Trianon után a prágai parlamentben

2009.3.15.
Mi igazolni tudjuk azt, hogy a háborút soha nem akartuk, azt reánk kényszerítették, azzal soha vissza nem éltünk, de megszenvedtük igaztalanul ennek a háborunak minden súlyos következményét

Vagy talán a nagyiparban részes magyarságnak van oka a megelégedesére? A tönkrement magyar nagyiparos existentiák világosan bizonyithatják, hogy magyar nagyiparos ma már úgyszólván nincs is, aki még van, az is magában, illetve vallalatában hordja a pusztúlás csiráját. A magyar kereskedelem Szlovenskóban még nyílt szavazattal se bizonyitaná be, hogy elégedett itt a sorsával. Ö reájuk akarták és akarják a hivatalos kormányzat előtt kedves opportunizmust reákényszeriteni a kényszerhelyzettek ügyes megteremtésével és ügyes kihasználásával. Ezért a lelki kínért legyenek Ök megelégedett magyarok?

A magyar intelligencziával Trianon után igazán oly sok jó történt, hogy csuda, hogy eddig még össze nem szedelőzködött ez az intelligenczia s el nem ment külön Beneš külügyminiszter Úr előtt élőszóval kifejezni azt, hogy a sorsával milyen nagyon meg van elégedve. Hiszen a magyarság részére ott van az alkotmányban és a saint-germaini szerződésben biztosított a közhivatalokban való részesedés joga. Ellenben a magyar tisztviselők nagy részét kitették a hivatalukból. És magyar a közpályán, a közhivatalokban egyáltalán nem érvényesülhet. Alig várják, hogy nyugdíjra érjen meg, vagy kihaljon valamely állást betöltő magar tisztviselő, rögtön betöltik a helyét csehszlovák tisztviselővel és magyart nem neveznek ki. A hires csehszlovák demokrátia alatt törvényszéki elnök nem lehet magyar, még ha a legkitünőbb és legkifogástalanabb biró lenne is, és pedig egyszerüen azért, mert magyar. És Szlovenszkó egyik minisztere mondotta ki ezt az igazságot a nemzeti egyenjogúság kormánya alatt. De hát az intelligencia a hibás, miert gondol arra egy perczig is, hogy a közhivatalban való részesedés joga őt komolyan megilleti. Miért nem mennek más pályára, példáut ügyvédnek, vagy orvosnak, vagy gazdának, mérnöknek stb. és miért nem keresik fel a tanitóképzőt, vagy a theologiát? Miért nem tudnak egyszerre mind úgy csehszlovákul megtanúlni, hogy még gyorsabban elsajátíthassák csehszlovák nyelven a tudományokat, mint a saját anyanyelvükön. Ezek mind csak kérdések. De az a tény, hogy az ügyvédi pályán Szlovenszkóban behozták a numerus clausust és amagyar ügyvédjelölt csak 2-3-szos megismételt sikertelen vizsgák után tud eljutni a sikeres vizsgához, ellenben a csehszlovák ügyvédjelölt úgyszólván mindig első alkalommal kiállja a sikeres vizsgát. A célitt világos, hátra kell szorítani a magyar jogászokat, és a csehszlovák új ügyvédseggel el kell foglalni a teret és az ügyvédség csehszlovák többségét, a mely még mindig hiányzik, meg kell teremteni.

Tény az is, hogy hivatalos orvosnak a lehetőség határain belül magyart nem neveznek ki. A magyar vidékeken a privát magyar orvosok oly nagy számban kínlódnak, hogy a magyar ifjúság nem igen mer erre a túlzsúfolt pályára menni. Tény az is, hogy gazdasági oklevéllel Szlovenszkóban a magyarság alig tud elhelyezkedni, hiszen a magyar földet elvették a magyar földbirtokosoktól megszüntették, vagy minumumra redukálták az oly birtokokat, ahol okleveles gazda elhelyezkedhetik. Az uj szlovenszkói csehszlovák történelmi osztály kezeiben lévő birtokok, illetve maradék-birtokokon pedig a magyar okleveles gazdának nem adnak kenyeret.

A mérnöki pálya Szlovenszkóban szintén járhatatlan. Mert magyar vállalkozás úgyszólván nincs, tehát magyar mérnöki elhelyezkedés nincs, hivatalos mérnöki állásba pedig ki nem neveznek magyart, csehszlovák magánvállalatban nem alkalmaznak magyart.

Magyar tanitóképző nincs, magyar theologia nincs. Magyar ifju csehszlovák tanitóképző intézetekben még ha elvégezné is a tanúlmányait, ki nem nevezik állami iskolához. A magyar lelkész és magyar tanitó választás útján az állások esekély száma miatt alig jut álláshoz.

Ha most már tekintetbe veszük, hogy Szlovenszkóban az ipari pálya is annyira tönkre lett téve tudatos vagy tökéletlen kormányzati intézkedésekkel, hogy a megélhetés és a nemzeti élet lehetőségének bisztositékai ezen a pályán is hiányoznak a magyarság számára, ha tekintetbe vesszük, hogy a kereskedelmi kellő kiképzés és a boldogúlás feltételei a magyarság számára szintén nincsennek megadva, ha tekintetbe vesszük, hogy a magyar földművelés rentabilitását és fejlődési lehetőségét kétségessé tették, akkor tényként megállapíthatjuk, hogy a szlovenszkói magyar ifjúságnak Szlovenszkóban, vagy a Csehszlovák köztársaságban nincs jövője. Miután pedig ez a tervszerű kormányzati intézkedések eredménye, helyes lehet még az az itélet is, a mely megállapítja, hogy a Csehszlovák köztársaság hivatalos kormányzata ezáltal halálra itélte a szlovenskói magyarságot. És rebus hic stantibus a külügyminiszter Úr a magyarság megelégedettségéről beszél. Mintha csak azt akarná bebizonyítani, hogy a halálraitéltet természetszerűleg boldoggá teszi a halálos itélet. Mitha a magyarsag a bűn nélküli büntetés után, amit Trianonban kapott, örömmel volna köteles fogadni azt a kétes jóakaratot, a mely azt jelenti szalmára, hogy nem kell már élnie sok ideig.

De talán a magyar munkásság soraiban látja a nagy megelégedettséget a Külügyminiszter Úr? Hát az objektivitás? Ha előveszi a hivatalos statisztika adatait és meglátja, hogy Szlovenszkó-ban hány magyar munkanélküli van, ha elolvassa, hogy hány ipari vállalatot tett Szlovenszkóban tönkre a csehszlovák ipari, kereskedelmi és vasúti politika s ezzel mennyi mukaalkalom szűnt meg és mennyi emberi jövő vált kétségessé, ha megállapítja, hogy az áldásos földreform hány magyar mezőgazdasági munkás szájából vette ki a kenyeret, akkor egy-kettőre is kész lesz azzal a döntéssel amely szerint a magyar munkásság részéről is hiányzik minden ok az igazi belső megelégedettségre.

Azonban általában és tényként megállapítható még, hogy a csehszlovák köztársaság hatalmi tényezői sohasem törekedtek arra, hogy a Trianon miatt beállott és csak bűn nélküli büntetésként tekinthető szlovenszkói és russzinszkói magyar szenvedést enyhíteni vagy gyógyitani igyekeztek volna. Hiszen azok a mesterkedések, amelyek a magyarságnak a köztársaságban való számarányát kisebbíteni igyekeztek, illetve az igazi számarány jelentőségét egy helytelen valótlan számarány felállitásával kívánták helvesbbíteni, mind jogfosztásra törekedtek, mivel a nemzeti egyéniséget megölő asszimiláczió szolgálatában állottak. Tehát tudatosam és tervszerűen súlyosbították a magyar szenvedést. A szlovenszkói és ruszinszkói népszámlálások története az, hogy 3 éven belül minden jogállam példája ellenére két népszámlálást tartottak szükségesnek, a másodikat azért, hogy az elsőnek az asszimilaciós politika szolgálatára nem eléggé képes eredményét, egy a czélnak megfelelőbb eredményel váltsák fel. Az, hogy a második népszámlálás oly túlságosan sikerült, hogy a községeknek 1921 évi népszámlalási adatait még 1927 deczember havában sem merik hivatalosan közzétenni és csak a községek még ma is titkos népszámlálási adatainak összeadásából keletkező birósági járási népszámolási számadatokat tették hivatalosan közzé mind olyan tények, a melyek maguktol beszélnek. Az egyenlő elbánásnak, a jogegyenlőségnek, a törvény előtti egyenlőségnek nyílt megcsúfolása a válszto kerületek etnografikus beosztása továbbá az a tény, hogy kétszer, sőt többször annyi magyar választó válászthat csak törvényhozot, mint amennyi cseh, vagy csehszlovák válásztó választ egy képviselőt, és végül a harmadiendü állampolgárság patentirozható intézménye.

De a magyarság nyelvhasználati jogának több birósági járásban való konfiskálása, a birói járások területének rendelettel való megállapitása egy oly tény, amely azt bizonyítja, hogy a magyarság sorsát Szlovenszkóban meg elviselhetetlenebbé kívánják tenni. Ezt a kormányzati intézkedést, bár nem ő volt a szülője és bár ő szintén egy nemzeti kisebbség tagja, nyilvánosan védelmezte az igazságügyminiszter Úr és bizonyítgatni igyekezett hogy ez az intézkedés szigoruan törvényes és jogos, mert a törvényes felhatalmazás alapján nyugszik. Egyet azonban elfelejtett az Igazságügyi Miniszter Úr és ez az, hogy a 188/1919 számú felhatalmazási törvény csak >szükség< esetén engedi a rendelettel való terület megállapítást. Tehát, a hol a >szükség< nem indokolja a birósági járás rendelettel való területváltoztatását, ott a rendelettel való területváltoztatás teljesen törvénytelen. És én itt nyíltan felteszem a kérdést az Igazságügyminiszter Úrhoz, hogy mily igazságügyi szükség kivánta azt hogy a nyitrai bírósági járástól Ghymes, Kolin és Zsára községek elcsatolásának és Arányos-Maróthoz csatolásának, mikor ezen községeknek a vasuti állomása Nyitra és Nyitrára kell jönniök, hogy Aranyos-Marótra mehessenek, mikor Ercsin is közelebb vannak a régi székhelyhez, mint az ujhoz? Talán azért kellett ezt megtenni, mert ezen községek 2635 lelket számláló magyarsága még akkor is biztosította a magyarság 20%-os számarányát, ha az elrendelt 13 szlovák községnek a nyitrai birósági járáshos való csatolása és a többi 5 részben magyar, részben vegyeslakoságu községek elcsatolása megtörténik?

De hol van az igazságügyi szükség abban, hogy a rimaszombati birósági járáshoz csatoltassank Poltár Czehtereh és Jósliget szlovák községek minden tiltakozásuk ellenére, akkor, amikor ezen községeknek évszázados gazdasági összeköttetésük Losonccal ma is fenn áll, amely város gazdaságilag jelentősebb, mint Rimaszombatt, és amely vasuton 20, Ercsi pedig 10 kilométerrel közelebb van hozzájuk? Talán abban van meg, hogyha ezek a szlovák községek nem csatoltatnak a rimaszombati járáshoz, akkor hiába minden mesterkedés, a rimaszombati jarást és Rimaszombatot nem tudják megfosztani a magyar nyelv használatától.

De felteszem a kérdést, hogy miért van szükség az eperjesi bírósági járástól egy csomó községet a kassai bírósági járáshoz csatolni, mikor azok nagyrészt közelebb fekszenek Eperjeshez és gazdasági piacuk Eperjes, mikor az olcsó, gyors és jó, igazságszolgáltatás érdeke egyenesen megköveteli azt, hogy Eperjeshez tartozzanak? Talán azért, hogy Kassától így el lehessen venni a magyar nyelv használati jogát? Határozottan megállapítható, hogy az elnemzetlenítést és a 188/1919 sz. felhatalmazási törvényben előirt >szükség<-et ugy kell értelmezni, hogy az elnemzetlenítés szüksége adva van és ezt be kell tölteni.

Ami a magyarsággal az állampolgárság és illetőség terén történt, az már igazi szégyene a köztársaságnak. Hogy kevesebben legyenek a magyarok, hogy kevesebb helyen legyen meg a számarányuk, a kiutasítás igazságtalan fegyvetét alaposan kihasználták. Az állampolgársági kérdés függőben tartását megfélemlítésre, az elnyomás általánosítására használták fel. Amikor a Magyar Nemzeti Partnak sikerült legalább egy átmeneti javulást előidéző törvényt kierőszakolni, akkor a végrehajtás keresztülvitelénél folytatták tovább az erőszak alkalmazását mindenféle kérdésekkel, az ügyek huzásával és sehol sem halott óriás magasságu állampolgársági illeték kivetésével. A nemzetgyűlés idestova két éve meghozott rezoluciójának, amely utasítja a kormányt, hogy egy modern, humánus állampolgársági törvényt terjesszen mielőbb a nemzetgyűles elé, egyszerüen fityet hánynak. - De ott van a Szábó munkácsi róman kath, főesperes esete, akit, mint a gonosztevőt, szuronyok között kisértek ki onnan, ahol több, mint 30 éva élt s nem használt a nem zetgyűlés határozata, amely azt mondja, hogyha valaki a Lex-Dérer alapján beadja kérvényét, az ki nem utásítható. A belügyminiszter fütyült a nemzetgűles határozatára. Ott van Boros Joszef rimaszombati tanár esete, aki 15 éve lakik Rimaszombatban. Időközben a köztársaság alatt spanyol betegség érte; ennek agyra való visszahatása következtében a tanári működésre képtelenné lett. A közoktatásügyi minisztérium vad soviniszta exponense, az ugynevezett Skolský Referát ekkor egyszerüen minden végkielégítés, minden nyugdíj, minden segély nélkül elbocsájtotta a rimaszombati gimnáziumban elfoglalt tanári állásából. Azóta két kis gyermeke és felesége vele egütt a legnagyobb nyomorban sinylődik. De kegyelem, irgalom nincs, kiutasítják. Kérvényeznek, akkor azt az igéretet kapják, hogyha Magyarországtól elhozzák az állampolgársági kötelékből való elbocsájtási döntést, megkapja a csehszlovák állapolgárságot. Megteszik. És mégis elutasítják kérelmüket akkor, amikor már Magyarországhoz se fordulhatnak az elbocsájtás folytán segítségért. Akkor nemcsak a magyarok, hanem a Rimaszombatban lakó szlovák és cseh hivatalnokok is az elnöki kabinetirodához fordulnak segítségért. Ez az iroda leadja az ügyet ujra a belügyminisztériumnak. Interveniálunk többször is és mindig megigérik az emberséges elintézést. Tanum erre Dr Kállay József, volt teljhatalmu szlovák min. úr. És megint elutasítják őket és az egész család sinylődik tovább a teljes nyomorban, teljes hitevesztetten, látja, hogy a nagy humanista Masaryk G. Tamás szép ideái mivé lesznek a köztársaság kormányának kezében. És rettegve várja, hogy télviz idején majd szuronyok között kisérik ki őket Magyarországba. S mindez csak azért van, mert Boros József véletlenül magyarnak született. Adatokkal, bizonyítékokkal szivesen szolgálok bárkinek, aki ezt szükségesnek tartja.

Hát a nyugdíjasok, elbocsájtott magyar tisztviselők és alkalmazottak kérdésében történt intézkedések és szabotálások huzavonák nem e kell, hogy elkeserítőleg hassanak a magyarságra?

Megjelent most a népmüvelődés terén elért eredményeket nyilvánosságra hozó miniszteri jelentés. Abból mindenki elolvashatja, hogy amig a csehszlovák művelödési akcióra súlyos százezreket költöttek, addig a magyarság részére csak Galántán volt valami nemzeti szempontból kérdésesjelentőségü művelődési alakulat, tanfolyam s az egész bagatell egypár ezer koronába került csak. Hát az állampolgári nevelésről szoló szép törvény hatásából ki kell zárni a magyarokat? És ezt ugy hivják, hogy törvényelőtti egyenlőség, egyenlő elbánás? A magyarságra nézve az a kormányálláspont áll, hogy elég, ha a törvényben benne vannak a kisebbségi nemzetti művelődési választmányok, minek lenne az meg a valóságban, is. És ezt csehszlovák hivatalos okirattal tudjuk bizonyítani.

De a közművelődési akció terén ottan van a Gömöri Közművelődési Egylet tanulságos története. Módosította alapszabályait és azt jóváhagyás végett felterjesztette s kimondotta, hogy a jóváhasig nem müködik. A minisztérium a nem működő egyesületet feloszlatta és reátette a kezét a félmillió egyesületi vagyonra. A legfelső közigazgatási biróság hiános eljárása miatt hatálytalanná tette a miniszteri döntést. Ekkor a még mindig nem működő egyesületet ujra feloszlatta a szlovenszkói teljhatalmu minisztérium. A legfelső közigazgatási biróság az ujra beadott panaszra törvénytelennek mondotta ki a módosító jóváhagyást megtagadó és a feloszlatást kimondó minisztéri határozatot. Ennek már öt éve, de a vagyont még vissza nem adták és amikor a módosított alapszabályok jóváhagyását több izben sürgettük, erre a felelet az volt, hogy az iratok elvesztek. Ezt csehszlovák közokiratokkal és Dr. Kállay Jószef volt miniszter úrral tudjuk igazolni. Elvesztek egyébként azok az iratok is, amelyek a 91%-os magyar feledi járás község neveinek a községtáblákon magyar nyelven való kitételének elrendelését kéri, aminthogy elvesznek itt mindazon jogok lassanként, amelyek a magyarságot a kultúra, a jog és az igazság terén megilletik. És még megelégedettségünkről beszélnek.

De hogy beszélhet a Külügyminiszter Úr a magyarság megelegedettségéről akkor, amikor egyre másra állanak fel a slovenszkói csehszlovák politikusok és tanúbizonyságot tesznek a nagy nyilvánosság előtt a egész ország - világ szamára arrol, hogy Szlovenszkóban és Rus-zinzskóban általában nagy óriási módon nagy a jogos elégedetlenség. Ezek a csehszlovák nemzeti politikusok nem mondták, mert tudták, hogy az nem lenne igazmondás azt mondani, hogy a magyarság kivétel, mert akkor, amikor Szlovenszkóban mindenki elégedetlen, ő boldog és megelégedett. Tehát az ő ténymegállapitásaik a magyarságra is vonatkoznak. Tessék elolvasni a nagy csehszlovák sovinista és cseh nemzeti demokratapárti szlovenszkói vezér Dr. Ivánka Milán legutóbb tartott egvik beszédét. Abban megtalálhatja, aki akarja azt, hogy még Ivánka Milán sincs a prágai centralizmus által diktált nacionalista, nemzetmentő és szerinte korrupt és két balkezes szlovenszkói politikával megelégedve.

De tessék elolvasni Dérer volt csehszlovák miniszter Úr legutóbbi költségvetési beszédét. Ez abeszéd igazat ad a földreform tekintetében a magyarság panaszának.

De hát miért mondta Zoch slovenskói ágostai evangelikus püspök Úr, a jelentős csehszlovák agrárpárti politikus, Hodža miniszter Úr egyik főembere, hogy olyan intézkedések kellenek, amelyek lehetővé teszik a magyarságnak, hogy a csehszlovák köztársaságot valóban édes hazájaként szeresse? Hiszen, ha ilyen intézkedések léteznének, akkor bizonnyal nem beszélt volna az ubi bene ibi patria elvének bebeszélése végett a Püspök Úr ezen intézkedésekről mint jövőbeli feltétlen szükségességről. S mindezeken felül van még arra, hogy az az állitás, hogy a magyarság megelégedett a csehszlovák köztársaságban, nem lehet való igazság egy koronatanú. És ez a tanú maga Beneš külügyminiszter Úr. A külügyi költségvetés tárgyalásánal ugyanis a nemzeti kisebbségekkel való liberális bánásmódról ő is mint jövőbeli szükségességről beszélt amit bizonynyal nem tett volna, ha már egyszerüen ennek a kivánatos liberális módnak a jelenlétet igazoló tényekre hivatkozhatott volna. Mindezeket nem azért mondom el mélyen tisztelt Szenátus, hogy panaszkodjam, vagy tiltakozzam, mert azt már jól tudjuk, hogy ez nem segiti elő úgyszólván semmiben a mi sorsunk jobbrafordulását.

Azért mondom el mélyen tisztelt Szenátus az e mondottakat, hogy kétségtelenül igazoljam, hogy a köztársaságban élő magyarság mai sorsával nem lehet megelégedve és amikor tény az is, hogy a jövő halált is jelenthet számára, csak természetes, hogy minden törvényes eszköst és minden békés utat igénybe akar és fog venni arra, hogy megmentse nemzeti életét, nemzeti és emberi boldog jövőjét. Ez nem államellenes tendenczia, de egy természetes élni akarás követelménye. És így fogva fel az adott helyzet képét és az abból szükségszerűen folyó köteles teendőket úgy hiszen, hogy nyugodtan állíthatom, hogy az a czélkitűzés helyes és a köztársaság érdekében álló, a melyet a Magyar Nemzeti Párt nyíltan hangoztat mindig, hogy mindent el fog követni a törvényesség és a béke útján, hogy törvényes eszközökkel reá birja a csehszlovák hivatalos akaratot arra, hogy a békeszerződésnek békés úton való revizióját kezdeményezze. Ez az álláspont teljesen legális és a Köztársaság érdekében való. Vegtére a köztársaság nagy barátai a fransziák egy Jouvenel, egy Seydou is azt mondják, hogy természetesen lehetőnek tartják, hogy Magyarország és a csehszlovák köztársaság egymás között a zöld asztalnál a béke érdekében megegyezzenek és ezt a megegyezést a Népszövetség és az összes államok örömmel üdvözölnék. Jouvenel meg is jelöli az utat, a melyen a békes megegyezés létrejöhet és ez a gazdasági béke megteremtése. A két ország, ha az európai nemzetközi gazdasági együttműködés létrejöttét komoly együttes cselekedettekkel előmozdítja és sietteti, akkor eljut, vagy eljuthat ahhoz az eredményhez, amit Beneš külügyminiszter Úr úgy jelzett, hogy el fog következni rövidesen az az állapot, amikor az országhatárok jelentősége a minimumra redukálódik és az európai béke mint az európai országok, népek és nemzetek általános jólétének és boldog jövőjének biztositéka megszületik. Ha ezt mind a két ország belátja és a kölcsönös gazdasági boldogulásnak, mint az emberi boldogulás lehetőségének útjára lép és a czél érdekében az országhatárok jelentőségét a nemzeti elv érvényesülése érdekében akceptálja, és ha a köztársaság a bűn nélküli büntetés igazságtalanságának önző fenntartásától eláll, ha mindent elkövetnek arra, hogy egy igazságos, minden európai államra nézve kötelező nemzetközi nemzeti kisebbségi törvény alkottassék, amelynek garancziáját egy nemzetközi biróság szolgáltatja, akkor lehetetlen hogy elmaradjon a két ország közötti igazi béke létrejötte és mindkét ország népének a nemzeti és emberi boldogulása. Méltóztassanak arra gondolni, hogy amikor a világgazdasági konferencia elnöke, a győző államok egyik állaniférfia, a belga miniszterviselet Theunis azt mondja, hogy: >a háborut követő politikai változások maradandóbb és sulyosabb következményekkel jártak, mint aminőt a háborus pusztítások jelentettek,< amikor Zimmermann rotterdami polgármester a világkonferencián azt mondja: >a középeurópai gazdasági romlást illetően a bajok forrása a gazdasági egységek szetszakításában rejlik< és a nagy gazdasági egységek előnyének bizonyítására hivatkozott a volt osztrák-magyar monarchiára, amely ideális gazdasági egység volt, mert ezen a területen minden annyira együtt volt, hogy a termelés és a fogyasztás a határokon belül igen jól kiegyenlítődött, amikor a hires Loucher a gazdasági leszerelés eszméjét propagálta, mely nélkül biztonság, tartós béke el sem képzelhető és a krízis okát az árucsere megkötöttségében és az >uj gazdasági viszonyokban< látta, mely alatt a békeszerződések által teremtett abszurditásokat értette, amikor a világgazdasági konferencia vámügyi bizottsága kimondja azt, hogy eljött az ideje annak, hogy az érvényben levő vámtarifák túlzásainak véget vessenek a ajánlja az államoknak, hogy azonnal intézkedjenek a vámfalak megszüntetése illetve azok fokozatos eltávolítása iránt és kimondja, hogy a kiviteli és behozatali tilalmak megszüntetendők úgy azonban hogy ezen tilalmak helyébe magas vámok ne lépjenek, mikor ez a határozat elitél minden nacionalista irányzatu gazdasági politikát >mert az a népek összességére ártalmas de az illető nemzetre nézve is célját tévesztett<, amikor kimondja a bizottság a hosszu kereskedelmi szerződések szükségességet és a vámtarifák egységesítését, akkor nem lehet kétséges, hogy az indifferens objektivitás megállapítása szerint is feltétlen szükségesség a gazdasági háboru beszüntetése, a nemzetközi gazdasági együttműködés és ennek folyományaképen a gazdasági béke megteremtése, amely okvetlenül kell, hogy maga után hozza a nemzeti béke megszületését is, mégpedig a földrajzi, az etnografiai, a történelmi és a gazdasági igazságos határok alapján.

Azt mondhatná valaki, hogi mi csak államellenes törekvéseink spanyolfalául állítottuk fél az ismertetett célkitűzésünket. Nos hát én felelősségem tudatában mondom, hogy mi ezen célkitűzést komolyan gondoljuk és ezt tényekkel fogjuk majd be is bizonyítani. Mi el vagyunk határozva arra, hogy minden törvényes és békés eszközzel, az iniciativa, a propaganda és a reábeszélés minden eszközével arra fogunk törekedni, hogy amit a világgazdasági konferencia az európai gazdasági béke létrejötte érdekében szükségesnek tartott, illetve, ami annak létrejötte érdekében valóban szükséges, a szlovenszkói magyarság magáévá tegye, azoknak megvalósítását erejehez mérten elősegítse és a többi nemzettekkel való közreműködést a cél érdekében megkisérelje. Nekünk nincsenek álamellenes tendenciáink, mi kalandokra kaphatók nem vagyunk, mi csak a rajtunk esett igazságtalanság korrektúráját akarjuk azzal a meggyőződéssel, hogy az nemczak a mi sorsunk jobbrafordulását hozza meg, hanem a Csehszlovák köztarsaság állandó jólétét is biztosítani fogja. Mi a köztársasági Elnök Úrral tartunk, amikor hangsúlyozzuk, hogy Európa uj felosztásának műve nem minden részletében tökéletes és azt tartjuk, hogy mi vagyunk oly tisztességes, becsületes emberek, mint akikről Masaryk elnök Úr beszélt, akikkel ezekről a kérdésekről tárgyilagosan lehet beszélni s akik - miután a Köztársasági Elnök Úr is mondotta október 28-án, hogy bizonyos korrektura részeleteiról lehet tárgyalni, - nem állunk jogtalan alapon akkor, amikor népünk érdekében igyekszünk törvényes uton és békés eszközökel ennek a korrektúrrának, illetve reviziónak gondolatat ápolni, az arra való allandó készenlétet megteremteni és annak a legigazságosabb formájában és mindenáron békés uton valló bekövetkezését siettetni.

Mi a leszögezett célkitűzéseink érdekében mindent el fogunk követni, hogy népünknek kulturális és gazdasági fejlődését a magunk erejével és a nemzetközi szerződések által és az alkotmány által bisztosított, de eddig ki nem szolgáltatott jogok és azok értékének igénybevételével, kitartó nemzeti munka alapján oly magasra emeljük, hogy ez egy oly leki nivót teremtsen, amely előmozdítsa a népek, nemzetek államok megértését és az emberiség igazságos békéjét.

Mi igazolni tudjuk azt, hogy a háborút soha nem akartuk, azt reánk kényszerítették, azzal soha vissza nem éltünk, de megszenvedtük igaztalanul ennek a háborunak minden súlyos következményét ugy, hogy irtózattal utasítunk viszsza minden olyan lehetőséget, amely egy uj háborúnak a csíráját hordja magában. Meggyőződésünk, hogy a békeszerződések, mindenáron való önző fenntartása iránti törekvés háborura vezethet. Elképzelhető az is, hogy a béke reviziójának tényleges kisérlete szintén háborura vezethet. Nos, mi a háboru helýébe mindenütt a békés utat óhajtanánk beiktatni, mert tudjuk, hogy ez emberi kötelesség. Mert rémesnek tartanók ha egy uj háború rettentő szenvedéseit kellene ujból elviselni és mert tudjuk, hogy a gazdasági és katonai leszerelés csak akkor lehetséges, ha a békerevizió megtörtént, de tudjuk azt is, hogy ebből a leszerelésből megbecsülhetetlen áldás fakadna a köztársasági népek jólétére akkor, amikor a nagy katonai készültség fenntartására fordított összegeket a kultúra és gazdasági fejlesztés céljaira lehetne használni. Ezért a törekvésünkért nem érhet minket gáncs és nem járhat érte büntetés, mert hiszen az emberiség javát előmozdítani még akkor is, amikor mi is az emberiség közé tartozandóknak tartjuk magunkat, csak nemes cselekedet lehet.

Tisztelt Szenátus! Mivel a mai kormányzat az elmondottak tekintetében nincs velünk azonos állásponton mivel önrendelkezési jogunkat megadni nem akarja és nemzeti életünket lehetetlenné teszi, de mivel a mult év tapaszatalati sem okadatolnak részünkről a kormánnyal szemben semmiféle bizalmat, a költségvetést általánossagban sem fogadom el.

Ami a költségvetés részleteinek kérdését illeti, csak két részletkérdéssel kivánok foglalkozni és pedig a költségvetés mezőgazdasági és igazságszoltatási részeivel.

Magyar törvényhozónak rendkívül nehéz a költségvetéssel részletesen foglalkozni, mert azt magyarul nem adják ki. A költségvetési anyag tul nagy, azt lefordíttatni egy egész vagyont jelent. A mezőgazdasági költségvetésből fontosnak tartom a következőket.

A mezőgazdasági szakoktatás Szlovenszkón igen rossz állapotban van és a magyar földmívelök szakoktatásban való részesítése teljesen el van hanyagolva. A gazdasági szakismeretek fejlesztése címén ösztöndíjakra fel van véve a költségvetésben l millió korona. De a magyarság ebből egy fillért sem lát. A Magyar Nemzeti Párt egy mezőgazdasági szakosztály felállításával probálta az állam kötelességmulasztásainak hiányait pótolni, azonban a megfelelő anyagi erő hiányában nem tud megfelelő előadót alkamazni és a magyar gazdaifjuságot szakkönyvekkel nem bírja ellátni, nem képes tanulmányi kiréndulásokat rendezni, nincs módjában ösztöndíjakkal előmozdítani a mezőgazdasági neveleés sikerét. Itt pedig az St. Germaini-i törvényben cikkezett szerződés és az alkotmány parancsol és a közsegélyezé si jog címén a magyarság jogosult a követeléseire. Legalább évi 300.000 Kč-t kell a magyar mezőgazdaságnak juttatni e címen.

A vándor szaktanítás és speciális tanfolyamokra preliminált összegből is ki van túrva a magyarság. Itt is tudja azonban a kötelességét s a Magyar Nemzetti Párt mezőgazdasági szakosztálya vándortanfolyamokat tart a saját erejéből és egyesek áldozatkészségéből. A 800.000 K.-ás költségvetési tételből legalább évi 200.000 Kč-t igényelhet a magyarság.
forrás:
http://www.senat.cz/zajimavosti/tisky/2vo/stena/109schuz/prilohy/priloh07.htm