nagyobb távlatban gondolkodni. Addig is, mint európai parlamenti képviselő, menteném a menthetőt. Nem a saját személyi gyengeségünkből, hanem a helyzet kilátástalanságából adódóan nem érhetünk el többet. Reagálni kell az elragadott magyarok bántalmaira, és felelősségre kell vonni a tetteseket. Mi soha senkit se vertünk agyon, aláztunk meg, fosztottuk meg vagyonától nemzetisége miatt. Velünk se tegyék! Hallhatnánk a jogos mentegetőzést, hogy ha belföldön is nyugodtan megverheti a rendőr és cigány a magyart, akkor a szerb, szlovák vagy román miért ne? Azért mert a másik ember kegyetlensége senkit sem jogosít fel az alapvető emberi jogok sárba tiprására. Éppen ellenkezőleg, segíteni kell a jogfosztotton! Ha napjainkban kevés gond van, akkor tessék csak a közelmúltban nyomozni. Biztosan találhatunk olyat, ami okot adna a felháborodásra, vagy, ahogy a profibbak csinálják, a kártérítésre.
A külföldi ellenséget a történelem számos gyönyörű példáján oly sokszor legyőztük már. Az igazán nehéz a saját hazaárulóinkkal való küzdelem, mert sokan vannak, és még többen hisznek nekik. Bizony ők rosszabbak mindennél, és nem nagy ellenségképeket kell festeni, reggeltől estig szabadkőműveseket, tőkéseket, az USA-t átkozni, hanem meg kell szüntetni a belső feszültséget, az embereknek reményt és hitet kell adni. Az Európai érdekképviselet nem ellensúlyozhatja a hazait. Ha itthon minden alapjában véve rossz, akkor kint hiába állunk jól. A változást mindkét oldalon meg kell kezdeni. Még jobban lejáratni a hazánkat, illetve több ellenséget szerezni nem lehet. Mivel nincs mit kockáztatni ezért markáns fellépésre van szükség.

Papír szerint "a Közösségben egyesült államok képviselője" vagyok. Ezt akkor tudnám elfogadni, ha ezek a tagállamok egyenlő feltételekkel indulnának, de így továbbra is a saját nemzetem érdekképviseletét tartom kötelességemnek. A képviselői jogokat átfutva derült ki, hogy azok 80%-ban a tiszteletdíjról és nyugdíjról szólnak, és mindössze pár pontban a feladat és hatáskörről. Kellő ismeretek hiányában nem tudok ítélkezni sem, de ha nincs megfelelő képviselőcsoport, akkor alakítani kell egyet! Az igazi, nemzetekben gondolkodó képviselőknek össze kell fogniuk, a javarészt globalista frakciókat megtagadva. A kezdeményezési jogról nehéz megállapítani mit is takar, de indítványozni kell előrevivő kérdések tárgyalását.

Valóban védeni kéne a saját piacunkat, de nem ész nélkül, hanem a minőséget támogatva. A génkezelt, mérgezett, selejtes élelmiszereknek semmi keresnivalója nincs! Hozzánk is érkeztek be különböző kritikán aluli termékek. Ezt hogy engedhették meg? Alapvető lenne, hogy nem csak egyes idegen, de szükség esetén EU-s árukat is kizárunk a közös piacról. Hiszen nem minden vacak felé, hanem a minőség felé kell, hogy megnyíljanak a tagországok kapui. Magyarország mezőgazdasági tevékenysége egy jól kihasználható pont lenne, erre föl a nyugat-európai bóvli ömlik mindenfelé. Szabályozott kereskedelemre van szükség, a többi ország érdekében akár egy-egy kárára is. Itt a korábban említett környezetvédelmi funkció sokkal hatásosabb lehetne, hiszen egy-egy országból még kivonulhat egy globális társaság, de az EU-ból már aligha, és éppen ezért kéne megálljt parancsolni az eszetlen profit habzsolásnak. Korlátozni működésük kereteit, növelni nem csak a társaság, hanem akár a vezetőség személyes felelősségét is. A hátrányosabb helyzetű országok kiemelt támogatása kötelessége lenne Európának. Nem kívánom felsorolni, hogy mi mit tettünk értük, kezdve a találmányaink hosszú sorával, vagy az 1956. októberi Nyugat-Európa ellen indult orosz tankok megállításával. De nem hogy felzárkóztató előnyöket, még azt sem kapjuk meg, ami járna! A magyar kormány működésével kapcsolatban is elvárható lett volna minimális szemrehányás, vagy akár egy előrehozott választás kitűzésének segítése. Hogy az EU jogköre erre nem terjed ki az egy dolog, de az országok együttes hatalmából kiindulva nem tartom vértizzasztó lépésnek. A történelem is megtanított már rá, és most még jobban erősítik bennünk a tudatot, hogy nem számíthatunk senkire. De kell, hogy legyenek legalább kisebb pártok, akikkel szövetkezve fel lehet lépni az európai színtéren. Lebontva a láncot, az EU sem „a Közösségben egyesült államokat”, sem a választópolgárokat nem tudja a jelenlegi működésével kielégíteni. Még ha sokan be is dőlnek. Egyes, felszínes magamutogatások, mint amilyen az EUvonal kezdő oldalán alul elérhető „Mit tett valaha Európa értünk?” című video is jól példázza, alaptalanok. Ráadásul számomra felháborítóan hazug és gúnyos. Béke? Biztonságos élelmiszerek? Egységes (en rossz) piac? Nincsenek határok? Hadd ne cáfoljam meg őket. Amíg az egyes tagállamok külön-külön nem ébrednek fel, sem az EU, sem én nem lehetnék hatékony. Európai béke nélkül nem lehet haladás. Wass Albert gondolatát kivetíthetjük Európára is: „A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.” Európában mindenki szeret mindenkit, s így magát a drága kontinensünket is?

Utószó, magyarázat
A hagyományos pályázati formát ebben az esetben nem könnyű megtartani. Nem lehetek elég érthető, célravezető kellő magyarázat nélkül. Helytelen lenne ezeket kihagyni, még a tárgyilagosság javára is. Bár a stílusom mellett szól, hogy a pályázat nem adatokat, tényeket, hanem a véleményemet kéri és mégiscsak iskolai. A teljesség igényét is el kellett vetnem, de törekedtem az alaposságra. A leírtakból jól következik a hozzáállásom, mint legfőképpen értékelendő pont. Amit én helyesnek érzek, nem csak hogy megtenném, de meg is teszem. Remélem kellőképpen kielégítettem a kívánt követelményeket, és elég érthető voltam az önök számára.
Hogy a fent írtakat megpecsételjem egy elegáns tanulsággal:
Az igazi úriember szégyelli, ha szavai szebbek, mint a tettei.
ics, Felvdiék Ma