SZLOVÁKOKNAK ÉS MAGYAROKNAK A MEGÉRTÉS ÚTJÁT KELL KERESNIÜK

Egy érdekes dokumentum, ahol Husák 1968-ban beismeri, hogy 1945-47 között jogellenes kitelepítés és vagyonelkobzás zajlott. Ezt a benes dokumentumot a mai szlovák parlament törvénnyel erősítette meg. Husák bevalotta, hogy nem kölcsönös egyezségről volt szó, hanem tudatos kitelepítésről és vagyonelkobzásról.
Ezt a dokumentumot, az MKP politikusai hathatósan alkalmazhatnák bizonyíték gyanánt a nemzetközi fórumokon, hogy mindaz ami 1945 után történt nem volt legális és törvényes.

Husák: Csehszlovákia Kommunista Pártja a felszabadulás után nem akarta bűnhődtetni az „ártatlanok ezreit”, hanem a csehek és szlovákok szilárd államának építésére törekedett. Viszont úgy vélekedett akkor, hogy néhány nemzetiségi kisebbség kitelepítése megszilárdítja a csehszlovák állam biztonságát.

Ha a JMPP, mint politikai párt létrejön, sikerül bejegyeztetnünk, a következő választási ciklus alatt, minden ilyen dokumentumot felkutat és a nemzetközi fórumokon bizonyítani fogja, hogy a felvidéki magyarság durva és tudatos népírtásnak, asszimilációnak és diszkriminációnak van kitéve már 90 éve. Remélhetőleg 2014-ben pedig parlamenti pártként törvényjavaslatok formájában fog küzdeni a Felvidéki Magyar Népért, az autonómiáért, a benes dekrétumok eltörlésért és a diszkrimináció minden formájával szemben.(BJ)

2010.01.08.
Pozsony, 1968. június 1. Gustáv Husák miniszterelnök-helyettes nyilatkozata az Új Szónak a nemzetiségi kérdésről és a kommunista párt második világháború utáni magyarellenes politikájáról.

SZLOVÁKOKNAK ÉS MAGYAROKNAK A MEGÉRTÉS ÚTJÁT KELL KERESNIÜK

Interjú dr. Gustáv Husák miniszterelnök-helyettessel

Munkatársunk, FÓNOD ZOLTÁN, a kulturális rovat vezetője a közelmúltban néhány kérdést továbbított dr. Gustáv H u s á k miniszterelnök-helyettes elvtársnak. A kérdések a demokratizálódási folyamat, valamint a nemzetiségi kérdés időszerű problémáit érintették. A napokban megkaptuk Husák elvtársnak e kérdésekre adott válaszát, s őszinte nagyrabecsüléssel fogadtuk azt a kezdeményező javaslatát, hogy az interjút az Új Szó és a Pravda egy időben közölje.

A PRAVDA szerkesztőségével megállapodva a mai napon — mindkét lap — közli az interjút.

KÉRDÉS: A föderatív államrendezés kapcsán az itt élő nemzetiségek államjogi kapcsolatai is megoldásra várnak. Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk: ez az igazi demokrácia próbaköve. Véleményünk szerint ezt a kérdést a cseh és szlovák nemzetek közötti viszony rendezésével egy időben, országos méretben kellene megoldani.

VÁLASZ: A föderatív államrendezés megoldja a hazánkban élő két nemzet — a csehek és a szlovákok — viszonyát. Államunkban ez a kérdés ötven év óta adott és az új elrendezés fő értelmét képezi. Ezzel kapcsolatban tanulmányozzuk majd a magyar, ukrán, lengyel és német polgártársaink követelményeit és szükségleteit, a mai demokratizálódási áramlat szempontjait is figyelembe véve.

KÉRDÉS: Magyar vonatkozásban a CSEMADOK Központi Bizottsága kezdeményező javaslatot tett, melynek lényegét — a nemzetiségek saját ügyeit érintő, önálló, önigazgatáson alapuló elv kifejezésével — az akcióprogram is rögzíti. E téren, hogy ítéli meg a helyzetet, s milyenek Ön szerint a kilátások?

VÁLASZ: Elolvastam a CSEMADOK Központi Bizottságának álláspontját. A hazánkban élő más nemzetiségek is előterjesztették javaslataikat és követelményeiket. A szakértőkből álló kormánybizottság tárgyalni fog ezekről a problémákról nemzetiségeink képviselőivel. Nem akarok a tanácskozások elébe vágni, s ezért az előterjesztett javaslatokkal kapcsolatban nem mondok véleményt. A kormány politikai bizottságában — mely az államjogi elrendezés kérdéseinek megoldására alakult — minden nemzetiségi kisebbség képviselve van. A benyújtott javaslatokkal kapcsolatban tehát ezen a fórumon is véleményt nyilváníthatnak.

KÉRDÉS: A demokratizálódási folyamat kapcsán a magyar lakosság körében gyakran felmerül az 1945—47-es időszak. A kollektív bűnhődés elvének alkalmazása — a kitelepítés és a deportáció — mély nyomokat hagyott a magyar nemzetiségű dolgozókban, s tízezreket érintett. Hogy tekint ma Ön erre a kérdésre?

VÁLASZ: Magyar polgártársaink problémáinak az 1945—1947-es években történő megoldása nem magyarázható és érthető meg a mostani évek eseményeiből. Közép-Európában évszázadokon keresztül, különösen azonban a XIX. és XX. században a szomszédos nemzetek közt — az uralkodó rétegek politikájának következtében — sok probléma halmozódott fel, melyek a nemzetiségi viszályok tárgyai voltak, sőt bizonyos mértékig azok is maradtak. Közismert a szlovák nemzet helyzete a burzsoá-feudális Magyarországon; a nemzetellenes politika és a kegyetlen nemzetiségi elnyomás. Mindez hoszszú időn keresztül nemzeteink mentalitásában rengeteg feszültséget váltott ki. Dél-Szlovákiának a Horthy-csapatok által való megszállása 1938-ban és a második világháború évei még jobban kiélezték ezeket a régi ellentéteket. Magyarországnak, a második világháború idején Hitler táborában betöltött szerepe szintén befolyásolta a magyar kisebbség háború utáni problémáinak megoldásával kapcsolatos elképzeléseket. A szlovák kommunisták és a Szlovák Nemzeti Tanács sem az illegalitásban, sem pedig a Szlovák Nemzeti Felkelés idején nem számolt a magyar kisebbség kitelepítésével, vagy más diszkriminációs intézkedésekkel. Ezeket a kérdéseket 1941-től, dr. Benešsel az élen, a csehszlovák emigrációs kormány vetette fel Londonban, a Csehszlovákiában élő német kisebbség kitelepítésével kapcsolatban. Dr. Beneš és kormánya a háború folyamán igyekezett fokozatosan megnyerni a szövetséges nagyhatalmakat a csehszlovákiai német és magyar nemzetiségi kisebbség problémái megoldásának támogatására. Ezt az álláspontot a háború végén a Szovjetunió is támogatta, s Gottwalddal az élen a Moszkvában tartózkodó csehszlovák kommunisták is elfogadták. Így a kassai kormányprogramban lényegében egy szintre került a csehszlovákiai német és magyar kisebbség problémájának megoldása. Ez az álláspont, mely a kassai kormányprogramban és a felszabadulás után számos más jogi ténykedésben, főleg a köztársasági elnök dekrétumaiban jutott kifejezésre (például az állampolgárságról, a földek elkobzásáról stb. hozott rendeletek), a csehszlovák kormány, a szlovák nemzeti szervek, valamint a CSKP és az SZLKP egyértelmű álláspontja volt.
Ez idő tájt a magyar kisebbség problémájának megoldásánál mérlegelték a Magyarországon élő szlovák lakosságnak az itteni magyar polgártársakkal való cseréjét. A német kisebbséget — köztudott — Csehszlovákiából kitoloncolták. A csere kérdése, illetve a magyarok kitelepítése Szlovákiából, s a szlovákok betelepítése Magyarországról rengeteg nehézségbe ütközött, melynek a magyarországi és csehszlovákiai burzsoá körök szintén részesei voltak. 1948-ban Csehszlovákiában és Magyarországon végül is megszilárdult a népi demokratikus rendszer s ezt követően hazánk politikai és kormánykörei felhagytak az áttelepítéssel, illetve kilakoltatással, és biztosították az itteni magyar lakosság politikai egyenjogúságát.
Látnunk kell, hogy a lakosság kitelepítésére nemcsak hazánkban került sor, de a Szovjetunióban, Lengyelországban, Romániában, Jugoszláviában és másutt is. Évek múltán sokféleképpen lehet fontolgatni, mi volt helyes, vagy helytelen. Véleményem szerint helytelen volt például a szlovákiai magyar dolgozóknak a cseh országrészekbe toborozása, melyet a Földművelésügyi Minisztérium és a Szociális Biztosításügyi Minisztérium206 szervezett; és főleg helytelenek voltak az akció megvalósítása körüli durva adminisztratív intézkedések. Persze, bírálható még sok más kérdés is. Így például egyes megnyilvánulások, az ún. reszlovakizáció, az iskolapolitika stb. körül. Tudom például, hogy Laco Novomeský, az akkori oktatásügyi megbízott, 1945-ben magyar iskolák megnyitását javasolta. Javaslatát visszautasították azzal az indokkal, hogy megnehezítené a kitelepítési akciót. A sors iróniája, hogy Novomeský javaslata ellen azok a személyek léptek fel, akik néhány évvel később a magyar kisebbség kérdésének megoldásáért Novomeskýre, rám és másokra hárították a felelősséget. Bizonyos, hogy ez az időszak a magyar polgártársainkban rengeteg keserűséget hagyott, s a szlovák és a magyar lakosság közt sok szenvedélyt váltott ki. Ezzel számolni kell és meg kell találni a kölcsönös jó viszonyhoz vezető utat. Ha a szlovák—magyar kapcsolatok valamelyik szakaszát akarjuk megítélni, hosszú történelmi összefüggésekben kell azt látnunk, keresnünk kell az okokat és a következményeket, melyek befolyásolták a két nemzet viszonyát.

KÉRDÉS: Mivel magyarázza azt, hogy a kommunista párt, mely a szocialista humanizmus és az internacionalizmus elvét vallja — koalíciós partnereivel együtt — ilyen lépésre szánta magát, s védtelen ezreket — közte kommunistákat és antifasisztákat — büntetett mások (az uralkodó osztály) bűneiért, mellőzve ezáltal minden osztályszempontot?

VÁLASZ: Említettem már, hogy a kassai kormányprogramban és az ebből eredő jogi ténykedésben hogyan került sor a problémák megoldására. A szocialista humanizmus és az internacionalizmus elvei a második világháború idején egy kissé más megvilágításba kerültek. A nácizmus és szövetségesei egész nemzeteket és országokat támadtak és szálltak meg, veszélyeztették létüket és csak mérhetetlen áldozatok árán váltották meg a szabad életet. Ez az emberek gondolkodásában nem maradt nyom nélkül a háború befejeztével, és utána sem, amikor felújultak ezek az államok s belső problémáikat oldották meg. Csehszlovákia Kommunista Pártja a felszabadulás után nem akarta bűnhődtetni az „ártatlanok ezreit”, hanem a csehek és szlovákok szilárd államának építésére törekedett. Viszont úgy vélekedett akkor, hogy néhány nemzetiségi kisebbség kitelepítése megszilárdítja a csehszlovák állam biztonságát. Napjainkban vitatható, helyes vagy helytelen volt-e ez az eljárás, azonban meg kell ezt érteni. Értenünk kell, hogy a háború után milyen tapasztalatokból indult ki, s milyen indítékok vezették. A háborúban és a hadműveletekben nemcsak a fasiszta országok uralkodó osztályai vettek részt, hanem a lakosság minden rétege. Mindenki tudja, aki csak egy csöppet is ismeri ennek a kornak a történelmét, hogy ebben a háborúban milyen szerepet játszott néhány európai nemzet elvetemült nacionalizmusa. A történelem nem mérhető csupán egyetlen nemes elvvel.

KÉRDÉS: Ön személy szerint magas párt-, illetve állami tisztséget töltött be a felszabadulást megelőző és az azt követő években. Feltehetően ezzel magyarázható, hogy az ún. burzsoá nacionalisták elleni konstruált perben a magyar nemzetiséget ért sérelmekért másfél évtizeden át — Önt is beleértve — egyes személyeket tettek felelőssé. Ez az álláspont feltehetően leszűkítette a kérdést, s a személyi kultusz gyakorlata szerint a történelmi valóságot is elferdítette. Hogyan vélekedik Ön erről?

VÁLASZ: Az 1945—1947-es években a német és magyar kisebbség problémáinak megoldásánál jómagam lényegében ugyanazon az állásponton voltam, mint a CSKP és az SZLKP egész vezetősége, a kormány és a szlovák nemzeti szervek. Amennyiben valaki e kérdés rendezésében a bűnöst keresi, nem futamodok meg a felelősség elől, sem mint a párt funkcionáriusa, s mint állami tényező. Igaz, bebörtönzésem után, s Clementis, Novomeský, Okáli és más ún. „burzsoá nacionalisták” bebörtönzését követően a párt és az állam vezető személyiségei az egyéb koholmányok és hamisítványok mellett gondoskodtak a magyar kisebbségi kérdés 1945—1947-es években történt megoldása körüli hamis nézetek terjesztéséről is. Éspedig azáltal, hogy a legfelsőbb pártés állami szervek kollektív döntéséért — a propagandában és a közvéleményben — a felelősséget egyértelműen rám és a többi olyan személyekre hárították, akik abban az időben fegyházban voltunk. Mindez olcsó, kényelmes és becstelen megoldás volt, éppúgy a többi vád, melyért elítéltek és bebörtönöztek bennünket. A vádakkal szemben nem védhettük meg magunkat és a hatalom akkori urai 13 év után az emberek tudatát ilyen egyoldalú és hamis magyarázatokkal árasztották el. Így történhetett aztán meg, hogy magyar polgártársaink tudatában is gyökeret vert Husák, Novomeský, Clementis stb. bűnösségének tézise, melyet annyi éven át terjesztettek. Az olyan emberek, mint Bacílek (lásd a Smenában a közelmúltban közölt interjúját) és Novotný, még nemrégiben is ezt a húrt pengették. S ezt annak ellenére, hogy a CSKP Központi Bizottsága 1964 decemberében209 a „szlovákiai burzsoá nacionalizmus bírálatának felülvizsgálásáról” szóló határozatában — több tudományos dolgozó csaknem félévi munkája alapján — egyértelműen kijelentette:
„Az ilyennemű nagyon fontos intézkedések a magyar kérdés megoldását érintették. A kassai kormányprogram, mely az ellenállás, a nemzeti és demokratikus forradalom szellemében kifejezésre juttatta azt az elvet, hogy az új köztársaságot, mint a két egyenjogú szláv nemzet államát kell építeni, többek közt követelte a magyar lakosság kitelepítését Csehszlovákiából. A magyar kérdés megoldásához, főleg azonban gyakorlati megvalósításához (az. ún. reszlovakizáció és a magyar lakosság helytelen, sok esetben erőszakosan és az osztályszempontot mellőző módon megvalósított kitelepítése a cseh kerületekbe) való viszonyulásban lényegbevágó nacionalista hibák merültek fel, melyek a belpolitikai életet is áthatották (megtiltották a magyar nemzetiségűek párttaggá felvételét stb.).
Ezekért a hibákért mind az SZLKP szervei vagy a szlovák állami szervek, mind pedig a CSKP vezetősége és a központi állami szervek egyaránt felelősséggel tartoznak. Ez meghatározza egyben az egyes elvtársak (beleértve például Široký elvtársat is) személyi felelősségének mértékét is, mivel teljességgel lehetetlen csupán néhány vádlottra hárítani, minthogy ez az ún. burzsoá nacionalizmus elleni kampányban történt. A CSKP Központi Bizottsága és az SZLKP Központi Bizottsága kezdeményezésére 1948 februárját követően a polgárokat és a pártot illetően ezekben a dolgokban javulás következett be.” Persze, az ellenünk hozott vádakat hosszú éveken át nyilvánosan propagálták. A CSKP Központi Bizottságának erről a határozatáról azonban a nyilvánosság mind a mai napig nem szerezhetett tudomást. Éppen így azt sem ismertették, hogy 1948-ban az SZLKP Központi Bizottságán én számoltam be a magyar polgártársak iránti viszony megváltoztatásáról és ezzel kapcsolatban több javaslatot nyújtottam be. A történelmet valóban alaposan elferdítették. Úgy vélem, hogy a mostani demokratizálódási folyamat egyik feladataként ezt a kérdést is meg kellene világítanunk, teljes terjedelmében, és meg kell találnunk a szlovák nemzet és a magyar polgártársaink megértéséhez vezető minden utat. Kétlem, hogy a jelenlegi felkorbácsolt szenvedélyek, a régebbi, vagy az újabb vádaskodások — mindkét részről — elősegítenék a nyugodt együttélést.

Új Szó, 1968. június 1. 1., 5. p.

http://www.foruminst.sk/documents/8/27.pdf

Pozsony, 1968. június 14. A Csemadok KB Elnökségének észrevételei

Pozsony, 1968. június 14. A Csemadok KB Elnökségének észrevételei és javaslatai az államjogi kormánybizottság nemzetiségi albizottságának június 12-i állásfoglalásával kapcsolatban.

Összefoglalás: A Csemadok KB Elnöksége 1968. június 14-én megtárgyalta a nemzetiségi albizottság június 12-i határozatait, mivel azonban némelyikkel nem ért egyet, előterjeszti saját álláspontját. A Csehszlovák Szövetségi Köztársaságot a cseh és szlovák nemzet mellett a nemzeti kisebbségek is alkotják, amelyek az államiság hordozói, ezért az őket érintő ügyekben az önigazgatás elve alapján a nemzetiségi szervek illetékesek határozni. A szövetségi parlamentben képviseletüket a Nemzetiségi Bizottság látja el, végrehajtó szervük a szövetségi kormány melletti nemzetiségi államtitkárság. Az SZNT-ben a magyar nemzeti kisebbség képviseleti szerve a Magyar Nemzeti Tanács, a szlovák kormányban nemzetiségi minisztérium létrehozását, magyar miniszterek és miniszterhelyettesek kinevezését javasoljuk. Az új területi elrendezésnél figyelembe kell venni az etnikai tényezőt is, a társadalmi szervezeteknél pedig lehetővé kell tenni nemzetiségi alapon történő létrehozásukat. El kell törölni az összes diszkriminatív törvényt, az ártatlanul elítélteket politikailag rehabilitálni kell, a kárt szenvedetteket pedig anyagi kárpótlásban kell részesíteni. A vegyes lakosságú területeken érvényesíteni kell a kétvagy többnyelvűség elvét, s nem értünk egyet az államnyelv bevezetésével. A Szlovák Tudományos Akadémia mellett a nemzetiségekkel foglalkozó tudományos munkahelyek, önálló könyv- és lapkiadó, könyvtár, múzeumok és galéria létrehozását, a magyar nyelvű tömegtájékoztatási eszközök (televízió, rádió) fejlesztését javasoljuk.

http://www.foruminst.sk/documents/8/32.pdf

CA megj.: manapság effajta minimális követelésekkel sem az MKP, sem a Híd képtelen előállni.